JHF 16. kötet - Jó Ha Figyelünk

TARTALOMJEGYZÉK 

Nem lehet! Emberek, értsétek meg, nem lehet! 7 

– avagy Az életveszélyes dogmatizálás – 

Amikor ellõtted az összes puskaporodat 14 

– avagy Hiba a Mátrixban! – 

Robert, te nagyon hülye! 22 

Sok hûhó semmiért, avagy vihar 1 kanál vízben 

Öveket beCsat(h)olni! 28 

– avagy A sarkadra állsz végre vagy továbbra is hagyod, 

hogy belénk töröljék a cipõjüket? – 

Magyar! Hiszel? 41 

– avagy Amikor végre végképp kiírjuk magunkat 

az egyesült Európából – 

Modern békeidõk forradalma 48 

– avagy a Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – 

Pali bátyánk 55 

avagy Csak nehogy (túl)késõ legyen! 

Lehet Más a… mi is? A politika? Ugyan már! 61 

avagy 1 véghajrázós médiapárt választási megpróbáltatásai 

Miért nem mondjátok ki a kimondhatatlant? 70 

– avagy Ilyen az, amikor a Nagy Francia Elsötétedés után 

végre felkapcsolják a villanyt? – 

Vörös iszappal besározódva 75 

– avagy A mammonita értékrend – 

3

No pasarán! 79 

A gyarmati létezés minden nyûge 84 

De hát én azt hittem… 89 

– avagy A nemzeti pofára esés napja – 

Vak vezet világtalant? 95 

– avagy még egy utolsó tûnõdés a magánnyugdíj pénztárakról – 

Best of… 102 

– avagy Ezek azok! Ugyanazok! – 

Csak úgy elgondolkodtam 108 

avagy – Megrendelésre is lehet riogatni – 

Különvélemény – Feltételezhetõ, hogy... 113 

avagy Csak úgy elgondolkodtam 2. 

A tisztánlátás kedvéért 122 

Egyesek demokráciája a kettesek világában 125 

Márpedig a Télapó (Mikulás) igenis létezik! 137 

avagy – A paradigmaváltás szükségességérõl – 

Csak úgy elgondolkoztam 4. 142 

avagy – Itt a trükk! Hol a trükk? – 

Immáron védtelenül és kiszolgáltatva 150 

Hipp-hopp! Itt az APEH, hol az APEH?! 158 

–avagy A halhatatlannak tûnõ kettõs mércérõl – 

Folytonosság 167 

avagy A múltból itt maradt koloncemberek 

4

Világraszóló szélhámosság! 174 

– avagy a Holttá tett tulajdon(nak látszó nem tudom én micsoda) – 

Szélhámosok világrengetõ lutrija 183 

– avagy Egy szeszélyekre és hangulatváltozásra alapuló 

szerencsejáték, ami romba dönti a világot – 

Politikai túlélõ 189 

– avagy Ha kaméleon módjára is, de minden áron 

a felszínen maradni – 

Lájkolom a a bankolást! 196 

– avagy Még egyszer a szóhasználat fontosságáról – 

Közös lónak turós a háta 201 

– avagy – A pénzszivattyút kezelõ vén szajha stricije – 

Ne szólj bele, nem telefon! 211 

avagy Bandita Kohn sercegései egy lejárt lemezen 

Szó sem lehet róla! 220 

– Életünket és vérünket a Hazáért, de a zabot azt nem! – 

A szolganemzet 226 

avagy Nyakkendõ nélküli csicskás a fényességes Európa-házban 

A bányászbékától is lentebb. 

Eljött a barlangi trollok ideje! 233 

– avagy Egy kézi vezérelt társadalomban örökké kiskorú marad a nemzet – 

Aztat érezzük, hogy a konzultáció 

mán pedig szükséges! 239 

– avagy A kizárólagos igazság letéteményesei a butapesti fotöjökbõl 

Alattvaló nemzetnek alávaló uralom jár 249 

– avagy A lenézés magasiskolája, Európai Unió a neved – 

5

6 

© Szabó László • PÉCS 2011.

NEM LEHET! EMBEREK, ÉRTSÉTEK 

MEG, NEM LEHET! 

– avagy Az életveszélyes dogmatizálás – 

Még hogy felülvizsgálni a határokat, még hogy visszacsinálni Trianont! 

Mán hogy a rossebbe lehetne! Eszeteknél vagytok, hülye magyarok! 

Tanuljátok mán meg, hogy hol a helyetek ’oszt kushadjatok! Húzzátok 

meg magatokat, menjetek össze olyan picikére, amekkorára az országotok! 

Tanuljatok végre rendet! Biflázzátok mán be a leckét, hogyan köll 

européer módjára viselkedni, az anyátok keservit! Mikor tanuljátok 

mán meg végre, ha kinyitjátok a pofátok ’oszt a hatalmasságoknak nem 

tetszõ kijelentéseket tesztek, pillanatok alatt romba döntenek benneteket. 

Mit gondoltok, miért nem lehetett mindezidáig bevezetni nálatok 

az eurót? Engedetlen népség vagytok, rövid pórázon köll tartani 

benneteket, mammon világában pedig erre a közös pénztõl eltérõ nemzeti 

valuta, a forint, és annak árfolyamával történõ tetszés szerinti játszadozás 

a leghatékonyabb eszköz. 

Mindeközben Slota röhögve vigyorogja bele a tévéstábok kameráiba, 

vegyétek tudomásul, hogy a mi országunkból egyetlen négyzetcentimétert 

sem engedünk másnak, akár életünket és vérünket is áldozzuk érte! 

Csütörtökön vette kezdetét a 10. jubileumi POSZT. A Pécsi Országos 

színházi Találkozó immáron elmaradhatatlan kelléke a változás 

útjára lépett városnak. Hál’ Istennek! – teszem hozzá pécsiként. 

A világ kicsinyített modelljének nevezte a színházat Szõcs Géza 

író, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium kultúráért felelõs államtitkára 

a X. Pécsi Országos Színházi Találkozót megnyitó beszédében. 

7

„Nemcsak azt gondolom, hogy a világ egy óriási színház és benne 

komédiás minden ember, hanem mindenekelõtt azt gondolom, hogy 

a színház nem más, mint egy kicsinyített világ.” 

És valóban! Komédiások ezek, de bizonnyal kutyaütõk vagy kontárok, 

azt is hozzá kell tennünk, de rögvest! Természetesen a politikai 

színjáték szereplõire gondolok. A szegfûmintás utódpártból csak 

a nevében (internesönel trendiül) „butácskát” jelentõ Szili Katalin 

cselekedett bölcsen ezúttal, egyedül õ maradt a Törvényhozás Házában, 

hogy együtt emlékezzen azokkal, akik számára a hazáért való 

tenni akarás komilfó viselkedésforma. Igaz, kicskét nála is kilóg a lóláb, 

de a többieknél meg mán végképp. 

Aszongya a szpíker a hírekben (Hír TV), hogy az MSZP és a parlamentbõl 

kiesettek, vagy valami hasonló. Mármint, hogy õk Budapesten, 

a Liszt Ferenc téri Ady Endre szobornál emlékeztek, ahol 

Hiller „Mi szociáldemokraták” Steve – úgyis mint történész – mondta 

el a frankót Trianonról. 

Szerinte a trianoni megállapodás nem békét és nyugalmat hozott, 

hanem „meglévõ és újabb, még jobban sebzõ konfliktusokat rejtett 

magában”. Vajh mi lehet ennek az oka, Istenben szeretett 

felebarátim? Nem kell sokat törnünk rajta a fejünk, mert Steve a választ 

is rögtön megadja: egyúttal szakított a békék évszázados európai 

hagyományával is, miszerint „a vesztest nem alázzuk meg.” Hiller 

szerint 90 évvel ezelõtt a veszteseket nemcsak megalázták, hanem 

bele is taposták a földbe. 

A tévétudósításban egykori prominens SZDSZ-esek is feltûntek 

egy-egy rövid vágókép erejéig, Fodor Gabriella alakja kimagaslott a 

tömegbõl. 

No, mármost egy rövid bemelegítõ kérdés így az elejére: Vajon fel 

tudja-e idézni emlékezetének mélységes mély bugyraiból a tisztelt Olvasó, 

hogy a 2010-es esztendõt megelõzõen, a Maszop és csatolt részei, 

vagy egyáltalán a mérvadó parlamenti tényezõk úgy cuzamme, hány- 

8

szor rendeztek nyilvános megemlékezést Trianonról? A memóriám 

már nem a régi, de speciel a Maszopra vagy a Szadeszre egyetlen egy alkalommal 

sem emlékszem, hogy részt vett volna ilyen rendezvényen. 

1 nagyon érdekes és tanulságos idézett a Jobbik közleményébõl: 

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom azért is tartja történelmi sikernek 

az emlékülés kiharcolását, mert 20 éve a Fidesz még 

demonstratívan kivonult az ülésterembõl, amikor a békediktátumra 

egyperces néma felállással emlékezett az Országgyûlés. 10 éve, a Fidesz 

kormányzása alatt pedig semmilyen megemlékezés nem volt, hiába 

tartottak a 80. évforduló másnapján államfõválasztó ülést a 

Parlamentben. Bízunk benne, hogy a jövõben állami kitüntetések, 

emlékbélyeg és más méltó elemek is kísérik az évfordulót.” 

A Maszop, kénytelen kelletlen, megemlékezett Trianonról, mert 

most ez a trendi, ezt köll csinyáni. Basszátok meg! – tenné hozzá 

Megyó vagy Francisco, ha még hivatalban lennének. De már nincsenek. 

Szóval, Istenben szeretett felebarátim, bizony, színház az egész világ, 

s benne színész minden férfi és nõ. Úgy tûnik, Thália papjainak 

és papnõinek kiválasztásában is jó ismérv, hogy mirõl ismerszik meg 

a magyar ember. A tetteirõl! Nos, a ripacsot a szupersztártól a játéka, 

annak hitelessége választja el csupán. És itt ez szintén megképzõdött. 

Akinek van szeme a látáshoz, van füle a halláshoz, az láthatja, 

hallhatja. 

No de! 

Van még 1 rendkívül zavaró és legalább ennyire veszélyes momentum! 

Nézem a Civil Kaszinót. Pesty László azon búsong, hogy 

Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik egyik képviselõje Trianon felülvizsgálatának 

szükségességérõl beszél. A mûsor másik vendége, a kitûnõ 

Boros Bánk Levente az emléknap funkciójáról beszél, kihangsúlyoz- 

9

va, hogy nem a határok visszaállítása a célja, hanem a történelmi tudás, 

az emlékezés meg a többi. És más mûsorokban is ugyanez köszön 

vissza. 

Most értettem csak meg, bekövetkezett az, amitõl tartottam. A 

nemzeti helyett csak polgári kormányzást kaptunk. Ez pedig ide, a jelek 

szerint édeskevés lesz. Amolyan „nesze semmi, fogd meg jól”. Így már 

világos, hogy mondjuk a Dr. Varga Tibor, Dr. Tóth Zoltán József, Bene 

Gábor, Zétényi Zsolt, vagy ne adj’ Isten Halász József összeállítású csapat 

helyett a miniszterelnök miért a Boross Péter, Pozsgay Imre, Pálinkás 

József, Szájer József, Schöpflin György, Stumpf István team-et bízta 

meg az új alkotmány koncepciójának megalkotásával. 

A Népszabadság on-line változatának tudósításában a „szaktekintély” 

szót használja a hatfõs csapat tagjaira. De miben is szaktekintélyek? 

Alkotmányozásban? Boross Péterrõl, mint a Délpesti 

Vendéglátóipari Vállalat egykori igazgatójáról speciel nem tudom 

elképzelni, hogy milyen tanácsokat tudna adni alkotmányozás ügyben, 

arról már nem is beszélve, hogy Hóbagoly* vajon hogyan viszonyul 

a Szent Koronához, és az azon alapuló jogrendszerhez. És ez 

még akkor is így van, ha a sors fura fintoraként darab ideig mégis 

csak betölthette a miniszterelnöki posztot. A Szabad Nép utódja tudósításában 

Szájer József Ep-képviselõ esetében nem felejtkezik el 

arról, hogy külön kiemelje: „aki részt vett az európai parlament alkotmányozó 

konventjének a tanácskozásain is”. Tetszik érteni? Ült 

már bent néhány ilyen ülésen, jó lesz. 

Beszarás. 

*(Hóbagoly= a politikus elterjedt elnevezése az urbánus frazeológiában. 

Kevésbé mûveltebb néprétegek köreiben ismeretes még a 

népszerû rajzfilmfigurára való utalásként a Dr. Bubó elnevezés is.) 

Kicsikét elkanyarodtunk a fõ csapásiránytól, térjünk vissza hát 

rövidre szabott kis írásunk lényegi mondanivalójához! 

Mi a baj azzal a fajta kommunikációval, melyet Pesty László és a kitûnõ 

Boros Bánk esetében is tetten érhettünk? Az, hogy dogmatizál! 

10

De mi a baj a dogmával? Az, hogy megkérdõjelezhetetlen! De legalábbis 

annak tüntetik fel! 

Nem lehet! Emberek, értsétek meg, nem lehet! 

Nincs ilyen, amirõl te beszélsz! Ugyan kérem, senki sincs, aki a határok 

eredeti formában történõ visszaállításáról beszélne, hiszen ez ma 

már kivitelezhetetlen, buta az, aki ilyet állít! De nem is állít ilyet senki! 

Miért? Egyszerûen azért, mert kivitelezhetetlen és punktum! 

Ennek a fajta kommunikációnak az igazi veszélyeire Deák Ferenc 

hívja fel a figyelmünket: 

„Amit erõ és hatalom elvesz 

Azt ídõ és kedvezõ szerencse 

Ismét visszahozhatják. 

De mirõl a nemzet félve a szenvedésektõl 

Önmaga lemondott, 

Annak visszaszerzése mindíg nehéz 

S mindíg kétséges” 

(Deák Ferenc) 

BINGÓ! 

Mondok én valamit! 

Játsszunk el a gondolattal és képzeletben pörgessük vissza az idõ kerekét, 

vagy kilencven esztendõvel. Képzeljük el a következõ szituációt! 

Ülünk valamelyik fõvárosi kávéházban, társasági életet élünk, kedélyesen 

kvaterkázunk, amikor odajön hozzánk a pincér és aszongya: 

„Uraim, rossz híreim vannak, holnap elcsatolják Magyarország területének 

71%- át. El fogjuk veszíteni a lakosság 64%-át. Az erdõk 

88, a szántóföldek 61%-át. A mezõk 78%-a, a legelõk 74%-a fog a 

határokon kívülre, más országok fennhatósága alá kerülni. De a 

vasútvonalaink 62%-át, valamint a közútjaink 65%-át is el fgojuk 

veszíteni a holnapi nap folyamán. Továbbá holnaptól lõttek az ipari 

11

termelésünk 88%-ának is. A vas- és fémiparunk 50%-a is oda lesz. 

A teljes arany-, ezüst és sótermelésünk is megszûnik a holnapi naptól 

fogva. Kiéheztetnek bennünket, mivel holnaptól a kukoricatermelésünk 

69%, a búzatermelésünk 55%-a kerül idegen kézre.” 

Képzeld el, ahogy ott ülünk az asztalnál, értetlenül nézünk a pincérre, 

és azon morfondírozunk, hogy szólunk a fõnöknek, intézzen neki 

egy beutalót a Lipótra. 

Á! Ez lehetetlen! Kizárt! Ilyen nincs! Még hogy egy ország kétharmadát 

csak úgy, máról holnapra egy tollvonással elcsatolják egy 

másik országhoz, az teljességgel kizárt! Ilyen még nem fordult elõ a 

történelemben, és nem is fog! Ha a Besenyõ család kilencven évvel 

ezelõtt már menõ família lett volna a korabeli médiában, Besenyõ 

M. J. A. B. V. István, azaz Besenyõ „Miért Járatod A Bolondját Velünk” 

István bizonnyal beszólt volna ennek a fantáziadús felszolgálónak, 

hogy Nooooormális?! De kilencven esztendõvel ezelõtt még 

nem volt Besenyõ család, legalábbis a korabeli médiában nem. 

A világ legigazságtalanabb „békéjét” ünneplik Slotáék, a talpnyaló 

dörgölõzködõ hálálkodását kifejezve a kenyéradó gazdának, a 

nagyhatalmaknak . Önfeledten dölyfösködik a szlovák nacionalista 

vezér – akinek elsõ felesége egyébként magyar volt –, darab ideig 

még teheti, hiszen kis hazánk lesajnált országként van elkönyvelve 

gyakorlatilag az összes mérvadó körökben. 

Pécsiként azt mondom, vannak biztató jelek. A nagy kérdés az, 

hogy sikerül-e kitörnünk a „mit miért nem lehet megcsinálni” posztkommunista 

tökölõdésébõl, s ha sikerül is, vajon megrekedünk-e 

valahol félúton a nemzetiszín szalagokkal felpántlikázott fogyasztói 

létezés kizárólag GDP-ben mérhetõ, nemzetközileg is elismert tervteljesítéses 

módozatánál, vagy lesz elég bátorsága ennek a kétkezi 

munkát még sose látott, kollégiumi brancsból verbuválódott társaságnak, 

hogy végre felrázzák a nemzetet. S ha kell, a dogmáknak beállított, 

elsõre megváltoztathatatlannak tûnõ, eukonform trendek- 

12

kel szembe menve feltegyék azokat a kérdéseket, melyek feltétele 

immáron elengedhetetlenül sürgetõ. 

A végére pedig – tán emlékeztetõ, tán figyelmeztetõ gyanánt – 

idepattintanám Deák Ferencnek egy másik nagyszerû gondolatát, 

mely egyben egymondatos sajtótörvény-tervezete is egyúttal: 

„Hazudni már pedig nem szabad!” 

Isten áldja Magyarországot! 

1 öntudatos pécsi polgár 

13

AMIKOR ELLÕTTED AZ ÖSSZES 

PUSKAPORODAT 

– avagy Hiba a Mátrixban! – 

14 

– Óh, déjá vu! – szólalt meg önkéntelenül Neo. Felfelé menet a lépcsõn 

egy pillanat alatt megállt mindenki. 

– Mit mondtál? – kérdezte hátrafordulva Trinity. 

– Semmit. Egy kis déjá vu. – válaszolta Neo. 

– Mit láttál? 

– Mi történt? – kérdezte érdeklõdve Cypher is. 

– Egy fekete macska ment el ott – mutatott a folyosóra Neo – aztán 

egy ugyanolyan. 

– Mennyire ugyanolyan? Ugyanaz? – kérdezte Trinity. 

– Nem tudom – felelte tanácstalanul Neo. 

Morpheus azonnal átlátta a helyzetet, tudta, hogy baj van. Intett a 

két biztosító embernek. 

– Switch, Apoc!

Trinity közben felvilágosította Neo-t. 

– A déjá vu hiba a Mátrixban. Ha változtatnak. 

Most már Neo is tudta, nagy baj van. 

„Óh, déja vu!” – szólalt meg önkéntelenül a gyanútlan újságolvasó, 

a Heti Válasz „Suchman: Zsidó nem lehet az MSZP elnöke” címû 

interjúját olvasva. 

Annak idején – így utólag visszatekintve, valószínûleg nem véletlenül 

– Bauer Tamás kottyantotta ki, hogy az SZDSZ elnökválasztásakor 

az volt az egyik fõ szempont, hogy a pozíciót majdan betöltõ 

tag lehetõleg ne zsidó legyen. Megkaptuk mindannyiunk legnagyobb 

sajnálatára Dörmögõ Dömötört, azaz a Hit Gyülekezet fõ 

hallja kendjének interpretálásában „100 kiló marhahúst, alias 

Kuncze Gábort. 

És akkor most mit olvashatunk a Suchman Tamással készült interjúban? 

Nem mást, mint ami itten fog következni: 

– Ön nem indul pártelnöknek? 

– Van önkritikám. Megosztó ember vagyok, aki ragaszkodik az 

identitásához. A zsidóságomhoz, például - már csak ez sem predesztinál 

pártelnökségre vagy miniszterelnökségre. 

– Nem lehet zsidó ember a szocialista párt elnöke? 

– Vállaltan zsidó szerintem nem. A baloldalnak történelme során 

sok zsidó vezetõje volt, a társadalom pedig sosem bocsátotta meg ezt. 

– Rákosinak nem a zsidóságát: a terrort nem bocsátjuk meg. 

15

– Persze, de a fejekben összekapcsolódott a kettõ. Én tehát most azzal 

töltöm az idõmet, hogy kitaláljam, mit tehetek a baloldalért. Év végéig 

pedig megírom a rendszerváltás elsõ tíz évét - ahogy én emlékszem rá 

Forrás: Heti Válasz 

Istenben szeretett felebarátim! Ugye valamennyien átérezzük a 

helyzet tragikomikumát. Bûnbánó Magdolna ezekhez képest ipari 

tanuló csupán. Most egyszerre megvilágosodtak, most egyszerre 

tuttin tudják a frankót. Szépen felmondják a leckét. 

Mindent a baloldalért, a szolidaritásért, a szegényekért, elesettekért 

meg miegymás. 

Azt kérdezed, hogy vót rá nyóc évük, akkó’ mi a rossebér’ nem 

csinyáták? 

Hát ezt kérdezem én is. 

De! 

Amikor mindezeken már túllendültél, valljuk meg õszintén, kicsikét 

már unod is ezt a régi gramofonlemezre hajazó, már-már 

mantraszerûen önmagába visszatérõ, az ún. politikai jobboldalról 

zsolozsmaszerûen ismételgetett, gondolkodást nem igénylõ, jóformán 

szellemi szadizmussal felérõ érvelésfélét, na, akkor gyünnek elõ 

a valódi farbával az eftársak! 

A végén kiderül, bizony, õk a legnagyobb antiszemiták! 

Vagy mégsem? De nem, azt hiszem mégsem, hiszen Suchman maga is 

zsidó, a zsidók meg ugye zsidózhatnak, amennyit csak akarnak. 

Hogy is van ez, kedves eftársak és eftársnõk? 

Barna veszedelemrõl, székes fõvárosunk békés utcáin grasszáló 

neonácikról, a falvakat rettegésben tartó mellényes bakancsos gárdista 

rohamosztagosokról vizionálnak, elítélve az antiszemitizmus 

legkisebb megnyilvánulását is, erre Suchman eftárs kijelenti, hogy 

mán pedig a szegfûmintás utódpárt elsõ fõ hallja kendje nem lehet 

vállaltan zsidó embör. 

16

Ha kicsikét mélyebbre ás az ember, nagyon érdekes kapcsolódási 

pontokat lehet ám felfedezni! 

Idézzünk csak vissza egy rövid részt az interjúból! 

„– Rákosinak nem a zsidóságát: a terrort nem bocsátjuk meg. 

– Persze, de a fejekben összekapcsolódott a kettõ…” 

Az újságolvasó emberben bizony joggal merül fel a kérdés, ha 

Suchmannak igaza van, és a magyar fejekben tényleg összekapcsolódott 

a zsidóság a kommunista terrorral, vajon minek köszönhetõ ez a 

sajátos „árukapcsolás”? Valami oka csak kell, hogy legyen! Nos, a 

válasz roppant egyszerû. Csak Suchman úr-eftárs nem mer, vagy inkább 

nem akar, elmenni odáig, hogy levonja a tanulságokat. 

A tanulságok levonásában a Bayer-féle relativitáselmélet siet a 

segítségünkre. A teória szerint a lejjebbinél is mindig van még egy 

fokkal lejjebb. Azaz a megaláztatás egymásra zuhanó fokozatai között 

minden relatív. 

No, mármost egyetlen dolog – ahogyan azt éleslátásáról tanúbizonyságot 

téve Suchman Tamás is megfogalmazta számunkra – azonban 

közös. Ez pedig a zsidó kiemelt szerepe az ország – és most már egyre 

gyakrabban hallunk ilyen hangokat is, az egész világ – tönkretételében. 

De van-e alapja ennek a morfondírozásnak, avagy ez is csak amolyan 

túlkapás, amit jól hangzó összeesküvés-elméletek teóriafabrikálói eszkábálnak 

össze otthonuk félhomályában ráérõ idejükben? 

Mielõtt túlságosan elvesznénk a részletekben, a tisztelt Olvasó figyelmébe 

ajánlanám Borhidi professzor úr e tárgykörben kifejtett áldásos 

tevékenységének konklúzióját, miszerint „Az összeesküvés 

nem elmélet, az már maga a gyakorlat!” 

De hogy is van ez? 

Hát csak úgy – és itt van az eb elhantolva, kérem tisztelettel –, 

hogy darab idõvel ezelõtt még a két gyökértelen kaszt, a neoliberális 

17

kozmopoliták és a posztkommunista internacionalisták küldték le 

megalázóba ezt a szerencsétlen sorsú kis országot, méghozzá kéz a 

kézben. 

Kulcsszó: a gyökértelen! 

Rákosival sem az volt a baj, hogy zsidó volt. Az volt a baj, hogy 

gyökértelen volt, de legalábbis az õ gyökerei nem ehhez az édes hazához, 

s annak anyaföldjéhez kötötték õtet, hanem valahova egészen 

máshová. 

Ja! Most azt kérdezed, hogy a rossebbe van az, hogy az efféle népség, 

aki pénzért az anyját is eladná, tehát gyökértelen – régen ezeket 

hítták áras népeknek – jellemzõen a zsidók közül kerül ki többségében, 

fõként a politikai hatalom soraiban? Erre a kérdésre valószínûleg 

csak a jó Isten tud választ adni néked, én magam egész biztosan 

nem. Ha a benzinkúton ipari kameráktól sem zavartatva a magyar 

ember pénztárcáját elemelõ zsidó fõ hallja kend példáját alapul véve 

aszondanám, benne van a vérükben, minden bizonnyal azonnal kifakadnál, 

hogy általánosítok. Pedig a második világháború óta kommunista 

uralom alatt eltelt évtizedek semmi mást nem mutattak 

csak azt, hogy ezek semmi máshoz nem értenek csak ahhoz, hogy 

központosított tervutasításos gazdálkodás keretében elvegyék a másét, 

majd miután kivéreztették az éppen aktuális társadalmat, valamiféle 

modernkori bérrabszolgaság szintjén vegetálva éppen hogy 

életben tartsák a lakosságot. Talán nem véletlen, hogy ez volt Horn 

Gyula kedvenc szavajárása, a nemzet szót ki nem ejtette volna a száján 

semmi pénzért. 

Zsidó nép, magyar nemzet. Ugye érzed a kettõ közti különbséget? 

Hallottad már egyszer is nemzetként emlegetni a kampós orrúakat? 

Mer én biza még egyszer sem. Persze elõfordulhat, hogy az én mûveltségem 

(vagy mûveletlenségem) fehér foltjai szorulnak erõteljes 

satírozásra, de az is lehet – Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsamûvész 

szavajárásával élve, hogy – ez a tényválóság. (A „kampós 

orrú” szóösszetételt pedig tudjuk be az írói szabadságnak.) 

18

Amikor Orbán Viktor miniszterelnök lett, egyes hangok aszonták 

cigány kormányfõje lett az országnak. Most az eddig, nyolc évig országot 

romboló, züllesztõ, leépítõ kormányzópárt egyik prominense 

azt sugallja, vigyázzunk, mert ez egy antiszemita ország, itt egyetlen 

politikai erõ, különösen nem az elesetteket, a bérbõl és fizetésbõl 

élõket (legalábbis szavakban) pártoló párt elsõ embere nem kerülhet 

ki a zsidók közül. 

Ja! Azt kérdezed, mi a rossebér is van az, hogy külön kiemelt nép a 

zsidó? Miért mindig az antiszemitákkal, az antiszemitizmussal foglalkoznak, 

miért nem mondjuk az antiszlovákokkal? (Van egyáltalán 

ilyen, hogy antiszlovák?) Ha azt mondanám, talán azért, mert Mammon 

világában a világ bank- és pénzrendszere túlnyomórészt az õ kezükben 

van, bizonnyal azonnal rám fognád, hogy már megint általánosítok. 

(Milyen érdekes! Aznap valahogy nem volt kedvük bemenni 

„dolgozni” WTC toronybeli irodájukba a menõ gyémántkereskedõknek. 

Állampolgárságukat ugye kitaláltad már?) 

Visszatérve Suchman megnyilatkozására, ilyen fokú kétszínûséggel, 

képmutatással, önsajnáltatással ritkán találkozik az ember. De 

ugyanez a helyzet Mesterházyval és a többi állva maradt posztkommunistával 

is, akik jelenléte a Törvényhozás Házában nem csak 

Vona Gábor, de az én számomra is felér egy tolerálhatatlan irritációval. 

Érzik ezt a mezei talpasok is a szegfûmintás utódpárt soraiban, s 

mivel két kivételtõl eltekintve listán kerültek be a szocialista képviselõk, 

a párt tagsága által onnan palotaforradalom igénybevételével 

bármikor kipöccinthetõk. S ezt a híradások szerint a párt soraiban is 

egyre többen tartják kívánatosnak. Talán ebbõl még lehet valami. 

A gonoszság, a becsapás és a manipuláció, a tisztességtelenség és 

az álnok hazudozások sajátos gyúelegye a csúfos vereséget szenvedett 

posztkommunista politikai érdektömörülés. A nagy kérdés, 

hogy bekövetkezik-e valamiféle robbanás, s ha igen, mekkora lesz a 

füstje, a lángja? És a rombolás végül menthetetlenül maga alá teme- 

19

ti-e ezt a történelem fura fintoraként itt ragadt, a végletekig korrumpálódott 

haszonelvû érdekközösséget? Az öregek a földcsuszamlásszerû 

vereség ellenére sem akarnak szedelõzködni, a fiatalok pedig 

türelmetlenül dörömbölnek az ajtón attól félve, hogy kimaradnak a 

jóból. 

Nem maradt nekik más. Ahogyan Ficóéknak kiürült a tarsolyuk, 

ellõtték az összes puskaporukat, mán csak a magyar kártya maradt a 

pakliban, asztat húzogatják elõ oly szorgalmatosan, ugyanúgy fogyott 

el a levegõ a szegfûmintás utódpárt körül is. Húsz esztendõ 

alatt egy egész nemzet bizalmát játszották el azzal, hogy nem voltak 

képesek gyökeret ereszteni a magyar anyaföldbe, s ennek szavaikkal 

és tetteikkel is hangsúlyt adtak. Nem a nemzetért, hanem az ellen 

cselekedtek. Csak gazként élõsködtek rajta, s most mérget szórnak 

szanaszét. Ahova lépnek, ott fû nem terem. Megmételyeznek mindent, 

megmérgezik a levegõt is maguk körül. S bár az utolsókat rúgják, 

az agónia hosszan tartó és drága kínlódás lesz mindannyiunk 

számára. A gazdasági kulcspozíciókat elfoglalva médiabirodalmaikból 

kommunikációs kartácstûzzel árasztják majd el a felmentõcsapatokat, 

s ha csak idõlegesen is, de szétbombázhatják az utánpótlási útvonalakat. 

Kétszínûen, sunyin, sajnáltatva magukat, a felelõsséget 

eltolva maguktól védekeznek majd, a körülmények áldozatának beállítva 

magukat. Mindenrõl mindig más tehet. 

Emlékszünk még Pintér Sándor, kijelölt belügyminiszter nemcsak 

üzleti partnerére, de jó barátjára, Gergényire? 

„Éééééééén? Mééééééééééééééééééééééééér? – kérdezte értetlenül 

a 2006-os véres események kapcsán felelõsségét firtató kérdésekre 

az egykor szebb napokat látott, mára már igencsak berozsdált 

vasprefektus. 

A filmbéli Cypher Reaganként tervezte visszatérését a rendszerbe. 

Mi vajon hogyan? 

Megmondom én: sehogyan! 

20

A mi feladatunk ugyanis, hogy elpusztítsuk ezt az embertelen, kizsákmányoló, 

az embereket a végletekig kizsigerelõ szisztémát! E 

tárgykörben egyébként figyelmébe ajánlom mindenkinek a Magyar 

Nemzetben megjelent: „Szét kellene verni a bankok monopóliumát” 

címû írást Lovas István tollából. 

Ne feledjék, a déjá vu hiba a Mátrixban. Ha változtatnak. 

De bárit is változtatnak, csak azért változtatnak, hogy biztosítsák 

a rendszer túlélését, a rendszerben való túlélésüket. Ugyanazok maradnak, 

nem tudnak, de nem is akarnak megváltozni, egyetlen dologhoz 

értenek csupán, elvenni a másét, élõsködni a többieken. 

Suchmannal egy dologban azért egyet értek, magyar szervezetek 

élére magyar embereket állítsunk, mert – ahogyan azt egyes, a parlamentbe 

jutott erõk állítni merészek – Magyarország a magyaroké! 

S hogy ki az igaz magyar? Nagyon egyszerû. Akirõl a tettei mondják 

meg, hogy az, valamint azok, akik nemcsak hiszik, de tudják is az 

Istent. 



21

ROBERT, TE NAGYON HÜLYE! 

Sok hûhó semmiért, avagy vihar 1 kanál vízben 

Bizony, tisztelt Olvasó, ez egy amolyan nyílt levél féle, amit valószínûleg 

soha a büdös életben nem fog elolvasni Robert Ficó, de a honi 

média gumicsontokkal dobálózó, tehetségtelen firkászai és önkéntes 

mérvadói talán igen. 

Bizonyos esetekben jó, ha akkurátus az ember és utána néz a dolgoknak. 

Mit ad isten, kutakodásaim közepette történetesen éppen a szegfûmintás 

utódpárt – fiatalabbak és gyengébbek kedvéért az MSZP – világhálós 

oldalára keveredtem, és legnagyobb meglepetésemre, a kért 

információt is innen sikerült beszereznem, rögtön elsõre! 

De ne vágjunk a dolgok elébe, haladjunk szép sorban, ahogy az 

meg vagyon írva! 

Én megértem ezt a szegény Robert gyereket. A reá ható, s gondolom 

frusztrációval felérõ érzés, mely egy erõs középhatalmat megtestesítõ 

Magyarország képében jelenik meg rémálmaiban, bizonnyal 

más szlovák vagy román politikusok fantáziáját is megdolgoztatja 

idõnként. El is követnek mindent annak érdekében, hogy elhessegessék 

maguktól. 

Pedig hiába! Kár a gõzért! 

A történelmi Magyarország visszafoglalása már elkezdõdött. Egyelõre 

még csak csendesen – ahogy mondani szokták: fû alatt –, de feltartóztathatatlanul 

megindult. A nagy közös olvasztótégelynek szánt Európai 

Unióval kiszabadították a szellemet a palackból, s mivel ez a szellem 

magyar szellem, nem oly ostoba, mint a mesék dzsinnje, sem 

furfanggal, sem ármánnyal, sem cselszövéssel vagy valamiféle manipu- 

22

lációval nem vehetõ rá arra, hogy méltóztassék visszagyömöszölõdni 

valahogy abba a nyüves palackba. Nem bizony! 

A dologban a legszebb, hogy mammon világában mammon híveit 

saját fegyvereikkel, saját harcterükön a saját módszereikkel fogják 

legyõzni. Idõvel a sok vegyes vállalkozás, melyet a gúnyhatár 

két oldalán élõ magyarok alapítanak majd egymással (a kedvezõbb 

adózás kedvéért, a nagyobb haszon reményében), észrevétlenül, ha 

tetszik, gazdaságilag foglalja vissza az elcsatolt területeket, hozza 

létre újra Nagy-, vagy ha így jobban tetszik, a történelmi Magyarországot. 

De ha mindez még nem lenne elég, nemrégiben olvastam 

egy érdekes anyagot a Kárpáti Harsonában, ebbõl idézünk most 

egy rövid részletet (a cikk teljes terjedelmében a JHF 302-es számában 

lesz olvasható): 

„Ma itthon, a felelõsen gondolkodók egyik legfontosabb célja, hogy 

megakadályozzák a külföldiek földtulajdonhoz való jutását, hisz azé 

az ország, akié annak a területe. Ezért küzdünk, ezért emeljük fel a 

hangunkat mindenütt. Óvjuk és vigyázzuk ezt a földet, mert ha nem 

tesszük, akkor akár eljöhet az az idõ is, amikor mi magyarok, földönfutóvá 

válunk a saját hazánkban. 

Azonban egyet nem szabad elfeledjünk. Ez a törekvés elvileg mindig 

lokális, hisz normális esetben minden ország arra törekszik, hogy a 

határain belüli területeket hazai tulajdonban tartsa. És a szlovák 

vakgyûlölet ennél a pontnál érkezik el a totális és jól megérdemelt 

pofára eséshez. 

Játszunk el a gondolattal! 

Ha a Felvidéken az összes magyar, nem törõdve a megfélemlítéssel 

igényli a magyar állampolgárságot, akkor az azt jelentheti, hogy a mai 

Szlovákia jelentõs része egy pillanat alatt magyarok tulajdonába kerül. 

23

Nem csak egy-egy hektár, nem csak egy-egy kisebb földrészlet, hanem 

az egész, úgy ahogy van. Több tízezer hektárnyi föld.” 

Forrás: Radical Puzzle, Kárpáti Harsona 

Bizony, Istenben szeretett felebarátim! Itt érkezünk el ahhoz a 

ponthoz, ahol az a bizonyos sokat emlegetett emblematikus kapanyél 

nagyon úgy tûnik, hogy visszafelé fog elsülni. 

Ugyanis! 

És akkor a szegfûmintás utódpárt világhálós oldalán a témával 

kapcsolatosan fellelt infóról néhány szóban. 

De mielõtt esztet részletesen ismertetném, még egy aprócska adalékkal 

hadd szolgáljak, szintén a Kárpáti Harsona cikkbõl. A szerzõ 

néhány felettébb érdekes és elgondolkodtató kérdést tesz fel: 

„Vajon mit tud majd a szlovák állam kezdeni azzal, hogy az ország 

területének egy jelentõs százaléka hirtelen külföldiek tulajdonába 

kerül? 

Vajon hogy fogják majd kezelni azt a helyzetet, ha a szlovák lakosság 

10 százaléka hirtelen „eltûnik”? 

Ki fog majd tisztségviselõket, polgármestereket választani azokon a 

„szlovák” településeken, ahol szinte nem is lesznek szlovák állampolgárok? 

És persze majd kik lesznek azok, akiket megválaszthatnának? 

Vajon milyen lehetõségek nyílnak meg így, az ott egy tömbben élõ 

magyar állampolgárok elõtt? Vajon akkor majd ki vitathatja el az 

autonómia törekvéseket? És az elszakadásét? 

Vajon majd megkérdõjelezheti-e az EU, vagy más nemzetközi szervezet 

Magyarország azon jogát, hogy megvédje az esetleges atrocitásoktól 

az ott élõ, kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezõ tagjait?” 

És akkor – most már tényleg – itt érünk vissza a kályhához, a szegfûmintás 

utódpárt weboldalához és a rajta található infóhoz. 

24

A Kárpáti Harsona cikkében öngólnak nevezi a Ficóék által meglépett 

jogi keretekbe foglalt válaszreakciót, mely erõs kontraprodukáltsággal 

bír, rusztikusabban ezzel képzõdött meg annak a bizonyos 

sokat emlegetett és mára már emblematikussá vált kapanyélnek az õ 

elsülése. 

Mert mirõl is van szó? 

Nem másról, mint az uniós állampolgárságról. A dolgok jelen állása 

szerint nagyon úgy tûnik, hogy ez fog kihúzni bennünket a slamasztikából. 

Ugyanis (és akkor innen gyün az infó, amit a Maszop 

weboldaláról szedtem le): 

„Uniós állampolgárság 

Az uniós állampolgárság intézményét a Maastrichti Szerzõdés hozta 

létre. Az EU-tagállamok polgárai eredeti állampolgárságuk mellett 

ún. uniós állampolgársággal is rendelkeznek, ami többletjogokat biztosít 

a számukra. 

Az Unió állampolgára az EU bármelyik országában szabadon mozoghat, 

utazhat és tartózkodhat, a lakóhelye szerinti tagállamban részt vehet 

a helyhatósági és az európai parlamenti választásokon, sõt akár jelöltként 

is indulhat és megválasztható. Az Unión kívüli országokban 

igénybe veheti bármelyik másik EU-tagállam diplomáciai és konzuli 

testületeinek védelmét, amennyiben saját országának helyben nincs 

képviselete, valamint petíciót nyújthat be az Európai Parlamenthez, és 

jogorvoslatért fordulhat az Európai Ombudsmanhoz.” 

Forrás: mszp.hu 

Az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés 

céljából alámerítkezõ szociológus-hallgatók köreiben 

az efféle kényes szituésünök megfelelõ verbális érzékeltetésére 

szokták volt alkalmazni mifelénk a „na baszd meg!” kezdetû szófor- 

25

dulatot. Cizelláltabb lelki berendezkedéssel bíró olvasóink most bizonyára 

megbotránkoznak az obszcenitás ily fokú naturalisztikus ábrázolás 

módjának brutalitásán, s valószínûleg azon búsonganak, 

hogy a helyzet megképzõdésének korábbi jellemzésére a Kárpáti 

Harsona cikkírója által alkalmazott „öngól” kifejezés mégis csak 

helytállóbb lett volna, mi azonban meg vagyunk gyõzõdve arról – 

már csak a szóismétlés elkerülésének okán is –, hogy nem követtünk 

el retorikai ámokfutást, azaz helyesen jártunk el. 

No, mármost a dolgok mélyére hatolva érdekes kapcsolódási pontok 

fedezhetõk fel. 

Ad 1: Az uniós jogalkotás felülbírálja a nemzeti törvénykezést, 

beleértve az adott tagállam alaptörvényét vagy alkotmányát is! 

Már pedig mind Szlovákia, mind pedig Magyarország ún. teljes 

jogú európai uniós tagállam, minek következtében állampolgáraik – 

ahogyan az a fenti szövegbõl is világosan kiderül – ún. teljes jogú európai 

uniós állampolgároknak tekinthetõek, így többletjogokkal 

rendelkeznek. S ha el is veszik tõlük a szlovák állampolgárságot – 

melyet legjobb tudomásom szerint maga a szlovák alkotmány tilt 

meg (ez lett volna egyébként az Ad 2) – még mindig marad nekik 

kettõ, a magyar és az európai uniós állampolgárság. S még ha a magyarra 

tesznek is nagyívben, az uniós törvények betartására már Big 

Brother, azaz a Nagy Testvér is odafigyel. 

Avagy ha mégsem, akkor ki kell mondanunk, hogy ez a szervezet 

– mármint a nagyságos és fényességes Európai Porta – egy haszontalan, 

mi több, kártékony szervezet, mert nem képes arra, hogy biztosítsa 

a tagállamok jogait, és ki kell lépni belõle, vagy pedig kezdeményezni 

kell a feloszlatását, a megszüntetését. 

Milyen érdekes, ahogy elmúlik a világ dicsõsége. Az Európai Unióhoz 

történõ csatlakozást megelõzõ kampányban másról sem lehetett 

hallani, csak az Unióhoz tartozás elõnyeirõl. A hátrányokról egy 

árva szó nem sok, annyi sem esett. Most pedig, amikor az efféle elõnyökrõl 

kellene beszélni, mármint az uniós állampolgárság biztosí- 

26

totta elõnyökrõl, újfent csak „hangos kussolásban” van részünk, a 

média közszereplõi és a politikusok hallgatnak, mint az a bizonyos 

sz-betûs dolog a gazban. 

Vajon miért? Ennyire buták, ennyire képzetlenek vagy tájékozatlanok 

lennének kitûnõ tollforgatóink? Ezen azért érdemes lenne elgondolkodni 

mindnyájunknak! 

Értjük, tudjuk, ismerjük, a magyar kártya mindig is benne volt, 

benne van, és valószínûleg benne is lesz a bennünket körülvevõ, és 

Trianonból hasznot húzó országok paklijában, s ahogyan azt már 

hosszú ideje megszokhattuk, a döntõ pillanatban, azaz akkor, amikor 

már kifogytak az érvekbõl, elõ is fogják húzni a kártyalapokat. 

A kártyára azt szokták mondani, az ördög bibliája. Nagy tétekben 

pedig csak az üljön oda a kártyaasztalhoz, aki biztos a dolgában. A 

hamiskártyás pedig mindig az, hiszen õ tudja magáról, hogy csal. 



27

ÖVEKET BECSAT(H)OLNI! 

– avagy A sarkadra állsz végre vagy továbbra is hagyod, hogy belénk 

töröljék a cipõjüket? – 

Emlékszünk még azokra a napokra, amikor közbeszéd címén még 

csak a gumicsontként közibénk dobott Simor-féle havi javadalmazás 

körüli kvaterkázás borzolta a kedélyeket? Már akkor szóltam, 

hogy ennek a közpénzen mûvelt parasztvakításnak bizony nem lesz 

jó vége, s most lám, csak megképzõdött újra az össznépi hülyítés! 

Ennyire mán nem kéne szolgalelkületûnek lenni eftikéim! 

De ne is én, az adófizetõ barom státuszába besorolt, perspektívájában 

kizárólag a létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjas jövõképét 

elõre vetítõ uniós pógár legyek az, aki a megvilágosodás mécsvilágának 

pilácsát möggyújtja – elvégre, hogy’ is gyünnék én ahhoz, 

nem igaz? – vannak nálam sokkal szakavatottabbak. Itt van 

mingyá’, példának okáért, egyik nagy kedvencem, Csath Magdolna, 

közgazdász, egyetemi tanár, aki amúgy a teljes tudás birtokában van. 

És akkor innentõl kezdve idézzük fel a közte és Róna Péter között a 

közszolgálati televízió 2010. július 19-i „Ma Reggel” adásának „Mi 

lesz a forinttal és a kamattal az IMF-tárgyalás megszakadása után?” 

címû részében lezajlott beszélgetés néhány részletét. A házigazda 

(szokás szerint) Bettelheim volt. 

28 

„Csath Magdolna: Érdekes módon eddig nem volt ilyen érzékeny 

az IMF. Az össze megszorítás, ami eddig Magyarországion volt, az 

a szegényeket ugyanúgy érintette, mint a nem szegényeket, tehát akkor 

nem zavarta a korábbi megszorításoknál. Én a különbözõ

interjúkból azt vettem ki, tehát a Reutersnek és egyebeknek adott interjút 

a tárgyalódelegáció vezetõje, hogy õket tulajdonképpen két dolog 

zavarja leginkább és emiatt szakadtak meg ezek a tárgyalások, és 

ezért maradt el a szokásos vállveregetés. Mert ugye korábban mindig, 

mikor az IMF itt volt, akkor minden úgy volt, ahogyan õk akarják, 

vagy akarták, és ezért megtörtént a vállveregetés a tárgyalás végén. 

Ugye õket leginkább a bankadó zavarja – ez az egyik dolog – és 

teljesen álságos indokokkal állnak elõ. Hogyha most a bankadót a 

kormány bevezeti, akkor abból az lesz, hogy ezek a szegény bankok, 

úgy lecsökken a pénzük, hogy nem tudnak hitelezni, meg a kedvük is 

elmegy a hitelezéstõl, meg egyébként is, micsoda piactorzító dolog az, 

hogy bankadót vetnek ki. 

Na, most ugye ez egy nagyon furcsa értékrend, mert amikor a bankok 

támogatást kaptak – szintén az IMF-nek a kérésére – akkor nem zavarta 

õket, hogy ez is torzítja a piaci viszonyokat, és az se zavarja õket, 

hogy most sem hitelezik a gazdaságot, pedig most nincsen bankadó, tehát 

most miért pont azért nem hiteleznének, mert bankadót vezet be a 

kormány. Hozzáteszem, hogy Merkel és Sarkozy hosszú ideje azon dolgozik, 

hogy bankadó szülessék az Európai Unióban, tekintettel arra, 

hogy amikor megsegítették a bankokat, amikor bajba kerültek, akkor 

most, amikor a költségvetések hiányba fordultak egy csomó országban, 

akkor viszont jó lenne, ha a bankok is benyúlnának a zsebükbe. Tehát 

nagyonálságosezaviselkedéseazIMF-nek. 

A másik dolog, hogy kiállt a Nemzeti Bank függetlenségéért. Ugye 

itt a fizetésrõl, Simor András fizetésérõl beszélünk. Mi köze van a 

bankelnök fizetésének, a nagyságának a bank függetlenségéhez? 

Semmi. (…) Magyarországon akkora szakadék van a legalacsonyabb 

réteg, meg mondjuk a Simor András fizetése között, hogy az 

megdöbbentõ. Kétszázszoros. Megnéztem, több mint kétszázszoros 

Simor András fizetése, összehasonlítva a minimálbérhez. És akkor 

29

30 

még egy dolog. Én azt elfogadom, hogy megállapodott az elõzõ kormánnyal 

arról az IMF, hogy 3,8% lehet maximum ebben az évben a 

költségvetési hiány, jövõre meg le kell vinni 3% alá, bár megemlítem, 

hogy az Európai Unióban, az euróövezeten belül is 7% ez a hiány – 

ahol kötelezõ lenne a 3%-ot betartani – nálunk még nem, mert mi 

még nem vagyunk az euróövezet tagjai, és egyébként is a 3% egy teljesen 

mesterséges szám. Lehetne 2, lehetne 4. De jó, megállapodtak 

benne. De bocsánat, abba miért szól bele egy nemzetközi pénzügyi 

szervezet, milyen módon éri ezt el egy magyar kormány? Miért törõdik 

azzal, hogy milyen módszert alkalmaz? Hogy bankadót-e, 

vagy… õk igazából azt szeretnék, hogy máshol lennének a megszorítások, 

ne már a szegény bankoktól vegyenek el, inkább a nemzettõl 

vegyenek el. Tehát diktálnak, én ezt szeretném mondani. mi az, 

hogy diktál egy nemzetközi szervezet? Most õk a magyar kormány, 

vagy az, amelyiket a magyar emberek megválasztottak? ” 

Róna Péter: – Õszintén szólva én ezzel a megközelítéssel nem értek 

egyet és azt hiszem, hogy ez rossz irányba tereli az országot és a tárgyalásokat. 

Én a magam részérõl jelentõs különbséget vélek felfedezni 

az IMF és az Európai Unió álláspontja között. Valóban, az Európai 

Unió meglehetõsen követelõ hangnemet vett fel. Valóban, az 

Európai Unió hangsúlyozta a Simor András fizetése körüli bonyodalmakat 

és nagyon keményen kritizálta a bankadót. A Valutaalap 

ezt nem tette. A közleményében a Nemzeti Bank függetlensége és az 

egész fizetés kérdése nem is szerepel. A bankadóra vonatkozóan 

nem akadt ki, egyszerûen nem találja jónak. Az IMF megközelítése 

arról szól, hogy a növekedési pálya, amit õ lát Magyarország gazdasága 

esetében, nem elégséges a hiánycél eléréséhez, és ha nem érjük 

el a hiánycélt, akkor nem tudunk kijutni az adósságspirálból. 

Érdekes módon, például, miközben az Európai Unió követeli a hiánycél 

betartását, a Valutaalap úgy fogalmaz, hogy a hiánycél betartása

alkalmas a gazdaság növekedési pályára való helyezésére. Óriási a különbség 

a két megfogalmazás között! Én úgy érzem, hogy Magyarország 

akkor jár jól, ha komolyan, részletesen tárgyal a Valutaalappal, 

elsõsorban, és háttérbe helyezi az Európai Unióval való tárgyalásokat. 

Az Európai Uniónak a presztízse jelenleg ebben a kérdésben minimális. 

Elbaltázta a görög helyzetet, nem tudja megoldani Spanyolországot, 

nem tudja megoldani Portugáliát. A nemzetközi tõke- és pénzpiacok 

nem arra figyelnek, mit mond az Európai Unió, nem hisznek az Európai 

Uniónak, arra viszont igen, hogy mit mond a Valutaalap. Õk nem 

olyan kemények, ugyanakkor azt szeretnék, ha a magyar kormány is 

rugalmasabban ülne le a tárgyalásokhoz. 

Csath Magdolna: – Na most bocsánat, a rugalmasság szóval én is 

egyetértek, de azért ne feledjük el, hogy itt módszereket akart akkor is 

az IMF diktálni. És ne csak azt a nyilatkozatot nézzük, hanem a különbözõ 

interjúkat, amiket adtak. Én megnéztem az összes tegnapi friss 

interjút, amiket adtak, Reutersnek és így tovább, ott bizony említette 

keményen Rosenberg úr, hogy micsoda dolog ez a bankadó, meg a 

Simor-fizetés meg egyéb, tehát finomabb volt valóban a sajtótájékoztató 

anyaga, amirõl beszélünk, de azért az interjúk keményebbek voltak. 

Én azt gondolom, hogy persze, tárgyalni kell, én azt gondolom a kormány 

is tárgyalni akar, csak a diktátumokat nem szereti. És még egyszer 

én szeretném hangsúlyozni, hogy kívülrõl, az országon kívülrõl, 

milyen alapon akar valaki megoldásokat, módszereket is javasolni, kitûzte 

a célt. (…) Ha az a feladat, hogy érjük el a 3%-ot – még egyszer 

mondom, hogy ebben a nemzetközi környezetben egyébként nem látom 

be, hogy miért pont Magyarországnak kellene 3% alá levinnie a költségvetési 

hiányt, amikor az eurózónában magában 7%, és nem akarom 

a többieket mondani, hogy Nagy-Britannia 10,5 és így tovább. Amit 

mondani szeretnék, hogy bízza már rá arra a nemzeti kormányra – 

amelyiknek egyébként a miniszterelnöke azt nyilatkozta, hogy tárgyalni 

31

32 

akar és nem diktátumokat akar – hogy igen, a módszereket válassza 

meg az a helyi kormány, amelyik a helyi viszonyokat jobban ismeri. 

Egy biztos, hogy kiérezhetõ az IMF gondolataiból az, hogy õ inkább a 

megszorítások felé hajlik, mint hogy a bevételi oldalon, mondjuk a bankadót 

növelje. És a megszorításoknál két dolgot meg is említett. A közösségi 

közlekedést és az egészségügyet. Ami azt jelenti, hogy megint próbálja 

Magyarországot az elõzõ kormány által választott megszorítási útra terelni 

és azt gondolom, hogy ez az, amivel a társadalom Magyarországon 

nem ért egyet. Más módszerek is vannak mint a megszorítás, tehát ne 

szóljon abba bele, hogy hogyan, kitûzte a célt, azt el kell érni. 

Róna Péter: – Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kioktassuk 

a Valutaalapot. 

Csath Magdolna: – De bocsánat! Milyen alapon oktat ki egy nemzeti 

kormányt? 

Róna Péter: – Azon az alapon, hogy nekünk van egy gazdasági, 

költségvetési fiskális és monetáris szerkezetünk, ami rendkívül 

sérülékeny. 

Csath Magdolna: – Hát azzá tették, szándékosan! Azért ezt 

mondjuk ki! 

Róna Péter: – A Valutaalap tette azzá? 

Csath Magdolna: – A Valutaalap is szerepet játszott ebben azért 

valamennyire, tudjuk. 

Róna Péter: – A sérülékenység kezelésére eddig elõterjesztett elképzelések 

nem eléggé meggyõzõek.

Csath Magdolna: – Azzal egyetértek, hogy a gazdasági növekedés 

beindulása gyenge, és kétségtelen, olyan módszerek kellenének, 

amelyek a gazdaságot felélénkítik. De hát az még a következõ év feladata 

azt hiszem, a következõ költségvetési évé.” 

(Csak így zárójelesen és csak a rend kedvéért! Azé’ arról se feledkezzünk 

ám el, Istenben szeretett felebarátim, hogy ez a fránya hazai 

bankszektor nem csak az elmúlt évet, de ha a hagyomány állításának 

hinni szabad, magát a válságot is szuperextra profitokkal zárta! Biz’ 

úgy ám! Pattintsuk csak ide az MR 1 kossuth Rádió archívumából 

származó hírnek egy rövid részletét: „A hazai bankszektor 123,4 milliárd 

forintos adózott eredményt ért el az idei elsõ negyedévben, ez 

21,4 százalékkal meghaladja a tavaly ilyenkor mért összesített profitot 

– derül ki a pénzügyi felügyelet közzétett adataiból. A kedvezõtlen, 

sõt válságosnak mondott körülmények között is növekedett a 

túlnyomórészt külföldi tulajdonban lévõ hazai bankok haszna.”) 

Képzeljük el a következõ szituációt. Rögtön a tárgyalások megszakadása, 

valamint nevezett delegációk pánikszerû hazautazása után nemzetközi 

sajtótájékoztatót hív össze a magyar kormány, ahol a miniszterelnök 

vagy a gazdasági miniszter arról számol be a sajtó nagy nyilvánossága 

elõtt, hogy megdöbbentõ dolgok történtek az Európai Unióval és 

a Valutaalappal történt tárgyalásokon. Kiderült ugyanis, hogy ez a bagázs 

szélhámosok gyülekezete! Ezek ugyanis, kérem tisztelettel, kutyaütõk! 

Egész egyszerûen nem értenek a gazdasághoz. Nem mások õk, 

mint mesterséges pénzszûkével elõidézett erõfölényükkel visszaélõ gazdasági 

diktátorok, akik, amikor valóban a gazdaságról kérdezik õket, 

csak hímegnek hámognak, de még arra sem képesek, hogy válaszoljanak 

néhány egyszerû kérdésre. 

A bankadó nehezményezése kapcsán azt az egyszerû kérdést tettük 

fel nekik, miért zavarja õket a bankadó, miért tartják piactorzító 

hatású beavatkozásnak, amikor ellenkezõ elõjelû társát, a bankkonszolidációt 

néma csend kísérte? Nos, a választ is néma csend kísérte. 

33

(A magam részérõl azt is módfelett kíváncsian várom, mi fog történni 

majd akkor, hogyan reagálják le igen tisztelt IMF-ék, no meg a 

nagyságos és fényességes uniós porta, amikor majd Merkel és Sarkozy 

vezetésével Németország és Franciaország is az egységes európai 

bankadó bevezetése mellett teszi le a voksát.) 

De szintén hallgatásba burkolóztak a költségvetési hiány mértékét 

firtató kérdésünket hallván. Miután magában az euróövezeten 

belül is 7% körüli a hiány, megkérdeztük, egyedüliként miért is kell 

éppen Magyarországnak 3% alá tornáznia a hiányt? Erre sem tudtak 

mit válaszolni. 

Képzeljük el, milyen tõzsdei mozgásokat indukálna egy olyan szituáció 

megképzõdése, amikor már nem egy szakértõ, egy amolyan 

megtévedt lázadócska, hanem egy egész nemzetállam és annak hivatalos 

képviseleti szerve, azaz kormánya állna ki a nemzetközi porondra 

és mondaná ki fennhangon, mit mondaná, egyenesen üvöltené 

bele a média összes csatornájába, hogy a király meztelen. Mi 

történne akkor, ha egy nemzet és annak hivatalos képviseleti szerve, 

azaz a nemzeti kormánya venné magának a bátorságot és lerántaná 

végre a leplet errõl a világméretû hazugságról? De úgy, hogy senkinek 

még csak esélye se lehetne arra, hogy félrefordítsa a fejét, nehogy 

meglássa, befogja a fülét, nehogy meghallja! Mindenki látná, 

mindenki hallaná! 

Ez persze csak a képzelet szüleménye, ilyesmirõl még csak ne is álmodjanak 

az új „forradalmi” kormánytól, hiszen maga Viktor Viktor 

mondta, az adósságrendezés szóbahozásáról szó sem lehet, mert hihetetlen 

károkat okozna, még csak a felemlítése is. 

A gyarmati létezés tehát – mai divatos szóhasználattal élve – dübörög 

tovább ezerrel, mégpedig zavartalanul. 

Pedig a lényeg Csath Magdolnánál van! Abban, amit a köztelevízió 

reggeli beszélgetõs mûsorában tett. Nem, nem az adatok kisujjból 

való hanyageleganciával történõ elõhúzására gondolok, de még csak 

nem is arra a játszi könnyedségre, mellyel Róna Pétert gyakorlatilag 

34

pillanatok alatt leküdte megalázóba. Nem. Én arra gondolok, amit 

Csath Magdolna is elkezdett, vagyis a megfelelõ kérdések megfelelõ 

idõben és megfelelõ helyen való feltevésére. 

Itt van mindjárt az elsõ. 

Kicsikét régebbre kell visszanyúlnunk a történelemben, egészen 

Napóleon idejéig, a waterloo-i csatáig. A betiltva.com-ról „A hamis 

Mammon szolgái” címû írásból való a következõ részlet: 

„Arra nézve, hogy mennyire hamis mindaz, ami a bankokkal 

összefügg, gondoljunk a világ egyik legnagyobb molochjának, a 

Rotschild bankház megalapításának körülményeire. Tudjuk, hogy a 

waterlooi csatát követõen Rotschild külön futárja mindenki mást 

megelõzve jelentette (de csak Rotschildnak) Napóleon bukását. 

Rotschild, hogy a pénzpiacon pánikot keltsen, azt a hamis hírt terjesztette 

fizetett ügynökök útján, hogy Napóleon gyõzött Waterloonál. 

Az árfolyamok katasztrofálisan leestek e hírre s ez alatt az 

„ügyes” Rotschild potom áron felvásárolta a részvényeket. Mire 

megjött a valóságnak megfelelõ hír, már késõ volt: Rotschild bankfejedelem 

lett és diktált. Ezt a Kain jegyû hazugságbélyeget hordozza 

magán korunk minden egyes bankfejedelme. Micsoda világ az, ahol 

nem a becsületes munka, hanem a csalás és hazugság nyeri el 

jutalmát?” 

Róna Péter a televíziós beszélgetésben egy helyütt arról beszél, 

hogy ideges és feszült a légkör. Gondoljunk csak bele! Vajon 

mennyire életszerû, mennyire szükséges egy olyan rendszer a világnak, 

melyet – már régen is – a hazugságra, a manipulációra, vagy ne 

adj’ isten a pánikra, hisztériára alapoznak? Szeszélyes hangulatingadozásra 

alapítanak egy egész világgazdaságot és annak mûködését, 

mûködtetését? 

Asszem ilyenkor jön Besenyõ Pista bácsi a Margithoz szóló szokásos 

„Nooooooooooooooooooooooooooormális?” szófordulattal. 

Nincs esélyegyenlõség! Nem a becsületes munka, hanem a busásan 

megfizetett jól vagy éppen rosszul informáltság a döntõ, hiszen 

35

minden alapja a spekuláció, azaz kit, hogyan és mennyivel csaphatsz 

be! Emlékszünk még a klasszikusra? „…nem akarhat igaztalan módon 

nyerni! Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz 

vezet.” Ugye milyen kísérteties a hasonlóság? Hát persze, 

hogy az, a hazugság mindenütt hazugság! 

Rotschild emlékezetes, bár sokak által ma sem ismert kis húzására 

az elõbbi idézetben is az ügyes szót idézõjelek közé helyezte a szerzõ, 

mert õ is érzi, hogy ez bizony nem a valóság és itt lenne az ideje, hogy 

végre valódi nevükön nevezzük a dolgokat. Aki hazugság árán gazdagodik, 

azt sok mindennek – példának okáért hazugnak, becstelennek, 

erkölcstelennek, etikátlannak, vagy éppen haszonlesõnek is 

– lehet nevezni, csak éppen ügyesnek nem. Nézhetjük a dolgot sokféle 

szemszögbõl, aggathatunk rá különféle jelzõket, kifordíthatjuk, 

elvehetjük, megmásíthatjuk a szavaink jelentését, de elõbb vagy 

utóbb, és a mai kor olyan, hogy inkább elõbb, mint utóbb, úgyis, és 

mindig, kiderül az igazság. 

Aztán itt van egy másik kérdés, mely a televíziós beszélgetés 

közben is szóba került, a növekedés témaköre. Szerencsére ma 

már egyre többen vannak azok, akik megértették és felfogták, 

hogy nem kellene feltétlenül és minden áron a rákos sejt babérjaira 

törni, mert õ is csak ideig-óráig tudja produkálni a „fenntartható 

fejlõdés”-nek nevezett végzetes ostobaságot, egy idõ után az 

„Isten a legnagyobb sorozatgyilkos” axiómának megfelelõen õ is 

bevégzi sorsát és kipurcan. 

Ugyan többször leírtam már, de ismétlés a tudás anyja, fenntartható 

fejlõdés helyett fenntartható erõforrásokra van szükség. 

Egy másik érdekes kifogás volt a nemzetközi tárgyalódelegáció részérõl 

a rugalmasság hiánya, azaz nagyobb alkalmazkodóképességet 

vártak volna el a kabinettõl. No, mármost felmerül bennem a kérdés, 

hogy a rossebbe van az, hogy mindig tõlünk, és csak tõlünk várnak 

el alkalmazkodóképességet, ha tetszik nagyobb rugalmasságot? 

Miért nem õk tanúsítanak nagyobb rugalmasságot? 

36

„Õszintén szólva én ezzel a megközelítéssel nem értek egyet és azt 

hiszem, hogy ez rossz irányba tereli az országot és a tárgyalásokat.” – 

mondja Róna Péter a beszélgetésben a Csath Magdolna által képviselt 

álláspontra. Kuruc.Info olvasók most bizonyára elégedetten 

csettintenek egyet, mondván, lám-lám, egyik igazi, tõsgyökeres tagja 

a komprádor burzsoáziának, a gyarmattartó seggét feltétlen odaadással 

nyaló lakáj-elitnek. 

