2006/149. szám 36 oldal!!! - Jó Ha Figyelünk

Tévéország lakói! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 

Déja vu 2. Tévéország lakói voksoltak . . 3 

Kegyeletsértés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 

A betonfalon túl. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 

A mérleg nyelve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 

Dávid Ibolya a gyurcsányi úton? . . . . . . 12 

Aki kinyírta Orbán Viktort . . . . . . . . . . 14 

A TARTALOMBÓL: 

Ellentmondások a nyolc pontban . . . . . 15 

Megmaradni! – Szavazz a Fideszre! . . . . 17 

Média diktatúra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 

Egy nép, amelynek nem kell . . . . . . . . . 19 

Mikrofon nélkül . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 

Választási tanulságok . . . . . . . . . . . . . . . 22 

Hipnózis után – ébredés elõtt . . . . . . . . 23 

Mód van a „legális” csalásra? . . . . . . . . . 24 

Semmi változás 2006 . . . . . . . . . . . . . . . 26 

Game over . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 

A leninisták újraébredése liberális mezben. 29 

Orbán és Csurka hattyúdala . . . . . . . . . 32 

Választási üzenet . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a 

www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt 

másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

IGEN! MEGCSINÁLTUK! Bezártunk 4 év 

alatt 1000 iskolát. A munkanélküliség minden 

rekordott megdöntött. Tévéország lakói! 

Szavazzatok hát ránk! A gáz árát többszörösen 

, átlagban 60-70%-al megemeltük, hogy 

Ti tévéország lakói, jól szórakozzatok. Tisztelt 

lakosok! Sikerült 4 év alatt többszörösen 

megbukott költségvetést „alkotni“, az államháztartási 

hiány elképesztõ magasságokba 

emelni, az államadósság pedig minden egyes 

tévéország lakóra 1,3 millió forintot ró. De 

Ti, Tévéország lakói, mindezt nem értitek, 

Titeket nem érdekel, mert mindez kézzel 

nem fogható, az államháztartás nem ehetõ, 

az államadósság pedig nem iható. 

Tisztelt Tévéország lakók! Szavazzatok 

ránk, mert mi sikerrel „kitermeltünk“ 450 

ezer munkanélkülit. Igen, megcsináltuk. 

Tripla áron építünk autópályát külföldi cégekkel, 

nehogy a hazai vállalkozásokat segítsük, 

aztán majd olyan magas autópályadíjakat 

szabnak ránk , hogy azt senki fia nem tudja 

megfizetni. A benzin és a forint EU-hoz 

viszonyított ára a 300 forintot verdesi. Ezt is 

megcsináltuk. Igen! Minden harmadik fiatal 

diplomás, munkanélküli. Szavazzatok ránk 

Tévéország lakói! 

Tévéország lakói! 

Szavazzatok ránk! Lesz több mégtöbb 

Gyõzike, ingyen sör, virsli és buli. Agyatokat 

naponta gondosan mosni fogjuk Tv2-vel és 

RTL Klubbal. Az érettségit és a felvételit továbbra 

sem tudjuk majd zökkenõmentesen 

lebonyolítani, ezért szavazzatok ránk! 

„Minden nemzetnek olyan kormánya 

van, aminõt megérdemel. Ha valami oknál 

fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek 

egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a 

nép azokat a silány fickókat minél hamarabb 

a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány 

kormány huzamosan megmarad a helyén, 

akkor bizonyos, hogy a nemzetben van 

a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy 

mûveletlen.“ (Széchenyi István) 

Tisztelt Budapesti tévénézõk! 

Az elmúlt négy évben sikerült a kátyúkat 

megtripláznunk, csak azért, hogy Ti Budapestiek 

jól szórakozzatok. Törjétek a tengelyt, 

és fizessétek a méregdrága parkolójegyet 

is, ha egyáltalán találtok parkolót, és 

gondoskodunk rólatok, hogy a fõváros útjain 

minél több dugó legyen, nagy élmény a nyári 

hõségben megrohadni, majd meglátjátok, 

ezért hát szavazattok ránk! Ha ránk szavaztok 

lesz mégtöbb kátyú, a fõváros még élhetetlenebb 

lesz, mindenhol mégtöbb kutyaszar 

lesz, több koldust küldünk majd az utcára, 

hogy szép legyen a városkép. Budapesti tévénézõk! 

