A szám letöltése PDF formátumban

Merített szavak
mére vetnem, mégis feldúlta nyugalmam a szóbeszéd. Valamit tennem kellett,
holott még arra sem voltam kíváncsi, ki az ágyasa.
Egy éjjel megvártam. Már harmatozott a fű, s az olajfák lombjai súlyosan bólogattak
a párás levegőben, amikor ugyanolyan nesztelenül, ahogy eltűnt, vissza
akart osonni a palotába. Egy oszlop mögött vártam, elkaptam a karját. Halálra
rémült, belefagyott a sikoly. Szótlanul belekaroltam, botomat hónom alá fogtam,
s hagytam, hogy bevezessen a hálóterembe. Zavartan nézte a padlóköveket.
– Mit szeretnél? – kérdeztem.
A kérdés meglepte, nem tudott válaszolni. – Semmit, semmit – rebegte.
– Váljunk külön?
– Nem, nem! Dehogy! – s hangja elhalt.
– Holnapig választ kérek: különválunk, a gyerekek itt maradnak anyámmal.
Te pedig szabad vagy. Vagy nem állok jót magamért.
A fenyegetésem úgy hangzott, mint egy baráti intelem. Heléna sírni kezdett.
– Nem akarok innen elmenni – s át akart ölelni. Elhárítottam.
– Nem szeretlek, Heléna, tudod jól. Nincs hely számodra a szívemben. Hiába
vagy fiatal és kívánatos, buta vagy, számomra üres. Neveld a gyerekeket, s járj
egyenes úton, ha itt akarsz maradni.
Felálltam, s a papirusztekercseim között keresgéltem, jelezve, hogy nincs
több mondanivalóm számára.
Három hétig nem járkált el. Aztán a hold teltével ismét eltűnt egy éjjel. A
papiruszokkal dolgoztam, de figyelmem el-elkalandozott. A hálóterem alacsonyabban
volt egy fél szinttel a bejáratnál. Nagy, egészben hasított kőtömbökből
kirakott lépcső vezetett le a heverőig. Ott ültem, s egyre gyakrabban vonzotta a
tekintetem a kőlépcső. Éjfél után vettem a botom, s odakopogtam a lépcsőhöz.
A kőhasábokat vizsgálgattam. Próbáltam megmozdítani a lépcsőfokokat. Aztán
felmentem a lépcső tetejére. Egy késpengét vettem elő, s belefeszítettem az
egyik hézagba. A lépcsőfok lassan, nagyon lassan elmozdult. Lehetett másfél
mázsányi. Ám a tanulás az erőmet nem emésztette fel. Lassan elcsúsztattam a
lépcsőfokot oldalra, majd az alatta levőt lazítottam meg, s húztam ki. Hajnali
kettőre kiszedtem, és oldalra csúsztattam mind a tizenkét lépcsőfokot.
Nem volt bennem különösebb elhatározás, sem harag, sem bosszúállás. Csak
érzékeltetni akartam az üresfejű feleséggel, hogy ha elmegy a házból, nincs viszszaút.
Hátha így megérti, ha bokáját zúzza. Kemény lecke. A lépcsőlejáró tetejéről
sötét űr tátongott.
Az olajfák már harmatoztak a nyári hőség utáni hajnalon, amikor Heléna fátyolos
alakja síri csendben felbukkant a bejárat oszlopai között. Meghúzódtam
a hálóteremben, amikor elfojtott sikoly hallatszott, majd robaj, zúzódó test csapódása,
és csend. Halálos csend.
Vártam egy kicsit. Hónom alá kapott mankómmal lassan megindultam a lépcső
felé. Heléna ott feküdt a hajnali derengésben a hátán, tarkója természetellenesen
hátracsavarodva. Szeme tágra nyitva, teste élettelen.
A szívem összeszorult. Nem, ezt nem akartam. Mégis valami megnyugvás
töltött el. Most már nyugtom lesz tőle. Bár nem tartottam felelősségre vonástól,
77