1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - Sopron

Emlékezel-e felılem?A Schilleren nevelıdött Báránynak jutott az a kitüntetés, hogy a Bánk bánt elsı változatában bírálhatta, ésvalóban számos olyan részt töröltetett Katonával, vagy dolgoztatott át, amely a remekmőnek csak ártottvolna. Katona szíves készséggel eleget tett a tapasztaltabb bírálónak.Nem csoda, ha a Schiller-i hagyomány évtizedekig tovább él a soproni iskolákban, mőveinek igen jófordítása való Dóczy Lajostól, és egy füzetet Szigethi Lajos is kiadott fordításaiból 1927-ben, mindketten alíceumnak voltak növendékei; egy Drach nevő bencés diák is próbálkozott effélével a 19. század másodikfelében.Rendkívül maradandó hatással volt 359Schiller színházunk mősorának kialakulására. A magyar színpadtörténetének egyik büszkesége, hogy a német klasszikusok elıadásával megelızte sokszor magát Bécset is.A fertıdi udvari színházban elıbb adták Schiller Fiesco, továbbá Ármány és szerelem címő darabjait, mintBécsben. 6(118) És Sopron is nagyon elıl jár. Berndt színigazgató 1792/3-as színi évadjáról fennmaradtjelentés nem kevesebb mint öt Schiller-darab elıadásáról emlékezik meg: Haramiák, Ármány és szerelem,Fiesco, Stuart Mária, Don Carlos. 7(119) Nem véletlen tehát, hogy 1793-ban egy soproni katona, LakfalvyEduárd levelet intéz Schillerhez és felhívja figyelmét a magyar történelem alakjaira, így Nádasdy Ferencre,Rákóczira és nem utolsó sorban Bánk bánra. A levélben a költıt, mint a Fiesco nagy megörökítıjét ünnepliés a Haramiákat csodálatosnak nevezi. 8(120) Ezek után az sem meglepı, hogy az elsı magyarSchiller-fordítók egyike is soproni. Ihász Imre is a líceum növendéke volt, majd késıbb itt telepedett le és ama ún. Zöldházat (Hátsó kapu 2.) birtokolta. Az elsı magyar színtársulat Pestbudán az ı fordításában adtaaz Ármány és szerelmet, ezzel a címmel: Szövevény és szerelem. 9(121)A soproni elsı színházat 1769-ben szárazmalomból alakították át. Ebben jóformán az összesSchiller-darabot adták (Messinai ara, Wallenstein, Orleánsi szőz, Tell Vilmos), persze a legtöbbször acenzúra kívánta csonkításokkal. Mi sem jellemzi jobban Schiller nevének nimbuszát, hogy Zssockke nevőírónak Abellinó, a nagy bandita címő rémdrámáját is 1804-ben az ı szerzıségével hirdeti a színlap, nemmulasztva el a jeles nyelvezet mellett az elıforduló számos változásra is felhívni a figyelmet.81