Én magam nem is ragadnék le az efféle teátrális részleteknél, de 

azt azért már csak megkérdezném, hogy „Rossz irányba tereli, ha kimondjuk 

az igazságot? Ha lerántjuk a leplet?” Róna úr, ugyan már! 

Hiszen akinek van szeme a látásához, van füle a halláshoz az mind 

tisztában van azzal, hogy a gyarmati létezés keserû kenyere jutott 

osztályrészünkül, különös tekintettel az éppen most magunk mögött 

hagyott nyolc szûk esztendõre. De van más is! 

Idézzük csak vissza egy röpke gondolat erejéig, mit is mondott 

Róna Péter az IMF hazánkkal kapcsolatos megközelítésérõl? 

„Az IMF megközelítése arról szól, hogy a növekedési pálya, amit õ 

lát Magyarország gazdasága esetében, nem elégséges a hiánycél eléréséhez, 

és ha nem érjük el a hiánycélt, akkor nem tudunk kijutni 

az adósságspirálból.” 

Hölgyeim és Uraim! Tegyék a szívükre a kezüket! Ha nagyon 

megerõltetjük magunkat, vajon hány olyan országot tudunk mutatni, 

vagy felsorolni, amely az IMF tanácsait követve valaha is ki tudott 

kerülni az adósságspirálból? Önök tudnak ilyen országról? Mer’ 

én egyrõl sem. Mindenki, aki valamire is vitte ezen a téren, lásd például 

Argentína, csak azért járt sikerrel, mert volt mersze az asztalra 

csapni és aszondani az eleddig rettenthetetlennek hitt hatalmasságoknak, 

hogy mán pedig ebbõl elég vót! Vagy elfogadjátok a mi feltételeinket, 

vagy nem kaptok többet egy árva buznyákot, egy büdös 

kanyiló vasat sem! És milyen érdekes, elfogadták a feltételeket. 

37

Aszongya Róna Péter: „Én úgy érzem, hogy Magyarország akkor jár 

jól, ha komolyan, részletesen tárgyal a Valutaalappal, elsõsorban, és háttérbe 

helyezi az Európai Unióval való tárgyalásokat.” 

Én meg aszondom, úgy érzem Magyarország akkor jár jól, ha végre 

a sarkára áll – nem muszáj feltétlenül az asztalt csapkodni, elvégre 

kultúremberek vónánk, vagy mi a szösz?! (persze, ha nem értenek a 

szép szóból, akkor ugye a nyomatékosítás kedvéért…J – szóval 

elgyütt most mán az ideje annak, hogy megköszönjük az eddigi tevékenységüket 

és „viszontlátásra” helyett „Isten hozzád”-ot mondjuk 

mindkét díszes kompániának, akkó’ lássuk õket, mikor a hátunk közepét. 

’Oszt küggyük el végre õket a jó büdös francba! 

Elég vót! 

Mondjuk ki: NINCS SZÜKSÉGÜNK SE RÁTOK, SE A PÉN- 

ZETEKRE! 

Képzeljük el a következõ szituációt! 

Az elõbbiekben már említett nemzetközi sajtótájékoztató úgy 

folytatódik, hogy a magyar kormány kijelenti, egyszer s mindenkorra, 

ilyen kutyaütõ, hozzá nem értõ kalandor társaságnak semmiféle 

betekintést nem engedélyez tovább a magyar nemzet gazdasági és 

pénzügyeibe, éppen ezért a mai naptól – törvényileg! (feles törvény, 

eddig is bármikor megtehették volna!!!) – megszünteti a Magyar 

Nemzeti Bank nevû pénzintézet függetlenségét és visszahelyezi a 

magyar országgyûlés fennhatósága alá. A további hitelfelvételt és 

adósság-visszafizetés címén történõ nemzetkifosztást elkerülendõ és 

megszüntetendõ, a magyar állam mostantól visszaveszi a pénzkibocsátás 

jogát, és e jogosultságánál fogva kamatmentes közpénzrendszer 

keretében az izzadságszagú, „közös lónak turós a háta” euró helyett 

forintot fog kibocsátani. Az euró bevezetéséhez szükséges kritériumoknak 

való megfelelést abbahagyja, valamint kilép az Európai 

Unióból, a többi tagállamot pedig arra bíztatja, hogy kövessék a példáját, 

és ahol az euró bevezetése már megtörtént, hozzák vissza az államok 

megszüntetett nemzeti valutájukat. 

38

Minimum skandallum! Vajon hogyan reagálna rá a tõzsde? Minimum 

idegesen! De persze az is lehet, hogy most kezdene csak igazi 

szárnyalásba?! Ami engem illet, legszívesebben betiltanám a tõzsdét. 

Rendkívüli károkat okoz, azonkívül a gyakorló életveszély maga, hiszen 

egy spekulatív szerencsejátékra alapozza a gazdaság mûködését, 

mûködtetését. 

Egyik ismerõsöm mesélte, hogy Mexikóban voltak. A sárgolyó 

túloldalán szinte alig akadt néhány bank, ahol elfogadták a közös 

pénzt. Amikor meglátták az Eurót, rögtön ingatták a fejüket, és 

petro-valutát, azaz dollárt kértek. És ez mindaddig így is marad, amíg 

a fekete aranyért az USA nemzeti fizetõeszközében perkálnak. 

A tárgyaló delegáció idõ elõtti távozása, a két, egymástól eltérõ iskolát 

képviselõ közgazdász beszélgetése a televízió reggeli mûsorában is 

ugyanarra a dologra mutat. Fel kell tennünk a megfelelõ kérdéseket a 

megfelelõ helyen és megfelelõ idõben! Még akkor is, ha ezen kérdések 

feltevése ma még sokaknak, legfõképpen a gyarmattartókat feltétel 

nélkül kiszolgáló komprádor lakájoknak, felettébb kínos. Ki kell mondanunk, 

hogy hazudtak nekünk! Ki kell mondanunk, hogy van más út 

is! Mindig van más út! Ki kell mondanunk, hogy nem az egyedül üdvözítõ, 

mi több, az igazi károkat okozó megoldás az, amit õk javasolnak. 

Láttuk, micsoda világ az, ahol nem a becsületes munka, hanem a csalás 

és hazugság nyeri el jutalmát. 

Ki kell mondanunk végre, hogy képesek vagyunk megállni a saját 

lábunkon is! Az a fajta népbutítás, amit az Európai Unió nevû mesterséges 

szörnyszülött próbál az emberekbe beleplántálni, nevezetesen, 

hogy állandó függõségben lehet csak létezni (lásd: pályáztatás, 

önerõbõl semmit se tudj alkotni vagy létrehozni, mindig kelljen valami 

külsõ segítség hozzá), végzetesnek bizonyult. Satnyuláshoz, 

függõséghez, kiszolgáltatottsághoz vezet. Mondjuk ki most már bátran 

és hangosan, 

NINCS SZÜKSÉGÜNK RÁTOK! 

NINCS SZÜKSÉGÜNK A PÉNZETEKRE! 

39

Ha jól emlékszem valami 17 milliárd euró valuta tartalék van a 

trezorokban. Okosan használva egész biztosan mozgásba lehetne 

hozni belõle a gazdaságot. 

Képzeljük el a következõ szituációt! Magyarország azt mondja, 

nincs szükségünk más pénzére, jó nekünk a sajátunk! És hiába ülnek 

a hatalmasságok a világ legnagyobb pénzhalmainak a tetején, ha 

senki nem kér tõlük kölcsön. Ez az egyetlen mód az ellenük való védekezésre. 

Nem kell igénybe venni a szolgáltatást. Köszönjük, nem 

kérjük! Van sajátunk! 

Ja! És azt is ki kell mondani, hogy a tartozásainkat már többszörösen 

visszafizettük, nem fizetünk tovább! 

Öveket beCsat(h)olni! Rázós szakasz következik! 



40

MAGYAR! HISZEL? 

– avagy Amikor végre végképp kiírjuk magunkat az egyesült Európából 

– 

Mottó: 

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: 

Hiszek egy isteni örök igazságban 

Hiszek Magyarország feltámadásában! 

Ámen”. 

Darab idõvel ezelõtt párszor már kihúztam a gyufát a magát nemzetinek, 

mi több, radikálisnak nevezõ olvasótábor soraiban, mert le mertem 

írni, hogy az Index a kezdõoldalam, a nemzeti rockzenét meg nem 

nagyon komálom, különös tekintettel a Kárpátiára. Nos, könnyen lehet, 

hogy ezúttal kihúzom az egész skatulyát, mivel az alábbi idézet a 

168 Óra internetes oldaláról származik, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy 

az említett sajtóorgánumot is szoktam olvasgatni: 

„Az MSZP szerint azzal, hogy a Jobbik Pörzse Sándor képviselõ 

agyament ötlete nyomán kezdeményezi a koronás címerrel egyesített 

zászló hivatalos állami jelképpé emelését, valamint a „Magyar Hiszekegy” 

közoktatási intézményekben történõ kifüggesztését, végképp 

kiírja magát az egyesült Európából. Ugyanis az a szellem, amit 

a Horthy-korszak „nemzeti imája”, illetve revizionista szimbólumrendszere 

képvisel, tökéletesen szembemegy a népek határokon átívelõ, 

békés együttélésének eszméjével.” 

41

Azért vagyok könnyû helyzetben, mert egyike vagyok azon körülbelül 

600 000 választópolgárnak, akik annak idején az Európai Unió 

ellen szavaztak. Úgy gondolom, minden jogalapom megvan arra, 

ami az alábbiakban következik: 

Ad 1. 

Azt hiszem, nem állok messze a valóságtól, amikor azt mondom, 

hogy hazánk lakosságának túlnyomó része, nemcsak hogy csalódott 

az Európai Unióban, de bizonnyal vesztesként, vagy kárvallottként 

élte meg az unióhoz történõ csatlakozást. Minden bizonnyal az is 

megállja a helyét, hogy ezen honfitársaink közül kerültek ki jelentõs 

számban azok is, akik a rendszerváltozásnak nevezett momentum 

következményeit viselve szintén rosszul jártak. Nem csoda hát, ha a 

hosszú évszázadok óta birodalmi függésben létezõ magyaroknál egyre 

rövidül a cérnaszakadás idõ intervalluma. 1848, 1956, 2010. 

A nép szinte egy emberként ujjongva ugrált fel örömében, amikor 

az „uralkodó”, vagyis mai megfelelõje, a miniszterelnök, nemet, 

mert mondani a világ mai hatalmasságainak. Pedig, hol van mindez 

a nemzet szabadságának és függetlenségének kivívásához?! Sehol! 

Olyan nagyfokú az elnyomás, a függõségben, kiszolgáltatottságban 

tartás, hogy elemi erejû érzésként tör fel a szabadságvágy, a függetlenség 

felé megteendõ útnak már az elsõ lépésénél is. A korrektség 

kedvéért azért ne feledkezzünk meg róla, hogy „Minden utazás az 

elsõ lépéssel kezdõdik!” 

Az USA mintájára kierõszakoltan létrehozott nagy olvasztótégely 

(EU), mely teljesen eltér a nagyvíz túloldalán lévõtõl – hiszen ott 

egy ország van csak, közös múlttal, gyökerekkel, identitással, céllal 

(elszakadni a brit birodalomtól) és ami talán a legfontosabb, közös 

nyelvvel –, szintén kierõszakolt módon uniformizálni próbál egymástól 

eltérõ múlttal, gyökerekkel, hagyományokkal, célokkal, és 

ami talán a legfontosabb, nyelvvel bíró nemzetállamok tucatjait. A 

szabványok, kvóták, a Brüsszelbõl távvezérelt, óriásira hizlalt bürokrácia 

mázsás súlyként telepedik rá az egyes országokra. 

42

Az Unió központi tervutasításos marketingdumája szerinti mindenért 

pályázni kell, egy torz, teljesen életszerûtlen módszertan, a 

felnövekvõ nemzedékek sorába plántálja bele, teszi magától értetõdõvé, 

hogy önállóan semmit nem lehet megvalósítani, semmit nem 

lehet felépíteni. 

És akkor jön Pörzse Sándor, aki hisz Magyarország feltámadásában, 

és végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ugyanis az a szellem, 

amit a Horthy-korszak „nemzeti imája”, illetve revizionista szimbólumrendszere 

képvisel, tökéletesen szembemegy a népek határokon átívelõ, 

békés együttélésének eszméjével. 

Tudják mit? Ha ez a népek határokon átívelõ, békés együttélésének 

eszméje, amit az Európai Unió képvisel, ha szembe megy vele, ha nem, ha 

végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ha nem, engem nem érdekel, 

köszönöm szépen, de ami engem illet, én nem kérek tovább ebbõl az 

egyesült Európából! 

Ad 2: 

Igaz, el kell ismerjem, kissé különleges a helyzetem, hiszen magyar 

vagyok. Az, hogy magyar vagyok, az azt jelenti, hogy nemcsak magyarul 

beszélek, hanem akként is élek. Ez két dolgot jelent. Elõször is 

a magyar ember nemcsak hiszi, de tudja is az Istent! 

Hagyok idõt! Az elõbbi mondat súlyát, jelentését és fontosságát 

mindenkinek magában kell éreznie, és mindenkinek magával kell 

tisztába jönnie, amikor ezt a mondatot kimondja. Még egyszer szeretném 

felhívni a figyelmet arra, hogy a fenti mondat a magyar!, 

nem pedig a csak magyarul beszélõ ember egyik fontos és elengedhetetlen 

ismérve. 

A másik, legalább ennyire fontos momentum a magyar ember 

életében, hogy a magyar ember a tetteirõl ismerszik meg! No 

comment! 

No, mármost annak idején óriási felháborodást keltett, hogy a nagyságos 

és fényességes Európai Porta – mifelénk erre szokták azt mondani 

(amolyan autentikus kifejezéssel élve), hogy „szarik az alkotmányra” és 

43

tényleg – elfelejtette belevenni a kereszténységet az alaptörvény-tervezetbe, 

még csak említés szintjén se tették bele! Meghazudtolva múltat 

és történelmet. 


és végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ugyanis az a 

szellem, amit a Horthy-korszak „nemzeti imája”, illetve revizionista 

szimbólumrendszere képvisel, tökéletesen szembemegy a népek határokon 

átívelõ, békés együttélésének eszméjével. 


eszméje, amit az Európai unió képvisel, ha szembe megy vele, ha 

nem, ha végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ha nem, engem 

nem érdekel, köszönöm szépen, de ami engem illet, én nem kérek 

tovább ebbõl az egyesült Európából! 

Ad 3: 

Eddig csak kárunk, bajunk és szenvedésünk származott abból, hogy 

a régi uniót egy másikra, egy újabbra cseréltünk. Sem a rendszerváltás, 

sem az unióhoz való csatlakozás nem hozott jólétet. Ahogy mifelénk 

mondani szokás (szintén az urbánus frazeológiából származó, szintén 

autentikus kifejezés, elvégre szóból ért a magyar ember), na, szóval, valahogy 

a faroknak mindig ugyanarra a végére kerülünk. Cizelláltabb 

lelki berendezkedéssel bíró olvasóim most bizonyára hangosan felszisszentek, 

talán még a bal felsõ hatosban is megzizzent kicsikét az 

amalgámtömés, de mit van mit tenni, ez a kis magyar rögvalóság. Ha 

mindenképpen szabatosabb kifejezést óhajtunk használni, tegyük fel a 

kérdést magunknak: miért mindig mi szívunk? 

Tagsági díj, különféle költségek, alkalmazkodási kényszer, jogalkotási 

alárendeltség (ne felejtsük el, az uniós törvénykezés felülbírálja a nemzeti 

jogalkotást), ráadásul még a pénz fejében mindent akarnak ezek az akarnokok. 

Majd mi megmondjuk, hogyan törleszd az adósságodat! Csak úgy 

törlesztheted, hogy újabb hitelek felvételére kényszerülj! 


és végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ugyanis az a szellem, 

44

amit a Horthy-korszak „nemzeti imája”, illetve revizionista szimbólumrendszere 

képvisel, tökéletesen szembemegy a népek határokon 

átívelõ, békés együttélésének eszméjével.” 






Van egy régi és bölcs mondás: „A változatosság gyönyörködtet!” 

Bizony így van ez. Tegyünk is mellé rögtön egy újsütetû mondást, 

amely újabban a nagyvíz túlsó oldalán, a messzi Ámerikában aratott 

igen nagy tetszést az emberek körében és így hangzik: „The small is 

beautifull!” azaz a „kicsi szép”. 

Talán nem kellett volna annyira sietnie Európának ezzel az izzadtságszagú, 

„közös lónak turós a háta” pénzzel, az euróval. Az európai 

pénz világában csak egyetlen valuta, az euró létezik, már pedig egyetlen 

valutát nagyon könnyû ám bedönteni, ellene spekulálni, ne adj’ Isten 

árfolyamesést elõidézni. Több mint húsz ellen már kicsikét nehezebb. 

És ha már Európánál, a nagyszerû egyesülésnél tartunk, csõdöt 

mondtak a világ vezetõ régiójáról szõtt elképzelések is, mind Amerikával, 

mind Ázsiával szemben jelentõs a lemaradásunk, úgyis mondhatnánk, 

a fasorban se vagyunk, hozzájuk képest. 











45

Ez olyan nagy dicsõség és felemelõ érzés? Egy bürokratikusra hizlalt, 

nemzetállamok nyakán vérszívóként élõsködõ, legtöbbször diktatórikus 

hajlamokat mutató gyökértelen, múlt nélküli érdekközösség 

alárendelt tagjának lenni? Mi olyan nagyszerû ebben? 

Magyarként, pécsiként meg aztán különösképpen, mondhatom, 

hogy a jó Isten mindenkinek kiporciózza azt, ami jár. Egyik kedvenc indiai 

filmem a Lagaan. Ha nem látták, feltétlen nézzék meg, remek film. 

Aki szereti a zenés betéteket, annak különösen tetszeni fog. A brit elnyomás 

idején játszódik. A sztori röviden annyi, hogy ha a falusiak 

megverik az angol katonákat a nemzeti idõtöltésükben, a krikettben, 

akkor három évre elengedik a Lagaan-t, vagyis az adót. 

És lám, fordult a kocka, ha úgy tetszik, mégképzõdött a csoda, de 

az is lehet, hogy Gandhi türelmes taktikája hozta meg pár évtizedes 

késéssel a gyümölcsét – hiába, no, hamar munka ritkán jó – most India 

foglalja el Nagy Britanniát. Egyik ismerõsöm mesélte, hogy Londonban 

a repülõtéren csak indiaiakból állt a személyzet. Az egyik 

utasnál valami nem stimmelt, de mivel az indiaiak akcentusával 

gondok adódtak, darab idõ után a magyar utas feladta és ékes édes 

anyanyelvünkön mindösszesen annyit ordítozott a tanácstalan turbánosok 

felé (ismét autentikus idézet következik): 

– Én hogy kerülök ide? Te hogy kerülsz ide, vazze?! Mi a francot 

kerestek itt, takarodjatok vissza oda, ahonnan jöttetek! Küggy ide 

nekem egy angolt, vazze, egy fehér embert, aki itt született! Mutass 

nekem egyet! Csak egyetlen egyet! 







eszméje, amit az Európai Unió képvisel, ha szembe megy vele, 

ha nem, ha végképp kiír bennünket az egyesült Európából, ha nem, 

46

engem nem érdekel, köszönöm szépen, de ami engem illet, én nem 

kérek tovább ebbõl az egyesült Európából! 

És nem kérek továbbá azokból a magyarul beszélõ szarháziakból 

sem, akiknek van bõr a pofájukon, hogy ilyen nyolc szûk esztendõ 

után, amit õk okoztak, a nemzet helyett a kufárokat választják. 

Hogy Pörzse Sándor, vagy a Jobbik vezetésével végképp kiírjuk 

magunkat Európából? Ahogyan egy klasszikus mondotta volt annak 

idején vállrándítások közepette: „Na és?” Egy ilyen Európából? 

Higgyék meg, én már alig várom! 

Tudják mit? Ami engem illet, én nem kérek tovább ebbõl az egyesült 

Európából, mert én 

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: 

Hiszek egy isteni örök igazságban 

Hiszek Magyarország feltámadásában! 

Ámen”. 



47

MODERN BÉKEIDÕK FORRADALMA 

– avagy a Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – 

Talán emlékszünk még általános iskolai történelemtanulmányainkra, 

volt nekünk egy gyakorta lánglelkûként aposztrofált zseniális 

költõóriásunk, akit úgy híttak: Petõfi Sándor. Vannak ugyan, kik állítni 

merészek, hogy az 1848-as forradalom alaphangulatát megadó 

„Nemzeti dal” címû költeményét nem is õ, sõt, egyáltalán senki sem 

szavalta el a Nemzeti Múzeumnál, de ezek csak amolyan pletykabeszédek! 

Azonban most, amikor – még a miniszterelnök szerint is – 

forradalmi idõket élünk, különös aktualitással bír a fent említett 

költemény újból és újból, minden versszak végén visszatérõ refrénje. 

„Esküszünk, 

Esküszünk, hogy rabok tovább 

Nem leszünk!” 

Úgy tûnik, Viktor királyék jó tempóérzékkel éreztek rá, hogy 

bizony 

„Talpra magyar, hí a Haza 

Itt az idõ, most vagy soha! 

Rabok legyünk vagy szabadok? 

Ez a kérdés, válasszatok!” 

Bizony, ez a kérdés, mert úgy néz ki most jött el a pillanat, most lehet, 

most kínálkozik egy olyan fordulópont, ahol a válságra, meg még 

48

sok egyéb másra hivatkozva – ahogyan arra már a kormányfõ is utalt a 

nyári rendkívüli idõszakot lezáró parlamenti beszédében – tabukat lehet 

döntögetni, még pedig hosszú tömött sorokban. Csak legyen elég 

szusz bennük, hogy végig kitartsanak! 

Ahhoz, hogy jelenleg rabigában sínylõdünk – mai divatos szóhasználattal 

élve: a gyarmati létezés keserû kegyelemkenyerén élünk –, 

semmi kétség nem férhet. Maga, a jelenleg még miniszterelnöki státuszban 

leledzõ nagyságos vezérlõfejedelem mondotta a Péntek 8 

2010. július 23-ai adásában, hogy 

„Az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására”. 

Orbán Viktor szerint tízszer meg kell gondolni a devizahitel felvételét. 

– szól a Hír Tv tudósítása. 

Mi ez, ha nem a nemzeti szuverenitásunk elvesztésének teljes beismerése? 

Nagyon leegyszerûsítve és sarkosan fogalmazva: NEM MI 

DIRIGÁLUNK A SAJÁT ORSZÁGUNKBAN! 

Új idõk új szelei fújdogálnak, még ha nem is olyan fényesen, ahogyan 

azt egyesek kommunikálni szeretnék. Legutóbb Veres János, az 

egykori TÉESZ-fõkönyvelõbõl pénzügyérré avanzsált szocialista 

fõhalljakend pöfeszkedett az egyik tévé reggeli beszélgetõs mûsorában 

fesztelenül, magára véve a fasza gyerek imídzsét. Mi mindent jól 

csináltunk, ha azt csinálnák tovább, amit mi, akkor sem kellenének 

megszorítások! 

Ha olyan frankón csináltak mindent, miért is lett elege belõlük a 

népnek? Ha olyan frankón csináltak mindent, hogy ezt a vonalat tovább 

víve sem lenne szükség megszorításokra, miért is kérték külföldi 

tárgyalópartnereink, hogy nyúljunk mán bele a közösségi közlekedés 

kedvezményeibe és az egészségügybe? 

Elnézve az egykori nemzeti számon kérõ szék babérjaira törõ ifjú 

és kevésbé ifjú szocialisták parlamenti kirohanásait, ahogy a kizárólagos 

tudás letéteményesének szerepkörében tetszelegve felháboro- 

49

dottan kérik számon az imént megalakult kormányon, hogyhogy 

még nincs megoldva az összes gond öt perc alatt, de ami talán még 

ennél is nagyobb baj, hogy merték kihúzni a gyufát a kenyéradó gazdánál, 

nos, a magamfajta egyszerû emberben ilyenkor óhatatlanul 

felmerül a kérdés: kikért is vannak õk itt? Kinek az érdekeiért cselekszenek? 

Mert semmi kétség, remekül lehet kommunikálni – legalábbis 

darab ideig –, hogy a debreceni polgármester és a tejfelesszájú 

kormányszóvivõ világpolitikai tényezõvé vált (úgy kábé öt 

percre), hiszen lám, elég egy rossz szó, és azonmód bedõl a forint. 

Meddig nyalják még feltétel nélküli odaadással a gyarmattartó ülepét? 

Észre kéne már venni végre, hogy túllépett rajtuk az idõ és a történelem. 

Elvileg már húsz évvel ezelõtt, csak akkor még nem vették észre, 

mert át tudták menteni magukat. Reméljük a számukra végzetes 

erózió immáron végérvényesen kezdetét vette és oda kerülnek, ahová 

valók, a történelem süllyesztõjébe, vagy szemétdombjára. 

Egyáltalán, a miénk még ez az ország? Muszáj feltennünk ezt a 

kérdést, miután Drazsé kézjegyével látta el (bár nem tudom, ki a 

rossebbtõl kapott rá felhatalmazást?) az okmányt, miszerint minden, 

még a Szent Korona is elzálogosítható. 

Szóval, egyik oldalról soha nem látott (talán azért, mert ilyen 

ténylegesen nem is létezik) parlamentáris forradalomról hadovál a 

miniszterelnök, másik oldalról meg virágnyelven közli velünk, hogy 

hát itten tulajdonképpen mi csak (bér)rabszolgák vagyunk. Még a 

megszületendõ kevéske kis gyermekre is pusztán a jövõnek szóló befektetésként 

tekinthetünk csupán, hiszen a nemzetgazdaság szempontjából 

még néhány keserves évtizeden át õk lesznek azok, akik 

majd életben tartják a manapság is már egyre nagyobb problémákkal 

küszködõ nyögdíj- rendszert. 

Szörnyû kettõsség ez, bizony! 

Ha nem is a szokásos módon, de azért retorikai formulába csomagolva 

csak bemutatták az egyezményes jelet a világpénzpiaci hatalmasságoknak 

kormányunk tagjai a hajdani kollégiumi szobatárs ve- 

50

zényletével. Amazok persze rögtön fel is horkantak, ahogy a tyúkszemükre 

hágtak, annak rendje, s módja szerint. Éppen ezért 

érthetetlen az a Janus-, vagy kétarcú viselkedés, amit az Orbán-kormány 

gyakorlatilag megalakulása óta prezentál a tisztelt publikum 

felé. Illetve talán nagyon is érthetõ. 

Miközben az árfolyamesés – no meg persze a szocialista frakcióból 

érkezõ ostoba kommentek sokaságának – kockázatát is felvállalva 

pillanatok alatt leküdték megalázóba a Valutaalapot a Fényességes 

Európai Portával egyetemben, aközben minden logikával szembemenve, 

teljesen érthetetlen módon ragaszkodnak a 3,8%-os hiánycélhoz! 

Miért is? 

Rajtunk kívül úgy tûnik mindenki nagyívben tesz a maastrichti kritériumok 

ezen pontjára. Az euró-zónán belül is 7% az átlagos államháztartási 

hiány. Nagy-Britannia 10,5%-áról már nem is beszélve. 

Kicsit olyan ez, mint az adósságtörlesztésünk. Már beledöglöttünk, 

csak még nem vettük észre, de valamilyen rosszul rögzült „hagyomány” 

szerint, ez a mostani, régi-új forradalmár miniszterelnök is 

azt hajtogatja, amolyan zsolozsmaszerû mantrázás közepette, hogy 

mán pedig az adósságot asztat akkó’ is vissza köll fizetni!” Nemhogy 

átütemezésrõl – elengedésrõl meg aztán végképp – de még a tárgyalás 

szóbahozásáról sem lehet szó, még csak említés se eshet róla, mer’ 

az óriási károkat okoz!” Uff, én beszéltem! 

Kicsit olyan ez a GDP-hez, vagyis a bruttó hazai össztermékhez viszonyított 

államháztartási hiány, mint annak idején az Európai Unióhoz 

való csatlakozás kritériumai. Ezt speciel az euró-övezethez való 

csatlakozás elõtt két évig folyamatosan teljesítenie kell az adott országnak. 

Ha mán a kapun belülre jutott, onnantól mán azt csinál, 

amit akar. Ahogy a mellékelt ábra mutatja. 7% a hiány? És akkó’ mi 

van? Mán bent vagyunk! Mi fog történni? Kiraknak az Unióból?! 

Ugyan kérem, ekkora presztízsveszteséget nem engedhet meg magának 

ez a szánalmas dromedárszervezet. 

51

És akkor a másik, szintén maastrichti kritériumra, nevezetesen, 

hogy az államadósság szintje max. 60%-os lehet a GDP- hez képest, 

még egy árva szó nem sok, anynyit sem vesztegettünk. 

Egy seggel nem lehet ám két lovat megülni, kezít csókolom! 

Mondjuk pillanatig sem volt kétséges, hogy a kétharmados forradalom 

végtermékeként felálló Orbán-kabinet jó ideig egészen biztosan 

libikókázni lesz kénytelen a tekintetben, hogy a világi hatalmasságoknak 

is meg kell felelnie, ugyanakkor a gyökeres (értsd: radikális) 

változások után ácsingózó hazai tömegek elvárásait is muszáj lesz 

kielégíteni valamilyen formában. Ennek a duális követelményrendszernek 

maradéktalanul megfelelni természetesen lehetetlen, bár 

OV dicsõségére legyen mondva, ez idáig egészen jól ellavíroztak. 

Ez a fajta, a népmesék világát idézõ „hoztam is ajándékot, meg 

nem is”, ebbõl is egy kicsit, abból is egy kicsit típusú felemás, kétharmados 

ügyintézõsdi (a dolgok kétharmada benne van, csak a lényegei 

egyharmad hiányzik belõle) azonban veszélyeket is rejthet magában, 

ahogyan azt a kettõs állampolgárságról szóló sebtében meghozott 

intézkedésnél már láthattuk. 

Az alábbi kis összeállítás az imént landolt a villanypostafiókomban: 

52 

„Õszinte szavak: bízott abban a Fidesz, hogy sok izraeli zsidó fogja 

igényelni az állampolgárságot 

Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes 

államtitkára úgy érzi, olyan változás van a levegõben, amilyen 

az 1998-as kormányváltáskor nem volt meg. 

Répással a Tusványos nevû Fidesz-rendezvényen készített interjút 

az Index erdélyi kiadása. 

Ebbõl közlünk egy részletet:

– Az Izraelben élõ, magyar származású zsidók körében nagyon pozitív 

fogadtatása volt a törvénynek. Számoltak ezzel a törvény kidolgozásakor? 

– Igen, bíztunk benne, hogy így lesz. Azt szeretnénk, hogy mindenki, 

akinek van magyar identitása, és megfelel a jogszabályi feltételeknek, 

az megkaphassa a magyar állampolgárságot, éljen akár a Székelyföldön, 

Dél-Amerikában vagy Izraelben.” 

A kormányfõ – szintén ugyanebben a Péntek 8 adásban külön kiemelte 

a közösségek, a közösségépítés fontosságát. A magam részérõl 

ehhez csupán annyit tennék hozzá, egyetértve Orbán Viktorral, arra figyeljünk 

oda, de arra aztán nagyon, hogy milyenek lesznek ezek a közösségeink! 

Mert hát az utóbbi húsz – állítólag fene nagy szabadságban 

(vagy inkább szabadosságban?) eltöltött – esztendõben meglehetõsen 

gyakran találkoztunk olyanokkal, akik ugyan magyarul szóltak hozzánk, 

felfogtuk, hogy mirõl beszélnek, de érteni nem értettük õket. És 

õk sem minket, nagyon úgy tûnik. 

Ezért érdekes az, amit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi 

Minisztérium helyettes államtitkára nyilatkozott. Ezért van az, 

hogy a magamfajta, az adófizetõi barom státuszába besorolt egyszerû 

bérrabszolga nem tud gyanakvás nélkül tekinteni az Orbán-kabinet 

forradalmi tárgyalásaira és felhõtlenül örülni az ott elért eredményeknek. 

Nem igazán tudunk mit kezdeni a „mi aztán jól megmutattuk 

ezeknek, de a kõbevésett hiánycélt, na, azt aztán mindenképpen betartjuk, 

mert hát kõbe van vésve, ugye, meg aztán menetközben derült 

ki, hogy még sincs akkora mozgástér” címû kommunikációval. Ennek 

is adunk egy kicsit, meg annak is egy kicsit. Cél a sikeres és felemelkedõ 

Magyarország, amelyik jó viszonyt ápol a hatalmasságokkal. Ja, kérem, 

senki nem mondta, hogy könnyû lesz! 

Hazudós ország benyomását kelti kis hazánk, köszönhetõen az 

elõzõ ország-vezetésnek – vélekedett jelenlegi országimázsunkról a 

53

hivatalában fontos miniszterelnök (ha már Petõfit emlegettük az 

elején). És valóban. Ráadásul, egyesek még mindig hajlamosak arra, 

hogy összekeverjék a szezont a fazonnal. Végzetes hibának bizonyul, 

ha az erkölcsöt vagy a morált a pénzzel hozzuk összefüggésbe. Márpedig 

az az aprócska, ám korántsem elhanyagolható momentum, 

miszerint havi két gurigáért még nem, de nyócér mán független vagyok, 

mindenképpen ebbe az irányba mutat. Ez azé’ gáz! 

A hivatalában fontos miniszterelnöknek azon vágya, hogy pengeélen 

táncolva ugyan, de ügyesen zsonglõrködve a nemzettõl kapott, 

bizalmon alapuló felhatalmazással, végül sikerül-e kis hazánk eddig 

viharoktól sokat szenvedett hajóját a modern békeidõk forradalmának 

biztonságot nyújtó révébe kormányoznia (ez aztán a halmozott 

képzavar a javából!), nos, mindez a jövõ kérdése. 

Száz szónak is egy a vége: 

„Talpra magyar, hí a Haza 

Itt az idõ, most vagy soha! 

Rabok legyünk vagy szabadok? 

Ez a kérdés, válasszatok!” 



54

PALI BÁTYÁNK 

avagy Csak nehogy (túl)késõ legyen! 

Már a legelején… De nem is! Már a legeleje elõtt sejthettük, mi 

több, tudhattuk, hiszen akinek volt füle a halláshoz, hallhatta, hogy 

ez a Fidesz már nem az a Fidesz. De hogy ennyire?! 

Emlékszünk még Bogár László professzor úrra? Vagy három éve szajkózza 

– a választások elõtt az újonnan felálló kormány egyik elsõ feladataként 

jelölte meg –, hogy az államadósság problémakörét azonmód 

újra kellene tárgyalni, különben egész egyszerûen beledöglünk. És 

nemcsak mi, de még az ükunokáink is. Erre gyün a „forradalmár-miniszterelnök” 

és aszongya, hogy szó sem lehet róla, mert az adósság újratárgyalásának 

még a felvetése is hatalmas veszélyeket rejt magában. 

Na, ez volt az a pont, ahol a panamán ért és a Célpont által lebuktatott 

vidéki polgármester elõször vonná fel gyanakvóan a szemöldökömet 

és mondaná azt, hogy „Ácsi gitár”! 

A második pillanat meg talán akkor jönne el, amikor elolvasná az 

alábbi hírt: 

Ifjúsági olimpia: Elfogadták Schmitt Pál javaslatát 

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és 

a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezõbizottsága elfogadta Schmitt 

Pálnak, a Magyar Köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával 

kapcsolatos javaslatait. 

A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon 

résztvevõ csapatok vezetõit már értesítették is arról, hogy a 

55

versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal 

személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és zászlót. 

Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként ezzel a javaslattal kívánta 

megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös 

tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól. 

A köztársasági elnök elmondta, hogy a gyõztesek és helyezettek 

nemzeti hovatartozása egyértelmûen megállapítható, mert bemondják 

országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik 

a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik 

országuk címerét. 

Schmitt szerint az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek 

vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton 

keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat 

kötve, jobban megismerjék egymást. 

Csütörtökön Schmitt telefonon gratulált Molnár Zoltánnak, a Magyar 

Olimpiai Bizottság (MOB) fõtitkárának abból az alkalomból, 

hogy Dudás Eszter triatlonista megszerezte Magyarország második 

aranyérmét.” 

Forrás: http://www.inforadio.hu/hir/sport/hir-373718 

Elõször azzal jönnek, hogy szó sem lehet az adósságrendezésrõl, 

mert hatalmas veszélyekkel jár! Másodszor meg a túlzott nacionalizmus 

veszélyétõl óv minket az „ebbõl is egy kicsit, abból is egy kicsit, 

de annyira azért mégsem” típusú hazafiasságot és nemzeti érzelmeket 

felvonultató újdonsült köztársasági elnök. 

Mi ez? Amolyan magyarkodás polgári módra? 

Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. 

56

Persze, az alapfelállás mindenki számára világos, rühellik a 

Jobbikot. Tiszta sor. Elvégre mégiscsak furcsán venné ki magát, ha 

nem a szavazófülkékben lezajlott „forradalom” eredményeként kétharmados 

parlamenti többségre szert tevõ polgári pártszövetség lenne 

a legnemzetibb széles e hazában, hanem holmi jöttment, szélsõséges 

figurákkal is lepaktáló radikális bagázs. Hát ez aztán mán végképp 

tûrhetetlen! 

De azon azért már csak fennakad a magamfajta, a nép egyszerû soraiból 

származó, adófizetõ barom státuszában leledzõ bérrabszolga is, 

hogy egy olimpiai bajnok tesz ilyen javaslatot. Pár évvel ezelõtt a foci 

vébé kapcsán dobta be valamelyik eszement barom, hogy hát tulajdonképpen 

nincs is szükség nemzeti válogatottakra, mert az a nacionalizmus 

életben tartását szolgálja. Azzal a röpke gondolattal, hogy 

akkor tulajdonképpen értelmét veszti a világbajnokság kifejezés, 

senki sem foglalkozott. 

Arra az apró momentumra meg aztán végképp ne is pazaroljuk a 

drága idõt, hogy a politikai gyorstalpaló szamárlétráját pillanatok 

alatt megmászó karrierdiplomatánk a felemásra sikeredett kettõs állampolgárságról 

szóló törvénykezés után dobta be kis ötletét a politikai 

uborkaszezon állóvizébe, unalomûzõ fodrozódás gyanánt, ha 

élhetek ezzel a halmozott képzavarral. 

No, mármost az imídzsváltáson átesett kollégiumi szobatárstól az elképesztõ 

baromsággal elõrukkoló, kormányülésekre ellátogatni szándékozó 

köztársasági elnökig bezáróan mind azt a látszatot látszanak 

alátámasztani, hogy ez a Fidesz bizony nem az a Fidesz. Érdekes dolog 

ez, hiszen az ország egy emberként várta, hogy végre fellélegezhessen és 

véget érjen a nyolc szûk esztendõ posztkommunista, magánszocializmusba 

hajló vadkapitalista vircsaftkodása, és amikor végre eljött a várva 

várt pillanat, valahogy nem tudunk igazán örülni. 

De minek is tudnánk annyira örülni? Mitõl is tudnánk annyira 

örülni. A szar szinte már teljesen ellepett bennünket, hál’ Istennek, 

gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban húztak ki bennünket annál 

57

a szalmaszálnál fogva, amin eddig a levegõt vettük, és mi valahogy 

mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok. 

Ilyen van? 

De hát mitõl is lennénk azok? A könyvelõd rögtön közli veled, 

hogy Viktor Viktor egyik elsõ intézkedése nyomán mennyit fogsz 

bukni az alkalmazotti kedvezmény megszüntetésével. A rézangyalát! 

A Kósa-Szijjártó gumicsont-duót most egy elegáns Kiss bácsi-féle 

mozdulattal „ugorgyuk át”, túl értékes a tisztelt Olvasó ideje és 

energiája, hogy akárcsak egy árva szót is pazaroljunk rája. 

No, de! Emellett a kis ötletbörze mellett, amit Pali bátyánk 

bédobott a nagyérdemû elé, azér’ mán csak ne menjünk el szó nélkül! 

Most mondják meg nekem, de õszintén, magyar ember az 

ilyen?! Olimpiai bajnok az ilyen? De legalábbis milyen olimpiai 

bajnok az ilyen? 


Túlzó nacionalista megnyilvánulás, ha valamelyikük magával viszi 

a koronáscímeres nemzeti trikolórt? És ha annak számít, mármint 

túlzónak, vajon mennyire túlzónak? Csak kicsikét, közepesen súlyosnak, 

vagy egyenesen pofátlan, a többi nemzetet vérig sértõ 

sulyokelvetésnek? 

Néhány alkalommal kifejtettem gondolataimat annak kapcsán, 

milyen felmérhetetlen károkat tud okozni, amikor a gyarló ember 

önnön esendõségét figyelmen kívül hagyva a Jóisten babérjaira tör, 

és önhatalmúlag a Teremtõ, valamint a természet által alkotott törvények 

fölé helyezi az írott jog betûjét. Csak baj származik belõle. A 

könyv népének nevezett társaság az írott történelem során ezt a 

hibát a kelleténél jóval többször követte el. 

Most is ez jutott eszembe, amikor Scmitt Pál javaslatáról és annak 

elfogadásáról szóló hírt olvastam. 

58 

„A köztársasági elnök elmondta, hogy a gyõztesek és helyezettek nemzeti 

hovatartozása egyértelmûen megállapítható, mert bemondják

országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a 

nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk 

címerét.” 

Tudom, hogy ezt is már leírtam párszor, Woody Allen „Agyament 

Harry” címû filmjében – melyben Billy Cristal formálja meg kitûnõen 

a sátánt – az ügyvédek külön szintet kaptak a pokolban. Rögtön 

ez jutott az eszembe. Mindent meg lehet magyarázni, meg lehet indokolni 

szépen, érvekkel körülbástyázva, mintha csak valamiféle 

ügyvédi magyarázkodást, vagy mindenre kiterjedõ, apró betûs részekkel 

teletûzdelt több tízoldalas banki szerzõdést olvasnánk arról, 

hogy mit miért nem lehet. Mármint neked, ügyfélnek, állampolgárnak 

stb., és mi az, amit veled megtehet az állam, a bank stb. Látjuk a 

betûket (az apró-betûs részhez Carl Zeiss optika igénybevétele javallott), 

tudatában vagyunk, hogy magyarul írták, el is tudjuk olvasni, 

csak éppen nem értjük! 

Nem értjük, mi végre az egész. Nem értjük, miért az áll elõ ilyen 

ostoba és szükségtelen javaslattal, mint aki elõállt egy ilyen ostoba és 

szükségtelen javaslattal. Az abszurdum non plusz ultrája. 

Sokak talán szóra sem tartják érdemesnek a probléma felvetését, 

hiszen hiányzik belõle a mostanság oly divatos, és sajnos honfitársaink 

jelentõs részét megfertõzõ, eredetileg a magyarokra egyáltalán 

nem jellemezõ, áras népek szemléletmódja, azaz a károkozás tulajdonképpen 

nem forintosítható. De abban azért ugye mindannyian 

egyetértünk, hogy sok olyan dolog van, ami fontosabb a pénznél? 

Hát ezért bátorkodtam szóvá tenni újdonsült köztársasági elnökünk 

megmozdulását. 

Meg aztán gyakorta hallani manapság olyan szirénhangokat, természetesen 

nem EU-konform forrásokból és természetesen a pálya 

szélérõl – a pálya alatt értsd a Törvényhozás Házát (gyengébbek 

kedvéért a Parlamentet, még gyengébbek kedvéért az Országgyûlést) 

–, hogy hát ez a bagázs csak színében más, az „A” helyett a „B” 

59

projektet hajtja végre, mely szerint most mán nem muszáj, hogy a 

szar teljesen ellepjen bennünket, innentõl most mán kidughassuk a 

fejünket is belõle, hogy lélegzethez jussunk, de az utasításokat, na 

azokat ugyanonnan kapják. Csodálkozunk, hogy vannak ilyen szirénhangok? 

Csodálkozunk, hogy manapság már nem tudunk csak 

úgy legyinteni ezekre a szirénhangokra? Ne csodálkozzunk! 

Jó Ha Figyelünk! 

Pali bátyánkra is, a pártjára is, nehogy palimadárnak nézzenek 

bennünket és a végén már (túl)késõ legyen! 

„eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, 

néznél, de csak azt látod, mit õ eléd varázsolt, 

s már körbe lángol erdõtûz gyufaszálból, 

mert amikor ledobtad, el nem tiportad; 

s így rád is õ vigyáz már, gyárban, mezõn, a háznál, 

s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, 

mi szeretni, kívánni, karod kitárni, 

bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; 

ha eszel, õt növeszted, gyermeked neki nemzed” 

(Egy mondat a zsarnokságról – részlet) 

Isten áldja Magyarországot 


60

LEHET MÁS A… MI IS? A POLITIKA? 

UGYAN MÁR! 

avagy 1 véghajrázós médiapárt választási megpróbáltatásai 

Darab idõvel ezelõtt értetlenkedésemnek adtam hangot a ma már 

nyíltan is a Fidesz televíziójának tartott Hír Tv mûsorpolitikája kapcsán. 

Nem igazán értettem, s egyúttal nehezményeztem is, mi a rossebér 

Thürmer Gyula az, aki idõrõl-idõre feltûnik – teszem azt éppen 

az Albán urat és tiranai leplét oly kiválóan menedzselõ Csermely 

Péter Sziluett címû mûsorában – és mondja meg számunkra a 

frankót. Miért is éppen õ? Hiszen sem Thürmer, sem pedig pártja, a 

nevében állítólag munkás politikai tömörülés, egyetlen egy alkalommal 

sem került a közelébe sem az érdemi lehetõségeknek (értsd: sem 

európai parlamenti, sem országgyûlési választások alkalmával), de 

még csak a célszalagot sem szakították át semmilyen formában. 

Mégis, nekünk idõrõl idõre folyton folyvást ennek az embernek, Kádár 

egykori titkárának a helyzetértékelését kellett, kell hallgatnunk. 

És most megint valamiféle déja vu érzésem támadt. 

Lehet más a frankó? Ugyan már! 

Emlékszünk még a Boban Markovic-féle országgyûlési választások kabaréba 

illõ, egyúttal álomba ringató fejetlenségeket produkáló tehetetlen 

töketlenkedéseire? Tudják, arról az országos erõfelmérõrõl beszélek, melynek 

végeredményérõl egy egész ország lemaradt, és csak másnap reggel, 

amolyan, hipp-hopp, „emberek, ez gyütt ki” módon értesült róla? 

Na és amirõl értesült! Barátaim az Úrban, na, az is önmagáért beszélt 

ám! 

61

A közvélemény-kutatásokon alapuló elõzetes várakozások ellenére 

nem a Jobbik lett a második erõ, hanem a szegfûmintás utódpárt, 

az SZDSZ pedig – lehet más a párt neve – mégis csak bejutott a 

Törvényhozás Házába. 

De ami talán még inkább érdekes, az a metamorfózison átesett, az 

idõk szavára hallgatva, magát „zöldpártként” álcázó álliberálisok 

túlélésének mikéntje volt. 

Mit ad Isten, megnézték a végeredményeket, és választókerületekre 

lebontva – sokak számára egyáltalán nem meglepõ módon – 

megkaptuk az SZDSZ szavazói térképét. Ha ehhez még hozzáveszszük, 

hogy az ámerikai nagykövet melyik párthoz látogatott el (legalábbis 

elõször!, nyilván szigorúan a fontossági sorrendet szem elõtt 

tartva), a kör bezárul. 

Ami azonban még ezt is felülmúlja, az a régi-új SZDSZ véghajrázása. 

A választást megelõzõ utolsó hónapban jöttek fel a surranó-pályán, 

ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a sportos képzavarral. 

Annak elõtte, mintha nem is léteztek volna, legalábbis a médiában 

nagyságrendekkel kevesebbszer lehetett találkozni velük. Erre a 

késõbbiekben még visszatérünk. 

És itt jön a képbe újra jó Csermely szerkesztõ uram és az õ Sziluett 

címû mûsora. Jávor Benedek, az LMP fõpolgármester jelöltje volt a 

vendég. És itt követi jó Csermely szerkesztõ uramat a Mátrix fõhõsének 

Neo-nak oly sokat idézett mondata, miszerint: 

„Ó, dejá vu!” 

Annak idején Neo elsõre nem tudta eldönteni, hogy a virtuális 

valóságban ugyanazt a macskát látta-e kétszer, vagy csak ugyanolyant. 

Az elmúlt húsz év politikai tapasztalatszerzésén edzõdött 

egyszerû magyar televíziónézõben azonban kétség sem merülhet fel, 

ugyanazt próbálják beadni nekünk, immáron sokadszorra. 

Persze, most azonnal játszi könnyedséggel elõ lehet húzni a kommunikációs 

mellényzsebbõl a retorikai revolverezésre tökéletesen alkalmas 

indokot, mondván, a kispártoknak is kell az esélyegyenlõség, azért 

62

kapott teret az LMP újdonsült fõpolgármester-jelöltje. Én azonban 

mégsem húzok elõ semmit sehonnan, avagy ha ezen logika mentén haladunk 

tovább, rögtön felmerül a kérdés, miért nem kapott ugyanilyen 

mértékben lehetõséget példának okáért a másik kispárt, a Jobbik fõpolgármester-jelöltje? 

Miért megint annak a jelöltje, véleménye a fontos, 

aki szinte sehogy, vagy csak alig tudja összekaparni a támogatottságot 

ahhoz, hogy egyáltalán jogosult legyen odaállni a rajtvonalhoz? 


Akkor pattintsunk ide néhány kiegészítõ hírt, csak a kronológiai 

miheztartás végett: 

Megindultak a cédulák az LMP-hez 

2010.09.01. 17:27 

Az LMP közleménye szerint özönlenek hozzájuk az ajánlószelvények, 

az elmúlt napokban átlagosan 2-3 ezer ajánlószelvényt adtak 

le Budapesten, és vidéken is lendületes hajrába kezdtek. Szerintük, 

ha tudják tartani az iramot, akkor az LMP-nek is lesz fõpolgármester-jelöltje 

A párt tájékoztatása szerint Budapesten 12 napban gyûjtöttek össze 

annyi ajánlószelvényt, mint a tavaszi országgyûlési választás elõtt 

36 nap alatt. Jávor Benedeknek közel 21 ezer ajánlószelvénye van, 

a fõpolgármester-jelölt blogja szerint még 7230-ra lenne szükségük 

a pénteki határidõig. 

Sass Szabolcs, a Societas elnöke azt mondta, hogy keddrõl szerdára 

virradó éjszaka, a „hosszú cédulák éjszakáján” csoda történt, ugyanis 

háromezernél is több szelvényt sikerült begyûjtenie az ellenzéki pártnak, 

majd szerdán délelõtt még további 3500-at. Szerinte felmerülhet, 

hogy a párt nem egyedül gyûjtötte a cédulákat. 

63

Jávor Benedek visszautasította a Societas elnökének véleményét, 

szerinte, ha bárkiben felmerül a gyanú azzal kapcsolatban, hogy az 

LMP nem megengedett módszerrel gyûjti az ajánlószelvényeit, akkor 

az tegyen feljelentést az ügyben. Emlékeztetett arra, hogy amikor 

az LMP-t megkeresték egy olyan ajánlattal, hogy ajánlószelvényeket 

adnának el nekik, õk feljelentést tettek. 

Forrás: Index 

Csak úgy közbevetõleg mondjuk el, hogy Szakonyi Péter, a Napi 

Gazdaság egyik fõ hallja kendje a Hír Tv Lapzárta címû mûsorában 

többek között arról beszélt, tudomása van róla, hogy kopogtatócédulák 

ezreivel szabályszerû adás-vételeket bonyolítanak, licit-alapon, 

már-már tõzsdei szinten képezik a kereskedés alapját. Na, ez az 

a pillanat, amikor a nép magamfajta egyszerû gyermekében meginog 

a rendszerbe vetett hit. De megyünk tovább. 

1 másik hír a határnap, azaz péntek reggelérõl: 

64 

Jávor: Az MSZP-nek és a Jobbiknak is érdeke az LMP jó szereplése 

2010.09.03. 07:30 

Az LMP fõpolgármester-jelöltje szerint az elsõdleges cél az, 

hogy a Fidesz ne szerezzen többséget a fõvárosi közgyûlésben, 

de ezt az MSZP és a Jobbik nem akarja megérteni. Interjúnkból 

kiderül, hogy fûzik-e Jávor Benedeket rokoni szálak Jávor 

Pálhoz, és modern Ludas Matyinak tartja-e magát. 

–Hogy áll a kopogtatócédula-gyûjtés? 

–Pontos számot nem tudok mondani. A kitelepült gyûjtõhelyeken 

folyamatosan gyûlnek a cédulák.

–Hány helyen gyûjtik a szelvényeket? 

–Budapesten tízegynéhány kitelepült gyûjtõpontunk van a fontosabb 

csomópontokon, és száz körüli egyéb gyûjtõhely, boltokban, 

postaládákban. A csütörtök reggeli állás szerint körülbelül 23 ezer 

cédula gyûlt össze. Ami azt jelenti, hogy rátartással 6000-6500 

szelvényt kell még péntek délután 4-ig összegyûjteni. Az elmúlt napok 

dinamikája alapján erre van esély. 

–Tegnap-tegnapelõtt hirtelen meglódult a gyûjtés az oldalán fellelhetõ 

adatok szerint. Minek köszönhetõ ez a nagy nekibuzdulás? 

–Több oka van. Nagyon gyakori, hogy az a szimpatizánsunk, aki begyûjti 

az ismeretségi körébõl a cédulákat, csak a kampány végén hozza 

be és adja le a szelvényeket. A másik, hogy az LMP-szimpatizánsok 

olyanok, mint az egyetemista, aki az utolsó pillanatra halasztja a vizsga 

elõtti tanulást. Sokan most ébredtek fel. A harmadik, hogy egyszerûen 

szabadságon voltak az emberek és sokan most jöttek vissza az iskolakezdés 

idejére. 


Ez ám a véghajrázós párt! A következõ hír ugyanonnan, ugyanaznap 

délutánján, a cédulaleadás finisében: 

Összegyûltek Jávor cetlijei 

2010.09.03. 13:29 

Az LMP több mint 28 ezer, Jávor Benedekre leadott ajánlószelvényt 

gyûjtött össze péntek délután 1-ig – közölte az MTI-vel a párt 

fõpolgármester-jelöltje. 

65

Jávor Benedek azt mondta, hogy jelen állás szerint az LMP Bajcsy- 

-Zsilinszky úti fõvárosi székházába 28200 ajánlószelvény érkezett 

be, de még továbbiakat is várnak a város különbözõ helyein felállított 

gyûjtõpontjaikról. 

Az LMP-sek kora délutánig gyûjtik az ajánlószelvényeket a fõváros 

több pontján is: a Deák téri standjuk a kampánystáb elmondása szerint 

3 óráig üzemel, és ezután innen viszik át az összegyûjtött szelvényeket 

leadni. 

Ahhoz, hogy valaki fõpolgármester-jelöltként elindulhasson az októberi 

önkormányzati választáson, péntek délután 4 óráig 28150 érvényes 

ajánlószelvényt kell leadnia. 

Forrás: Index, MTI 

És akkor most tessenek vigyázó szemüket a lényegre vetni! 

Az országgyûlési választások elõtt egy hónappal valamilyen ismeretlen 

imperatívuszból kifolyólag a média az LMP hóna alá nyúl, lehet 

más a kampány, kicsikét besegítünk! De vajon kinek az érdeke, 

ki állhat a háttérben? Aztán éppen hogy, de csak becsusszannak, átviszik 

a lécet! Mindezt kábé 1 hónap – a médiának köszönhetõ – igazán 

mérhetõ ismertséggel a hátuk mögött. Ez aztán a hajrázós párt! 

Jönnek az önkormányzati választások! Ismét csak az újabb erõfelmérõ 

elõtt egy hónappal, a cédulagyûjtögetés idejére, mintha elillant volna 

a szavazótábor. Halljuk ugyan az izzadságszagú magyarázkodást, 

hogy hát tulajdonképpen idõegységre meg szavazókörzetekre, meg 

képviselõk számához viszonyítva több kopogtatócédulát kaptak, mint 

a parlamenti választások alkalmával, a fõpolgármester állításhoz azonban 

csak nem akar összejönni a szükséges számú ajánlószelvény. 

Ja, hogy nyaralni ment a szavazótábor és még nem gyüttek vissza! 

Ilyen van? 

66

Osztán egyszõ’ csak – csodák csodája! – pont az utolsó nap utolsó 

órájára, mikor mán a csapból is az folyik, hogy nem biztos, hogy meg 

lesz a szükséges számú cédula, na, akkor, egyszer csak mégis meg lett. 

Ilyen van? 

Nyilatkozataikban elmondják, a Fidesz által megváltoztatott játékszabályok 

szerint rövidebb idõ alatt sokkal több ajánlószelvényt 

kell összegyûjteni, valószínûleg ez okozza a nehézséget, de õk ezt természetesen 

tudomásul veszik, hiszen a többi pártnak is ugyanennyi 

idõ áll rendelkezésére ugyanennyi cédula összegyûjtésére. Errõl az 

apró momentumról kameraközelben egyetlen alkalommal sem feledkeznek 

meg említést tenni, értsd, rossz szereplésükrõl tulajdonképpen 

a Fidesz tehet. Erre szokták aszondani mifeélnk pajkosan 

összekacsintva, hogy ügyes. 

Szépen felépített íve van a dolognak, nem tudom észre vették-e? 

Szinte ugyanaz a metodika mindkét választás esetében. Az erõfelmérõ 

elõtt darab idõvel betoljuk a delikvenst, no meg a pártját a média 

diskurzusterébe, onnantól kezdve meg nyomatjuk ezerrel. Ez 

van kiadva, ezt köll csinyáni! 

És csodák csodája, a végére, az utolsó pillanatban, de megint csak 

akkor, nem elõbb, nem késõbb, csak amikor már nem lehet tovább 

halasztani, szóval a végére csak odaérnek megint. 

Hiába, no, ez egy ilyen hajrázós párt! A többi párt ezt nem tudja, 

csak õk. 

Ilyen van? Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. 

(És csak miután már megvan az áhított eredmény, és aszongyák 

róla, hogy hiteles, csak ezután tudja meg a „tisztelt” nagyérdemû, 

hogy kit is szavazott be – a médiában valakik utasítására gondos 

stratégia mentén felépített másmilyen párttal – a Törvényhozás Házába. 

Darab idõvel ezelõtt éppen a Szakasits-dédunokát.) 

Kinek az érdeke, hogy az SZDSZ zöldpártnak álcázva magát túléljen 

mindent és mindenkit? Ki állhat e mögött a mesterségesen elõidézett 

médiafolyamat, folyamatok mögött? Netalán a Fidesz, hogy 

67

ezzel teremtse meg a maga számára kényelmes, ún. „baráti” ellenzékét, 

akivel ne adj’ Isten, még együtt is lehet mûködni némely esetben? 

Természetesen kizárólag a Nemzet érdekében, a nemzeti összefogás 

jegyében! Ezt baromi jól lehet ám kommunikálni! A pártok 

félretették ellentéteiket, az ország, a nemzet érdekében összefogva, 

blablabla… 


Kicsit túl sok a hasonlóság, kicsit túl sok a véletlen egybeesés! 

Az emberben óhatatlanul is felmerülnek bizonyos kérdések. 

Ha csak úgy, többezres tételekben, már-már tõzsdei szinten lehet 

adni-venni a kopogtatócédulákat, akkor itt bizony komoly baj van a 

rendszerrel. Ahogy mi felénk az urbánus szubkultúra mélységes mély 

bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkezõ szociológus-hallgatók 

köreiben a dúsképzeletû nép szokta volt mondani az efféle 

szituésünök megfelelõ verbális érzékeltetésére: „megbaszta a ló”! 

Aztán amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az „egy ember, 

egy szavazat” helyett a messzi Ámerikában dívó „egy dollár, egy szavazat” 

elv felé megyünk, vagyis növekszik a demokráciadeficit. Ne 

felejtsük el, hogy a Fidesz jóvoltából jelentõsen csökken a hatalomba 

választások útján bekerülõ személyek száma. Igaz, hogy a szabad 

mandátumnak köszönhetõen ennek gyakorlatilag csak elméleti jelentõsége 

van, de mégis. 

Visszatérve 1 gondolat erejéig a hazai politikai palettán egyedülálló 

véghajrázós képességgel bíró sajátos érdektömörüléshez, az embernek 

olyan érzése támad, hogy ez a párt tulajdonképpen nem is létezik, 

kizárólag a fõvárosban, annak is csak a belsõ kerületeiben, valamint 

a médiában. Csodálkozva kiáltasz fel? „Dejszen egyszer mán 

vót ilyen, úgy hítták, SZDSZ!” 

„Ó, dejá vu!” – halljuk ismét lelki szemeinkkel Neo-t a Mátrixból. 

A véghajrában megint a tabella utolsó helyezettjét tolják a (média)elõterébe, 

megint az õ véleményük számít, megint az õ fõpolgármester-jelöltjükkel 

és programjával kell megismerkednünk, megint 

68

nekik kell drukkoljon, velük kell szorítson egy egész ország, vajon 

képesek lesznek-e venni az utolsó nagy akadályt. Mindenki tudja, 

hogy a fõpolgármesteri székért folytatott küzdelembe vajmi kevés 

beleszólásuk lesz, de „the show must go on!”, azaz a mûsornak folytatódnia 

kell, és valóban, kicsit olyan ez, mint valamiféle modern 

valóságshow, amolyan összmagyar survival, azaz túlélõshow. Ha 

mesterségesen kierõszakolt módon is, meghazudtolva a tényleges támogatottságot, 

vagy éppen nem támogatottságot, de muszáj valahogy 

megjelenni, életben maradni, mert négy év nagyon rövid idõ, 

addig folyamatosan jelen kell lenni a családok nappalijában, különben 

lõttek a jólétnek, muszáj lesz elmenni dolgozni. 

Nem lesz könnyû dolga annak, aki az érdemi változások mellett 

szeretné letenni a voksát az önkormányzati választásokon. Még akkor 

sem, ha sokaknál szinte automatikusan jön a válasz, kire is kellene 

szavaznia. Magam azt tanácsolom, olyan jelöltre adja voksát a 

tisztelt Olvasó, akirõl a szíve mellett az esze is azt mondja, hogy 

érdemes a szavazatára. 

A túlontúl sok feltûnõen gyanús momentummal bíró versenyzõket 

pedig – akár „független” jelöltrõl, akár pártról van szó –nagyívben 

kerüljék el. Az Önök és településük érdekében! 



69

MIÉRT NEM MONDJÁTOK KI A 

KIMONDHATATLANT? 

– avagy Ilyen az, amikor a Nagy Francia Elsötétedés után végre 

felkapcsolják a villanyt? – 

Kevéssel a választási finis vége elõtt, amikor Kolompár Orbán keltette 

fel a média érdeklõdését, magukat szakavatott mérvadónak 

tartó önkéntes megmondó-emberek azon buborogtak, miért nincs 

eredménye a cigányság integrációjára költött mintegy 130 milliárd 

(értsd: 130 ezer millió!!!) forintnak. 

Olyan déja vu érzése támad az embernek, amikor manapság a 

nyugat-európai államoknak az uniós állampolgárokat megilletõ 

szabad vándorlással és letelepedéssel kapcsolatos jogait érvényesíteni 

kívánó polgáraival szemben tett kétségbeesett erõfeszítéseit 

látja a tudósításokban. A korrektség kedvéért mondjuk el, a problémás 

polgárok érdekes módon kizárólag a cigányság soraiból kerülnek 

ki. 

De vajon mi lehet velük a gond? Miért éppen velük van gond? 

Másokkal miért nincs? 

Érdekes analógia figyelhetõ meg a cigányság hazai helyzete és az 

Európában egyre nagyobb problémát okozó betelepült és betelepülõ 

muzulmánok viszonylatában. Úgy tûnik, a demokráciára – azaz a 

többség uralmára – oly büszke Európa most a saját kardjába dõl. 

Mert hiszen a legfõbb kérdés, hogy ki alkotja a többséget. Ma még 

mi, európaiak, de a trendeket figyelve ennek az állapotnak, s vele 

együtt nekünk is, úgy tûnik meg vannak számlálva a napjaink. 

70

Ki fogja alkotni a többséget? Az, akié a föld, a föld pedig azé, aki teleszüli. 

Érdekes adat a szaporodási ráta, kábé 2,1-es értéknél jelentik ki a 

téma szakértõi, hogy az adott ország népessége legalábbis szinten van. 

Legutóbb a francia mutatót hallottam, hogy megfelel ennek az értéknek, 

ám amikor kiderült, hogyan hozzák a franciák ezt az értéket, enyhén 

szólva ledöbbentem. Elõször is nem a franciák hozzák, hanem a bevándorlók, 

akik – most tessék megkapaszkodni – 8,1-es értéket produkálnak, 

míg az ún. született franciák 1 alatt vannak. 

