Kazinczy Ferenc(Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831 ...
Kazinczy Ferenc(Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831 ...
Kazinczy Ferenc(Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831 ...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
<strong>Kazinczy</strong> <strong>Ferenc</strong> (<strong>Érsemjén</strong>, <strong>1759.</strong> <strong>október</strong> <strong>27.</strong> <strong>–</strong> <strong>Széphalom</strong>, <strong>1831</strong>. augusztus 23.)<br />
író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, az MTA tagja. Nyelvújító és irodalomszervezői<br />
tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét<br />
szolgálta. Írói pályája két részre: fogsága előtti (1794. decemberéig tartó) és szabadulása<br />
(1801. június vége) utáni részre osztható. Az első részt a felvilágosodás (Rousseau)<br />
eszméinek hatása és a szentimentalista stílushoz való vonzódás jellemezte. Megindította az<br />
első magyar nyelvű irodalmi folyóiratokat: előbb harmadmagával a Magyar Museumot, majd<br />
annak szerkesztéséből kiválva egymaga az Orpheust. Segítette az első magyar nyelvű<br />
színtársulat létrejöttét; évente jelentkező versantológiát készült kiadni (Helikoni virágok),<br />
melynek azonban csak első, 1791. évi kötete jelent meg. Pályája második, jóval hosszabb<br />
időszakában inkább a klasszicista művelődéseszmény és ízlésvilág érvényesült. Előtérbe<br />
került az ízlés nevelése, a választékos stílus, a nyugati irodalmi minták követésének igénye és<br />
fontosságának hirdetése. A jelentős nyugati írók műveinek fordítását a magyar nyelv<br />
gazdagítása miatt is elsőrendű feladatának tartotta, 1808-ban írt, bár csak 1916-ban megjelent<br />
Tübingai pályaművében pedig (A magyar nyelv polgári nyelvvé emelése felől) a magyar nyelv<br />
hivatalossá tétele mellett állt ki. Tanulmányaiban, vitairataiban ebben az időben jelent meg<br />
programszerűen a magyar nyelv megújításának igénye. Már 1805-ben írt Csokonainekrológja,<br />
majd Kisfaludy Sándor műveiről 1809-ben közölt recenziója vitákat váltott ki<br />
irodalmi körökben. A nyelvújítási harcot Vitkovics Mihálynak címzett verse és Tövisek és<br />
virágok című epigramma-gyűjteményének megjelenése indította el (1811). A vitát végül<br />
kompromisszumra hajló tanulmánya, az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél<br />
(1819) megjelenése zárta le. Írói pályáját műfordításokkal kezdte. Már sárospataki diákként<br />
megismerte és később lefordította Salamon Gessner (1730<strong>–</strong>1788) svájci költő Idylliumait.<br />
1789-ben publikált Bácsmegyeinek öszve-szedett levelei című szentimentális levélregénye<br />
gyorsan népszerű lett és ismertté tette nevét az <strong>–</strong> akkor még igen szűkös <strong>–</strong> olvasóközönség<br />
körében. Fordította még többek között az angol regényíró, Lawrence Sterne (1713<strong>–</strong>1768)<br />
Érzelmes utazását, kortársai közül a német Friedrich Gottlieb Klopstock (1724<strong>–</strong>1803) Messiás<br />
című eposzának több énekét valamint Christoph Martin Wieland (1733<strong>–</strong>1813) írásait. Drámai<br />
műfordításaival, köztük Shakespeare Hamletjének (melyet egy német szerző munkájából,<br />
prózában ültetett át magyarra), Goethe Stella, Moliére A botcsinálta doktor és A kénytelen<br />
házasság című darabjainak fordításával a születő magyar nyelvű színjátszást is segíteni<br />
kívánta. Fordítói munkásságát fogsága idején (1794<strong>–</strong>1801) és kiszabadulása után is folytatta.<br />
Caius Crispus Sallustius ókori római történetíró összes művének fordításán évtizedeken át,<br />
haláláig dolgozott. Életében ebből csak részletek jelentek meg, a teljes anyag 1836-ban látott<br />
napvilágot. Eredeti prózai művek írásától sokáig tartózkodott, mert készületlennek tartotta rá a<br />
magyar nyelvet, és fontosabbnak tartotta a műfordítást. Az 1810-es években azonban fiatal<br />
pályatársai: Szemere Pál és Kölcsey <strong>Ferenc</strong> sürgetésére, de valószínűleg belső késztetésének<br />
is engedve rászánta magát az írásra, elkezdte összeállítani emlékiratait. 1816 nyarán, három<br />
hónapos erdélyi útjának élményeit az Erdélyi levelekben írta meg. Ezt a munkáját maga<br />
<strong>Kazinczy</strong> is eredeti műnek tartotta. Rövid útirajzokat jóval korábban is írt, ezeket az<br />
Orpheusban publikálta. Az ország különböző tájain megfordult, gyakrabban a Felvidéken és<br />
Pesten, közben lejegyezte a számára fontos látnivalókat, eseményeket, elbeszélte<br />
találkozásait. Még 72 évesen, életének utolsó évében tett útjáról is érzékletes képekben,<br />
pontos leírásokban számolt be (Pannonhalmára, Esztergomba, Vácra; <strong>1831</strong>). Az Erdélyi<br />
levelek 26 levélből áll, melyeket barátjához, Dessewffy Józsefhez írt. A szemléletes leírásokat<br />
történelmi, kultúrtörténeti ismertetők egészítik ki és <strong>–</strong> az akkoriban divatos levélformának<br />
megfelelően <strong>–</strong> az író érzelmei, személyes vallomásai kísérik. Az Erdélyi leveleket méltatói<br />
<strong>Kazinczy</strong> egyik legszebb írásművének tartják. Emlékiratai: előbb Az én életem, majd Pályám<br />
emlékezete címen összeállított, mintegy 45 évet átfogó emlékiratában életének eseményeit<br />
házasságkötéséig, négy nagyobb részre osztva beszéli el. Szemléletesen megrajzolt
helyszínek, alakok, élethelyzetek váltakoznak benne, és közben megelevenedik a századvég<br />
kora, társadalmi élete. Más műveihez hasonlóan önéletírását is többször átdolgozta, bővítette;<br />
még nem teljes szövegváltozata Pályám emlékezete címen először Vörösmarty Tudományos<br />
Gyűjteményének 1828. évi számaiban jelent meg. A Pályám emlékezetében az 1794<br />
decemberétől 1801 nyaráig terjedő időszakot az író csak szűkszavúan beszéli el, a fogság szót<br />
meg sem említi. Életének ezt a tragikus hat és fél évét külön írta meg. A Fogságom naplója a<br />
19. századi magyar emlékirat-irodalom kiemelkedő alkotása. <strong>Kazinczy</strong> évtizedekkel<br />
szabadulása után, naplói, megmaradt feljegyzései felhasználásával készítette és 1828-ban<br />
fejezte be, de a cenzúra miatt meg sem kísérelte kiadni. Először 1848-ban jelentek meg belőle<br />
részletek; könyvalakban teljes terjedelemben először csak az író halálának centenáriumán,<br />
1931-ben látott napvilágot. Kritikusai, ismerői <strong>Kazinczy</strong> legjelentősebb művének levelezését<br />
tartják. Több mint 6000 levele ismeretes, ezek legnagyobb részét 1890<strong>–</strong>1911 között Váczi<br />
János adta ki 21 kötetben.
Change language