Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Amikor elkezdünk ismerkedni a különböző kirakásokkal és a négyféle

kártya lapjaival, az első időkben kísérletezzünk kedvükre.

Később azonban, amikor már valóban fontos kérdésekkel faggatjuk a la

pokat, nagyon fontos megjegyeznünk, hogy három hónapon belül egyféle

dologra csak egyszer vethetünk kártyát!

Nevetségessé és haszontalanná tenné a kártyajóslást, ha addig próbál

koznánk a lapok kirakásával, amíg nekünk megfelelő kártyákat találnánk.

Ez persze olyan értelemben is igaz, hogy például egy eldöntendő kérdés

esetében nem szabad többféle kirakási módozatban ugyanazt a kérdést fel

tenni. Válasszuk ki, hogy a feltüntetettek közül melyik kirakási mód a szá

munkra a legszimpatikusabb és annak a válaszát értelmezzük.

Természetesen többféle kérdést feltehetünk akár egymás után pár perc

múlva is. Nekem is van több olyan ügyfelem, aki három havonta jár hozzám

jósoltatni. Először egy konkrét kérdésfeltevés nélküli jövendölést kémek,

esetleg egy-egy, abban az időszakban különösen fontos párkapcsolatukra

kérdeznek rá, majd pár döntési helyzet alakulására vetünk lapokat.

Három hónapon belül egy adott kérdésre csak olyan kivételes esetekben

kérdezhetünk rá, ha azon belül valamiféle jelentős változás történt az utolsó

kártyavetés óta. Például egy adott állasjavaslatra kérdeztünk először, majd

két hónap múlva kiderült, hogy egy jótevő közbejárt az ügyben és ezzel

változtatott az esélyeinken. (A legtöbbször azonban az ilyen jellegű dolgok

- ha nem is konkrétan -, már az első kártyavetés alkalmával valamiféleképp

mutatkoznak.)

Nagyon fontos, hogy a kártyavetés legyen mindig egy kis szertartás. So

ha ne fogjunk bele feszülten, nyugtalanul. A legjobb, ha előtte mindig leterí

tünk egy erre a célra szentesített abroszt, meggyújtunk egy szál gyertyát

vagy füstölőt, elmondunk egy imát vagy röviden meditálunk.

Aki mind a négyféle kártyával ki szeretné próbálni a jóslást és esetleg

nincs meg még otthon mind a négy pakli kártyája, az saját magának is ké

szíthet ilyesmit. A cigánykártya esetében például kivágunk 36 féle egyfor

ma, kártyalap méretű kartonlapot, és ráírjuk a lapok jelentéseit. (A könyv

ben, a kártyakirakási módok leírása után találhatjuk meg mind a négyféle

kártya lapjainak a nevét és a jelentését.)

10