Vagyis, ha minden így folytatódik tovább, Európa muzulmán 

kontinens lesz a nem is olyan távoli jövõben. Csak hát errõl nem ildomos 

beszélni, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Mer’ ez nem 

komilfó, nem européer. 

A korrekt tájékoztatás kedvéért mondjuk el, ha minden így folytatódik, 

Magyarország a nem is olyan távoli jövõben cigány-ország 

lesz. Egész egyszerûen azért, mert õk szülik tele. A tulajdonosa pedig 

– ha az Index fõvárosi ingatlanfejlesztési körképének hihetünk – Simon 

Peresz bejelentésének megfelelõen, izraeli befektetõk lesznek. 

A jogaival – úgy tûnik – mindegyik kisebbség tökéletesen tisztában 

van, éljen bárhol is Európában, a kötelességekkel azonban már 

gondok adódnak, pedig e kettõ mindig együtt kell, hogy járjon. 

Felmerül a kérdés, hogy a rossebbe van az, hogy például kis hazánkban 

a cigányságnak a rájuk költött temérdek pénz – írjuk csak le még 

egyszer emlékeztetõképpen: szóval a 130 ezer millió forint – ellenére 

sem sikerült integrálódnia? Legalább ennyire indokolt annak a kérdésnek 

a feltevése, hogy a rossebbe gondolt bárki is arra, hogy teszem azt az 

Alpok lábainál a tájba harmonikusan beleilleszkedik majd egy mecset? 

Amikor ezt a kis szösszenetet pötyögöm be a billentyûzeten, a híradó 

tudósításában épp egy New York-i mond keresetlen szavakat arról, 

hogy ez az ország (mármint az Amerikai Egyesült Államok) az õ 

országa, õ harcolt érte, köszöni szépen, de sem a Ground Zero, sem 

más közelében nem akar mecsetet látni. 

És ha már Amerikánál tartunk! 

71

Emlékszünk még a hálivúdi eksönmúvikra? Little China, quarter 

latin, Chinatown, meg a többiek. Ezek a nációk mindig szigetszerûen 

zárt közösségeket alkotnak. 

És megint itt a félelmetes analógia. Vona Gábor és a Jobbik cigánygyerekek 

számára kidolgozott bentlakásos iskolázásról szóló javaslatáról 

a törvényhozás házában kiakadtak mint az a bizonyos 

Epeda sezlonyrugó, mondván elszakítja a családtól, kiragadja a 

környezetébõl a roma csemetéket. 

Könyörgöm, ne álszenteskedjünk már! 

Nem tehetek róla, de megint Posta Imre jutott eszembe. A cigánygyerekek 

szegregációja körüli hercehurca kapcsán mesélte, 

hogy a médiában zajló retorikai ütésváltások közepette feltette a 

kérdést a cigányoknak, ugyan mondanák már meg, hány cigány pedagógus 

került ki közülük, aki visszajöhetne tanítani a többieket. 

Nem nagyon tudtak válaszolni a kérdésre. 

Mit gondol a tisztelt Olvasó? Vajon milyen lesz a következõ cigány 

nemzedék? Vajon milyen lesz az a nemzedék, amelyik a környezetébõl 

fakadóan sokszor alapvetõ létezési, viselkedési normákkal 

sincs tisztában? És senki ne merje ezt azzal elintézni, hogy más 

kultúra! Az ápolatlanságnak, a lopásnak, a másokon való élõsködésnek 

semmi köze a kultúrához. A kultúra eredetileg mûvelést jelent, 

de abban azért valószínûleg mindannyian egyetértünk, hogy a lopás, 

a másokon való élõsködés életvitelszerû gyakorlása sok mindennek 

nevezhetõ, ám kultúrának semmiképpen sem. 

Vajon milyen lesz az a felnövekvõ cigány nemzedék, akik egyre 

többen lesznek, egyre hangosabban követelik majd a jogaikat – hiszen 

az nekik jár! – és soha nem láttak olyasvalakit a családban, de 

még csak a rokonságban sem, aki valaha is dolgozott? És vajon milyen 

lesz az a felnövekvõ cigány nemzedék, amely kiközösíti soraiból 

azt, aki tisztes munkából él meg, vagyis dolgozik? 

A Varga Tibor jogtörténész által zseniálisan és nagyon találóan 

„Nagy Francia Elsötétedés”-nek hívott esemény következményei úgy 

72

tûnik jóvátehetetlenül sodornak bennünket a szakadék felé. Humánusnak, 

toleránsnak kell lennünk, hiszen mi európaiak vónánk, vagy 

mifene! Ezek az európai értékek komilfók, a kereszténység – milyen érdekes! 

– nem. Az ide betelepültek, vagy betelepülõk, a rajtunk – európaiakon 

– élõsködõk nagyon is tisztában vannak azzal, mit jelent, hogy 

nekünk toleránsaknak, humánusaknak kell lennünk, s erre minden 

adandó alkalommal figyelmeztetnek is bennünket. És kihasználnak 

bennünket. Mi pedig, éppen a fent említett magasztos elveknek köszönhetõen 

valahogy elfelejtettünk kiállni saját magunkért. Valamilyen 

rosszul értelmezett, felülrõl ránk erõszakolt téves „meggyõzés” hatására 

– kicsit olyan érzése van az embernek, hogy parancsszóra – az 

idegent szebbnek találjuk, mint a sajátunkat. 

Itt az ideje, hogy a Nagy Francia Elsötétedés után végre felkapcsolja 

valaki a villanyt! Azaz mondjuk ki, itthon a cigányság, Európában 

pedig a bevándorlók, nem azért nem integrálódnak, mert 

nem tudnak, hanem mert nem is akarnak! Ez egy feneketlen zsák! 

Tölthetik bele a pénzt számolatlanul, eredményre nem fog vezetni! 

Legalábbis addig egész biztosan nem, amíg a fent említett kisebbségeknek 

eszük ágában sincs a(z egyelõre még) többségi társadalomba 

integrálódni. 

A demokrácia a többség uralma. De ki alkotja majd a többséget? 

Az, aki teleszüli a földet. És õk fogják teleszülni. 

Ki kell mondani végre, szedjétek a cókmókotokat, ’oszt menjetek 

haza! Van nektek országotok, boldoguljatok ott! Avagy ha maradtok, 

akkor a mi szabályaink érvényesek, mert ez itt a mi országunk! 

Ha ránéztek a térképre, arra is rá van írva! Egyetlen európai országra 

sem az van írva, hogy Törökország, Izrael, vagy India! 

(Törökország, bármennyire is átnyúlik egy darabka belõle a vén 

kontinensre, nem tekinthetõ európai országnak.) 

Ma még mi, európaiak vagyunk többségben, ma még kimondhatjuk, 

amit nem sokára talán már kimondanunk sem szabad, kevéssel 

utána pedig lehet, hogy már gondolnunk se. 

73

Ahogy Fábry szokta volt mondani: „Kezeket a paplan alá, éljenek a 

csajok!” 



74

VÖRÖS ISZAPPAL BESÁROZÓDVA 

– avagy A mammonita értékrend – 

– Time is not important, only the life is important! – hangzik el Luc 

Besson „Ötödik elem” címû hálivúdi sci-fi eksönmúvijában. Ez magyarul 

körülbelül annyit tesz: Az idõ nem számít, csak az élet a fontos! 

A tisztelt Olvasó persze most joggal teheti fel magának a kérdést, 

hogy a rossebbe gyün ide ez a francos Luk gyerek meg a 

hálivúdi eksönmúvi? Mindjárt kitisztul a kép, ha idepattintom a kirakós 

játék következõ darabkáját, és idézek az Index sztár 

blogpublicistája, Tóta W. Árpád „Iszappapolás” címû írásából. 

„Magyarország nem áll olyan jól, hogy a drámai hatás kedvéért lemondjon 

egy nagyüzemrõl, amelynek nem is az a legfontosabb jellemzõje, 

hogy munkát ad, hanem hogy versenyképes. A MAL európai piaci 

részesedése 12 %, a világpiacon 4 % - ezek óriási számok ahhoz képest, 

hogy mekkorák vagyunk. Termékeit nem szeszélyes sznobok 

vásárolják múlandó lelkesedésbõl, hanem megbízható partnerek azért, 

mert jó áron megfelelõ árut kapnak. Nincs túl sok olyan magyar vállalat, 

amely a világ élvonalában akár beszállítóként jelen tud lenni. Repülõgépet 

és szupersportkocsit nem tudunk gyártani, bénák vagyunk hozzá: 

örüljünk annak, hogy az alapanyagot mi adhatjuk hozzájuk.” 

No, mármost ha ehhez még hozzávesszük azt az ugyancsak el nem 

hanyagolható momentumot, mely szintén a kirakós játék részét képezi, 

miszerint amióta az eszemet tudom és Drábik Jánost volt szerencsém 

elõadás közben látni vagy hallani, ami derék Jánosunk 

75

egyetlen egy alkalommal sem felejtette el megemlíteni, hogy a jogi 

személy nevû képtelenségtõl egyszer s mindenkorra illõ lenne végre 

megszabadulni! 

Mielõtt a tisztelt Olvasónak végképp elmegy a kedve az olvasástól 

és tovakattint egy másik weboldalra, vagy netalán tán ingerülten 

virtuális szemetesládájába hajítja a fájlt, tegyünk végre rendet az elsõre 

kissé kuszának tûnõ rendszerviszonyok és iszonyok között. 

Nemrégiben volt alkalmam egy érdekes eszmefuttatást olvasni a 

Nemzeti Internetfigyelõ weboldalán arról, hogy az egykor volt Kádár-rendszer 

sok tekintetben sokkal élhetõbb volt a mai globalnyik 

szisztémánál. Felettébb érdekes viszont az a fajta kontinuitás, mely 

az egyik rendszerbõl a másikba történõ átmenet során megfigyelhetõ. 

A mostani vörös katasztrófa utal egy korábbi vörös katasztrófára, 

mely egy szellemes magyar mondással a legtalálóbban talán imígyen 

lehetne jellemezhetõ: Szarnak, bajnak nincs gazdája. E tematika 

mentén haladva, rátapintva a dolgok igazi lényegi valójára, elõbb kirobbanó, 

késõbb tartós sikereket ért el Fritz Tamás politológus e 

tárgykörben, melyet elõbb cikksorozat formájában, késõbb kötetté 

rendezve bocsátott a nagyközönség rendelkezésére. 

Mirõl is van szó? 

Az államszocializmusban szocializálódott vagyon- és hatalomátmentõ 

oligarchák az állampárti módszereket ültették át az üzleti világ 

gyakorlatrendszerébe is. Ennek köszönhetõen alakult ki a sajátos 

magyar vadkapitalizmus, melyben egyeseknek, általában az egyenlõk 

között az egyenlõbbeknek, mindent szabad volt, míg a többiek az 

erõsebb kutya alapon az egykor oly annyira kedvelt társasjáték, a 

„Kocog és kidob” mintájára nem egy, hanem inkább több körbõl kimaradtak. 

Most azonban úgy tûnik, fordul a kocka, és hatosok 

helyett inkább csak egyeseket dobnak. Végre valahára. Már épp itt 

volt az ideje. 

A nekünk mindig mindent lehet, a következmények nélküli ország 

úgy tûnik fordulóponthoz érkezett. 

76

A satnyuló, eligénytelenedõ, mindent pénzzé tevõ és mindent kizárólag 

pénzben mérõ Mammonita világban, ahol a dolgozó családtagot 

már több nemzedék óta nem látott cigánypurdék villalakók, 

megasztárok vagy pókerbajnokok akarnak lenni, gyün egy pesti 

flasztertollnok, és mindenki számára világossá teszi a trendi trendet, 

európai viszonylatban 12%, világviszonylatban 4%. 

Na, erre mondja azt Vito Cornelius, az asztrojelenségek szakértõje 

Luc Besson hálivúdi eksönmúvijában, hogy „csak az élet a fontos!” Az 

ipari termelést fel lehet futtatni újból, akár többször is, de azokat, akiket 

elvesztettünk, már soha többé nem hozhatjuk vissza. Arról nem is 

beszélve, hogy maga a miniszterelnök jelentette ki, hogy újra kell indítani 

az üzemet. Tehát senki nem akarja bezárni. Én legalábbis nem hallottam 

errõl, persze lehet, hogy kissé tájékozatlan vagyok. 

És láss csodát! Egyszerre csak elõkerült a „felelj a magánvagyonoddal!” 

címû össznépi kesergõ is! Eddig hol vótatok, arany csillagvirág? 

Aki nyomon követi az eseményeket láthatta, már fel is kérték a 

sztárügyvédet, már készen is áll a védelmi stratégia, és hát minimum 

kétséges, hogy az állam hogyan fog tudni érvényt szerezni ennek a 

szinte csodaszerként beharangozott „felelj a magánvagyonoddal!” 

címû dolognak. 

Én eddig úgy tudtam, hogy az igazgató, az egyszemélyi felelõs vezetõ. 

Persze az is lehet, hogy ez csak régen, az átkosban vót így. Nem lennék 

meglepve, ha ma kiderülne, a manager, ja kérem, az egészen más tészta. 

És itt jön a képbe Drábik doktor, aki már nem tudom én mióta a jogi 

személy megszüntetésének szükségességét szajkózza, eddig vajmi kevés 

sikerrel. Ki tudja, talán majd most észbe kapnak nagyságoséknál is, mielõtt 

még túl késõ lenne. Mindaddig, amíg nincs mindenki számára világosan 

fellelhetõ, beazonosítható felelõs, aki nem jogi, hanem igenis 

természetes személy, azaz hús-vér ember, addig mindig el lehet bújni a 

jogi csûrcsavar paragrafusokkal jól behatárolt útvesztõiben. 

Ne csodálkozzunk hát azon, ha manapság egyre többen gondolkodnak 

el a jogállam kifejezés hallatán, hogy akkor most vajon jó-e 

77

nekünk, hogy ilyenben élünk, vagy inkább mégsem. Mert hiszen valahányszor 

úgy érezzük – és úgy érezzük, hogy egyre többször érezzük 

úgy –, hogy a jog szembemegy az igazságérzetünkkel, azaz kimondhatjuk, 

a jog bizonnyal nem az erkölcs talaján áll, fel kell tennünk 

magunknak a kérdést, ki a rossebér’ is van ez az egész? Kik vezetnek 

és kiket vezetnek (meg)? 

Halottak vannak az eset kapcsán, halottak, akiket már nem tudunk 

visszahozni, már csak ezért is érdemes lenne megszívlelni az 

öreg pap szavait, s ha darab idõre el is feledtetik velünk a Tóta 

W.-félék, azért idõrõl-idõre nem ártana emlékeztetni legalább magunkat, 

hogy mégiscsak az élet a fontos! Az élet a legfontosabb! Ezt 

az egyet egészen biztosan nem lehet pénzben mérni. Még akkor sem, 

ha sokan, sokféleképpen, idõt, energiát és pénzt sem sajnálva rá, 

éppen ezt akarják elhitetni velünk. 

Az idõ nem számít. Teljen el bármennyi esztendõ is, mondjuk el 

fiainknak, mondjuk el leányainknak, csak az élet a fontos! Amely 

nép pedig nem tanul múltjából, hibáiból, az egészen biztosan arra 

lesz kárhoztatva, hogy újra átélje vagy elkövesse azokat. 



78

NO PASARÁN! 

Nézem a Hír Tv tudósítását Budaházy botrányba fulladt eredményhirdetésérõl. 

Az eseményen nemcsak rajongótábora nem tudta útját 

állni kitörõ érzelmeinek, melyet hangos véleménynyilvánítás formájában 

adtak tudtára országnak-világnak, de végül aztán magát a 

sztárt is ki kellett vezettetni a terembõl, amikor a tekintetes bíróság 

elkezdte megmagyarázni a széles nyilvánosságnak, mi is az, amit a jelenleg 

regnáló alkotmányos berendezkedés zsarnokságnak tart és mi 

az, amit még nem. Asszem kielégítõbb eredményre jutunk, ha e 

tárgykörben inkább Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” címû 

etalonnak számító munkájához fordulunk segítségért. 

No, mármost a helyzet az, hogy megint nem figyelünk oda. 

Megint nem vesszük észre azt a szerves folyamatot, ami idáig vezetett 

bennünket. 

Nem tehetek róla, de nekem rögtön az Ó utcai házomlás katasztrófájának 

képsorai ugrottak be. Emlékszünk még, ugye? 1994. február 

4-én összeomlott egy lakóház Budapest VI. kerületében. Az Ó 

utca 24. tragédiája emberéletet is követelt. 

Egy rövid részlet Kõszeg Ferenc parlamenti képviselõnek a tragédia 

után egy héttel tett napirend elõtti felszólalásából: 

„A múlt hét péntekén a budapesti Terézvárosban összeomlott egy 

százéves, háromemeletes lakóház. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon 

a dolgok, az intézmények rendesen csak rendkívüli 

helyzetekben mûködnek. Ha baj van, az ország, a város, a kerület 

79

összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre 

olajozottan mûködnek.” 

Az akkori balesetben meghalt egy 43 éves asszony, ketten pedig 

súlyosan megsérültek. 

Nosza, gyerünk átnézni az összes ilyen jellegû házat! 

Emlékszünk a nemrégiben elhunyt motoros rendõrre is, igaz? 

Csak miután szolgálatteljesítés közben elhunyt, vizsgálták át pánikszerû 

gyorsasággal az összes rendõrmotor mûszaki állapotát. Szintén 

központi utasításra. 

Talán kissé erõltetettnek tûnik elsõre, ha idecitálom a vörösök 

legújabb vörösiszap-katasztrófáját, pedig higgyék meg nekem, zökkenõmentesen 

belepasszol a sorba. Most, amikor ezt a kis írást pötyögöm, 

a híradások szerint elhunyt a kilencedik áldozat is. Tessék 

megnézni, a baj bekövetkezte után elrendelték az összes ilyen vagy 

hasonló zagytározó ellenõrzését. 

De megint csak utána! 

Idézzük csak vissza, hogy is fogalmazott Kõszeg Ferenc napirend 

elõttijében? 

„Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a 

máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan mûködnek.” 

És addig? Hát addig nem. Legalábbis a jelek szerint. 

És szintén a jelek szerint, legalábbis a tekintetes bíróság indoklását 

hallgatva, ugyanígy állunk a zsarnokság tekintetében is. A teljes 

magyarázatot ugyan nem hallhattuk a Hír Tv tudósításában, csak 

annyit tudhattunk meg, hogy az, ami eddig itten vót, no, kérem tisztelettel 

az sok mindennek tekinthetõ csak zsarnokságnak nem. 

Kérdezem én, meddig nem tekinthetõ zsarnokságnak? Honnan kezdõdik 

az, amire már a tekintetes törvényszék is asztat találja mondani, 

hogy na e’ mán aztán tényleg zsarnokság, még pediglen a javából?! 

80

Emberélet szükségeltetik hozzá? Ha igen, akkor hány? Mer’ hogy 

a szemkilövetés nem elég, azt a vak is láthassa! Úgy mondják ezt mifelénk, 

hogy szükséges, de nem elégséges feltétel. 

Valahol azért mindannyian érezzük a dolog diszkrét báját, igaz? 

Loholunk az események után. De szigorúan mindig csak utána! Legalább 

egy embernek minimum meg kell halnia ahhoz, hogy valami 

érdemi változás történjék az adott témakörben. A történelem 

visszakanyarodik az õsidõkhöz, az inkákhoz, aztékokhoz hasonlóan 

mi is emberáldozato(ka)t mutatunk be, csak a kivitelezés módjában 

van eltérés, olykor megpróbáljuk természeti katasztrófának álcázni, 

mert hát kultúremberek vónánk vagy mi a szösz, meg amúgy is utáljuk 

bepiszkolni a kezünket. 

Elõzõ, „Vörös iszappal besározódva” címû szösszenetemben, már 

foglalkoztam a mennyire praktikus a jogállamnak nevezett valami 

kezdetû kérdéssel, abból az aspektusból vizsgálva a dolgot, amikor 

rosszul rögzült értelmezések és érdekek miatt felcserélõdnek a szerepek, 

nevezetesen a jogot tekintik alapnak az erkölcs helyett. Márpedig 

minden olyan esetben, amikor a jog nem az erkölcs talaján áll, 

maximum csak utólag loholhatunk a történések nyomában, mindig 

csak kárenyhítésre vagyunk kárhoztatva, hiszen egy lépéssel mindig 

lemaradásban leszünk a valósághoz képest. Hogy miért? Hát azért, 

mert a jogállamot elõállítók és mûködtetõk menetközben oly módon 

variálják át a jogállam mûködésének, mûködtetésének szabályrendszerét, 

hogy az éppen nyilatkozó jogi képviselõ hosszúra nyúlt 

nyilatkozatából te, a témában járatlan kívülálló, egy árva mukkot se 

értsél meg. Orrod alá tolják a papírt, az apróbetûs részrõl említést se 

tesznek, csak írj alá! Látod ugyan, hogy van valami légypiszok a 

papíros alján, de te azzal ne törõdj, csak írjad alá! 

Itt tartunk ma! Ráadásul a most zajló eseménysorozat rávilágít 

még egy igazságra, nevezetesen arra, hogy itt nemhogy kétharmados, 

de semmiféle forradalom nem zajlott le, sem a szavazófülkékben, 

sem sehol másutt. Történelmi tanulmányaimból én ugyanis 

81

arra emlékszem, hogy a forradalmakra az a jellemzõ, hogy a régi helyébe 

lépõ új gyakorlatilag pillanatok alatt elsöpri az elõzõ garnitúrát, 

legtöbbször fizikai megsemmisítés útján. Hogy most ez Guillotine 

vagy lámpavas alkalmazásával történik, az már csak technikai 

részletkérdés. 

Hálivúdi eksönmúvikban látunk ilyent, amikor a bûnözõt beviszi 

a szerv, majd befárad a jól öltözött ügyvéd és a delikvens pillanatok 

alatt kint van. „Szép, új” világ. Mammon világa. Üdv a fedélzeten. 

És igen, legalább egy tekintetben egész biztosan igaza van Misi bácsinak, 

amikor azt mondja, hogy a Kádár-rendszer élhetõbb volt a 

jelenleginél, abban legalább felismerted az ellenséget. Fel tudtad 

venni ellene a harcot (például megtanultál a sorok közt olvasni), ki 

tudtál térni elõle, és ami a legérdekesebb, néha még emberszámba is 

vettek. De most? Most leminõsítettek. A kutyát nem érdekli, hogy 

egyetértesz-e ezzel a minõsítéssel. Az egy ember egy szavazat lassan 

amerikanizálódik az egy dollár egy szavazat elvére. Te már csak egy 

fogyasztó vagy, akit nem emberi mivolta, értékrendje, személyisége 

alapján ítélnek meg, az egyetlen, ami számít, mennyire vagy tõkeerõs, 

mennyit ér a vásárlóerõd. 

Az ellenség pedig láthatatlan. Ahogy Bogár professzor úr nagyon 

helyesen egy múltkori írásában fel is tette a kérdést: tulajdonképpen 

ki is az a piac? 

Az arctalan pénzviszonyokba menekülõ fináncoligarchák mondják 

meg neked és nekem, hogy mikor, mit és kit kell ellenõrizni, és 

természetesen azt is, hogy mikortól mi számít zsarnokságnak. Kell-e 

emberáldozat hozzá, s ha igen, akkor minimálisan hány. 

És akkor csodálkozol, hogy a Che-pólók népszerûsége mellett 

most film készült Castro egykori harcostársáról? 

Ne csodálkozz! 

Még itt vannak, s mivel a lámpavas alkalmazási módja ma már inkább 

városépítészeti jellegû csupán, még nagyon sokáig itt is maradnak 

velünk. 

82

Aszongyák: No pasarán! (Nem törnek át!) 

Ne engedd, hogy nekik legyen igazuk! 



83

A GYARMATI LÉTEZÉS MINDEN NYÛGE 

Dúl a háború. A vadonatúj médiatörvény kapcsán – amely a hivatalos 

kommunikáció szerint tulajdonképpen nem is annyira vadonat 

és nem is annyira új, lévén különbözõ európai társtörvényeibõl ollózták 

össze – zajlik a kommunikációs kardcsörtetésektõl sem mentes 

nagy hangú adok-kapok a nemzetközi színtereken. Inkább csak a 

kapok, mint az adok, de hát a népi bölcselet szerint nem az a legény 

aki adja, hanem az, aki állja. 

Mindeközben a kötelezõ magánnyugdíj-pénztárak fel vannak háborodva, 

hogy a törvény szerint nekik kell kiszámolniuk a betétesek hozamát. 

Se infrastruktúrájuk hozzá – mentegetõznek –, se azt nem tudják, 

hogy mi alapján számolják ki. A TV2 reggeli beszélgetõs mûsorában 

pedig sem a gyönyörû Demcsák Zsuzsa, sem a szinte kimondhatatlan 

nevû majdnem Pulitzer-díjas oknyomozó sztárriporter nem akad fenn 

ennek az elsõ látásra is arcátlanul pimasz és pofátlan szélhámosságnak 

a láttán. Nincs senki, aki a média nagy nyilvánossága elõtt azonnal 

megkondítaná, félre verné a vészharangokat. 

Ez bizony döbbenetes! 

Én meg, a nép egyszerû gyermekeként, csak ülök a televíziókészülék 

elõtt és oly formán nézek szemeimmel, mint nézni szokott a halandó, 

ha nem érti a dolgot. Hiszen elsõre kibukik a turpisság, hiszen 

mindenkiben azonnal fel kellene merülnie a kérdésnek, ha most 

nem tudják mi alapján és hogyan számolják ki a hozamot, a késõbbiekben, 

bármikor hogyan fogják tudni? Csak nem azt akarják sugallni 

a magánnyugdíj-pénztárak, hogy becsapják az ügyfeleiket, csak úgy 

84

hasra ütve kitalálják, hogy volt-e egyáltalán hozam vagy pedig nem? 

Önök értik ezt? Mer’ én nem. 

De ha azt hiszik, hogy ezt aztán már végképp nem lehet überelni 

(alul- vagy felülmúlni, nem is tudom melyik szóhasználat a leginkább 

megfelelõ ide), hát akkor nagyon tévednek. 

A népi naivitás állapotában leledzõ, s az egyszerû adófizetõ barom 

státuszába besorolt jótét lelkek, mint amilyen Isten kegyelmébõl magam 

is vónék, sokszor keseregnek azon, hogy a pénz uralta Mammon 

világában a magasztos eszmék, a jól bevált és kipróbált értékrendek 

mennyire háttérbe szorultak, s mércéül már kizárólag csak a pénz számít. 

Rá kell jönnünk azonban, hogy még itt, a lélektelen – Arisztotelész 

által csak krematisztikának, azaz pénzgazdaságnak nevezett – fiskális és 

monetáris létezéssíkok bankok által uralt és dirigált szövevényes útvesztõi 

között is csak kis senkik vagyunk. Gyarmati létezésünk valódi, 

mindent alulmúló mélységeire az alábbi cikk irányítja rá igazán a figyelmünket. 

Itt hívom fel mindenkinek a figyelmét, hogy miután bekapcsolta 

a biztonsági öveket, suhanjon át a gondolat agytekervényein, 

hogy ami itten következik, az bizony most esett meg, méghozzá a vén 

kontinens kellõs közepén, egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban, 

mely – kétségtelen, hogy össztûz alatt, de mégiscsak – pillanatokkal 

ezelõtt vette át a nagyságos és fényességes Európai Porta Soros elnökségét. 

Akkor nézzük tehát a történéseket: 

Nem tudott fizetni a milliárdos családja Magyarországon 

25 millió forint értékben vásárolt volna luxusórákat a világ negyedik 

leggazdagabb emberének, Mukesh Ambaninak két lánytestvére és 

édesanyja, de hitelkártyáikat nem fogadta el a terminál – írja a Bors. 

Hosszas nézelõdés után négy karórát választottak 120 ezer dollár, vagyis 

25 millió forint értékben – mondta Czéh Nikoletta, a Franck 

Muller Budapest Boutique értékesítõje a Borsnak. Egyetlen ember sem 

jár ennyi pénzzel a zsebében, õk is hitelkártyával szerettek volna fizetni. 

85

Csakhogy sem a csúcsok csúcsát jelentõ fekete American Expresszel, 

sem a HSBC Platina Visával nem jutottak elõbbre az OTP 

Bank által üzemeltetett terminálnál. Holott a bank közel félmillió 

forintot keresett volna az átutalással – idézi fel a kellemetlen történteket 

a szalon munkatársa. 

Az egyik kártyánál megbénult a terminál, a másik esetben pedig a hazai 

pénzintézet keresztkérdésekkel próbált meggyõzõdni a kártyatulajdonos 

valódiságáról. Ambani asszonyság azonban elvérzett a lakhely-meghatározásnál: 

nem tudta, hogy a család számos ingatlana, köztük a nemrég 

felépült, egymilliárd dolláros mumbai palota közül melyiknek a címét 

diktálja be. A közel negyven percig tartó átutalási macerában még 

a családi londoni bankárja is próbált segíteni, de õ sem járt sikerrel. 

Az üzlet vezetõsége vizsgálja a jogi kártérítés lehetõségét, és mielõbbi 

megoldást sürget. 

Az ügyben a lap megkereste az OTP Bank kommunikációs osztályát, 

ahol közölték, õk a kártyatársasági szabályok szerint jártak el, 

nem nekik, hanem a kártyát kibocsátó banknak kell engedélyeznie a 

tranzakciót. Ezek szerint nem a magyar, hanem a világ legkiemeltebb 

kártyáit kibocsátó vezetõ bankoknál volt a hiba. Azon kérdéseinkre, 

hogy kívánják-e az érintett üzletet kártalanítani, illetve milyen 

tanulsággal szolgál számukra az eset, nem érkezett válasz. 

Mukesh Ambani vagyona 29 milliárd dollár, ezzel a világ negyedik 

leggazdagabb embere. Nemrég építette fel 200 milliárd forintos, 27 

emeletes lakóházát Mumbaiban, ebben 160 férõhelyes parkoló található, 

és 600 fõs személyzet gondoskodik a család minden igényt 

kielégítõ ellátásról. 

86 

Forrás: Deluxe Magazin

Itt tartunk ma. Közröhej tárgyává váltunk. Igaz, velünk együtt 

Mammon világa is. Az Európai soros elnökségének otthont adó teljes 

jogú uniós tagállamban nem lehet lebonyolítani egy szaros bankkártyás 

vásárlást. Hát akkor tessék már megmondani nekem, hogy a 

rossebbe akarunk mi itt bárkivel is versenyezni, ha még egy bankkártyás 

tranzakciót sem vagyunk képesek lebonyolítani? Az kérem lehet, 

hogy széles e világ bármely részén simán mûködnek az ún. 

unlimited, azaz korlátozás nélküli bankkártyák, úgymint a csúcsok 

csúcsát jelentõ fekete American Express, vagy a HSBC Platina Visa, 

de nem úgy itt, e lángoktól ölelt, egy harmadnyira zsugorított csonka 

Magyarországon! Él még a gyevi bíró szelleme, kérem tisztelettel! 

Nesztek Trianonért! 

Most kezdem csak igazán megérteni azokat a hangokat, amelyek 

arról szólnak, hogy mi magyarok leszünk az unió végzete, ahova mi 

betesszük a lábunkat, ott kõ kövön nem marad. A világ többi részén 

lesajnált euróról már nem is beszélve. Az USA-ban és a többi kontinensen 

bizony komoly utánjárást igényel, ha valaki euróval szeretne 

fizetni. A világ elsõ számú tartalékvalutája egyelõre még mindig a 

zöldhasú USA-dollár. 

Ahogy mondani szokás: a felelõsség egymásra hárítása magyar 

szakértõk bevonásával folyamatban van. 

Mindegy hogy és mit magyarázkodnak, napnál is világosabb, hogy 

nekünk magyaroknak még itt Mammon világában is csak a másodvagy 

harmadhegedûs, a csicska szerepét szánták. 

Persze, felmerül a kérdés, ha maguk a nemzetközi óriásbankok a 

hibásak, akkor meg miért csapják be ügyfeleiket, hogy az univerzális, 

nem lehatárolt kártyával bárhol fizethetnek? A bárholba nem tartozik 

bele Magyarország? Kis hazánk ennyire a periférián lenne? 

Szélhámosság ez az egész úgy, ahogy van. Itt mi mindig csak a rövidebbet 

húzhatjuk. 

Végül azért kicsit meg is nyugodtam. Ha így folytatjuk tovább, kis 

szerencsével odáig is eljuthatunk, hogy mire teljesítenénk az euró 

87

evezetésének követelmény-rendszerét, nemcsak maga a „közös lónak 

turós a háta” kontinenspénz leheli ki a lelkét, de maga a nagyságos 

és fényességes Európai Porta is leolthatja a villanyt. Gondoljanak 

bele, egy valutát, annak árfolyamát és minden egyéb más vonatkozását, 

sokkal könnyebb kézben tartani, no és persze befolyásolni 

is, mint mondjuk huszonöt különbözõét! 

Égünk! Még pediglen ezerrel. A Reichstag ehhez képest laza rõzsetûz 

volt csupán! Disznó országok közt hát ilyen Soros elnöknek 

lenni a neoliberalizmus kissé defektes Mekkájában! – ha élhetek ezzel 

a bámulatosra sikeredett képzavarral. 

A magyarság a Jóisten népe, amely nép hanyag eleganciával mutat 

fityiszt Mammon és a technológia szörnyszülötteinek! 

„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” 

Errõl soha ne feledkezzetek el! 



88

DE HÁT ÉN AZT HITTEM… 

– avagy A nemzeti pofára esés napja – 

Pedig higgyék meg nekem, egész szépen indult ez a mai nap is. Az Úr 

2010. évében, Szent András (vagy ahogyan a székelyek tartják 

Enyészet) havának sorrendben 16. napja. Mintegy az urbánus frazeológia 

(gyengébbek kedvéért: városi szóhasználat) gyöngyszemeként, 

egyúttal hiányos mûveltségem fehér foltjainak satírozgatása 

végett, autentikus forrásból végre képbe kerülhettem az ún. „dákó-román” 

elmélet valódi eredetével kapcsolatban. Talán emlékeznek 

még a nagy román Kondukátorra, az oly dicstelen véget ért 

Nicolae Ceausescu-ra, akinek egyik kedvenc favoritja, hogy ne 

mondjam, egyenesen vesszõparipája volt e témakör. 

No, mármost (számomra legalábbis) igencsak meglepõ módon, kiderült, 

hogy a darab ideig a világ központjának szerepkörében tetszelgõ 

Róma alapítói – most kapaszkodjanak meg! – nem ketten, hanem hárman 

voltak! A háromság más kettejét, vagyis Romolust és Remust (ha máshonnan 

nem is, de legalább Rémusz bácsi meséibõl) mindannyian jól ismerhetjük. 

Hiába no, mit tesz a jó marketing! Nem igaz? Szóval, hogy szavamat 

szavamba ne öltsem, itt van ez a szegény szerencsétlen harmadik 

fiú, akit úgy híttak, hogy Romanus. Hát bizony, a sors elég mostohán bánt 

ezzel a Romanus gyerekkel, mivel a két bátyja már ideje korán rázizzent a 

farkas emlõire (autentikus kifejezéssel élve: a csecseire), szegénykémnek 

nem maradt más, mint az apafarkas dákója. Ahogyan azt koszorús költõnk 

Petõfi Sándor énekli a Helység kalapácsa címû hõskölteményében: „innen 

ez elnevezés”. Most legalább mindannyian választ kaphattunk ezen fontos 

történelmi témájú kérdésre végre valahára. 

89

Szóval, a lehetõ legjobban indult a nap, erre mit olvasok a villanypostafiókomba 

beszállingózott delejlevélben? Nem mást, mint ami 

itten következik: 

„A Jobbik kilépett az alkotmányozásból és ma tüntet a parlamentnél 

Az alkotmányozó bizottság kormánypárti többsége elutasította többek 

közt a Szent Korona-tanon alapuló új alaptörvényre tett indítványunkat, 

a magyar föld és természeti kincseink idegen tulajdonba adásának, 

illetve honvédjeink hadüzenet nélküli külföldi bevetésének tilalmát. A 

fideszes képviselõk ugyanígy vita nélkül lesöpörték a szociális jogállamra, 

az államfõ nép általi megválasztására, a mentelmi jog eltörlésére, az 

országgyûlési képviselõk visszahívhatóságának megteremtésére, valamint 

az álláshalmozás megszüntetésére vonatkozó kezdeményezéseinket. 

A testület ugyan megosztott volt, de 10:20 arányban leszavazta a 

Jobbik azon javaslatát is, amellyel a magyar közéletet tisztítaná meg 

azoktól, akik vezetõ szerepet vállaltak az elõzõ, szocialista rendszer mûködtetésében. 

A Jobbik 27 javaslatából a bizottság mindössze hármat 

engedett tovább a plenáris ülésre: a magzati élet védelmét, a határon 

túli magyarság szavazati jogának megadását és a mindenkori kormányfõ 

egyszerû bizalmatlansági indítvánnyal történõ leválthatóságát. 

A javaslataink döntõ többségének leszavazásával a Fidesz saját szavazóinak 

zömét is arcul csapta. 

Novák Elõd, a Jobbik alelnöke” 

Bírósági szakba jutott szocialista polgármesterek kedvenc szavajárásával 

élve: ÁCSI GITÁR! 

A népi naivitás állapotában leledzõ olvasóink közül – mán, ha 

egyáltalán akad még ilyen – most bizonyára többen a szívükhöz kaptak. 

Kérem, ne tegyék! 

90

Pedig elsõ megrökönyödésünkben feltehetnénk magunknak egy 

néhány kérdést. 

De hát õk aszonták, hogy nemzetiek…! 

És akkor nem helyezik vissza jogaiba és folytonosságába a Szent 

Koronát? Ki akarják szúrni az emberek szemét annyival, hogy említést 

tesznek a Szent Koronáról a preambulumban? (Örüljetek, hogy 

egyáltalán ezt kiharcoltuk nektek!) 

De hát õk aszonták, hogy el fognak számoltatni…! 

És akkor maradhatnak a közéletben azok, akik vezetõ szerepet 

vállaltak az elõzõ, a szocialista rendszer mûködtetésében? Hát miféle 

elszámoltatás ez? 

Az egyszerû mindig nagyszerû. Egyszerûségében áll nagyszerûsége, 

s higgyék meg nekem, ezúttal sincs ez másként. A válasz most is 

nagyon egyszerû, de ahogy a mostanság az újra nyeregbe került hatalom 

részérõl mellõzött Bogár professzor úr szokta volt mondani, zárva 

tartják a diskurzusteret, nem engedik elbeszélni és kibeszélni a 

dolgokat, feltenni az igazán lényeges és fontos kérdéseket, melyre bizonnyal 

mindannyian tudjuk a választ. Érdekes kettõség ez, kicsit a 

mesebeli „hozott is ajándékot, meg nem is” lányra emlékeztet. Muszáj 

valamit felmutatni a gyarmatokon lázongó és egyre elégedetlenebb 

bennszülötteknek, de mindezt úgy kell tenni, nehogy magukra 

haragítsák a gyarmatbirodalom szívében székelõ kenyéradó gazdát. 

Képzeljék el, milyen az, amikor a kétharmados forradalmárok 

pártja nem a nemzetért akar cselekedni, ha most, amikor állítólag a 

népért, a néppel a népnek, ilyen lényeges kérdésekben oda szavaztak, 

ahova szavaztak. Belegondolni se merek! 

Ennyi mozgástérre ad lehetõséget a gyarmati létezés? 

Még a képviselõk visszahívhatóságának ellenzését megérti az ember, 

mammon világában a kicsinyes önzés, a kipróbált és jól bejáratott 

anyagi haszonszerzés már-már rutinszerû érdekkapcsolati hálóit 

senkinek sincs kedve újraszövögetni, Pókembernek a moziban a helye. 

Még az álláshalmozás is elmegy sok szódával. A mentelmi jog 

91

már nehezebb dió, de talán még arra is vevõ lenne a nép, megfelelõ 

marketing munkával minden be- és megmagyarázható. 

Csak 1 valami nem. 

Pontosabban nagyon is jól tudjuk, hogy miért nem. Miért nem 

térhet vissza a nemzet az idegen elnyomás elõtti állapotokhoz, miért 

nem lehet, vagy még inkább (igen, azt hiszem ez a pontos szóhasználat!) 

miért nem szabad, hogy a Szent Korona visszahelyeztessék 

jogfolytonosságába. 

Idézzük a jelenleg hatályos alaptörvény „Általános rendelkezések” 

címû elsõ fejezetébõl a 2. § 2. bekezdés szövegét: 

„A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást 

választott képviselõi útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” 

Hát ez az! Ugye mondtam! Abban a pillanatban, hogy õfelsége a 

magyar Szent Korona viszszahelyeztetik jogaiba, már nem a népé 

minden hatalom, hanem a Szent Koronáé! 

Abban a pillanatban már nem a nép szuverén, hanem a Szent Korona! 

Abban a pillanatban minden a Szent Koronáé. 

Abban a pillanatban megszûnik az Európai Uniós tagságunk is, 

hiszen a jogalkotást (meg egyáltalán minden mást is) beleértve a 

Szent Korona felett már csak maga a Jóisten van. Istent pedig senki 

és semmi nem helyettesítheti. Még az Európai Unió sem! 

A végére hagytam a slusszpoént. Mammon világában a pénz – s 

egyúttal sajnos ma még a világ – urainak szemszögébõl legfontosabb 

szempont, abban a szent pillanatban, hogy a Szent Korona visszahelyeztetik 

jogaiba, megszûnik hazánk államadóssága is, hiszen nem 

vagyunk jogfolytonosak azokkal, akik azt felvették. Azonnal leállna 

a pénzszivattyú. 

Hát ezért nem szabad visszaállítani a Szent Korona jogfolytonosságát! 

Hát ezért nem szavaznak meg alapvetõ fontosságú kérdéseket a 

kétharmados forradalmárok, ha még oly nemzetinek is nevezik magu- 

92

kat. Õk bizony akkor is csak bábok, dróton rángatott kiszolgálói a nemzetközi 

pénz- és korporációs oligarchiának. Amolyan „jóféle” komprádor 

burzsoázia, a szavazófülkék magányához illõ diszkrét bájjal. 

The show must go on!, azaz a mûsornak folytatódnia kell! Van még 

lerabolható vagyon, van még mozdítható haszon, van még szolgasorba, 

bérrabszolgaságba hajtható engedelmes barom, aki kitermeli a profitot. 

Mindazok számára, akik velem együtt úgy gondolják, hogy egyszer 

mindennek eljön az ideje, álljon itt tanúbizonyságul, egyszersmind 

okulásul a Napvágás „Volt egyszer egy királyság” címû szerzeménye, 

mely emlékezetünkbe vési, honnan jöttünk, kik, és milyen kincsek birtokában 

vagyunk ebben a gyönyörû hazában. Egyedülállóan csodálatos 

a magyarság, a Jóisten népe, legyünk hát méltók Szent Koronánkhoz! 

„Volt egyszer egy királyság, amelynek a közepén az Isten lakott. 

Jelenléte annyira áthatotta az ott élõ emberek szívét, hogy még a 

földjük megjelölésére is az Úr nevét használták. Úr, Uruszág, Ország 

– mondogatták királyságukról. 

Uradalmakról beszéltek, mint a rendezett élet legkisebb egységérõl. 

Benne volt az Isten lelke a föld erejében, a Nap sugarában, és a szél 

zúgásában. 

A Teremtés, a Mindenség koronája volt ez a királyság. Isten országa, 

a világ nyolcadik csodája. 

A Mindenhatónak, a földnek és a népnek az egységét pedig az égbõl 

alászállott Szent Korona pecsételte meg. 

Az itt élõ emberek annyira szerették az összetartozás égi jelét, hogy 

végül egylényegûvé váltak vele. Bennük, általuk kelt életre a Szent 

93

Korona. Képe minden születõ alattvaló szívében ott ragyogott. Ez 

volt az egyetlen fénylõ tökéletesség, mely összefûzte mindazokat, 

akik valaha ebben a királyságban éltek. Az élõ és a holt összetartozott, 

mert a Szent Korona királysága nem szûnt meg a halállal. 

Ez az evangéliumra épült ország jelként lebegett ég és föld között. A 

világ más birodalmai úgy is nevezték Arhiregnum, azaz õskirályság, 

fõkirályság, mintakirályság. 

Ebben a hazában az országos tisztségek viseléséért nem járt fizetség, 

mert a szolgálat maga volt a dicsõség. 

A határokat és a törvényeket az Úristen jelölte ki, hogy senki ne térjen 

el az örök Rendtõl. 

A mércét, mellyel a Szent Király megvalósította a Mindenható tervét, 

Fehérváron õrizték örök emlékeztetõül, hogy sohase felejtsék el, 

mindenki azonos az Ítélõ elõtt. 

Az emberek a szerzõdéseiket az Isten papjai és szerzetesei elõtt kötötték, 

mert vallási szertartás volt minden egyezség. A szerzõdésszegés pedig a 

Teremtõ megsértését jelentette. Az igazság szeretete igazgatta ezt az országot, 

mert az igazságérzet nem más, mint Isten szeretete. 

Ez az õsi, égi eredetû királyság valaha a Magyar Haza volt. 

Isten és a Szent Korona nevében, teremtsük újjá!” 

Ez ilyen egyszerû! Isten áldja Magyarországot! 


94

VAK VEZET VILÁGTALANT? 

– avagy még egy utolsó tûnõdés a magánnyugdíj pénztárakról – 

Átélted már az érzést, amikor a magyar ember zsebében szalonnázás 

céljából tartott Bugyli márkájú, Bicska típusú készség, hogy úgy 

mondjam, fél-automatikus üzemmódban azonnal kinyílik a zsebedben? 

Ami engem illet, már jó párszor. 

Hozzá mertek nyúlni a nemzetközi pénzszivattyú egyik melléküzemágához, 

az eddig kötelezõen elõírt magánnyugdíjpénztárhoz. 

Lett is hadd el hadd, máris kitört a skandalum, máris hirdetések jelentek 

meg, miért érdemes magánnyugdíjpénztár tagjának lenned. 

Elgondolkoztál már azon, vajon kinek a pénzébõl finanszírozzák 

ezeket a méregdrága televíziós hirdetéseket? 

A korrektség kedvéért mondjuk el, amikor a billentyûzeten pötyögöm 

ezt a kis könnyed hangvételû szösszenetet, épp most mondja 

be a tévé Matolcsy magyar hangján, hogy megszüntetik a magánnyugdíj 

pénztárak állami garanciáját. 

NA VÉGRE! 

Eddig ismerõs volt a recept, ugye? A hasznot privatizáljuk, a költségeket 

pedig állam bácsi, vagyis te meg én, s velünk együtt az összes adózó állampolgár 

nyakába varrjuk. Ha baj van, ott az állam, majd az jót áll. 

Erre szokták aszondani mifelénk, amolyan költõi kérdésfeltevés 

formájában: „és anyád, hogy van?!” 

No, de ne szaladjunk a dolgok elibe! Haladjunk szép sorban, 

ahogy az meg vagyon írva! 

A TV2 kamerájával elkísérjük a laptoppal felszerelkezett átlag pénzügyi 

tanácsadót. Bekopogtatunk átlag magyarékhoz. Átlagmagyar el- 

95

mondja nekünk, micsoda frankó dolog is az öngondoskodásnak ez a 

magánnyugdíj nevû formája, mer’ hogy innentõl kezdve nem vagyunk 

az államra utalva meg hogy saját pénz saját számlán és a többi, és a többi, 

és a többi. 

Valami meseszép! Nem igaz? 

Nem! Nem igaz! 

Laptoppal felszerelkezett pénzügyi tanácsadónk fogai kerítését hihetetlen 

könnyedséggel hagyja el valami olyasféle kijelentés, 

amennyiben delikvensünk X éven, évtizeden keresztül havi 25 ezret 

félretesz, akkor öreg korára, ha nem is gyün el a Kánaán, de egész 

szép pénz üti a markát. 

Na, itt álljunk meg egy polgári szóra Istenben szeretett felebarátim! 

Itt van az elsõ pont, ahol érzed, hogy ha a dolog így folytatódik tovább, 

a fent említett Bugyli Bicska típusú készség bizonnyal helyrehozhatatlan 

károsodást fog okozni az általad viselt ruházat anyagában, 

magyarán szólva kinyílik a zsebedben. 

Ugye valamennyien átérezzük a dolog életszerûtlenségébõl fakadó 

komikumát? 

Ad 1.: 

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, a magyar lakosságnak 

mindösszesen 2 (eztet a közérthetõség kedvéért muszáj lesz betûvel 

is kiírni, tehát) KETTÕ %-a képes megtakarításra. A korrektség 

kedvéért mondjuk el, errõl az adásban is említést tesznek. 

Ad 2.: 

Az átlagjavadalmazás (rendszeres munkabér, nyugellátásból származó 

jövedelem, azaz nyugdíj) mindösszesen kábé 40%-a az európai 

uniós átlagnak. Tehát, ha egy régi uniós polgár teszem azt 100 eurót 

keres, vagy annyi nyugdíjat kap, magyar kollégája csak körülbelül 

40-et. Szintén a korrektség kedvéért arról se feledkezzünk meg, 

hogy a magyar uniós polgár ugyancsak ebbõl a 40%-os pénzbõl fizeti 

az európai uniós árakat, ami ugye elsõre már eleve képtelenségnek 

tûnik. 

96

Ad 3.: 

Ráadásul ezen kevéske pénz tetemes része is a biológiai létezésre, 

az életben maradásra (szándékosan nem a lakhatás és egyéb konszolidált 

fogalmakat használom) megy el. Hazánkban ez a költséghányad 

nagyobb részét teszi ki a jövedelemnek, mint a Lajtától nyugatabbra 

lévõ, erõteljesen alulfizetett tõsgyökeres kapitalista uniós állampolgárok 

esetében. Tehát mi csak körülbelül 40%-át keressük 

meg annak a pénznek, amit uniós állampolgártársaink a Lajtától 

nyugatra, ráadásul ebbõl a kevesebb összegbõl sokkal többet kell elköltenünk 

saját biológiai létezésünk, azaz életben maradásunk megfinanszírozására, 

mint nekik. 

Asztat tessenek nekem megmondani, hogy a rossebbe tegyen félre 

átlag magyarkám havi 25 ezret a nem létezõ megtakarításaiból? 

Teljesen életszerûtlen. Mibõl? 

Aztán itt van rögtön egy másik kérdés is, amely legalább olyan 

gyorsasággal, ha nem még nagyobb gyorsasággal tolul elõre, hogy tegyük 

fel, de még pediglen azonnal: Mi a biztosíték arra nézvést, hogy 

évek, évtizedek múlva is meglesz még a cég, amely ma magánynyugdíj 

pénztár felirattal felcímkézve beszedi a lóvét? Semmi. Mi a biztosíték 

arra, hogy fizetõképes lesz még akkor is? Semmi. 

Ismét Bogár László professzor úr néhány gondolatát idézzük fel a 

szemléletesség kitûnõ érzékeltetése végett. Rövid részlet „Kötelezõ 

õrület” címû írásából: 

„Hogy csak egyet emeljünk ki a sok közül, ma Magyarországon közel 

négyezer-milliárd forint van állandóan látra szóló (bármikor 

azonnal hozzáférhetõ) betétekben. 

Már az is elgondolkodtató: kinek, hogyan és miért is jutott eszébe az 

a perverz, önpusztító ötlet, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozó 

globális bankok (ma már csak ilyen van! Ki tudja, miért…) 

egyáltalán számlát vezethessenek. 

97

A banknak az a dolga, hogy hitelt nyújtson! 

Ja, hogy abban esetleg kockázat is van, és sokkal egyszerûbb abszolút 

kockázatmentesen, gátlástalan cinizmussal az egekbe emelt költségekért 

számlát vezetgetni… 

Ráadásul úgy, hogy közben ingyen használják a pénzünket? 

Hát persze, ez így van, de amint a régi vicc hõse mondja, ez az 

„ögyes” megoldás kb. százmilliárdot húz ki a zsebünkbõl. 

Egységes kincstári számlavezetési rendszer segítségével ez a százmilliárd 

itt maradna az országban.” 

A szemfülesebbje már az elsõ momentumnál, a bankszámlák kérdéskörénél 

is értetlenül és tanácstalanul nézett széjjel, hogy hát akkor 

tulajdonképpen mi a rossebér is kötelezõ neki bankszámlán tartania 

a nehezen megkeresett pénzecskéjét? Senki nem tudott neki 

megnyugtató választ adni, körülbelül annyira futotta, hogy hát 

CSAK. Mer ez a törvény. És e’ mán szankcionálható, kérem tisztelettel, 

az APEH ugyanis nem fogadja el érvként, hogy a guba a suba 

alatt vót. Vagy elhiszem neked vagy nem, de inkább nem. 

De erre mammon világában mán csak legyint az ember, aszongya elmegy 

sok szódával. Ahogy egyik kedves, öreg barátom szokta volt gyakorta 

tanúbizonyságát tenni ékesszólási tehetségének, régi autentikus 

népi mondások közbeszédbe való béhozatalával: bassza szellõ! 

Van olyan ismerõsöm is, aki beidomította az asszonyt! Minden 

egyes bevételi tranzakció alkalmával, amikor a bank RTK-ban (Rövid 

Tényszerû Közlés, az SMS magyar megfelelõje) értesíti, hogy 

pénz érkezett a számlájára, élete dinamója kocsiba vágja magát, beszáguld 

a bankba, kiveszi a számláról az összes pénzt, csak annyit 

hagynak rajta, amennyi a számla fenntartásához szükséges. Egy idõ 

98

után persze a bankosoknak is feltûnt ez a sajátos, a pénzintézet történetében 

nem túl gyakori, hogy ne mondjuk, egyedülálló viselkedésmód 

és megkérdezték az ismerõsömet, miért teszi ezt. Õ csak 

annyit válaszolt: a Jóistenen kívül nem tartozom elszámolással senkinek, 

azt pedig, hogyan bánjak a nehezen megkeresett pénzemmel, 

én tudom a legjobban. 

A tisztelt Olvasó persze most joggal teszi fel a kérdést, mi köze ennek 

a magánnyugdíj pénztárhoz? 

Megmondom. 

Térjünk vissza átlag magyarékhoz, akiknél ott ücsörög a TV2 

stábja és laptoppal felszerelkezett átlag pénzügyi tanácsadónk, aki 

játszi könnyedséggel dobálózik (legalábbis verbálisan) az évek, évtizedek 

alatt mások által elméletileg félretett milliócskákkal. 

Ülsz a tévé elõtt velem együtt és egyszer csak bevillan a kérdés. 

Csodálkozol is, hogyhogy átlag magyarkám nem horkan föl azonnal 

és nem kéri ki magának, dejszen ez szélhámosság, ezt én is meg 

tudom csinálni?! 

Gondolj bele! Besétálsz a bankodhoz, és aszondod, beteszel a 

számládra minden hónapban (hogy a példánál maradjunk) 25 ezer 

forintot. 

Hoppá! 

Dejszen a pénz itt is neked kamatozik! 

Dejszen a pénzedbõl pluszban nem tartasz el semmiféle ingyenélõ 

haszonlesõ bagázst! 

Ja! És az állam jót áll a bankbetétekért! (Most már tudjuk, a magánnyugdíj 

pénztárakban elhelyezettekért eztán már nem! Mecsoda 

különbség!) 

Az jutott eszembe, ugyan vajon mi a rossebér is kell egy drágán eltartott 

apparátust meg céget közbeiktatni, aki csak élõsködik a pénzemen, 

amikor én magam is megtakaríthatok? Igaz, nem teljes a siker, 

mert felmerül egy másik kérdés is, nevezetesen, ha nekem úgy 

tartja kedvem, miért nem rakhatom és tarthatom, a saját gubámat 

99

teszem azt a saját subámban? De sebaj, bassza szellõ, beteszem a 

bankszámlámra, legalább kamatozik. 

Nem is akárhogyan! 

Emlékszünk mennyi hozamot termeltek eddig a tetemes mûködési 

költségeket produkáló magánnyugdíj pénztárak? Általában negatívban 

vannak, vagy maximum a nulla körül tendálnak. Asszem a 

legtöbb hozam, amirõl hallottam, valami 0,7% volt. 

A pénzintézetek mostanság valami 7% körüli kamatot fizetnek, 

ha az ember tartósan leköti a pénzét. A nyugdíj célú megtakarítás 

meg pont ilyen. Tartós lekötésû. És most már arra sem lehet hivatkozni, 

hogy a bankszámla nem hoz annyi hasznot. Sokkal több hasznot 

hoz, hiszen a magánnyugdíj pénztárak eddig nem vagy csak alig 

tudtak hozamot termelni. 

Egy kis színes: A korrektség kedvéért említsük meg, nagy fontossággal 

bír a pénzintézetek esetében a megfelelõ szóhasználat. 

Eset a következõ. Bemegyek a bankba (majdnem azt írtam, hogy a 

bankomba, de hát ugye nem az enyém a bank, tehát a pénzintézet, 

ahol mai csúnya szóhasználattal élve: bankolok, vagyis a pénzügyeimet 

intézem) és pénzt szeretnék elhelyezni a számlámon. Mi az elsõ 

kérdés, amit az ügyintézõ feltesz? 

Csak beteszi, vagy lekössük? 

Én ilyenkor egyetlen alkalommal sem mulasztom el, hogy visszakérdezzek: 

Ön mennyivel száll be? 

Na, ilyenkor kis kínos csönd áll be, az ügyintézõ pedig értetlenül néz. 

Hogyan? 

Többes számot használt, azt kérdezte: lekössük? Vagyis a lekötésben 

ön is részt vesz. Én annyival szállok be, amennyit most per pillanat 

elhelyezek a bankszámlán, és ön mennyivel járul hozzá anyagi 

gyarapodásomhoz? 

Ilyenkor jön a magyarázkodás: ja, hát õ nem úgy gondolta. 

Mondok: akkor figyeljünk oda a szavakra. 

100

Kipukkadt egy újabb lufi. Nem is az érdekes igazán, hogy mekkorát 

szólt, hanem az, hogy még hány másik lufi kipukkadása követi. 

Több okosságot ez ügyben én sem tudok mondani. Lassan olyan leszek, 

mint annak idején Dr. Bubó, aki az éppen aktuális epizód végén 

a konklúzió levonásakor valamelyik pszichológia professzora 

bölcsességeit ajánlotta a nézõ figyelmébe, de zárszóként talán érdemes 

ismét Bogár professzor úrra hagyatkoznunk. Egy másik részlet a 

fent már idézett írásából: 

„Egyszerû pénzügytechnikai újraszabályozással évente akár az 

összes nagy konfliktust kiváltó extraadó kétszeresét is visszaszívhatnánk. 

Ráadásul mindezt úgy, hogy sem az itt állomásozó pénzhatalmi szereplõknek, 

sem a globális térbõl õket támogatóknak egy szavuk sem 

lehetne, hiszen egy szuverén ország technikailag úgy szabályozza a 

saját pénzügyi rendszerét, ahogy neki tetszik. 

Szóval nem cselekedni ebben a helyzetben több mint bûn: hiba! 

Reméljük, már nem sokáig.” 



101

BEST OF… 

– avagy Ezek azok! Ugyanazok! – 

Hun vót, hun nem vót, vót egyszõ’ 1 Hunvald. Most is van, csak 

nem ott, ahol eddig vót. És hogy mi olyan érdekes ebben a Hunvald 

gyerökben? Hát csak az, ami éppen itten fog következni. Annyit 

azér’ mán elöljáróban is, amolyan kedvcsináló gyanánt megoszthatok 

a tisztelt nagyérdemûvel, hogy õ az, mármint Hunvald, aki bemutatja 

nekünk, megmutatja, szembesít bennünket a nagy magyar 

rögvalósággal, valamint annak a sommás megállapításnak az õ megkérdõjelezhetetlen 

igazságtartalmával, miszerint a múltat végképp 

eltörölni akarókat nem lehet eltörölni. De nem ám! Legalábbis egyelõre 

úgy tûnik. Ugyanis nem hagyják magukat. Szívós 1 fajta ez, különleges 

anyagból van gyúrva! 

De haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva! 

Azok az évek már elmúltak… szokták mondani, amikor a nép 

egyszerû gyermeke bizonyos dolgokra csak unott pofával, s közönyös 

ábrázattal fáradtan legyint egyet. Rég túl vagyunk már rajta kispajtás, 

csak te lemaradtál néhány kanyarral ezelõtt, de ami az igazán 

nagy baj, hogy észre sem vetted. 

No, mármost pont ez az érzés kerített hatalmába engem is, amikor a 

TV2 világmegváltó kérdezõ-embere, a magát déli szomszédaink elõtt 

Pulitzer-díjasnak feltüntetõ Trutykó (elnézést kérek, de baromi nehéz helyesen 

kimondani a nevét, és nem szeretném, ha sértõdés lenne a dologból), 

szóval amikor Vujity barátunk botcsinálta autónepperként próbálta 

feljebb srófolni Erzsébetváros egykoron szebb napokat látott polgármesterének, 

a jelenleg hûvösön csücsülõ Hunvald Györgynek a szolgálati autóját 

102

a Mokka egyik reggeli mûsorában. Aztán kiderült, hogy bizonyos dolgokon 

mégsem vagyunk túl. Bizonyos évek mégsem múltak el. Itt vannak 

közöttünk ma is, ráadásul valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, nem 

véve tudomást róluk, közönyösen megyünk el mellettük, pedig rengeteg 

szenvedést okoztak nekünk a múltban, és ma is rengeteg szenvedést okoznak 

azzal, hogy a múlt eszméit, károkozásait új köntösbe öltöztetve mai, 

friss gondolatokként próbálják eladni nekünk, médiatúlsúlyukat kihasználva 

pedig leerõszakolni a nép torkán. 

Avatatlan külsõ szemlélõ számára úgy tûnhet, bizonyára a többször 

szóba került és nagy mûgonddal, valamint hangsúllyal megnyomott, 

a kocsi újkori vételáráról tájékoztató 13 millió forintos összeg 

volt az, ami felkeltette érdeklõdésemet az ügy iránt és azonmód a 

billentyûzethez parancsolt. 

Nyitok egy rövid kis zárójelet. 

(A már többször is csúfosan leszerepelt, valamint teljesen haszontalan, 

s egyúttal hihetetlen károkat okozó politikai korrektségnek 

nevezett hitványság kedvéért azonban talán mégis csak érdemes pazarolnunk 

némi idõt arra a stilisztikai változásra, melyet a kétharmados 

fülke forradalom hozott magával. Ne felejtsünk említést tenni 

arról az apró, ám annál lényegesebb momentumról, hogy a Szadesz 

által jól bejáratott lélegeztetõ gépeket – az új idõk új szelének megfelelõen 

– ezután a rendõrautók váltják majd fel. Az adott valami 

árából hány rendõrautót vásárolhatna magának az adott fideszes 

önkormányzat?) 

De vissza Hunvald luxus kivitelezésû vállalati autójához! Tehát ott 

tartottunk, hogy avatatlan külsõ szemlélõ könnyen hihetné azt, hogy a 

magamfajta botcsinálta zsurnalisztának elég megcsörgetni a brifkót, tizenhárom 

guriga mán szép hangokat adhat, még akkor is, ha nem a 

fém csörgésére leszünk figyelmesek, hanem a papír zizegésére az ujjaink 

között, ahogy a mammon világában a létezés biztonságát jelentõ bankókötegeken 

pihentetjük azokat idõrõl idõre. Magától az új polgármestertõl 

hallhattuk, egy ilyen luxus batár áráért három másik autót is vá- 

103

sárolhatunk, a rendõrségnek pedig minden segítség jól jöhet. Nosza, 

micsoda pazarlás, füstölögjön az a billentyûzet! Ezért már érdemes birokra 

kelni a Gutenberg-galaxis útvesztõiben rekedt betûkért folytatott 

ádáz küzdelem közepette, hogy azok a késõbbiekben végre értelmes 

és értékes gondolatokká álljanak össze. 

Ne aggódjon a kedves Olvasó, ma 1 ilyen nap van. A sima és a 

halmozott képzavarok napja. 

De semmi gond, megyünk tovább! 

A 13 millió forint volt az, ami felkeltette érdeklõdésemet az ügy 

iránt és azonmód a billentyûzethez parancsolt? 

NEM! Más volt az, ami azonnal megragadta az én már-már lankadni 

látszó figyelmemet. Mert kérem tisztelettel a fent említett pénz 

mennyiség bizonnyal kihúzna sokunkat a pillanatnyi slamasztikából, 

vagy ha úgy tetszik a tartósan ránk erõszakolt csávából, legalábbis darab 

ideig, mégsem a luxusbatár ára az, ami itten az emblematikus pillanatot 

megképezte, s a szimbolikát megcsillantotta elõttünk a maga valójában, 

ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel az újabb csodálatosan 

kerekre sikeredett halmozott képzavarral. 

