4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Bada Zoltán 33 Nemzeti programok: szerbA délszlávok egységállama a későbbiekben mégsem lett a békés egymás mellett éléspéldás értékű közössége, hanem különböző nemzeti érdekek összeütközésének „gyakorlótere"- gondoljunk csak az 1912 óta egyre elmérgesedő szerb-albán viszonyraKoszovó kapcsán, vagy a még hosszabb múltra visszatekintő szerb-horvát felekezeti ésetnikai színezetű történelmi ellentétekre! Az összesen 73 évig fennálló délszláv szövetségiállam végleges felbomlása után a szerbség legprominensebb közéleti képviselőiarra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a délszláv/jugoszláv eszme a szerbségnek többtörténelmi kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Egyfelől azért gondolják így,mert a szerbek szemlélete és „zárszámadása" szerint az 1918. évi egységállam létrejöttéhez„nem csekély emberáldozattal járultak hozzá", amit a társnemzetek soha jó szavakkalnem is méltányoltak; másfelől pedig azért, mert a jugoszláv állam 1990-1991.évi felbomlási folyamata elkerülhetetlenül előidézte a szerbségnek újbóli, több államravaló széttagolódását és szétszóródását. A szerb történésztársadalom tagjai közül különösenVasilije Krestić akadémikus szokta hangoztatni nem kis pátosszal, hogy az 1918-tól 1991-ig fennálló államban éppen a szerbek voltak a legfogékonyabbak arra, hogynemzeti érzésüket és identitásukat, valamint kultúrájuk legfőbb értékeit feláldozzák ajugoszláv eszme és együttlét oltárán.56 Napjainkban az 1991-1995 között lezajló jugoszlávbelháborút, a Milošević-korszak (1988-2000) legnagyobb részét, valamint azezredforduló első éveit már úgy is szokták emlegetni és értékelni, mint a szerb nemzetikijózanodás időszakát.57A szerb történetírás a maga részéről védekezésül mindig felveti a következő kérdést:egyáltalán lehetett-e a szerb területi egyesülést úgy végrehajtani, hogy abba aszerb államba ne is jussanak be más nemzetek - kisebbségi státusban? Radoš Ljušićazon az állásponton van, hogy a szerb politikát csak akkor lehet „nagyszerb" jelzővelelmarasztalni, ha az a maga szerb etnikai-határ elvét szembehelyezi a horvátok történelmijog és történelmi államhatár elvével. A kortárs történész nyomatékosítja, hogyazt a szerb államot, amely Garašanin politikai elképzelései szerint 1844-ben még elsődlegesencsak az Oszmán Birodalom szerb alattvalóit szándékozta egyesíteni egyetlenegy közös államterületen, semmiképpen sem lehet Nagy-Szerbiának bélyegezni!58 Abelgrádi egyetemi tanár nagyon fontosnak tartja azt is, hogy a szerb történettudományvalamikor a jövőben vitassa meg és tudományos megalapozottsággal válaszolja meg akövetkező kardinális kérdéseket: Mi lett volna a szerb nemzet számára az üdvözítőbbállamjogi megoldás - csak egy markáns nemzeti stratégiai terv melletti következeteskiállás vagy egyszerre több alternatív terv futtatása? Vajon az 1860-as években IlijaGarašanin fejében konfúzió állt volna be a szerb nemzeti állam jövőbeli stratégiájátilletően? Vajon a Szerb Fejedelemség számára csak a majdani délszláv szövetségi államlett volna az egyetlen opció, az egyetlen járható út?592. A szerbekkel együtt élő többi (társ)nemzet - a horvátok, a bosnyákok, a szlovének,az etnikumok/nemzetiségek közül pedig különösen az albánok - a Načertanijénak1918-ban történő beteljesedését úgy élte meg, hogy az kizárólag csak a szerbség nemzetiintegrációját valósította meg. A politikai, a felekezeti, a kulturális és egyéb szemléletbelikülönbségek idővel csak egyre erősítették a széthúzás, a nemzeti önállósodásés a végleges különválás gondolatát. Történt közben az is, hogy közvetlenül az elsőJugoszlávia 1941. évi katonai bukása és idegen erőktől való megszállása után DragoslavStranjaković akadémikus, a két világháború közötti időszak prominens szerb történészeés a Načertanije első ismertebb kutatóinak egyike Ilija Garašanin memorandumát a