Vasárnapi Ujság - 42. évfolyam, 22. szám, 1894. junius 2. - EPA

350 VASÁKNAPI ujság.22. SZÁM. 1895. 42. ÉVFOLYAM.aen Parisban együtt lennie. Ez érdekes adatokközül kiemeljük a következőket.Bizonyos, hogy gróf Goluchowski Agenor amagyarok iránt sokkal több jóindulattal viseltetik,mint gróf Kálnoky Gusztáv. 1885-ben,mikor az országos kiállítás megtekintésére Budapestrejöttek a lengyel vendégek, s Goluchowskia lembergi és bécsi lapokból olvasta, hogy milyenmeleg ovácziókkal fogadták nálunk a lengyeleket,meghatottan mondotta:— Igazán jól esik látnom, hogy a magyarokés lengyelek közötti régi, évszázados barátságma is megvan épen úgy, mint régen. Mi, lengyelek,nagyon szeretjük a magyarokat.Goluchowski nemcsak szavakkal erősítgettea magyarok iránti jóindulatát. A mit állított,azt tettel is bebizonyította. így például nagyfigyelemmel kisérte Parisban az ott levő magyarokat,jelesül az egyetemi tanulókat és művészeket.A legapróbb ügyes-bajos dolgukban iseljárt. Tudok rá esetet, hogy a magyar közoktatásügyiminiszternél ő maga támogatta egyParisba szakadt szegény, de jeles egyetemi hallgatófolyamodványát, a melyben Parisban tanulásaidejére ösztöndíjat kért. Meg is kapta.A párisi nagykövetségnek számon kell tartaniaa Parisban tanuló magyar egyetemi hallgatókat,kivált azokat, a kik állami ösztöndíjjalmentek ki oda, s ezeknek a magaviseletérőljelentést kell tennie a magyar közoktatásügyiminiszterhez. Mielőtt Goluchowski Parisba került,e jelentések egy rovatos ív száraz kitöltésébőlállottak; de már Goluchowski alatt e jelentő-ívekvaskos memorandumokká fejlődtek.A Parisban élő magyar festőket is pártolta, sőtmegrendeléseket is szerzett számukra. •A párisi magyar munkások között is nagyonnépszerű volt Goluchowski gróf. Tiszteletbelitagja volt a magyar egyesületnek; annak valamennyiestélyen megjelent s mindig vitt magávalnéhány előkelő franczia vendéget is. Azosztrák-magyar segélyegyletnek szintén elnökevolt s ebben az állásában volt legtöbb alkalmaa magyarok iránti érzelmeit dokumentálni. Parisbanélő híres zeneszerzőnknek, Bertha Sándornak,a ki az osztrák-magyar sególyző-egyletnekszintén egyik legbuzgóbb tagja, akárhányszormondotta:— A magyar még mint munkás is kiválikegyéb munkások közül. Míg a németek, olaszok,csehek és oláhok tízszer is megfordulnak itt egyévben segélyért: a magyar munkás csak kétszerjön. Akkor, mikor segélyért jelentkezik, s akkor,mikor a segélyösszeget visszahozza. Arra nemvolt még eset, hogy magyar munkás csak egyszerfordult volna meg nálunk.Ilyen, igazán szép véleménye van Goluchowskinaka magyarokról. Azt vetik a szemére,hogy Bukarestben nem fejtett ki elegendő erélytaz oláhok magyarellenes agitácziójával szemben.Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Goluchowskia fölülről kapott utasítások értelmébenvolt kénytelen magatartását szabályozni. Azt isállítják, hogy Goluchowski azért bukott megBukarestben, mert a magyar delegáczióban elleneintézett támadások után tarthatatlan volt.Azok, a kik ilyet állítanak, nem ismerik sem aviszonyokat, sem Kálnokyt. Épen e támadásokvoltak alkalmasok arra, hogy Kálnoky még jobbantartsa Goluchowskit. Goluchowski épenazért távozott a saját akaratából, hogy ne tűnjékföl ezentúl is úgy, mintha a magyarok ellenségevolna. Sőt úgy látszik, hogy Goluchowskitúllépte azt a határt, melyet Kálnoky elébe szabotts magyarbarát érzelmeitől elkapatva, mégállást is foglalt a román irredentistákkal szemben.Erre mutat legalább az a