A szám letöltése PDF formátumban

Merített szavak
Mellette tekintetem leemeltem az égről, s a földre sütöttem. Szép volt veled,
Iréne.
Ma is jó szívvel gondolok rád, arra az életre, amely a mienk volt.
Azt mondta, nem akar hamarabb meghalni, nem akar tehetetlenül magamra
hagyni, de azt sem akarja, hogy én haljak meg hamarabb. Amikor éreztem halálom,
végrendelkeztem róla is. Házam – apai örökségem – a fiamé lett. De megtanácskoztam
vele, hogy Irénének meg kell hagyni a kis szobát az oldalbejáratnál
– amíg csak él. A fiam eleinte nem értette: mit akarok a féleszű rabszolganővel?
Aztán megsúgtam neki: Iréne volt életem öröme. Gondoskodnom kell róla. A
fiamat kötelezem, hogy eltartsa, amíg él.
– De hiszen sokat eszik, rengeteget, mint három férfi! – vetette ellen a fiam,
nem minden tapasztalat nélkül.
– Igen, sokat eszik. Nincs más öröme. Sokat éhezett. De sokat is dolgozik. S
mikor már nem tud dolgozni, lefekszik, s meghal. Olyan egyszerű lesz a halála,
amilyen egyszerű volt az élete.
[S belefáradva az életbe, magához szippant az ég, a nagy fekete száj, s én belerepülök
– érzelemmentesen, szenvtelenül
Labda vagyok, fénygolyó! Hangom, mint egy kisgyereké, örvendez. Labdaként
pattogok.]
Iréne nem sokkal élt túl. Halálom után nagyon elhízott, megbetegedett, néha
sírt, néha a semmibe meredt. Nem ismerte már meg az embereket a végén,
sokszor hívogatott engem, máskor meg más férfiakat, a gyerekei apját, velük
perlekedett. Ha nem rendelkezem róla, bizony rosszul végzi. Teher volt már
mindenkinek.
Akkor egyszer visszatértem még, pedig odaát nyugodt volt a lelkem. Testvéranyám
közelében lehettem. De Irénéért eljöttem azon az éjjelen, amikor megkezdődött
csúnya, vergődő agóniája. Csak egy szolgáló volt a szomszéd szobában,
aki italt vitt neki, kábító főzetet, ami már semmit nem ért, s a cseléd türelmetlenül
várta, mikor jelentheti, hogy elvégeztetett. S amikor már nem kiabált, nem
perlekedett, csak szuszogott beletörődéssel, mintha fémet reszelnének, sipítóan
járt benne a levegő ki és be, mint egykor, szeretkezésünk közben, odaálltam a
fejéhez. S intettem neki, hogy jöhet.
A fűzfák a folyóparton már új levelüket bontották.
_______
(A dőlt betűs részek részletek korábbi írásokból, a szögletes keretbe helyezett
részek a meditációk során lejegyzett emlékek. A Szerző.)
83