Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter

szavaz; / hol rácsot rázni: a / jog, s demokrácia. / Bányák, börtönök… /
Vastüskés ördögök… / Kábított vadak, / idomított csapat… / Élõnek az élõ /
ûzötten üzeni: –/ nem lehet, nem lehet / nem újra kezdeni.” (...)
Pándi Pál lektori jelentése, Budapest, 1983. május 25.
Mint nemzedékének legtöbb tagja, Turcsány Péter is késõn jutott kötethez:
harmincegy éves volt, amikor elsõ verseskötete, a Tarisznya megjelent a
Magvetõnél. (Máig sajnálom, hogy nem szerepeltettük a Ne mondj le semmirõl
címû antológiában, jórészt az én hibámból). A kései kötet kedvezõ visszhangot
keltett, a kritika Turcsányt korosztálya legeredetibb, legígéretesebb
költõi közé sorolta, fõként poétikai ujításait-kísérleteit dicsérte. – A Testamentum
a költõ azóta írt verseinek vékony gyûjteménye.
Az új kötet gerince kétségkívül a címadó hosszú vers; ebben Turcsány a villoni
módszer keretéhez nyúl vissza: ha nem is hagyatkozik, villoneszk hangon
sorra veszi barátait, elmondja, mi történt az utóbbi években azokkal a
fiúkkal, lányokkal, akikkel együtt indult, akikhez közös eszmények, indulatok,
remények fûzték. A leltár nem valami szívderítõ: sok a félbetört pálya,
halál, elbujdosás, elhallgatás (jórészt mûvészjelöltekrõl van szó) –, de a számbavétel
sajnos, éppen így igaz és tanulságos. Turcsány néhány szóval is érzékletesen
jellemez, a nosztalgikus emlékezés nem akadályozza a fájdalmasironikus
nemzedéki kritikát, talán az önkritikát sem.
Réz Pál lektori jelentése, Budapest, 1983. július 26.
Keserû, nyomott, ingerült versek sorakoznak ebben a gyûjteményben. Ha a
lírai jellegét akarnám meghatározni, akkor leginkább a plebejus avantgardizmus
kívánkozik ide, nem kevés József Attila-i inspirációval. Tartalmilag,
hangulatilag itt nem valamiféle markáns, népi magatartás jelenti magát,
hanem a társadalomkívüliségnek egy változata, amely telve bizalmatlansággal,
gyanakvással a társadalom-belüliség iránt, de ami egyben mély és leleplezett
vágyat is érzékeltet – a plebejus avantgardista módján elképzelt társadalom
után. A Csöndes üdvözlet indító versként határozza meg ezt a magatartást:
„nálunk fegyvert letévõ kezekkel szõjük a hiénák szemfedõjét. / Nézd
fegyverek és repülõk / párhuzamba állított sorát, / bemért napjaidra nézz, /
honodban tiltott garabonciás.”
Pándi Pál második lektori jelentése, Budapest, 1985. április 29.
290