tény, hogy a románkormány tiltakozott Kálnokynál Goluchowskinakaz irredentistákkal szemben tanúsított magaviseleteellen. Ez minden esetre hozzájárultahhoz, hogy Kálnoky könnyű szívvel fogadta elGoluchowski lemondási kórvényét s hogy megse kísértse őt maradásra birni.Ez az ügy Kálnoky és Goluchowski közöttnagy elhidegülést szült, mely csak növekedett,mikor Kálnoky vonakodott Goluchowskit párisinagykövetté kinevezni. Egészen nyugodtanmondhatjuk, hogy Kálnokyt hivatalában személyesellenfele követte.ZSIGMOND KIRÁLY ARANYAI*Híres ház volt Budavárba'Zsigmond király kincsesháza,Sok mindent is tudott rólaA fecsegő Európa.Mert volt abban a kincstárba'Boppant sok zsák, még több láda,Tér kádak is ülő rendbe', —Csak kincs, kincs az nem volt benne.Mi benn' volt, az ürességetNagy vasajtók jól védték meg,S a kincstárnok minden dolgaAz volt: nem volt semmi dolga.Hanem egy nap csoda történt:A port, penészt kisöpörték,8 a legnagyobb kádba rázvaPénz került a kincsesházba.Negyvenezer hibátalan,Körmöczön vert kerek arany!— Néhány megye pusztult érte :Annak volt a zálogpénze.Harmadnapja nem aludt már,Csak hánykódott Zsigmond király,Csak forgódott egész éjjel:Mit csináljon ennyi pénzzel ?Nem járt, mégis belefáradt,Feje zúgott, arcza sápadt,Mély szemében pokoli láng,Alatta meg kék karikák.Tervre terv a lázas agyban —Száguldoztak szakadatlan,Ennyi pénzen, uram isten,Hidat, várat, — mit építsen ?Tán ezt, tán azt?.. Szegény fejeSzinte kábult, szédült bele,S mint kit egy szörny karma tépdes:Közel állt az ó'rüléshez...• Ti aranyok, ti aranyok,Nem alhatom miattatok!Csapjon hát vad préda rátok,Legyen más a rabszolgátok !»S párnáit a földre szórvaKirohant a folyosóra:• Hol az őrség? Ide gyorsan !Biadót kell fújni nyomban !»Kinek ép volt keze, lába,Nosza, nyargalt lóhalálba,Egymáson át törve, bukva —Udvarmester, borbély, kukta,Doktor, diák, alabárdos,Kulcsár, kocsis, fullajtáros,Lakáj, lovász, öreg őrségS több efféle léhűtő nép.Ki fáklyával, ki lámpával,Dárda helyett piszkafával,A kamarás félczipöben,A kincstárnok fejkötőben.S mindezek a furcsa árnyakÖssze-vissza szaladgáltak,A falakat beczikáztaKörrajzaik fürge táncza.És ez éji vad gomolybanZsigmond szaladgált legjobban.A szakács egy őrhöz fordult:• No, komám, ez megbolondult !>Zsigmond pedig mint a gyermekCsak azt hajtá : • Jertek, jertek !>S vitte őket a kincstárba,Mely már ekkor ki volt tárva.Itt megállt s szólt fáradt hangon:• Harmadnapja, hogy nem alszom;Ez az arany mind tiétek;Megjön álmom, csak vigyétek!** Fölolvastatott a Kisfaludy-társaság május 29-ikiüléséban.No, volt aztán marakodás,Dögönyözés, dulakodás !Szolganép és úri fajtaMind paraszt lett a gabajba.Neki estek a sok pénznek— Sáskatábor a vetésnek, —A kinek nem volt köténye :Belemerte az ingébe.És a király a vig harczot,Mig az arany-préda tartottS a kád kiürült fenékig, —Hahotázva nézte végig.Gondját ekkép mind lerázva,Visszament az ágyasházbaS oly jól aludt ő felsége,Mint az — utolsó szegénye.Endrődi Sándor.Az egykorú s utóbb pápává lett Aeneas Sylviusbeszéli Zsigmondról, hogy midőn egy izben 40,000aranyat vitetett be kincstárába, a sokféle ter# miatt,hogy mire fordítsa e szép összeget, nem tudott elaludni.Előbivatá tehát udvarnokait s a pénzt köztük osztáfel, mondván: «Menjetek és vigyétek, mert a mi álmomtólmegfosztott, veletek együtt megy ki!» HorváthM. ^Magyarország történetei) II. k. 317. I.EGY PETŐFI-RELIQUIA.Ismeretes dolog, hogy Petőfi, mielőtt utoljáraBemhez csatlakozott