Ígérjük, mégjobban eltakarjuk fantasztikus 

üvegépületekkel a Nemzeti Múzeumot, 

nehogy látni lehessen értékeinket a 

fõvárosban. 

A Hõsök Tere alatt hamarosan megépítjük 

a parkolót is, ahogy megígértük, a Ti 

kedvetekért, amit majd késõbb Izraeli cégeknek 

tovább-privatizálunk, ami után õk a 

Hõsök tere helyett saját elképzeléseiket valósítják 

majd meg, mondjuk építenek egy 

monumentális Holokauszt-emlékközpontot 

A Bûnös Magyarok címû kiállítás keretében. 

A biztonságosabb, és könnyebb közlekedés 

érdekében pedig drasztikusan még 

tovább emeljük a BKV árait, semmiképpen 

nem lesz ingyenes az utazás a diákoknak, és 

a fiatalok DIákhitelének kamatait is lehetõleg 

minél magasabbra emeljük, csakis 

azért, hogy Tévéország lakói jól szórakozzatok. 

Lesz Való Világ 5, 6, 7, 8! Minden évben, 

kétszer! 

Sikeres ország, sikeres agymosás, garantált 

vidékrombolás, a halálba zavarunk 

minden gazdát. 

Tévéország lakói: szavazzatok ránk! Szavazzatok 

az MSZP-re! 

Amit garantálunk: 

– Agymosás 

– Önpusztítás 

– Rendszeres magyart magyar ellen uszítás 

– További magasfokú médiahazugságok 

– Még több Fittelina 

– Még több Nomentana 

– Még több Kulcsár 

– Még több adó 

– Emelkedõ munkanélküliség 

– Élhetetlen , igénytelen, koszos, büdös fõváros 

– Kisebb állam, kisebb Magyarország, kevesebb 

határ, kisebb terület 

Hajrá Butapest! Hajrá Tévéország lakói! 

Skodacsek András, Nemzeti Hírháló 

Ausztráliából és az Egyesült Államokból hetek óta szállingozó 

értesülések szerint Dávid Ibolya a szoclib kormány külügyminisztériumának 

segítségét kérte, hogy a diplomáciai mentesség eszközével 

megmentse fiát a börtöntõl. Miután ez sikerült, új egyetemet 

keresett számára a kenguruk földjén. 

Az MDF elnökének fia külföldi források szerint kábítószer birtoklási 

ügybe keveredett az USA-ban(más verziók szerint Ausztráliában). 

Idáig még a családi magánügy kategóriájáról is lehetne beszélni, 

Dávid azonban a Gyurcsány-kormány segítségét kérte, hogy 

megtévedt csemetéjét diplomáciai eszközöket igénybe véve megóvja 

a börtöntõl. Meghallgatásra talált, s a sikeres mentõakció után 

egy ausztrál, vagy egy másik ausztrál egyetem diákjaként kezdett új 

életet a fiú, ifjabb Barbalics Miklós. 

Ennek folyománya lehetett, hogy a kampány korai szakaszában, 

februárban Dávid Ibolya több hetes magánlátogatásra utazott 

Ausztráliába, ami miatt még a párt kampánynyitóját is hetekkel 

elhalasztották. 

A részben töredékes infomációk közül, amelyet a magyarországi 

média februárban közreadott az elnök asszony útjáról, egy biztosan 

hamis vagy téves. A jelentésekkel ellentétben ugyanis, amelyek azt 

állították, hogy a 20 éves Miklós szeptemberben kezdte az ausztrál 

iskolaévet a valóság az, hogy ott februárban és márciusban kezdõdik 

a suli! Helyi magyaroktól származó értesülés szerint Dávid Ibolya 

olyan diszkréten viselkedett útja során, hogy a magyar 

szervezetekkel semmiféle kontaktust nem létesített. 

