A szám letöltése PDF formátumban
A szám letöltése PDF formátumban A szám letöltése PDF formátumban
PoLíSz gen. De ez a nő nem hagy hidegen. Tusakszik velem, nem hagy belemélyednem gondolataimba. Néha megőrjít, egész napom csak róla szól, csak vele foglalkozom. Azt mondja, ne legyek mogorva vénember, hisz itt a tavasz, s kocsiba ültet, kivisz a folyópartra. Ott nem csinálunk egyebet, csak amit itthon is teszünk, amikor rájön a bolondja. Mondtam neki, ha valaki meglát, oda a tekintélyem, ki nem állhatok többé a tanítványok elé, csak gúnyolódni fognak rajtam. Ott egy tiszteletreméltó tudós, s lám, üzekedik egy némberrel a folyóparton. Ilyenkor semmit nem mond, hallgat nagyokat, laposakat pislant, s hirtelen faképnél hagy. Időként visszajön, mikor már-már elmélyültem a papírosok között, s rám rivall: – Ne tagadd le, hogy neked is jól esett! Értetlenül nézem, a csillagok járásával kapcsolatos gondolatmenetembe nem illik sem ez a hang, sem ez a mondat. Na ilyenkor tudnám csak megverni! – Miért nem hagysz már békén? – kérdem. – Te nem hagysz! – rivall rám. – Én itt a konyhában csendben levest készítek, s be kell mennem, mert rám gondolsz. – Hogy gondoljon rád a Hádész! Takarodj a fazekaid közé! – ordítok már én is, s felkapom a mankót, hogy utána dobjam. Bolond asszony. És bolond szerelem. Visszagondolva hosszú életemre: ez a pár év, amíg nálam volt, ez vidított fel. Bosszankodva gondolok a húgom férjére, aki elszegődtette hozzám ezt az asszonyt. Bolondnál bolondabb emlékek jutnak eszembe, vénembernek. A kocsikázás a fűzek között, a folyóparton. Amikor hagytam a fogatot vezetni, s ő megállította a sűrűben. S úgy kínálta testét, mint jófajta húst a piacon, s én, éhes ember, elvettem. Gyermekké tett, esztelenné, kicsinnyé, bolonddá. Utána köntösöm kerestem, de sehogy nem tudtam felölteni, mind csak az övét kanyarítottam a nyakamba. Csak laposan nézett. S előtte az izgalomtól megkordult a gyomra, hisz állandóan főzött és csak evett, mint aki másnap már éhezni fog, s együttlét közben elszellentette magát. Rajtam feküdt, el sem menekülhettem, rám nehezedett nyolcvan kilója, kis tömzsi asszony. Vaginája bejárata is ferde volt, ugyanúgy húzta oldalra valami, mint a szája jobb sarkát a nevetés, mely ott bujkált mindig gödrös-ráncos arcán. Azt mondja, valamikor szép volt, kaptak rajta a férfiak. Ahogy ma elnézem, szépsége romjai sem látszanak. De tud valamit, meg akar tanítani nekem valamit, amit én nem tudtam, de sejtettem mindig, hogy ilyesmi is van a világon. Nem baj, ha már ennyit kell élnem, s ennyi mindent kell megélnem, jó ezt is megtapasztalni. Azt mondta, tudja, hogy csak a lovaknak szokták a fogait dicsérni, de nekem szép fogaim vannak. Kérdeztem, miért hiányzik elől a foga, mondta, nem tehet róla, goromba volt az első gazdája. Azt mondta neki, csak így ért, szép szóból nem. Lehetett valami igaza annak a gazdának. Én sokáig próbáltam oktatni, hogy egy-két dolgot megtanuljon a környezetemben. Mondta, nem fog az agya. Még a homokóra járását sem tudja követni. Borzalmas nő. Rákiabáltam, hogy eszetlen tyúk, az ilyen minek él! Minek szívja a levegőt! Nézett, elhúzta a szája sarkát, láttam, hogy mosoly bujkál rajta. 80