volna, néhány hetet Mező-Berényben töltött, családjával együtt, rokona ósbarátja Orlai Petrich Soma, voltakép ennek édesatyja, Petrich Sámuel házánál, s eltávozásakorholmiainak egy részét is ott hagyta megőrzésvégett Ezen holmiból Petőfinek 1849-ben használtkalendáriuma később az öreg házi gazdatulajdonába ment át, ki azt holtáig híven megőrizte,s a több oldalról megcsirizelt ereklyemost ennek fia, Petrich Pál úr, biztosító társaságihivatalnok (Soma testvére) tulajdona. A naptárnem valami előkelő rangú: Bucsánszky Alajoskis képes naptára, 1849-ikévre; de kétségtelenülPetőfié volt. Valószínűleg tiszteletpéldányulkapta, miután két verse is van benne: «A magyarnép» s «A faluban utczahosszaU czíműek.De volt a naptárba befűzve három levél tisztapapír, melyeket az öreg Petrich Sámuel (mindigígy írja alá nevét) Petőfire vonatkozó följegyzésekkeltöltött meg. Ezek adnak a kis könyvnekbecset s ezeket közöljük szószerint, csupán azöreg úr helyesírásán és névelő-használatán (nemszereti a névelőket) módosítva valamit. A följegyzésitt következik.1849 július 5-én Petőfi Sándor, neje, Zoltánfia és annak szoptatós dajkája érkeztek megMezőberénybé, Petrich Sámuel házához, s ottanlaktak. —• Július 16-án Petőfi Sándor megfogadtaCsipkár Pál szűcsmestert, az aradi útra, ahova Petőfi, Soma fiammal akart menni. PetőfiSándor Aradra Kossuthhoz akarván menni,Bonyhay Béniámin úr igért nekik az aradi útraegy könnyű s kényelmes bőrös ekhós kocsit. —17-én reggel korán, Csipkár lovaival ment elBonyhay úrhoz kocsiért; a mint a kapun kiérteka lovak, elragadták a kocsit. Csipkár Pál mittudott tenni: a lovakat gyeplőnél fogva erősenhúzta, és átellenben Minich Ádám magtáránakhúzta, annyira, hogy a kocsit egyenest falnakvitték, a hol is a kocsi rúdja s egy lőcscse eltöröttés egyik kocsioldal is. Akkor nap az Aradramenetel elmaradt.Petőfi meghagyta Csipkárnak, hogy mindenlegkisebb hibát a kocsin az nap megcsináltasson;bármibe kerüljön is, ő kifizeti, úgy hogy másnapöt órakor ottan legyen, hogy elmehessenek.A kocsi akkornap tökéletesen el is készült ésmásnap reggel, azaz július 18-án, 5 órakorCsipkár Pál ottan is volt kocsijával, mindennelelkészülve. Petőfin volt az ok, hogy késtek amenéssel. Hat óra volt reggel: Soma fiam apiacz felőli ablaknál állott, Petőfi a végső kisszobában volt, a melyben lakott. Soma fiamezen szavakat kiáltotta Petőfinek: «Sándor te!22. SZÁM. 1895. 42. ÉVFOLYAM.Egresi Gábor és Kis Sándor* jönnek ide!»Petőfi erre : «Hol a pokolba'járnának itten ?»Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: "Csakugyanazok. i) A mint a szobába érkeztek, Petőfi azonnalkezet fogott Egresivel s mentek a végső kisszobába. Én kisiettem az udvarra a kis szobaudvar felőli ajtajához, hallgatódzni, s ezen szavakatmondotta akkor Egresi Petőfinek: «Csakgondold el, Sándor barátom, még Kossuth Görgeitle akarja tennla fővezérségről, holott nincsa hazának több olyan embere.» Én akkor bementemSoma fiamhoz s azt mondtam neki:«No fiam, vége mindennek már, a mikor ezenkét első embere a hazának ily egyenetlenségbenvan.» — Fiamtól ezen választ kaptam:«Majd elvégzik azt az okosok.»Egresi hozott volt Bemtől egy levelet Petőfineks Petőfit arra vette, jönne el vele Erdélybe,Bemhez. Petőfi feleségéhez ment tanácskozni,mitévő legyen. Felesége azon választ adta, hogybármerre megy is Petőfi, ő tőle el nem marad,vele megy. A kocsi mindig ottan állott, a lovakbefogva. így rövid tanácskozás után, reggeli8 órakor, a kocsi rúdját Nagy-Várad felé fordították.