Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
A kötet egyik legmegrázóbb verse, az Illy<strong>és</strong>hez intézett (Hadnagyi üzenet,<br />
1977). Ebben olyanformán rajzolja meg az „utolsó magyar” <strong>és</strong> a „kokárdás<br />
su<strong>ha</strong>ncok” összetartozását <strong>és</strong> a köztük lévõ szakadékot, a vállalandó feladat<br />
azonosságát <strong>és</strong> a cselekv<strong>és</strong>i tér végzetes különbségét, hogy kötetnyi tanulmánnyal<br />
felér mai líránk helyzetérõl; a vers vége pedig a maga dacos „eburafakó”-jával<br />
mindennek ellenére a vállalás, a folytatás mellett dönt.<br />
Illy<strong>és</strong> egyik legszebb versének (Szekszárd felé) a parafrázisa a kötet cím<br />
nélküli kezdõverse. Az összetartozást rögtön nyilvánvalóvá teszi a kivételesen<br />
pontosan végigvitt ritmizálás, csupán az Illy<strong>és</strong>nél négy sorba tördelt szakaszok<br />
változtak itt kétsorossá.<br />
Hosszú az út <strong>és</strong> puhít az esõ,<br />
az aszfalt nyálkás béke-temetõ,<br />
esõvel szemben egyedül megyek,<br />
csak ez van, ez a végtelen menet…<br />
Döntõ pontokon azonban végre<strong>ha</strong>jtott változtatásokat: a <strong>ha</strong>todik párvers<br />
után rímelõ csonka szakasz következik, ott, ahol tematikailag is felez<strong>és</strong>rõl<br />
van szól:<br />
pulyák bogár-rajzású szemei,<br />
mellecskék látva-rajzú hegei,<br />
a féltüdõt seb<strong>és</strong>zk<strong>és</strong> metszi ki.<br />
Illy<strong>és</strong>nél Árpád-népét folytatja a vonaton döcögõ terhes kisasszony, s a költõ<br />
arra gondol, hogy talán egyszer, magzat korában úgy nézhette õt Babits,<br />
mint most õ ezt a jövendõ kis embert; a vers az eljövendõ, megszületendõ<br />
gyerek körül forog, a költõ-narrátor csak közvetíti a látványt. <strong>Turcsány</strong><br />
<strong>Péter</strong>nél szület<strong>és</strong> helyett <strong>ha</strong>lál az eljövendõ, az országút végtelen csíkját rovó<br />
költõ felelõssége tehát fokozottabb. Neki kell tudomást vennie arról, amit<br />
el<strong>ha</strong>llgatnak, képviselõjévé lenni azoknak, akikrõl mindenki elfeledkezett,<br />
szószólójává lenni a némáknak. A nemzeti élet folyamatossága alapjaiban<br />
veszélybe került, a biológiai automatizmusban sem lehet már bízni; <strong>és</strong> számítani<br />
kell a mindent felpuhító esõre.<br />
A szociográfiai felfedezõ utak költõi lecsapódása so<strong>ha</strong>sem szürkül egyszerû<br />
leírássá. Ha majd egyszer megjelennek a költõ szociográfiái, könnyûszerrel<br />
felfedezhetjük egy-egy utalása hátterét, de ez so<strong>ha</strong>sem szükséges a vers<br />
alapvetõ megért<strong>és</strong>éhez. Az a lírai én, az a költõi image, amely a költemények<br />
mögül kirajzolódik, elegendõ támaszt kap a fülszöveg önéletrajzi adataitól:<br />
„1951-ben születtem Budán. Tizennyolc éves koromtól vidéki kiszállásokon<br />
dolgoztam a Földmérõ <strong>és</strong> Talajvizsgáló Intézetnél <strong>és</strong> a Geofizikai Intézetnél.<br />
K<strong>és</strong>õbb amatõr rendezõként, szociológiai munkatársként, gyerekszakkörökben<br />
poétikaoktatóként dolgoztam.”<br />
Ugyanis a kötet legjelentõsebb verseiben ez a kollektívvé magasztosított<br />
költõi én szólal meg, amelyet a Berzsenyi-, <strong>és</strong> Vörösmarty-ódák vátesz-<br />
283
Change language