A szám letöltése PDF formátumban

PoLíSz
A novembernap
Hideg ősz, felpeckeli a napot,
szája néma, nem ujjong így, dadogva.
Halálharangban áll a dómtoronyba,
novemberi köd vacog.
Nyiroktetőkön bágyadtan hever
fehér tejfény; és jégkezű vihar
pereg sirató oktávjaival,
kandalló torkán fúlva, fel, meg el.
Utcai kápolnácska
Fény ég a Szt. Lorettónál,
az utcai kápolnácska
képe előtt. És ott kószál
a bádogvirágon az árnya.
A tarka kelyhek felett szentek.
Fanyalognak; a rossz fiú szél
mit tisztel! Lorettói fényt nyelhet?
Mit bánja, sabbat-alkony mint kél.
A kolostor
Az alkonyi dzsungelbe
szétomlik már a város.
Apácák háza világos;
a karmeliták rendje.
A kapucinusoknál
Íme, a gárdián atya kínál
kolostori pálinkával.
E bíbor vörösre rá vall,
holtba is élet-kín áll.
A páter tálat keres, kicsit,
hol a zsákvászon csücske kéklik;
és hozza így a kincset, a régit,
ereklyésen rejtegetik.
S hogy tölt, nevet húsosan:
„A csontok porrá válnak,
de ez egy, ami – így! – megállhat,
a Szellem! Mert lelke van!
Este
Maga, a végső ház mögött,
a vörös nap aludni tér.
És komoly végoktávot kisér,
napét, mely csenddé költözött.
Futó fények iramlanak
még a tetőélek körébe.
És gyémántok hullnak az éjbe,
kék távolok alatt.
Szökdel azt est lefelé,
el a tűztáncok mellett,
ezer színen vág rendet,
hull ablakok közé.
Díszíti a komor házat,
mi haszna, fény-borúra;
és frissen megkoszorúzza
köveit mind a halálnak.
A kapucinus templom és kolostor épülete
40