**Petőfinek sok holmija nálam maradt volt. Egynagy kuffer, tele irományokkal és még azon felülis kint. Megkért Petőfi és Petőfiné, hogy annakhű őrizője legyek. A mi nálam meg is volt; sokhelyt el volt dugva és rejtve, a félelem miatt.Csipkár Pál vitte el Petőfit családostul Nagy-Váradra, és akkor héten, szombat este, azazjúlius 21-én érkeztek meg Szebenbe. Másnap,vasárnap reggel Petőfi Bemhez ment, a mintazt nekem Petőfiné megírta volt az 50-ik évtavaszán Szebenből, a mely levelében nagyonmegkért volt, viseljem gondját holmijának; haő nem, a haza fog még nekem háládatos lenniérette. Az 50-ik év nyarán el is jött hozzámPetőfiné s nálam hagyott holmiját elvitte.Petőfiné akkor, nálam létekor annyit mondott:a mint vasárnap reggel férje elment tőle, sohalegkisebb hirét sem hallotta; azt bizonyosantudja, hogy csatában nem volt.*** Petőfi életébőlennyit tudok, a mit lelkiismeretesen bizonyithatokis. fo ^ - ^ Sámml*Még egy eset Petőfiről, 1849-ben. Júliushóban, a mikor Mezőberénybé jött Petőfi családostul,Gyomának jött. Gyomára honnét jött,nem tudom, csak azt, hogy Gyomáról a városlovai hozták el hozzám. Ezt Petőfi elbeszéléseután irtam volt le magamnak. A mikor Gyomáraérkezett, azon kocsis tovább nem vitte, sígy bement Gyoma városházához, ottan a cselédtőlkérdezte a jegyző úr hollétét. A cselédmondta, hogy bent van a szobában és a biró is.Petőfi belépvén a szobába, köszönt; a köszönéstelfogadták. Biró uram a szobában egyik oldalona lóczán hevert, a jegyző a másik lóczán, s aköszönés elfogadása után sem kelt fel egyiksem. Petőfi megkérte a jegyzőt, hogy ha lehetséges,lennének szivesek neki egy forspontoskocsit adni Mezőberényig. A jegyző kérdést tettbiró uramhoz, van-e heverő forspontos ? Abiró félvállról felelte: «Bizony nem igen van ittmost.i) Ekkor a jegyző így szólt Petőfihez:«Van-e az úrnak igazolványa ?» Petőfi általadtaigazolványát. A mint a jegyző bele pillantott,hirtelen felugrott, szaladt biró uramhoz, aztlerántotta a lóczáról a fekvéséből s ilyen szavakkalszólott hozzá: «Keljen fel biró uram, teremtettét,Petőfi Sándor áll előttünk. Dehogynem adunk, ha kell, akár tizet is.» A dobost* Bem karsegéde. A levelet vagy izenetet ez hozhattaBemtől.** A kocsi-törés adatát, mely mintegy véletlen okavolt annak, hogy Petőfi Arad helyett Nagy-Várad felés a csatatérre ment, fölemlítette Zilahy Károly is(•Petőfi Sándor életrajza* czímű 1864-ben kiadott könyvében),de egy pár jelentékeny eltéréssel. így Zilahyszerint a kocsi-törés és az elindulás egy nap történt,mig a hiteles szemtanú szerint 24 óra esett közbe.Továbbá Zilahy azt mondja, hogy Petőfi Damjanichlátogatására indult volna Aradra, mig Petrich Kossuthlátogatásáról szól, mely utóbbi adat — Petőfi akkoriviszonyai közt — sokkal valószínűbb, meg bizonyosannem is csinált titkot a házbeliek előtt szándékából.Van még egy pár apróbb eltérés is. Zilahy valószínűlegvalakinek szóbeli közlése útján hallhatta az esetet.*** Most már tudjuk, hogy Petőfi, Bem kifejezett akarataellenére, jelen volt a segesvári csatában (jul. 31.),de csak mint néző, fegyver és rendes egyenruha nélkül,mely utóbbit akkor csinálta a szabó, és hogy onnannem tért vissza. így megérthető nejének akkori tévedése.JASÁRXAPI ujság. 