Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
PoLíSz<br />
történész, hanem újságíró, ezért szakirodalmi ismerethiányai<br />
és szemléletbeli elfogultságai kevésbé érthetetlenek.<br />
Azért az így is mellbevágó, hogy ki meri<br />
jelenteni: „Silvio Berlusconi életéről a legtöbbet egy<br />
propagandakiadványból tudjuk meg. Ez a 2001-es<br />
választási kampány során készült” (16.), miközben<br />
nem vesz tudomást (egyebek között) Charles Higgins<br />
vaskos Silvio Berlusconi című életrajzáról, amely angolul<br />
és olaszul is olvasható (Roma, Zorro Editore,<br />
2010). Pankovits és Magyar könyvét együtt érdemes<br />
elolvasni, mert – tematikai és módszertani különbözőségeikkel<br />
és bizonyos nézetazonosságukkal – mintegy<br />
kiegészítik egymást. Pankovitstól tudjuk meg – már<br />
amennyire –, mi ellen lépett a közéleti porondra az<br />
üzletcézár Berlusconi. Sajnos egyik munkából sem derül<br />
ki hitelesen, hogy erkölcsileg mennyire megalapozottan<br />
ítélik el és támadják „a Lovagot (il Cavaliere)”<br />
azok, akik pár évtizede még maoisták voltak, netán ma<br />
is a leninizmus utóvédharcosai. Magyar Péter – mint<br />
könyve alcíméből is kiviláglik – Berlusconi pályafutását<br />
ámokfutásnak, életútját egyetlen szakadatlan – habár<br />
változatos – morális, jogi és politikai botránysorozatnak<br />
látja és láttatja. A médiamágnás televíziós hódításszériáját<br />
„kulturális forradalomnak” nevezi (46.),<br />
ugyanakkor nem világít rá, hogy cégei (a Fininvest, a<br />
Mediaset) bombasikereiket nem kis mértékben éppen<br />
annak köszönhették, hogy a tévénézőknek elegük lett<br />
a valódi, a vörös kulturális forradalom híveinek, nosztalgikusainak<br />
televíziós túltengéséből, a sztárriporteri<br />
rivaldafénytől (Gad Lerner, Michele Santoro) a műsorés<br />
csatornaigazgatói székekig (Sandro Curzi). Magyar<br />
Péter olyannyira elfogult „az olasz vállalkozók között<br />
a leggazdagabb” (91.) kárára, annyira nem leplezi,<br />
nem fogja vissza Berlusconi-ellenességét, hogy még<br />
a „médiacsászár”-államférfi (9.) legdurvább hibáit,<br />
vétkeit, ízlésficamait, visszaéléseit sem tudja hitelesen<br />
tálalni, arra pedig végképpen képtelennek bizonyul,<br />
hogy megmagyarázza, ha Berlusconi csak és kizárólag<br />
egy gátlástalan, erkölcstelen törvénysértő, „megalomániás<br />
öntömjénező” (15.), „antidemokratikus”<br />
vezér (287.), hogyan vezethette az Olasz Köztársaság<br />
legstabilabb kormányait, miként szerezhetett négyszer<br />
is demokratikus választásokon többséget, legutóbb<br />
páratlanul nagyot, hogyan válhatott a „Második Köztársaság”<br />
politikájának főszereplőjévé és legnagyobb<br />
visszatérőjévé. A populizmus (149.), a tévéidiotizmus<br />
(149.) és a reklámpolitizálás (135.) ugyanis elégtelen,<br />
nem meggyőző magyarázatok.<br />
Végképp szerencsétlenek a magyar párhuzamok,<br />
a célozgatások az „egész pályás letámadásra”<br />
(79.), a „söralátéten benyújtható adóbevallásra”<br />
(143.) és hasonlókra. Külföldi politikusportré<br />
keretében hazai politizálást művelni műfajilag és<br />
erkölcsileg egyaránt kifogásolható „kavarás”. A<br />
jogos, megalapozott kritikákat is hiteltelenítik a<br />
közéjük kevert valótlan állítások. A radikális-balos<br />
Dario Fo például sosem volt „liberális” (192.).<br />
Nem igaz, hogy az olasz köztelevízió, a RAI „lefeküdt”<br />
volna Berlusconinak, „kemény cenzúrát”<br />
foganatosítva (181.); ellenkezőleg: több műsorában<br />
élesen támadta őt. Az sem áll, hogy a nyomtatott<br />
sajtó zöme Berlusconi kormányzása idején<br />
„általában inkább kormánypártinak volt mondható”<br />
(187.): aki ismeri, olvasta az olasz napilapokat,<br />
az az ellenkezőjét tapasztalhatta. A könyvesboltokban<br />
pedig minden Berlusconi-párti könyvre<br />
tíz Berlusconi-ellenes kiadvány jut. A külföldi sajtóorgánumok<br />
túlnyomó részének Berlusconi-fóbiája<br />
szintúgy közismert. A „lehengerlő”, „elsöprő”<br />
Berlusconi valójában gyakran védekezni kényszerült<br />
– akár támadva is. A nem éppen szerény<br />
„Cavaliere” hasonlította már magát Napóleonhoz.<br />
Alessandro Manzoni Napóleon-ódájából idézve<br />
őt is „kiirthatatlan gyűlölet és legyőzhetetlen<br />
szeretet” veszi körül, teszi korszak-meghatározó<br />
figurává. Győzelmei titkának megfejtése a jövő<br />
történetíróira és életrajzíróira vár. Magyar Péter<br />
könyvportréja után marad a kérdőjel.<br />
Vajda Kornél<br />
„Ez légyen ostorod…” *<br />
Lukáts János regényéről kell szólanom a program szerint. Nem tétovázok hát, hanem – in medias res –<br />
belevágok a dolgok kellős közepébe. Vagyis felolvasok Önöknek egy Szabolcska Mihály-verset:<br />
„Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda, / Benne halavány sör, nem piros bor járja. / A nagy asztal mellett<br />
sváb legények ülnek, / Egy verklis valami nótát köszörülget. / Folyik a sör, a szó, mígnem összevesznek, /<br />
Szerető, vetélytárs egymásra ismernek, / Egymásra ismernek, de tenni nem mernek, / Vidám verkliszónál<br />
* Elhangzott a könyv bemutatóján, 2012. június 6-án a Rátkai Klubban.<br />
92
Change language