Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter

Virágvasárnap mámorában
Ne keressd a végleteket, mert az ép jellemhez amennyi azokból szükséges,
azt sosem veszítheted el!
Virágvasárnap, forgatag,
hallják szavad, Názáreti,
ifjú vagy még, lobog hajad,
szemed kék villámként veti
közénk az ég parancsait,
fóliák sem õrzik szavad,
durva fába oltó anyag,
fogadnak lélek-társaid.
A lépteid, a lépteid,
ki látta nem felejtheti!
Jeruzsálem vak tereit
átlebegted, Názáreti!
Eszméletét vesztette mind,
ki járt veled, majd követett,
a jobbik sors kezeddel int
s hangod jobbító förgeteg!
Zugárusok, zsoldossereg
fegyvert s áruját elveti,
mögéd tolong, elõdbe leng,
mennyei, te Názáreti!
Így volt, láttam. S az alkonyat
égboltja fölötted dördült,
szava elcsuklott, elakadt
s a szív könnyekkel könnyült.
Jeruzsálem, végítélet,
torkunkon a fojtó gombóc;
Menny ajtaját nyitván kéred:
bírjuk igéd! Az utolsót!
Halljuk máig minduntalan:
„Miért, miért, Uram..., Uram!”
– Míg egyetlen tisztátalan
a Föld zugában megbújik
nem ragyog, nem, fényes Utam.
228