1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - Sopron

törve, tılök sokkal többet várok és jobbat, mint a’ mennyit és a’ milyent rend szerént adnak.” (I. m. XVIII,4155.)Kazinczy is büszke öntudattal vallja, hogy az úttörés nehéz munkájából, a nyelv kimővelése, hajlékonyabbátétele terén derekasan kivette részét. Az általános emberi kultúra lelkes híveként határozottan szemben áll amőveletlen, szők látókörő nemesi ízléssel, de – ellentétben Kis Jánossal – bízik az új magyarköltı-nemzedékben.1823. dec. 29-én így ír soproni barátjának:„Kedves vala elıttem a’ Kisfaludi Károly Szellıje is, és Viszontlátása. Ez a’ munkás ifjú férjfi igazántestvére Sándornak lélekre nézve, de egészen más nemben. Továbbá Veresmartit(!) kedvelém-meg, ’s tıleigen sokat várok. Az az út, a’ mellyet nékünk kelle írtani, íme törve van, ’s lelkes ifjaink futnak a’ holnekünk mászni kelle. Mint örvendek, hogy nyílni látom a szép tavaszt!” (I. m. XVIII, 4273.)Ez az idézet is cáfolja – Kisfaludy Károlynak, Vörösmartynak és Toldy Ferencnek írt levelei mellett – aztaz állítást, hogy Kazinczy féltékenykedett a fiatalokra. Fokozatos elszigetelıdése természetes,feltartózhatatlan következménye volt irodalmi arisztokratizmusának, elavulttá vált esztétikai szemléleténekés a néptömegek problémáitól való távolállásának. Tovább is naponta mentek Széphalomról a levelek azország minden tájára, és érkeztek is szép számmal, a fejlıdés örök törvényei alapján azonban az irodalomvezéri pálcája Pestre, mégpedig Kisfaludy Károly kezébe került át.***Kis János Kazinczynak írt utolsó levelében, 1831. máj. 14-én még szelíden élcelıdik, hogy hatalmasmunkabírású barátja éveinek a számát, a 72-t meg kellene cserélni, mert – miként fiatalosalkotni-vágyására célozva írja –: „… nem tsak életed’ esztendeinek számbetüiben (27, 72) hanemvalósággal együtt van benned a’ 72 esztendıs öregben a’ 27 esztendıs ifju is.” (I. m. XXI, 5330.)Kazinczy nagyon szeretne sokáig élni. Súlyos anyagi gondjai, adósságai mellett az agg mestert 7 fiatal-korúgyermekének a sorsa nyugtalanítja. 1831 tavaszán – 72 éves fejjel – még részt vesz Pesten az Akadémiaülésén, de már sietnie kell haza, mert kolera dúl a Felvidéken, s ha egy nappal késıbb érkezik, postakocsijátvisszafordítják a rettenetes járvány szigorú ırei…324Halála elıtt négy nappal írja le Kazinczy a Sopron nevet utoljára, Kis Jánoshoz írt levelének aborítékjára. Ebben a levelében Pestrıl való viszontagságos hazaérkezése mellett a kassai és zemplénikoleralázadás rémtetteit beszéli el. Osztályhelyzeténél fogva természetesen nem látja meg a kérdésgazdasági-társadalmi gyökereit, csupán a mőveltség és a barbárság közti ellentétre szőkíti le azt.Mire ez a levél Sopronba érkezik, Kazinczy már nincsen az élık sorában. A legbarbárabb betegségáldozata lett az a férfiú, aki egész életét a nemzeti mőveltség kimunkálásának szentelte.Halála elıtt 7 esztendıvel ezt írja leányának, Eugéniának:„Én nektek egyebet bajnál nem hagyhatok: legalább eggy kis nevet hagyok. Mert úgy hiszem, hogy az a’hőség, a’ mellyel hazánk nyelvét ötven esztendık olta szolgálom, halálom után fog valaminek vétetni.” (I.m. XXII, 5585.)Mi, soproniak is kegyelettel ırizzük emlékét.32