Nem, nem a 13 millió itten a szimbolikának az õ meg- és kicsúcsosodása! 

Nem bizony! Nem is a luxusautó! De nem ám! 

A történetben a fõszerepet az autóba beépített kitûnõ hangzáskeltõ 

berendezés játssza. Meg ne kérdezzék, hogy milyen márka, fogalmam 

sincs, csak ahogyan az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) 

mondani szokás, valami überfasza cucc. Jó drága. Igényes 

(értsd: tehetõs) vásárlóknak. Nekik mán csak ilyen dukál, nem 

igaz? 

No, mármost még ezzel sincs semmi baj, drága autóhoz drága 

HI-FI jár, hanem ami a lejátszóban maradt! Na, az, ami igazán beszédes, 

hogy ne mondjam, jelzés értékû! 

Best of a kommunizmus dalai vagy valami ilyesmi. 

Beszarás! 

Hagyok idõt, hogy behatoljon az input a vincseszterkatedrálba. 

104

Nem tudom érzed-e a dolog életszerûségét? Vagy életszerûtlenségét? 

Nem tudom érzed-e a dolog elsõ látásra képtelennek tûnõ mivoltát? 

És akkor jusson eszedbe, hogy darab idõvel ezelõtt még neked estek, 

hogy mit „komcsizol”! 

Na, mégis mit? 

2010-ben, a XXI. században, a legvadabb rablókapitalizmus közepette 

a magánvagyont összeharácsoló, a bolgárkertészeket is megszégyenítõ 

szegfûmintás utódpárt lelkes aktivistájaként tevékenykedõ 

polgármester a kommunizmus best of dalaival múlatja az idõt a 

13 milliós luxusverdájában. Mondjuk épp munkába menet. 

Ehhez képest az abszurd a fasorban sincsen, komolyan mondom! 

S hogy miért muszáj ezzel a témával foglalkoznunk? Miért nem 

szabad se fáradtan se sehogy legyintenünk? 

Hát azért, mert EZEK AZOK! UGYANAZOK! A VÉRÜKBEN 

VAN! Mit beleülve, beleszületve a készbe, gyakorlatilag genetikailag 

beléjük van kódolva! 

Mint annak idején a Talmud elõírásait híven követõ pécsi zsidó fõmufti 

esetében, aki a térfigyelõ kamerától sem zavartatva lopta el a magyar 

ember pulton hagyott brifkójából a lóvét. Hozta magával a neveltetést. 

Vagy talán mondjuk azt, a vérében van, hogy elvegye a másét? 

A Talmud, az õ szentírásuk is azt mondja, gojtól lopni nem bûn. 

A kommunista is ilyen. A vérében van, hogy elvegye a másét. 

Csak õ állami, jogi, erõszakszervezeti úton teszi mindezt. Húzhatsz 

rá akármilyen Armani öltönyt, beültetheted a legdrágább luxusautóba, 

kitaníttathatod, hogy még angolul is tudjon gügyögni valamelyest, 

ha úgy hozza a szükség, akkor is csak a terítõbe fogja törölni a 

szája szélét, ahogyan azt példának okáért a nagy Kondukátor esetében 

láthattuk. (Megyó nejének cigarettázási szokásaira most ne is 

pazaroljuk a drága idõt és energiát, nem ér annyit az egész.) 

De a kis Kondukátor sem más. A vágyait (vagy ki tudja mijét) a tárgyak, 

többek között luxusautók felhalmozásában, vagy az újságot a székes 

fõvárosból Balaton-parti nyaralójához hivatali sofõrjével való levi- 

105

tetetésben kiélõ kerületi kiskirály tízmillión felüli luxusbatárjában a 

kommunizmus legjobb dalaiból összeállított válogatás szól. 

Ez több mint beszédes. Ez már ordít! Meg- és bemutatja a rendszerváltozásnak 

nevezett átrendezõdés teljes bukását és kudarcát. Vagyis, 

hogy meg sem történt. Vagyis, hogy – ha nagyon szõrszálhasogatók 

akarunk lenni –, tulajdonképpen semmi sem történt, csak a díszleteket 

rendezték át némiképp, és egyre inkább úgy tûnik, hogy azt is csak idõlegesen, 

mert a visszarendezõdés jelei már erõteljesen mutatkoznak. 

Mindeközben hallod a tévében meg a rádióban, hogy Francisco 

nekiállt új pártot építeni. Kikkel? Mitõl lesz új az a párt, ha ugyanazok 

a régi káderek ülnek majd benne? 

A személyi folytonosság, a kontinuitás töretlen. Nem tudnak, de talán 

helyesebb, ha azt mondjuk, nem is akarnak megváltozni. Képtelenek a 

megújulásra, maximum csak a név és a cégtábla változik. Arról meg tudhassuk 

– attól a 2002-es emlékezetes Kossuth téri nagygyûlésre kilátogató 

nyugdíjas nénikétõl –, hogy csak festék meg ecset kérdése. 

Nem érted, s veled együtt én sem, hogy mi a rossebet keresnek 

még mindig itt? Illetve nagyon is értjük. Az, amit õk mûveltek, államszocializmus 

néven vált ismertté, pedig talán pontosabb lenne az 

államkapitalizmus kifejezés. Akkor a nagybetûs párt „személyében” 

csak egyetlen kapitalista zsigerelte ki végletekig a népet, szipolyozta 

ki az embereket – bár a korrekt tájékoztatás kedvéért megkockáztatom 

a kijelentést, felvállalva annak összes ódiumát, hogy – élhetõbben 

csinálta, mint ez a mostani. A rendszerbe két létfontosságú elem 

bele van kódolva. Az egyik a ciklikusság, a másik a munkanélküliség. 

E kettõ nélkülözhetetlen mammon világának hatékony mûködtetéséhez, 

azaz a profit maximalizálásához. A ciklikusság, ha úgy tetszik, 

a motor szerepét tölti be. Ez azt jelenti, hogy az egyik – nevezzük 

felfelé ívelõ – szakaszban az emberek által felhalmozott megtakarításokat 

a másik – nevezzük lefelé ívelõ, vagy hanyatló – szakaszban el 

kell venni tõlük, mondjuk válságra való hivatkozással. A másik szintén 

nélkülözhetetlen eszköze a rendszernek a munkanélküliség, ha 

106

lehet tartósan és jó nagy számban. Csak így biztosítható, hogy az állandóan 

rendelkezésre álló munkaerõ-túlkínálat miatt az embereket 

alulfizetetten lehessen foglalkoztatni tömegével, vagyis könnyen és 

gyorsan el lehessen adósítani, ennek következtében pedig függõvé 

és befolyásolhatóvá tenni õket. 

Nem érted, s veled együtt én sem, hogy miért nem születtek meg 

azok a törvények, melyek másutt már réges-rég megszülettek, s melyeknek 

köszönhetõen a hatalomgyakorlásból – ha nem is teljesen 

véglegesen, de jó idõre egész biztosan – kiszorulnának az efféle 

élõsködõ károkozók. 

Meddig kell még várnunk? És legfõképpen mire? Tapsra? 

Lehet, hogy – amint Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó 

szokta volt mondani: „árnyalatnyi különbség” talán van Hunvald és 

Francisco között, lám, elõbbi talán még hisz valamilyen (még ha kártékony 

és rossz is, de) eszmében, hiszen mozgalmi dalokat hallgat, Francisco 

meg legfeljebb a pénztárgép csilingelésében leli örömét, mint karrierista 

újgazdag, de ahogyan szintén Tüdõ szokta volt megfogalmazni 

tételmondata második, befejezõ részében: „nincs jelentõsége.” 

Még egyszer, csak a rend kedvéért! 

Több mint két évtizeddel a rendszerváltásnak nevezett átrendezõdés 

után ezek még mindig itt vannak! Még mindig mozgalmi dalokat 

hallgatnak! Még mindig dirigálnak és dirigálni akarnak! Ordítanak, 

mint a fába szorult féreg! Ma is meglévõ óriási médiatámogatottságukkal 

továbbra is kitartóan hintik a hazugság magvait! (Lásd kötelezõ 

magánynyugdíj-pénztárak!) Gonoszak, mert tudatosan ártanak! 

Mondjátok el fiaitoknak! 

EZEK AZOK! UGYANAZOK! 

Még itt vannak! Még hatalomban vannak! Még hatalmuk van! 




107

CSAK ÚGY ELGONDOLKODTAM 

avagy – Megrendelésre is lehet riogatni – 

Emlékeznek még Glenn Miller szerzeményére, a swing-korszak csodás 

gyöngyszemére az „In the Mood (Hangulatban) címû számra? 

Nos én igen! Kár, hogy ma már nem az In the Mood, hanem a 

Moody’ s csinálja a hangulatot. Mit mondjak, én inkább Glenn Millernél 

maradok. 

Megütötte a fülemet a múltkori kommunikációs csetepaté alkalmával, 

hogy egyesek (végre!) nehezményezni kezdték a nemzetközi hitelminõsítõ 

intézetek által folytatott gyakorlatot, mi több, a média nagy 

nyilvánossága elõtt nem átallottak odáig elmenni, hogy hangot adjanak 

abbeli elégedetlenkedésüknek, miszerint ezen hitelminõsítõ intézetek 

eredetileg cégek, nem pedig országok minõsítésére jöttek létre. 

Arról sem feledkeztek meg, hogy feltegyék azt a szintúgy idekívánkozó 

aprócska, ám annál fontosabb kérdést, miszerint ugyan vajon ki a 

rossebb is hatalmazta fel õket arra, hogy országokat minõsítgessenek? 

No, mármost a dolog több szempontból is igen-igen érdekes. 

Csak úgy elgondolkodtam... 

Jelenczki István kitûnõ alkotása a „Háború a Nemzet ellen” címû 

dokumentumfilm már a címében hordoz egyfajta helyzetelemzést és 

értékelést. Még az is, aki nem látta, már a címébõl is sejtheti, mi az 

ábra. A tisztelt Olvasó persze joggal teheti fel a kérdést, hogy jön ez 

most ide? A válasz nagyon egyszerû. 

Már az angol neveik kezdõbetûibõl erõltetetten összetákolt P.I.G. 

– Portugalia, Italia, Greece, azaz Portugália, Olaszország és Görögország, 

vagyis a disznó(módjára viselkedõ) országok példáján keresztül 

108

is érzékletesen szemléltetik számunkra a világot uraló sötét háttérhatalmak, 

hogy ne legyen semmi kétség, itt bizony háború dúl. 

Nekem meg az jutott eszembe, hogy a NATO mintájára a nagyságos 

és fényességes Európai Porta létrehozhatna egy, az unió tagországait 

immáron a gazdasági hadviselés ellen megvédõ szervezetet is. 

Akkor van aztán igazán jelentõsége és létjogosultsága a dolognak, 

ha a veszedelem immáron a kapukon belülrõl, nevezetesen 

példának okáért a londoni City háza tájékáról fenyeget! 

A NATO a hagyományos fegyverekkel történõ támadás elhárítására 

létrehozott szervezet. De mi véd meg bennünket a gazdasági 

hadviselés támadásai ellen? 


Az jutott eszembe, vajon megérne-e a dolog legalább egy próbapert? 

Tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól eltérõen hazánkban 

nincs precedens jog, de példának okáért képzeljük el azt a helyzetet, 

amikor a nagyságos és fényességes Európai Porta egyik teljes jogú tagállama 

teszem azt beperli a hitelminõsítõ intézeteket. Mondjuk kéri a hágai 

nemzetközi bíróságtól a hitelminõsítõ intézetek teljes vagyonának 

elkobzását (az általuk okozott károk megtérítésének fejében), személyzetük 

szigorú õrizet alá vételét, egyáltalán az egész hóbelevanc megszüntetését, 

helyük sóval történõ behintését. 

A tisztelt Olvasó persze most joggal teszi fel a kérdést, milyen sületlenségeket 

hadoválok én itt össze meg vissza. Ugyan vajon, hogy 

kerül a csizma az asztalra? 

Képzeljük el azt a helyzetet, amely elsõ nekifutásra valószínûleg legalább 

akkora értetlenséget és riadalmat keltene, mint Orbán Viktor 

azon kijelentése, miszerint köszönjük szépen az eddigieket, de nem kérünk 

több hitelt, el vagyunk adósodva már épp eléggé. És abban is biztos 

vagyok, hogy az elsõ hirtelen jött sokk után, amely annak folyományaként 

keletkezne, hogy kiderül, ellent lehet mondani, egyáltalán 

nincs kizárva, hogy nem helyeselnék és nem követnék legalább annyian 

az új módszert. 

109

Játsszunk el a gondolattal! Az egyik teljes jogú európai uniós tagállam 

illetékes fõ hallja kendje arra a jogalapra hivatkozva kezdeményezi 

a megszüntetését ezeknek a felelõtlen kijelentéseket játszi könnyedséggel 

az éterbe küldözgetõ mesterséges pénzügyi kreálmányoknak, hogy 

veszélyeztetik a nagyságos és fényességes Európai Porta stabilitását, valamint 

egyes tagállamainak nemzetbiztonságát. 

(Már pedig, ha az egyikét veszélyeztetik – az együtt sírunk, együtt 

nevetünk, vagy ha tetszik a NATO-elv alapján – veszélyeztetik az 

összes többiét is.) 

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, ma már gyors reagálású 

erõk is szabadon mozgathatók az unió területén belül, bármelyik 

tagállam kérheti, mi több, igénybe is veheti a segítségüket. Hol van 

az megírva, hogy csak a végeken lehet ezeket az erõket bevetni, a 

londoni Cityben meg nem? 

Hiányos vagy hibás információkra alapozva tett felelõtlen kijelentések, 

országok életét tehetik tönkre pillanatok alatt. Mintha csak gombnyomásra 

történne, országos méretû felháborodás-, sztrájk- és tiltakozáshullám 

söpörhet végig egy-egy országon. Mint a háborús filmekben, 

amikor terepasztalokon gondosan megtervezett hadmozdulatok figuráit 

tologatják ide-oda. 

Ezek a hitelminõsítõ intézetek maguk is a pénzpiac, az üzleti élet 

szereplõi, sok mindennek lehet nevezni õket, csak éppen függetlennek 

nem. És amilyen játszi könnyedséggel lehet felelõtlen kijelentéseket 

szerte szét szórni az éterbe, legalább olyan kevés erõfeszítéssel 

lehet megrendelésre riogatni! 

Még várat magára a pillanat, amikor magyar politikus elõször szóba 

hozza majd hivatalosan a trianoni diktátum felülvizsgálatának szükségességét 

és elodázhatatlanságát. Nem tudjuk mikor fog bekövetkezni, 

pedig könnyen lehet, hogy már köztünk jár, vagy éppen most tanul járni 

az a honfitársunk, aki kimondja majd az eddig kimondhatatlant. 

Még várat magára a pillanat, amikor európai politikus elõször szóba 

hozza majd hivatalosan a bankszektor mindenható uralmának, az 

110

1 dollár 1 szavazat lélektelen profitmaximalizáló rendszerének megdöntését, 

megdöntésének szükségességét és elodázhatatlanságát. Ez 

a valaki nagy valószínûség szerint szintén közülünk, magyarok közül 

kerül majd ki, hiszen sorsfordító nagy dolgok véghez viteléhez, más 

nemzetek felemeléséhez igazából nekünk adott tehetséget, hitet és 

erõt a Jóisten. Nem tudjuk mikor fog bekövetkezni, pedig könnyen 

lehet, hogy már köztünk jár, vagy éppen most tanul járni az a 

honfitársunk, aki kimondja majd az eddig kimondhatatlant. 


Azon, hogy vajon mennyivel hamarabb következnének be ezen 

kívánatos változások, ha mások is elgondolkoznának. Példának 

okáért azon, hogy a sablonos gondolkodás, az eleve kudarcra ítélés 

kényelmes lustasága és legyintõ belenyugvása helyett miért nem választunk 

alternatívákat, miért nem tesszük fel azokat a kérdéseket, 

melyeket eddig nem mertek, nem tudtak vagy nem akartak feltenni. 

Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy egész kontinens mutatja 

be az egyezményes jelet a felülrõl ráerõltetett mammonitáknak, bábeli 

hangzavart teremtve a különbözõ nyelvek kakofón hangzavarában 

mégis kristálytisztán és jól kivehetõen közölve, hogy ELÉG 

VOLT! 

Elég volt a pénz mindenhatóságából! 

Elég volt a már-már nemzetközi szabvánnyá váló „mindent és 

mindenkor kizárólag pénzben mérünk ostoba, rövidlátóan lélektelen 

és embertelen rendszerébõl! 

Elég volt a sok ezer kilométeres, központból és központilag irányított 

távvezérelt létezés modelljébõl. 

Elég volt az életszerûtlen, mesterségesen kialakított, minden mindennel 

összefüggõ, egész bolygóra kiterjedõ és azt behálózó válságmenedzselésbõl, 

mely elõl egész egyszerûen nincs menekvés. Nem 

bújhatsz el elõle, nem térhetsz ki elõle, nem függetlenítheted magad 

tõle még akkor sem, ha semmi közöd az egészhez, nincs szükséged rá, 

köszönöd szépen, de nem óhajtod igénybe venni a szolgáltatást. 

111

Elég volt a gyarmati létezést modern kori bérrabszolgasággá silányító 

komprádor burzsoázia féktelen, sokszor következmények nélküli 

tomboló károkozásából, melynek vesztese – hiszen bele van kódolva 

a rendszerbe – mindig a kisember. 


És arra jutottam... 

… Jó Ha Figyelünk! ... 

… mert megrendelésre is lehet riogatni ám! 



112

KÜLÖNVÉLEMÉNY – FELTÉTELEZHETÕ, 

HOGY... 

avagy Csak úgy elgondolkodtam 2. 

Hogyhogy még nincs mindenki börtönben? 

Na jó, finomítsunk egy kicsit a dolgon, ne vegyük olyan szigorúan az 

ún. demokratikus jogállam mûködési metodikáját, módosítsunk 

eredeti kérdésfeltevésünkön. Hogyhogy még nincs minden, a hatalom 

ellen való renitenskedõ elem a börtönben? 

Miért kérdezem ezt? Rögtön meg fogják érteni! 

A következõ kis eszmefuttatás elsõ nekifutásra Mammon világának 

felháborítóan önzõ harácsolását mutatja be számunkra meglehetõsen 

érzékletes formában, elsõsorban számokkal, adatokkal alátámasztva, 

s bizonnyal nem lesz hiába való a tisztelt Olvasónak ha 

végig is olvassa, ám utána jön csak az igazi hadd-el-hadd. A zsebünkre 

ható gazdasági jajkiáltás eltörpül a valódi veszélyt jelentõ erkölcsi 

és morális züllés mellett. De ne rohanjunk ennyire elõre, 

haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva. 

Idézzünk egy cikket az Index internetes portálról 2011. január 

11., kedd 12:32 keltezéssel: 

Az Artisjus pert nyert a Nokiával szemben 

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 6 millió forintra büntette a 

finn távközlési céget, ítéletet hozva egy 2006 óta húzódó perben. A 

mobilvállalatot a Magyar Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesület (Artisjus) 

113

perelte be, mert a cég nem fizetett jogdíjat a 2002 és 2007 közötti idõszakban 

a telefonnal együtt értékesített memóriakártyák után. 

Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók után, 

mert a jogvédõ szervezetek indoklása szerint minden egyes CD, 

DVD eladása után feltételezhetõ, hogy illegális tartalom kerül rá. 

2009-ben a szabályozást kiterjesztették a pendrive-okra és a memóriakártyákra 

is. A telefonokban leggyakrabban elõforduló Mini SD 

kártyák 128 MB-os változata után – az ASVA honlapja szerint – 

például 100 forint jogdíjat kell fizetni. 

Bár a jogszabály szerint 64 megabájt fölött a telefonok beépített memóriája 

után is fizetni kell, a bíróság a kereset ezen részét elutasította. 

A döntés ellen mindkét fél fellebbezett. 


Az alábbiakban az Artisjus weboldalán található szerzõi jogi táblázatot 

látjuk, amely az adathordozókra és eszközökre vonatkozik: 

Fizetendõ jogdíj 

1. Audiokazetta 

60 percig: 23 Ft/db 


90 perc felett: 34 Ft/db 

114 

2. Videokazetta 




240 percig és a felett: 98 Ft/db 

3. Nyersanyag 

Hanghordozó nyersanyag: 244 Ft/1000 m

Videó-képhordozó nyersanyag: 286 Ft/1000 m 

4. CD-R típusok 

CD-R és CD-RW: 

300 MB-ig: 16 Ft/db 

CD-R és CD-RW/Data 


CD-R és CD-RW/Audió, illetve 700 MB felett: 64 Ft/db 

5. DVD típusok 

(pl. DVD-R/+R, DVD-RW/+RW,DVD-RAM) 

4,7 GB alatt: 16Ft/db 

4,7 GB: 110 Ft/db 

9,4 GB-ig: 250 Ft/db 

6. Egyéb nagy kapacitású optikai diszk 

4,7 GB: 110 Ft/db 

9,4 GB-ig: 250 Ft/db 

15 GB-ig: 300 Ft/db 



100 GB-ig: 700 Ft/db 

200 GB-ig: 800 Ft/db 

200 GB felett: 850 Ft/db 

7. Minidiszk 

Minidiszk: 64 Ft/db 

8. Kép-, illetve hanghordozóként használható memóriakártyák 

(például kártya hordozható multimédia eszközhöz, CF, MMC, MS, 

Smart Media, SD, Mini SD, MicroSD, xD, Microdrive-típusú kártyák) 


128 MB-ig: 80Ft/db 

256 MB-ig: 100 Ft/db 

512 MB-ig: 120 Ft/db 

1 GB-ig: 150Ft/db 


115



12 GB-ig: 1200Ft/db 

16 GB-ig: 1600 Ft/db 

32 GB-ig: 3200 Ft/db 

9.Audio, illetve audiovizuális tartalom másolására/tárolására alkalmas 

külsõ, hordozható háttértároló (pl, Pendrive, USB Flash 

Drive) 

1 GB-ig: 100 Ft 

2 GB-ig: 200 Ft 

4 GB-ig: 400 Ft 

8 GB-ig: 600 Ft 

16 GB-ig: 1200 Ft 

32 GB-ig: 2400 Ft 

10 Audio, illetve audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, 

hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységek* 

32 MB-ig*: 100 Ft/db 

64 MB-ig*: 200 Ft/db 

128 MB-ig: 400 Ft/db 

256 MB-ig: 640 Ft/db 

512 MB-ig: 1200 Ft/db 




10 GB-ig: 4800 Ft/db 

40 GB-ig: 7200 Ft/db 

80 GB-ig: 8000 Ft/db 

*Az e pont alá tartozó mobiltelefon funkcióval is rendelkezõ multifunkcionális 

eszközbe integrált tárolóegységre csak akkor kell megfizetni a 

szerzõi jogdíjat, ha annak kapacitása meghaladja a 64 MB-ot. 

11. Audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására szolgáló, szórakoztató 

elektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek (beépí- 

116

tett tárolóegységgel rendelkezõ video felvevõ-lejátszó készülékek, 

beépített tárolóegységgel rendelkezõ DVD-író, felvevõ-lejátszó készülékek, 

beépített tárolóegységgel rendelkezõ televízió készülék, 

beépített tárolóegységgel rendelkezõ set-top-box és mûholdvevõ 

készülék) 

80 GB-ig: 3200 Ft/db 

160 GB-ig: 4000 Ft/db 

250 GB-ig: 5600 Ft/db 

250 GB felett: 7200 Ft/db 

Na ezért van az, Istenben szeretett felebarátim, hogy ezeket az 

adathordozókat boldog-boldogtalan külföldrõl szerzi be. 

De még mindig csak a zsebünknél tartunk. 

És akkor egy kis plusz adalék a témakörhöz http://cdjogdij. 

blogter.hu weboldalról: 

Felháborító CD/DVD jogdíjak 

Az úgynevezett CD/DVD matricák kérdése messze nem új keletû 

probléma, évek óta zúgolódik miatta a nép és persze a könnyebb elmozdulást 

választja minden dörzsöltebb felhasználó. Mivel a szomszédos 

Szlovákiában minimális szerzõi jogdíjat építettek a lemezek árába, ezért 

ott az itthoni árak töredékéért lehet azokhoz hozzájutni, ami ráadásul 

az Európai Unión belül ma már nem is szabálysértés vagy bûncselekmény. 

Az EU négy alapelve ugyanis úgy szól, hogy a tagállamok között 

biztosítani kell a tõke-, a munkaerõ-, az áruk- és a szolgáltatások szabad 

áramlását. Az Unió területén viszont a tagállamok között komoly 

differencia van ezen díjak között, óriási szórással. 

Luxemburg és Belgium esetében hasonló a tézis, mint hazánk és 

Szlovákia között. Luxemburgban nem szednek szerzõi jogdíjakat az 

üres adathordozók után, míg Belgium a második legdrágább (az elsõ 

117

Franciaország, a harmadik Magyarország). Egy 2007-es felmérés 

szerint Luxemburgban évente fejenként átlagosan 38 üres DVD lemez 

fogy, míg Belgiumban mindössze 3, Franciaországban 1,5 és 

nálunk 2,4. Ha beleszámítjuk, hogy Luxemburg pici ország, a különbség 

akkor is nagy, amit természetesen nem a hazai kereslet dob 

ilyen magasra, hanem az, hogy a belgák és a franciák is onnan szerzik 

be ezeket a termékeket. 

Nálunk jelenleg 110 forintot kell fizetni minden egyes üres DVD lemez 

után, hogy „legálissá” váljon (ez az elõállítási költség 200%-a), míg a 

hasonló népességû és fejlettségû Csehországban mindössze 18 Ft-nak 

megfelelõ koronával terhelik meg a vásárlásokat. Szlovákiában – ha 

minden igaz – akkor még ennyivel sem. Ennek az eredménye azon túl, 

hogy épeszû ember nem vesz itthon matricás lemezt az, hogy évente 27 

milliárd forint + ÁFA összeget költünk el a külföldrõl behozott üres 

hordozókra, azaz ezzel a szlovák gazdaságot pörgetjük. 

Nem csak az egyszerû felhasználókra kell ezeknél a vásárlásoknál 

gondolni, akik otthonra veszik a diszkeket, hanem olyan nagyvállalatokra 

is, mint a MOL vagy az OTP, amelyek adataikat optikai lemezekre 

archiválják, de azokat az irreális árak miatt – nagyon okosan 

– külföldön szerzik be. 

Már az üzemanyag, az adózás és még sok egyéb más kapcsán is elgondolkozik 

azon az ember, hogy a rossebbe van az, hogy más országokban 

nem akarják azonnal az összes bõrt lenyúzni róla, hanem 

hagyják legalább lélegzethez jutni. 

Zárjuk rövidre a dolgot, mert akármennyire is bicskanyitogatóak 

voltak az eddigiek, még mindig csak a zsebünkben kotorásztak! Na 

de ami most következik! Az aztán már igazán vérlázító! 

Nem kevesebbrõl van szó ugyanis – hogy a jelek szerint a jogalkotó, 

vagy a jogalkalmazó-e, ráadásul jogvédõk tanácsára, azt minden- 

118

ki döntse el maga –, úgy tûnik, hogy kis hazánkban nyilvánosan meg 

lehet alázni a törvény védelme alatt egy egész nemzetet. 

Emlékeznek még Tom Cruise „Különvélemény” (Minority 

Report) címû filmjére? Emlékeztetõül: 

„A jövõ békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges 

rendõri egység három telepatikus képességekkel rendelkezõ lény 

(precog) segítségével minden gyilkosságot még elkövetése elõtt leleplez. 

A rendõrök a médiumok segítségével a jövõbe látnak, elõre gyûjtik 

össze a bizonyítékokat, tárják õket a bíróság elé, és a helyszínen, 

még az elkövetés elõtt tartóztatják le a bûnöst. A rendszer tökéletes. 

Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis 

kételkedni kezd. Nem csoda: a jelentés szerint ugyanis õ maga fog 

36 órán belül gyilkosságot elkövetni. Áldozatát nem ismeri, nem 

tudja, hol és miért gyilkolná meg az idegent. Társai természetesen a 

nyomába erednek, hogy megakadályozzák a gyilkosságot. Õ pedig 

menekül, hogy még idõben kideríthesse, tévedtek-e a jósok, vagy igazuk 

van, és õ rendõrbõl valóban bûnözõvé válik-e nemsokára.” 

Nem tehetek róla, de rögtön ez a film ugrott be. Idézzük csak 

vissza az Index cikkébõl a legfontosabb mondatot: 

„Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók után, 

mert a jogvédõ szervezetek indoklása szerint minden egyes CD, 

DVD eladása után feltételezhetõ, hogy illegális tartalom kerül rá.” 

Tetszenek érteni? Törvényt alapoznak egy olyan feltételezésre, miszerint 

mindenki eleve törvénysértést fog elkövetni. Na ezért kérdeztem 

a legelején, hogyhogy még nincs mindenki börtönben. Ezen logika 

alapján ugyanis mindannyian akár potenciális gyilkosok is lehetünk. 

Gondatlanságból, vagy bármilyen más helyzetbõl kifolyólag is kerülhetünk 

olyan szituációba, hogy gyilkosság elkövetõivé válunk. 

119

A moziban még elszórakozik a filmen az ember, de gondoljanak bele, 

hogy szeptember 11-e után, amelyrõl ma már egyre többen állítni merészek, 

hogy az USA a valódi kitervelõ és kivitelezõ, lehet, hogy nem is 

olyan soká el jön majd az az idõ, ha tetszik, eurokonformak lesznek 

azok a tisztogatási eljárások (értsd: megbízhatatlan és a hatalom ellen 

megnyilvánuló személyek szabadságuktól jogszabályok útján történõ 

megfosztása), ahol egyes csoportokat, kisebbségeket feltételezések 

alapján egész egyszerûen elõre lekapcsolnak majd? 

Az USA hatalommegtartási törekvései kapcsán katonai berkekben 

láttunk már ilyet, úgy hítták: megelõzõ csapás. 

De nem kell messzire mennünk, hiszen a nagyságos és fényességes 

Európai Porta nagyemberei is lassan már Istennek, de legalábbis 

élet-halál urainak képzelik magukat. 

Mindeközben érdekes ellentmondás 2011 Magyarországán, hogy 

az államalkotó kisebbség által elkövetett és a rendõrség által dokumentált 

bûncselekmények után viszont sok esetben nem történik 

semmi. Pedig ott elkövették a bûncselekményt. A netes híradások 

szerint (mert a Hír TV ingerküszöbét ezek a történések valahogy 

soha nem érik el) van, ahol az elkövetõ népes rokonsága felfegyverkezve 

elõbb érkezik meg mint az erõsítés, és egész egyszerûen elzavarja 

a rendõröket, van ahol meg a sértett bejelentése alapján a 

rendõröket fenyítik meg utólag, mert nem mertek fellépni a tetten 

ért és beazonosított elkövetõ ellen. 

Bezzeg, ha veszel egy CD-t vagy DVD-t! Rólad elõre feltételezhetõ, 

hogy törvénytelenséget fogsz elkövetni! 

Bezzeg, ha a miskolci rendõr fõ hallja kend ki meri mondani az 

igazságot! 

Ugye valamennyien érezzük, hogy itt alapvetõ bajok vannak? 

Ugye valamennyien értetlenül állunk az elõtt, miért várat magára 

alapvetõ dolgok egy tollvonással történõ megoldása a mindent elsöprõ 

kétharmados fülkeforradalom után? Mondjuk olyan apróságokra 

gondolok, mint a körbetartozások ügye, hogy csak akkor kell- 

120

jen befizetni az ÁFA-t, ha már beérkezett a kiállított számla ellenértéke, 

ne pedig elõre. Vajon miért nem tudott ezidáig megszületni ez 

az egyszerû jogszabály? 

A törvényhozó, vagy a jog alkalmazója olyan rosszindulatú, hogy 

másokra hallgatva jogszabályban lefektetve eleve jogsértõnek tekinti 

a népet, amelybõl vétetett? Nem tudom, de nem is érdekes. Persze 

az is könnyen meglehet, hogy csak a nyelvünket beszéli, de nem 

közülünk való. 


Végül zárásként álljon itt tanulságul az avarok romlásának négy 

fõ oka: 

idegen tanácsadók 

bírák hamissága 

iszákosság 

kalmár népek 



121

A TISZTÁNLÁTÁS KEDVÉÉRT 

Tisztelt Szerkesztõség! 

Helyreigazítási kérelemmel fordulok Önökhöz. Különvélemény: 

Feltételezhetõ, hogy... címmel a weboldalon elhelyezett cikkemben 

idéztem az Index internetes portálon „Az Artisjus pert nyert a Nokiával 

szemben” címmel megjelent anyagát. A cikkre Nagy Péter néven 

egyik olvasónk reagált. Idézem: 

„Kérdésem a következõ: amennyiben a törvény vélelmezi azt, hogy idézem:”minden 

egyes CD, DVD eladása után feltételezhetõ, hogy illegális 

tartalom kerül rá.” Ebben az esetben, mivel a hatóság elõzetesen beszedi 

minden egyes darab után a jogdíjat (tehát azon darabok után is, 

melyekre mégsem kerül illegális tartalom) a beszedett, megfizetett jogdíj 

ellenében szabadon másolható kellene, hogy legyen Magyarországon 

minden, ami igazoltan Magyarországon vásárolt adathordozóra kerül!!! 

Van-e bármilyen jogi magyarázata annak, hogy mégsem az???” 

Nos, magam is érdekesnek találtam a kérdésfeltevést, ezért továbbítottam 

az Artisjusnak. Az alábbiakban a tõlük kapott válasz 

következik. 

„Tisztelt Uram! 

Köszönjük megkeresését, mivel így tisztázhatjuk azt a félreértést, 

amit az index.hu téves közlése okozott. 

122

1. A hatályos jogszabály valóban vélelmezi-e (és tényleg jogvédõk 

kérésére?), minden üres adathordozót vásároló állampolgárról, hogy 

eleve jogsértést fog elkövetni? 

Nincs ilyen vélelem. Ha így lenne, az nyilvánvalóan alkotmányellenes 

lenne. Épp ellenkezõleg: ez a díj lehetõvé teszi, hogy a vásárlók magáncélra 

szabadon készíthessenek mûvekrõl másolatokat. Vagy, ha úgy 

tetszik, az üres hordozó díj „legalizálja” a magáncélú másolatokat. 

Az Alkotmánybíróság egy panasz folytán már foglalkozott azzal a 

kérdéssel, hogy az üres hordozó díjra vonatkozó jogszabályi rendelkezések 

sértik-e az Alkotmányba foglalt „ártatlanság vélelmének” 

elvét. A 124/B/2004. AB határozat szerint „(...) nem egy jogellenesen 

okozott kár kompenzálását célzó kártérítésrõl, hanem jogszerûen 

okozott vagyoni hátrány kiegyenlítésérõl van szó, melynek eszköze 

az ’átalány-díjazás’. Így az üres-kazetta jogdíj semmiképp sem tekinthetõ 

szankciónak, kiváltképp nem az indítványozó által említett 

’kollektív büntetés’-nek...” 

Kérésünkre azóta az index.hu is elismerte a hibát, és kijavította a 

hírt: “Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók 

után, ezzel a fogyasztó a legális magáncélú másolatkészítés díját fizeti 

meg.” http://index.hu/tech/jog/2011/01/11/az_artisjus_pert_ 

nyert_a_nokiaval_szemben 

Az index.hu azt írta, nem akartak hangulatot kelteni a nyilvánvalóan 

hibás cikkel. Szerintünk mégis azt tették. 

2. Amennyiben a törvény vélelmezi azt, hogy „minden egyes CD, 

DVD eladása után feltételezhetõ, hogy illegális tartalom kerül rá.” 

ebben az esetben, mivel a hatóság elõzetesen beszedi minden egyes 

darab után a jogdíjat (tehát azon darabok után is, melyekre mégsem 

123

kerül illegális tartalom) a beszedett, megfizetett jogdíj ellenében szabadon 

másolható kellene, hogy legyen Magyarországon minden, 

ami igazoltan Magyarországon vásárolt adathordozóra kerül!!! 

Van-e bármilyen jogi magyarázata annak, hogy mégsem az??? 

Mint fent írtuk, nincs „bûnösség vélelme”, és Önnek teljesen igaza 

van: Magyarországon minden zene, film, irodalmi mû, fotómûvészeti 

alkotás magáncélra szabadon másolható, amíg ez jövedelemszerzés 

vagy -fokozás célját nem szolgálja. 

Az Artisjus mindig következetesen ezen az állásponton volt. 

Õszintén sajnáljuk, hogy a rossz újságírói munka megtévesztette 

Önt. Ha gondolja, írja meg panaszát az index.hu-nak -így õk se gondolnák 

azt, hogy csak mi „pattogtunk”, a tévedésük valóban sokakat 

háborított fel, mégpedig teljes joggal. 

Üdvözlettel, 

Dr. Tóth Péter Benjamin 

Stratégiai és Kommunikációs Igazgató 

ARTISJUS Magyar Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesület 

1016 Budapest, Mészáros u. 15-17. 

www.artisjus.hu 

Tel: (1) 488 2636, (1) 488 2721 

Fax: (1) 212 1544 

e-mail: ptoth@artisjus.com 

Kérem ennek a levélváltásnak a weboldalon való közzétételét! 


124 

1 öntudatos pécsi polgár

EGYESEK DEMOKRÁCIÁJA 

A KETTESEK VILÁGÁBAN 

Hát ilyen az, kedves barátaim, amikor megpróbálkozunk azzal, hogy 

egy szájból fújjunk hideget is meg meleget is, miközben tökéletesen 

tisztában vagyunk azzal, hogy 1 seggel nem lehet két lovat megülni. 

Egyszer gazsulálunk a nagyságos és fényességes Európai Portának, 

egyszer meg az itthon maradtaknak. Bizony, kényes egyensúly ez, 

nagyon kell rá vigyázni, legfõképpen akkor, amikor az ember a borotva 

élén táncol. 

Most legutóbb az itthon maradtak számára elõadott showmûsor éppen 

aktuális epizódját láthattuk, s valóban, minden magyar – ha még csak érzetben 

is, ha még csak a tévénézõ fotöjben is, de azért –kicsikét megemelkedett, 

s azt hihette, valami ilyesmi kéne legyen a kormányfõ, vagy hivatalosan 

mondva a „felelõs magyar miniszterelnök” szerepét betöltõ egyszerû 

földi halandó, szalasszák azt bármelyik, megosztásra szakosodott pártból is. 

Ebbõl kéne még több! Félve mondom ki – mert hiszen a jelek azért nem 

teljesen ezt mutatják – e tekintetben talán még is van egy halovány reménysugár. 

Ne felejtsük el, a borotvaélen történõ lavírozás mûvészetét 

nem az egyetemeken, de még csak nem is a Bibó Szakkolégiumban okítják 

a feltörekvõ fiatalság számára, asztat bizony csak az élet rögös útján elhelyezett 

politikai szamárlétrák grádicsain felkapaszkodva sajátíthatják el 

azok, akik ilyen tevékenységre adják a fejüket. 

Már az õszödi beszéd kapcsán fellángolt „igazság- kontra hazugságbeszéd” 

esetében is láthattuk, mennyire fontos szerepe van a vo- 

125

natkoztatási pont, a viszonyítási alap helyes megválasztásának. Ha 

nem választunk ilyen pontot, vagy ha hibásan választjuk meg, természetesen 

hibás következtetésekre jutunk, és a tanulságokat is hibásan 

fogjuk levonni. Így válik aztán teljesen érthetõvé számunkra 

az Internacionálénak az a sora, mely szerint „a Föld fog sarkából kidõlni”. 

Ahogy oly harsányan danolászta nem is oly rég még a 

soraiból EU-komiszárt is kiállító balos bagázs. 

Néztem az Európai Parlamentben lezajlott miniszterelnök ütésváltást 

és megint az jutott eszembe, hogy – már csak jelenlegi gyarmati 

létezésünk okán is – biztonságot adhat nekünk a vonatkoztatási 

pont helyes felvétele. Tegyük hát meg! 

Az Index internetes portál „Orbán strasbourgi szereplését elemzik a 

külföldi lapok” címû szemlézõ összeállítása szerint: 

„Több német, osztrák és francia lap is részletesen elemzi Orbán 

Viktor szereplését az Európai Parlament szerdai ülésén. A 

Süddeutsche Zeitung szerint Orbánnak nem fekszik a demokratikus 

diskurzus, a Der Standard úgy látja: az EU-nak nem harcos elnökre 

van szüksége. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint viszont 

szó sincs arról, hogy Magyarország a diktatúra felé halad, s itt az 

ideje, hogy a magyar médiatörvényrõl objektív vita kezdõdjön.” 

Aszongya a Der Standard osztrák lap „Egy harcos vezeti Európát” 

címû cikkében: 

„Orbán nem gyáva. Épp ellenkezõleg. Számára egyfajta örömet 

okoz, ha keményen összecsaphat vélt vagy valós ellenfeleivel. Orbán 

ezt be is mutatta a szerdai strasbourgi ülésen. A kormányfõt nem is 

a bátorság, hanem a vakmerõség hajtja. Nem elég azonban önmagában 

a bátorság, okosnak is kell lenni és az erõpróba döntõ pillanatában 

körültekintõnek, írja a lap.” 

126

Az újság szerint a magyar kormányfõ nem értette meg mi a feladata 

az Európai Unió Soros elnökének: 

„Az Uniónak a csúcson erõs elnökre van szükség, de nem harcosra. 

Orbánban egy élettragédia szunnyad: a kommunisták elleni harcban 

lett hõs, most viszont valamiért kellene harcolnia.” 

Mivé lett a világ? Vakmerõségnek számít kiállni a hazádért, amikor 

azt porig alázzák? De hát kinek van szüksége egy ilyen Európára? 

Ki akar egy olyan Európában élni, ahol egyesek csak úgy kényük 

kedvük szerint beletörölhetik a lábukat, mondjuk a kettesekbe, a 

hármasokról meg a négyesekrõl már nem is beszélve? 

Mindeközben a bandita Kohn az asztalt csapkodva elégedetlenkedik. 

OV tényleg nem értette meg a feladatot? Biztos, hogy õ az, aki 

nem értette meg a feladatot? Nem lehet, hogy bandita Kohn és elvbarátai 

azok, akik felett – magyarországi posztkommunista (elv)barátaikhoz 

hasonlóan – eljárt az idõ, csak még nem vették észre? 

Bizony, könnyen meglehet, hiszen a magyar miniszterelnök többször 

is tudtukra adta, az, ami eddig vót, eztán mán nem lészen többet. 

Valószínû, hogy a magyar kormányfõ – alias Soros EU-elnök – 

ebbéli erõfeszítéseit bizonnyal több siker koronázta volna, ha Petõfi 

„hivatalában fontos kisbírójához” hasonlatosan, „szívre ható mogyorófa 

beszéddel adta volna tudtukra az uraknak, „hogy már hazamenni 

tanácsos”, magyarul ne rontsák tovább itt a levegõt. 

De nem kevésbé érdekesek a Süddeutsche Zeitung-ban megjelentek 

sem: 

„Úgy tûnik, hogy Orbán Viktornak nem fekszik a demokratikus diskurzus 

– vélekedett a liberális lap kommentátora. Martin Winter 

szerint aki ilyen agresszíven reagál a bírálatra, és a magyar nép megsértésével 

vádolja az EP képviselõit csak azért, mert azok elutasítják 

az õ médiatörvényét, annak nincs érzéke a nyílt vitához. Az ilyen 

127

politikus oly módon tesz egyenlõségjelet saját maga és a népe közé, 

ahogyan azt csak autokraták vagy Napóleon-komplexusban szenvedõ 

politikusok szokták tenni. A következõ hat hónapban olyan ember 

áll az Európai Tanács élén, akinek kétség esetén fontosabb a hazai 

populizmus billentyûin játszani, mint az alapvetõ európai értékeken 

gondolkodni. Ez árt az EU tekintélyének. Egy olyan soros elnök, 

akirõl azt tanúsítják, hogy törvényével esetleg megsértette a demokrácia 

egyik alapvetõ értékét, inkább tehertétel, mint nyereség.” 

Ez lenne a demokratikus diskurzus? Ahol messzirõl jött ember azt 

mond, amit akar? Amikor meg nekiszegezik a kérdést, mondana már 

valami konkrétumot, mi is a baja valójában, egész nyugodtan benevezhetne 

a Hófehérke és a hét törpe castingjára (gyengébbek kedvéért: 

szereplõválogatására), bizonnyal eséllyel pályázhatna Kuka szerepére, 

hirtelen nem tud (vagy talán nem is akar) megmukkanni. Ez lenne tehát 

a demokratikus diskurzus? Diskurzus ez egyáltalán? Hiszen a diskurzus 

párbeszédet jelent. Azt, amikor az egyik fél leordítja a másikat, 

nos, sok mindennek lehet nevezni, csak éppen diskurzusnak nem. 

Az Európai Parlament ülésérõl készült felvételt többször is visszanézve 

az jutott eszembe, hogy a lényeget mégis a miniszterelnök mondta 

ki. Pontosabban csak sejtetni engedte, mert kimondani õ sem merte. 

A lényeg, amihez egyfajta origóként visszakanyarodott a vita, a kétharmados 

parlamenti többség Magyarországon. Még pontosabban az a 

tény, hogy ez a kétharmados többség nem bandita Kohn-ék elvbarátainak 

kezében van. Mert akkor minden a legnagyobb rendben lenne. De 

az ismert okok miatt még sincs. Ezért van az, hogy a szokatlanul nagy 

arányú gyõzelemmel/vereséggel (nézõpont kérdése csupán) véget ért 

demokratikus választás eredményét diktatúraként fogják fel. 

Félnek tõlünk. Félnek a nagy arányú ellenállástól, amit ez a nép a 

már-már végletekig leszûkített eszköztárral is ki tudott harcolni, 

csakhogy eltakarítsa az útból húsz év posztkommunistákban lerakodott 

mocskát. 

128

Félnek tõlünk. Félnek, mert a magyarság a Jóisten népe. Félnek, 

mert a tömegemberré silányítás után is maradtunk annyian, akik fel 

mertük emelni a tekintetünk, és azt mertük mondani, hogy eddig és 

ne tovább. 

Félnek tõlünk. Félnek, mert nemcsak, hogy egyre többen vannak, 

akiknek – ha lassan is, de – nyílik a szemük, de már annyian vagyunk, 

hogy félelemmel tölti el õket az az egyet akarás, amirõl a magyar 

nép tanúbizonyságot tett. Legalábbis azon része, amelyik vette 

magának a fáradságot és elment választani. 

Vajon ilyen Európát ígért nekünk annak idején a francia becsületrend 

bülbülszavú bajnoka? Ez lenne a fennen magasztalt európai 

értékrend és demokrácia, ahol majd mindenkinek jó lesz? 

Visszatérve az Európai Parlamentben lezajlott ütésváltásra. Kering a 

világhálón egy kép. Egy bombát szóró repülõgép látható rajta, a kép tetején 

és alján egy felirat angolul, amely szabad fordításban valahogy így 

hangzik: Ha nem jössz a demokráciához, a demokrácia jön el hozzád. 

Rögtön ez a kép ugrott be. Az jutott eszembe, amit a magyar miniszterelnök 

többször is kimondott, a kétharmaddal van a bajuk. Pedig ez a 

kétharmados helyzet demokratikus választások útján állt elõ. Emlékeznek 

még Jörg Hayderre? Miféle demokrácia is ez? Az európai? Ez lenne 

az európai demokrácia? Ha nagyságoséknak nem tetszik a választások 

eredményeként kialakult hatalmi berendezkedés és erõviszony, akkor 

nem komilfó? Akkor nem ér az egész? És csak úgy hipp-hopp, kívülrõl 

beledirigálnak, meg belepofáznak, hogy mi legyen? Milyen jogon? És 

milyen jogon vonják kétségbe egy nemzet választáshoz való jogát? Kicsodák 

õk? Kinek képzelik magukat? Mindenhatónak? Ne adj’ isten, 

Istennek? 

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! – ha már a miniszterelnökrõl 

beszélünk. Tegyék a szívükre a kezüket, ilyen Európát ígértek 

Önöknek, ilyen Unióra adták az „igen” szavazatukat? Ilyen lovat 

akartak? Mert azt még megértem, hogy „orosz tankok között hallgatnak 

a harangok”, de azt már nemigen tudom akceptálni, hogy a de- 

129

mokratikus berendezkedés fennen hirdetése közepette kétségbe 

vonnak egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban lezajlott, teljes 

joggal demokratikusnak nevezhetõ választást és annak eredményét. 

A Lisszaboni Szerzõdés és egyéb más ostoba dokumentumok elfogadása 

és a nemzeti törvényhozásokon való zökkenõmentes keresztülerõszakolása 

után még az is elképzelhetõ, hogy hoznak egy olyan 

törvényt, amely szerint a közvetlen és közvetett demokrácia mondjuk 

60%-ig tart (66% a kétharmad), ha ezt eléri egy párt, az ezen 

felül ráadott szavazatokat a többi párt között osztják szét, nehogy 

diktatórikus túlsúlyra tehessen szert bármely politikai erõ. 

Ez ám a képmutatás a javából! A Jupiter-effektus! Amit szabad 

Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Mi pedig ökrök vagyunk. De 

nem kicsik, hanem jó nagyok! Azt hittük, hogy ez tényleg demokrácia. 

Nekünk is. Pedig nem. Majd õk megmondják, mit értenek 

demokrácia alatt, kik a demokraták és kik azok, akik semmiképpen 

sem tekinthetõk annak. Legalábbis éppen most nem. Ilyen benyomások 

hatására aztán nem csoda, ha felmerül az emberben a 

kérdés, jó-e nekünk egyáltalán ez a demokrácia néven emlegetett 

mézesmadzag. 

Tegyük tisztába a dolgokat! Idõutazásra invitálom a tisztelt Olvasót! 

Talán legjobb lesz, ha segítségül olyasvalakit hívunk, aki kellõ 

tapasztalattal rendelkezik e téren. 

130 

„Arisztotelész szerint összesen hat államforma (politeasz eidosz) létezik. 

Ezek helytelenek vagy helyesek attól függõen, hogy a vezetõk 

kizárólag saját magánérdekükre gyakorolják-e a fõhatalmat, vagy a 

köz javára. 

Ezek közül három a helyes államforma: 

a királyság (basileia), melyben egyetlenegy ember gyakorolja a 

közjó érdekében a legfõbb hatalmat;

az arisztokrácia, melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen 

szintén a közjó érdekében gyakorolják a legfõbb hatalmat; 

a tulajdonképpeni politeia, vagyis a cenzusra * alapított köztársaság; 

melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfõbb 

hatalmat; 

* Cenzus: A cenzus latin eredetû szó. Eredeti jelentése: A római 

közjogban a római polgárok vagyonának becslését nevezték cenzusnak, 

és a polgárokat ennek alapján osztályozták. A modern államokban 

a cenzus mint vagyonbecslés bizonyos politikai jogok alapját 

képezheti. (Például ha a választás cenzushoz kötött.) Ez esetben 

a választáshoz vagy választhatósághoz szükséges bizonyos meghatározott 

vagyon vagy jövedelem megléte. 

A három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az elõbbiek 

elfajulásai: 

a türannisz elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember 

gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga elõnyére 

a legfõbb hatalmat; 

az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen 

ugyan, de azért mégis kevesen a saját magánelõnyûk érdekében gyakorolják 

a legfõbb hatalmat; 

a demokrácia elfajulása a politeiának ebben a sokaság, a tömeg a 

saját magánelõnyére gyakorolja azt. 

Ez az alaprajza Arisztotelész államformatanának Arisztotelész saját 

szövegezése szerint a Politika III. könyvében. 

131

Az ideális állam: a középosztály uralma 

A politeiát, vagyis a cenzusra alapított tömeguralmat azért tartja 

aránylag a legjobbnak a történelmileg megvalósult államformák között, 

mert szerinte egyedül ezen államforma képes a gazdagok és szegények 

közti legnagyobb társadalmi ellentétet az államéletben, ha 

nem is teljesen, kiegyenlíteni a középosztály uralmának életbeléptetése 

által: ez a középosztály ugyanis leginkább hajlandó és képes a 

közéletben ésszerûen viselkedni, holott a gazdagok pajkos gõgösködésre 

és nagy bûntettekre szokták magukat féktelen elbizakodottságukban 

ragadtatni, a szegények pedig a nélkülözés sõt nyomor folytán 

egyik csíny után a másikat szokták elkövetni; amazok csak despotamódra 

tudnak uralkodni, emezek csak rabszolgamódra tudnak 

meghunyászkodni; egyedül a középosztály bír és tud a közjó érdekében 

ésszerûen kormányozni, mert ez a középosztály minden irányban 

oda igyekszik hatni, hogy testté váljék azon egyenlõség, amelyet 

az állam természete szükségkép megkíván. 

Forrás: Wikipédia 

Az jutott eszembe, milyen érdekes, hogy miért nem a polite ia-t 

népszerûsítik, a demokrácia helyett. Miért nem politeikus jogállamról 

beszélnek a demokratikus helyett? 

De az is legalább ennyire, ha nem még jobban érdekes, hogy a sokáig 

„mûveltnek” nevezett Nyugattal szemben sorstársaink, a kommunizmust 

erõs hittel túlélõ, s aztán késõbb végül legyûrõ lengyelek 

a fentiekkel szemben teljesen ellentétesen nyilatkoznak: 

132 

Magyar Barátaink, 

Fogadjátok tiszteletünket, elismerésünket és támogatásunkat. Az utolsó 

magyar parlamenti választások reményt nyújtanak Magyarország a 

kommunista rendszerbõl való kilépése folyamatának befejezésére.

Bizakodva kísérjük figyelemmel Orbán Viktor miniszterelnök kormányának 

lépéseit. A kormányfõ és a vezetõ koalíció elszántsága sikerrel 

járhat, lehetõvé téve az állam jogi és intézményi megalapozását, melynek 

következtében Magyarországot többé már nem nevezhetik „posztkommunista 

országnak”. 

Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya az országot fenyegetõ gazdasági 

szerencsétlenség hajnalán vette át a hatalmat. Ez az állapot elsõsorban 

elõdeik téves döntéseinek, hazugságainak és csalásai sorának 

következménye. A budapesti kormányzat belsõ válsággal küzd egy ellenséges 

nemzetközi környezetben. A magyarok újító döntései, melyek 

célja az állami költségvetés szanálása a nemzetközi intézményekkel 

szembeni függetlenség megtartása mellett, bátrak és egyben kockázatosak 

is. Mégis épp a Ti elszántságotok, a magyar állami érdek iránti megértésetek 

csodálatra méltó, hazaszeretetek reményt nyújt. Sikeretek példát 

mutat majd másoknak, többek között nekünk, a lengyel nemzetnek 

is. Orbán Viktor kormányának bukását megkönnyebbüléssel fogadná 

Európa azon része, melyet egy bénító politikai megfelelõség, gazdasági 

dogmatizmus, illetve bármilyen, a nemzeti kormányok által szuverén 

módon kidolgozott pozitív megoldások iránti idegenkedés vezényel. 

Erõtök az egységben rejlik. A reformkormány továbbra is jelentõs 

társadalmi támogatásnak örvend. A magyar gazdaság „szabadságát” 

oltalmazó tüntetõk valójában a magyar posztkommunisták befolyásainak 

az európai baloldallal, illetve a könnyû bevétel lehetõségét 

keresõ nemzetközi cégekkel szövetkezõ védelmezõi. Reméljük, 

hogy az ellenséges hadjárat nem ássa alá a magyarok Orbán Viktor 

és kormányának nyújtott támogatását. 

Sikeretekre számítunk! Diadalotok precedenst hoz létre és követendõ 

példát nyújt Lengyelország, illetve más posztkommunista országok, valamint 

a kétségbeesetten új eszméket keresõ Európa számára. 

133

Fogadjátok ezen levél alatt összegyûjtött aláírásainkat szolidaritásunk 

kifejezéseként, valamint a magyar-lengyel barátság és sorsközösség 

érvényességének bizonyítékaként. 

Varsó, 2011. január 19. 

Úgy tûnik, bandita Kohn-nal és a Der Standard-dal szemben, lengyel 

barátaink megértették a feladatot. Újjá kell építeni és meg kell 

erõsíteni a nemzetállamot, mert csak ez biztosíthatja a túlélést számunkra. 

A sokszínûség, a nemzetek egészséges kavalkádja az, ami a 

kiszámítható, versenyképtelen és egyben bukásra ítéltetett 

uniformizált egyen-fazon helyett a siker záloga. 

Mindeközben a végóráit élõ neoliberalizmus még javában folytatja 

kommunikációs utóvédharcait, nem adja fel könnyen a hadállásait. 

Alább az MTI hírét idézzük: 

Csak az „Európai Egyesült Államok” megteremtése segíthet? 

Mára rendszerszintûvé vált az euróövezeti pénzügyi válság, és megjelentek 

olyan vélemények a piacon, hogy a valutaunió szétesésének 

csak az „Európai Egyesült Államok” megteremtésével lehet elejét 

venni – hangzott el a Fitch Ratings által az euróövezet jövõjérõl pénteken 

Londonban megrendezett szemináriumon. 

Asszem erre szokták azt mondani, hogy „nem látja a fától az erdõt”. 

Épp ez a baj! Pontosan ez, a „közös lónak turós a háta” kierõszakolt 

kontinenspénz a bajok egyik fõ okozója, és pont ez az, az Európai 

Egyesült Államok, az uniformizáltság „i” betûjére pontot feltevõ istentelen 

és lélektelen egyen-fazonúság az, ami véglegesen és végzetesen 

tönkretenne mindent. 

Félnek tõlünk. Félnek, mert kilógunk a sorból. Félnek, mert bennünk, 

a nemzetéért hangját felemelni merõ miniszterelnökben a sajátosan 

ki- és felépült véd- és dacszövetség felbomlásának elindítóját, a 

134

Gorbacsov által oly hangzatosan kommunikált csodálatos Európa-ház 

falából az elsõ követ kivevõ messzirõl jött gyütt-mentet látják. A bugrist, 

aki hiába is próbál meg másnak látszani, úgy öltözni, úgy beszélni 

mint nagyságosék, akkor sem lesz olyan, mint nagyságosék, akkor is 

csak bugris marad, aki – míg világ a világ – csak tanulni fogja a demokráciát. 

Legalábbis szerintük. Csak aztán nehogy Lúdas Matyi és 

Döbrögi uram mindannyiunk által jól ismert történetének remake-je 

játszódjon le elõttünk, legnagyobb megdöbbenésükre. 

A kamerák és fotósok hada elõtt 42-fogas amerikai fogpaszta 

-mosollyal lapogatják a vállát a megtûrt bugrisnak, amikor azonban 

komolyra fordul a dolog, kimutatják a foguk fehérjét. És ez még akkor 

is így van, akkor van aztán csak úgy igazán, amikor – most éppen 

a médiatörvény ürügyén – sokadszorra derül ki, életképtelen ez az 

egész hóbelevanc, már csak a pénz tartja össze. 

S hogy mekkora nagyfokú a tudatlanság, azt a Der Standard írása 

példázza számunkra legékesebben. A lap szerint a Soros elnöknek, 

azaz Orbánnak „most viszont valamiért kellene harcolnia”. 

Úgy tûnik a Der Standard szerkesztõségében nem tudják, amit 

minden magyar, de rajtunk kívül minden lengyel barátunk is tud, a 

magyar nép a Jóisten népe. A Teremtt éppen ezért rendkívüli feladattal 

bízott meg bennünket. Olyan feladattal, melynek elvégzéséhez 

csak és kizárólag nekünk magyaroknak van tehetségünk. Szükség 

is van erre az egyedülálló tehetségre, hiszen a világ népei közül 

csak mi magyarok vagyunk képesek arra, hogy valamiért, valakiért 

harcoljunk. A többiek általában azzal múlatják a drága idtt, hogy 

valami, valaki ellen folytassanak ádáz küzdelmeket. 

A nehéz, ám annál nemesebb feladat, nevezetesen más népek felemelése 

a Jóistenhez, ez idõ tájt nem komilfó, hiszen a manapság oly 

divatos (szakszóval: trendi) „egy dollár, egy szavazat” helyett, még 

mindig az egy ember egy szavazat elvét valljuk magunkénak. 

Ha a keresztény értékeket, szellemiséget már nem is használhatjuk 

megfelelõ vonatkoztatási pontként, lévén tudomást sem vesz- 

135

nek róla a nagyságos és fényességes Európai Portán, vegyük igénybe 

talán a Nagy Francia Elsötétedés által preferált értékeket, úgy mind: 

Szabadság, Testvériség, Egyenlõség. 

Felvettetek a klubba? Vért izzadtunk, hogy bekerülhessünk, de 

végül felvettetek. Egész idáig azt mondtátok nekünk, hogy ha bekerülünk, 

demokrácia, szabadság, egyenlõség lesz. Jólétrõl is esett szó? 

Már nem emlékszem. De ha egyszer felvettetek, akkor innentõl fogva 

mink is demokraták vónánk, vagy mifene! Különben nem lehetnénk 

a klub tagjai. 

Magyarország ún. teljes jogú európai uniós tagállam. Most akkor 

vagy nekünk is jár minden ugyanúgy, mint nektek vagy senkinek 

sem! És igen! Egyenlõ elbírálást mindenkinek! 

Hát ilyen az, kedves barátaim, amikor megpróbálkozunk azzal, 

hogy minden áron olyan kocsira kérezkedjünk fel, amelyik nem 

abba az irányba megy, amerre mi szeretnénk. Ne csodálkozzunk hát 

azon, ha nem oda érkezünk meg, ahova elindultunk! 



136

MÁRPEDIG A TÉLAPÓ (MIKULÁS) 

IGENIS LÉTEZIK! 

avagy – A paradigmaváltás szükségességérõl – 

A minap valami egészen rendkívüli dolog történt. A csodálatos Európa-ház 

mosókonyhájából hangját merte hallatni a bugris cselédség, 

mi több, feleselni merészelt nagyságosékkal. A helyzet érdekes 

sajátossága, hogy nagyságosék legnagyobb igyekezetére sem lehet kitenni 

bugrisékat, fõként nem azonnal, a mai felfokozott verseny, kényes 

egyensúly közepette nem engedhetõ meg egy pillanatnyi megingás 

sem, ügyelni kell a jó hírükre. 

A tényeket semmibe vevõ, a csak és kizárólag a pénz hierarchiáján 

alapuló, azon felépített és fenntartott politikai struktúra fennmaradásához 

való görcsös ragaszkodás szánalmas szín játékát szemlélve azon 

tûnõdtem, vajon mennyi ideje van még hátra ennek az istentelen köztársaságokat 

magába szívó és elnyelõ, minden szakralitást és múltban 

gyökerezõ tradicionális nemességet nélkülözõ, magától önként és dalolva 

ellökõ gigantikusra hizlalt birodalomnak. 

A Brüsszelben, Strassbourgban, a valódi világtól, de legalábbis a 

végektõl több ezer kilométerre légkondicionált irodáikban jó dolgukban 

már nem tudván mi tévõ szabványosított uborkagörbítgetõk 

elefántcsonttornyuk magányában nem tudnak, vagy talán nem is 

akarnak tudomást venni arról, hogy az idõ túllépett rajtuk. Túllépett 

rajtuk, s az általuk istenített, a világot a pusztulás szélére lavírozó, 

kamatos kamaton alapuló mammonit a birodalmon is. A dolog 

nem folytatható így tovább, mert abba minden és mindenki bele- 

137

pusztul. Mégis, pénzt, paripát, akarom mondani médiát nem kímélve 

minden erõfeszítésük arra irányul, hogy bebizonyítsák a bebizonyíthatatlant, 

vagyis, hogy az átmeneti nehézségek ellenére minden 

a lehetõ legnagyobb rendben, tessék magukat jól érezni, tessék 

mindennel megelégedve lenni! 

Errõl a hiába való erõlködésrõl, és a természetes igazság minden 

nehézség ellenére felszínre törõ egyszerû törvényszerûségérõl az a kis 

történet jutott eszembe, amikor hit nélküli tömegemberek pusztán a 

tudomány racionalitását felhasználva akarták bebizonyítani, hogy a 

Télapó (Mikulás) egyáltalán nem is létezik. 

138 

„A Télapó fizikája 

Miért nem létezhet a Télapó (Mikulás)? 

A mindenki által jól ismert törvényszerûségek alapján be fogjuk mutatni, 

hogy a címben szereplõ személy nem létezhet! 

Lássuk a tényeket! 

Jelenlegi tudásunk szerint a rénszarvasok egyik ismert fajtája sem képes 

repülni. Igaz, a kutatók szerint még kb. 300 ezer élõ szervezetet kell tanulmányozni, 

hogy ezt biztonsággal kijelenthessük, de ezen élõlények 

többsége valamilyen rovar,vagy baktérium, így kevés az esély a felfedezésre! 

Ez a tény azonban nem zárja ki a repülõ rénszarvasok létezését! 

A világon jelenleg kb. 2 milliárd gyerek él (gyerek=18 év alatti személy). 

