4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Szilágyi Imre 63 Nemzeti programok: szlovéngondolatot vetett föl (mindenekelőtt az illírekre vonatkozó kritikát), amit azután Cankar(aki nem osztotta Rostohar trializmusra vonatkozó reményeit) megismételt, vagy továbbfűzött. Rostohart élesen kritizálta a Preporod egyik elemzője, Vlado Fabjančič:„Éppenséggel mi, szlovénok vagyunk a legkevésbé hivatottak arra, hogy a trializmusravagy a föderalizmusra törekedjünk. Ez valamennyi délszláv közül csak a horvátoknakvolna kedvező, a szlovénok számára öngyilkosság lenne. Az a szlovén, aki tetténekteljes tudatában a trializmusra vagy a föderalizmusra törekszik, nemzetáruló."11Cankar előadásaCankar szóban forgó előadásáról13 már elöljáróban leszögezhetjük, hogy valamilyenszinten mindegyik említett irányzattal szembefordult, s olyan álláspontot dolgozottki, amely egészen az 1980-as évek második feléig irányadó maradt a szlovénokszámára. Az előadásról három forrásunk van. Az első a szerző kézirata, a második azelőadás azon szövege, amit a Zarja című szlovén lap közölt (e kettő között nincs lényegeseltérés), végül azon vádak és vallomások, amelyek a szóban elhangozottakkal kapcsolatbana rendőrségi kihallgatáson, a bírósági eljárás folyamán keletkeztek, illetve azegykori jelenlévők visszaemlékezései alapján ránk maradt. A szóbeli előadás ugyanisnemegyszer eltért a vázlatként használt kézirat szövegétől.A neves író az előadásban az úgynevezett délszláv kérdésről beszélt, méghozzá úgy,hogy nagyjából az előadás fele szólt Ausztria ezzel kapcsolatos politikájáról, míg amásodik felében a szlovén értelmiségiek ezügyben tanúsított magatartását ismertette,illetve kritizálta. Először is leszögezte, hogy egyes-egyedül a saját nevében beszél,egyetlen párt nevében sem lép fel, egyúttal pedig élesen kritizálta azokat, akik az egésznép nevében szónokolnak, anélkül, hogy erre bárkitől felhatalmazást kaptak volna.Szerinte a délszláv kérdés a balkáni háborúban aratott (jugoszláv) győzelem következtébenkerült az európai érdeklődés középpontjába. „Mi, szlovénok tiszta szívvelörvendünk déli testvéreink ragyogó győzelmének." Miután egészen röviden értékelte aberlini kongresszustól 1912-ig terjedő időszak jellemzőit, leszögezte: „Ha valaki eddignem tudta, most kénytelen volt fölismerni, hogy nem csupán szlovénok vagyunk, mégkevésbé csupán osztrákok (Avstrijci), hanem egy olyan nagy család egyik ága vagyunk,amely a Júliai-Alpoktól az Égei-tengerig húzódó területet lakja. Amikor a Balkánoneldördült az első lövés, ennek visszhangja a legtávolabbi zugban levő falunkban isfelhangzott." A hivatalos Ausztria délszláv problémákkal kapcsolatos politikájáról úgyvélekedett, hogy az kimerült abban, hogy Krajnában, Stájerországban és Dalmáciábanhazaárulás miatt börtönbe zártak néhány embert, hogy Bécsben megverettek néhányszerb diákot, s hogy végül diplomáciai hadat üzent Szerbiának és Crna Gorának.14Ezután képes beszédekkel élt, azzal érvelvén, hogy a délszláv kérdést illetően egypolitikailag tájékozatlan, egyszerű, „természetes paraszti ésszel megáldott" ember eztmondaná: „Ha ez a négy nép úgy gondolja, hogy rokona egymásnak, és hogy a legkönnyebbenés a legjobban akkor élne, ha egyesülne egymással, legyen az ő akaratukszerint, Isten nevében építsék fel a jugoszláv szövetségi köztársaságot." Az ilyen természeteseszű embernek szerinte el kellene ítélnie, és el kellene utasítania az emberi társadalomegész jelenlegi berendezkedését, majd így folytatta: „A délszláv kérdés ezenlegtermészetesebb megoldása mindeddig utópiának tűnik számunkra, és talán valóbanaz is. Az akadályok oly erősek és oly számosak, hogy teljesen leküzdhetetlennek tűnnek