U - Index of - Munka

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtanis lecsökkent 8-12%-ra. Az általános költségek aránya helyenként a közvetlen munkabér költségénektöbbszörösét is eléri (Wiersema, 1996). Egyre több termelő vállalatnál a technológia költsége teszi a kia költségszerkezet legnagyobb részét, és nagyobb, mint a közvetlen munka költsége, ahogy a vállalattöbb fejlődési fázison keresztül eljut a hagyományos termelési módszerektől a számítógéppel integráltvállalkozásig (CIE: Computer Integrated Enterprise).Az általános költségek egyre nagyobb szerepet játszanak a teljes költségstruktúrában, ezért a magasgyártási általános költségek a gyártási költségekre gyakorolt hatáson keresztül a versenyképességre iskihatnak. A vállalatok egy nagy részénél a költségszámítási rendszerek továbbra is mennyiségalapúvetítési alappal 71 (pl. gépóra) osztják fel az általános költségeket, ez pedig nem alkalmas a korszínvonalának megfelelő, a vállalati folyamatokat helyesen tükröző információkkal szembentámasztott elvárások teljesítésére. Tehát a vállalatok egy részének költségszámítási rendszere nem tartlépést a költségszerkezet változásával (Wiersema, 1996).4.2.2. Költségszámítási rendszerek fejlődése, szintjeiA költségszámítási rendszerek a pénzügyi számviteli rendszerek megjelenését követően jelentősfejlődésen mentek keresztül. A fejlődés egyik fő iránya a vállalati menedzserek egyre növekvőinformációigényeinek kiszolgálása volt. A költségszámítási rendszereknek – időbeli fejlődésükkelösszhangban – négy szintjét különböztetjük meg (Kaplan-Cooper, 2001). A következőkben áttekintjüka költségszámítási rendszerek fejlődésének főbb fázisait. A különböző költségszámítási rendszerekpontos számítási módszerét itt nem részletezzük.Első szintAz első szintű költségszámítási rendszerek a pénzügyi számvitel megjelenésétől fogva léteznek, éshelyenként nyomokban még ma is alkalmazzák azokat. Ezek a költségszámítási rendszerek példáulnem tesznek különbséget a változó és a fix költségek között. A vállalati tranzakciókat egyáltalán nem,vagy hibásan rögzítik, és nincsenek előre becsült (standard) költségek sem. A költséghelyek teljesköltsége minden időszakban, az adott költséghelyeken termelt kibocsátási volumenen kerülfelosztásra. Az említett tulajdonságok miatt ezeknek a rendszereknek számos hiányosságuk van,pénzügyi beszámolásra nem alkalmasak, viszont történelmi okokból fontos megemlíteni őket.Második szintAz ipari forradalom korai szakaszában, elsősorban a textil- és fegyvergyárakban, a kerámia- ésporcelángyártó vállalkozásokban kezdetleges formában már használták a második szintűköltségszámítási rendszereket. Később, a XIX. század közepén a vasútvállalatok óriási méretű,összetett szervezetekké válása során, megjelent az igény az addigiaknál pontosabb költségadatokra.Ezeket az igényeket az első szintű költségszámítási rendszerek nem tudták kiszolgálni. Már a múltszázad dinamikusan fejlődő vállalatai sem működhettek volna olyan hatékonyan, ha megelégedtekvolna az első szintű költségszámítási rendszerek nyújtotta információkkal, és nem rendelkeztek volnaa szükséges pénzügyi kontrolling adatokkal. A fent említett vállalatok költségszámítási rendszereinélbevezetett újítások, fejlesztések szolgáltak alapul a ma is széles körben használatos második szintű,standard költségszámítási és rugalmas kerettervezési rendszereknek.A költségek egy elvárt szintjének a meghatározása mint igény már Frederick W. Taylornáljelentkezett (Taylor, 1911). Taylor idejében a közvetlen anyag-, bér- és általános költségeketegyüttesen kezelték, és ezek összegéből határozták meg a kibocsátott termék egységköltségét. A 40-esévektől kezdődően már nem csak a költségekre próbáltak standardokat felállítani, hanem fokozatosanmeghatároztak elvárt profitot, célzott eladási egységárat, elvárt (vagy normál) volument is. Az iparivállalatoknál elsőként Németországban használtak standard költségekre és rugalmas keretekre épülőköltségszámítást. Az, hogy éppen Németországban dolgozták ki teljességében a standard71 A vetítési alap, az angol Cost Driver magyar fordítása, azonban a témában született legutóbbi publikációkban márköltségokozóként szerepel (Lásd például Kaplan-Cooper, 2001).172