Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
A hó<br />
Alkonyodik már: el<strong>ha</strong>gytok minket ismét,<br />
ó, ti drága látványai a földnek, fasorok,<br />
állatok, katonaköpenybe pólyált<br />
szegény emberek <strong>és</strong> zokogástól<br />
terméketlen méhû édesanyák.<br />
És a hó a mezõkrõl ránk világít<br />
mint a hold. Ó, <strong>ha</strong>lottaink. Homlokomon<br />
dörömböltök <strong>és</strong> ütitek a szívem.<br />
Üvöltsön legalább hát valaki e csöndben,<br />
eltemetettek fehér gyûrûjében.<br />
Egyik nap a másik után<br />
Egyik nap a másik után: átkos szótagokkal <strong>és</strong> vérrel<br />
<strong>és</strong> arannyal. Fölismerlek feleim, szörnyei<br />
a földnek. Harapásaitokra bukott el a r<strong>és</strong>zvét,<br />
<strong>és</strong> a tiszta kereszt rég el<strong>ha</strong>gyott minket.<br />
Elízium mezõire már nem jut<strong>ha</strong>tunk vissza.<br />
Emelünk sír<strong>ha</strong>lmokat lábbal tiport rétjein a tengerpartnak,<br />
de nem síremlékek egyikét a hõsök jeléül.<br />
Minket már a <strong>ha</strong>lál többször megkísértett,<br />
leveleknek olyan üt<strong>és</strong>e <strong>ha</strong>llatszott a levegõben,<br />
mint gyümölcstelen puszta Sirokko-vi<strong>ha</strong>rban<br />
felhõkre <strong>ha</strong> fölszáll a mocsári szárcsa.<br />
Talán a szív marad<br />
264<br />
Hársfák fanyar illatai elmerülnek<br />
az esõs éjszakában. Semmivé foszlik<br />
örömeinknek tombolása, évada,<br />
ez már a lesújtó villám <strong>ha</strong>rapása.<br />
R<strong>és</strong>nyire nyitva marad még az egykedvûség,<br />
egy szótag emléke, egy mozdulaté,<br />
csak éppen úgy, mint párás ködökben<br />
szárnyak lassú röpül<strong>és</strong>e. Te még vársz,<br />
nem tudom mire; én a vesztemre talán,<br />
a döntõ órára, mely fölidézné<br />
a kezdetet vagy a véget: egyazon sors<br />
immár. Itt a tûzv<strong>és</strong>zek füstje<br />
feketén szárítja még a torkot. Ha tudod,<br />
felejtsd el ízét annak a kínnak,<br />
s a félelemnek. Mi szavaktól fáradunk már,<br />
meggyalázott vizekrõl szállnak megint föl,<br />
talán a szív marad meg nekünk, talán a szív…
Change language