U - Index of - Munka

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtanA költségek egy részénél semmilyen gondot nem okoz egy konkrét termékhez rendelésük, mivelegyértelműen a kérdéses termék/szolgáltatás érdekében merültek fel, közvetlenül a költségviselőhöz,azaz a termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolhatók. Ezeket nevezzük közvetlen költségeknek. (Ilyenpéldául a közvetlen anyagköltség, közvetlen bérköltség, a közvetlen bér közterhei, egyéb közvetlen –például értékesítési külön – költség.)A másik csoportba azok a költségek tartoznak, amelyek a termelés során nem csak egyetlen termékelőállításával hozhatók kapcsolatba, hanem több vagy valamennyi termék/szolgáltatás céljátszolgálják. Ezek az ún. közvetett (általános vagy rezsi) költségek. (például épületek, gépekamortizációja, az igazgató bére, a karbantartási költségek stb.) Ezen költségeket a felmerüléspillanatában nem tudjuk egyértelműen egy költségviselőhöz rendelni, ezért a felmerülés helye szerintialcsoportokban (ún. költséghelyeken) gyűjtjük őket.Természetesen a költségviselőknek a felmerült általános költségeket is viselniük kell, amibőlkövetkezik, hogy a költséghelyeken gyűjtött általános költségeket időszakonként fel kell osztani azérintett költségviselők között. A költséghelyek tehát fontos szerepet játszanak az önköltségszámításfolyamatában. A jól meghatározott és elkülönített költséghelyek a mérés, ellenőrzés és befolyásolásmegbízható bázisai.Látható, hogy ez a modell a vállalati összes költség csoportosításánál a termékre történőfeloszthatóság módja szerint különíti el a költségeket. Ebből a szempontból két költségfajtátkülönböztet meg: közvetlen és közvetett költségeket. A modell alapvető célja, annak a kérdésnek amegválaszolása, hogy mennyibe kerül a vállalatnak (vagy egy szervezeti egységnek) egy termékelőállítása. A számításokat az elmúlt időszaki tényadatokkal végezve utókalkulációról, a tervezettműködési költségekkel végezve előkalkulációról beszélünk. A számítás lényege mindkét esetbenazonos: a közvetlen költségek számbavétele után egy adott időszak általános költségeit igazságosanszét kell osztani a megtermelt termékekre. A szétosztásra alkalmazható módszereket a vállalatnagysága, szervezeti felépítése, gazdasági tevékenysége, információs rendszere határozza meg. Többkalkulációs eljárás is ismeretes, de ezek többsége az alábbi három módszer egyikén alapul:– egyszerű osztókalkuláció,– egyenértékszámos osztókalkuláció,– pótlékoló kalkuláció.Egyszerű osztókalkulációEz a módszer a lehető legpontosabb és – ahogy a neve is mutatja – a lehető legegyszerűbb módonoldja meg a termékköltség-számítást. Egyszerű osztókalkulációval az önköltség meghatározása úgytörténik, hogy az időszaki működés összes költségét elosztjuk az ugyanebben az időszakban előállítotttermékmennyiséggel. A számítás valóban rendkívül egyszerű, azonban a módszer alkalmazásánakfeltétele, hogy a vállalat csak egyféle terméket gyártson. Ebben az esetben az összes működési költségaz egyetlen termék előállítása érdekében merült fel, emiatt minden költség közvetlennek tekinthető.Egyetlen termék előállítása esetleg kisebb, induló vállalkozásoknál előfordulhat, de már ezek esetébensem tekinthető tipikusnak. Versenyszituációban, a vevőigények minél magasabb szintű kiszolgálásaérdekében, a vállalatok több, gyakran igen sokféle terméket állítanak elő, ezért a gyakorlatban ezzel amódszerrel csak ritkán találkozunk.Egyenértékszámos osztókalkulációAz egyenértékszámos osztókalkuláció már több terméket előállító vállalatnál is alkalmazható, decsak abban az esetben, ha a termékszerkezet közel homogén, a technológia és a termékekrendelkeznek olyan közös tulajdonsággal, amely arányos az önköltség alakulásával. Ebben az esetbenaz önköltség számolása tulajdonképpen visszavezethető az egyszerű osztókalkuláció módszerére: azösszes költséget elosztjuk az összes darabszámmal. Az eljárás lényege, hogy a többféle termékmennyiségét – a közös tulajdonságon keresztül egymásnak megfeleltetve – összeadhatóvá teszi. Ha avállalat termékei – közel – azonos technológiával készülnek, s az egyes termékek között jellemzően176