Mindemellett olyan információkkal rendelkezünk, hogy az 

MDF pénzt és kopogtatócédulákat kapott baloldalról a választási 

kampányához. 

Érthetetlen, hogy a Fidesz és pártsajtója nem repült rá e két, a 

jobboldalon régóta evidenciának számító MDF- botránykõre, hiszen 

megvan a pénze és apparátusa a hézagmentes bizonyításra. Azt 

kell feltételezzük, hogy talán a Bagó-ügyhöz hasonló esetekkel tartják 

sakkban Orbán Viktorékat, netán a parlamenti elit mind a 

négy pártja összezár, mert mindannyian rendelkeznek egymásról 

terhelõ infomációkkal. A kopogtatócédulák begyûjtése során például 

minden eddiginél tömegesebb visszaélések történtek, szinte 

minden párt házatáján 

Kuruc.info 

2 jó ha figyelünk

– avagy MDF: születõben a második SZDSZ? – 

Elõször jól indul a dolog, aztán a nagyvárosok, 

és Butapest adatainak feldolgozásával 

kezdetét veszi a szörnyû vég. 

Déja vu. Ezt mintha már láttam volna 

egyszer. Ezt mintha már átéltem volna egyszer. 

Ráadásul, hogy még cifrább legyen a 

dolog, a regnáló kormánykoalíció pártjai, 

ha csekély mértékben is, de növelni tudták 

szavazataik számát a négy esztendõvel 

ezelõtti voksoláshoz képest. 

Ez életszerûtlen. 

Egy ilyen négy év után, amelyben félidõnél 

gyakorlatilag megbuktak, mint Rottenbiller. 

Egy olyan négy év után, amelyben 

hazánkat tökig eladósították, erkölcsileg, 

morálisan a végletekig lezüllesztették, a társadalmat 

atomizálták. 

Tévéország letette voksát az egykori 

ifjúkommunistákkal felturbózott állampárti 

múlt kapitalista csökevénye, a magánszocializmus 

mellett. 

Hogy is mondja Széchenyi? 

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, 

aminõt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, 

vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes 

nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat 

minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy 

hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, 

akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor 

az a nemzet aljas vagy mûveletlen.” 

Magyarország ismét rácáfolt a közvélemény-kutatókra, 

ismét bebizonyította, hogy 

az élet a legnagyobb rendezõ. Úgy tûnik, a 

térségben egyedüliként – de legalábbis az 

Unió tagállamai közül egészen biztosan – 

csak mi vagyunk olyan ostobák, hogy eltûrjük 

a posztkommunista „elittõl” hogy az átkos 

múltat egyfajta letehetetlen koloncként 

tovább cipeltessék velünk. Az egykori PB-, 

KB-tagok és KISZ-aparatcsikok másfél 

évtozeddel a módszerváltás után még mindig 

itt vannak a hatalomban, befészkelték magukat, 

beágyazódtak, a gazdasági életben hatalmas 

vagyonokra és hálózatra tettek szert, onnan 

õket most már kirobbantani sem lehet. 

Huth Gergely, a Magyar Nemzet újságírója 

volt az egyetlen, aki kimondta a lényeget, 

s akinek külön is hálás vagyok azért, 

hogy ezt a média nyilvánossága elõtt tette 

meg. Azért nem azt írom, hogy a média 

nagy nyilvánossága elõtt, mert Huth Gergely 

a Hír Televízióban mondta el a választással 

kapcsolatos gondolatait, és ahogyan 

azt a voksolás eredménye mutatta, a Hír 

Televízió a jelek szerint nem örvend nagy 

nyilvánosságnak, legalábbis nem a kellõ 

nagyságúnak, de persze az is elõfordulhat, 

hogy Tévéország lakóinak többsége nem ezt 

a csatornát tünteti ki figyelmével. 

