Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
PoLíSz<br />
Neki nem azok a felnőttek kellettek, akik a gyerekeiből azóta lettek, ha ugyan<br />
megérték a felnőttkort. Neki az kellett, hogy ezeket a régi történeteket újra és<br />
újra elmesélje, mindig újabb és újabb cikornyával, újabb részletekkel toldotta<br />
meg őket, s nem kellett más, csak hogy én meghallgassam. Hallgattam. Nem<br />
szóltam. S akkor elkezdett a férfiakról is mesélni, akik az életében voltak. Ennyi<br />
esztelenséget, ennyi borzalmat elképzelni sem tudtam. Ez az, amikor az ember<br />
fölöslegesen kegyetlen. Mert a harc, az más. Ott adunk s kapunk. De mikor<br />
az egyik kiszolgáltatott, és csak kap? Nem értettem. De azt mondta, ő kereste<br />
mindezt, minek is jött erre a világra, miért nem lett öngyilkos. Utána fáradt<br />
voltam, s nyomorékságom tudata kicsire zsugorodott a szegények kiszolgáltatottsága<br />
hallatán.<br />
Próbáltam utánanézni, mi lett a gyerekeivel. Kérdezgettem a nevüket, de nem<br />
emlékezett rájuk. Azt sem tudta, hová, kihez kerültek. A korukat persze hiába<br />
is kérdeztem volna, nem ismerte az idő<strong>szám</strong>ítást. Annyit mondott, hogy három<br />
fiat szült.<br />
– S lányt? – kérdeztem.<br />
Csak a fejét rázta.<br />
– Nincsenek lányaim.<br />
A volt gazdája után érdeklődtem, de a szálak messzire vezettek. Amit megtudtam:<br />
nemcsak egy gazdánál szolgált, s a gyerekei sem egyetlen férfitól fogantak.<br />
Két lányát maga dobta a folyóba, amikor megszülettek, három fia közül<br />
csak az egyik érte meg a felnőttkort, s egy messzi tartományba vitték kereskedők.<br />
Ennyi bőven elég volt.<br />
Utána csak annyit mondtam neki:<br />
– Egy fiad él, a lányaidat miért ölted meg?<br />
Úgy válaszolt, mintha levegő lennék, erősen gondolkodva, magában beszélve:<br />
– Kívánnál magadnak ilyen sorsot, uram? Mert ha magadnak nem, akkor a<br />
gyermekeidnek jótétemény, ha átsegíted a túlvilágra őket.<br />
Többet nem beszéltünk a gyerekeiről. De mintha megbolondult volna, hízelegni<br />
kezdett, kellette magát, virágot tűzött a hajába, nevetséges volt. Nevetett<br />
is magán. Úgy viselkedett, mint egy folyatóban levő tehén. Nem szóltam, értettem.<br />
Hozattam neki egy kis medvebocsot, azt dajkálgatta, beszélt hozzá, korholta,<br />
néha meg is pofozta, a kis bocs pedig egy idő után visszaadta a pofont.<br />
Nevetnem kellett rajtuk. Azt hittem, több nyugtom lesz tőle. De nem hagyott<br />
nyugodni, minduntalan be-behozta a kis dögöt, s illegette, szeretgette előttem.<br />
Mutogatta, mintha csak meg akarná szerettetni velem is. Ráhagytam, nem<br />
szóltam, csak mosolyogtam. Néhány hónap, s nem fogja többet emelgetni.<br />
Felnőtt a medve, iszonyú sokat evett, akárcsak ő. De ugyanolyan kezes volt,<br />
mint kiskorában. Csak visszafojtva morgott, amikor az asszony bottal ütötte.<br />
Féltem, szétmarcangolja egy nap. Már fontolgattam, hogy eladom egy állatkereskedőnek.<br />
Az asszony várta ezt a pillanatot, s akkor észbe kaptam. Ezt a<br />
gyerekét nem vesszük el tőle. Csak azt sajnáltam, miért nem egy mosómedvét<br />
vettem. A barnamedve óriásira nőtt. Aztán két év múltán valamilyen kór végzett<br />
vele, ő megsiratta, de hamar el is felejtette. Én megkönnyebbültem.<br />
82
Change language