András városi mérnök 1787-bıl való térképén is.A soproni ifjúság május elsején régente ide nagy vígan kirándult minden évben. Bármerre is vitt az útja, arégi leírások szerint mindig az Újkerten (Erzsébet kert) fölüli erdıben lévı forráshoz tértek vissza, s ezértezt a forrást mindenki csak „deákok kútjának” (Studentenbrunnen) nevezte.A kút neve idıközben Magyar-kútra változott. A Tud. Győjtemény, 1826. VIII. kötet 131–132. oldalaszámol be errıl, az 1826. május 25-én tartott ünnepséggel kapcsolatban: „Tekintetes Ihász Imre Táblabíróúr harmadnapra ezen Társaságot, az Idıre társokkal s Lyceumi Professzorokkal együtt gazdagonmegvendégelte a híres erdık árnyában, érzékenyítı muzsika hangzása közt a Deákok, ezentúl Magyarok(mert a keresztelés közt így kereszteltük ezt is akkor) kútjánál.329A kút felavatása egyébként 1827. május elsején történt.Az 1861. évi május 14-én tartott városi közgyőlés elhatározza, hogy Széchenyi István emlékére, a rólaelnevezett téren szökıkutat létesítenek, melynek vizét a Deákkút fogja szolgáltatni, továbbá szobrotállítanak a nagy férfiú emlékére. Csak ez utóbbi tervet valósították meg.Schneider Ferenc mőépítész tervei szerint 1922-ben újjáépítik a kutat, s június 29-én ünnepség keretébenfelavatják. A jelenlegi felírás:Itt lobogottA Deákkúti Vármegye Zászlaja egykorSzelleme mostan is intIfjú szeresd a hazát!MDCCCXXVII–MDCCCLXXXIIIA Liceumi Diákszövetség támogatásával újjépítette a Soproni Városszépítı EgyesületMCMXXIIDeákkút! Légy forrása soká ártatlan örömnek!Késıbb a Deákkút vizét bekapcsolják a Lıvér-uszoda vízellátásába. Vizének mennyisége azonban nemelégséges, ezért külön kutat fúrnak a fürdı feletti részen.Vitális István és Vendel Miklós, a Fıiskola tanárai 1930 novemberében a polgármester felkéréséremegvizsgálják a Lıvérek hidrológiai helyzetét. Szakvéleményükben, melyet a Soproni Vízmő volt szíveseredetiben rendelkezésemre bocsátani, a következıket tudjuk meg a Deákkútról: 1930 augusztusában a kút10,5 liter percenkénti vízmennyiséget adott. Ebbıl maga a forrás 4,8 liter/perc mennyiséget szolgáltatott, sa völgyben végig lefektetett vízvezeték 5,7 litert.A forrás ugyanis légvonalban a jelenlegi kiömlési helytıl déli irányban 276 méter távolságra van, onnan afelszín alatt fél méternyire lévı zárt vezeték fut a kiömlési helyre. A Deákkút törmelékforrás. Régifoglalását kibontották és azt tapasztalták, hogy a szőrı kıhalmaz át volt teljesen itatva szennyezıanyagokkal, s az aknában a víz piszkossá vált. Megállapították azt is, hogy a forrástól a kiömléshez vezetıvízvezeték csupán egymás mellé rakott kövekbıl áll. Szószerint idézem a forrás állapotára vonatkozómegállapításaikat az 1930. augusztusi állapotról: „Sopron egyik emlékekben dús, s talán egyiklegkedvesebb kirándulóhelye a Deákkút és környéke jelenleg erısen elhanyagolt állapotban van. Sopronnak,mint nyaralóvárosnak nem lehet közömbös az, hogy egyik legszebb és legkönnyebben megközelíthetı38
forrása ilyen elhanyagolt állapotban maradjon, mint amilyenben jelenleg van”.A Deákkút jelenleg is elhanyagolt állapotban van. Legutóbb már három helyen is volt elfolyás tapasztalhatóa vascsövön kívül. Ha nem javítják meg a foglalást, rövidesen a vascsövön nem is fog víz kiömelni. Afoglalás alól szivárgó víz pedig sárossá, mocsarassá fogja tenni a kút egész környékét. A körfoglalásraráépített 6 széles ülıdeszka közül kettıt már elvittek ismeretlen tettesek. A többi ülésdeszka is az elhanygoltkezelés miatt rövidesen elmozdíthatóvá válik. Tudomásom szerint a Mőemlékvédelmi Felügyelıség azIdegenforgalmi Hivatal kérelmére rövidesen rendbehozatja és remélhetıleg nemsokára újra örülhetünk akedves kirándulóhelynek.A Deákkút vize jelenleg is az 1922-ben megépített nagy dekoratív foglalásnál lát napvilágot. A fákzáródása a foglalásnál szinte teljes. Elegyes erdı áll a területen. Napfény egész éven át alig éri. Érdemesösszehasonlítani a vízhozamot 330az 1930. évi adattal. Jelenleg a percenként kiömlı vízmennyiség 3–4liter/perc között ingadozik.1955. VII. 17 3,6 liter/perc1955. XII. 1 3,4 liter/perc1955. XII. 8 3,6 liter/perc1955. XII. 31 3,55 liter/perc1956. I. 5 3,65 liter/perc1956. V. 9 4,1 liter/perc1956. V. 17 4,0 liter/percEkkor volt észrevehetı a nagy félkörő foglalás balodalának alján elfolyás. A víz utat keresett magának afoglalás alatt. Az erıteljes elfolyás becslésem szerint 6 liter/perc lehetett.1957. IV. 17oldalelfolyás1957. IV. 24oldalelfolyás1957. IX. 5oldalelfolyás1958. I. 8oldalelfolyás3,61,93,62,63,15nem volt2,943,0liter/percliter/percliter/percliter/percliter/perctapasztalhatóliter/percliter/percA forrás egyébként északi kitettségő és 291 méter tengerszint feletti magasságú. A Károlymagaslat és aVashegy közötti völgy vizeit vezeti le (területen kívüli).39
- Page 1 and 2: 1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM1959.