Huth Gergely azt mondta dühöt érzett, én 

inkább csalódottságot, kiábrándultságot. De 

az, ami ezeket az érzéseket kiváltotta belõlünk, 

közös. Ahogyan azt a publicista megfogalmazta, 

a választás eredménye rá kellett, 

hogy ébresszen mindenkit, a kommunista 

Huth Gergely, a Magyar 

Nemzet újságírója 

hatalommal nem lehet tárgyalásos úton megegyezni 

a hatalom átadásáról. És milyen igaz! 

Nem tehetek róla, de nekem megint csak 

eszembe jutott, hogy nagyon úgy tûnik, egy 

nép nem spórolhatja meg a forradalmait. Érdekes 

kérdés, hogy mi lesz idén, az ötvenedik 

évfordulón, amikor majd a pozõr ripacs tartja 

meg az ünnepi beszédet? De eszembe jutott 

egy másik gondolat bölcsessége is, az idõ, és a 

választási eredmények ezt látszanak igazolni. 

Ezt a gondolatot Ronald Reagan, egykori 

amerikai elnök mondotta, és így hangzik: 

„Kommunistákkal csak erõbõl!” 

Egy ilyen négy esztendõ után, amely már 

nem csak kiált, hanem ordít a változás 

szükségességéért, nem hogy nem buknak 

meg, hanem még növelik is a szavazataik 

számát! 

Hát milyen ország ez? Milyen nép, milyen 

társadalom él Itt? 

Ez életszerûtlen! 

Egy ilyen négy esztendõ után, ahol félidõben 

gyakorlatilag megbukik a kormányfõ, 

s vele együtt a kormány! Ahol tökig eladósítják 

az országot! Ahol eladnak mindent, 

ami csak eladható! Nem számít! Itt ez 

sem számít! Itt, ebben a következmények 

nélküli országban ezt is lehet! Amíg érkezik 

a segély és megy a mûsor a kereskedelmi tévében, 

addig minden oké. Az etap végére 

már az is elég, ha kiültetik Horn Gyulát – a 

felvétel tanúsága szerint valószínûleg nem 

volt színjózan, ehhez azt hiszem kétség nem 

férhet –, s az egykori karhatalmistából egészen 

a miniszterelnökségig vivõ egykori 

kis-nagy ember kissé akadozva ugyan, de elszórakoztatja 

a jó népet a miniszterelnökök 

feleségét elletõ Szanyi Tibor társaságában. 

Igaz, Horn Szanyinál is kiveri a biztosítékot, 

az se köpni, se nyelni nem tud, csak annyi 

jön ki belõle, hogy megkérdezze Gyulát, 

„Hogy is mondtuk ezt?” (figyeljék a királyi 

többest!), de itt ez is elég. 

Azt hiszem nem állunk messze az igazságtól, 

ha azt mondjuk, ebben a következmények 

nélküli országban a média az úr. Érdekes 

módon a minden eddigit rekordot 

megdöntõ államháztartási hiányt a kereskedelmi 

csatornákon elfelejtik bemondani. 

Van ez így. Ebben az országban ezt is lehet. 

De az is igaz – a médiától függetlenül –, a 

magyar társadalom ismét kiállított magáról 

egyfajta sajátos bizonyítványt. Mert azon bizonnyal 

el lehetne és el is kellene gondolkodnia 

mindenkinek, hogy milyen az a nép, ahol 

egy ilyen kormányzati ciklus után nem zavarják 

el, nem rúgják ki páros lábbal ezeket a 

kontárokat úgy, hogy még a lábuk se éri a földet? 

A nemzetet a végletekig eladósító, a jövõjét 

elõre felélõ kormányt és annak fejét, a 

ripacskodó pozõrt, aki belegyalogolt az emberek 

lelkivilágába, morálisan lezüllesztett egy 

egész országot. Nem. Õk maradhatnak, kicsikével 

még többen is szeretnék, hogy õk maradjanak. 

