Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Tartalom - misogaadel
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
dezünk, a második laphelyen pedig a közeljövőre kérdezünk. így rövid be

pillantást nyerhetünk életterületeink esetleges jóra vagy rosszra fordulásáról

a következő negyedévben.

2. Háromlapos kirakás egy terv megvalósulására

Szintén az egyszerű kirakások közé tartozik. Keverjük össze alaposan a

választott paklit és három tetszőleges lapot helyezzük lefelé fordítva az asz

talra az alábbi alakzatban:

1.

2. 3.

Az első laphely mutatja a kártya tanácsát az adott kérdésben. Cselekvést,

netán optimizmust, netán visszafogottságot javasol a kártya? Minél erősebb

jelentésű lap jött itt ki, annál nagyobb lendületet, vagy netán épp annál na

gyobb visszavonultságot kell az adott kérdésben tanúsítanunk.

A második laphelyen álló kártya azt árulja el, hogy segít-e valaki (vagy

valami) ennek a tervnek a megvalósításában? Itt tehát egy kedvező lap azt

árulja el, hogy a körülmények igen csak mellettünk állnak, persze, minél

erősebb számú amaz a lap, annál jobban. Egy kedvezőtlen kártyától pedig

megtudhatjuk, hogy hátráltatnak-e a körülmények, s ha igen, milyen mér

tékben.

A harmadik laphely magának a kérdésnek a kimenetele. Talán magya

ráznom sem kell, hogy itt egy erős, jó lap jelentős pozitív kimenetelről be

szél. Egy kedvezőtlen lap pedig arról, hogy talán ebben a három hónapban

még nem jött el az ideje ennek a dolognak.

Egy férfi arra kérdezett rá, hogy mi lesz a kimenetele, ha megpályázza a

meghirdetett állást? A tarot kártyát használtuk, s mindhárom helyen a nagy

árkánum három kedvező lapja jött ki. Mivel ezek a tarot legerősebb lapjai,

megtudtuk belőle, hogy nem csupán sikerülni fog, segítőkre számíthat, ha

nem a döntés különösen fontos lesz a későbbi sorsára nézve.

19