Merített szavak – Csak kiabálj – mondta. – Tudom én a magamét. Te is tudod – még tegez is, ha csak ketten vagyunk. – Kellek neked, ne is tagadd, nem tudnál élni nélkülem. Azt hittem, agyoncsapom. – Eddig is megvoltam nélküled, ezután is megleszek, hogy vinnének el az alvilág kutyái! – Eddig megvoltál, azt meghiszem, de mióta ismersz engem, már nem tudnál meglenni nélkülem. Menny és pokol volt mellette az életem. Igaza volt. Ha már egyszer megismertem, s a testét elfogadtam, megváltozott az életem. Vajh, ha fiatalok s szépek lettünk volna? Nem. Most jött el az ideje, hogy mi összekerülhessünk. Fiatalon legfeljebb az örömházban találkozhattam volna egy ilyen fajtával. De így, hogy a segítségére szorultam, s az a rettenetes sógorom ezt a nőt szerezte el mellém, mit tehettem? – Neked mi az életcélod? – kérdeztem egyszer csendesen. – Élni – mondta egyszerűen, meggyőződéssel. Hiába, mindent jobban tud, ami élet, s nem tudomány. Akkortájt kezdtem hagyni, hogy meséljen. Már lemondtam arról, hogy bármire is megtanítsam. Hagytam takarítani, ahogy szokta. Ha bejött, félbehagytam a foglalatosságaim, s néztem. Beszélt, mint mindig. Én néha kérdeztem. Az életéről mesélt, amivel korábban mindig zaklatott, a kiszolgáltatottságáról, a gyermekei elvesztéséről, hogy hatéves korukban mindig elvették tőle, s eladták őket. S nekem fájt a szívem, de aztán rájöttem, hogy nem kell érzelemmel részt vennem az életében. Ő is csak úgy mesélt ezekről a dolgokról, mint akinek mindez már nem fáj. Miközben tudtam, hogy vérzik a szíve. Eleinte rákiáltottam: – Hova a pokolba kerültek a fattyaid! Mondd, s kiváltom őket, ha annyira kellenek! Jöjjenek csak ide a nyakamra, biztos hatszor annyit fecsegnek, mint az a pokolfajzat anyjuk! Csak nézett szemrehányón. – Az én fiaim gladiátorok lettek! – nézett rám pökhendin, orra a mennyezetet szúrta. – Velem azért nemzettek a férfiak szívesen gyermekeket, mert látták, milyen erős vagyok, és tudták, hogy erős és nagy testű gyermekeket fogok szülni! Elfogott a pulykaméreg. – A lányaid meg fürdőházi szajhák lettek, akik részegen a vendég orra alá szellentenek! Papnők! Az apám engem is annak szánt! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Aznap a piszkavasat dobtam utána, de megbántam, mert erőből és indulatból dobtam. A csípőjéhez vágódott, s ő sokáig jajgatott, szemrehányón, de valamifajta megelégedettséggel. A lelke mélyén örült, hogy indulatot váltott ki belőlem, hogy kiforgathatott önmagamból. – Látod, én nem teszek veled ilyent, uram! – kezdte a szokásos bolondságát. – Pedig te vagy nekem kiszolgáltatva. – Akkor ne gyötörj már a gyerekeiddel. Ha tehetek értük valamit, szólj, ha nem, hát hagyd azt, ami eltelt! – már bántam, hogy bántalmaztam. S ő hálás volt, hogy legalább a piszkavassal illetem. 81
- Page 29 and 30: A történelem faggatása a titkot
- Page 31 and 32: A történelem faggatása Életrajz
- Page 33 and 34: A történelem faggatása Ez a fele
- Page 35 and 36: A történelem faggatása tiszta sz
- Page 37 and 38: Világbeszéd A Hradzsin De szíves
- Page 39 and 40: Világbeszéd Másik (4) Lép a fi
- Page 41 and 42: Világbeszéd Vladimir Nabokov A hu
- Page 43 and 44: Világbeszéd patot; kéjes borzong
- Page 45 and 46: Világbeszéd Azt mondtam, Irisnek
- Page 47 and 48: Világbeszéd szemben ő, a balerin
- Page 49 and 50: Világbeszéd volt ama ritka fogad
- Page 51 and 52: Világbeszéd a német horrorfilmek
- Page 53 and 54: Világbeszéd Prága hídjai óvato
- Page 55 and 56: Világbeszéd Ivor kért egy másod
- Page 57 and 58: Merített szavak Koncz Károly Fami
- Page 59 and 60: Merített szavak közönséges és
- Page 61 and 62: Merített szavak A Károly-híd Min
- Page 63 and 64: Merített szavak csecsebecséket; m
- Page 65 and 66: Merített szavak egy jobb sors csil
- Page 67 and 68: Merített szavak De a latin és ang
- Page 69 and 70: Merített szavak Krisky Gyula Végt
- Page 71 and 72: Merített szavak hátraviszem a kez
- Page 73 and 74: Merített szavak dő némber, aki m
- Page 75 and 76: Merített szavak lehetsz neki, neh
- Page 77 and 78: Merített szavak mére vetnem, még
- Page 79: Merített szavak tem el vele egykor
- Page 83 and 84: Merített szavak Mellette tekintete