Ezek a szavazók vajon hol éltek az 

elmúlt négy évben? Õk ugyan fizikailag, testi 

valójukban – ahogyan azt az egyik szocialista 

rendezvényen a cigánynóta énekesnõtõl 

hallhattuk – a Magyar Népköztársaság területén 

éltek az elmúlt négy esztendõben is, de 

szellemileg (ha náluk egyáltalán lehet ilyenrõl 

beszélni) Tévéországban léteztek, a szerzõdéseiket 

idõ elõtt meghosszabbíttató kereskedelmi 

csatornák bûvkörében. Gondolom a 

Heti hetes is – ne felejtsük el mit mondott 

Farkasházy Tivadar: „a humor ellenzéki mûfaj!” 

– újabb négy esztendõre bebiztosította 

magát, hogy az RTL képernyõjén jó ellenzéki 

módjára bírálja és leszarozza az ellenzéki Fideszt 

és Orbán Viktort, a kis mini diktátort, 

akit közel másfél évtizedes erõfeszítések ellenére 

sem tudnak kiebrudalni a magyar politikai 

közéletbõl a komcsik. 

A kétfõs miniszterelnök-jelölti vita után 

naivul azt hittem, hogy Fletó a defektes retorikai 

úthenger szerepének eljátszásával végleg 

elkaszálta magát is és pártját is. Tévedtem. 

Tévedtem, mert megfeledkeztem 

Tévéország lakóiról, akik mindennél jobban 

kedvelik a showt. Mint a Mátrix címû filmben, 

amikor egy virtuális valóságot húznak az 

emberszemére,ésazegyénnemisakarja 

tudni a rideg valóságot, valósággal menekül 

elõle. 

Gondolom, majd számosan próbálják magyarázni 

a rettenetet, lánszavazás, vándorszavazók 

stb. Az elsõ fordulóra mintegy 60 ez- 

jó ha figyelünk 3

en, a másodikra 45 ezren jelentették be, 

hogy máshol kívánnak szavazni. Százezer 

ember, egy városnyi tömeg mozog az országban 

a szavazás napján. Kísértetiesen emlékeztet 

ez minket, nemzeti polgári érzelmû 

embereket egy másik rég volt voksolásra. 

Mindenki azt gondol, amit akar. 

Az igazán elgondolkodtató és megdöbbentõ 

az, hogy ismét ilyen szoros volt a befutó. 

Az elmúlt négy esztendõ önmagában 

minõsíti a jelenleg még regnáló kormánykoalíciót. 

Hazánkban így. 

Persze most feltehetjük a kérdést, minek 

kell még történnie ahhoz, hogy megbukjanak? 

Mi lehet az oka annak, hogy a magunk 

mögött hagyott átkozottul hosszú és szörnyû 

négy esztendõ után nemhogy nem 

csökkent, hanem még nõtt is a népszerûségük, 

a támogatottságuk? 

Varga Domokos Györggyel, a Gondola 

publicistájával kell, hoyg egyetértsek, aki szerint 

Maya, a hivatásos prostituált válaszol 

meg nekünk erre a kérdésre Pesty László 

„Egy hiteles ember” címû filmjében, aki ekképpen 

mondja ki az igazságot, amikor arra a 

kérdésre válaszol, miért Gyurcsány a szimpatikusabb: 

„Hihetõbben hazudik.” És ami talán 

még ennél is lényegesebb, érthetõvé teszi 

számunkra a valódi okot, Kádár népének a 

végtelen tunya szervilizmusára és beletörõdésére, 

azzal akkor szembesülünk, amikor a riporter 

megkérdezi az örömlánytól: 

„– Ha most kiderülne, hogy súlyos bûncselekményt 

követett el a múltban, akkor 

megváltozna a véleményed? 

– Nem. Nem. Nem változna meg a véleményem.” 

Ehhez nincs mit hozzáfûzni. Ehhez nem 

lehet mit hozzáfûzni. És egyelõre még õk 

vannak többen. Õk, tévéország lakói, akiknél 

nem számít semmi és senki, csak az, 

hogy tele legyen a has, és menjen a mûsor. 

Haspárti Magyarország, a bután kiskorú 

nép. A szájtáti bálványimádok kora ez. 

A meccsnek azonban még nincs vége. A 

második félidõ még csak most kezdõdik. Elvileg 

még minden megtörténhet. 