A Télapó nem látogatja meg a muzulmán, hindu, zsidó és buddhista 

gyerekeket, ami a Télapó munkaterhelését 85%-kal csökkenti, tehát 

marad 378 millió gyerek. Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerek 

van (a népszámlálási adatok szerint), ami 91,8 millió házat jelent. 

Feltételezzük, hogy háztartásonként legalább 1 jó gyerek van!

Télapónak, a különbözõ idõzónák és a Föld tengely körüli forgása miatt 

31 órája van (és nem 24) arra, hogy az ajándékokat szétossza, feltételezve, 

hogy Keletrõl Nyugat felé halad (ami számunkra teljesen logikus). 

Ez másodpercenként 822,6 lakást jelent. Tehát lakásonként 

1/1000 másodperce van arra, hogy megálljon, kiszálljon a szánból, leugorjon 

a kéményen, lerakja az ajándékokat, a kéményen visszamásszon, 

beszálljon a szánba és a következõ házhoz menjen. Ha feltételezzük, 

hogy a 91,8 millió háztartás a világ különbözõ részein található, 

akkor az háztartásonként 0,78 mérföldet, összesen 75,5 millió 

mérföldet jelent. Ekkor még nem számoltuk bele azt, amit 31 óránként 

egyszer mindenképpen csinál mindenki, valamint az étkezést stb. 

Ez 650 mérföld/másodperces (kb. 1000 km/s) sebességet követel, 

ami a hangsebesség 3000-szerese. Összehasonlításképpen, a leggyorsabb 

ember által készített jármû, az Ulysses ûrszonda mindössze 

27,4 mérföldet tett meg másodpercenként. Egy hagyományos 

rénszarvas legjobb esetben is csak 15 mérföldet (kb. 25 km)képes 

futni óránként, ha nagyon siet. 

A játékok tömege egy újabb érdekes eredményhez vezet. Ha minden 

gyerek csak egy közepes méretû Lego csomagot kap (kb. 1 kg), az 

321300 tonnát jelent, és akkor még nem számoltuk magát a Télapót, 

aki az állítások szerint igencsak túlsúlyos. A földön egy hagyományos 

rénszarvas maximum 150 kg-os terhet képes húzni. Feltételezve, hogy 

a “repülõ rénszarvasok” ennél ügyesebbek és tízszer ennyit bírnak el, 

akkor is 214200 rénszarvasra van szükség, nem pedig 6-8-ra, ahogyan 

azt a szemtanúk állítják. A sok rénszarvas persze tovább növeli a szán 

súlyát, ami most már 353.430 tonna. Megint csak összehasonlításként: 

ez a tömeg négyszer akkora, mint Queen Elizabeth hajó tömege. 

Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, 

akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a 

139

énszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 

000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idõ 

alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejû robbanás 

hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész 

szán ( a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A 

Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erõ hat, 120 kg-os 

Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erõ préseli a 

szán háttámlájához... 

Azt hiszem, mindenki számára világos már, hogy ha valaha létezett 

is a Télapó, már biztosan nem él!” 

Aztán itt is történt valami váratlan és egészen rendkívüli dolog. Jött 

egy amolyan hatéves formácska kisfiú, aki a tudomány racionalitását 

ostobán hajszoló tömegember számításokkal és észérvekkel gondosan 

alátámasztott és felépített magyarázat-együttesét porig alázva rombolta 

le a pillanat tört része alatt, méghozzá játszi könnyedséggel. Tette, és 

tehette ezt azért, mert a gyermeki lélek még nem vesztette el ártatlanságát, 

meghallja és meglátja, még zökkenõmentesen érzékeli a természetes 

jót, s igazat. Még mentes az emberi alantasság mellékzöngéitõl, 

még erõlködés nélkül képes a felhõtlen szárnyalásra. 

Biztosan láttál már olyan helyzetkomikumokat, amikor ámerikai 

múvikban bárgyú arckifejezést magára öltve tanácstalanul áll a fõhõs, 

mert pillanatokkal azelõtt elhangzott, vagy történt valami 

olyasmi, amivel egész egyszerûen nem tud mit kezdeni. Ahogy mifelénk 

az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat) mondani szokás: 

filmszakadás. Nos, a hatéves forma kisfiú a fenti tudományosnak 

tûnõ nacionáléra mindösszesen csak annyit mondott a gyermeki 

ártatlanság tiszta természetességével: 

140 

„H át ezért olyan különleges a Télapó, és ezért van belõle a világon 

csak egyetlenegy.”

Asszem ilyenkor szokott gyünni az ún. AHA-élmény. Vagy ahogyan 

mifelénk szintén az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat) 

mondani szokás: a BM-szituésön*. 

* BM-szituésön: Az AHA-élményhez hasonló empirikus tapasztalatszerzésnek 

egyfajta sajátos megnyilvánulása. Szintén a homlokodra 

csapsz és tanúbizonyságát adod ékesszólási tehetségednek valahogy emígyen: 

Bazzzzzz meg! (Z-k száma minimum négy, de szélsõséges esetekben 

a megrökönyödés szintjétõl függõen felmehet akár 6–7-ig is!) 

(Remélem a két gondolkodásmód közötti különbség szemléltetése 

mindenki számára érthetõ volt, de legalábbis megütötte a minimum-limitet.) 

„Mint megfordúl a rézkakas 

A templom tetején, 

Ha más tájról kezd fúni a szél...” 

Hát valahogy így, kedves Mindnyájan! Vagy ahogyan szeretve 

tisztelt miniszterelnökünk mondaná: Kedves Barátaim! Szívleljük 

meg tehát koszorús költõnk szavait, mert most vagyon csak igazán 

ideje szelek fordúlásának, valamint ideje vagyon a diskurzustér erõteljes 

nyitogatásának is, nemkülönben pedig a manapság egyre többször 

említésre kerülõ paradigma szintúgy erõteljes váltási kényszerének 

is. Aki pedig errõl bárminemû ismert vagy ismeretlen okokból 

kifolyólag nem hajlandó tudomást szerezni, az minden tekintetben 

magára vessen! Az általa elszenvedett bárminemû veszteségért felelõsséggel 

tartozni nem áll módunkban! 

Végezetül összegzésképpen – akár tetszést arat ez sokak körében, 

akár nem – csak annyit: Márpedig a Télapó (Mikulás) igenis létezik! 

És eztet mindenki értse úgy, ahogyan akarja! 



141

CSAK ÚGY ELGONDOLKOZTAM 4. 

avagy – Itt a trükk! Hol a trükk? – 

Olvasom a 168 Óra internetes portálon megjelent cikket. Olvassák 

Önök is! Meglássák rögvest, ebben a cikkben szépen együtt van 

minden, benne foglaltatik a mammonita világra oly jellemzõ áras 

népek szemlélete, egyszersmind kitûnõen nyomon követhetõ, milyen 

az, amikor szándékosan hülyének nézik az embert. 

142 

Itt a trükk 

Milliókat bukhat, aki az állami nyugdíjat választja 

A kormány „elfelejtette” kommunikálni, hogy a magánnyugdíj befizetésekhez 

egy összegben is hozzájuthat a pénztártag. Az állami 

nyugdíjához azonban így soha. Vagyis, ha valaki a nyugdíjkorhatár 

elérése után egy hónappal meghal, mindent elbukott. A magánnyugdíjas 

viszont mehet nyaralni Hawaiira. Ráadásul még az arányos 

állami nyugdíj is megilleti. 

Az állami nyugdíjat választók sok millió forintot bukhatnak a magánnyugdíj 

rendszerben maradókkal szemben. A magánnyugdíjasok 

ugyanis – amikor elérik a nyugdíjkorhatárt – akár egy összegben 

is felvehetik az egyéni számlájukon felhalmozódott összeget. Ez 40 

év munkaviszony és 20 év pénztártagság után sok millió forintot jelenthet. 

Az egyösszegû pénzfelvétel lehetõségét azonban az állami nyugdíjrendszer 

nem teszi lehetõvé.

Ráadásul a magánnyugdíjasok megkapják az államtól azt a pénzt is, 

ami õket a korábbi állami befizetések után megilleti. Vagyis lesz állami 

nyugdíjuk is, ráadásul szabadon rendelkezhetnek a magánnyugdíj-pénztárban 

felhalmozott összegrõl. 

Ha egy nyugdíjas házaspár megél egy nyugdíjból, esetleg korábbi 

megtakarításaik nyomán, esetleg gyermekeik támogatása révén egzisztenciális 

biztonságban vannak 

Ha ez nem lenne elég, még az öröklés feltételei is a magánnyugdíjasoknak 

kedveznek: halál esetén ugyanis a teljes összeget örökli a család. 

Az állami nyugdíjasok ezzel szemben rákényszerülnek a havi átutalásokra. 

Bármennyi pénz is halmozódott fel egyéni számlájukon az 

évtizedek alatt, nincs egyszeri, egyösszegû kifizetés. Ami még ennél is 

fájdalmasabb: az elhunyt állami nyugdíjas után csak korlátozott 

ideig és limitált összegû ellátásban részesül özvegye. 

Ad abszurdum az is megtörténhet, hogy ha valaki a nyugdíjkorhatár 

elérése után egy hónappal meghal, az államé lesz minden addigi 

megtakarítása. A magánnyugdíjas viszont mehet nyaralni Hawaiira. 

Ráadásul még az arányos állami nyugdíj is megilleti. 

Forrás: 168 Óra.hu 

Csak úgy elgondolkoztam. Az jutott eszembe, vajon a 168 Óra szerkesztõségében 

elgondolkoztak-e azon, hogy utána, tudják, miután a 

nyugdíjas házaspár hazajött a hawaii nyaralásból, na utána mi lesz? 

Ez a kérdés csak azért jutott eszembe, mert én bizony vettem magamnak 

a fáradságot és néztem a televíziót, amikor éppen a kötelezõ 

magánnyugdíj-pénztárak körüli mizéria ment éppen élõ egyenes adásban. 

Többször megvitattuk már, legyen szabad itt csak Bogár professzor 

143

úrnak a témába vágó kitûnõ írásaira hivatkoznom, melyek lényegi 

mondanivaló nagy általánosságban egy végkövetkeztetésre jut, miszerint 

ezen mûintézmények, mármint a magánnyugdíjpénztárak cseppet 

sem költséghatékonyan üzemelõ, gyakorlatilag szélhámosságon alapuló 

piramisjátékok. Nekem legalábbis ez jött le ezen írásokból. 

Rendkívül érdekes továbbá az a momentum is, hogy eddigi mûködésük 

során – a kevés kivételtõl eltekintve – gyakorlatilag nem tudnak 

felmutatni hozamot. Akik meg fel tudnak, nos hát õk is meglehetõsen 

szerényet, az én információim szerint kis hazánkban eddig a 

legnagyobb hozam, amit egy ilyen cég produkálni tudott eddigi mûködésére 

vetítve, mindösszesen 0,7% volt. Lehet, hogy nem informálódtam 

teljes körûen, mindenesetre ez azért elgondolkodtató. De 

még inkább elgondolkodtató az, hogy darab idõ elteltével meg azt 

mondták, nem tudják milyen képlet alapján és hogyan kell kiszámolni 

a betétesek hozamát. Felmerül a kérdés az emberben, ha 

most, pontosabban a mûködés bármely pillanatában nem tudnak 

felvilágosítást adni a betétesnek arról, hogyan is áll éppen, azaz 

mennyi a hozama, akkor hogyan, mi alapján mûködnek? Hogyan 

bízhatna meg ezek után egyetlen betétes is egy ilyen cégben, hogyan 

bízhatná rá a megtakarításait, fõként hosszú évtizedeken keresztül? 

A betétesek csak az eddigi befizetésük összegérõl szóló kimutatást 

kapták kézhez, legalábbis a média errõl tájékoztatott bennünket. 

(Ha a hagyomány állításának hinni szabad, akadt olyan is, akinek 

az egyenlege mínuszban volt! Ez hogyan lehetséges? Ne kérdezzék, 

fogalmam sincs, de szintén elgondolkodtató, hogy erre manapság 

már egyáltalán nem legyint könnyedén az ember, mert nagyon is 

elképzelhetõnek tartja!) 

Szóval, belegondoltak már abba, hogy utána, tudják, miután a 

nyugdíjas házaspár hazajött a hawaii nyaralásból, na utána mi lesz? 

Megmondom az õszintét, ordító ellentétet látok aközött a több 

évtizedre elõrelátó gondos, kis pénzecskéjüket a nagy hozam reményében 

magánnyugdíj-pénztárba tévõ takarékoskodás szellemisége, 

144

majd azt utána egy pillanat alatt hawaii luxusnyaralásra elherdáló 

felelõtlenség között. 

(Mintha a pillanatnyi örömöt – naná, hogy pénzért – szerzõ utcalány, 

vagy az évtizedekre boldogságot biztosító feleség és a családi 

tûzhely nyújtotta biztonság között kellene választani.) 

Képzeljük el azt a kontrasztot, melyet a Hawaii-n töltött álomutazást 

követõen megtapasztalnak derék nyugdíjasaink, midõn az állami 

nyugdíj megmaradt részébõl tengõdnek. Ne felejtsük el, innentõl 

kezdve az államtól csak azt a nyugdíjat kapják, amit õk maguk befizettek, 

a munkáltatótól származó, ún. szolidaritásit már nem. (Legalábbis 

a teljes állami nyugdíjat innentõl kezdve már nem kapják.) 

Erre mondtam én azt egy elõzõ értekezésemben, hogy ez gyakorlatilag 

szélhámosság, hiszen a pénzemet én is be tudom tenni bármelyik 

pénzintézetbe (bank, takarékszövetkezet), ahol a tartós lekötésre 

igen csak jó kamatokat, 5–7%-ot is megadnak. Ehhez nincs szükség 

egy közém és a pénzem közé beiktatott újabb plusz intézményre, 

amelyre ráadásul még állami garancia sincs, miközben a bankbetétekre 

meg van! 

De talán legalább ennyire érdekes az „utána mi lesz?” kérdés-feltevés 

mellett az „és addig mi lesz?” kérdés feltevése is. Bizonyára 

Önöket is megkeresték már kedvezõ megtakarítási formákkal, ha 

ennyit meg annyit betesz havonta ennyit meg annyit kap majd... hát 

igen, ezzel a „majd”-dal vannak az igazi bajok. Ha most el is tekintünk 

attól, hogy a szegény szerencsétlen adófizetõ barom nem tud 

havonta ennyit meg annyit félretenni, egész egyszerûen azért nem, 

mert tökig eladósították, akkor sincs semmi biztosíték arra, hogy az 

illetõ magáncég több évtized múlva is létezik, s ha még létezik is, fizetõképes-e, 

s ha még fizetõképes is, tudott-e meggyõzõ hozamot 

produkálni. Mert bizony a 0,7%-ot sok mindennek lehet nevezni, 

csak meggyõzõnek nem. Képzeljük el mekkora csalódás lehet valakinek, 

ha egy végigdolgozott élet után – ne legyünk nagy igényûek, 

hagyjuk a francba Hawaii-t – azzal szembesül, hogy a megtakarítása 

145

csak a napi létezésre elegendõ, pedig neki aszonták – egyik ismerõsöm 

szavajárásával élve – hogy habzsi-dõzsi lesz. Aztán az esetek 

nagy többségében valahogy mégsem lesz. 

Hát itt a trükk! Mert abban ugye mindannyian egyetértünk, az nem valami 

kecsegtetõ jövõkép, hogy megöregedve a magánnyugdíjpénztárból 

kivett pénzecskét, ami akkorra ki tudja mennyit fog érni, tehetjük be egy 

másik intézet, mondjuk egy bank trezorjába. 

Persze, tudom, ugyanez fennáll az állami nyugdíj-rendszer esetében 

is, aszongyák az a pénz is maximum az éhenhaláshoz lesz elegendõ. 

Az állami rendszer is erõs kihívásokkal küszködik, egyesek szerint 

záros határidõn belül össze is fog dõlni. Mégis azt mondom, hogy 

amit az emberi összefogás, a szolidaritás, az egymásért érzett felelõsség 

tart össze, az számomra idõtállóbbnak tûnik, mint amit a pénz és 

a haszonérdekeltség. Arról nem is beszélve, hogy ez a rendszer a tekintetben 

is sokkal korrektebb, hogy ebben legalább nem hitegetnek. 

Tudom, hogy ez sovány vigasz, de legalább elkerülhetõ a nagy 

pofára esés. Itt legalább elõre megmondják, hogy szar lesz, legalább 

lélekben felkészülhet rá az ember, ahelyett, hogy hawaii luxusnyaralással 

kábítják. 

Tegyék szívükre a kezüket, mondják meg, de õszintén, hány olyan 

embert ismernek a környezetükben, ahol a „nyugdíjas házaspár megél 

egy nyugdíjból, esetleg korábbi megtakarításaik nyomán, esetleg gyermekeik 

támogatása révén egzisztenciális biztonságban vannak”? Szétnézek, 

s bizony én egyetlenegy ilyet sem látok a környezetemben. A fordítottjából 

– vagyis, ahol a szülõ támogatja a gyerekét (muszáj neki) – 

viszont annál többet. 

Megint olyan déja vu érzésem támadt. A nagy magyar rögvalósághoz 

képest teljesen életszerûtlennek tûnõ hawaii nyaralás példázatán 

keresztül visszaköszön a csak itt, csak most és csak neked, de legfõképpen 

a CSAK MOST carpe diem (élj a mának) ostoba mammonita 

szemléletmódja. Egy élet munkáját verd el egy pillanat alatt. 

S hogy utána mi lesz? Kit érdekel?!Áras népek gondolatvilága ez: a 

146

hosszú évtizedek megtakarításait ha lehet verd el azonnal, költsd el 

még ma (ha lehet) nem jó helyen van az nálad! Mire tartogatod? 

Ahogyan a médiatörvény kapcsán, úgy a kötelezõ magánnyugdíj-pénztárak 

kapcsán hozott jogszabályi intézkedéseknek is világos, 

egyértelmû szándéka, hogy a posztkommunista károkozást ha másként 

nem lehet – a jog eszközével tegyék valahogy jóvá. A jog, lévén 

emberi produktum, természetesen nem alkalmas erre teljes egészében. 

A médiatörvény a véleménymonopólium megtörésére, a nyugdíjrendszerrel 

kapcsolatos rendelkezések pedig az önzõ pénzimádat 

hajszolása helyett a közösség önfenntartási képességének visszaállítására, 

finanszírozhatóságára épít. És arra, hogy a közösség – ha egyáltalán 

még létezik ilyen – finanszírozható maradjon, de legalábbis 

túléljen mammon világában. Önzõ egyének sokasága sosem alkot 

közösséget, társadalmat meg aztán végképp nem. 

Ismét Bogár Lászlóra hivatkozom. A témával kapcsolatban nemrégiben 

hallottam tõle egy nagyon szemléletes hasonlatot. A gépjármûvek 

kötelezõ felelõsség-biztosításához hasonlította a nyugdíjrendszert. Amikor 

befizeti az ember a biztosítás díját, az állam által garantált, folyamatosan 

fennálló szolgáltatást vár el, nevezetesen, hogy a jövõben a biztosító helyt 

áll, ha szükséges. Itt is valami ilyesmirõl van szó, csak ez esetben mi emberek 

vagyunk a biztosítottak. És valahol itt van a lényeg, ez a legnagyobb 

gondom a 168 Óra cikkével, még pontosabban annak szellemiségével. 

Számomra ebbõl az írásból az tûnik ki, hogy nem értették meg a nyugdíj-rendszer 

lényegét. Nem értették meg, mert a nyugdíj-rendszer nem az 

egyösszegû (értsd: egyszeri nagy összegû) pénzfelvétel lehetõségérõl, hanem 

a hosszú távú stabil megélhetés idõskori biztosításáról szól. Természetesen 

azon lehet vitázni, hogy a jelenlegi rendszer ennek mennyire képes 

megfelelni, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magánnyugdíj-pénztár, 

fõként ha azt kötelezõen ráerõltetik az emberekre, az eddigi tapasztalatok 

szerint erre a célra teljességgel alkalmatlan. Legalábbis azon 

anyagi és financiális kondíciók között, melyben ma a magyar társadalom 

leledzik, minden bizonnyal. 

147

Persze az is lehet, hogy én látom rosszul, és én tévedek. A baj csupán 

az, hogy túl sokszor ámít ottak és hitegettek bennünket, hogy 

majd egyszer, valamikor, évtizedek múltán a gyerekeinknek, az unokáinknak, 

na majd nekik már jó lesz. Az államszocializmus idején is 

(fölépítjük a szocializmust eftársak, de amíg fölépül, addig még elkopik 

néhány pár bakancs a szocializmus útján – vagy valami ilyesmi), 

és most, a vadkapitalizmus korában is ugyanaz a nóta, csak a hangszerelés 

változott némiképp. Tegyél félre havonta ennyit meg annyit 

és akkor egyszer majd valamikor (de azt te már nagy valószínûség 

szerint úgysem fogod megérni – csak ezt nem mondják el nekünk) 

mehetsz nyaralni Hawaii-ra. 

Ugyanakkor a másik oldalon próbálnak belehajszolni az „élj a 

mának” azonnali eladósodás manapság oly széles körben elfogadott 

viselkedés -formájába. Takarékoskodj, évtizedekre elõre, rakj félre 

zsét, mert máskülönben éhen fogsz dögleni, állami nyugdíjrendszer 

mán nem is lesz akkorra, de bezzeg a magán, na az még akkor is virulni 

fog! De most még azért vegyél meg hitelre néhány kacatot, amire 

tulajdonképpen az égadta világon semmi szükséged sincs, hiszen tudod, 

a pénzed nálunk van a legjobb helyen! De legalábbis jobb 

helyen van, mint nálad. 

Kicsit olyan ez, mint az egyre nagyobb képernyõs lapos tévék meg 

a hordozható filmnézõ kütyük, amiket ráadásul ugyanazon a helyen 

árulnak. A tévénél aszongyák neked, vedd meg a minél nagyobbat, 

hiszen moziszerû élményre vágsz a nappalidban, nem igaz? (Van egyáltalán 

nappalid a panelben?) Ugyanakkor vedd meg a hordozható 

kütyüt is, amin szart se látsz a filmbõl, de muszáj, hogy magaddal 

vidd a szórakozást. Nem igaz? Egyszer az a jó, ha minél nagyobb a 

kép, másszor meg az, ha minél kisebb. A lényeg, hogy vedd meg! Ha 

lehet, hitelre! Átvernek mindkét helyen. És figyelj csak oda! Moziszerû 

az élmény, narancsízû a szörp! Már nem eredeti, csak szerû! 

Hiszen mozi-élményt csak a moziban kaphatsz, oda el kell menned, 

muszáj fölkelned a tévénézõ fotöjbõl, emberek közé menned, társa- 

148

dalmi érintkezésekbe kell bocsájtkoznod satöbbi. Narancs ízt pedig 

csak a valódi narancs ad, a többi már csak olyan szerû, vagy ízé. (Az 

utóbbi idõkben a nagy kérdés persze az, hogy mit tekinthetünk 

valódi narancsnak?) 

No, hát ez a magánnyugdíj-féle Hawaii utazás is csak egy ilyen 

szerû, vagy izé, legalábbis nálam mindössze a kollektív néphülyítés 

kategóriájában kap helyet. 

Nem mondom, talán ha a Himalájára szervezett sítúrát, vagy egy 

ûrtársasutazás t ajánlottak volna... 



149

IMMÁRON VÉDTELENÜL ÉS 

KISZOLGÁLTATVA 

Megbaszta a ló! – ahogyan a nép egyszerû gyermeke szokta volt fogalmazni 

mifelénk a városi szóhasználatban az efféle megképzõdött 

szituésünök láttán. Nos igen, ma, az Úrnak 2011. esztendejében, annak 

is január, vagyis fergeteg havának 26. napján immáron mindenki 

számára kétségtelenül világossá és egyértelmûvé vált: itt állunk 

immáron védtelenül és kiszolgáltatottan, innentõl kezdve nemcsak 

az igazság-, de kétségtelenül a jogszolgáltatásnak is befellegzett. 

Ma ugyanis elvették tõlünk azt a jogot, hogy megvédhessük magunkat! 

És azt is, hogy közösségbe szervezõdve egymást megvédjük! 

Újabb mérföldkõhöz ért az istentelen köztársaság lefelé vezetõ útján. 

Kádár még a szocializmus, a vadkapitalizmus globálnyik(ha)jai 

pedig a leépülés útján terelgetik ezt a szerencsétlen sorsú népet. 

Szemlézünk kicsikét a HVG internetes oldaláról: 

Megkezdõdött a bankoknak ultimátumot adó VÉSZ-elnök pere 

Megkezdõdött szerdán a II-III. kerületi bíróságon Éliás Ádám kényszerítés 

miatt indult büntetõpere; a Vállalkozások Érdekvédelmi 

Szövetségének (VÉSZ) elnökét azzal vádolják, hogy 2009 júliusában 

a nagy nyilvánosság elõtt is közzétett ultimátumot intézett a magyarországi 

bankszférához. 

150

Ebben a vádlott kijelentette, hogy a pénzügyi válság következtében 

megszaporodott árverések és kilakoltatások miatt, a társadalom védelme 

érdekében az általa vezetett mozgalom háborúban állónak tekinti 

magát a bankokkal. Felszólította több bank vezetõjét, hogy állítsák 

le az önhibájukból fizetésképtelenné lett adósok ingatlanjainak 

elárverezését, és az adósok kilakoltatását, ellenkezõ esetben banki 

feketelista összeállítását, a betétesek betéteinek kivételére való felszólítását, 

végsõ soron pedig a követelést nem teljesítõ bankok megsemmisítését 

helyezte kilátásba. A szerdán kezdõdött büntetõperben 

Simor András jegybankelnököt, Felcsuti Pétert, a Raiffeisen Bank 

volt elnök-vezérigazgatóját, valamint Erdei Tamást, az MKB Bank 

elnök-vezérigazgatóját is tanúként hallgatták meg. Valamennyien 

azt mondták, hogy komolyan kellett venniük a fenyegetést. 

Forrás: HVG.hu 

Emlékeznek még Bayer Zsoltra? Amikor a Magyar Hírlap hasábjain 

arra buzdította a jónépet, hogy ne fizessék be a csekkjeiket? Már 

akkoris mondtam, rossz megoldás. Sokkal jobb, ha mindenki bemegy 

a bankba és kiveszi a pénzét, megszünteti a folyószámláját. 

Senki nem tilthatja meg. Gondoltam én akkor! De mi van most? 

Megtiltani persze most sem tilthatja meg senki, csak éppen buzdítani 

nem szabad rá, mert akkor már kényszerítjük a bankrendszert és 

hipp-hopp, rögtön három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntethetnek 

minket, ahogy Simor András fogalmazott, a magyar bankrendszer 

mûködõképeeségének veszélyeztetéséért. Legalábbis a tárgyaláson 

azt mondta, neki kizárólag a magyar bakrendszer mûködõképességének 

fenntartása a célja, és hát ugye mint a Magyar 

Nemzeti Bank nevû pénzintézet felkent illetékes vezetõje, akinek 

nem mellesleg pont ez a dolga, õ ugye õrködik. 

No, mármost valamennyien érzékeljük azt, hogy micsoda cinikusan 

képmutató pofátlanság a „kényszerítés” szó ilyedtén fokú 

151

önkényes értelmezése, amikor számtalanszor tapasztalhatjuk a 

pénzintézetek részérõl történõ egyoldalú szerzõdésmódosításokat. 

A dologban azonban nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy 

most már meg sem védheted magad! Innentõl kezdve ki sem 

mondhatod, amit gondolsz, mert lecsuknak érte, mondván, te 

kényszerítõleg léptél fel. 

Amúgy egyébként az egész egy közröhej. Ha valaki már látta Éliás 

Ádámot képet alkothat arról, micsoda fenyegetést jelent õ maga és 

személye a magyar bankrendszerre és annak mûködésére. Kósa Lajos, 

meg a Szíjjártó gyerek jutott az eszembe, amikor hirtelen egy pillanat 

alatt világpolitikai tényezõkké válva alapjaiban rengették meg 

a forint árfolyamát a nemzetközi tõzsdéken. 

Visszatérve a VÉSZ elnökére. Az egész egyébként meglehetõsen 

VÉSZjósló. Ha Éliás Ádámot lecsukják, de még akkoris, ha csak feltételest 

kap, mindannyian érezzük, hogy itt ismét eltört valami. 

(Milyen érdekes! Csak az adósoknak lehet feketelistájuk, a bankoknak 

nem. BÁR...) 

Most a megfélemlítéssel próbálkoznak. Iktasd ki a vezért, szétszéled 

a sereg. Bekasztlizzuk a nagypofájú hangadót, majd ebbõl tanul a 

többi. Ahelyett, hogy a kétharmados fülkeforradalom nagyhangú 

gyõztesei beváltanák ígéreteiket és mondjuk egy tollvonással eltörölnék, 

vagy megváltoztatnák az olyan ostoba jogszabályokat, amelyek 

létezése miatt egyáltalán létezik a VÉSZ (Vállalkozók Érdekvédelmi 

Szövetsége), melynek Éliás Ádám az elnöke. Gondolok itt elsõsorban 

arra a sokakat érintõ vérlázító rendelkezésre, miszerint az 

ÁFA-t mindig minden körülmények között be kell fizetni, még 

akkoris, ha az alapját képezõ bevétel még be sem érkezett. Akkor 

mibõl is fizessem be? Hogyhogy mibõl?! Hát elõre meghitelezed! Ez 

csak természetes, nem? 

NEM! 

Még a nem fizetõ megrendelõnek áll felljebb, amikor a mesterember 

vagy a cég, elunván a pénze utáni hiába való ácsorgást, ki- 

152

megy a helyszínre és elkezdi a visszabontást. Mi az, hogy? Dejszen 

ez az én házam! A tiéd? Tényleg? Kifizetted? Próbálnál a boltban 

leemelni egy kiflit a biztonsági õr elõtt és hangos csámcsogás közepette 

elmajszolni, majd fizetés nélkül távozni! Úgy lekapna 

azonnal a tíz körmödrõl a security, hogy csak pislognál, mint 

Grisa a körmoziban. Egy kiflinél azt mondanák rád, hogy loptál. 

És egy háznál? Itt tartunk ma! 

A kerékvas bank elsõ embere aszonta, ha tömegesen vennék ki 

a pénzüket az emberek egy adott pénzintézetbõl, az olyan nagyfokú 

bizalomvesztést jelentene, amely gazdasági károkat okozna. 

Tényleg? És a kisembernek okozott gazdasági károk? Azok 

komilfó, mert hát a hazai bankszektornak ugye mûködnie kell – 

ahogy Schneider úr operába jár, azaz – minden körülmények között. 

És a kisembernek? Neki nem kell „mûködnie”? Az álom- és 

állampolgár dögöljön meg? 

Nekem meg az jutott eszembe, bizonyára oka lenne annak, ha 

emberek tömegesen vennék ki a pénzüket egy adott pénzintézetbõl. 

Nyilván el kellene gondolkodnia azon az adott bank vezetõinek, 

hogy tevékenységük nem szült-e visszatetszést vagy bizalmatlanságot 

azokban, akik annak idején bizalommal fordultak 

hozzájuk. Ahogy Kosztolányi Dezsõ oly bölcsen és lényeglátón 

fejezi ki Comprendre c’est tout pardonner címû szösszenetében: 

Csodálkozol a kokainistán, 

s nem érted? 

Gondolkozzál az okain is tán - 

s megérted! 

Gondolkozzunk hát mi is! Javaslom legyünk szerények. Többet 

ésszel, mint erõvel! A forgóajtóban nyugodtan engedjük elõre 

a többieket, mi nem sietünk! Ne döngessük féltéglával a mellünket, 

hogy „möggyüttünk, minkvónánkamélymagyarok”! 

153

Ne! Egyszerûen csak menjünk be ‘oszt szüntessük meg a számlánkat. 

Indok rengeteg van, mondjuk, hogy nem voltak szimpatikusak. 



1 hozzászólás a cikkhez a Nemzeti Internetfigyelõrõl: 

Dohán Mihály 

Láttam az Éliás perrõl készített TV tudósítást. A bankárok beszéltek, 

eldödögték az „aggodalmaikat”, a vádlottról viszont csak azt közölték, 

hogy „elismerte, hogy…” – és itt valami semmitmondó, szóhasználati 

problémát említettek. Kiegyensúlyozott tájékoztatás! Igaz? „Mi az hogy? 

De még mennyire!” – mondaná Gyurcsány. Egy szóval sem hangzott el, 

hogy „íme, az egyetlen ember az egész országban, aki egzisztenciális kockázatot 

vállalt olyan emberekért, akikhez semmi köze. Akiket sohasem látott. 

Teszi mindezt együttérzése és igazságérzete által vezérelve.” Persze, 

hogy nem „polkorrekt” ebben a globalista hazugságkultúrában, a „proletkultot” 

felváltó „politkultban”. Még hogy veszélyeztetni meri a bankokat! 

A védtelen és gyenge kis bankocskákat?, a rettenetes „magyar Zorro”, aki 

kardjával Z betût vág a leggátlástalanabb bankok üvegkirakatára. Képzelem, 

hogy Simor úgy reszket tõle, mint Vásárhelyi Mária attól, hogy lámpaernyõt 

készítenek a bõrébõl az Éliás-féle „antiszemiták”. Hiszen az állását 

fenyegeti ez a terrorista, ha miatta bedõl a Nemzeti Bank! A szent 

bankrendszer biztonságát veszélyezteti! Csodálom, hogy nem kéz- és lábbilincsben, 

vagy vaskalickában, mint az Oroszországban szokás, tartották 

a tárgyalóteremben ezt a közveszélyes terroristát, aki veszélyezteti a 

bankokat… a bankokat, ezt a kihalás szélére sodrott, védendõ, megmentendõ 

állatfajt! Emberiség elleni bûntett! A globalizmus havi sok milliót 

keresõ kitartottjai prédikálják ezt pofátlanul. Emberek, akik számára a 

tisztesség és az erkölcs semmit sem jelent, csak a haszon. Szegény Orbán 

az EU parlamentben most megtapasztalhatta, hogy milyen az, ha valaki- 

154

e a „polkorrekt” hiénák rátámadnak a hazugságaikkal. Sajnáltam õt, de 

megérdemelte. Õ ugyanezt tette a Jobbikkal és a Gárdával. Kérdés, hogy 

eszébe jutott-e ez, hogy vont-e le ebbõl bármiféle tanulságot, hogy érzett-e 

valami szégyen- és megbánásfélét. Ha a bankoknak van joguk BAR listákat 

készíteni a betétesekrõl, miért ne volna joga a betéteseknek, az egyszerû 

állampolgároknak, sõt a betétesek által megválasztott kormánynak fekete 

listát készíteni a gátlástalan és tisztességtelen bankokról és az ingatlanhiénákról. 

Szerintem az államnak ez nem joga, hanem kötelessége 

volna, ha valóban bennünket szolgálna. Kötelessége volna idõben pellengérre 

állítani a spekulánsokat és nem megvárni, amíg BAUMAG üggyé 

nõve jóvátehetetlenül tönkreteszik emberek százezreinek az életét. Nagyon 

várom, hogy a Magyar (fülke)Forradalmi Nagytõkés-Polgár Kormány 

mit fog lépni az ügyben, ami egyébként nem más, mint az amerikai 

ún. „housing bubble” szolgai lemásolása. Egy akció, amelynek eleve az 

volt a célja, hogy tudatosan tönkretegyék a lakáshitelek felvevõit és az 

egész ingatlanpiacot, hogy harácsolhassanak. Az amerikai bankok olcsó 

hitelek ígéretével gyakorlatilag ingyen elsajátították nem csak az árverésre 

bocsátott ingatlanokat, hanem, úgymond, „a pénzügyi szektor mûködõképességének 

a fenntartása érdekében” történelmileg soha sem látott mértékû 

állami támogatásokat is bezsebeltek (úgy hívták, hogy „bail out”). Ha 

az amerikai állam részben vagy egészben megvásárolta volna az árverésre 

bocsátott ingatlanokat, olcsón hozzájutott volna egy csomó állami bérlakáshoz, 

amelyek ezután a számára jövedelmeztek volna, emberek milliói 

nem kerültek volna az utcára, a bankok nem ajvékolhattak volna az állami 

támogatásért és az állam sokkal kevesebb költségbe verte volna magát, 

azaz kevésbé adósította volna el az amerikai társadalmat, közöttük a földönfutóvá 

tett lakáshiteleseket. Persze, ez nem lett volna „polkorrekt” 

megoldás. Hogy is képzelheti valaki, hogy az „egy dollár-egy szavazat” 

amerikai demokráciájában a választók, az állampolgárok érdekeit nézték 

volna a „honatyák” és „honanyák”. Röhej, hogy miután a „bajba jutott” 

bankok megkapták az állami pénzt, annak a nagy részét a vezetõk 

történelmileg példátlan jutalmaira költötték el és utána fölháborodtak, 

155

amikor egyes nem „polkorrektek” azt követelték, hogy számoljanak el az 

állami pénzek felhasználásával. Lehet, hogy valami hasonló zsebbélelés 

elmaradásától való félelem rejlik a „mi bankáraink” „aggodalma” mögött? 

Az esetnek még van egy sajátos, csak a magyar demokráciát jellemzõ 

sajátsága. Az USA-ban és Nagy-Britanniában emberjogi szervezetek tettek 

felhívásokat közzé, hogy az amerikai és angol befektetõk vonják ki nem 

csak a bankbetéteiket, de a befektetéseiket is Izraelbõl, a „Közel-Kelet 

egyetlen demokráciájából” az ország minõsíthetetlen emberjogi állapota 

miatt (ezt úgy hívják, hogy divestment). Angol fõiskolák és egyetemek az 

izraeli tudományos intézetek bojkottjára szólították fel a világ tudományos 

intézményeit. Ott ezért senkit sem állítottak bíróság elé. A mi 

globalista demokráciánk azonban „túlmutat” a nyugati demokráciákon. 

Mi a szocialista demokráciát felváltó globalista demokrácia élmunkásai, 

sztahanovistái vagyunk. Most is a nyugat elõtt járunk, mint a szocializmusban. 

Ezért nálunk, ha az utca embere megkockáztat egy ilyen kijelentést, 

bíróság elé kerül. Vagy csak nálunk merik a bankok megkockáztatni 

ezt a pofátlanságot? Minden elismerésem a Magyar (fülke)Forradalmi 

Nagytõkés-Polgár Kormányé és a „független magyar bíróságé”! Vagy 

esetleg „banki bíróságé”? Várom a választ, de nem szóbelit, hanem a tettekben 

megmutatkozót, az ügy kimenetelét. Kíváncsi vagyok, hogy a jó 

hírnév rombolásáért mennyi büntetést kell majd fizetniük a szegény, jótét 

bankoknak. Pedig most az egyszer õszintén szurkolok Orbánnak. Örülök 

a bankadónak, örülök a multik megadóztatásának, örülök a magán nyugdíjpénztárak 

kiebrudalásának, örülök az EU parlament elõtti bátor és 

okos fellépésének és kíváncsian várom a folytatást. Elsõsorban azt, hogy 

képes lesz-e a nemzeti összefogásra. Össze tud-e fogni a devizahitelesekkel, 

össze tud-e fogni a globalista hiénák állandó célpontjaival, azaz az 

igazi nemzeti erõkkel? Nagyon kíváncsi vagyok. 

A nemzeti banki törvényt pedig meg kell változtatni és a bankot újra a 

magyar közhatalom ellenõrzése alá helyezni! Simor Andrást pedig le kell 

váltani! Ha most Orbán meghódol az önmagát „nemzetközi közösségnek” 

címzõ rablóbandának, ha nem képes megérteni, hogy kikkel kell kezet fog- 

156

nia, akkor az a jövõ vár rá, mint az MSZP-re. Hiába neveztek el utcákat 

Kun (Cohen) Béláról és Szamuelly Tiborról, hiába volt „népünk nagy tanítója” 

„Rákosi elvtárs”, már mindüket „lehúzták a fajanszon®”, ahogy a 

volt szocialista nagyváros öntudatos polgára mondaná, és ma már Lendvai 

Ildikó sem meri kompromittálni magát azzal, hogy a védelmébe veszi 

õket. Ez még a „kétharmados” párttal is megtörténhet, ahogy megesett az 

MDF-fel is. Elég a hazudozásból, mert vége a birkatürelemként legyalázott, 

õsi, magyar toleranciának. 

157

HIPP-HOPP! ITT AZ APEH, 

HOL AZ APEH?! 

–avagy A halhatatlannak tûnõ kettõs mércérõl – 

Nézem az összefoglalót. Bár ne néztem volna! A magyar ember zsebében 

szalonnázás céljából rendszeresített Bugyli márkájú, bicska típusú 

evõalkalmatosság – mint már oly sokszor ezt megelõzõen – 

félautomatikus üzemmódban, gyakorlatilag azonnal kinyílik. 

A jogalkalmazó szerint – így híjják szép szakszerûen megfogalmazva 

a tekintetes táblabíróságot – a lõtéri kutyát sem érdekli, hogy a vádlott 

honnan húzott elõ csak úgy, játszi könnyedséggel 50 gurigát*. Hogy 

most a mellényzsebébõl-e, avagy odacsúsztatták nékije, vagy netalán 

tán Gyuszi taxist fogadták föl egy rendkívüli fuvarra, vinné mán oda 

nejlon ‘acskóban a pénzt ennek a szerencsétlennek, ezt valószínûleg 

soha nem fogjuk megtudni, de nincs is nagy jelentõsége, hiszen a az ügy 

szempontjából, szakkifejezéssel élve: indifferens. 

Bezzeg te! Vagy én! Ha kicsikét is gyarapodásnak indulnál – és 

itt ebben a konkrét esetben most nem súlygyarapodásra gondolok, 

hanem teszem azt anyagilag kezdenél kicsikét módosabbá 

válni –, rögtön ott terem az APEH, és elszámoltat az utolsó fillérrõl 

is, mer’ érdekes módon, nálad, meg nálam baromira kíváncsi 

lesz egyszerre. 

Hogy is van ez? 

Hipp-hopp! Itt az APEH, hol az APEH?! 

Ugye valamennyien érezzük a rendszer életszerûtlenségét és tarthatatlanságát? 

158

Cusi lazán visszatolja az államkasszába az 50 gurigát* és a kutya se 

kérdezi tõle, honnan a rossebbõl van. Mondjuk én kérdezem, de ez az 

apró és jelentéktelennek tûnõ momentum ugyanúgy szintén nem tart 

számot még a lõtéri kutya érdeklõdésére sem, mer’ jómagam sem a rivaldafényben 

mozgó politikus, sem pedig a média berkein belül mozgó 

– és eukonform elvárások szerint – a közhatalmat senki által meg nem 

választottan ellenõrzõ önkéntes mérvadó sem vagyok. 

Apró kis porszem vagyok csupán, az adófizetõ barom státuszába besorolt 

álom- és állampolgár, tényleg szó szerint, a kutyát se érdekli, 

hogy mit akarok én, mi az, ami foglalkoztat engem. A rendszerben a 

végrehajtó hatalmat birtokló (és sok esetben bitorló) megosztásra törekvõ 

szervezetek – igen, a pártokról beszélek – nem arra kíváncsiak, 

mit szeretnél te vagy én, fordítva ülve a lovon, elmondják szép szavakkal, 

mit akarnak õk, te, s veled együtt én pedig maximum szavazhatunk 

erre, attól függõen, melyikük elképzelései a legszimpatikusabbak, 

illetve legkevésbé ellenszenvesek számunkra. Ugye valamennyien 

érezzük a rendszer életszerûtlenségét és tarthatatlanságát! 

Kissé elkalandoztam, vissza hát a „senkit nem érdekel semmi” vagyon 

játszósdihoz! 

Látják, már én is beleesek a hibába, mint annak idején a whisky-s 

rabló esetében, akarva-akaratlanul, de lassan népi hõst csinálunk a 

karrierista, közpénzt elsinkófáló megélhetési politikusból, pedig igazából 

véve szánni való figura õ. Nagyon nagy veszélyeket rejt magában 

ez a folyamat, észre sem vesszük, úgy változtat át bennünket a 

televízió. Sokszor már a médiában is, például a Hír Tv kitûnõ, a per 

elsõ fokú tárgyalásáról készült összefoglaló sorozatában is becézve 

emlegetik az elsõ rendû vádlottat, miáltal akarva-akaratlanul, de 

virtuális családtagot faragnak belõle, aki iránt aztán már akár szánalmat 

is érezhetünk, pedig a mi pénzünket költötte. Valahol tényleg 

olyan ez, mint a whisky-s rabló, hiszen amikor bankot rabolt, 

tulajdonképpen minket is megrabolt, mert manapság már nemcsak 

a gazdag emberek tartják pénzintézetekben a pénzüket. 

159

Visszatérve a rendszer életszerûtlenségére és tarthatatlanságára! 

Ez is a kettõs mérce egyik sajátos megnyilvánulása. Az ún. kisember 

számára ebbõl az „jön le”, hogy az érinthetetleneknek mindent 

szabad, még akkor is, ha mégis megérintik õket. 

(Persze ezt az „érintést” sem úgy kell elképzelni, mintha minket, 

ún. kisembereket érintettek volna meg, dehogy. A politikusok, 

pénzemberek, médiaszereplõk esetében – lásd Császár Elõd (Stohl 

Bucinál kíváncsian várjuk a végkifejletet) ez az „érintés” maximum 

amolyan legyintésféleként eszközlõdik csupán – ronda magyarsággal 

és abszolút szenvedõ módban, mármint a cikk írója). 

Érdekes ellentmondást vél felfedezni a magamfajta egyszerû ember 

a valóság, és a médiában elhangzó manipulatív kommunikáció 

között. Történelmi tanulmányaimra visszagondolva, ahogy mifelénk 

az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) mondani 

szokás: valami nem smakkol. Tudniillik egy forradalom után az ember 

azonnali és gyökeres (értsd: radikális) változásokra számít, ezzel 

szemben nem ezt tapasztaljuk a kétharmados fülkeforradalmat követõen! 

Ah, minõ különbségek! 

A népi naivitás állapotában leledzõ álompolgárok, s talán ezek 

szerint magam is e sajátos kategória tagja vónék, arra számítottak, 

hogy a kettõs mérce végre kitakarodik a közéletbõl, de legalábbis jelentõsen 

csökken. De nem! Mindeközben folyton érezteti veled a 

hatalom, és ebbõl a szempontból tényleg indifferens, hogy kik testesítik 

meg azt a bizonyos végrehajtó hatalmat, hogy vigyázz, mert 

amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! 

Kétharmados fülkeforradalom ide, „a választók kifejezték akaratukat” 

címû mindent elsöprõ lakossági támogatás oda, ha szétnéz az 

ember, szinte semmi sem változott. Látszólag talán nem tartozik ide, 

szerintem azonban nagyon is ide kívánkozik egy másik érdekes hír is. 

A fõsodratú média hajlamos arra, hogy csak a felszínt kapargassa, és 

az igazán lényeges dolgokat elhallgassa. Idézzünk most egy részletet 

a HVG internetes változatán megjelent egyik írásból: 

160

Helyi pénzzel fizetnének a magyar városok 

Több városban is bevezetnének soproni kékfrank mintájára helyi 

pénzt. Az MNB igazgatója szerint nem jelentenek a forintnak semmilyen 

tekintetben „konkurenciát” a regionális fizetõeszközök. 

Több városból is kérték már a soproni helyi fizetõeszközt, a kékfrankot 

bevezetõ, épp a rábaközi tallér megteremtése felett bábáskodó 

szövetkezet támogatását saját helyi pénzhelyettesítõ megalkotásához. 

Kitörési pontot jelent a helyi gazdaság erõsítése - hangoztatta az 

MTI-nek nyilatkozva Perkovátz Tamás, a Ha-Mi Összefogunk 

Európai Szövetkezet igazgatóságának elnöke, s jelezte: a hetekben 

Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és Szombathelyen is konzultál 

e témában. 

(...) 

Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi és értékpapír-elszámolási 

területének igazgatója az MTI-nek elmondta: ezek a 

jogilag utalványnak számító fizetõeszközök csak korlátozottan használhatóak 

fizetésre, mivel zárt körben használják õket, így a jelenlegi 

szabályozási környezetben nem is engedélykötelesek. Ezzel együtt a 

szakember kiemelte: a törvény egyértelmûen kimondja, a hatóságoknak 

kell mérlegelniük, hogy az ilyen pénzhelyettesítõ mikor kezdi 

el feszegetni a „korlátozottság” definícióját, azaz mikortól válik esetleg 

engedélykötelessé. 

Elmondta: ha a Sopron környékén már „bevezetett” soproni kékfrankot, 

illetve a tervezett rábaközi tallért górcsõ alá veszi a hatóság, 

akkor elmondható róluk, hogy területileg korlátozottan használhatóak 

fel, és elég szûk vállalkozói körben fogadják el õket. 

161

Bartha Lajos elmondta: a két illetékes fõhatóság; a Pénzügyi Szervezetek 

Állami Felügyelete és az MNB is vizsgálta a soproni kékfrank 

kibocsátásának körülményeit, és arra jutottak, hogy csupán területileg 

korlátozottan használhatóak fel, így nem kötötték engedélyhez a 

forgalomba hozatalt. Ahogy más pénzhelyettesítõk, így például a 

Sodexo-utalvány is, amely a meleg étkeztetésben szerepel pénzhelyettesítõként, 

a kékfrank vagy a tallér is bizonyos céllal, zárt körben 

kerül forgalomba. 

Bartha Lajos aláhúzta: „nem állítom, hogy egyáltalán nincs hatása 

a helyi gazdaságra, de néhány közgazdasági kérdés is ott van a háttérben”. 

Az MNB igazgatója kifejtette: ha valaki egymillió forintot akar egymillió 

soproni kékfrankra átváltani, ez csak akkor lehetséges, ha elõbb belép 

a HA-MI Szövetkezetbe és legalább egy 100 euró értékû részjeggyel 

rendelkezik. Ezt követõen kerülhet sor a kékfrank kiváltására. 

Bartha Lajos kiemelte: mivel ez az utalvány a korábbi utalványokkal 

(például az étkezési jeggyel) szemben többször is felhasználható 

fizetésre, ezért az egyéb utalványokhoz képest fokozottan kell a 

Ha-Mi Szövetkezetnek, mint kibocsátónak garantálnia a soproni 

kékfrank hamisítás elleni védelmét. A soproni kékfrank körülbelül 

egy éve van forgalomban, felhasználása területileg Sopron környékére 

korlátozódik – fûzte hozzá a jegybank igazgatója. 

Forrás: HVG 

A cikket olvasva elõször az jutott eszembe, hej, ha Síklaky István 

ma is élne! De sajnos már nincs közöttünk. 

Másodszor meg az villant be, amit nem sokkal ezelõtt a Szentkorona 

Szabadegyetem média szakának nyílt napján Varga Tibor jog- 

162

történésztõl hallottam, nevezetesen, hogy ma is úgy kell tévét néznünk, 

rádiót hallgatnunk, újságot olvasnunk, mint a kommunizmus 

idején, azaz: a sorok között. 

Miért mondom ezt? 

Azért, mert ebben az esetben is a kettõs mérce egy sajátos megnyilvánulásával 

van dolgunk. Az én információim szerint az Európai Unióban 

mindösszesen 5% „hivatalos” valutával kell rendelkezni helyi pénz 

kibocsátása esetén. Magyarországon olyan törvényt hoztak, mellyel jelentõsen 

megnehezítették a helyi pénz kibocsátását, mert itt 100% fedezet 

kell mondjuk forintból. A világban több mint 5000 helyen mûködik 

ún. helyi fizetõeszköz, vagy helyi pénz, ezek tekintélyes része az 

Amerikai Egyesült Államokban, méghozzá nagyrészt sikerrel. Ez egy jó 

módszer a globalitás válságának a kivédésére, de legalábbis a negatív 

hatásainak csökkentésére. Az elsõ fecske már hazánkban is megjelent: 

a Soproni Kékfrankos. De azért a magát magyarnak, nemzetinek nevezõ 

bank fõ hallja kendje figyelmeztet bennünket, ne nagyon lovaljuk 

bele magunkat a globalizációtól való függetlenedésbe, de még csak a 

rendszertõl való kismértékû távolodásba sem: 

„a törvény egyértelmûen kimondja, a hatóságoknak kell mérlegelniük, 

hogy az ilyen pénzhelyettesítõ mikor kezdi el feszegetni a 

„korlátozottság” definícióját, azaz mikortól válik esetleg engedélykötelessé.” 

A harmincas években Ausztriában és Németországban a sikeres 

helyi-pénz kezdeményezéseket végül az állam központi bankja fojtotta 

el hatalmi szóval, mert észérveket nem találtak ellene. Ausztriában 

volt olyan település, ahol a segítségével teljes foglalkoztatottságot 

értek el, csak hát ez sértett bizonyos állami érdekeket, és 

annak a ma is mûködtetett kamatkapitalizmusnak az érdekköreit, 

mely rendszerbe bele van kódolva a munkanélküliség, hiszen lételeme. 

163

Addig, amíg nem sértitek a köreinket, az érdekeinket, nem szabotáljátok 

a pénzszivattyú zavartalan mûködtetését, addig játszadozhattok 

mindenféle csacskaságokkal. De ha átlépitek a határt, és elkezditek 

feszegetni a „korlátozottság” definícióját (melyet szintén 

mi fogalmaztunk meg a vonatkozó jogszabályban), könnyen engedélykötelessé 

válhatnak a kis játékaitok. Az engedélyeket pedig mi 

nem fogjuk kiadni, ezt garantálhatom! 

(Tisztára, mint Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége 

(VÉSZ) és a Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GYÕZ) Mozgalom 

elnöke esetében. Tudják, õ az, aki ellen az ügyész felfüggesztett 

börtönbüntetést kért, merthogy kényszerítést alkalmazott a 

bankszektorral szemben. Egy ember egy egész szektor ellen! Ez ám a 

magyar virtus, polgártársaim! Ezek szerint nincs veszve semmi, egy 

ember is rá tudja kényszeríteni az akaratát egy egész szektorra, mi 

több, az eddig legyûrhetetlennek hitt bankszektorra és még csak miniszterelnöknek 

sem kell lenni hozzá! Ezek szerint egy fecske is tud 

nyarat csinálni! ILYEN VAN? ILYEN NINCS!!!!) 

EZ VAN: Majd mi megmondjuk, hogy meddig játszadozhatjátok 

a kis demokráciátokat! És a félreértések elkerülése végett, azt is mi 

mondjuk meg, mi tekinthetõ demokráciának és mi nem! 

A nagy kérdés persze az, melyik demokrácia gyõz? A pénzé, vagy 

az emberé? 

Politeiáról pedig ne is álmodozzatok! Tudjátok? Az álmodozás az 

élet megrontója. 

Nem példálózom Biszku Béla nevetségesnek tûnõ esetével, mi az, 

amiért törvény elé citálható, s mi az (és ez lenne a lényeg), amiért 

pedig nem. De mindaddig, amíg a politikusi kifutófiú kategóriájába 

tartozó nyikhaj kis mit ugrász is játszi könnyedséggel fel tud mutatni 

a „kisember” számára elérhetetlen ötvenmillió forintot, és a kutya 

sem kérdezi meg tõle: honnan van?. és mindaddig, míg az ígérgetések 

ellenére neked, meg nekem be kell fizetnem az Európai Unióban 

egyik legmagasabb, legmegterhelõbb ÁFA-t a nem létezõ bevétel- 

164

õl, addig ez az ország a kettõs mérce országa marad, addig ez az ország 

a kibeszélhetetlen, az elbeszélhetetlen, a megbeszélhetetlen és 

az elhallgatott problémák, igaz ország helyett, gaz ország marad. 

Ugye milyen kicsiny, mindössze egyetlen betû a különbség. Mégis 

lényeges, mindent eldöntõ különbség. 

Mammon világában az áras népek szemlélete dirigál. Az áras népek 

egyikét szokás a könyv népének is nevezni. A könyv népe az ember 

által írott jog betûjét az isteni-, a természeti törvények fölébe helyezte. 

Így eshetett meg aztán, hogy egykoron a „vaskoronás kisnagy 

ember”, éppen akkor regnáló, állítólag felelõs magyar miniszterelnökként 

azt mondhatta: „Lehet, hogy nem erkölcsös amit teszünk, 

de jogszerû!” 

Így eshet meg aztán, hogy az ember igazságérzete gellert kap, amikor 

azt látja, csökkentik a cégéres gazemberre elsõ fokon kirótt büntetést, 

mert azok ott a jogot (legalábbis szerintük) hibásan értelmezték. 

Nem érdekes, mit diktál az igazságérzetünk, csak az számít, mit 

ír elõ az ember által tökéletlenül megkreált, a mindenkire nézvést 

kötelezõ és rajtuk számon kérhetõ jog betûje, a törvény, amely 

pusztán értelmezés kérdése. 

Így eshet meg aztán, hogy az alkotmány névvel illetett posztkommunista 

tákolmány mindenki számára kötelességgé teszi a Haza védelmét, 

az új tervezetben (legalábbis egyelõre) ezt a honvédségre 

bízza, az egyes állampolgár (legalábbis a törvénytervezet, azaz a jog 

betûje szerint) meg sem védheti az országát, ad abszurdum, ezek szerint 

tán még börtönbe is vethetik, ha megpróbálja, mondván jogot 

sértett. Reméljük ezen azért változtatnak majd a késõbbiekben! 

Mammon világában, ahol mindent pénzben mérnek, egyeseknek 

másként, mint a ketteseknek (a hármasokról és négyesekrõl már nem 

is beszélve) arra vigyázz, de arra aztán mindig nagyon, hogy tudd, Jupiter 

éppen merre jár és mit csinál. Na arra, neked, meg nekem kis ökröknek 

nem szabad járnunk és azt, amivel éppen foglalatoskodik, azt 

nem szabad tennünk, és akkor talán életben maradunk. 

165

Még arra gondoltam, hogy leírom ide a „B” változatot, de mégsem 

teszem, mert azért már lecsuknának. Hogy milyen címen? Államellenes 

izgatás, az alkotmányos hatalom megdöntésére való törekvés, 

kényszerítés valamelyik szektor ellen? Nem tudom, de biztosan találnának 

valamilyen jogi indokot, úgyhogy egyelõre csak fejben képzeltem 

el a dolgot, gondolkodni egyelõre még szabad. Legalábbis 

eddig még nem értesültem arról, hogy betiltották volna. 

Ja! És még valamit! Vigyázz, ha jön az APEH! Mert ezek nem lacafacáznak 

ám! Hipp-hopp máris itt meg ott teremnek! 



166

FOLYTONOSSÁG 

avagy A múltból itt maradt koloncemberek 

Darab idõvel ezelõtt azon keseregtem egy sort, vajon mi a rosseb oka 

van annak, valahányszor emblematikus momentumhoz érkezik kis hazánk, 

a polgári oldal televíziós csatornáin (Echo, illetve Hír TV) azonnal 

feltûnik a Munkáspárt elsõ embere, Kádár egykori titkára Thürmer 

Gyula. Mindezidáig értetlenül álltam ez elõtt a jelenség elõtt. Egész 

egyszerûen nem tudtam mit kezdeni azzal, miért õrá osztották az önkéntes 

mérvadó szerepét, hiszen sem neki, sem pedig pártjának egyetlen 

országos erõfelmérõn nem sikerült egyetlen egyszer sem megütnie a 

minimumlimitet. De még csak alulról kaparásznia sem! Nem értettem. 

Egészen mostanáig! A rejtélyt Szili Katalin segített megfejteni. 

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag általánosan 

bevett gyakorlattá vált kis hazánkban az elmúlt egy-két évtizedben, 

hogy magunkkal cipeljük az elõzõ bukott rendszer prominenseit, holott 

épeszû paradigmaváltásokra általában az a jellemzõ specifikum, 

hogy az idõ és a történelem által meghaladott elõzõ garnitúra prominensei 

dicstelen véget érnek. A technikai részletekbe most idõ és 

helytakarékosság okán nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy az 

esetek nagy többségében a lámpavas, mint önálló ornamenitikával 

bíró asszeszoár, jelentõs szerepet szokott játszani az efféle társadalmi 

viszonyrendezõdések közepette. 

Ja, hogy nem zajlott le semmiféle paradigmaváltás?! Hacsak úgy 

nem? 

No, mármost a legújabb kori fülkeforradalom lezajlása után számomra 

a legelsõ figyelmeztetõ jelzés az volt, amikor Pozsgay Imre 

167

feltûnt az új alkotmányt elõkészítõ bizottság tagjainak a sorában. 

Bármilyen tiszteletreméltó gondolatokat fogalmaz is meg az újonnan 

meghozandó alaptörvénnyel kapcsolatban az MSZMP Bács-Kiskun 

Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemét egykoron 

igazgató, szebb napokat is látott Pozsgay elvtárs-úr, számomra valahogy 

mégis hiteltelennek tûnik. 

Ugye valamennyien érezzük, mennyire életszerûtlen az, amikor 

egy marxista-leninista, a bukott rendszer haszonélvezõje bábáskodik 

valami újnak a megszületésén, ami tulajdonképpen – legalábbis a jelen 

állás szerint, amikor is eszük ágában sincs kimondani a Szent Korona 

történelmi jogfolytonosságának visszaállítását –, nem is új, hanem 

a régi. Mármint az eddigi, idegen elnyomás alatt született 

49/20-assal jogfolytonos. 

Most meg egyszer csak itt a másik, a fiatalabb generáció jeles képviselõje, 

jelentkezik újra, kéri a labdát, õ sem maradna ki a játékból, ha 

kell, baloldaliként egyedül is felvállalja az alkotmányozás felelõsséget – 

integet a partvonalról az egykori házelnök-asszony, Szili Katalin. 

De mi lehet a motiváció? Nem tehetek róla, de nekem a pártállam 

TTT (no nem a Tízen Túliak Társasága), hanem a kultúra 3T-s 

(Tiltott, Tûrt, Támogatott) nomenklatúrája jutott rögtön az eszembe, 

csak kissé módosítva, az éppen aktuális hatalom viszonyára tekintettel 

az éppen aktuális ellenzék irányában. Felépíteni a baráti ellenzéket! 

Az MSZP eddig kitûnõen töltötte be az általam csak „érdek-ellenzék”-nek 

nevezett szerepkört. Gyurcsány maga volt a 

fõnyeremény, a megtestesült ördög, a démon, akit lehetett gyepálni 

(a túloldalon hasonlatossá vált Orbánhoz), de az idõ a jelek szerint 

rajta is túllépett. Feladatát betöltötte, összerántotta a nemzetet. Aki 

megnézi legutóbbi évértékelés címen rendezett Standup comedyjét, 

az láthatja, ennek az embernek az ideje lejárt, csak még nem 

akar róla tudomást venni. Pedig már az MSZP számára is terhessé 

vált. A vitát, mint oly sokszor a történelem során, most is az erõsebb 

kutya címû elv fogja eldönteni. A sokat emlegetett, soha senki által 

168

nem definiált ún. PIAC, majd beárazza Gyurcsányt is, meg az 

MSZP-t is. Amelyikben több fantáziát lát a tõke, illetve jobban kézben 

tudja tartani, az fog gyõzni. Gyurcsány persze a nagyobb rizikófaktor, 

hiszen egyrészrõl hajlamos önjáróvá válni, amit nagyon nem 

szeret az ún. PIAC, másrészt állandóan elõ lehet húzni a skatulyából 

a „szembeköpött egy egész nemzetet” cédulát, de ami talán még ennél 

is nagyobb baj, hogy ugyanilyen játszi könnyedséggel elõ lehet 

húzni egy másikat is, amelyen az áll: „Szembehazudtad a nagyságos 

és fényességes Európai Portát is”. Ez azért már keményebb dió. 

Új homokzsák után kell tehát néznie a Fidesznek és Viktor királynak 

a konszolidáltabb idõkre, legalábbis a demokrácia látszatát fenntartandó 

kifelé. A kitartó és erõteljes püfölésre ott a Jobbik feliratú homokzsák, 

ez jelenti az ellenséges ellenzéket, melynek püfölésére még a 

nagyságos és fényességes Európai Portától is baráti hátbaveregetés a jutalom, 

a konstruktivitás jegyében lezajló ún. européer ütésváltásokra 

pedig most készítik (elõ) a Szili Katalin-féle konstruktív baloldali ellenzék 

címû forgatókönyvet. Szociálisan érzékeny, templomba járó, a környezet 

védelméért felelõsséget érzõ jóságos – és ami talán a legfontosabb 

– kompromisszumkész, az európai (értsd: az Uniónak megfelelõ) 

érdekeket a nemzeti értékek fölé helyezõ baloldalt. A dolognak csak 

egyetlen szépséghibája van, és itt értettem én meg Thürmer Gyula 

vissza-visszatérõ tévés szerepeltetéseinek okát, a vezetõ személye az, 

ami, pontosabban aki biztosítja a folytonosságot a kontinuitás. Kilóg a 

lóláb. Mit a lóláb, az egész ló! – ahogyan azt a mára már klasszikusok 

magasságáig emelkedõ õszödi Böszme fogalmazta meg legutóbbi évértékelõként 

emlegetett komikus megszólalásában. 