- Page 85 and 86: Az idő talpa alatt A hullámzó j
- Page 87 and 88: Merített szavak Barcsa Dániel Br
- Page 89 and 90: Tájoló Soltész Márton A szabads
- Page 91 and 92: Tájoló Madarász Imre Olasz bal-j
- Page 93 and 94: Tájoló csak úgy veszekednek. / H
- Page 95 and 96: Tájoló szony. Meg az a büdös te
PoLíSz<br />
gen. De ez a nő nem hagy hidegen. Tusakszik velem, nem hagy belemélyednem<br />
gondolataimba. Néha megőrjít, egész napom csak róla szól, csak vele foglalkozom.<br />
Azt mondja, ne legyek mogorva vénember, hisz itt a tavasz, s kocsiba ültet,<br />
kivisz a folyópartra. Ott nem csinálunk egyebet, csak amit itthon is teszünk,<br />
amikor rájön a bolondja. Mondtam neki, ha valaki meglát, oda a tekintélyem, ki<br />
nem állhatok többé a tanítványok elé, csak gúnyolódni fognak rajtam. Ott egy<br />
tiszteletreméltó tudós, s lám, üzekedik egy némberrel a folyóparton. Ilyenkor<br />
semmit nem mond, hallgat nagyokat, laposakat pislant, s hirtelen faképnél hagy.<br />
Időként visszajön, mikor már-már elmélyültem a papírosok között, s rám rivall:<br />
– Ne tagadd le, hogy neked is jól esett!<br />
Értetlenül nézem, a csillagok járásával kapcsolatos gondolatmenetembe nem<br />
illik sem ez a hang, sem ez a mondat. Na ilyenkor tudnám csak megverni!<br />
– Miért nem hagysz már békén? – kérdem.<br />
– Te nem hagysz! – rivall rám. – Én itt a konyhában csendben levest készítek,<br />
s be kell mennem, mert rám gondolsz.<br />
– Hogy gondoljon rád a Hádész! Takarodj a fazekaid közé! – ordítok már én<br />
is, s felkapom a mankót, hogy utána dobjam.<br />
Bolond asszony. És bolond szerelem.<br />
Visszagondolva hosszú életemre: ez a pár év, amíg nálam volt, ez vidított<br />
fel. Bosszankodva gondolok a húgom férjére, aki elszegődtette hozzám ezt az<br />
asszonyt. Bolondnál bolondabb emlékek jutnak eszembe, vénembernek. A kocsikázás<br />
a fűzek között, a folyóparton. Amikor hagytam a fogatot vezetni, s ő<br />
megállította a sűrűben. S úgy kínálta testét, mint jófajta húst a piacon, s én,<br />
éhes ember, elvettem. Gyermekké tett, esztelenné, kicsinnyé, bolonddá. Utána<br />
köntösöm kerestem, de sehogy nem tudtam felölteni, mind csak az övét kanyarítottam<br />
a nyakamba. Csak laposan nézett. S előtte az izgalomtól megkordult a<br />
gyomra, hisz állandóan főzött és csak evett, mint aki másnap már éhezni fog,<br />
s együttlét közben elszellentette magát. Rajtam feküdt, el sem menekülhettem,<br />
rám nehezedett nyolcvan kilója, kis tömzsi asszony. Vaginája bejárata is ferde<br />
volt, ugyanúgy húzta oldalra valami, mint a szája jobb sarkát a nevetés, mely ott<br />
bujkált mindig gödrös-ráncos arcán.<br />
Azt mondja, valamikor szép volt, kaptak rajta a férfiak. Ahogy ma elnézem,<br />
szépsége romjai sem látszanak. De tud valamit, meg akar tanítani nekem valamit,<br />
amit én nem tudtam, de sejtettem mindig, hogy ilyesmi is van a világon.<br />
Nem baj, ha már ennyit kell élnem, s ennyi mindent kell megélnem, jó ezt is<br />
megtapasztalni.<br />
Azt mondta, tudja, hogy csak a lovaknak szokták a fogait dicsérni, de nekem<br />
szép fogaim vannak. Kérdeztem, miért hiányzik elől a foga, mondta, nem tehet<br />
róla, goromba volt az első gazdája. Azt mondta neki, csak így ért, szép szóból<br />
nem. Lehetett valami igaza annak a gazdának. Én sokáig próbáltam oktatni,<br />
hogy egy-két dolgot megtanuljon a környezetemben. Mondta, nem fog az agya.<br />
Még a homokóra járását sem tudja követni. Borzalmas nő. Rákiabáltam, hogy<br />
eszetlen tyúk, az ilyen minek él! Minek szívja a levegőt! Nézett, elhúzta a szája<br />
sarkát, láttam, hogy mosoly bujkál rajta.<br />
80
Change language