Azt szokták mondani, hogy a jó Isten 

azokat teszi próbára igazán, akiket szeret. 

Nos, lehet, hogy a Mindenható azt a sorsot 

szánta ennek a kis országnak és a népének, 

hogy végig kelljen mennie még egyszer a totális 

államcsõd felé vezetõ rögös úton, ha 

már nem tetszett forradalmat csinálni annak 

idején, hogy egyszer s mindenkorra 

mindenki számára világossá váljon, a kommunisták 

csak ehhez értenek. Romlásba taszítani 

egy országot gazdaságilag, lezülleszteni 

egy népet morálisan és erkölcsileg. 

Csak a vég küszöbén értjük majd meg, hogy 

mi is a tét valójában. 

Mindeközben szemtanúi lehetünk az új, a 

második SZDSZ megszületésének, bár amikor 

ezt a cikket pötyögöm, még nagyon úgy 

néz ki, hogy nem lesz együttmûködés a polgári 

oldal pártjai között. Kétszáz kilométerre a 

Gerbeaud Cukrászda kirakatától némileg 

más rálátás nyílik az eseményhorizontra, innen 

most úgy tûnik, megszületõ félben van a 

második, az új SZDSZ, csak a neve más – 

MDF –, de a zsarolási potenciálja talán még 

nagyobb lesz, mind az eredetinek. 

A Fidesz és Orbán Viktor most meg kell 

egye a saját fõztjét, a megbukott „Egy a tábor, 

egy a zászló!” elvet. Pokorni Zoltán alelnök 

úr ugyan nem követte meg a MIÉP szavazótáborát 

2002-es kijelentése miatt, de most 

kéri, segítsenek szavazataikkal a nemzeti radikálisok, 

különben vége mindennek. Érdekes 

egy ország ez, nem igaz? 

Még nem tudjuk, mi lesz a választások 

végkimenetele, még minden elõfordulhat. 

Elméletileg. 

Azok, akik még állva maradtak, harcoljanak 

tovább, még semmi nincs elveszve. 

Isten áldja Magyarországot! 

A szocialista nagyváros öntudatos polgára 

– avagy, mi nem tûnt fel az értelmiségnek – 

Vártam, hátha rajtam kívül is feltûnik valakinek 

az a cinizmus, az a nemzetellenes aljasság, 

amit az SZDSZ és a kommunisták 

követtek el nagygyûlésükön, a választás 

elsõ fordulóját követõ hétfõn. Ám mindenki 

hallgat, ezért megint én vagyok, én kell 

legyek a felháborodó, a nézeteit durvábban 

közreadó. Pedig elvárható lett volna, hogy 

Nemeskürty tanár úr, Glatz, Vízy E. Szilveszter, 

valamelyik párt-vagy egyházi vezetõ 

tiltakozzék. 

De mi is az, ami ellen lelkem legmélyébõl 

tiltakozom? Nem, nem a két hazaáruló párt 

nagygyûlése, hiszen ott saját primitív dalaikkal, 

ostoba gyurcsányi táncbemutatókkal 

és ordenáré hozzászólásokkal ünnepel a 

proli házmesterek szellemi szintjén lévõ vak 

és süket tömeg. Tegyék, hiszen mindenkinek 

joga a nagygyûlés. Még akkor is, ha egy 

elévült köztörvényes bûnözõt támogat az 

SZDSZ és az MSZP teljes tagsága. Barabást 

is õk támogatták Jézussal szemben! 

Ami viszont számomra elviselhetetlen 

volt hétfõn, az a hely megválasztása. Hiszen a 

Batthyány-örökmécses tere olyan hely, ahová 

eddig csak kegyelettel mentünk koszorúzni. 

Ugyanis ott, egy magyar miniszterelnököt 

végetek ki 1849 októberében. Ez a tér a 

Neugebeude kivégzõhelye volt, ahol nem 

csak egy, de több tucat áldozat esett össze a 

beléfúródó Habsburg ólmoktól. Hétfõn ezen 

a helyen, hancúrozott a söpredék. Egyetlen 

koszorú, kegyeleti megemlékezés nem volt, 

csak a kommunista táblák emelgetése, a balgaság, 

a nemzetárulás, a proletár õrjöngés. 

