1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - Sopron

stb. 31(31)Az osztrák nemzetgyőlés június 7-i rendkívüli ülése tüntetett a békefeltételek elfogadása ellen. Otto Bauerkülügyi államtitkár több mint egyórás beszédben fejtette ki a békefeltételek megsemmisítı hatásátNémet-Ausztria életképessége szempontjából. Elıadása Nyugat-Magyarország kérdésére is kitért, annál isinkább, mivel az elızı napon egy nyugat-magyarországi küldöttség az összes pártok képviselıi elıtt azt akérést terjesztette elı, hogy a tiltakozó ülésen Nyugat-Magyarországra is gondoljanak. 32(32) Bauerhangsúlyozta: nem akarják, hogy a párizsi békekonferencia hatalmi szóval ítélje odaNyugat-Magyarországot Ausztriának, csak azt követelik, hogy szabad népszavazáson dönthessen:Ausztriához vagy Magyarországhoz akar-e tartozni. 33(33)Ha eltekintünk attól, hogy az osztrák kormány ebben az ügyben nem lépett érintkezésbe az illetékesekkel, amagyar kormánnyal, akkor a hivatalos állásfoglalásokat nemigen kifogásolhatjuk, hiszen egytúlnyomórészt németlakta terület állami hovatartozandóságának eldöntésére a népszavazás demokratikusútját kérték. De nemcsak a hivatalos politika létezett. Az osztrák kormány és Schober rendırfınök ugyan abécsi proletariátus minden megmozdulásában a magyar kommunisták kezét, a magyar pénzt kereste és véltemegtalálni, miközben a Wiener Neustadt-i gyárak lıszert szállítottak a cseh frontra, és miközben Renner azolasz fegyverszüneti misszió közbejöttével Ausztria fegyver- és munició-készletét adta át Csehszlovákiánaka Magyar Tanácsköztársaság leverésére. 34(34) Csak természetes, hogy a kormány és a szociáldemokratapárt jobboldali körei egyetlen Magyarországgal kapcsolatos ügyben sem akadályozták a reakciót, amely anyugat-magyarországi kérdésben is mőködésbe lépett, hogy a kormány hivatalos nyilatkozatai ellenére készhelyzetet teremtsen.A Saint Germain-i béketárgyalásokkal egy idıben már lefolyt Nyugat-Magyarország annektálásánakelıkészítése is. Több csoport foglalkozott ezzel, de a szálak elsısorban a nagynémetek kezében futottakössze. Részben ık, részben privát személyek pénzelték az akciót, burzsoák és arisztokraták. A széthullottosztrák Wehrmacht monarchista tisztjeibıl és altisztjeibıl, katonaiskolásokból, fıiskolásokból, konzervatívalpesi parasztokból verbuválták a fegyveres erıt. Számos vagyonos magyar emigránst is megnyertekmaguknak. A gróf Erdıdy Tamások ezek, akik a területi integritásról vallott nézeteiket szívesen feladták,hogy ha már a Tanácsköztársaságot megbuktatni nem is tudják, legalább telekkönyvileg bejegyzetthazájukat mentsék át Ausztriába. 35(35) A mozgalom kedvezı talajra talált a Magyarországgal szomszédosStájerországban, ahol a tartományi fınök, a hírhedtté vált Anton Rintelen mindezekhez maga ismesszemenıen támogatást nyújtott. Bıven volt fegyverük és lıszerük. Rintelen egyébként a Feldbachbangyülekezı magyar fehéreket is ellátta fegyverrel. Renner késıbb ezt olyan eljárásnak minısítette, amely ahazaárulás határát súrolta, miután az a 297szerencsétlen helyzet állott elı, hogy Lehárék és akülönítmények a fegyvereket a nyugat-magyarországi német lakosság ellen is felhasználták. 36(36)Adolf Boog, a tervbe vett katonai akció egyik vezetıje közölte késıbb visszaemlékezésében, hogymindenekelıtt „határvédelmet” állítottak fel a nyugat-magyarországi határ mentén. 37(37) Ezek központjaPetronell, Fischamend, Pitten, Aspang, Hartberg, Fürstenfeld voltak. A határvédı osztagokat különbözıtoborzó irodák, közte a „Schutzverband deutsch-arischer Kriegesteilnehmer” szervezet toborozta önkéntestisztekbıl, altisztekbıl és egyéb, számukra megbízható elemekbıl. Boog jól funkcionáló hírszolgálatot isszervezett. Úgy gondolták, hogy a fıerık Wiener-Neustadtot kikerülve Pitten–Hochwolkersdorf–Pottendorfés Unterwaltersdorf körzeteiben gyülekezve törnek Sopron felé és ezzel egyidejőleg felkelést készítenek elıa nyugat-magyarországi parasztok között is. Az antant, akkori bécsi képviselıjén keresztül, ha nem ishivatalosan, de lényegileg hozzájárult az ügyhöz.7