Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Önismereti vagy párkapcsolati kirakásokban a megfelelő laphelyeken va

lamiféle érzelmi, tudati vagy magatartásbeli megtorpanásra utal, ami megle

hetősen erős, hiszen nagy árkánum lapról van szó.

A párkapcsolati kirakások között az első (egy adott kapcsolat pillanatnyi

helyzetét jelző kirakásnál) középen, a négyes helyen például egyértelműen

jelzi, hogy az adott kapcsolat jelenleg holtponton van. Persze, lehet, hogy a

két fél egészen mást érez vagy szeretne, amihez vallatóra kell fognunk a két

szélső függőleges sorban álló lapokat.

X. Szerencsekerék

Kulcsszavai: változékonyság, a sors forgandó volta. Nem stabil helyzet.

A szerencsekerék jelentését illetően kicsit megoszlanak a jósok vélemé

nyei, mert olvastam olyan szakkönyvet, ahol a nevéből kiindulva egyenest

szerencsés lapnak tüntették fel.

Velem együtt azonban a legtöbb kártyavető sokkal inkább egy amolyan

egyszer fent - egyszer lent helyzetet lát ebben a kártyában, ahol a sors sze

szélye játszik szerepet.

Nagyon sokszor találkoztam vele például kimenetel esetében, és mindig

az történt ilyenkor, hogy a dolog megvalósulása a kártyavetőnek amolyan

fél sikert, vegyes örömöt hozott. Azaz nem egészen úgy valósult meg, aho

gyan szerette volna, annak ellenére, hogy (lévén, hogy nagy árkánum lap),

ez neki fontos volt.

Tanács esetében egy kis visszafogottságra, óvatosságra int, jelezvén,

hogy a sors is beleszólhat a terveinkbe.

Párkapcsolati és önismeret kérdésekben amolyan hullámhegy

hullámvölgy időszakokra utal az érzelmeinkben vagy a gondolataink között.

Nem rég láttam a négylapos, egy válság leküzdéséhez tanácsot adó kira

kásnál (a III. fejezet, válságokból kiutat kereső lapok harmadik kirakásánál),

az első laphelyen. Itt tehát azt árulta el, hogy azt a válsághelyzetet, egy amo

lyan egyszer fent - egyszer lent helyzet idézte elő. Valóban így is volt, a

kártyavetést kérő hölgy kezdte megunni rapszodikus hangulati kitöréseit.