Amikor a tisztelt Olvasó, hozzám hasonlóan azonnal felhördül: 

„de hiszen ez ugyanaz a cég, csak a cégtáblát festették át, érdemben 

semmi sem változott!”, aközben az RTL népe szépen csendben bekajál 

mindent. A Mónika Show helyett megkapja most a Katika 

Showt. A kis butája. Silly, azaz butácska, ahogy internesönel trendi 

lengvidzsül mondani szokás. 

169

Olyan emberek kellenek a szorító átellenes sarkaiba, akik már ismerik 

a dörgést, tisztában vannak a játékszabályokkal, aszerint játszanak, 

még akkor is, ha azok idõközben eltértek a szabálykönyvben foglaltaktól. 

Az új szereplõk beszoktatásának érdekében pedig mindent elkövetnek, 

hogy azok idõvel (ha lehet inkább hamarabb, mint késõbb) 

hozzáidomuljanak a játéktérhez és az abban folytatott gyakorlathoz. 

Asszem a régi terminus technikusban az efféléket hítták jó, vagy 

megbízható eftársaknak. Olyan eftársak és eftársnõk õk, akik tisztában 

vannak a lehetõségekkel, a határokkal, meddig mehetnek el, s meddig 

nem. De ami a legfontosabb, a párt, illetve most mán az Unió érdeke 

mindenekelõtt. A nagy testvér hátsó ülepének nyalásában nagy jártasságra 

szert tévõ eftársak és eftársnõk ismeretanyaga ebben az új Unióban 

is nélkülözhetetlen, így semmi kétség, itt a helyük nekik is, ahogy 

Viktor Viktor mondaná: „Mi senkit sem hagyunk az út szélén!”. És 

nem is hagyják. 

Mindeközben az önzetlenség, a párt iránti lojalitás is odavész a közös 

európai eszme képviseletének oltárán. Ez ám az igazi áldozatvállalás! A 

szegfûmintás utódpárt – egykori házelnök ide, egykori házelnök oda, de – 

kéri vissza a listán megszerzett mandátumot, mer’ hogy szerintük úgy fair, 

Katika meg nem adja. Hogyan is adhatná? Hiszen akkor nem marad felelõsségteljes 

szociáldemokrata, aki segítené a nagyságos és fényességes Európai 

Porta érdekeinek érvényesülését, az meg mán mégse járja! Hiteles 

szociáldemokratának ugyanis csak õ, Katika tekinthetõ, mert hiszen a többiek 

hiteltelenek. Lám a hazát is elárulták, ’oszt csak nem akarózik 

möggyünni annak a 23 millió román munkavállalónak. Õ meg ugye 

templomba is jár meg miegymás. Ne cicizzünk, mondjuk ki! Õ felel meg a 

legjobban a mesterségesen, a média segítségével kialakított képnek, ami az 

emberekben él és tudatosul akkor, amikor meghallják azt a szót: szociáldemokrata. 

És ez még akkor is így van, ha Debreceni József könyvébõl magától 

a Böszmétõl tudjuk, mire képes egy nõ félrehajtott fejjel. 

Száz szónak is egy a vége. Eltelt most már több mint húsz esztendõ a 

legutóbbi váltás, vagy legalábbis váltásnak feltüntetett átrendezõdés 

170

óta. A napvilágra kerülõ adatokból, tényekbõl, de talán legfõképpen a 

személyi folytonosságokból derül ki számunkra immáron egyre világosabban 

és egyre többször, hogy az idõ és a történelem által túlhaladott 

múlt embereinek koloncként való továbbcipelésébõl óriási károk származnak. 

Nemcsak abból a fajta rosszul értelmezett és a régi rendszerben 

rögzült „én vehetek a közösbõl, mer’ nekem az jár” feliratú, a pártállam 

által képviselt hatalom-strukturális berendezkedésébõl fakadóan 

természetesnek vett, már-már a hitbizomány kategóriáját súroló személyes 

privilégium-rendszernek köszönhetõen, hanem az általuk képviselt 

szolgalelkû szellemiség is az okozója annak a hihetetlen mértékû 

rombolásnak, amely az anyagiakon túl, elsõsorban morális és erkölcsi 

alapon zülleszti szét ezt a nemzetet. 

Ez az a pont, ahol bõrvastagság tekintetében a rinocéroszok korrepetálás 

céljából egész nyugodtan visszaülhetnek az iskolapadba. 

Ahelyett, hogy kicsire összemennének, és annak örülnének, hogy 

nem valamelyik büntetés-végrehajtási intézet beszélõjérõl megy az 

adás, hanem még mindig ott ülhetnek a törvényhozás házában, úgy 

gondolják, hogy továbbra is õk a kizárólagos igazság letéteményesei, 

õk tudhassák a tutit. Nincs is mit csodálkozni azon, amikor a minap 

zajló parlamenti csörtében az éppen regnáló kormányfõ kiakadt, 

mint az a bizonyos sokat emlegetett Epeda sezlonyrugó, és – ahogyan 

azt mifelénk a városi szóhasználatban mondani szokás – mögküdte 

Mesterházyt, mint Mari néni Dabasról a kóstolót. Ember! Kapjál 

már magadhoz! Érted, hogy mi folyik itt? Vagy valami ilyesmi, 

disztingváltabb formában. 

Komolyan mondom nem értem. Mindenki tudja, mindenki látja, 

mindenki érzi, hogy mindaddig, amíg letehetetlen koloncként cipeljük 

magunkkal az államszocializmus eszméit személyükben is képviselõ 

embereket, akik annak idején a senki által fel nem hatalmazott 

ellenzékiekkel a kerekasztal mellett kifundálták az elhazudott, rendszerváltásnak 

maszkírozott hatalomátmentést, átrendezõdést, addig 

egy lépést sem tettünk elõre. Csak a díszletek változnak körülöt- 

171

tünk, a Patyomkin-falunak csak a homlokzata változik, az orosz 

druzsba Ványa bácsija helyett a vadkapitalizmus western történetébe 

csöppentünk. 

De nem nagyon jobb a helyzet a másik oldalon sem. Valószínûleg így 

képzõdhetnek meg aztán olyan faramuci helyzetek, amikkel tulajdonképpen 

a pórnép sem tud semmit sem kezdeni. Amikor példának okáért 

a magát nemzetinek hirdetõ, a törvényhozásban kétharmados 

többséggel bíró pártnak esze ágában sincs tárgysorozatba venni a Szent 

Koronán alapuló történelmi alkotmányosság jogfolytonosságának viszszahelyezésérõl 

szóló javaslatot. Állunk, s oly formán nézünk szemünkkel, 

mint nézni szokott a halandó, ha nem érti a dolgot. 

Igaz, az egykori ellenzék, ma a törvényhozásban kétharmados 

többséggel bíró néppárt talán egy árnyalatnyival jobban áll, mint vetélytársa, 

a szegfûmintás utódpárt. Nekik még van idejük. Egészen 

az új alaptörvény megszületéséig. Ha benne lesz a jogfolytonosság kimondása, 

még van esélyük. Ha nem, végük van, mint a botnak. Erkölcsileg, 

morálisan és a magyar nemzet még csak eztán megszületõ 

tagjai elõtt mindenképpen. Pedig az õ vétkük is óriási, õk legitimálják 

a posztkommunista múlt továbbélését azzal, hogy leülnek velük 

tárgyalni. 

Francisco, miközben arról beszél a válogatott hallgatóságnak az 

ötcsillagos luxus szállodában, hogy megveti a cenzorokat (vajon mit 

szólt ehhez Lendvai Ildikó?) és azon kesereg, hogy Orbán el akarta 

taposni õket, csatornát váltva a televízión épp egy újabb botrányosnak 

tûnõ ügyrõl szóló sajtótájékoztató képeit láthatja az óvatlan tévénézõ. 

A legújabb hírek szerint még Keller Lászlót is elõveszik, a 

vád ellene: hivatali hatalommal való visszaélés. 

Eftárs, segítsd a lebukottakat! 

A kerekasztal mellett, érintõ mentén megérintette egymást a 

múlt és a gondosan megtervezett, elõkészített és elrendezett jövõ. Ez 

az érintés aztán tartósnak bizonyult, ennek következményeit nyögjük 

ma is. 

172

Senki sem szeret cipekedni, fõként akkor nem, ha semmi szükség 

tovább a teherre. A léghajónál is, ha emelkedni szükséges, ki kell 

dobni a felesleget. Az idõ pedig már megérett egy kis hajigálásra. 



173

VILÁGRASZÓLÓ SZÉLHÁMOSSÁG! 

– avagy a Holttá tett tulajdon(nak látszó nem tudom én micsoda) – 

The show must go on! – A mûsornak folytatódnia kell! És folytatódik 

is! Igaz, egyre pocsékabb, egyre igénytelenebb, a közönség szeretne 

végre valami újat is látni, de nem hagyják. Mindig a régi nóta, 

ugyanazt akarják lenyomni az emberek torkán, amibõl már elegük 

van, amit meggyûlöltek. 

Aszongyák válság van. Pedig dehogy! 

Hát mán hogy lenne válság, amikor a méregdrága Herz paprikás 

szalámiból „egy szelet a kutyusnak is jut”? (CBA – A magyar üzletlánc 

reklámfilm a Hír Tv exkluzív sztárjával a mutatós Borbás Marcsival 

az alábbi weboldalon megtekinthetõ: http://www.facebook. 

com/pages/CBA-A-magyar-%C3%BCzletl%C3%A1nc/164068086 

956737) 

Ami engem illet, emberemlékezet óta nem ettem Herz paprikás 

szalámit, de momentán azt sem tudnám megmondani, hogy a nagy 

konkurens, a kétségtelenül hungarikumként elkönyvelt Pick téliszalámi 

mikor borzolta utoljára az ízlelõbimbóimat. Nem úgy, mint 

Borbás Marcsi kutyusa, neki bizonyosan sûrûbben van szerencséje 

efféle földi jókhoz. 

Hiába no, válság van! Képelem, mi lenne, ha nem lenne! De inkább 

bele sem merek gondolni! 

A nyájas Olvasó most bizonyára azt gondolja, hogy megõrültem, 

mert hát bármennyire is vérlázító a szerényebb jövedelmi kategóriába 

besorolt adófizetõ baromnak (s e rövid kis írás szerzõje is sajnálatos 

módon ebbe a kategóriába tartozik), hogy egyesek a számára el- 

174

érhetetlennek tûnõ Herz paprikás szalámival etethetik kis házi kedvencüket, 

ez még nem elegendõ ok arra, hogy a tisztelt nagyérdemû 

figyelmét és drága idejét kérje, ezért kár volt billentyûzetet ragadni. 

És tökéletesen igaza van az Olvasónak, ezért bizony kár is lett volna. 

Borbás Marcsi és a Herz paprikás szalámin tartott kutyus mindösszesen 

csak az alaphangulatot adta meg, kitûnõen szemléltetve jelen 

társadalmunk degenerált mivoltát. Napi ezres nagyságrendû 

végrehajtásokról szólnak a hírek, az egykor miniszterként, ma közgazdászként 

fungáló szakértõ arra hívja fel a figyelmet, hogy itt lenne 

most már az ideje bevezetni a magán- és a családi csõd intézményét 

kis hazánkban is, a „forradalmár-kormány” meghosszabbítja a kilakoltatási 

moratóriumot”, te meg – nehogy beszóljanak a zöldek, 

hogy rosszul bánsz azzal a szerencsétlen döggel – idõnként vess mán 

oda egy-egy szelet prémiumkategóriás húsárut a házi talpnyalódnak, 

ha jót akarsz magadnak! 

Szóval, ilyen hangulatban ül az ember a székelyek által találóan 

csak „képmutató”-nak nevezett zajláda elõtt, amikor bemondják a 

legújabb üzemanyag-áremelést. 

Ülsz a tévé elõtt és nem érted. Pontosabban nagyon is érted! 

Csak úgy bevillant néhány gondolat, amíg megképzõdött az ún. 

„lóláb-effektus”. 

Ma is ugyanannyi olaj van a föld alatt, mint tegnap, maximum 

annyival kevesebb, mint amit egy nap alatt kibányásznak. 

Az olajmezõket nem robbantják föl, hiszen abból élnek, õk sem 

hülyék. 

A híradások szerint Líbia a világ olajtermelésének mindösszesen 2 

(eztet muszáj leszek bötûvel is kiírni!), tehát KETTÕ(!) százalékát 

adja. Játszva pótolják a kiesést, Szaud-Arábia közölte is, hogy õ egymaga, 

ahogy mifelénk a városi szóhasználatban mondani szokás, 

röhögve. 

A balhé elõbb vagy utóbb véget ér, utána úgy is minden visszatér a 

megszokott kerékvágásba, láttunk már ilyet számtalanszor. 

175

Akkor meg miért is? Miért kell állandóan és visszatérõen megfizettetni 

az emberekkel ennek a szánalmas Wall street-i színjátéknak 

a többletköltségét? Fõként nekünk, akik egész idáig azt hallgattuk 

Viktor Viktoréktól, hogy az egyoldalú orosz energiafüggõségünket 

meg kell szüntetni? Mi köze az oroszoknak ahhoz, hogy Líbiában mi 

zajlik? Szóval sehogy sem áll meg a dolog a saját lábán. 

Aki behatóbban szeretné tanulmányozni a témát, melegen ajánlom 

figyelmébe Drábik János új könyvét, melynek címe: A sötét újkor 

– Búcsú a felvilágosodástól. 

Az arab világban nemrégiben kirobbant és tovagyûrûzõ mizéria 

több nagyon fontos dologra ráirányítja az ember figyelmét. És pont 

ezek a fontos dolgok azok, amirõl az ún. fõsodratú média egy árva szó 

nem sok, annyit sem ejt. 

Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg „A jövõnk múlhat rajta... 

Válasszunk magyar terméket!” címû filmet az ismert videómegosztó 

portálon akár nagy-felbontásban is elérhetõ (http://www. youtube.com 

/watch?v=kI14ldKRnJQHYPERLINK“http://www.youtube.com/wat 

ch?v=kI14ldKRnJQ”http://www.youtube.com/watch?v=kI14ld KRn 

JQ). Rögtön meg fogják érteni, hogy jön Kadhafihoz meg az olajhoz a 

Magyarország élelmiszer ön-nem ellátásáról szóló film. 

Ez a film sokkoló. Elõször is azzal szembesülünk, hogy hazánk élelmiszerbõl 

többé nem önellátó. Ez egy olyan ország esetében, mely a 

hozzáértõk szerint mintegy 30 millió ember élelmiszerellátásának 

biztosítására lenne képes, döbbenetesen hangzik és hihetetlennek 

tûnik. Pedig igaz. 

Már nem tudom melyik régi magyar filmben láttam, talán valamelyik 

Jávor Pál nevével fémjelzett alkotás volt, ahol a pesti úri népeket 

kiviszik a búzamezõkre aratáskor, körbemutatva csak annyit 

mondanak: EZ AZ ÉLET! Asszem ehhez semmiféle kommentár 

nem szükségeltetik, ebben minden benne van. 

Visszatérve a mába. A filmben elhangz sok sokkol adat k t van 

egy, amelyik k en megragadta a figyelmemet. A paradicsom am a 

176

oltunk polc a ker , lagosan figyelem, eket becsatolni, most tess 

megkapaszkodni! 2480 kilom ert utazik. 

Tedd a sz edre a kezed mondd meg nekem, de õszintén! Életszerû 

az, hogy olcsóbb a 2500 kilométerrõl idehozott paradicsom, mint 

amit a házad mögött 5 méterre lévõ konyhakertben megtermelsz? Ki 

hiszi ezt el? Hogy lehet ez életszerû? Avagy ha az, és ez igaz, akkor itt 

valami alapvetõ baj van. Ez már ordító képtelenség! 

Vajon kinek az érdeke, hogy ez a rendszer fennmaradjon? Vajon 

azok, akik a mi választásunknak köszönhetõen kerültek döntési pozíciókba, 

milyen érdekeket képviselnek? A mi érdekeinket, vagy ennek 

az életképtelen, s életképtelenségébõl fakadóan pusztulásra ítélt 

rendszernek az érdekeit képviselik? S ha kiderül róluk – lásd alkotmányozás 

csak egyetlen párt támogatta a Szent Korona történelmi 

jogfolytonosságba való visszahelyezését – van-e más választásunk, 

hogy visszacsinálhassuk a dolgot? S ha nincs, csak akkor, amikor 

már késõ, becsületes ez így? 

Az olaj és a „fekete arany” által még darab ideig biztosított profit körüli 

újbóli hercehurca egyúttal nagyon fontos figyelmeztetés is, egyfajta 

képletes felkiáltójelként magasodik minden józanul gondolkodó ember 

elõtt. És itt jön a képbe a kisfilm. Ez az a pont, ahol összetalálkozik az 

olaj a kontinenseket átutazó paradicsommal. Muszáj a lokalitás, a helybeliség 

felé fordulnunk, ha életben akarunk maradni. 

Drábik János új könyvébõl idézünk ahol Ernst Friedrich 

Schumacher német származású brit filozófus-közgazdász 1973-ban 

publikált „Small is beautiful” (A kicsi szép) címû munkájára hivatkozik: 

„Schumacher megállapítja, hogy a modern gazdaság nem fenntartható. 

A természeti erõforrásokat, mint például a fosszilis energiahordozókat 

végleg felhasználható jövedelemforrásként kezelik, holott 

termelésre fordítandó tõkeként kellene tekinteni, mivel nem 

megújíthatók, és számolni kell azzal, hogy elfogynak. Leszögezi, 

177

hogy a közhatalom erõfeszítéseinek arra kell összpontosulnia, hogy a 

termelõ gazdaság a fenntartható fejlõdés elvei alapján mûködjön. 

Elveti azt az elgondolást, hogy a folyamatos és erõltetett növekedés 

valamiféle jó dolog lenne, mint ahogy az sem igaz, hogy ami nagyobb, 

az egyben mindig jobb is.” 

Változnak a játékszabályok, túl gyakran és túl önkényesen változtatják 

õket – ráadásul a megkérdezésünk nélkül –, muszáj lesz nekünk 

is változnunk, változnunk! 

A falvakba vissza kell vinni a növénytermesztést és az állattenyésztést! 

Ha a hivatalos elõírások ellehetetlenítik a termelést – 

értsd: gazdaságtalanná teszik –, akkor úgy, hogy ne tudjanak róla a 

hivatalosságok! Facsemeték esetében volt már rá példa, csak olyan 

fajták ültetéséhez kapsz uniós támogatást, melyek Magyarországon 

nem õshonosak, a falu polgármestere aszonta, akkor inkább nem 

kell a támogatás, és megcsinálták fû alatt a dolgot. Mindenki jól járt. 

Úgyis most megy az éppen aktuális Való Világ, abszolúte stílusosak 

vagyunk, ha aszongyuk: ITT A LÉT A TÉT! 

És tényleg! 

Helyi termékek vásárlásával egy csomó pénzt megtakaríthatunk, 

nem kell kiadni emanyagra, kevesebb a k nyezetterhel , kisebb az ol 

iai l nyomunk, a feldolgozott elmiszerekbe nem vagy sokkal kevesebb 

tart zer kell, ez tal eg zs esebbek lehet k, tov b etben 

maradhatunk. 

Igaz, mell z gek t megk zõdhetnek olyan komikus szituációk – így 

járt e cikk írója is – ahol az összes sárga csekk kifizetése után, ha még 

enni is akarsz az adott hónapban, maximum egyszer tehetsz meg 

hosszabb utat a hitelezõ pénzintézet által részedre használat céljára 

idõlegesen biztosított személygépkocsival, mert többre már nem fussa. 

De ennek is csak rövid ideig „örülhetsz”, már ha egyáltalán van 

még kedved örülni, egészen addig a pillanatig, amíg bevezetésre nem 

kerül (valószínûleg fülkeforradalmi lelkesedéstõl és hevülettõl vezé- 

178

eltetve), az elsõ tervek szerint 6 forintos kilométerenkénti díjjal az 

autópályamatricát felváltó elektronikus útdíj. Ezt a tervek szerint 

minden olyan alkalomkor meg kell majd fizetni, ha gyorsforgalmi 

utat vagy sztrádát veszel igénybe helyváltoztatás címén. 

Eddig valamivel több mint 1500 forintért négynapos idõintervallumban 

személygépkocsival az ország bármelyik autópályáján korlátlanul 

közlekedhettél, a díj bevezetés után a most is Pécstõl Dunaújvárosig 

szinte üresen kongó, néhol be-beomló leállósávval és alagutakkal 

tarkított betoncsíkon egy út a fõvárosba oda-vissza 2400 

forint pluszköltséggel jár majd, ha marad a 6 forintonkénti kilométer 

díj. Igaz, 4–500 forintos benzinár mellett az egy pénztárcányi összeggel 

megtehetõ hatótávolság, valamint az utazási alkalmak száma is 

erõteljesen csökkenni fog. 

Értem én, valami 300 milliárd a MÁV sara, valahonnan vissza 

kell szedni, visszatereljük az embereket a vonatra. Szóval a rendszer 

még küzd a gyermekbetegségeivel, de azért köszönik szépen a beléjük 

vetett bizalmat, és hát ez az egész tulajdonképpen érettünk van, 

meg azért, mert ez a tolvajbanda az elõzõ nyolc évben elqrta és mostan 

aztat kell helyrehozni. A rendszer itt-ott korrekcióra szorul, de a 

fülkeforradalmi lelkesedés kitart, továbbra is töretlen. Szorgos 

népünk gyõzni fog! 

Nem akarok példálózni azzal, hogy ki mennyit keres, de ha nem 

mindig a teljesen hibás nominális, (jelentése: névlegesen, papíron létezõ; 

névleges, névérték szerinti) összeget nézzük, hanem az egyes országokban 

lévõ keresetekhez viszonyítjuk arányaiban az alapvetõ termékek 

és szolgáltatások árát, bizony, nagyon le vagyunk maradva. 

És ha már az olajnál tartunk! 

Ez ám az igazi zsenialitás, a modern kori rabszolgatartás és röghöz kötöttség! 

Rafinéria a javából! Ehhez képest a Knorr a fasorban sincs! 

Nyakadba vetetik koloncként – hoppá!, majdnem azt írtam a tulajdont, 

de hát a cucc tulajdonképpen nem a tiéd, csak használhatod, 

üzemben tarthatod, legalábbis amíg ki nem fizeted a törlesz- 

179

tõrészleteket –, szóval megvetetik veled hitelre, mert készpénzre nem 

tudod megvenni, hiszen tökéletesen tisztában vagy az elemi matematika 

szabályaival, európai uniós árakat csak európai uniós bérekbõl tudsz 

kifizetni, aztán holttá teszik a dolgot. Márpedig navigare necesse est, 

azaz hajózni szükséges! És zseniális, ahogyan felfûzik az egészet egyfajta 

láncra. Kicsit olyan ez, mint amirõl János ír új könyvében, a buborékfújó 

pénzbárók által elõszeretettel használt kölcsönpénzekbõl összeállított 

„százszorszépfüzér” (daisy chain). 

Gondolj bele! Adózott pénzbõl beszállsz a lutriba, amikor megveszed 

az autód. No, ne gondolj semmi rendkívülire vagy kirívóra, semmi luxus, 

csak amolyan középszar (értsd: alsó-középkategóriás) kivitel. 

(Itt jegyzem meg a szokásos zárójelben, hogy a mi autónk itthoni értékesítése 

drasztikusan visszaesett! Mondjuk ezen is érdemes elgondolkodni. 

Érted? Nem a nagy luxus autókból fogy kevesebb, hanem a szegény 

embernek szánt Suzukiból, méghozzá drámai módon!) 

Szóval! Nyakadba vetted a koloncot, mert tévesen azt képzelted, 

hogy a XXI. század elején a nagyságos és fényességes Európai Porta kellõs 

közepén már nem luxus az autó, hanem a mindennapok részév vált 

tartós fogyasztási cikk. Csakhogy ez nem igaz! Azt is mondhatnám, 

mekkorát tévedtél! 

Már az elején tekernek egyet a présen. Te (meg persze veled együtt 

én is) csak rosszul járhatunk. Önkényesen hozzákötik a forintban felvett 

hiteledet a menekülõvaluta, a svájci frank árfolyamához. Kaptál 

kézbe svájci frankot? Akkor meg miért is? Most hallottam, hogy maga 

Svájc állam csodálkozott rá a legjobban, hogy a magyarok vannak legjobban 

eladósodva a menekülõ valutában, õk meg nem is tudtak arról, 

hogy nagyobb összegû svájci frank áramlott volna a közép-európai országba. 

Hogy is van ez? Mindenesetre a törlesztõrészletek drasztikus 

emelkedését minden valuta alapon hitelt felvevõ megtapasztalhatta, 

melynek mértéke mára olyan nagyságokat öltött, amely bizonnyal 

messze meghaladta a magyar nyelv szabályainak megfelelõ józan és 

életszerû „kockázatvállalás” fogalmát. 

180

Ha jobban belegondolok, azt sem értem, mi az, hogy valutaalapú?! 

Most vagy valutahitel, vagy forinthitel! A többi csak afféle úri 

huncutság. Persze így eleve a kalkuláció lehetõségét is kizárják, 

(ennyit arról a szokásos dorgálásról, miszerint „vállaltad a kockázatot, 

amikor hitelt vettél fel”) hiszen semmilyen ráhatással nem bírsz 

az önkényesen alakított és manipulált valutaárfolyamra, amihez 

hozzákötötték a forinthiteledet. 

De ha már ott áll a házad vagy a lakásod elõtt az autód, beleülnél 

és használnád. Mondjuk elmennél vele A pontból B pontba. Semmi 

gond! Csak elõbb fizesd be a havi üzemben tartási díjat, azaz a 

törlesztõrészletet, a kötelezõ felelõsségért lerovandó sarcot meg a 

CASCO díját. Ha nem kérsz CASCO-t, drágább a hitel. 

Ha pedig ezt is befizetted, évente még kétszer tegyél félre jelentékenyebb 

összeget az úthadóra is. Vigasztaljon az a tudat, hogy ez ma 

már nem éri el egy átlagos tank (50 liter) üzemanyag árát. De nem 

azért mert csökkent az adó összege, hanem mert emelkedett az 

üzemanyag ára. 

Azt hinnénk, hogy innentõl kezdve szabad a pálya, de újabb 

visszatartóerõ a magas üzemanyagár. Amit helyenként ki-kitörõ, no 

nem fülke, hanem valódi forradalmakkal az egekig emelnek. S ha 

még mindez nem lenne elég, az üzemanyagokba már eddig is beépített 

útadó után még plusz a nyakadba akarnak varrni az eddigi tervezet 

szerint kilométerenként 6 forintot. 

Ja! És arról se feledkezzünk meg, hogy ilyen kondíciók között 

utaztatják átlagban 2500 kilométert azt a szerencsétlen spanyol paradicsomot, 

amíg ide nem ér valamelyik multi által üzemeltetett 

áruház polcára. A kutyus meg csak azért nem kap belõle, mert nem 

eszi a paradicsomot. 

Hol van kérem ehhez képest a középkorban kirótt tized? A fasorban 

sincs! 

A folyamat az, amire szeretném itt felhívni a figyelmet! Szervesen egymásra 

épülõ lépcsõfokok ezek, és ez még akkor is így van, ha elsõ látásra 

181

nem látsz köztük összefüggést. Mielõtt még elhagyná fogaid kerítését a manapság 

mantraként zsolozsmázott bûvös szóösszetétel, miszerint: összeesküvés-elmélet, 

felhívnám a figyelmedet arra, amit Obi-wan Kenobi mondott 

a Millenium Falcon fedélzetén a szerencsével kapcsolatban: ez a szó 

nem létezik a szótáramban, vagy ahogyan Borhídi professzor mondotta 

volt: „Az összeesküvés nem elmélet, az már maga a gyakorlat. 

Az igazi baj az, hogy nem azért teremtenek ilyen körülményeket, 

mert a lokalitás felé szeretnék fordítani a jó népet, hanem azért, 

hogy növeljék a bevételeket, s ezzel együtt a profitot. Csakhogy elszámították 

magukat. Abból indultak ki ugyanis, hogy semmi sem 

változik, a magyar társadalom viszont elérkezett tûréshatára széléhez. 

Talán Borbás Marcsi kivételével, akinél még mindig nem okoz 

nagy lelki traumát, ha olykor-olykor a prémiumkategóriás Herz 

paprikás szalámiból egy szelet a kutyusnak is jut. 

Az emberek kezdik észre venni, hogy csak a változás állandó. Muszáj 

változtatni. És változtatnak is. Az üzemanyag-fogyasztás csökkenése 

valahol 10% körül mozog. Lehet, hogy hamarosan a több 

százezer „nem használt autó országa leszünk? Gondolj bele micsoda 

csendéletet lehetne festeni a panel lakótelepek elõtt hónapszámra 

álló autócsordákból. Nem mondom, drága mûélvezet lesz, mert hát 

ugye a törlesztõrészleteket, a biztosítási díjakat, az útadót azt továbbra 

is fizetned kell a vas után, de legalább óvod és véded a környezetedet. 

Ha meg leszeded a rendszámot költség-takarékosság címén, 

a közterület-felügyelet viteti el a kocsit, mondván, biztosan 

roncs, hiszen még rendszám sincs rajta. 

Most mondd meg nekem, de õszintén, labdába rúg emellett még a 

mókuskerék? Ez az igazi mókuskerék, mi pedig ott vagyunk a közepén. 

„De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad...” Meg, a rosseb 

egye meg, mer’ hogy dízel, nem pedig az a villanyos! 


182 


SZÉLHÁMOSOK VILÁGRENGETÕ 

LUTRIJA 

avagy Egy szeszélyekre és hangulatváltozásra alapuló szerencsejáték, 

ami romba dönti a világot 

Ami engem illet, legszívesebben azonnal betiltanám, mert az Európai 

Unióhoz hasonlatosan a tõzsde is teljesen felesleges és rendkívüli 

károkat okoz immáron globális méretekben. 

De ha azt gondoljuk, hogy a spekulációs üzletelés mai találmány, akkor 

nagyot tévedünk. Nem teljesen veszélytelen, sõt, komoly kockázatokkal 

jár! Némi képet alkothatunk a dolog természetrajzáról, ha megemlítjük, 

hogy példának okáért Genovában már 1421-ben dívott a 

tõzsdei részvény-spekuláció, Velencében pedig hatalmi szóval kellett 

véget vetni az ún. határidõs részvény-spekulációnak, mert annyira elburjánzott. 

1610-ben Hollandiában államilag kiplakátolták, hogy több 

értékpapír, mint amennyit ténylegesen birtokolnak, nem értékesíthetõ. 

De talán nem minden tanulság nélkül való az sem, ha idézzük, az 

Angol Parlamentet az 1773-as esztendõbõl, amikor is egy bizonyos 

John Bernhard ügyiratáról folyt a vita. A „részvényüzérkedés becstelen 

gyakorlatát” minden szónok egyhangúlag elítélte. 

Ugorjunk egy nagyot az idõben és idézzünk Drábik János „A sötét 

újkor – Búcsú a felvilágosodástól” címû új könyvébõl: 

„Globális felmelegedés – a legújabb spekulációs buborék 

Szinte észrevétlenül növekedett egyre nagyobb spekulációvá a globális 

felmelegedés és a vele kapcsolatos szén-dioxid-kvóta-kereskedés. 

183

184 

É vajon kicsoda az, aki virtuózan fújja a kvótakereskedés pénzbuborékát? 

Ez a buborék-báró is a Goldman-Sachs, minden idõk legsikeresebb 

spekulánsa. (…) 

A szén-dioxid-kvóta alapú hitelekkel való kereskedés a virtuális 

szférában ismétli meg mindazt, amit a reálszférában a közszükségleti 

árukkal való spekulatív kereskedés jelentett. Ez utóbbival sikerült 

a Goldman Sachsnek hatalmas pénzbuborékot elõállítania, és ezen 

keresztül óriási extraprofithoz jutnia. A szén-dioxid-kvótával való 

kereskedés még nagyobb extraprofitot tesz lehetõvé, ugyanis az árakat 

az egyes államok kormányai határozzák meg. (…) 

Ha egy vállalat túllépi a neki kiosztott szennyezési kvótát, akkor 

módjában áll, hogy megvásárolja más cég kvótáit, amelynek sikerült 

csökkenteniük a légszennyezõanyag-kibocsátásukat. Pénzügyi vonatkozásban 

ezeket a kvótákat hitelnek is tekinthetjük. A Fehér 

Ház szakértõinek becslése szerint 646 milliárd dollár értékû szén-dioxid 

kvóta, illetve hitel kerül árverezésre és eladásra a következõ hét 

évben. Más szakértõk viszont kétszer-háromszor ennyire becsülik az 

elárverezésre kerülõ szén-dioxid-kvóta-hiteleket. A spekulánsokra 

különösen az gyakorol vonzó hatást, hogy a szén-dioxid-kibocsátást 

az államok egyre erõteljesebben korlátozzák, vagyis az erre kapható 

kvótahitelek évrõl évre egyre inkább hiánycikké válnak. Ez tehét vadonatúj 

fogyasztásicikk-piacot jelent, ahol garantálva van a fõ termék 

árának az idõ múlásával kapcsolatos folyamatos emelkedése. 

Ennek a piacnak a mértékét évente több mint 1000 milliárd dollárra 

becsülik. (…) 

A Goldman Sachs 10%-ban tulajdonosa a Chicagói Éghajlat Tõzsdének, 

ahol a szén-dioxid-kvóta hitelekkel fognak kereskedni. (…) 

Úgy tûnik, ez a cap-and-trade üzletelés valójában olyan, szénfelhasználásra 

kivetett adó, amelynek hasznát a magántulajdonú

ankok és befektetõ pénzintézetek tudják bezsebelni. Sokkal egyszerûbb 

megoldás lenne, ha az állam meghatározott összegû büntetést 

szabna ki a szén-dioxiddal szennyezõkre, és ily módon kényszerítené 

az energiatermelõket, hogy fizessék meg a társadalomnak a szennyezésükkel 

okozott kárt.” 

(Csak egy apró zárójeles megjegyzés. Emlékszünk még, mennyi volt az 

amerikai bankmentõ csomag? Valami 700 milliárd dollár? És láss csodát, 

az amerikai állam nem tart igényt a szén-dioxid-kvótából befolyó majd’ 

ugyanennyi pénzre. Hadd menjen az is a lecsóba, akarom mondani, hadd 

legyen az is a magánszektoré, a versenyszféráé. Ilyen van?) 

Szintén János új könyvében találkoztam egy nagyon érdekes megfogalmazással, 

ami azonnal megragadta a figyelmemet, mert rendkívül 

találó és szemléletes. Azt eddig is tudtuk, hogy mai világunk rákfenéje 

a kamat, de különösképpen a kamatos kamat, az egyik legerkölcstelenebb 

jövedelem, hiszen nem áll mögötte munka, tulajdonképpen attól 

gazdagodom, hogy már eleve van pénzem. 

A 70. oldalon a következõket olvashatjuk: 

„A kamat hozzákapcsolja a pénzhez az idõ múlását. (…) E sorok 

írója eleve kétségbe vonja, hogy szabad-e bekapcsolni az idõt ilyen 

formában a pénzrendszerbe. Az idõ ugyanis senkinek nem tulajdona, 

ezért be kellene tiltani, hogy bárki is kereskedhessen vele. Mindenkinek 

csak azzal szabadna kereskednie, ami az övé, vagyis amit õ 

a saját teljesítményévelm értékteremtõ munkájával hozott létre.” 

És azt hiszem ezen a ponton ragadhatjuk meg az igazi lényegét ennek 

a mai eltorzult világnak. Úgyis mondhatnánk, szabad a gazda! 

Ez ugyanis a gátlástalanság és az önzés ne tovább-ja! Olyan dolgokkal 

kufárkodunk – még csak azt sem mondhatjuk, hogy jól vagy 

rosszul sáfárkodunk velük –, melyek nem minket illetnek, pontosabban 

nem a mi tulajdonunkban vannak, legfeljebb csak használatba 

185

kaptuk õket. Pedig a ránk bízott javakkal, és ilyen több egyéb más 

mellett a környezet is, amelyben élünk, jól is sáfárkodhatnánk, 

hiszen a tudásunk, a képességeink megvannak hozzá. 

De vajon ki hatalmazta fel a Wall Street-en ülõ üzletembereket, 

egyáltalán bárkit közülünk, hogy kereskedjen az éghajlattal? Milyen 

jogon teszik ezt? S ha megtehetik, miért pont õk? Miért csak õk? Miért 

pont csak õk? Megint ez a szûk, valahogy senki által nem ellenõrzött 

és ellenõrizhetõ módon kiválasztódott és kiválasztódó elit. 

Vajon varázsütésre történt, hogy a közösség az összes országban 

– legalábbis az ismert világ tekintélyes részén, de legalábbis a nagyságosésfényességesEurópaiPortánbelül–önkéntésdalolvalemondott 

a gazdasági folyamatok közvetítõ közegéül szolgáló jelrendszer 

kibocsátásának jogárról, és azt magánkézbe adta? Egyszerre 

csak hipp-hopp, hátrébb sorolódtak a közösség érdekei? 

Vajon miért? 

A német hadügyér csúfos bukásával úgy tûnik beigazolódóik, 

hogy megfordult a trendi irányzat, immáron keletrõl veszi a mintákat 

nyugat, úgy tûnik ott is a gátlástalan hazudozás lesz az alap. Tudod, 

annak idején már Yoda is megmondta, a sötét oldal könnyebb, 

simábban járható, meg ilyesmi. Pedig a szavahihetõség erénye nagyon 

nagy kincs, fõleg a mai történelmi idõkben. Õk ezt, meg a sûrû 

pofára eséseket még csak most tanulják, mi már megszoktuk. 

Darabidõvel ezelõtt azon keseregtem, mennyire álságos az olaj 

körüli mizéria, ami a Közel-Keleten kirobbant. Vagy kirobbantották. 

Az ukránoknál lezajlott narancsos forradalom óta tudhassuk, 

spontán revolúciós törekvések – és ebbe a szavazófülkékben lezajló 

hevületek is beleértendõk – nem nagyon akadnak ma világunkban, 

utólag rendszeresen ki szokott derülni, hogy gondosan megtervezett 

elõre megírt forgatókönyv szerinti, külsõ és messzi országból finanszírozott 

eksön múvit közvetített élõ egyenes adásban a CNN. 

No, mármost megjelent a Magyar Nemzet Online változatában 

(http://www.mno.hu/portal/768892) az alábbi rövid hír: 

186

Személyautókra nem vonatkozik az útdíj 

Használatarányos útdíj lesz, de nem a személyautóknak. Csak a 

3,5 tonnánál nehezebb jármûveknek kell fizetniük azon tervezetek 

szerint, amelyekrõl a közeljövõben dönt a miniszter – mondta 

Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkára. Az intézkedéseknek köszönhetõen 

már az elsõ évben 40-45 milliárd forint lehet az államkassza 

többletbevétele. 

Tévedésen alapulnak azok a sajtóhíradások, amelyek szerint a használatarányos 

útdíjat a közeljövõben kiterjesztik a személyautókra. A jelenleg 

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter asztalán fekvõ és döntésre 

váró munkaváltozatok között egy sincs, amelyik ne a 3,5 tonnánál nehezebb 

teherautókra vonatkozna – mondta lapunk kérdésére Völner 

Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Ebbõl az következik, 

hogy ebben a ciklusban biztosan nem terjeszthetõ ki a rendszer a 

személygépkocsikra és kishaszonjármûvekre – mondta a politikus. Az 

elõzetes számítások szerint a bevezetést követõ elsõ évben 40-45 milliárd 

forint többletbevétel keletkezhet – írja a Magyar Nemzet szerdai 

számában, melybõl további részleteket is megtudhat.” 

Eddig a hír. Csak a korrektség kedvéért mondjuk el, a világhálón megjelent 

elsõ híradások szerint 6 forint kilométerenként megfizetendõ díjról 

volt szó személygépkocsik és 34 forint/kilométer teherautók esetében. És 

ha már a szavahihetõségrõl volt szó, két dologra szeretném felhívni a figyelmet! 

Az egyik, hogy nem a tárca egy személyben felelõs vezetõje, a miniszter 

mondta, amit mondott, hanem csak az államtitkár. Nagy különbség! 

A másik: magyar tapasztalatokból kiindulva, ha valami egyszer már 

szóba került, az államszocializmusból eredõ és a városi szóhasználatban ún. 

„fokozatos riogatásnak” hívott technikával nagyon is könnyen elképzelhetõ, 

hogy bevezetésre kerül majd, csak teszem azt nem 6 forintot kell leróni 

kilométerenkénti sarcként, hanem csak mondjuk 2-t, és mindenki fellégezhet, 

hogy rosszabbra számítottunk. 

187

Járja mifelénk egy mondás, amely azt hiszem tökéletesen ráillik 

erre a világot romba döntõ, szeszélyes hangulatváltozásokra alapozó 

globális méretû lutrira, amit ma tõzsde néven ismerünk. Ez a mondás 

pedig így hangzik (disztingvált formula következik): Más megfelelõ 

alkatrészével* könnyû verni a csalánt. 

*Elkerülendõ a szemantikai és ízlésbeli vitákat, az alkatrész szót mindenki 

helyettesítse be a neki szimpatikus kifejezéssel. 

Hitel- és kamatgazdaság: A spekulációs- és pénzgazdaság világra 

történõ fojtogató rátelepedése a kamatos kamattal történõ kiszipolyozás 

a modern kori gyarmat- és rabszolgatartás, a hitelbéklyóval 

való legújabb kori röghöz kötöttség szinonimájává vált. A szerencsésebbek(?) 

talán életük vége felé hozzájuthatnak a lakhatás tárgyát 

képezõ bérlemény tulajdonjogához, de sokaknak – állítólagos felelõtlenségük 

miatt – ez nem sikerül, ahogy manapság mondani szokás: 

game over. És az élet általában nem nagyon ad új játékot. 

Itt az ideje most már, hogy véget vessünk a játszadozásnak, vegyük 

komolyan magunkat, s a magyarságunkat. A világot mételyként 

megmérgezõ és hihetetlen károkat okozó emberi kreálmányokkal 

szemben, amilyen például a globális lutri, a tõzsde is, kellõképpen 

fel kell vérteznünk magunkat. Éppen ezért, ahogyan az a 

Nemzeti Hírháló alkotmányozási kérdõívrõl készült egyik képén is 

olvasható: 

A SZENT KORONA TANONALAPULÓ TÖRTÉNELMI AL- 

KOTMÁNYUNK JOGFOLYTONOSSÁGÁNAK HELYREÁL- 

LÍTÁSÁT KÖVETELEM!!! 

Uff, én beszéltem! 



188

POLITIKAI TÚLÉLÕ 

– avagy Ha kaméleon módjára is, de minden áron a felszínen maradni 

– 

Talán emlékszik még a tisztelt Olvasó, darab idõvel ezelõtt, egészen 

pontosan a választások másnapján azon túráztattam magam, hogy a 

rossebbe került be az LMP a törvényhozás házába. Érdekes módon 

késõ éjszakába nyúlóan nem született meg az eredmény, aztán másnap 

reggel, mintha minden a legnagyobb rendben zajlott volna, 

mintha csak mindennapos bevett gyakorlat lenne ez az országos erõfelmérõk 

esetében, egyszer csak meg volt a végeredmény. Hogy úgy 

mondjam: „kiköpte a gép”. 

No, mármost velem együtt sokaknak feltûnt, hogy a fõvárosi 

elitista törpepárt a befutót megelõzõ szûk egy hónapot leszámítva 

szinte nem is létezett. Szóval sehogy sem állt össze a kép. Egészen 

mostanáig. Sejtéseink persze korábban is voltak. Ezek arra utaltak, 

hogy az LMP tulajdonképpen a végképp szalonképtelenné vált, s éppen 

ezért szükségszerûen metamorfózison átesett SZDSZ sajátos formában 

történõ továbbélése, de minden kétséget kizáró bizonyosságot 

egészen mostanáig nem szereztünk. 

Valamelyik televíziós csatornán zajló beszélgetésbõl kaptam el fél 

füllel, amint a következõ mondat hangzik el: Az LMP javaslatára bekerült 

az alkotmánytervezet szövegébe a fenntartható fejlõdés. Na 

ez volt az, amikor ösztönösen hátrahõköltem egy röpke pillanatra. 

Idézünk az alkotmánytervezet szövegébõl: 

189

„P. Cikk 

(1) Magyarország a béke és biztonság megteremtése és fenntartása, 

valamint az emberiség fenntartható fejlõdése érdekében együttmûködésre 

törekszik a világ valamennyi népével és országával.” 

Bingó! 

Fenntartható fejlõdés! Azaz semmi sem változik érdemben. Ráadásul 

óriási veszélyeket rejt ez a megfogalmazás, mert ezzel az alaptörvény 

szintjén betonozzák be és erõszakolják rá ismételten a magyar társadalomra 

az éppen imént megbukott rendszer alapkövét, a szüntelen növekedési 

kényszert, mely meglátásuk szerint csakis és kizárólag a mindent 

elsöprõ, felélõ, kifosztó és tönkretevõ versennyel biztosítható. 

Itt a minden kétséget kizáró bizonyosság, az LMP nem más, mint 

az SZDSZ sajátos politikai reinkarnációja, s ennek folytán történõ 

továbbélése. 

Az elmúlt évtizedekben a fenntartható fejlõdés diktálta azt a 

szüntelen és féktelen növekedési kényszert, amely talán még a félelmetes 

analógia gyanánt gyakran példaként felhozott rákos sejtet is 

messze maga mögé utasítja szaporaság tekintetében. A kamatos kamat 

exponenciális, azaz a végtelenhez tartó növekedési görbéjét a 

reálgazdaság semmiképpen nem tudja követni. Kicsit olyan ez, 

mintha valamilyen morbid sátáni groteszk momentumként a halott 

még fél kézzel kinyúlna a koporsóból, nem véve tudomást arról, 

hogy az õ ideje már lejárt. 

Újfent Drábik doktor legújabb munkájára a Sötét újkor címû kötetre 

hivatkozom. Aki elolvassa döbbenve tapasztalja majd, hogy a 

világ vezetõ hatalmának kikiáltott Amerikai Egyesült Államok, s 

vele együtt a köz számára a világ legnagyobb hatalmú politikusaként 

számon tartott Mr. President, vagyis az elnök is mennyire dróton 

rángatott bábfigura csupán. Valós, a problémákat és a válságot az 

okainál megragadó gyógymód helyett, a válságot elodázó és konzerváló, 

a status quo-t fenntartó és megtartó tüneti kezelésekre futja 

190

csupán. Nem véletlenül, természetesen. És nem azért, mert Obama 

olyan buta lenne, hogy ne tudná, mit kellene tennie. 

Majd a PR-gépezet meg a kreatív team a többit elintézi. És itthon 

is így megy ez. A vazallus szolgahad, amelyik gazdája tenyerébõl 

eszik, ha fû alatt is, de gondosan bebiztosítja a szabad rablás eszmerendszerének 

továbbélését, sõt, a világválságra való hivatkozással, 

no meg a jövõ (az õ jövõjük) tartós biztosítása érdekében, egy fokkal 

szigorítják a létezés feltételeit, immáron alaptörvényi szintre emelnék 

a megbukott neoliberalizmus, vagyis a pénz, a tõke szabadsága 

mindenek felett történõ teljesülésének szempontrendszerét. 

Fenntartható fejlõdés. Ugye milyen jól hangzik? De vajon meddig 

fenntartható a fejlõdés? Fõként ez a mindent felélõ, lerohasztó és elpusztító 

fejlõdés! Vajon meddig folytatható még? A végtelenségig? 

Vagy még azon is túl? És egyáltalán fejlõdésnek nevezhetjük még ezt 

a folyamatot?Bizonnyal igazunk van, amikor azt mondjuk, a rákos 

sejt ehhez képest a fasorban sincs. 

A szóhasználatban tükrözõdõ szemléletmódról értekeztem röviddel 

ezelõtt. Itt is ugyanez köszön vissza. Érdekes módon sohasem fenntartható 

erõforrásokról hallunk, mindig csak a fejlõdésrõl próbálják elhitetni 

velünk, hogy fenntartható, holott erõforrások nélkül nemhogy 

fenntartható, hanem semmilyen fejlõdésrõl nem beszélhetünk. 

A fenntartható fejlõdés ostoba szemléletmódja vezet aztán olyan 

butaságokhoz, hogy egyes véleményformáló közgazdászok például a 

fosszilis energiahordozókra úgy tekintenek, mintha sohasem fogynánk 

ki belõlük. 

Úgy tûnik a politikai hulla még kinyúl a koporsójából, még a sírból 

is szeretne irányítani, befolyást gyakorolni, muszáj, hogy az utolsó 

szó az övé legyen, mert ha nem így történik, abba belepusztul. 

Nem veszi észre, hogy már belepusztult. Önnön mohósága és telhetetlensége 

lett a veszte. Túl sokat akart túl hamar rabolni, Sokat 

akart a szarka, de nem bírta a farka. De még mielõtt végképp lehúzták 

volna a rolót, gondoskodtak az utódlásról, s ki lehetett volna a 

191

legmegfelelõbb egy ilyen alakulat vezetésére, mint a Szakasits-dédunoka. 

Szerves folytatás. Bûzlik is rendesen. 

Ami a túlélést, hatalomátmentést, valamint politikai haszonszerzést 

illeti, nos, ebben a leleményesség, a találékonyság és a fondorlatosság 

nem ismer határokat. A politikum tagjai, a levitézlett pártkatonáktól 

egykori köztisztviselõkön át egészen a bársonyszékeket ülepükkel 

melengetõkig, ebbéli tevékenységüket tekintve kétségkívül 

igen csak jeleskednek. 

Tovább él, mert tovább éltetik ezt a megbukott eszmét, a fenntartható 

fejlõdés nevû képtelenséget. Miközben kifelé azt harsogják, 

hogy semmi sem lesz eztán ugyanolyan mint eddig volt – hiszen forradalom 

játszódott le, vagy mifene –, az alkotmánytervezet szövegében, 

melyrõl gyanítható, a lakosság túlnyomó része úgysem fogja elolvasni, 

még a szóhasználaton sem változtatnak. Ott virít a szövegben 

a fenntartható fejlõdés szóösszetétel, az indoklás alapja, melyre 

hivatkozva zavartalanul kiszipolyoztak bennünket. Újra éllovasnak 

kell lennünk, vissza kell szereznünk a „jó tanuló” státuszát a nagy 

közös Európa-házban, az meg csakis szüntelen növekedéssel érhetõ 

el. Tudják, kicsit olyan ez, mint a kisgömböc meséje. A végén úgyis 

jön a kis-kondás, elõveszi a magyar ember zsebében szalonnázás céljából 

tartott bugyli márkájú, bicska típusú evõalkalmatosságot, és 

egyetlen jól irányzott mozdulattal felhasítja a féktelen önzés kisgömböcét, 

amely a Wall Street-i pénzbuborékokhoz hasonlatos 

hangos pukkanással fog kidurranni, ha élhetek ezzel a halmozott 

képzavarral. 

Ha fizikailag nincs is már jelen, szellemiségében mégis itt van közöttünk 

az SZDSZ. Mi több, politikai örökösei azt is elérték, amit 

nagynevû elitista elõdei nem tudtak, ha nem vagyunk elég szemfülesek, 

alaptörvénybe foglalják a kizsákmányolást. Természetesen magasztos 

célnak feltüntetve, mert hát ugye az emberiség fejlõdése nemes 

cél, mindennél elõbbre való, így muszáj lesz azt fenntartani, a 

kívánatos pedig az, hogy a végtelenségig. Láttuk már, átéltük már, 

192

tudjuk, hova vezet. A magam részérõl köszönöm szépen, nem kérek 

belõle! 

Fenntartható fejlõdés helyett – amely fogalomkörbe azt szuszakolnak 

bele önkéntes mérvadók és magukat szaktekintélynek kikiáltó 

messzirõl gyütt emberek, amit akarnak – fenntartható erõforrásokat! 

Ezt inkább bele kellene foglalni az alkotmányba! 

Talán mégis jóra fordulnak a dolgok? Egy másik idézet az alkotmánytervezet 

szövegébõl: 

„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent 

Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami 

folytonosságát. ” 

Ez ám az igazi „nesze semmi, fogdd meg jól” megfogalmazás. Nem 

mondja ki, hogy elismeri, hogy visszahelyezi jogfolytonosságába, 

csak tiszteli. Megsüvegeli, amikor szembe találja magát vele, mert 

muszáj megsüvegelnie, tiszteli, ‘oszt ennyi. Kifelé úgy tûnik minden 

rendben. Csak éppen jogilag nem jelent semmit ez a hazafias hevülettõl 

átitatott kalaplengetés. Jogilag nem lehet neki érvényt 

szerezni, nem számon kérhetõ, vagyis semmire nem jó. 

Aztán itt van a másik gyöngyszem, ez már rafináltabb: 

„Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt 

bekövetkezett felfüggesztését.” 

Nem tudom felfigyeltünk-e valamire? Ismét a szóhasználat az, 

ami nagyon beszédes! A legfontosabb kérdésben, nevezetesen a jogfolytonosság 

kérdésében nem azt írja, hogy mivel ért egyet, vagyis, 

hogy visszaállítják, tehát nem mondja ki határozottan és mindenki 

számára egyértelmûen, hogy akkor innentõl visszaállítjuk a Szent 

Korona tanon és értékrenden alapuló alkotmányosság jogfolytonosságát, 

arról beszél, mi az, amivel nem ért egyet. 

193

Elsõ ránézésre ezt akár úgy is érthetnénk, hogy visszaállítja a régi, 

Szent Korona tanon és értékrenden alapuló alkotmányosság jogfolytonosságát, 

de ha ez a szándéka, akkor miért nem ezt mondja ki? 

Miért az van benne, mivel nem, és miért nem az, hogy mivel igen? 

Valamennyien érezzük, hogy itt is, mint oly sok más helyen, a svédcsavar, 

mint kifejezés, korrepetálás céljából visszaülhet az iskolapadba. 

Az „úri huncutság”, mint a magyar nyelvben a stikli által 

megképzõdött disszonáns helyzetek érzékeltetésére használt jelzõs 

szerkezet bizonnyal a fasorban sincs. Ez a politikusi mellébeszélés, a 

többféleképpen értelmezhetõ jog tipikus megnyilvánulása. 

Vajon miért a tagadásra épít, miért a NEM-re alapoz ez a dokumentum 

egy ilyen fontos, talán a legfontosabb kérdés megtárgyalásánál? 

Ez mindenképpen figyelmeztetõ kell, hogy legyen mindenki 

számára, de legalábbis azonnal be kell kapcsolni a vészvillogókat és a 

szirénákat! 

– Kérem mi semmi olyat nem mondtunk, hogy visszaállítanánk. 

Mi csak annyit mondtunk, hogy tiszteljük, és hogy nem ismerjük el, 

ami történt. 

– Szóval akkor mégis elismerik? Mégis visszaállítják? 

– Hadd magyarázzam el még egyszer, mert látom, hogy nem érti... 

Vagy valahogy így. Most értettem meg igazán mit is jelenthetett, 

amikor a miniszterelnök arról beszélt egy riporteri kérdés kapcsán, 

hogy Szájer József eurokonform megfogalmazást talált az adott tárgykörben. 

Ha testében nem is, de lelkében sajnálatos módon túlélt a politikai 

hulla, örököseinek jóvoltából szellemisége ma is itt van közöttünk, talán 

még jobban, mint eddig, hiszen azt is elérték, hogy a mindenképpen 

létrehozandó alkotmány tervezetének szövegébe is bekerült. A hivatalos 

hatalom jelenlegi birtokosainak talán figyelemmel kellene lenniük 

arra, hogy Kánaánba – nem véletlenül – nem nyernek bebocsátást az 

öregek, még akkor sem, ha évtizedekig keresték a helyet sivatagi vándorlásaik 

közepette. Kint kell maradniuk, csak kívülrõl szemlélõdhet- 

194

nek, mert régi, elavult és meghaladott gondolkodásmódjukkal csak 

mérgeznék az új hely tisztaságát. 

A hatalom is érzi, hogy válaszút elé érkezett, csak éppen azt nem 

tudjuk még, melyik irányba indul tovább. A legrosszabb választás, 

ha semerre sem, csak egy helyben járatja a nemzetet, s közben kicseréli 

az útjelzõtáblát. 

Járja mifelénk egy mondás a városi szóhasználatban: 

„Érzem a tavaszt, húzom a ravaszt!” 

Mindenki azt ért alatta, amit akar. 



195

LÁJKOLOM A A BANKOLÁST! 

– avagy Még egyszer a szóhasználat fontosságáról – 

Krimiket megszégyenítõ olvasmányossággal bír Drábik János legújabb 

munkája, melynek címe Sötét újkor – Búcsú a felvilágosodástól. 

Kimerítõ részletességgel számol be a Wall Street-en lezajlott eseményekrõl, 

és Washington DC erre való reagálásáról, és még csak a 

könyv közepe felé tartok. Az új világrend kiépülésébõl természetesen 

Európa sem maradhat ki. A sajnálatos csupán az, hogy ez az 

egész szánalmas bagázs, amely a gazdasági folyamatok közvetítõ közegéül 

szolgáló jelrendszerre, azaz a pénzre, önhatalmúlag rátette a 

mocskos kezét, fordítva ül a lovon. Ahelyett, hogy visszaállítanák a 

nemzetállamok megbecsülését és hatalmát, önálló nemzeti valutájukkal 

együtt, a versbéli cimbalmoshoz hasonlatosan serényen munkálkodik, 

mégpedig egységes világvízfej létrehozásán. 

Muszáj lesz megmagyaráznom a címet. Ismét az urbánus frazeológia, 

a városi szóhasználat áldozataivá váltunk. Mintha csak és kizárólag városokban 

élnének az emberek. A reklámok kitekert, sokszor az anglicizmus 

vagy az amerikanizmus elõtt szükségtelenül hajbókoló és meghunyászkodó 

megnyilvánulásai ezek, amikor a világ talán legcsodálatosabb 

nyelvét akarják hozzábutítani egy olyan retorikai produktumhoz, 

amely erre kétségkívül nem alkalmas. Mivel a dolog nem megy, és még 

mindig nem beszél a magyar tûrhetõ szinten és kellõ számban angolul, 

az idegen kifejezést próbálják meg hozzáigazítani ékes, édes anyanyelünkhöz, 

ahogy esik úgy puffan alapon, íme ilyen lesz aztán a végeredmény. 

Minden rosszban van valami jó, hiszen ez is azt mutatja, menynyire 

túlélõ nemzet a magyar, még a nyelvünk is, mely az utóbbi idõben 

196

sok silányítást kellett hogy elszenvedjen, még az is bennünket véd, hiszen 

nem mi alkalmazkodunk az idegen hatásokhoz, hanem azok kénytelenek 

valahogy beleilleszkedni, belesimulni a mi nyelvünkbe, ha létjogosultságot 

szeretnének kivívni maguknak. A végeredmény aztán 

olyan amilyen, de most – talán minden eddiginél jobban – az idegen 

ülep feltétlen nyalásáról szól a világ itthon, de legalábbis az urbánus 

szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából 

alámerítkezõ szociológus-hallgatók szerint. De legalábbis ez mostan 

a trendi, a városokban, fõként a nagyvárosokban, megyeszékhelyeken, 

a fõvárosban felnövekvõ fiatalok körében. A székelyek által találóan 

csak „képmutatónak” nevezett televízió prezentálásában pedig 

mindenképp. 

No, mármost az internesönel trendi lengvidzsben, azaz ángliusul a 

„like” szó azt jelenti, hogy „kedvel” valamit vagy valakit. Van még 

ezenkívül egy csomó más jelentése is, de jelen esetben most ezzel 

foglalkozunk. A bankolás meg gondolom szintén az angolból jön, 

banking, azt jelenti banki-ügyintézés, vagyis az, aki éppen a banki 

ügyeit intézi, éppen magára vette az „ing”-et, azaz a toldalékot, 

vagyis a folyamatosságot jelzõ kis végzõdést. 

Valamelyik weboldalon láttam a K&H Private Banking hirdetését. 

Érted? Nem a K és H Magán Pénzintézet hirdetését, hanem a 

K&H Private Banking-ét. Mecsoda különbség! Ettõl mindjárt jobban 

érzed magad, nem igaz? Kicsit kihúzhatjuk magunkat, benne 

vónánk a nagy nemzetközi vér..., ó pardon, akarom mondani pénzkeringésben! 

De ez még semmi! Figyeld a hirdetés szövegét! A szóhasználat 

az, ami megint nagyon érdekes. Nagyon apró, nagyon kis 

dolog, mégis azonnal szemet szúr! 

„Ön értéket teremt, mi megõrizzük generációkon át!” 

Rögtön több gond is adódik. Elõször is minimum csökkent munkaképességûnek 

néznek. És akkor még nagyon finoman fogalmaz- 

197

tam. Te, meg persze veled együtt én is, lehet, hogy értéket teremtünk, 

de arra már nem vagyunk képesek, hogy meg is õrizzük azt. De 

semmi gond, itt vannak õk, majd õk megõrzik helyettünk, csak adjuk 

oda nekik! És ez a szemléletmód tényleg mûködik, hiszen ha vállalkozó 

vagy, kötelezõ számlát nyitnod valamelyik pénzintézetnél. 

Nagy üzlet! Idézzük csak ide Bogár prof. szavait, mit is ír „Kötelezõ 

õrület” címû írásában e tárgykörben: 

„Ráadásul ez csak egy jelentéktelen kis szelete (ön)kifosztásunknak. 

Hogy csak egyet emeljünk ki a sok közül, ma Magyarországon közel 

négyezer-milliárd forint van állandóan látra szóló (bármikor azonnal 

hozzáférhetõ) betétekben. Már az is elgondolkodtató: kinek, hogyan 

és miért is jutott eszébe az a perverz, önpusztító ötlet, hogy a 

hazánk területén ideiglenesen állomásozó globális bankok (ma már 

csak ilyen van! Ki tudja, miért…) egyáltalán számlát vezethessenek. 

A banknak az a dolga, hogy hitelt nyújtson! Ja, hogy abban 

esetleg kockázat is van, és sokkal egyszerûbb abszolút kockázatmentesen, 

gátlástalan cinizmussal az egekbe emelt költségekért számlát 

vezetgetni… Ráadásul úgy, hogy közben ingyen használják a pénzünket? 

Hát persze, ez így van, de amint a régi vicc hõse mondja, ez 

az „ögyes” megoldás kb. százmilliárdot húz ki a zsebünkbõl. 

Egységes kincstári számlavezetési rendszer segítségével ez a százmilliárd 

itt maradna az országban. És legalább egy tucatnyi hasonló 

trükk létezik az egész nagy pénzhatalmi „hidraulikában”.” 

Bizonyára te is emlékszel még az egyik kampányban arra a plakátra, 

ahol az volt felvésve: Az MSZP a javadat akarja! Szemfüles alkalmi 

graffitisek meg odabiggyesztették az „összes” szót a mondat közibe. 

És tényleg! A szegfûmintás utódpárt központi projektként az 

összes vagyonodtól meg akart fosztani kollektív ellehetetlenítéssel, 

szerencsére nem maradt rá ideje. 

198

Félelmetes analógiának tûnik, ahogy a Bush–Obama váltáshoz 

hasonlóan valahogy itt is elmaradni látszik a gyökeres fordulat. Persze 

az is lehet, hogy ennyi és ilyen hosszadalmas szenvedések és hányattatás 

után mi vagyunk türelmetlenek. 

Visszatérve a fenti banki hirdetés szövegéhez. Az õrzés magasztos feladatát 

generációkon át vállalja a derék pénzintézet. Figyeled? Nem azt 

mondja, hogy nemzedékeken át! Tudja, érti mindenki a „generáció” szó 

jelentését, de ahogyan manapság már nem divat kedvelni valamit, vagy 

valakit, már nem is „csípik”, mára az is kiment a divatból, ma lájkolsz, meg 

bankolsz, vagy lájkolod, ahogy bankolok, vagy valami ilyesmi. És a politikai 

pártok azonnal rárepültek a témára, mind a szegfûmintás utódpárt, 

mind a déligyümölcs-kereskedõkkel bizonnyal jutalékos rendszerben 

együttmûködõ forradalmi párt elõszeretettel használja a „lájkolás” kifejezést, 

fõleg internetes kommunikációja során. 

Egy próbát talán megérne, tömegesen visszajelezni valami ilyesmit: 

„Elõbb tanulj meg magyarul!” 

Nemzedék helyett most már generáció van. Már nem magyarul 

beszélünk. Érti mindenki a jelentését, tisztában van vele, hogy mit 

jelent, azzal is tisztában van mindenki, hogy van ehelyett magyar szó 

is, mégsem azt használják. A magyar szó pedig egy idõ után, ha nincs 

használatban, kikopik, elfelejtõdik. 

Vagy ez lenne az újmagyar beszéd? De vajon kié ez a nyelvezet? A 

városi népeké? Vagy mindannyiunkra ráerõltetik a bárhol szabadon 

fogható kereskedelmi televíziós csatornákon keresztül? Megmérgezik 

a vidék emberét is? Elhomályosítják vele a tisztánlátását? 