- Page 3 and 4: az összes politikusok, informátor
- Page 5 and 6: enyhíti, hogy mind az ideiglenes,
- Page 7 and 8: stb. 31(31)Az osztrák nemzetgyől
- Page 9 and 10: osztály-rétegezıdésére való t
- Page 11 and 12: Kalmár Henriket választották a K
- Page 13 and 14: A Forradalmi Kormányzótanács jú
- Page 15 and 16: Kreutzinger: Kazinczy arcképe. (Ol
- Page 17 and 18: A részvétlenség fojtó, bénít
- Page 19 and 20: értesenek…” (I. m. II, 436.)K
- Page 21 and 22: példád szóllította a’ Múzsá
- Page 23 and 24: testvére is említetik - hogy jós
- Page 25 and 26: Kis János arcképe 1812. (Rézmets
- Page 27 and 28: „Holnapután reggel indúlok a’
- Page 29 and 30: osszantotta.” Raitsot Kis János
- Page 31 and 32: az elmaradt soproni útért, megkü
- Page 33 and 34: A Pannónia helyén állt Szarvas v
- Page 35 and 36: 2. Bögre forrásA Kıhalom egyik v
- Page 37: A Deákkút. 1958. júliusi felvét
- Page 41 and 42: A vadászházi forrás elhanyagolt
- Page 43 and 44: 1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM / Fi
- Page 45 and 46: vízválasztótól minden víz jóf
- Page 47 and 48: 21. Kovácsároki I. forrásA Ková
- Page 49 and 50: 28. Manninger-forrásAz erdei iskol
- Page 51 and 52: kémhatás).A forrás nagyobb göd
- Page 53 and 54: A már említett Manninger-forrást
- Page 55 and 56: 61. Tövissüvegi forrás (99. a.)
- Page 57 and 58: megadásánál. A felsorolt 12 forr
- Page 59 and 60: A Rák patak zsilipje a Jókai u. t
- Page 61 and 62: felépülvén Bécsben továbbképe
- Page 63 and 64: Hauser: A mővész anyja ravatalon.
- Page 65 and 66: 1895-ben bekövetkezett nyugdíjaz
- Page 67 and 68: Hauser: Schmidt Ferenc arcképe (Pa
- Page 69 and 70: Hauser: A Bécsi utca 3. udvara. (O
- Page 71 and 72: 353Házi Jenı: A soproni külváro
- Page 73 and 74: Georg Jeger ain 1/2 haus. 5(101)Tho
- Page 75 and 76: Marx Zupann ain 1/2 haus.Bertel Sch
- Page 77 and 78: talált bor elkoboztatik.Keserves k
- Page 79 and 80: szolgálatot tett belé irandja…
- Page 81 and 82: Emlékezel-e felılem?A Schilleren
- Page 83 and 84: meg, a Stuart Máriában Jászai Ma
- Page 85 and 86: legyen, sok helyeken a kifejezések
- Page 87: nyelvben sikerrel oktatta.Eddig sz
- Page 91 and 92:
Szeptember 13-án a Petıfi Szính
- Page 93 and 94:
Eötvös József Leánygimnázium -
- Page 95 and 96:
1958. szeptember 14-én a Petıfi S
- Page 97 and 98:
Mende Gusztáv: Borozgatók1959. XI
- Page 99 and 100:
a régi megye határán. Lackner Kr
- Page 101 and 102:
Oedenburg 1855. 8. 147. lap.2. Szol
- Page 103 and 104:
Florian Novellái. 7(145)Classifica
- Page 105 and 106:
is megemlítette naplójában. Ezze
- Page 107 and 108:
Erre nézve különös tiszteletet
- Page 109 and 110:
munkásságát még most sem tartja
- Page 111 and 112:
múltjával foglalkozó rész, mely
- Page 113 and 114:
jelentıs szerzıtársa volt az els
- Page 115 and 116:
A budai jogkönyv írójának kérd
- Page 117 and 118:
A Soproni Élelmiszerkiskereskedelm
- Page 119 and 120:
GyapjúszövetekTakarókMőszaki sz
- Page 121 and 122:
SOBOR LAJOS mővezetı, TÓTH IRÉN
- Page 123 and 124:
Minıségi munkával!Takarékoskodj
- Page 125 and 126:
Firbas, Oskar: Die Quellen des Sopr
- Page 127 and 128:
Végjegyzet1 (Megjegyzés - Popup)S
- Page 129 and 130:
V. ö. Karl Renner: Wie es zur Befr
- Page 131 and 132:
und Beschlüsse der II. Reichkonfer
- Page 133 and 134:
64 (Megjegyzés - Popup)Bericht id.
- Page 135 and 136:
Rumy Károly György nagy, de rends
- Page 137 and 138:
109 (Megjegyzés - Popup)Paskievics
- Page 139 and 140:
131 (Megjegyzés - Popup)A rendırs