You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
PoLíSz<br />
lehet, de ezt nem. Mint ahogyan az embert sem lehet kitalálni. Az a színész,<br />
aki azt mondja, hogy ő kitalálta a szerepet, az nem mond igazat. Mert a színész<br />
lop. És ha jól lop, akkor csakis az életből lophat. Például Chaplin is megírta:<br />
világhírű figurája két londoni koldusból van összegyúrva, nem ő találta ki, csak<br />
beépítette magába, továbbfejlesztette, és az lett, aminek ismerjük. Nem ő találta<br />
ki. Mert az embert nem lehet kitalálni. Hát még ezt…<br />
Aki többször látott színpadon, és jó a szeme, az meg tudja ismerni a gesztusaim<br />
lényegét, ugyanezt a Sanyinál nem tudja senki. Mert Sanyi gesztusai nem az<br />
enyémek. Egy csomót közülük például elmegyógyintézetekben láttam, ahol játszottam.<br />
Az egészet igazából azért vállaltam el, hogy lássam, azok az emberek,<br />
akik itt élnek, miféle rendszerben élnek? És ezeket a rendszereket lekottáztam.<br />
És lekottáztam még sok minden mást is. Ha tetszik, én is loptam. Mert az ember<br />
abból él, amiből tud. De aki azt mondja, ezt ő találta ki, az hazudik.<br />
Tehát: lélek-Sanyi. Csak hát ezeken, amiket itt elmondtam, mind túl kell lenni<br />
ahhoz, hogy végül eljussak hozzá. Itt nincs mit átélni. Van egy fényképem a<br />
Márai-darabomról. Ha van arc a földön, ami olyan távol áll az én arcomtól, mint<br />
Makó Jeruzsálemtől, akkor az a Máraié. És ezen a képen ott ülök egy íróasztal<br />
mögött, de az nem én vagyok, hanem Márai ül ott az asztalnál. Ne kérdezd, hogy<br />
ez hogy van! Fogalmam sincs róla. Horváth Tamás mondta, aki a Szuvenír összes<br />
előadását látta, hogy az <strong>szám</strong>ára egyszerűen felfoghatatlan, hogy bár minden<br />
előadáson elejétől a végéig Sanyi van a színpadon, de egyik előadásban sem<br />
hasonlít a másikra. Hogy történik ez a kőszínházban? A színészek ott dolgoznak<br />
a rendező irányítása alatt a próbákon, mindent kidolgoznak, és a premiertől<br />
kezdve akár száz előadáson keresztül nem történik más, csak imitáció. Hiszen<br />
újra meg újra ugyanaz az előadás megy le. A kőszínház olvasópróbát tart, utána<br />
rendelkező próbát, aztán mindenki hazamegy szöveget tanulni, miközben semmiről<br />
sem tudnak, mert a szöveg igazából dialógus, a dialógusban reagálnod<br />
kell, de ugyan mire, ha még azt sem tudod, hogy te mit csinálsz, hát még azt,<br />
mit fog a másik? Ettől van, hogy a kőszínpadon – talán egész nagy színészeket<br />
kivéve – a szereplők általában elbeszélnek egymás mellett.<br />
Én soha nem tanulok rögtön szöveget. Játszom a szöveggel, mindenféle hülyeséget<br />
csinálok a szöveggel. Kipróbálom így vagy úgy. Ha engem próbán lát<br />
valaki, joggal hihetné, hogy megbolondultam. A legidétlenebb sületlenségeket<br />
csinálom, ami semmi másról, mint a szöveg lehetőségeiről szól. Olyan lehetőségekről,<br />
amikre nagyon sokszor csak akkor jövök rá, amikor hirtelen szíven<br />
üt egy mondat nem várt jelentése. És egy másik valami: soha nem a szöveget<br />
tanulom, hanem a szövegkörnyezetet. Például azt mondom a Szuvenírben: „…<br />
és aztán ott állt a házuk előtt, nézte az udvart, ami olyan volt, mint ritkán öszszejövő<br />
kísértetek gyülekező helye, pedig igazán csak kóbor macskák játszótere<br />
volt”. Pontosan el tudom neked mondani, hogy is néz ki ez a tér, hány pad van<br />
rajta, milyenek, hol áll a hintaállvány, milyen fák, bokrok vannak ott, miközben<br />
a szövegben minderről egy büdös szó nincs. Ha ezt a teret le kéne írnom, akkor<br />
egy fél óráig tudnék róla beszélni. Pedig amit mondok, nem több, mint két félmondat.<br />
És ugyanígy látok mindent a színpadon. Amikor az otthoni konyhát<br />
20
Change language