Miért kell mindig másokat majmolnunk? És ha már majmolunk, 

miért csak egy bizonyos határig mehet el ez a majmolás? Akkor már 

miért nem lehet mindent? Mondjuk a liberalizmus jegyében? Ja, 

hogy az éppen most bukott meg! Pedig Réthelyi miniszter úr is megmondta, 

nem a régi értékekhez kell visszatérnünk, mert ott a közösség 

érdekei az egyén érdekei fölé kerültek. Gondolom ez ma már 

semmiképpen sem kívánatos. Pedig ha a közösség nem tud túlélni, 

199

akkor az egyén is halálra van ítélve. Csak idõ kérdése, ugyanis egymásra 

vagyunk utalva. Bizonyára sokan ismerik azt az indián mondást, 

amely arról szól, hogy ha már mindent kipusztítottunk, fogunk 

rájönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni. 

Visszatérve a majmolásra. Azzal semmi gond, ha amerikai zászló van a 

dzsekid (radikálisabb érzelmû olvasóink kedvéért, a szélkabátod) hátán, 

de ha magyar zászló, ne adj’ isten a történelmi (egyesek szerint a helyes 

megnevezés: Nagy) Magyarország, na, akkor kitör a skandallum. 

A szóhasználaton nagyon sok múlik még akkor is, ha csak ilyen apróságokról 

van szó. A szemléletmód tükrözõdik benne. És ma már nem feltétlenül 

száll el a szó, nem feltétlenül szükséges leírni, hiszen a rögzítésnek jóval 

modernebb és sokkal hatékonyabb formái is elterjedtek. Bármikor 

visszakereshetõ, visszanézhetõ az információ, a világhálóról eltüntetni jóval 

nehezebb, és ha le is szedik, addigra a nagy számok törvényébõl adódóan 

általában valakinek már megvan, valaki már letöltötte. A nagy gyártók 

– már nem tudnak mit kitalálni kínjukban – GPS-t, azaz a globális helymeghatározó 

rendszert építik be a legújabb fényképezõgépeikbe, videokameráikba. 

Pillanatok alatt meg tudjuk mondani, hol készült a felvétel. 

Amit nem tudunk megmondani az, hogy ehhez az információhoz rajtunk 

kívül még ki jutott hozzá. Ha a szellem egyszer kiszabadult a palackból, hasonlatosan 

a fogkrémhez, azt oda rettenetesen nehéz visszagyömöszölni. 

Az esetek nagy százalékában általában nem is sikerül. És ez még akkor is 

így van, ha a kontinensen igen tekintélyesnek tartott, magukat filozófusnak 

aposztrofáló egyének állítanak a valósággal szembemenõ dolgokat. 

Édes, ékes anyanyelvünk mindig segít nekünk, mindig eligazít. Forduljunk 

hozzá bizalommal, s tegyük ezt minél gyakrabban. A világot 

kerek egészében szemlélni és leírni képes magyar nyelvet mi képesek 

vagyunk megérteni, de a megértésen kívül az is szükségeltetik, hogy 

ennek a nyelvnek a szellemében gondolkodjunk, s aztán cselekedjünk. 

Ennyit dióhéjban a szóhasználat fontosságáról. 



200

KÖZÖS LÓNAK TURÓS A HÁTA 

– avagy – A pénzszivattyút kezelõ vén szajha stricije – 

Személyi edzõknek híjják mostanság a „stand-up-comedy világában 

azokat, akik lányokat futtatnak. De vajon mi a helyzet azokkal, akik 

vén lotyókat, vagy szajhákat „üzemeltetnek”? Varga Miklós dala jutott 

eszembe, amikor Soros György legújabb eszmefuttatásáról olvastam 

az Indexen. Tudják, az, amely szerint meg kell becsülnünk a 

Vén Európát, a gyönyörû nõt. Már megint, még mindig, a bolondját 

járatják velünk! Nem hiszik? Akkor tessék: 

„Soros nagyot csalódott az euróban 

Az euró bevezetésétõl a konvergencia megteremtését várták, ehelyett 

azonban a közös valuta széttartást eredményezett – írta kedden 

Londonban megjelent cikkében Soros György. A magyar-amerikai 

nagybefektetõ a Financial Timesban kifejti: az euróválságot általánosságban 

valutaválságnak szokás tekinteni, ám ez egyben szuverén 

adósságválság és mindenekelõtt bankválság is.” 

Forrás: MTI 

Önök szerint van még olyan élõ ember ezen a sárgolyón, aki hisz 

Sorosnak? Elhiszi azt, hogy ez nem így volt elõre megtervezve és 

hogy Soros nem volt benne a buliban? Most meg jön nekünk az angol 

fontot kis híján bedöntõ spekuláns az aggályaival. Ugyan kérem! 

Ez az ember teljességgel hiteltelen. De emiatt még nem is ragadna 

billentyûzetet az embernek fia, annál izgalmasabb és érdekesebb, 

ami az alábbiakban következik: 

201

„Az euróövezeten belüli széttartó folyamatokra nemrégiben londoni hitelminõsítõi 

elemzõk is felhívták a figyelmet. A Fitch Ratings által az 

euróövezet jövõjérõl Londonban rendezett szakszemináriumon David 

Riley, a nemzetközi hitelminõsítõ globális szuverén adósbesorolásokért 

felelõs igazgatója kijelentette: a válság azért is sújtja különös erõvel az 

euróövezetet, mivel a pénzügyi uniónak egyben gazdasági unióvá is ki 

kellett volna teljesednie. Az európai szintû monetáris unió kialakult 

ugyan, a gazdasági unió azonban nem, és ennek következményeként 

széttartó folyamat indult meg a versenyképességben és a magánszektorok 

mûködésében – mondta a Fitch vezetõ szakértõje. 

Egy másik nagy nemzetközi hitelminõsítõ, a Standard & Poor’s 

nemrégiben kiadott londoni elemzésében kiemelte, hogy az 

euróövezeten belüli gazdasági növekedési folyamatok is széttartó pályára 

kerültek, ami azzal a kockázattal jár, hogy a jól teljesítõ tagországok 

versenyképességi elõnye a többiekhez képest hosszú távra 

rögzül. Ha e versenyképességi rés tartósan fennmarad, vagy akár tovább 

szélesedik – amit az S&P elemzõi a következõ két évre „igen 

valószínûnek” neveztek a tanulmányban –, a valutaunión belüli 

széttartó teljesítményfolyamatok egyre inkább strukturális jellegûvé 

válhatnak – állt a hitelminõsítõ elemzésében.” 

Komolyan mondom, még a végén megérjük, hogy visszasírjuk a 

KGST-t, meg a transzferábilis rubelt. (Gyengébbek és fiatalabbak 

kedvéért: a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) Ott legalább 

mindenki mást csinálhatott. Igaz, amolyan jut is marad is alapon – 

hát papa, nektek a buszgyártás jutott, így jártatok! –, de legalább el 

lehetett adni az itthon megtermelt élelmiszert. Egyáltalán volt élelmiszeriparunk! 

Manapság már ez sem lebecsülendõ, hiszen a 

cukorfronton kialakult helyzet jól példázza, hova jutottunk. 

Ezzel csak arra szeretnék kilyukadni, hogy egy kvótákkal agyonszabályozott, 

és egy közös valutával gúzsba kötött, ráadásul harma- 

202

dik (azaz külsõ) féllel való kereskedést is – ha kimerítetted a kvóta 

által elõírt keretet – tiltó birodalmi struktúrában való létezés összes 

kínját szenvedjük el mostanság, „hála” komprádor, dörgölõdzõ politikai 

osztályunknak. 

„Kár a kiömlött tej miatt keseregni!” – tartja a népi bölcsesség. Bizony 

milyen igaz! Pedig csak a józan paraszti eszünket kellene elõvenni! 

A mai politikai osztálytól ez a mozzanat azonban semmiképpen 

nem várható el, hiszen még azzal sincsenek tisztában, hogy 

mindaddig, amíg a nagyságos és fényességes Európai Porta kebelén 

belül képzelik el a Magyar Nemzet létezését, addig a mostanság oly 

nagy állhatatossággal próbált „Alkotmányozás” címû darab próbái is 

teljességgel hiábavalók, hiszen a Lisszaboni Szerzõdés címû EU-alkotmány 

szerint, az uniós törvénykezés felülbírálja a nemzeti jogalkotást, 

beleértve az adott ország alkotmányát, illetve alaptörvényét 

is. Innentõl kezdve tehát minden az adott országban meghozott jogszabály, 

rendelet, akármi, csak másodlagos lehet. 

Egy ilyen politikai közegben tehát teljességgel értelmetlen elvárni 

az idegen érdekeket elvtelenül kiszolgáló komprádor politikumtól, 

hogy kilépjen ebbõl a függõvé és kiszolgáltatottá tévõ birodalmi 

rendszerbõl. Pedig épp itt lenne az ideje. Adjunk hálát a Teremtõnek, 

hogy nem vezették be az eurót, s ha Isten is megsegít, megszûnik, 

mielõtt odaérnénk? Hát, lehet, hogy ez fog megképzõdni! 

Az euró széttartást eredményezett – mondja Soros. A Fitch 

Ratings szakértõje azon siránkozik, hogy nem történt meg a pénzügyi 

unió gazdasági unióvá alakulása. Az európai szintû monetáris 

unió kialakult ugyan, a gazdasági unió azonban nem. No, de hát hogyan 

is alakulhatott volna ki? Kérdezem én, aki sem jogvégzett ember, 

sem közgazdász nem vagyok. De vak sem vagyok! És akinek van 

szeme a látáshoz és füle a halláshoz, az mán csak észreveszi, hogy 

mindaddig, amíg csak szavakban tekintik egyenrangúnak az egyes 

államokat (ugye milyen szép kifejezés: teljes jogú európai uniós tagállam!) 

valójában azonban kerítésen belüli gyarmattartás folyik, 

203

mégpedig erõteljesen, addig a vén Európát nemhogy nem becsülik, 

hanem semmibe veszik. 

Ugyan kérem! Mit várunk egy olyan rendszertõl és berendezkedéstõl, 

ahol a módosabb országok zökkenõmentesen zsigerelhetik ki 

a kevésbé fejletteket, holmi kreatív könyvelés árán? Központi bankjaikból 

játszi könnyedséggel, tényleg csak néhány gombnyomás az 

egész, a kamathaszon reményében súlyos euró tízmilliárdokat parkoltatnak 

meg darab ideig a trezorjainkban. A sarcot – mert ezt 

nemigen lehet másnak nevezni – pedig nekünk kell megfizetni. 

Most értjük csak meg igazán a rendszerváltásnak nevezett momentumot 

a legtalálóbban leíró: „Elmentek a tankok, megjöttek a 

bankok!” címû mondás valódi jelentéstartalmát! 

De kik azok a stricik, ó pardon, személyi edzõk, akik még futtatnak 

egy gyors négyszázat a vén spinkóval, mielõtt végképp elpatkolna? 

Nos azok, akik megerõszakolták a gyönyörû nõt, vén szajhává 

téve õt. 

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, csupán egyetlen szavazaton 

múlott, hogy Amerikában ma angolul beszélnek a német helyett. 

De itt vajon hány szavazaton múlna? Európában megannyi eltérõ 

kultúrával és hagyományokkal bíró nép él, meglehetõsen hoszszú 

idõ óta. A hatalmasságok talán megfeledkeznek arról, hogy az 

uniformizálás itt sokkal nehezebb, s talán az itt élõknek is kevésbé 

van ínyére, mint a nagy víz túl felén élõknek! Második Amerikát 

akarnak? Nem fog sikerülni! Minden bizonnyal ez az igazi oka, a 

széttartásnak és annak, hogy nem történt meg a gazdasági unió kialakulása. 

Mindazonáltal ekkora különbségek láttán bizonnyal nem 

tévedünk, ha azt mondjuk, az olvasztótégely-elmélet híveinek várakozásai 

meglehetõsen illuzórikusak. 

Ez persze csak az ún. „kisember”, mindenféle szakszerûséget nélkülözõ, 

ám ösztönös, a zsigereiben érzett józan racionalitása, megfûszerezve 

egy kis élettapasztalattal, amely sokak számára csupán egy 

legyintésnyi közönyt, vagy megvetést generál. De talán itt az ideje, 

204

hogy elõvegyük a nehéztüzérséget is, ha már a könnyûlovasság felmentõ 

csapataira úgy tûnik hiába várunk. Drábik János új kötetébõl 

a „Sötét újkor” címû munkából idézünk: 

„A birodalmi struktúrává alakított Európai Unió nem rendelkezik monetáris 

felségjogokkal. A gazdasági élet elszámolási eszközét – az eurót 

– az Európai Unió szervei (a Parlament, a Bizottság és a Tanács) nem 

hozhatja létre. A monetáris jogok gyakorlása az unió fölé került úgy, 

hogy a tagállamok és azok polgárai ezekbe a döntésekbe nem szólhatnak 

bele. Az immáron hatályba lépett Lisszaboni Szerzõdés leszögezi, 

hogy a Központi Bankok Európai Rendszerének, a KBER elsõdleges 

célja az árstabilitás fenntartása. A Frankfurtban mûködõ Európai 

Központi Bank, az EKB és a tagállamok központi bankjai nem nyújthatnak 

folyószámlahitelt a közösség intézményeinek, valamint a tagállamok 

kormányzatának, helyi szerveinek és közjogi testületeinek, s 

ezektõl nem is vásárolhatnak ún. adósságinstrumentumokat. 

Az EU-tagállamok kormányai és a közösségi intézmények nem rendelkezhetnek 

saját pénzügyi szervezeteik tevékenységével. Amikor 

úgy fogalmaztak, hogy Magyarország hitelt kapott az uniótól, valójában 

nem vettünk fel hitelt Brüsszeltõl. Ugyanúgy a magánbankoktól 

vettük fel a hitelpénzt, mint az államkötvények eladásakor, 

csak most az Európai Központi Bankon, az EU Bizottságán, valamint 

a Magyar Nemzeti Bankon mint ügynökön átfuttatva, és így 

szigorú feltételekhez kötve. 

A Lisszaboni Szerzõdésben foglalt célokat az európai bankrendszernek 

nem kötelezõ támogatnia. A monetáris hatalom – pénzuralmi 

világrendben a legfontosabb és legnagyobb hatalom – az EU-n átívelõ 

egyetemes piacgazdaságot (pontosabban spekulációs pénzgazdaságot) 

szolgálja. Azt ugyanis nem határozza meg a szerzõdés, 

hogy mi a piacgazdaság. Nem szól róla, hogy az milyen viszonyban 

205

áll a szerzõdés társadalompolitikai céljaival. Milyen erõforrásokról 

van szó? Hol van az ember, a humán erõforrás, és hol vannak a természeti 

javak? Azt sem mondja meg, hogy miféle hatékonyságról 

van szó. Az egész homályos és tetszés szerint értelmezhetõ. 

A pénzellátás, a monetáris politika egésze tehát néhány ember kezében 

összpontosul, és a valódi döntéseket a háttérbõl a nemzetek feletti 

pénzkartell struktúrái hozzák. A szabadpiac (értsd: a pénzpiac, 

pontosabban a pénzvilág spekulációja) elõbbre való, mint a társadalom 

vagy, a gazdaság kiegyensúlyozott fejlõdése és a foglalkoztatás 

magas szintje. Az egész Európai Unió struktúrájából hiányoznak a 

monetáris hatalom gyakorlásának a feltételei. Azonban nemcsak hiányoznak, 

hanem a szerzõdés tiltja is, hogy az Európai Unió szervezeti 

rendszerében ilyenek létezzenek.” 

Most mondjam azt, hogy a bolondját járatják velünk? Már 

megint! Még mindig! Vagy az igazsághoz és a korrektséghez közelebb 

járunk, ha azt mondom: hülyének néznek bennünket? Már 

megint! Még mindig! A választ az Olvasóra bízom, gondolom megvan 

mindenkinek a maga elképzelése. 

Emlékeznek még? Majd én megmondom, hogy ki antiszemita, és 

ki nem! Ugyanaz a séma! Szintén õk, majd szintén megmondják, 

hogy mi a piacgazdaság, és mi az, ami nem számít annak. És hogyan 

kell arról gondolkozni! Ilyen van? Nem ismerõs ez, „nem kicsit, nagyon 

is!” a kedves Olvasónak? Lehet, hogy az egykori nyugati jóléti 

államok területén élõknek ez az újdonság erejével hat, mi azonban 

már túl vagyunk több évtized államszocializmuson, és azzal is tökéletesen 

tisztában vagyunk, hogy a „négy láb jó, két láb rossz” elsõre 

örök érvényûnek tûnõ szabálya is könnyedén átfesthetõ, a dolog 

csak festék és ecset kérdése. 

De van itt még egy nagyon érdekes és elgondolkodtató momentum. 

Darab idõvel ezelõtt volt szó az ún. devizahitelesek problémájáról, ne- 

206

héz helyzetérõl. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem lévén közgazdász, 

csak a magam józan paraszti eszére tudok hagyatkozni. Ja! A 

pontosság és a korrektség kedvéért jegyezzük meg, hogy deviza-alapú 

hitelt felvevõkrõl van szó, mert hát ugye devizát az esetek túlnyomó 

többségében senki nem kapott kézhez. Valószínûleg ezért kelhettek 

szárnyra olyan pletykák, miszerint itten kérem szépen kõkemény forint 

hitelrõl van szó, csak éppen valakik, önkényesen, senki által fel nem 

hatalmazva, lévén magánbankok, egyszerûen hozzákötötték azt a „menekülõvaluta”, 

a svájci frank árfolyamához. 

No, mármost akkor sem értettem, és most sem értem, ha már 

hosszas erõlködés után (emlékeznek még, valamilyen kifürkészhetetlen 

imperatívuszból kifolyólag, mindig öt évre voltunk az unióhoz 

való csatlakozástól), de végre bebocsátást nyertünk a csodálatos Európa-házba 

(copyrighted by Gorbi), mi a rossebér’ is nem az unió saját 

valutájában, azaz euróban adósodtunk el? Mégiscsak házon belül 

lenne a dolog. 

(Késõbb állítólag egy osztrák bank be akart próbálkozni,hogy euró 

alapú hitelt nyújtana, amit euróban is kapna meg a hitelfelvevõ és 

abban is törleszthetne, de valahogy nem lett semmi a dologból. Ki 

érti ezt?) 

No és itt kapcsolódunk újfent Soros, meg a Fitch Ratings szakértõi 

nyekergéséhez. Túl az európai nemzetek sokszínûségén, eltérõ 

kulturális, társadalmi, gazdasági és nemzetpolitikai hagyományain, 

ha már rájuk dobták ezt a pénzügyi zablát, amely most ebben a financiális 

igavonásban teljesíti ki a maga valójában a címnek kölcsönzött 

magyar bölcselet igazi jelentéstartalmát, ismét Drábik doktort idézzük, 

aki jó szokásához híven segít eligazodni a megfelelõ kérdések 

feltevésével: 

„Az Európai Unió, amely már több mint tíz éve bevezette a közös 

pénzt, a bankjegyet és érmét, nem készített a bankszámla és a készpénz 

közötti mozgást lebonyolító, illetve a készpénz-helyettesítõ 

207

ankkártyát. Az euróforgalomban is csak az amerikai Visa és 

Master Card kártya használható.” 

Asszem erre mondják a városi szóhasználatban, hogy BINGÓ! De 

az bizonyosan állítható, hogy ennyi véletlen egy helyen márpedig 

nincsen! Miért is kell a teljes euróban bonyolódó európai pénzforgalmat 

átvezetni Amerikán? Csak nem ezt is megsarcolják? Miért is 

nem téma az euró bankkártyájának hiánya a közbeszédben és a médiában? 

Hallott már a tisztelt Olvasó errõl a kérdésrõl akár csak 

egyetlen nyilvános fórumon is? Megmondom õszintén én még nem! 

Térjünk vissza George-hoz! 

208 

„Soros György keddi cikke szerint az euróválságra kidolgozott megoldás 

kétsebességû Európát rögzítene, ami az EU politikai kohézióját 

is veszélyeztetheti. A nagybefektetõ szerint az EU-ra „krónikus 

divergencia” idõszaka vár, amelyben a többleteket felhalmozó tagországok 

elõretörnek, a deficites országokat pedig lenyomja adósságaik 

súlya. 

Soros György szerint alapvetõ változtatásokra van szükség. Ezek 

közül is az egyik legfontosabb – és ezt már a csütörtöki EU-csúcson 

meg kellene tenni –, hogy az európai pénzügyi stabilitási eszközt a 

tagállamok mellett a bankrendszerek megmentésére is hozzáférhetõvé 

kell tenni. Ez lehetõvé tenné a szuverén adósságátrendezést bankválság 

elõidézése nélkül. A mentõcsomag mérete változatlan maradhat, 

mivel a bankok újratõkésítésére fordított összegekkel csökkenne 

a szuverén adósok számára szükséges hitelösszeg. 

Soros György szerint emellett – „a pálya kiegyenesítése végett” – a 

szabályokat betartó országok hitelköltségeirõl „le kell szedni” a kockázati 

prémiumot. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a szuverén adósságok 

zömét eurókötvénnyé alakítják. Az egyes országok ezután saját

kötvényeket adnának ki kollektív fellépési záradékkal, és csak a 

maastrichti limitet meghaladó adóssághányadra fizetnének kockázati 

felárat – áll Soros keddi írásában.” 

Megszólalt a lelkiismeret? Van egyáltalán Soros Györgynek lelkiismerete? 

Vagy csak arról van szó, hogy kicsit alaposabban nézte át a 

pénztárfõkönyv rubrikáit és rájött arra, hogy alacsonyabb fokozatba 

kell kapcsolni a pénzszivattyút, mert a kifosztási ráta nem tartható? 

Idõ elõtt elfogy a profitpumpából a nafta? 

Nem tudjuk. De talán János erre is tudja a választ. 

„A pénzuralmi világrendben eltorzult a munkamegosztás elszámoló 

rendszere. Alárendelõdött a munkától és a társadalomtól idegen 

szintetikus pénznek, amely tovább centralizálja és koncentrálja a 

hatalmat. Ez a szintetikus pénz pedig gyorsított ütemben ásta alá a 

munkán és erkölcsön alapuló társadalom mûködését. A globális kaszinóban 

gátlástalanul hazardírozó spekulánsok válságba sodorták 

a nekik alárendelt világgazdaságot is. Ma, amikor szinte kritizálni 

kell a pénzrendszer mûködését, mégsem került sor az Európai Unió 

vonatkozásában a monetáris hatáskörök újraszabályozására.” 

Képzeljük el, mi történne akkor, ha megtörténne a csoda. És valami 

olyasmit mondanának a nemzetek vezetõi a bankok vezetõinek, 

mint amit nekünk mondtak a KGST-ben a buszgyártás kapcsán: 

„Papa, így jártatok! Ez jutott nektek! Nincs több hónalj alá nyúlás. 

Megbuktatok, mint Rottenbiller! Hulljon a férgese!” Nyomdaipari 

szakkifejezéssel élve: „Nagy levegõt! Vágunk!” 

Megfelelõ szankciókkal, törvényekkel bizonyára meg lehetne oldani, 

hogy a tönkrement pénzintézetek ne rántsák teljesen magukkal 

az összes betétest. És azt is törvényileg lehetne szabályozni, hogy 

pénzintézetek ne nõhessenek az égig, ha bátorkodhatok ezzel a képzavarral 

élni. De legalább ennyire fontos lenne a szintén Drábik Já- 

209

nos által többször hangoztatott jogi személy címû, a felelõtlenség 

melegágyának szerepében tetszelgõ szélhámosság megszüntetése is. 

A valaha gyönyörû, ámbátor mára megvénült és megcsúnyult Európát 

még ma is futtatni akarják, nem veszik észre, hogy már nem 

bírja az iramot. Kik juttatták ide? Nem, nehogy azt higgyék, hogy a 

felelõsség kizárólag a kamerák elõtt 42-fogas amerikai fogpasztamosollyal 

a luxuslimuzinokból kikászálódó politikusgarnitúrát terheli 

csupán. Õk is hozzájárultak, ez kétségtelen, de az igazi felelõsök általában 

láthatatlanul a színfalak mögött maradnak. Igaz, újabban 

akadnak szemfüles próbálkozók, akik utánajárnak dolgoknak, és 

szintén egyre gyakrabban – ha csak néhány pillanatra is, de fellebben 

a fátyol, bejuthatunk a színfalak mögé, a modern technikának 

köszönhetõen pedig a rögzített anyag, szinte pillanatok alatt felkerül 

a világhálóra. A tubusos dolgokat pedig – ahogyan az köztudott – ha 

egyszer már sikerült kiimádkozni a palackból, azt oda irtózatosan 

nehéz lesz visszagyömöszölni. 

Az idõ pedig nekünk dolgozik. 



210

NE SZÓLJ BELE, NEM TELEFON! 

avagy Bandita Kohn sercegései egy lejárt lemezen 

Egy részlet a Hír Tv Bandita Kohn-nal készített exkluzív beszélgetésébõl: 

– Arról beszélt, hogy önt kifejezetten zavarja, hogy az „Isten áldd 

meg a magyart” kifejezés bekerült a magyar alkotmányba. Ezzel nagyon 

sok magyar embert megsérthetett. 

– Persze, lehet, csak az a helyzet, hogy én világias gondolkodású 

vagyok. Az iszlám országokban azért küzdenek, hogy az egyház ne 

szóljon bele a törvényalkotásba. Én a francia forradalom óta az állam, 

vagyis a törvényalkotás és az egyház szétválasztásában hiszek. 

Ráadásul a magyar alkotmány az élet és a demokrácia alapértékeként 

beszél a családról. Ez egy aberrált gondolkodásmód. A 

nem hívõ embereket Magyarországon egyszerûen kizárják az alkotmányból. 

– Gondolom barátai bizonyosan elmesélték önnek, hogy amit ön kifogásol, 

az a magyar himnusz kezdõsora. A La Marseilles is része a 

francia alkotmánynak. 

– A francia himnusz, a La Marseilles borzasztó. Sok bajom van 

vele. De az egyszerûen csak a forradalmi hévrõl szól. A mienk egy 

régebbi alkotmány. Egy XXI. századi alkotmánynak a XXI. század 

valós társadalmi viszonyaihoz kellene igazodnia.” 

211

Ismét Bogár professzor úrra kell hivatkoznom. Elõadásai alkalmával 

talán a legelsõ mondat, de mindenképpen az elsõk között ott szerepel, 

hogy a magyar nemzetet (és érzésem szerint ez az egész emberiségre 

igaz) vissza kell helyezni arra a szakrális talapzatára, amelyrõl – 

példának okáért a nagy francia elsötétedés alkalmával is – leszakították. 

Bandita Kohn fordítva ül a lovon, csak nem veszi észre! Az a 

fajta gondolkodásmód az aberrált, amit õ hirdet, éppen hogy a család 

az, aminek kiemelt fontosságot kellene élveznie! 

Meg aztán itt egy „francia” ember (az idézõjeles szóhasználat szándékos), 

akinek még a „saját” hazája értékei sem jelentenek semmit! 

Talán éppen azért, mert nem is tekinti azokat sajátjának? És ez itt a 

lényeg barátaim!!! A világszerte megbukott értéksemlegesség! Idõsebbek 

még emlékezhetnek iskolai orosz tanulmányaikból az egyes 

szám harmadik személy OH, OHA, OHO (on, áná, ánó) triumvirátus 

semleges nemet jelölõ OHO (ánó) részére. Tudják, se ilyen, se 

olyan. Se nem meleg, se nem hideg. Hogy is mondja a Szentírás? 

„15. Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; 

vajha hideg volnál, vagy hév. 

16. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az 

én számból. ” (Jelenések könyve 3:15–16) 

Vagyis az Úristen a langyosat kiköpi. 

Az ember pedig, ahogyan azt a már többször hivatkozott Elliot 

Aronson kitûnõ könyvének címében is megfogalmazza: TÁRSAS 

LÉNY. Nem pedig holmi a világban egyedül bolyongó fehérjehalmaz, 

aki kizárólag a lét- és fajfenntartásra specializálódott. Az ember egyszerre 

biológiai és spirituális lény is. A dologban az igazán érdekes az, ha 

hagyjuk sodortatni magunkat Bandita Kohn ostoba és korlátolt gondolkodásmódjával, 

akkor is arra az eredményre jutunk, ha semmi más 

nem lenne végcélunk, mint amit ma ránk akarnak erõltetni, tehát a 

212

puszta biológiai vegetációért való létezés, hát bizony az sem megy egy 

szál egyes egyedül, még ahhoz is társ kell, szükség van egy másik emberre. 

Ráadásul és itt aztán végképp elszabadul a pokol, kiverjük az összes 

létezõ és nem létezõ biztosítékot liberáliséknál – ennek a másik embernek 

ellenkezõ nemûnek kell lennie! Másként nem megy a dolog. Legalábbis 

természetes úton nem! Férfiak esetében ennek a másik embernek 

muszáj nõnek lennie, nõk esetében pedig férfinak. Különben egész 

egyszerûen kipusztul az emberiség! 

Szóval még mindig ez a sercegõ lejárt lemez van mûsoron ennél a 

banditánál, amirõl már Merkel asszony is megmondta, hogy lekerült 

a slágerlistákról. 

Vagy korrektebbek vagyunk, ha azt mondjuk, a Kohn név kötelez? 

Sehova sem tudnak, de még inkább nem is akarnak beilleszkedni, csak 

felélik környezetüket aztán csak úgy, kozmopolitikusan vagy internacionálisan 

egyszerûen továbbállnak? Hát csodálkozunk, ha semmilyen 

érték nem fontos nekik? De talán egy mégis csak akad! A mammon kínálta 

„érték”. Már ha azt egyáltalán értéknek lehet nevezni. 

Az Európai Parlament nagyhangú képviselõje szerint Magyarország 

csak akkor lesz jobb ország, ha visszatér az alapvetõ liberális értékekhez. 

Csakhogy pont ezekbõl az ún. alapvetõ liberális értékekbõl 

lett elege az emberiségnek. De legalábbis abból, ahogyan egyes, 

magukat liberálisnak nevezõ körök értelmezték azokat, azaz, hogy 

hitbizományként megkapott, kizárólag nekik járó kiváltságok. Így 

eshetett meg aztán, hogy a szabadságból szabadosság lett. 

Maga az Európai Unió is ennek a kollektív, kizsákmányoláson alapuló 

gyarmati haszonszerzésnek a történelem fura fintoraként létrejött 

és aztán itt ragadt mementója. Nem is csoda, ha nem tudja tartani a lépést 

a világ többi részével, és nemcsak gazdasági, hanem semmilyen 

más értelemben sem. Nehezen és lassan mozduló gólem ez. 

De az is nagyon érdekes, hogy ne mondjam, már-már jelzésértékû, 

ahogyan kirajzolódik elõttünk a kép, miért is halad ilyen nehezen a 

váltás, a változás. Nagyon sokan, sõt egyre többen hörögnek az el- 

213

számoltatás hiánya, vagy legalábbis az eredmények elmaradása miatt. 

Rögtön megértjük, miért is van ez így, ha idézünk egy rövid részt 

az Index portálon megjelent Bandita Kohn-nal foglalkozó egyik 

írásból, amit Bede Márton jegyez: 

Bandita Kohn: „Az alkotmánynak nem az a dolga, hogy életstílust 

definiáljon, hanem az, hogy egy demokrácia struktúráját meghatározza.” 

Nos, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, ez az a mondat, amely 

ékesen példázza, miért nem érti, és miért nem fogja soha a büdös 

életben megérteni egy nyugati ember a magyar gondolkodásmódot. 

Fentiekben említettem már, hogy banditánk fordítva ül a lovon. Egy 

igazán jó alkotmánynak, mondjuk olyannak, ami a Szent Koronán alapul, 

nemcsak egy demokrácia struktúráját kell meghatároznia, hanem 

egy egész nemzet, egy egész társadalom létezésének mindennapjait. Ha 

ezt te, a modern kor embere életstílusnak nevezed, ám legyen, bár itt 

azért jóval többrõl van szó, még az életvitel sem fejezi ki, inkább a létezés. 

A magam részérõl a Szent Korona tan helyett ezért használom inkább 

a Szent Koronán alapuló magyar létezés szóösszetételt. 

A témával kapcsolatban szintén az Index portálon jelent meg egy 

másik írás, ebbõl is idézzünk: 

214 

Daniel Cohn-Bendit = MENÕ 

„Az ember már megsajnálná Daniel Cohn-Bendit EP-képviselõt, 

ha nem érezné, hogy a jelenleg éppen politikusként mûködõ egykori 

diákvezér remekül szórakozik, miközben mosolyogva tûri a Magyarországról 

nyakába öntött moslékot. Cohn-Bendit a különbözõ 

álcái mögött valójában mindig is fõállású provokátor volt, aki annál 

vidámabban lubickol, minél komolyabban képes felkapni valaki körülötte 

a vizet. Ahhoz azonban nem kell szimpatizálni se hõsünk 

68-as szélsõbaloldali, se mai öko-antiglobalista-baloldali nézeteivel,

hogy tisztességes emberként az õ pártjára álljunk abban az egészen 

undorító kampányban, ami az utóbbi napokban Magyarországon 

õellene folyik. 

Cohn-Bendit hobbija, a minden lében kanál bajkeverés õsi, tiszteletre 

méltó európai foglalatosság. Franciaországban meg pláne, ahol 

szex, politika és mûvészet nemhogy boldogan tudott élni egy kalap 

alatt, hanem ezek minél botrányosabb keverésével lettek sokan nemzeti 

hõsök Arthur Rimbaud-tól Serge Gainsbourg-ig. Kifejezetten 

szép lezárása az Európában egyébként már nem sok vizet zavaró 

Cohn-Bendit karrierjének ez az EP-képviselõség, hiszen a 27 nemzet 

kontinensgyûlése nem lehetne teljes az európai tradíció ezen 

szegletének méltó megjelenítése nélkül.” 

Csak úgy elgondolkodtam. Miért a bajkeverés, a „minden lében 

kanál”, a deviáns viselkedésforma az, ami tiszteletreméltónak és európai 

foglalatosságnak számít? Ugyan miért is? Miért az ilyen szemléletmódot 

képviselõ emberek számítanak „menõ”-nek? Milyen, 

mennyire élhetõ társadalom lehet az, ahol az ilyen emberek számítanak 

„menõ”-nek? Vajon mennyire lehet uralkodó az egyéni önzés a 

társadalom, a közösség érdekei felett egy olyan közegben, ahol ilyen 

„értékrenddel” bíró emberek lehetnek a „menõ”-k? 

De megyünk tovább, íme egy újabb részlet az írásból: 

„Az EU egyetlen, legalább valamennyire szórakoztató szerve egyébként 

is kiváló színpad mindenféle rendû és rangú balhés figurának. 

Megfér ott egymás mellett szépen Cohn-Bendit, a bolgár neonácik 

vagy az angol euroszkeptikus Nigel Farage, akinek en szabadszájú 

felszólalásain pártállásra tekintet nélkül fetreng a röhögéstõl az 

egész ház. Az ilyen bajkeverõk ugyanis, ha a politikusi karrier mellett 

döntenek, általában rendkívül szórakoztatóan ûzik a szakmát, 

így a normális reakció velük szemben a nevetés, majd – ahogy az 

215

udvari bolondoknál mindig, hiszen csak õk mondhatták ki az igazat 

– az igazságaik megszívlelése, ha véletlenül beletrafálnak.” 

Tényleg nem akarok szõrszálhasogató lenni, de az Európai Parlament 

egy politikai intézmény. Nem ildomos összekeverni más egyéb 

mûintézményekkel, ahol is példának okáért „...nõk s férfiak által / 

Szomorú- és vígjátékok adatnak, / S közbe bohózatok és operák / A 

közönségnek gyönyörére” (Petõfi Sándor: A helység kalapácsa). Ha 

valaki szórakozni akar, menjen kabaréba vagy orfeumba. Arról nem 

is beszélve, hogy ez nem más, mint nyílt színi beismerése annak, hogyan 

vezették meg, tájékoztatták félre a hiszékeny tömegeket példának 

okáért az EP-parlamenti választások kapcsán. Hiszen kiderül, ez 

nem más, csak egy szórakoztató intézmény, melynek színlapján mint 

fõ mûsorszám a Koldusopera politikai megfelelõjeként a Parasztvakítás 

címû darab van mûsoron. Állandó jelleggel. Az összejövetelek 

célja pedig csupán a szórakoztatás. Érdemi munka, mint olyan, 

folyik ott egyáltalán? Hát asztat meg a rosseb se tudja. 

Visszatérve még egy gondolat erejéig a Hír TV interjúra. Hogy is 

mondta Bandita? 

„A nem hívõ embereket Magyarországon egyszerûen kizárják az alkotmányból.” 

Csak úgy elgondolkoztam. Még ha elátkoznának egy nemzetet, vagy 

rontást kívánnának rá, megérteném, hogy hát az azért mégse legyen benne. 

De vajon mi baj lehet azzal, ha Isten áldását kérik egy népre, most jelen 

esetben speciel a magyarra? Ez vajon kinek az érzékenységét sérti és hogyan? 

Bandita Kohn-ét? Vagy netalán tán a magyarokét? Dejszen a magyar 

himnuszt az ateista magyarok is éneklik! Együtt a hívõ magyarokkal, 

és egészen biztos vagyok benne,hogy közben egyikük fejében sem fordul 

meg, hogy neki most muszájból kell énekelnie a magyar himnuszt, hanem 

– hogy stílusosak legyünk – önként és dalolva teszik ezt meg. 

216

Jól szemlélteti a gyarmatbirodalmi státuszban meglévõ különbséget, 

az igazán erõbõl való „politizálás” (már ha ezt egyáltalán annak 

nevezhetjük) valódi metodikáját, ha Bandita prágai látogatásának 

rövid összefoglalását idepattintjuk még egyfajta záróakkordként: 

Kohnék Prágában – nem vicc, hanem az EU-diktatúra igazi 

arca 

„Nyilvánosságra került Václav Klaus cseh elnök és az Európai Parlament 

delegációja közötti veszekedés. Az EP-sek között volt Daniel 

Cohn-Bendit, a 68-as párizsi diáklázadóból lett EP-képviselõ, akit a 

csehek – zsidó volta ellenére – lenáciztak. A szöveget a cseh elnöki 

hivatal saját honlapján tette közzé. Részletek. 

Botrányosra sikeredett a cseh államfõ találkozója az Európai Parlament 

Prágába látogató delegációjával, amelynek tagja volt Daniel 

Cohn-Bendit, a 68-as párizsi diáklázadóból lett zsidó EP-képviselõ 

is (mellesleg Tõkés püspök frakcióvezetõje - miután nem volt hova 

csatlakoznia, Viktor Néppártja ugyanis - az ígéretek ellenére - oláh 

rikácsolás miatt nem fogadta be). A félórás beszélgetésbõl, amelynek 

szövegét a cseh elnöki hivatal a saját honlapján tette közzé, részleteket 

publikált a Frankfurter Allgemeine Zeitung. 

Klaus: Örülök, hogy fogadhatom önöket a prágai várban, és örülök 

az eszmecserének, mert tudom, hogy nézeteimet és álláspontomat a 

sajtó gyakran démonizálja és kifigurázza. Itt a lehetõség arra, hogy 

álláspontjainkat szabadon és hamisítatlan formában ütköztessük. 

Én mindig azt mondtam, hogy Csehország számára az EU-tagságnak 

nincs alternatívája. 

Cohn-Bendit: Az ön nézetei (a lisszaboni szerzõdésrõl) nem érdekelnek 

engem. Én azt akarom tudni, mit fog tenni, ha a cseh parlament 

két háza jóváhagyja a szerzõdést. Tiszteletben fogja-e tartani a 

217

népképviselõk demokratikus akaratát? Önnek alá kell majd írnia a 

szerzõdést. Továbbá magyarázatot kérek arra, milyen mélységû barátság 

fûzi önt Declan Ganley úrhoz (az írországi Libertas Párt elnökéhez; 

e párt elutasítja a lisszaboni szerzõdést – a FAZ megjegyzése). 

Hogyan találkozhat ön egy olyan emberrel, akirõl nem lehet 

tudni, kitõl kapja a pénzt? A maga tisztségében önnek nem lenne 

szabad találkozni vele... 

Klaus: Meg kell, hogy mondjam, elnökké választásom óta senki 

nem beszélt velem ebben a stílusban és ebben a hangnemben. Ön itt 

nem a párizsi barikádon van. Azt hittem, hogy számunkra 19 évvel 

ezelõtt véget ért az efféle módszerek korszaka, ám látom, hogy tévedtem. 

Én nem engedném meg magamnak, hogy önt arról kérdezzem, 

mibõl finanszírozzák a Zöldek tevékenységét. Mivel a rendelkezésünkre 

álló fél órában önök is egy ésszerû vitában érdekeltek, arra 

kérem önt, elnök úr, hogy adja meg a szót egy másik EP-képviselõnek. 

Hans-Gert Pöttering (EP-elnök): Nem, van elég idõnk. Kollégám 

folytathatja a mondanivalóját, hiszen a jelen lévõ EP-képviselõk 

mindegyike azt fogja kérdezni öntõl, amit akar. (Cohn-Bendithez 

fordulva): Folytassa hát. 

Klaus: Ez hihetetlen, ilyesmi még nem fordult elõ velem. 

Cohn-Bendit: Csak azért, mert én még nem jártam önnél. 

Pöttering: Végezetül szeretnék még valamit mondani - hogy jó szájízzel 

hagyjuk el ezt a termet. Az, hogy ön a Szovjetunióval hasonlított 

össze minket, több mint elfogadhatatlan... A mi célunk a szabadság 

és a demokrácia, az európai megbékélés... 

218

Klaus: Nem hasonlítottam önöket a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió 

nevét ki sem ejtettem a számon. Azt mondtam, hogy ilyen légkörben 

és ilyen stílusban, mint amilyent ma átéltem, 19 éve nem volt részem 

a Cseh Köztársaságban. Köszönöm önöknek a lehetõséget, hogy találkozhattam 

önökkel mint az Európai Parlament képviselõivel. Ez 

az eszmecsere más jellegû volt, mint amilyeneket az EU-tagállamok 

elnökeivel és kormányfõivel volt szerencsém folytatni. 

Felháborodás Prágában 

Cohn-Bendit kioktató hangnemére Csehország mély felhördüléssel 

reagált. A zöldpárti honatyát Vladimír Zelezny cseh EP-képviselõ 

alig burkoltan lenácizta, Reinhard Heydrichhez, a hitleri rezsim 

cseh- és morvaországi helytartójához hasonlítva õt. Zelezny – aki a 

TV Nova kereskedelmi televízió tulajdonosa – egyébként nemrég 

Független Demokraták néven új pártot alapított, és õ áll a libertas.cz 

nevû euroszkeptikus szervezet mögött is.” 

(Kuruc.info – FAZ – Népszabadság nyomán) 

Néha bizony szükség lenne arra, hogy az asztalra csapjanak. Manapság 

a kelleténél többször szembesülünk azzal, hova vezet, amikor 

tutyi-mutyi politikusaink a diplomácia címszó sajátos értelmezéseként 

a megfelelõ helyen és a megfelelõ idõben elmulasztanak az asztalra 

csapni. Pedig a nép ajkán született bölcs mondás is aszongya: 

„Igazi diplomata az, aki úgy küld el a jó büdös francba, hogy alig várod, 

hogy indulhass!” Viszont állandóan az asztalt ütlegelni ököllel, 

nagy hangon ordítozni, az szánalomra méltó, már-már megmosolyogtató. 

Kiváltképp, ha olyasvalaki teszi, aki idejét múlt ostobaságokat 

szajkóz. Tudják, kibicnek semmi sem drága! 


1 öntudatos pécsi polgárháború 

219

SZÓ SEM LEHET RÓLA! 

– Életünket és vérünket a Hazáért, de a zabot azt nem! – 

Ez gyütt a villanypostafiókomba: 

„Subject: Re: [polgari_hirszemle] Fw: Friss MHL 11-04-07 

Rédly Elemér atya példát mutat, Isten áldja meg érte ! 

Sok ilyen kellene – nekünk meg kellene egy számlaszám és csekk. 

Ha csak ezer forinttal is, de jól esne hozzájárulni az államadósság 

csökkentéséhez. Ilyen kis összeggel is világosan kimondhatnánk, 

hogy nem akarjuk az adósságok „poklosan örvényült, háborult” világát, 

a kamatrabszolgaságot. 

Jeleznénk, hogy legalább megkezdtük annak a pusztító világnak a lebontását, 

amit a Fekete Jánosok és hazaáruló bandájuk hagyott 

ránk és amit mi nem akarunk örökül hagyni utódainkra. 

Ez egy népszavazásnál is többet jelentene ! 

Obendorfer Árpád” 

Nem, kedves Árpád! Egyetlen ilyen sem kell! Sõt! Isten õrizz! 

Nem kell több számlaszám, nem kell több csekk! Elég volt! Szó sem 

lehet róla! 

Még ezer forinttal SEM!!! Még egyetlen árva petákkal sem!!! És 

nem, egyáltalán nem esne jól hozzájárulni az államadósság visszafi- 

220

zetéséhez! Épp eleget, épp elégszer, sõt, a kelleténél sokszorta többször 

járultunk már hozzá a visszafizetéséhez! Mán nem tudom én 

hányszor kamatostul visszafizettük. E’ mán csak az élõsködõk rafinált 

praktikája! Ilyen kis összeggel pedig nemhogy semmit nem 

fejezünk ki, de még a morgás hallatásához is kevés! 

Mindaddig, amíg eljátszhatják velünk, amit már nem tudom én 

hányszor eljátszottak, s a nép, az istenadta, a birkatürelmû engedelmesen 

viseli, hogy szíjat hasítsanak a hátából, addig el is fogják játszani, 

addig meg is fogják tenni velünk. 

Személy szerint nekem ebbõl elegem van. Szó sem lehet róla! 

Egyetlen fillért sem!!! 

A háború után békekölcsönt jegyeztünk. Gobbi Hilda téglajegyekért 

kuncsorgott a leendõ Nemzeti Színházhoz. Az összes többi érintett 

országtól eltérõen reprivatizáció helyett kárpótlási jeggyel szúrták 

ki a szemünket, hogy ne lássuk, amint szétlopják alólunk az országot. 

És most megint tõlünk, a kisemmizett, tökig eladósított, a 

ránk erõltetett eurokonform uniós árakat 22%-os uniós bérekbõl 

nyögõ gyarmati bérrabszolgáktól várják a segítséget? Mindezt persze 

a 33 esztendõvel ezelõttinek megfelelõ egy fõre jutó reálkeresetbõl? 

Micsoda nonszensz! Micsoda SZÉGYEN!!! 

Most értjük csak meg igazán a nép ajkán született mondás bölcseletét, 

mely szerint: „Ha nem lennének szegény emberek, a koldusok 

éhen halnának.” 

No, hát ezért mondom én azt a legnagyobb jó szándék és tisztesség 

ellenére is kedves Árpád, hogy NEM!!! 

Szó sem lehet róla!!! Eszem ágában sincs!!! Ezeknek egy büdös 

kanyiló vasat sem!!! 

De talán ha tetszenének végre kimondani a nagyságos és fényességes 

tekintetû honanyáinknak, valamint honatyáinknak – ha mán alkotmányozni 

támadt kedvük –, hogy visszahelyeztetik jogfolytonosságába 

Õfelségét a Szent Koronát, valamint a reá épülõ sajátos magyar 

létezés érték- és jogrendszerét, máris sok gonddal kevesebb lenne, pél- 

221

dának okáért azonmód semmissé válna az államadósság is, lévén nem 

lennénk jogfolytonosak azokkal, akik felvették. Gondolom ezért van ez 

a felettébb kis igyekezet, hogy a fülkékben forradalmárkodó kormányerõk 

még csak tárgysorozatba venni sem merészek e kérdéskört, nehogy 

véletlenül megvitatásra kerülhessen, ne adj’ isten, renitens képviselõk 

által, kikben elõbbre való a Haza, s a Nemzet a saját zsebüknél, 

frakciófegyelem ide, pénzbírság oda, még meg találnák szavazni, s akkor 

aztán kész a baj, kitör a skandalum. 

Na, kedves Árpád, ilyenbõl kellene még sokkal több! 

Elég volt most már a fejét önként a nyaktiló alá hajtó megalázkodó 

és kishitû népbõl. Gyûjjék most mán az a Nemzet, amelyik felemeli 

a tekintetét és bátran kiáll a maga igazáért, valamint nem száll 

inába bátorsága, amikor arra kerül a sor, hogy NEM-et mondjon! 

Akarja vagy nem akarja, kedves Árpád, már jó ideje kamatrabszolgaságban 

tevékenykedünk nap, nap után. Így vagy úgy, de mindannyian. 

Akkor is, amikor bevásárolunk, akkor is, amikor tankolunk 

az autónkba... Emlékszik, hogy mondta Morpheus? Amikor 

dolgozni mész, befizeted az adódat... Álomvilágban élsz, Neo. Itt 

lenne az ideje felébredni! Ki kéne húzni a dugót végre! Jó reggelt 

kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok! 

Nem pedig újabb önkéntes népi adományokkal tömködni a 

Titanicon keletkezett réseket. Nem elég, hogy megint a fedélközi 

utasoktól várják az önfeláldozást, még a jéghegyrõl leesett darabokat 

is velünk takaríttatnák el! 

Száz szónak is egy a vége: feneketlen zsákba nem érdemes pakolni, 

mert elvész benne az áru. Már pedig ebben a rendszerben kódolva van 

az adósság, ugyanúgy, mint a munkanélküliség, s egyben érdeke is az. 

Az államadósság esetében, bármennyire is könnyelmû riposztozásnak 

szánta a miniszterelnök úr, de bizony hatalmasat tévedett, amikor arra 

célzott, hogy nincs visszafizethetetlen adósság. De bizony, hogy van! 

Van, mert a rendszer eleve úgy van megkonstruálva, hogy soha ne lehessen 

visszafizetni. Mindig fel kell majd venni egy kis újabb hitelt, 

222

csak azért, hogy az elõzõ kamatait törleszteni tudjuk. És tessék csak 

odafigyelni! Egy bizonyos szintet már elértünk, sõt, meg is haladtunk, 

hiszen ma már nem azért kell újabb és újabb hiteleket felvennünk, 

hogy az elõzõeket visszafizessük, hanem, hogy azok kamatait! De hát 

ha folyton csak a kamatokat próbáljuk visszafizetni, az igazi hitel törlesztésére 

vajon mikor fog sor kerülni? Soha napján? 

Kész átverés, csak éppen nem valami showmûsor nézõi vagyunk, 

hanem ez aztán tényleg a világ a maga valójában. Az MTI híre az Index 

internetes portálról: 

„Nem a kereslet-kínálat alakítja az olajárat 

Az Egyesült Arab Emírségek olajminisztere szerint a Kõolaj-exportáló 

Országok Szervezete (OPEC) keveset tehet az olajárak letöréséért, 

mivel a piacot nem a kereslet-kínálat alakulása irányítja. 

Mohammed bin Daen al-Hamli szerdán, egy párizsi energiakonferencián 

úgy nyilatkozott, hogy – a növekedés bíztató jelei ellenére – 

a világgazdaság továbbra is ingatag. A nemzetközi piacokat nem a 

piaci realitások uralják, hanem a legrosszabb eseti forgatókönyvek 

vezérlik a döntéseket. 

Forrás: MTI” 

Tehát kiderült: hazugság az egész. Most már õk is kénytelenek beismerni, 

kimondani, amit mindenki tud, hogy ez a rendszer megbukott. 

Bogár prof.-hoz csatlakozva tegyük fel mi is magunknak a kérdést: 

Ki is az, mi is az a (mindenható) piac? Kik állnak mögötte? Kikbõl 

tevõdik össze? S vajon a markában tartott államok, s azok 

vezetõi, miért a piac érdekeit tartják fontosabbnak, miért nem a társadalomét? 

Az egy polgár egy szavazat elvét felváltotta az 1 dollár 

egy szavazat pénztárfõkönyvi rubrikákba racionalizáló lélektelen 

kufármentalitása? 

223

De azért változnak az idõk, vannak kedvezõ jelek. Egy anyag a 

Polgári Hírszemlébõl: 

„Portugál per a három legnagyobb hitelminõsítõ ellen 

A csütörtöki nap sem maradt meglepetések nélkül, mert négy portugál 

közgazdász – José Reis, Manuel Brandao Alves, Manuela Silva 

és José Manuel Pureza – nagy horderejû lépésre szánta el magát. 

A jövõ héten mindannyian büntetõ feljelentést tesznek a három legnagyobb 

hitelminõsítõ ügynökség, a Fitch, a Standard and Poor’s és 

a Moody’s ellen, mert megalapozottnak tartják gyanújukat, hogy 

manipulálták a piacot, vagyis bûncselekményt követtek el. 

Mint ismeretes, a három hitelminõsítõ különösen a múlt hét óta folyamatosan, 

összehangoltan piaci nyomás alatt tartotta Portugáliát, 

hogy Sócrates szerda este végül bejelentse azt, amire már hónapok 

óta vártak, a külsõ segítségkérést.” 

A kormányfõ egyik parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy 

a szocialista garnitúra úgy próbálta kormányozni az országot az elmúlt 

nyolc esztendõben, hogy jót teszünk veletek, ha beledöglötök, 

akkor is! Vagy valami ilyesmi. Most meg úgy tûnik, az új módinak az 

lesz a neve: de márpedig, ha beledöglünk, akkor is visszafizetjük az 

adósságot! 

Döntsék el, melyik a jobb! 

Molnár Ervintõl, a Magyarok Szövetsége gazdasági szakértõjétõl 

hallottam egy érdekes adatot. Sokszor hallani a közbeszédben, de legfõképpen 

a médiában politológusi és ún. szakértõi diskurzusokon, hogy 

a rendszerváltás veszteseinek körébõl került ki az uniós csatlakozás 

veszteseinek a köre is, de legalábbis nagyon nagy részben azonos e két 

csoport, ami tulajdonképpen tekinthetõ egy csoportnak is. No, mármost 

ez a károkozás számszerûsíthetõ, ha tetszik, forintosítható is, és 

224

ezt a számítást két keresõs családmodellre el is végezték. Ha a hagyomány 

állításának hinni szabad, valami 11 millió magyar forintok értékben 

károsították meg a magyar népet, minden egyes családot. Kvázi 

egy panellakás árával vagyunk szegényebbek mindannyian. És akkor 

még tõlünk kérnek? 

Na elmentek ám a jó édes... 

A három pont utáni rész kiegészítését a kedves Olvasóra bíznám. 

Addig is, amíg a parkolóban a hátuk mögé osonó szerencsemalac 

nem éri utol Önöket (micsoda abszurd szituáció!), vagy a lottó fõnyeremény 

nem teszi lehetõvé, hogy kedvenc halastavukat rögtön a 

házimozi mellé tehessék, életünket és vérünket a Hazáért, de a zabot 

azt nem! 

Szó sem lehet róla! Egyetlen buznyákot, egy árva petákot, egy 

kanyiló vasat sem!!! 



225

A SZOLGANEMZET 

avagy Nyakkendõ nélküli csicskás a fényességes Európa-házban 

Miközben a Hír TV „Lapzárta” címû mûsorában nap nap után folyton 

folyvást csak a felszínt súrolgatják, legnagyobb jóindulattal is 

csak kapargatják, nos akkor talán jobban tesszük, ha a világhálóhoz 

fordulunk, amikor tájékozódni szeretnénk. 

Az MTI hírébõl idézünk 

Alig van finanszírozható magyar kisvállalat 

Ahhoz, hogy egy kis- és közepes vállalat (kkv) támogatható és finanszírozható 

legyen, foglalkoztatotti létszámának el kell érnie az 50-et, 

árbevételének pedig az 500 millió forintot, ilyen cégbõl kevesebb 

mint 10 ezer van Magyarországon, feleannyi mint Csehországban – 

mondta Kozma András, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója 

csütörtökön, a beszállítóvá válásról készült felmérés eredményeit 

bemutató sajtótájékoztatón Budapesten. 

A felmérésben szereplõ, az 50 fõt és az 500 milliós árbevételt elérõ 

autóipari beszállító cégek száma 773 volt – ismertette Palócz Éva, a 

Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

A 773 cégbõl 607-nek volt pozitív a mérlege, ezek közül 199 kizárólag 

külföldi tulajdonban állt, 35 pedig vegyesvállalat volt - tette hozzá 

a kuratóriumi elnök. 

226 

Forrás: MTI

Benne van ebben minden, kérem tisztelettel. 

Kisország,kisnépesség,kispiac.„Kispénz,kisfoci!”–ahogyanrégen, 

még az átkosban mondták. Nem csoda hát, ha annyira erõltetik az 

exportorientált gazdaságot. Érdekes módon ez is kísértetiesen emlékeztet 

az államszocializmus idejére, ott is az export volt a mindenható 

irányelv. Igazi szolganemzet voltunk már akkor is, és maradtunk ma is. 

De még szolganemzetnek is csak a hitványabb fajtából valók vagyunk, 

még a közöshöz se tudunk hozzáférni úgy, ahogy azt kellene, 

mert annyira lerongyolódtunk, annyira legatyásítottak bennünket – 

belsõ komprádor burzsoáziánk, elsõsorban politikusi garnitúránk 

hatékony közremûködésével (pártállástól függetlenül) – hogy sokszor 

nem vagyunk képesek eleget tenni az elit klub által támasztott 

követelményeknek sem. Teszem azt nyakkendõ nélkül szeretnénk 

belépni, amikor tudjuk, hogy asztat márpedig nem lehet. Nyakkendõre 

pedig nem mindig fussa. 

De akkor lepõdünk meg csak igazán, amikor beleolvasunk az origó 

hírébe. 

„A teljes munkaidõben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 

210,2 ezer forint volt januárban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 

213,8 ezer, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 

pedig 204,6 ezer forintot tett ki – áll a Központi Statisztikai Hivatal 

legfrissebb, pénteki gyorsjelentésében.” 

Vajon miért van ilyen kevés 50 fõt foglalkoztató magyar kisvállalat? 

Vajon miért van ilyen kevés 500 millió forint árbevételt elérõ magyar 

kisvállalat? 

Vajon miért nem nyergelünk át végre errõl az importált exportorientált 

marhaságról a hazai emberek ellátására, majd aztán megfizetésükre, 

hogy végre fogyasztani is tudjanak valamennyire? Mondjuk 

a hazai vállalkozások által megtermelt cuccokat! 

A dologban van még egy érdekes svédcsavar. Sõt! Van több is! 

227

Az ország ötödik legnagyobb városában, amely úgy egyébként megyeszékhely, 

szétnézek ismeretségi körömben (amolyan értelmiségiféle 

pozícióban tartózkodom állásügyileg), de akárhogyan erõlködök, 

egy embert sem találok, akinek a keresete elérné a statisztikai 

átlagot. Csak papíron keresünk annyit, amennyit? Ilyen van? Vajon 

hogyan lehetséges ez? 

Talán valahogy úgy, ahogy a fõvárosi központtal bíró országos kiterjedésû 

cégek és az általuk megtermelt adóbevételek esetén, azaz 

hogy oda folyik be az adó, a hol a cég központja van, vagyis székes fõvárosunkba. 

Mindegy, hogy az adó alapját képezõ bevétel vidéken 

képzõdik, a statisztika szerint az már a fõváros által megtermelt pénzek 

rubrikájába kerül. Így aztán a csodás statisztikai átlagok nem a 

valóságot mutatják, inkább elfedik azokat. 

A metróépítés jut errõl eszembe. Tudják, arról az esetrõl beszélek, 

amikor a (kizárólag hazánkban ennyire méregdrága és a költségeket 

önmagától automatikusan növelõ) metró szükségességét firtató kérdésre 

minden létezõ csatornán azonnal rávágják: „Dejszen itt él az ország 

egyötöde, kell a metró!" Én meg ülök a tévé elõtt, és szintén automatikusan 

vágom rá: „A négyötöde meg nem ott él! Nincs szükség a 

metróra!” Apropó! Mondják, elgondolkoztak már azon, hogy Magyarországon 

miért csak Budapesten van metró, más városban pedig miért 

nincs? Nem tudom, nem értek hozzá, csak kérdezem. 

Természetesen eszem ágában sincs a szokásos vidék-fõváros ellentétet 

szítani, egy vízfejû országban ez megbocsáthatatlan bûn, csupán érzékeltetni 

szeretném, mennyire érdekes dolog is ez a statisztika. És 

mennyire felboríthat mindent az egy-központúság. Különösen akkor, 

ha ez az egy központ valahol az irdatlan nagy távolság messzeségében 

létezik csupán. Ennek a létezésnek a bizonyítékait pedig szinte minden 

esetben kizárólag kellemetlenségek árán tapasztalhatjuk meg. 

Visszatérve a kevés támogatható magyar kisvállalatra. Ha jobban 

belegondolunk, tulajdonképpen Trianon csinált belõlünk – legalábbis 

gazdaságilag – kis országot. Ha most elõvesszük a józan paraszti eszünk 

228

helyett ma oly divatos pályáztatós, mammonita eurokonform uniós 

gondolkodásmódot, már ha ezt egyáltalán gondolkodásmódnak lehet 

nevezni, szóval Szovjetunió 2. globalnyik pénztárnokai is azt fogják 

mondani, hogy minden tekintetben elégtelen teljesítményt nyújtunk. 

A nagyságos és fényességes Európai Porta tõsgyökeres kapitalista államai 

által megtermelt eladhatatlan tejtavakat, vajhegyeket és minden 

más, túltermelésbõl fakadó árufelesleget alul tõkésítésünknél, kifosztottságunknál 

fogva még számarányainkhoz képest sem tudjuk kielégítõ 

mértékben felszívni. És ez még akkor is így van, ha hagytuk magunkat 

tökig eladósítani. És ahogyan az a fenti híradásból is kiderül, még a 

segítséget sem tudjuk kellõ mértékben igénybe venni, egész egyszerûen 

azért, mert nem ránk szabták azt. Túl kicsik vagyunk még ehhez is. A 

minimumlimitet is csak alulról, a bányászbéka megfelelõ alkatrésze alól 

kapirgáljuk. 

Pedig próbálunk jó színben feltûnni nagyságosék elõtt, legalább 

azokban a ritka pillanatokban, amikor a sors fura fintoraként a nagyságos 

és fényességes Európa-ház mosókonyhájából elõkerülünk darab 

idõre és összefutunk urainkkal. A „Csengetett Mylord” címû 

klasszikus jut eszembe. Az egyik epizódban Mabel, a bejárónõ késve 

érkezik munkába és ezért már nincs ideje eltûnni a színrõl a takarítás 

végeztével, amikor megérkezik Lord Meldrum, a ház ura. Ilyféle 

épületes társalgásnak lehetünk szem és fültanúi: 

Hall – Mabel szaladgál mint egy mérgezett egér, majd elbújik az 

egyik felakasztott kabát mögé – Õméltósága leér, nézegeti magát a 

tükörben. Meglátja Mabelt.) 

Õméltósága: Jó ég...ki maga? 

Mabel: (suttogva) Mabel. 

Õméltósága: Milyen Mabel? 

229

Mabel: Csak Mabel... Felmostam. 

Õméltósága: Vagy úgy, értem. Hogy van? 

Mabel: Köszönöm, jól, Mylord. 

Õméltósága: Helyes. 

(Összemosolyognak még egy darabig, majd Õméltósága benyit az 

étkezõbe) 

Hiába no, mindig tudjuk, hol a helyünk, abból nem lehet baj! Kínos 

helyzetek képzõdhetnek, ha összekeverjük a szalont a mosókonyhával. 

Fõként ebben a csodálatos Európa-házban. 

Szóval ott tartottunk, hogy próbálunk jó színben feltûnni 

nagyságosék elõtt. Igaz, hogy vidéki kampánykörutak alkalmával 

kemények vagyunk, mint a Vídia: Itten pedig egy marék szeretett 

anyafõd se lesz külföldi kézbe adva!, csakhogy a döntõ pillanatokban 

mégiscsak engedélyt kérünk a meghunyászkodásra. 

Csak egy a baj! 

A dolog elõbb vagy utóbb, de inkább elõbb, mint utóbb, mindig 

kiderül. A világháló, a világhálón fellelhetõ közösségi oldalak, vagy 

a mindenki által ismert videómegosztó portálon (YouTube, azaz a 

Te Csatornád egyben a mi csatornánk is), pillanatok alatt szembesítenek 

bennünket a kis vagy nagy, ki-ki ízlésének megfelelõen döntse 

el, szóval a magyar rögvalósággal. Bizony érdekes, ahogyan egymás 

mellé kerülnek a kirakós játék darabkái. Egyik pillanatban még 

aszongya a fülkeforradalmár, hogy már pedig nem, a másik pillanatban 

meg szintén aszongya, hogy NEM, csak éppen arra mondja, amit 

az elõbb bizonygatott. Szóval hogy is van ez? 