351azonnal elküldték a városban kidobolni, hogyitt van Petőfi Sándor; a többi cselédet is mindhírmondóul elküldték. «Hol a kocsija ?» kérdekPetőfit. Mondta, hogy kint, a piaczon van. Akkora biró, a jegyző, meg több érdemes urakmegfogták kocsiját és maguk húzták be a városházudvarába. Bövid idő alatt tele volt a városházudvara néppel. Petőfit érdemes urak vállaikravették, a nép között hordták és minden oldalróléljenezték. Majd egy magas állványra felemelték,a honnét hosszú beszédet tartott a népnek.Több órai ottani múlatás után kocsira ültcsaládostul, s a város lovain hozták el Mezőberénybé.— Ezeket maga Petőfi Sándor beszélteel nekem, akkoriban nálam létekor. Az akkorigyomai jegyző neve Csatt. — Ör. Petrich Sámuel.Közli BARÁTH FERENCZ.A MŰVÉSZETA COLLEONI-KÁPOLNA BERGAMOBAN.KÖRÉBŐL.A művészetek története egyre tágabb tért hódít.A külföldön,, melyre oly sokat szeretünkhivatkozni, a laikus körök is mind behatóbbanfoglalkoznak ezzel a szép tudománynyal, melyegyaránt hasznos és élvezetes. A műtörténetma már nem csupán iskolai tárgy, hanem ajobb izlésü családok könyvtárában is megvanegy-egy népszerű kiadás, mely a szépművészettel,annak fejlődésével, történetével, széptaniismertetésével behatóbban foglalkozik. A mikönyvpiaczunk nem sok venni valót mutathatföl ide vonatkozólag; ezért a külföldre vagyunkszorulva, hol a népszerű kiadások egymást érik.Az angol, franczia és német e nemű kiadványoke tekintetben mind a szövegek, mind azezekhez mellékelt remek képek dolgában olybámulatos művek, hogy az illető ország határaintúl is számos olvasót hódítanak maguknak.Most is egy ilyen kitűnő vállalat indult megBerlinben a Grote könyvkiadóczégnél •Műtörténet*czimmel, melyet Schultz Alvin tanárírt. A munka nemcsak irodalmilag kitűnő, hanemigen szépek a képei is, melyek a szövegetkisérik, élénkítik. Ezekből a képekből mutat belapunk ma néhányat. Az egyik egy történetifestmény, mely azt a jelenetet ábrázolja, mikora velenczei dogé az összegyűlt tanács jelenlétébenegy halásztól átveszi a szent Márk gyűrűjét.A kép festője Paris Bordone, tagja amakiváló művészkorszaknak, mely élén Tiziánnalalkotta meg a velenczei festészet fénykorát.Bordone 1500-ban született Trevisóban; fiatalonkerült Velenczébe, hol Tiziánnal tanult;aztán Vicenzában, Trevisóban és Velenczébenfestett, mig 1538-ban I. Ferencz Federicibe,1559-ben pedig II. Ferencz Parisba hivta. Későbba Fuggereknél festett Augaburgban. MikorOlaszországba újra visszatért, leginkább Milanóbanfestett, azután Velenczében 1571 január19-én halt meg. Néha annyira hozzásimultTizián modorához, hogy volt idő, mikor a nagymester műveivel összetévesztették a munkáit.Bendszerint azonban saját útain járt, realizmusaegyszerűbb, formái nem oly finomak, színeitarkábbak és szárazabbak, mint Tiziánéi.Egyházi képeit vallásos melegség nélkül festette.Sokkal otthonosabban érezte magát világi tárgyaifestésénél. Efféle művei közt legkitűnőbbaz a kép, melyet ezúttal mi is bemutatunk, smely a velenczei akadémiai képtár egyik gyöngye.A velenczei mesterek a pezsgő, nyüzsgő életetakarták visszatükröztetni, mely az akkori Velenczébentetőpontját érte el. A velenczei patricziusokdús lakomái, a dogé és a tanács pompaszeretete,melyet különösen fejedelmi vendégekés követek fogadásánál tüntettek ki, a csatornákonrendezett pazar fényű ünnepélyek, a velenczeinők gazdag és sokszínű ruhái, ékszerei ésnagy fényűzése mindmegannyi motívumot szolgáltattakaz akkori híres mestereknek, kik immárnem szorultak a kolostor lakóira, hanem hálástárgyat találtak még akkor is, ha egyszerű sétaközbenbelevegyültek a Márk - téren az ottnyüzsgő-mozgó sokaságba.Fényes napok voltak azok akkor, melyeke-