Már az is kisebb csodaszámba megy, hogy egyáltalán elhangozhatott 

olyan parlamenti párt képviselõjének a szájából a termõföldva- 

230

gyon és vízkincs kérdésköre kapcsán, hogy mese nincs, ha kell, akkor 

muszáj lesz kilépnünk az Európai Unióból! Ez néhány esztendõvel 

ezelõtt még elképzelhetetlen lett volna. 

Ne legyen kétsége senkinek, a Szent Korona ma is mûködik, teszi 

a dolgát, s ez így van jól, elvégre a Jóisten népe a magyar! És mi is 

tesszük a dolgunkat, még ha gyakran úgy tûnik is, hogy nem. 

Mindennek meg van a maga rendelt ideje, sem siettetni, sem késleltetni 

nem lehet. Aminek be kell következnie, az be fog következni. 

Mindannyian küldetéssel születtünk e világra, s azok, kiknek osztályrészül 

jutott, jut és majd még eztán fog jutni, hogy a változásokból, 

az események alakulásából kivegyék részüket, bizonnyal nem 

fognak tétlenkedni, ha arra kerül a sor, hogy csatasorba álljanak. 

A lakosság tetemes része, ha szétnéz környezetében, de legalábbis 

vidéken egészen biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan valószínûleg 

nem nagyon talál majd olyan honfitársát, aki átlagkereset 

tekintetében megfelel a statisztikai átlagnak. De abban is ennyire bizonyos 

vagyok, hogy szintén legalább ennyien lesznek azok, akik egy 

húron pendülnek velem a tekintetben, amit a Jobbik prominense az 

ország házában elmondott, s melyek nyilvánvalóan kívánatosabbak, 

mint valaha. Amit Angela Merkel kancellár-asszony a multikulti 

tarthatatlanságával próbál bevezetni az ottani közbeszédbe, vagy 

amit Sárközy elnök úr az iszlám nõi viselet betiltásával próbál elérni, 

nevezetesen az ámerikai mintára kierõltetni próbált nagy európai 

olvasztótégely elmélet végét. 

A németek egyre hangosabban sírják vissza a jó és megbízható márkájukat, 

a briteknek, akik már jó ideje játszi könnyedséggel teljesítik az 

euró kívánalmait, pedig eszük ágában sincs megszabadulni a szintén jó 

és tekintélyes múlttal bíró nemzet(közösség)i valutájuktól a fonttól. 

Csak mi, ülepnyaló, meghunyászkodó, szervilisen szolgalelkületû „vezetõink” 

által vakon és ál-utakon vezettetve kepectetünk kétségbeesett erõfeszítéseket 

téve az izzadságszagú, „közös lónak turós a háta” pénz, az euró 

felé. Pedig erre se fussa! Ugyan, mibõl is futná? A dolgok jelen állása sze- 

231

int úgy néz ki, – mert hát garancia az ellenkezõjére nemigen látszik –, 

mindezért készek vagyunk arra is, hogy beáldozzuk a világon egyedülálló 

anyaföldet és az ivóvíz kincsünket. 

Újra nagy nemzetté kell válnunk! És nemcsak gazdasági, hanem 

minden más értelemben is! 

Több magyar, több hazafi! 

Több magyar, több érdekérvényesítés! 

Több magyar, több tekintély! 

Több magyar, több magyar fogyasztó! 

Több magyar fogyasztó, több bevétel! 

Ha ezt a célt, azaz a „több magyar”-t, a nagy nemzetet tûzzük ki 

magunk elé, már az sem lesz utolsó, ha legalább a középnemzet státuszáig 

eljutunk. A palesztinok által mindig szem elõtt tartott „azé a 

föl, aki teleszüli” szentencia értelmében elõttünk is világos, hogy 

mit kell tenni. 

Mert ne feledjék: „Nyelvében él a Nemzet, bár nyelvével még 

senki sem nemzett!” 



232

A BÁNYÁSZBÉKÁTÓL IS LENTEBB. 

ELJÖTT A BARLANGI TROLLOK IDEJE! 

– avagy Egy kézi vezérelt társadalomban örökké kiskorú marad a 

nemzet – 

A tavaly lezajlott országgyûlési választások alkalmával a nép félreérthetetlenül 

kinyilvánította akaratát: „Gyerekek, szedelõzködjetek, 

elég volt a nyikorgásotokból, vonuljatok hátra vokálba!” A nép 

bölcs ajkán megszületett hathatós véleménynyilvánítás, valamint a 

torz választójogi rendszer következtében aztán elõállott az a furcsa 

helyzet, hogy egykori elleneik az összes szavazásra jogosult választópolgár 

egyharmadának jóvoltából a falakon belül kétharmadra tettek 

szert. Ennek ellenére a vereséget elszenvedõk úgy tûnik, nem 

akarnak érteni a szóból, egyre csak túráztatják magukat, a Kossuth 

teret összekeverik a Kerepesi úti ügetõ derbivel (pedig már régen lebontották), 

’oszt futtatják magukat, mint versenyló. 

A médiatörvény körüli herce-hurca után most az alkotmányozásnak 

nevezett színjáték van soron. Már a mûsor elõzetesébõl tudni lehetett, 

hogy ismét emblematikus ponthoz érkeztünk kis hazánk legújabb 

„poszt nem tudom én micsoda” utáni korában. A Hír Tv Célpont 

címû mûsora talán az egyetlen, amely még tartja magát 

valamennyire a mára szinte nézhetetlen minõségûre legyengült és 

kiherélt csatorna produktumai közül. Na, ja, a polgári létezés lehetõleg 

konfliktus és konfrontációkerülõ szürke munkás hétköznapjaiba 

nem nagyon fér bele semmiféle különcködés radikalizmus, ne adj’ 

isten szókimondás, hömpölyögjenek csak tovább a dolgok a megfe- 

233

lelõ medrükben, némi kis nemzeti színû szalaggal átpántlikázott változatban. 

És igen! Ezúttal legnagyobb igyekezete, „Vádolom Orbán Viktort!” 

kezdetû, már-már a pápai enciklikák szövegezését is megszégyenítõ 

színpadi produkciója ellenére sem Francisco volt a show fõszereplõje, 

bármennyire is hihetetlen, de ezúttal a mindenki által a képernyõkrõl 

hosszú évtizedek óta ismerõs, jelen esetben a porondmester szerepkörében 

tetszelgõ Vágó István volt az, aki mindenkit überelt, azaz felülmúlt 

azzal, ahogyan minden képzeletünket alulmúlta. Ilyen fokú égést, 

mint amit itt megképzõdni láttunk, nos, hát kétségkívül nehéz szavakat 

találni, de ehhez képest talán még a Reichstag emlékezetes fénybeborulása 

is laza rõzsetûznek tûnik csupán. 

És akkor innentõl kezdve dõljenek hátra a fotöjben, öveket bekapcsolni, 

gyûjjön szó szerint, ami itten következik: 

A kvízmester (Vágó István): „A kérdés így kellett volna, hogy 

szóljon: Akarjátok-e, hogy leváltsuk a ’89-es alkotmányt, hogy Orbán 

Viktor alkotmányozzon? Aki egyetért ezzel, tehát igent válaszolt 

volna, az most tapsoljon!” 

(A közönség úgy tûnik egyetértett, mert elkezdett tapsolni. Ez 

volt az elsõ neuralgikus pont, amikor a hosszú évtizedek alatt rutinossá 

vált mûsorvezetõ láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel. 

Az õ drága kicsi közönsége láthatóan nem a vártnak megfelelõen 

reagált. A rutin – és ahogyan mifelénk mondani szokás – „a hajón 

töltött hosszú évek” aztán mégis csak visszazökkentették derék 

Istvánunkat a magyar rögvalóságba, ügyesen korrigált: 

234 

A kvíz-mester (Vágó István): „Tényleg? Hát gyerekek, sokfélék 

vagyunk, nyilván van, aki így érezte. Na, akkor most ellenpélda, jó? 

Jó. Aki egyetért azzal, hogy a hamisan Himnuszt éneklõket vezesse 

el a rendõrség, az most tapsoljon.”

Komolyan mondom, már-már elkezdeném sajnálni szegény Vágót, 

hogy záros határidõn, azaz gyakorlatilag pillanatokon belül újra 

saját dugájába dõlni látjuk, mert itt érkeztünk el a második neuralgikus 

ponthoz, ahol az õ drága kicsi közönsége ismételten cserben 

hagyá õtet, valamint ugyanolyan játszi könnyedséggel ejté pofára 

kedvenc szószólóját, azaz, hogy újra tapsolni kezdett. 

A kvíz-mester (Vágó István): „NEM!.. (Majd szintén – gyakorlatilag 

a pillanat tört része alatt korrigált) Ez meglep, ez meglep!” 

Ahogy a klasszikus mondaná (aki egyébként maga is színpadra 

penderült ez alkalommal): „Nincsen sok választás.” És hát mit szépítsük 

a dolgot, azér’ nincs, mert ezt bizony Vágó is szépen elqrta. 

Most vagy az van, hogy a hallgatóság annyira messze van észbéli 

és szövegértés tekintetében briliáns kvíz-mesterétõl, hogy egész egyszerûen 

nem tudta dekódolni az üzenet mélyebb tartalmi és értelmi 

mondanivalóját, vagy az van, hogy szeretve tisztelt porondmesterünk 

tartózkodik kizárólag csillagászati mértékkel mérhetõ távolságban 

az õ drága kicsi közönségétõl. Így eshetett meg aztán, hogy 

azok tulajdonképpen egy árva kukkot sem értettek abból, amit õ 

példálózás gyanánt elõ kívánt vezetni a tisztelt nagyérdemûnek. 

Bárhogy is, de asszem nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, 

hogy ezek ketten, mármint Vágó meg a posztkommunista utódpárt 

rajongói klubjának keménymagja, valahogy nem passzolnak 

össze, annak a baga úristennek se. 

Csak úgy elgondolkoztam. Az jutott eszembe, kicsit olyan ez, 

mint amikor illendõségbõl, vagy a jó ég tudja mitõl indíttatva, de a 

közönség a csapnivalóan rossz darab végén is tapsol. Mer’ hogy 

akkó’ és ott tapsolni köll, asztat szokták csinyáni. 

Tudják, mint Pavlov kutyája, megszólal a csengõ, beindul a nyálelválasztás. 

Tapsolunk mi boldog-boldogtalannak. Nem is értjük mit 

mond, nem is érdekes ki mond, egy a lényeg, a végén tapsolni köll! 

235

Már a „davaj-gitárt” sem kell az oldaladba nyomni, tapsolsz te magadtól 

is, önként, szinte dalolva. 

Mindeközben klisék, sztereotípiák és sablonok uralják az életünket. 

Talán az egyik ilyennek, az „érinthetetlen nagyember” címûnek 

köszönhetõen fel sem merül a színpad elõtt ácsorgókban a kérdés: 

Tulajdonképpen mi a rossebet is keres itt ez az ember? Hogyan léphet 

színpadra olyasvalaki, aki szembeköpött egy egész nemzetet? 

De ugyanilyen érthetetlen némaság veszi körül az ismert televíziós 

személyiséget, a közszereplõt is, amikor senki nem lép oda hozzá és legalább 

egyetlen kérdés erejéig nem firtatja érdeklõdõn: Tulajdonképpen 

mi a rossebet is keres maga egy színpadon ezzel az alakkal? 

Ülsz a televízió elõtt, és a közönséget (láthatóan sikertelenül) kézileg 

vezérelni próbáló, elvileg profi porondmester már-már tragikomikus 

bukdácsolásai közepette nem érted, hogyan tudja játszi könynyedséggel 

szinte pillanatok alatt lerombolni ez az ember önként és 

gagyogva a magáról hosszú évtizedek alatt fáradságos munkával felépített 

képet. Mielõtt bárki félreértené, nem azzal van bajom, hogy 

Vágó István a szegfûmintás utódpárt mellé állt. Lelke rajta. A szocializáció 

bizony nagy befolyással bír. Bár, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen 

minimum szellemi (de gyanítom más természetû) közösséget 

(is) vállalt egy népelnyomó diktatúra jogutódját megtestesítõ 

politikai párttal, azt gondolom, ez minimum aggályos. Egy 

demokratikus jogállamban szerintem mindenképpen az. 

(A faramuci, immáron két évtizede átmeneti rendszer sajátosságaként 

ugyanitt említhetnénk a fülkeforradalmár uralkodópárt alkotmányozó 

testületében helyet foglaló Pozsgay Imrét is, aki szintén 

a „fából vaskarika” kategóriát képviseli.) 

Igazából két nagy gondom van Vágó Istvánnak ezzel a legutóbbi, 

tényleg a barlangi trollok világába vezetõ szellemi mélyrepülésével. 

Az egyik: hogyan feszíthet egy minden erkölcsöt és morált nélkülözõ 

politikai bûnözõ oldalán, hogyan tartózkodhat vele egy színpadon, 

hogyan vállalhat vele közösséget? 

236

Az avatatlan külsõ szemlélõ számára bizonnyal megmagyarázhatatlan, 

hogyan került Vágó István e körökön belülre. Pedig az út egyenesnek 

látszik. Emlékezzünk csak vissza! Mit is reklámoz nem olyan rég 

óta az ismert mûsorvezetõ? Hitellel kapcsolatos céget! Ugye milyen érdekes, 

hogy megint az áras népek szemlélete köszön vissza ránk? Ha a 

hagyomány állításának hinni szabad, legalábbis egyes pletykabeszédek 

szerint Vágó (akkor is, amikor szaladt vele a szekér) civilben rendkívül 

sóher alak. Hiába, no, Mammon világában a haszon mindenekelõtt. 

A másik nagy gondom: Megint lenézik az embereket. 

Akkora volt a bukta, a zakó, a lejáratódás, hogy már csak ilyen 

óvodásszintû, kisstílû belekötésekre, kákán is csomót keresésekre 

futja, mint a Himnuszt hamisan éneklõk rendõrség által történõ 

elvezetése. Betegesen gyerekes. 

Vágó István esete mutatja meg igazán, hogy a mûveltség önmagában 

semmit sem ér. Ha a lexikális tudás mellõl hiányzik a lélek, a 

másik ember iránti tisztelet, hogy õt is nagykorúnak, veled egyenrangúnak 

tekinted, akkor oda jutunk, ahova mára jutottunk. 

Miközben hallgatom Francisco kesergését a köztársasági létforma 

nevezéktanának bealkonyulása felett érzett aggodalmától átitatva, 

az alkotmányozásnak nevezett folyamat felszínt kapargató, gumicsont 

után epedezõ ölebeinek hangos csaholása közepette, aközben 

például Dr. Halász József fáradságos alkotmánytervezet-elemzõ országjárásának 

egyes állomásait alig pár tízen nézik meg a legnagyobb 

közösségi videó-megosztó portálon a YouTube-on. Pedig ha tudnák 

az emberek, milyen szabályozások születnek, és melyek azok, amelyek 

még véletlenül sem szabad, hogy megszülessenek ebben az új 

alaptörvényben, még az is lehet, hogy kitörne egy valódi forradalom. 

És mégsem. A magyar társadalom nem rendelkezik kellõ erõvel, 

idõvel, energiával és közös elhatározással, nem tudja elérni, hogy ne 

lehessenek tabutémák ma Magyarországon. 

Gondoljanak bele, micsoda ellentmondás, micsoda képmutatás a 

Patyomkin-falvakat játszi könnyedséggel megalázóba leküldõ dísz- 

237

letdemokrácia az, amit immáron több mint két évtizede mutogatnak 

nekünk. Mint az Universal stúdió kis turista vonata, mindig csak a 

kijelölt útvonalon halad, mindent a szemnek, semmit a kéznek. A 

cápa éppen annyira emelkedik csak ki a vízbõl, hogy minket nem ér 

el. Ránk fröccsen a víz, nedves lesz a ruhánk, a western faluban halljuk 

a golyók süvítését, érezzük a lõporszagot, de végig biztonságban 

vagyunk, vigyáznak ránk. 

Mindent mások irányítnak, míg végül engedelmes zombikká válunk. 

Tapsolunk, ha kell, ha nem. Lássa a (globalo)gazdi, engedelmes 

jószágok vagyunk. 

Az értelmesebbje, vagy azok, akiket még nem szippantott be teljesen 

a fogyasztói létezés lassan mindent felõrlõ lélektelensége és nem áldozta 

fel munkáltatója a mindenható profit és fogyasztás oltárán, ilyenkor 

csodálkoznak rá igazán, hogy a közbeszédben hosszú évtizedek alatt 

magának rangot kivívó bányászbéka és az õ megfelelõ alkatrésze milyen 

viharos gyorsasággal vált alkalmatlanná a vonatkoztatási szint szerepének 

betöltésére. Manapság már mesze alulmúlják! Asszem muszáj 

lesz váltanunk! Eljött a barlangi trollok ideje! A szellemi szabad szárnyalás 

mindent alulmúló mélységeinek új bugyraiba nyerhettünk bevezetést, 

ezúttal Vágó István interpretálásában. 

Az utolag.com oldalra bizonyosan felkerül majd a Célpont adása, 

élõben sokkal élvezetesebb és szórakoztatóbb, mint szövegben olvasni, 

ajánlom mindenki figyelmébe! 


Jó szórakozást kíván 


238

AZTAT ÉREZZÜK, HOGY A KONZULTÁ- 

CIÓ MÁN PEDIG SZÜKSÉGES! 

– avagy A kizárólagos igazság letéteményesei a butapesti fotöjökbõl 

Mostanság egyre gyakrabban támad olyan érzése az embernek, hogy 

nemcsak a politikum kiváltságos tagjai, akik rózsadombi elefántcsonttornyuk 

és az ország háza közötti távolságot a Gyalog-galopp 

lejtõs ösvénye helyett inkább suhanó limuzinjaik segítségével hidalják 

át, tetszelegnek az önkéntes mérvadó megmondó-ember szerepkörében, 

de újabban a média csinálói, a zsurnaliszták is veszik maguknak 

a bátorságot, hogy efféle úri huncutságokra ragadtassák magukat. 

Fõként jól szituált és még jobban öltözött fõvárosi arany 

ifjakra jellemzõ az ebbéli tevékenység, kik szintúgy nem nagyon vehetik 

maguknak a fáradságot, de még inkább a bátorságot arra, hogy 

kimozduljanak az ország vízfejének határát jelölõ Butapest táblán 

kívülre. 

Bele-bele kóstolva a Hír TV „Lapzárta” címû mûsorának késõ esti, 

felszínt kapargató ömlengéseibe, az igazán lényeges dolgokról nem esik 

szó, nem tudják, nem merik, vagy egész egyszerûen nem akarják elmondani 

az embereknek a valóságot, pedig a televíziónézõk zöme, de 

legalábbis a vidékiek egészen biztosan, tökéletesen tisztában vannak a 

valódi világ valódi valóságaival és igazságával. Még akkor is, ha jól öltözött 

fõvárosi „meszirõl gyütt emberek” azt mondanak, amit akarnak. 

Nem is tenném szóvá a dolgot, hiszen most még a csapból is 

Gyöngyöspata folyik, de újból elõkerülnek azok a jelzésértékû momentumok, 

amik mellett ismételten nem mehetünk el szó nélkül, s 

239

amelyek egyértelmûen közlik a hozzáértõ szemlélõvel, itten kérem, 

tisztelettel megint a bolondját járatják velünk. Még jót nevetne is 

rajta az ember, ha nem éppen a kipusztításunkra bazírozva zajlana a 

szemünk elõtt ez a kínos színjáték, de az is lehet, hogy korrektebb a 

bohózat szót használnunk. 

Jó példája a pártrendszerbe kódolva beleivódott megosztás diadalának 

a gyöngyöspatai eset. Meg fogják látni, bizony így van ez, hiszen a 

Haza, a Nemzet érdekeinek képviselete helyett ismét csak a szûk pártérdek, 

a véd- és dacszövetség harcostársai számára történõ gátlástalan 

(politikai) haszonszerzés az, ami mindent überel, ami mindenekfelett 

dominál. Kicsit olyan ez, mint amikor a Törvényhozás Házában 

egy-egy fontosabb jogszabály útba indításakor az éppen aznapra kijelölt 

vezérürü bekiabálja, hogy melyik gombot kell megnyomni. 

A szépen kistafírungozott ölebmédiák pedig széles nyelvcsapásokkal, 

jól idomítottan teszik a dolgukat, azaz nyomják lefelé a torkunkon 

az éppen aktuális lenyomnivalót. Igaz, lakatot téve szájukra, 

ha éppen tabutémához érnek, vagy valamely okból kifolyólag az 

igazság kimondása kínos lenne, más felé terelik a szót. 

Valamelyik reggeli mûsorban beszél az egyik államromboló* kisebbségi 

fõ hallja kend. 

Itt mindjárt álljunk is meg egy polgári szóra, Istenben szeretett 

felebarátim. Mielõtt bárki rasszizmussal vagy egyéb más ily dologgal 

megvádolna, közlöm, Dr. Bene Gábor szóhasználatát vettem kölcsön. 

Mindjárt világos és érthetõ lesz minden, ha felidézünk egy rövid 

részt „A cigányság, mint államalkotó nép” címû írásából: 

240 

„A televíziós riportban szereplõ (rendõrtiszt) azt mondta, hogy a cigányság 

államalkotó nép! Nos, erre a kijelentésre sokféleképpen lehet 

reagálni. Ha például ragaszkodva a realitásokhoz megkérdezném: 

mikor és hol alkottak a cigányok államot? Nos, akkor 

elõbb-utóbb rám sütnék a rasszizmus bélyegét! Nem mintha félnék 

a liberális-globalisták megbélyegzésétõl, de csupán annyit jegyzek

meg, hogy ha egy munkaképes ember adózik, s így hozzájárul a közterhekhez, 

az bizony hasznos tagja, sõt alkotója egy államnak! Ám 

aki folyamatosan csak kivesz abból a közösbõl – az bármilyen etnikumú 

–, erkölcsileg nem lehet államalkotó, tehát sokkal inkább élõsködõ 

és ezzel: államromboló. Orbán Viktor szájából hallottam nem 

régiben az alábbi gondolatot: „A mi felfogásunk szerint az európai 

kultúrkör erkölcsi kiindulópontja az, hogy felesleges élet még nem 

született. Minden ezzel ellentétes állítást elutasítunk.” Én magát az 

állítás igazságát nem tagadom, csakhogy a szerencsétlen, munkalehetõségtõl 

megfosztott cigányságnak nem feleslegesen születnek 

gyermekeik, hiszen – amint már fentebb is említettem –, ezen gyermekek 

utáni családi pótlék „tartja el” az egész családot, s ezzel sajnálatosan 

újratermeli a társadalmat fejõstehénnek használókat! 

Aki nem hiszi ezen állításaimat, az járjon utána és cáfoljon meg 

konkrét számadatokkal!” 

Tehát. Visszatérve az államromboló kisebbségi fõ hallja kendhez, 

a reggeli tévémûsorban mindjárt meg is adta az alaphangulatot, 

aszongya, „itt holnap gyilkolászás lesz.” Tényleg? Honnan veszi? 

Tud valamit? Vagy netalán ön szervezi? Én legalábbis ezt kérdeztem 

volna. A kivezényelt önkormányzati fõmufti meg csak hebegni-habogni 

tudott. 

Aztán hogy-hogy nem, véletlenül vagy nem véletlenül, de felkerült 

egy videó a legnagyobb nemzetközi videó-megosztó oldalra, a 

Youtube-ra. Hiába, no, ezek a videók mán csak ilyenek, újabban ez a 

szokásuk, gyakorlatilag pillanatok alatt felkerülnek a legnagyobb nemzetközi 

videó-megosztó oldalra. Önmagáért beszél az anyag címe is: 

„Kifütyülték Farkas Flóriánt Gyöngyöspatán”. (http://www.youtube. 

com/watch?v=plJYkjlv4-A) Tetszenek figyelni, ugye? Nem Kolompár 

Orbánról van szó, hanem a fideszes Farkas Flóriánról! 

És akkor innentõl szó szerint idézet fog következni: 

241

„– Úgy gondolja, hogy ez a két hónap csak provokációról szólt? 

– Az, az egész arról szólt. 

– És azok a megfélemlítések, amiket igazából kaptunk, ellenünk 

mentek? Azok a több száz fenyegetések? És a mai napi? 

– Azok is. Az a baj, hogy nem juttok el odáig, hogy megüssenek egy 

cigányt, vagy valamit csináljanak.” 

Hagyok idõt, hogy az input behatoljon a wincseszterkatedrálba. 

Azon egy legyintéssel túltesszük magunkat, hogy a fideszes cigány 

politikus mit mondott. Sajnos, pedig ezen sem lenne szabad csak 

úgy, könnyed eleganciával tovasiklanunk, de hát ez már messze az 

ingerküszöb alatt marad. A dologban inkább az ad okot aggodalomra, 

hogy senki sem tiltakozott ez ellen! 

Tudják, kicsit olyan ez, mint amikor Francisco õszödi megvilágosodásának 

alkalmával senki sem állt fel, és mondta azt, hogy na, ezt 

aztán már neked sem, tõled sem! 

Az i-re a pontot végül a TV2 Mokka címû mûsora tette fel 2011. 

április 28-án reggel: 

„Riporter: „Itt vannak velünk, helyi lakosok, Farkas János, illetve a 

fia Farkas János, valamint Iványi Gábor, metodista lelkész, aki 

március óta segíti a romákat, amióta ez a feszült helyzet van itt 

Gyöngyöspatán. (…) Hogy történt ez az egész? 

Farkas János: Hát kezít csókolom tessék elképzelni aztat, hogy ide 

lejön fél tíz és tíz óra között a mi utcánkba, kamera rögzíti… 

R.: Bárki bejöhet egy utcába. 

242

FJ.: Elismeri a tévén keresztül, hogy õ járõrözni jönne lefele, betámadja 

a cigány családjainkat, dobálják azt már a kamera rögzítette… 

R.: De az biztos, hogy dobálta? A kamerán nem látszik. 

FJ.: Biztos, hogy dobálta, ezáltal azokat a családokat agresszívvá 

teszi, leütnek egy 14 éves gyereket a saját portáján belül… 

R.: Azt még mindig nem tudják, hogy ki ütötte le, mer’ ez itt ennél a 

háznál történt egyébként. 

FJ.: Ennél a háznál történt, itt a házunk mögött történt. Ez egy szellemi 

fogyatékos gyerek. Nem tudjuk elképzelni aztat, itt mink ezeket 

soha nem provokáltuk. Hisz mink tartottuk magunkat emberi méltóságunkhoz 

és a mindenkori törvényeknek megfelelõen jártunk el 

ezekkel a személyekkel szemben, hisz mink nem hagytuk magunkat 

provokálni. 

Második hónapja folyik az eset. Két hónapon keresztül terrorban 

tartanak bennünket ezek a személyek. Ha ezek elmennének 

Gyöngyöspatáról, megszûnne itt a helyi konfliktusok a kisebbségi és 

többségi lakosok között, le tudnánk ülni velük konzultálni és úgy érzem, 

hogy közös nevezõre tudnánk jutni velük..” 

Az elsõ kérdés rögtön adódik: Mi a rossebet is keres ott Iványi Gábor 

metodista lelkész? Miért pont õ van ott megint? Hová is köthetõ 

az illetõ? SZDSZ? Jól emlékezem? 

De hagyjuk is Iványi Gábort. 

Van itt még egy érdekes momentum, amire nyomatékosan szeretném 

felívni mindenkinek a figyelmét! 

Tegyék a szívükre a kezüket, tisztelt Olvasók! Nézzenek mán szét 

a környezetükben, és mutassanak nekem akár egy cigányt is, aki 

243

használ olyan szavakat, vagy szóösszetételeket, mint emberi méltóság, 

mindenkori törvények betartása, provokáció, mi több, konfliktus. 

A konzultáció meg aztán a dolog non plus ultrája! 

Ugye valamennyien érezzük a dolog diszkrét báját? Hogyan gyün 

egymás mellé a konzultáció, meg az „aztat”. És még a cigányokra 

mondják, hogy buták, lusták, meg hogy nem akarnak se tanulni, se 

dolgozni. Dehogynem akarnak! Hiszen látható, hallható, ezeket az 

embereket kitanították, felkészítették, trenírozták, betanították. 

Arra, hogy mit kell mondani. 

Azt, amit hallani akarnak! Csak túl jól sikerült a dolog! Nem áll 

jól a tehénen a gatya! 

Mit gondolnak, vajon, ha megkérdeznénk Farkas János urat Gyöngyöspatán, 

mit jelentenek azok a szavak, amikkel megterhelte a levegõ 

könnyû szekerét, hogy szállítná azokat a fõvárosi konzum-idióta fülekbe, 

na, hogy azok a szavak valójában milyen jelentéstartalommal bírnak, 

vajon tudna-e nekünk válaszolni erre a kérdésre? Egyáltalán tudná 

például, hogy mit jelent a jelentéstartalom kifejezés? Én nem tudom, 

én csak kérdezem. 

Tudják, kicsit olyan ez, mint a pártértekezleteken meg konferenciákon 

VOR (gyengébbek és fiatalabbak kedvéért: Vörös Október 

Ruhagyár) konfekcióiban feszítõ suk-sükölõ pártfunkci eftársak, 

akik papírból felolvasták, vagy felmondták a leckét, csak amikor útelágazódásokhoz 

értek, na, akkor gyütt el az igazi retorikai bukfenc. 

Magam másfél esztendõn keresztül az akkor még Magyar Néphadsereg 

vendégszeretetét „élvezve” mindennapos viseletként glasszáltam 

uniformisban. Megmondom az õszintét, nekem egy életre elegem lett a 

dologból. De azt azért megtanultam, hogy az egyenruhával járó felelõsség 

nem olyan dolog, amit alsógatya módjára csak úgy váltogatni lehetne. 

Ma úgy gondolom, hogy felveszem, peckesen lépdelek benne kettõt-hármat, 

’osztán, ha elunom, sutba vágom. 

A kéthetes ígéret láthatóan nem jött be. A cigány lakosság népszaporulata 

erõteljesen meghaladja a magyar lakosságét, ez pedig 

244

egyszerû ténykérdés. A franciáknál is kizárólag a muzulmán bevándorlók 

tartják szinten a lélekszámot. Azt is mindenki tudja, látja, 

érzi, hogy az állam erõszakszervezetén keresztül nem képes polgárainak 

biztonságát mindenütt, mindenkor és a kellõ mértékben biztosítani. 

Az is látható, hogy bizonyos esetekben rossz vagy elégtelen, de 

még olyan is elõfordulhat, hogy semmilyen választ nem ad az ilyen 

jellegû problémákra. A polgárok pedig úgy érzik jogos igényeik kielégítésére 

saját kezükbe veszik a dolgok megoldását. Ha van valami, 

aminek egészen biztosan rossz vége lesz, az ez. 

Pedig ha más nem is, de a Naftalin Kraust atyai barátjának nevezõ 

Iványi Gábor jelenléte is egyértelmûvé teszi, megint megvezetnek (és 

úgy tûnik, elvezetnek) bennünket. A nevetõ harmadik játssza ki egymás 

ellen a cigányt és a magyart. Hogy az ellenérdekelt politikai erõk 

anyagi, média és egyéb lehetõségeiket kihasználva manipulálnak? Belekötnek 

az élõ fába is? Naná! Még szép! Majdnem azt írtam, hogy ez a 

dolguk, pedig nem így van ez. Normálisan mûködõ országban nem ez 

lenne a dolguk, mert itt már olyan fokú ellentétszítással, mesterségesen 

elõállított helyzettel állunk szemben, amely könnyen végzetessé válhat. 

Az amerikai pofa beavatkozásánál különösképpen látjuk a dolog 

megnyilvánulását a maga valójában, még egy nemzetközi szervezet, a 

Vöröskereszt lejáratása sem drága, szóval olyan fokú konfliktusgerjesztés 

zajlik, amely kísértetiesen emlékeztet az elõzõ Orbán-kormány idõszakára. 

Egy lépést sem tehettek anélkül, hogy valami hibát ne találtak 

volna regnálásukban, ugyanakkor annak többszörösét természetesen 

simán elnézték a posztkommunista kormányzatoknak. 

Az is igaz, a korrektség kedvéért ezen a ponton muszáj elmondanunk 

ezt is, a fülkeforradalmivá avanzsált narancsos néppárt semmit 

sem tanult az elõzõ négy éve hivatali idejébõl, ugyanaz a pökhendi 

arrogancia köszön vissza, csak most már az úthenger effektust biztosító 

kétharmados parlamenti többséggel megspékelve. Csodálkozunk 

hát, ha elszabadulnak a lóerõk? Ne csodálkozzunk. Míg Józsi – 

a kitûnõ Szabó Gyula alakításában – rezedaszagú kis faluja felé ve- 

245

zette óránként két kilométeres sebességgel tötyögve a frissen útépítés 

céljából vásárolt úthengert, addig OV-ék beledöngölnek mindent 

és mindenkit a betonba, aki kicsit is más hangot üt meg a 

kívánatostól. Rend a lelke mindennek! 

És valóban! Értjük mi, nagyon is, végleg ki kell füstölni a posztkommunistákat, 

semmiképpen se jöhessenek vissza, ahol fát vágnak, 

ott meg ugye a forgács is hullik! 

Ugyanakkor a miniszterelnöknek abban kétségtelenül igaza van, 

hogy a pengeélen táncolás kényes egyensúlyára bizony nagyon oda kell 

figyelni, fõleg az õ esetükben. Szintén a TV2 mûsorából idézünk: 

246 

„Orbán Viktor: Itt van ez a gyöngyöspatai eset is, ugye. Az teljesen 

nyilvánvaló, hogy mit kellett volna csinálni, már hetekkel ezelõtt is, 

de ugye a gyülekezési jog meg a gyülekezési szabdság mögé bújnak 

azok, akik valójában provokálják az ott élõket. És ha föllépsz, túl 

gyorsan, hirtelen lépsz föl, akkor az elsõ reflex az az, hogy de hiszen 

megsérted a gyülekezési jogot, megsérted a gyülekezési szabadságot, 

megsérted olyan jogát ott néhány embernek, amit egyébként a magyar 

törvények és a jogrend garantál. 

Tehát ezért jó néhány döntést sokkal lassabban kell meghozni, olyan 

mint a futball, tempírozva kell passzolni, tehát az ütemérzék a legfontosabb 

a magyar politikában. Akkor kell meghozni egy szigorú 

döntést, amikor már az egész ország úgy gondolja, hogy most már 

igazán meg kellene hozni azt a döntést. De ha egy ütemmel hamarab 

hozod meg a döntést, akkor az egész ország azt mondja, na de hát 

azért nem kéne beavatkozni. Tehát ezt a pillanatot kell… 

Hajdú Péter: – Most hol tartunk? 

OV.: – Ezt a pillanatot kell eltalálni, és ez teszi mûvészetté, ha úgy 

tetszik, a magyar politikai élet irányítását.

HP.: – Gyöngyöspatán most vészt jósló, vihar elõtti a hangulat. Elérkezett 

már az idõ, hogy a megfelelõ lépéseket megtegyétek? 

OV: – Tehát én azt látom, most vagyunk abban a helyzetben, hogy 

amikor tíz emberbõl kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól. Tehát 

itt most már nem arról van szó, hogy kinek va joga gyülekezni, meg magánterületen 

kiképzést tartani, meg a rendõrséggel való együttmûködés 

nélkül polgárõrséget színlelni, vagy akár polgárõrként fellépni. Az egész 

ország azt látja, hogy ez az egész az erõszak felé megy. És az erõszakkal 

szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erõszakkal szemben. 

Ez az állam dolga és ez a miniszterelnök dolga is. Tegye meg a 

szükséges lépéseket, és véletlenül se fordulhasson elõ erõszak. Szerintem 

most már mindenki a rend oldalán van ebben az ügyben. 

Úgyhogy ma a kormány úgy döntött, hogy kezdeményezzük a parlamentnél 

– és gyorsan szeretnénk is ennek a végére járni – a bûntetõ törvénykönyv 

módosítását, és hogy ha valaki ilyen típusú cselekményeket követ el 

visszaesõként, akkor szabadságvesztéssel is legyen büntethetõ. Tehát eljött 

a pillanat, amikor most az erõ nyelvén kell beszélni az államnak.” 

Elsõ látásra úgy tûnik újabb emblematikus ponthoz érkeztünk azon 

a lejtõn, melyen hazánk lefelé száguld a végromlás felé. Sokan végképp 

elcsüggedtek, s a remény haláláról vizionálnak. Nekik, és mindenki 

másnak csak annyit mondanék, ez a gyöngyöspatai eset egy égre meredõ 

óriási felkiáltójelként magasodik elénk! Legyen tehetségünk hozzá, 

hogy meglássuk, s ha megláttuk, vegyük észre azt, amit észre kell vennünk 

belõle, s a végképp megbukott pc, azaz politikai korrektség mellõzésével 

igenis mondjunk ki végre dolgokat, mégpedig jó hangosan. 

Igen! Bene Gábornak tökéletesen igaza van abban, hogy azon magyarul 

is beszélõ honfitársunk, aki állandóan csak kivesz a közösbõl, 

de oda be nem tesz semmit, az bizony nem alkotja, inkább rombolja 

az államot, a közösséget. 

247

Igen, mondjuk ki, külföldrõl azon munkálkodnak, hogy anyagi és 

más természetû befolyásolással veszélyeztessék a demokratikus választások 

eredményeként felállt kormány munkáját. Szeretném hangsúlyozni, 

hogy itt nem arról van szó, ki szereti a Fidesz kormányt és ki 

nem! Itt arról van szó, mint Jörg Hajder esetében: nem teljesen a mi ízlésünk 

szerint alakultak a dolgok. Csak ezúttal kicsikét burkoltabb formábancsinálják,hiszenaFideszrenemnagyonlehetráhúzni,hogynácik 

lennének. Elõször még próbálkoztak vele, a választásokat követõ 

elsõ sajtóhírekben, miszerint a Fidesszel a szélsõségek jutottak hatalomra 

a Jobbik parlamentbe kerülésével, csak hát túl nyilvánvaló volt, 

hogy iszonyatosan kilóg a lóláb, iszonyatosan nagy a hazugság. Így most 

burkoltabb eszközökhöz folyamodnak. 

Egy próbát talán megérne a nagyságos és fényességes Európai Portán, 

óhajtanak-e egyáltalán valamit tenni az USA immáron nemzetbiztonságot 

veszélyeztetõ, egyik uniós tagállam (ez volna Magyarország) 

demokratikus mûködésébe történõ beavatkozása ellen? Hiszen 

többen már polgárháborús helyzet kialakulásának lehetõségét 

emlegetik a média nagy nyilvánossága elõtt. 

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyarság létezésének, 

fennmaradásának, továbbélésének kérdése sohasem mennyiségi, 

mindig minõségi szempontok alapján dõlt el. 

Azt mondta Dobó: „Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl!” 

Álmos nagykirályunk üzenet egyetlen szóban: Lélekbátorság! 

II. János Pál pedig arra kér bennünket: „Ne féljetek!” 

Tudják, ami igazán értékes, az sohasem olcsó! Márpedig nekünk 

a hazánk mindennél értékesebb. Nem is fogjuk odaadni másnak! 

Bármennyire is szeretnék! 

Úgy néz ki, föl kell kötnünk a magyar textilt! 

Hát kössük föl! 


248 


ALATTVALÓ NEMZETNEK ALÁVALÓ 

URALOM JÁR 

– avagy A lenézés magasiskolája, Európai Unió a neved – 

A minap Magyarország egyik legjobb tollú újságírójától Lovas Istvántól 

olvastam egy érdekes cikket, melynek címe: „Gyalázat”. Az 

írást olvasva megint az jutott eszembe, hogy elõbb vagy utóbb, de 

manapság már inkább elõbb mint utóbb, azért csak helyükre kerülnek 

a dolgok. Alkalomadtán azon szoktam ironizálni, hogy abban a 

bizonyos elõkelõ Európa-házban – a sokak által közkedvelt 

Meldrum-rezidenciáról szóló „Csengetett Mylord” címû sorozat fõhõseihez, 

a személyzethez hasonlatosan – mink is általában a cselédlépcsõn 

közlekedünk, ha néhanapján nagy ritkán feljutunk a földszintre 

a mosókonyhából. A penthouse-ról (gyengébbek kedvéért a 

tetõtéri luxuslakásokról) meg még véletlenül se jusson eszünkbe álmodozni. 

Ne is, hiszen oda még takarítani is nálunknál nagyobb beosztású, 

sajátos kiszolgáló funkciót betöltõ segéderõ jár. Mert bizony 

személyzet vagyunk csupán, a profit megtermeléséhez, az esztelen, 

lélektelen és embertelen léptékû, a legmagasztosabb emberi tevékenységeket 

is ipari volumenû termeléssé silányító féktelen haszonszerzéshez 

elengedhetetlenül szükséges gépezet apró, ám annál számosabb 

fogaskerekei, hogy ebben a mások számára csodálatos és fényes 

Európa házban a recepciónál mindig csörögjön a kassza. 

Az elvtelen szolgalelkûség kitûnõ megnyilvánulásaként fungáló 

két gyökértelen kaszt, a kozmopolita és az internacionalista jeles 

képviselõi most persze azonnal rávágják, dejszen mink vagyunk a 

249

Soros elnök. Csak egy szerény megjegyzés erejéig utalnék ismét 

vissza a kitûnõ, mára a klasszikusok kategóriájába emelkedett angol 

sorozat „Gyerünk a bálba!” címû epizódjára. Nos ez a rész a minden 

évben egyszer megrendezésre kerülõ cselédbálról szól, ahol egy rövid 

idõre, amolyan tréfás jelleggel felcserélõdnek a szerepek, az urak 

szolgálóknak öltöznek, a szolgahad pedig több-kevesebb sikerrel 

megpróbálja magát felsõ tízezernek feltüntetni. Italt persze kizárólag 

alkoholmenteset szervíroznak, nehogy a hangulat fokozódásával 

túlzott legyen az elragadtatás, elvégre (a látszat ellenére is) nagyon 

fontos, hogy mindenki tudja, hol a helye. 

De vissza a realitások talajára. Mostanság megint elõkerült egyes 

külföldi közbeszédformáló mûhelyekbõl a két-, vagy többsebességes 

Európa. Gondolom most már elért a dolog egy olyan szintre, amikor 

muszáj kimondani – még ha csak valamely burkolt formában is – 

hogy ez így, ilyen formában tovább fenntarthatatlan. De legalábbis 

versenyképtelen és nem finanszírozható. Mint már annyiszor, most 

is kiderül, hogy hazugság az egész, megint átvertek, megint becsaptak 

bennünket. De mit is várhatnánk az Európai Uniótól, amikor 

hazugságra épül az egész. Legalábbis a mi szemszögünkbõl nézve 

Szovjetunió 2-t, mindenképpen. 

A szlovák fogyasztóvédõk vették maguknak a bátorságot, hogy 

bevásároljanak. Azonos termékeket vettek az unió különbözõ országaiban, 

arra voltak kíváncsiak, vajon ugyanazt kapjuk-e ugyanazért 

a pénzért. Egy rövid idézet Lovas István írásából: 

250 

„Az eredmény nyilván csak a szakembereket lepte meg: a vegyelemzett 

Jacobs Krönung és a Tchibo kávé, a Nescafé Gold, a Coca-Cola 

és más termékek minõsége „sajnálatosan nagy különbségeket mutatott”, 

és megdöbbentõ különbségek mutatkoztak az árakban is. 

Nem nehéz kitalálni: a különbség „ostora” minden esetben rajtunk 

csattant, míg az Ausztriában és Németországban vásárolt termékek

között „szinte semmilyen különbség nem volt”, nyilatkoztak a pozsonyiak. 

Vagyis nem populista képzelgések vezetik a Hegyeshalmon 

túlra ennivalót vagy mosóport bevásárolni átránduló magyarokat, 

vagy azokat a feketekereskedõket, akik kisbusszal még Nagyszebenbõl 

is felkerekednek, hogy hazaérve haszonnal adják el az Ausztriában 

vásárolt kávét, kólát és mosóport. Ez a – mint ahogyan a szlovák 

szervezet udvariasan fogalmazott – „termékminõségben is kétsebességes 

Európa” gyalázat és elfogadhatatlan. A profitmotívum 

nem bocsánat arra, hogy silányabb módon készítik el ugyanazokat a 

termékeket számunkra, például azt, hogy a Coca-Colát kristálycukor 

helyett folyékony glükózzal édesítik Magyarországon, Bulgáriában, 

Romániában és Szlovákiában. Mindez undort kelt tisztességes 

emberekben, szemben a neoliberálisokkal, akik – s ez borítékolható 

– automatikusan a diszkrimináló multik mellé állnak a diszkrimináltakkal 

és becsapottakkal szemben.” 

A mesterségesen ránk erõltetett, s az élet által már bizonyítékok 

tömkelegével alátámasztott totális életképtelenséget mutató közös 

akol, amelyik ráadásul csak iszonyatos mûködési költségek árán 

tartható fenn, vagyis az USA-t majmoló Európai Unió újabb tanúbizonyságát 

adta a modern kori létezés sajátos megnyilvánulásának, a 

gazdasági gyarmatosításnak. Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy az 

emberiség tulajdonképpen az ég egy adta világon nem fejlõdött semmit, 

csak – ahogy mifelénk mondani szokás – a gyilkoláshoz használt 

eszközök lettek fejlettebbek és hatékonyabbak. 

A jogi személy, a pénzügytechnikai hókuszpókuszok által biztosított 

anonimitás a kézzel foghatatlan fegyverek, úgymint offshore cégek, 

banki-, pénzügy- és tõzsdetechnikai huncutkodások gyakorlatilag pillanatok 

alatt egész nemzetgazdaságokat dönthetnek romba, de legalábbis 

globális méretû válságok kirobbantására mindenképpen alkalmasak. 

Ilyen az, amikor egy hangulatváltozásra épülõ szerencsejátékra 

alapozzák egy egész világ gazdasági mûködtetését. Ráadásul, ebben a 

251

szerencsejátékban már nem is a szerencse, hanem a szerencse manipulálása 

játssza a fõszerepet, tehát már ezt is meghazudtolják! 

De hogyan is mûködik ez a birodalom? 

Kezdõdött azzal, hogy begyüttek és privatizáció címén (ha jól emlékszem 

a szó eredeti latin gyökerei a kifosztani kifejezésre utalnak) kilóra 

megvettek bennünket. Majd miután felszámoltak néhány létfontosságú 

vertikumot, elárasztottak bennünket a náluk már eladhatatlan árufelesleggel. 

Aztán kisvártatva kamionszámra már a szemetüket is ide 

kezdték hordani. Az alja munkát, a határok megvédését, a bevándorlók 

visszatartását, azt persze ránk hagyták. Kamerák kereszttüzében 

meglapogatták az éppen aktuális helyi komprádor réteg vállát, mondván, 

rettenetesen fontos feladatot lát el X vagy Y ország, repülõre ültek, 

‘osztán ment ki-ki a maga dógára. Mink meg itt maradtunk a... 

(A … behelyettesítése szabadon választott kategória.) 

Megint, mint már annyiszor azzal kell szembesülnünk, hogy nem 

zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, azaz nem minden ún. összeesküvés-elmélet, 

ami annak látszik. Azonkívül ne feledkezzünk meg Borhídi 

professzor úr örökbecsû szentenciájáról sem: „Az összeesküvés 

nem elmélet, az már maga a gyakorlat!” Asszem erre mondaná 

Winnetou, az apacsok nagyfõnöke, hogy „Uff, én beszéltem!” 

Ezzel a most már profitmaximalizáláson alapuló diszkriminációs gyakorlattal 

legelõször a mosópor fronton találkoztam. Már akkor nagyon 

tanulságos és sokatmondó volt a szituáció. Történt ugyanis, hogy egyik 

ismerõsöm vegyi árukkal kereskedett. Mutatott nekem egy ismert és jó 

minõségû folyékony mosószert, ami rögtön elsõre megragadta a figyelmemet. 

Ugyanis ez olyan változat volt, amit itthon nem lehetett kapni. 

Az itthoni ugyanilyen márkájú, szakasztott ugyanígy kinézõ folyékony 

mosószer, csodák csodája, kevesebb mosásra volt elegendõ. Ezt még elütöd 

azzal, hogy a magyar családokban nyilván kevesebbet mosnak, 

mintsógoréknál,idejóleszezis.Nemtudom,hogyígyvan-e,de 

mondjuk. De azt már végképp nem tudtam hova tenni, hogy a pofa kiautózik 

Ausztriába, ne adj’ isten Némethonba, szállítással, tokkal-vo- 

252

nóval, mindennel együtt, a több mosásra elegendõ kiszerelést mégis olcsóbban 

megkapod, mint itthon a boltban az itthoni változatot. Ilyen 

van? Ez hogyan lehetséges? 

(A kínai cuccoknál még megérted, éhbérért dolgozik a rovartársadalom, 

de itt nyugatról hozza a cuccot, ahol azért illik ki is fizetni a 

munka vagy a termék ellenértékét.) 

És akkor tulajdonképpen itt zárul be az ördögi kör, és jössz rá, 

hogy a gyarmati létezés által ránk erõltetett adósrabszolgaság betüremkedi 

az élet minden területére. 

Aszongya a pofa. Mindig nézi, mikor van akció az osztrák vagy német 

nagykereskedõnél (pl. Metro) és akkor megy ki a vegyi áruért. 

No, mármost itt több lehetõség is adódik. 

1. A gigantikus méretû adósságszolgálati teher miatt az állam túladóztat 

minden fronton, kell a bevétel, hogy zavartalanul mûködhessen 

tovább a visszafizethetetlen adósság visszafizetése, 

többek között ez az oka annak, hogy egy termék jóval drágább, 

mint nyugaton. És még azt is vedd hozzá, hogy mindez egy alultõkésített 

és tökig eladósított országban. Vagyis az európai bérek 

mintegy 20%-át kitevõ átlagos javadalmazásból fizettetnek 

veled európai árakat – mint utóbb immáron bizonyíthatóan kiderült 

– silányabb minõségû termékekért. Barátkozz a gondolattal, 

te itt csak szolganép, másodrendû „polgár” lehetsz. Ja! És 

még örülhetsz is, mert ahogyan az a mostani árumustra kapcsán 

kiderült, te, meg persze veled együtt én is, az ún. „középszar”, 

szalonképesebb megfogalmazásban az átlagos kategóriába tartozunk, 

ha tetszik, nem mi vagyunk a zsák legalján, vannak még 

nálunk is – a profit szempontjait figyelembe véve – alább valók. 

2. Érdemes elgondolkoznunk az elõbbi bekezdés reciprokán is. 

Aki annak idején látta az itthon Onedin család címen futó televíziós 

sorozatot, az átélhette a sors fura fintoraként, ahogy egy 

egész (szocialista) ország drukkol a gátlástalanul kizsákmányoló 

kapitalista James Onedin-nek. No, hát valami ilyesmi képzõdik 

253

meg napjainkban is, a létezést kizárólag a haszon rózsaszín 

szemüvegén át szemlélõ gyarmattartók gátlástalanul röhögnek 

bele a képünkbe, fityiszt mutatva nekünk, többszörös keresetükbõl 

az esetek jó részében jóval olcsóbban, jóval többet vásárolhatnak. 

Itt már egész biztosan minimum felszisszen az ember, 

hogy hát azért mégis csak valami hiba van a kréta körül. De legalábbis 

ez így, ebben a formában minimum tisztességtelen. 

Ilyenkor van az, hogy elfelejtették közölni az egyszeri emberrel, 

a tõke, a kapitalizmus (legalábbis jelenlegi formájában) nem ismeri 

a tisztesség, az erkölcs, vagy a morál fogalmát. Ez a kisebbik 

baj, a nagyobbik, hogy nagy ívben tesz is rá. A korrektség 

kedvéért azért mondjuk el, létezik a kapitalizmusnak erkölcsös 

formája is, példának okáért a Silvio Gesell, vagy Síklaky István 

nevével fémjelzett gazdasági modellek, bár ezek esetében felmerül 

a kérdés, hogy a szó mai értelmében ezek még kapitalizmusnak 

nevezhetõk-e egyáltalán. 

3. De a legnagyobb baj talán nem is gazdasági vonalon van, hanem 

a rendszer alapjait érintõ, a Nagy Francia Elsötétedés (copyright 

by Dr. Varga Tibor) „szentháromságaként” mantraszerûen 

zsolozsmázott „Szabadság, Egyenlõség, Testvériség” dogma 

meghazudtolásával, porba döntésével. A rendszer 

létezésének és mûködésének mai formájával önmaga hazudtolja 

meg az önmaga által kikiáltott magasztos alapelveit. Önmaga 

veszi õket semmibe, önmaga alázza meg mindazokat, akik hisznek 

ezekben az amúgy szép és talán még követésre is érdemes 

eszmékben. Bár az egyenlõség eszméjével adódhatnak bizonyos 

gondok, hiszen nincs két egyforma ember, a túlzásba vitt egyenlõsdi 

a felülrõl erõltetett uniformizálás káros hatásairól pedig 

már mindannyian szerezhettünk nem éppen kellemes tapasztalatokat. 

Ez minden, csak nem szabadság. Kvótákkal szabályoznak 

(értsd: korlátoznak, tiltanak) szinte mindent. Ha pedig bajba 

kerülsz, nem vehetsz igénybe külsõ menekülési útvonalat, 

254

nem kereskedhetsz harmadik (külsõ) féllel, annak a lehetõségét 

is elveszik tõled. Hol itt az egyenlõség? – kérdem én. Már az 

is felháborító lenne, ha ugyanazért a pénzért silányabb portékát 

kapnánk, de itt nem errõl van szó, hanem arról, hogy sok esetben 

drágábban rosszabb minõséget kapunk, és még a választás 

lehetõségét is elvették tõlünk, hiszen ma már bizonyos hazai tulajdonú 

szektorok egyáltalán nem is léteznek, mivel felvásárlások 

útján megszüntették azokat. Nem tudsz választani magyar 

és külföldi termék között. Nevezhetünk-e testvériségnek olyasvalamit, 

melynek szakszerû leírására a magyar nyelvben inkább 

az „élõsködés” kifejezés szolgál? Azt gondolom nemigen. 

Most pedig, az élelmiszermustra kapcsán immáron nyíltan és kendõzetlenül 

közlik velünk, hogy az õ értelmezésükben hova is tartozunk, 

hol a helyünk. Ebbõl mindenki következtethet az elvárt viselkedési 

normákra is. Ezeknek a viselkedési normáknak úgy tûnik 

nem lesz nehéz megfelelnünk, hiszen az utóbbi évtizedekben sikeresen 

kiölték az ellenállásra való törekvés legkisebb írmagját is a csonka 

ország határain belül élõ lakosságtömegbõl. Igen, asszem ez a sajátos 

szóösszetétel a legmegfelelõbb a jelenleg ezen földrajzi területen 

élõ, a gyeplõt kézben tartó úr és parancsoló által lenézett és 

megalázott konzum-idióta tömeg jellemzésére. Mégis, a magyarság a 

Jóisten népe, s él még Nemzet e hazán. 

Többször idéztem már, de ismétlés a tudás atyja: 

„Amikor a szadista öntetszelgés felfedi álarcát, már közel van a vég.” 

A fenti idézet egy Angliába disszidált izraeli születésû zsidótól a 

nagyszerû dzsessz szaxofonos írótól, valamint amatõr filozófustól, Gilad 

Atzmontól, õfelsége, Nagy Britannia uralkodójának egyik alattvalójától, 

az Izraeli (támadó) Véderõ leszerelt katonájától származik. 

Gilad Atzmon tudhat valamit. A „Világ Öngyûlölõi Egyesüljetek” 

címû szatirikus hangvételû írásában, melybõl a fenti idézet is 

255

származik, még annyit tesz ehhez hozzá, hogy „Izrael napjai meg 

vannak számlálva.” 

Úgy tûnik, az eredeti Szovjetunót sok tekintetben lepipáló Európai 

Uniónak is meg vannak számlálva a napjai. Legalábbis a jelenlegi 

formai, mûködési és minden más keretei között egész biztosan. Mi 

ugyan csak néhány éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de már 

éppen eleget láttunk és tapasztaltunk. A termékmustrához hasonlatosan 

minden más vonatkozásban is érdekes módon valahogy mindig 

rajtunk csattan a kedvezõtlenség ostora. A látszólagos jólét ellenére 

azonban a felülrõl erõltetett uniformizálódás ellen azokban az 

országokban is lázadoznak most már, melyek számára ismeretlen a 

több évtizedes államszocializmus. A média nagy nyilvánossága elõtt 

hangzott el, hogy a görögök köszönik szépen, de elegük volt a „közös 

lónak turós a háta” euróból, õk most már kérnék vissza a drachmájukat. 

Hivatalos helyeken ezt egyelõre még cáfolják, de tudják, nem 

zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Belegondolni se merünk mi lesz 

akkor, ha a márkát visszasírók több százezres német tábora ennek 

hatására erõre kap. Az eurónak lõttek. 

Talán eljött az ideje annak, hogy nemcsak lényegtelen, kevésbé 

fontos, gumicsontként az emberek elé vetett kérdésekben kérjék ki 

a jó nép véleményét, hanem fontosabb, tényleg a szó legszorosabb 

értelmében húsba vágó kérdésekben is. A nemrégiben hazánkban 

járt és kitüntetett Vlagyimir Bukovszkij figyelmeztet bennünket, 

hogy nincs sok idõ a változások végrehajtására, de legalábbis itt lenne 

most már az ideje valamilyen radikális (értsd: gyökeres) változásnak 

európai viszonylatban is. Végezetül egy rövid idézet az Európai 

Uniót Szovjetunió 2-ként aposztrofáló Bukovszkijtól: 

„Ha egy millió tüntetõ most megjelenik Brüsszelben, ezek a fickók 

elmenekülnek a Bahamász szigetekre. Ha a brit lakosság fele 

nem fizeti be az adót, semmi sem fog történni, senki sem fog börtönbe 

kerülni. Ma még meg lehet ezeket tenni, de nem tudom mi lesz 

holnap, amikor egy mindenható Europol fel lesz töltve volt Stasi és 

256

Szekuritat tisztekkel. Akkor majd bármi megtörténhet.” 

Egyszer, nagyon régen, amikor a magát radikálisnak nevezõ parlamenti 

párt még a közelében sem járt a törvényhozás házának, egyik 

lakossági fórumán e rövid kis írás szerzõje fel találta tenni azt a kérdést, 

elképzelhetõnek tartják-e, hogy Magyarország lesz az elsõ ország, 

amelyik kilép az Európai Unióból. Nos, akkor nem nagyon tudtak 

válaszolni erre a kérdésre, és hivatalos szintekrõl talán ma is heves 

tiltakozás meg „Ugyan kérem, micsoda ostoba kérdés ez?!” címû 

dorgálások érkeznének, de ha egyszer veszi magának a bátorságot 

valamelyik másod- vagy harmadrangú nemzetként besorolt ország 

polgára vagy civil szervezete és eléri, hogy népszavazást írjanak ki 

(már ha egyáltalán ki lehet íratni errõl referendumot), szóval megszavaztatnák 

az embereket, hogy az adott ország kilépjen-e az Európai 

Unióból, nos akkor asszem elszabadulna a pokol, de legalábbis 

látványosan összedõlnének a dominók. Különösebb jóstehetség nélkül 

megjósolható, hogy elõkerülnének a nemzeti valuták gondosan 

megõrzött nyomólemezei, de talán még olyan jeleneteket is közvetítene 

a média az amerikaiak hangos hahotázásai közepette, hogy 

söprik a kidobott euró bankjegyeket az utcán, mint annak idején a 

forint bevezetésének elõestéjén tették a millpengõvel. 

Sokan bizonyára aszongyák erre, hogy ez csak vágyálom. Én meg 

aszondom, hogy a politikában két szóval nagyon óvatosan kell bánni, 

ezek pedig rendre a „mindig” és a „soha”. 

Talán a Republic együttes csodálatos dala mutatja meg és mutatja 

be számunkra a legjobban azt, hogy senkinél nem vagyunk kevesebbek, 

vagy alább valók. Mert a mi hazánk emberlelkû föld, az emberlelkû 

földeken pedig az alvó hóval álmodnak, viszont a téllel nem 

barátkoznak, mégis mindenki tudja, hogy van hazája, még akkor is, 

ha néha vétkezik ellene. 



257

REPUBLIK: EMBERLELKÛ FÖLDEKEN 

Emberlelkû földeken 

Sétál gyöngy tekintetem 

Titkos madárral sûrûbe száll 

Ha érthetnélek süllyedõ 

Ólomszívû múlt idõ 

Elmondanád, hogy van hazám 

Az alvó hóval álmodom 

A téllel nem barátkozom 

Ingyen kabátom lélekruhám 

Ha városlátó ablakon 

A holnap csendben átoson 

Felhõvilágban sincs hazám 

Ágyam bánat, alszom félelemmel 

Össszebújok szajha bûnömmel megint 

Látlak tiszta fátyol képzeletben 

Nem talállak átkozott törvény szerint 

A megváltás ha útrakél 

Szívünk városába ér 

Békés hajókon 

Széles Dunán 

Ha bánatföldrõl fúj a szél 

Sétálunk csak könnyedén 

Embervilágban légy hazám 

258

Beindult a Fidesz úthenger. Szorít az idõ, négy 

esztendõ alatt kellene húsz esztendõ mocskát, piszkát, 

sarát eltüntetni, de legalábbis a betonba döngölni 

az ellent úgy, hogy a következõ országos erõfelmérõn 

ne tudjon magához térni. Nem könnyû, mondhatni 

embert próbáló feladat ez, hiszen a hálózat – mai divatos 

szóhasználattal élve a network – ma is létezik, 

mi több, kitûnõen funkcionál, csápjait immáron 

nemzetközi vizek felé is nyútogatja, ha élhetek ezzel a 

képzavarral. Tabajdi és Göncz EU-képviselõk jóvoltából 

már túl vagyunk a külföldön történõ imídzsrombolás 

fõpróbáján, bár a médiatörvény körüli huzavona 

kapcsán a miniszterelnök derekasan állta a sarat, azt 

meg kell hagyni. 

Nagy hangú adok-kapok folyik arról, kinek a monopóliuma az erõszak. Az állam aszongya, hogy az övé, miközben 

monopóliuma füstbombás tüntetést prezentál az ország háza elé, kérvén a neki jogosan járó jussot, no 

meg persze tíz körömmel ragaszkodik eddig megszerzett jogaihoz. Bizony, a pénz nagy úr, de az üres államkassza 

még talán ennél is nagyobb. 

A hatalomba visszatért régi-új, már-már örök ellenzékiként elkönyvelt, nagyívû pályát befutott ifjú kapitalista 

párt, koalícióban a vallási tagozat szerepét betöltõ kereszténydemokratákkal, úgy tûnik adós marad a gyökeres, 

de legalábbis érdemi változásokkal. Miközben retorikájukban erõs, talpalatnyi földet sem eladó Magyarországról 

papolnak, aközben a valóságban gúzsbakötött kezekkel és lábakkal úgy táncolnak, ahogy a pénzügyi 

hiteleket nyújtó világszervezetek fütyülnek. Már ha ezt egyáltalán táncnak, nem pedig vonaglásnak lehet nevezni. 

Szinte robbanásközeli állapotba kerül a szónok alatt a puskaporos hordó. Érdekes, elgondolgodtató, ugyanakkor 

egyszersmind elborzasztó kettõsség is ez. 

Szinte kézzel fogható, már-már tapintható az a szolgalelkûség, amelyik csak úgy tudja elképzelni egy ország, 

egy nemzet, egy nép életben maradását, létezését, ha odadörgölõzködünk a nálunknál hatalmasabbakhoz. 

Közös jellemvonásuk ez a rendszerváltásnak nevezett történelmi momentumkor a kerekasztal körül 

sündörgõ, senki által fel nem hatalmazott, de talán valakik által gondosan elõre megtervezetten odaültetett politikai 

erõknek. Legfeljebb csak mértékében mutatkozik – ahogyan azt Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó 

szokta volt mondani – „árnyalatnyi különbség, nincs jelentõsége”. 

Bogár prof. szokta volt mondani, hogy „a rendszerváltás rendszere megbukott”. Nemcsak a rendszere, hanem 

a politikai garnitúrája is. Bármennyire elszántan és kitartóan próbálja lebontani a régi rendszer maradékait 

a fülkeforradalmárok pártja, nem fog neki sikerülni, hiszen õ maga is része a rendszerváltás berendezkedésének. 

Egyszerûen túllépett rajtuk az idõ. Más kor, más kérdések, éppen ezért más válaszok szükségeltetnek. 

Ezeket a válaszokat pedig úgy tûnik nem képesek megadni, mi több, némely kérdés feltevését egyenesen 

nem kívánatosnak tartják, ezért önhatalmúlag hatalmi szóval betiltják. Igaz, vannak fogalom, melyet viszont 

õk alkotnak meg (lásd cigánybûnözés nincs, egyenruhásbûnözés van), s onnantól fogva annak használata válik 

– ha kell a törvény erejével – kötelezõvé. 

Bizony nagyot robbanhat a puskapor és a gyúanyag az önkéntes hordószónokok alatt.

JHF 16. kötet - Jó Ha Figyelünk

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?