Egy temetõben, vagy legalábbis egy olyan kegyeleti 

helyen, mint egy temetõ. 

Ezzel az erõvel lehetett volna a Kozma 

utcában, a Farkasréten de lehetett volna a 

köztáraságért kivégzettek vérmezõi emlékmûve, 

vagy a madéfalvi emlékmû körül is. 

És egyetlen magyar értelmiséginek sem tûnt 

föl, a gengszterek újabb nemzetmegalázó 

közös akciója! A Habsburgok utódai. hiszen 

amit az Udvar sem mert megtenni, 

megtette Gyurcsány és proli bandája. Méltó 

kommunista utód ez a köztörvényes elévült 

bûnözõ, hiszen Kádár Nagy Imre kivégzése 

után pezsgõzött elvtársaival, s ugyanezt 

tette, amikor Mindszenty halálhírét vette. 

Nem szólnék semmit, ha a nagygyûlés egy 

méltó megemlékezéssel, koszorúzással kezdõdött 

volna. De nem volt efféle. A nagygyûlés 

után az örökmécses körül - még a kis keríté- 

sen belül is - csikkek, kólás-doboz és szemét 

maradt. Az maradt, akik után maradt. És 

nem volt tiltakozás, rendre utasítás, megjegyzés. 

Most megtettem, hogy legalább az én lelkiismeretem 

legyen tiszta. És felteszem a kérdést: 

- ahol nem tûnik fel a nemzetben gondolkodóknak, 

hogy kegyeletsértést követ el 

két párt és azok tagsága, ott milyen a nemzeti 

érzés, hol vannak az árgus szemek, amelyek 

vigyázzák az értelmiség részérõl a nemzet 

múltját, történelmét, nagyjaink emlékét? Mi 

folyik ott, ahol a másik nagygyûlésen sem 

említik meg az efféle bûnöket, s nyilvánosan 

végre azt is, hogy egy elévült bûnözõ lesz - ha 

lesz - a magyar miniszterelnök? Valami nem 

úgy mûködik Magyarországon, ahogy mûködnie 

kellene. 

A Batthyány-örökmécsesnél lezajlott 

kommunista nagygyûlés nem csak a söpredék 

cinizmusára hívja fel a figyelmet, hanem 

az egész ország, az összes(!) politikai erõ, a lovagrendek, 

az egyházak és a magyar értelmiség 

teljes elbutulására, erkölcsi érzéketlenségére 

is. Nagy tehát a baj!. S bármi lesz is a választások 

végeredménye ez a „nagy baj“ ott 

lappang a csonkaországi nemzetrészben. 

Stoffán György 

4 jó ha figyelünk

– avagy Jó étvágyat! Mindenki egye meg a maga fõztjét! – 

2006. április 13-án, a választások két fordulója között Tévéország egyik legnagyobb 

példányszámú bulvár napilapjának internetes kiadásában ez a hír állt a vezetõ helyen: 

Indián: Szexgolyóm van, csajok! 

Budapest – Indiánnak (38), a ValóVilág 3 vademberének bármit megér, ha a nõket a fellegekbe 

repítheti az ágyban. Tegnap fájdalmas mûtéten esett át, a második szexgolyót ültették be a péniszébe, 

ám még négy hasonló operációra készül. A Blikk stábja is ott volt a nem mindennapi beavatkozáson. 

– Egy kicsit sem félek. Egyszer élünk, ezért mindent ki kell próbálni! – kezdte Indián, aki hozzátette, 

hogy eddig sem voltak gondjai az ágyban. –A kíváncsiság hajtott. Egy barátomtól hallottam, 

hogy óriási hatással van a nõkre a mágikus gyöngy. Az õ péniszében már nyolc ilyen 

implantátum van. Az enyémbe két hete operálták be az elsõ, nyolc milliméter átmérõjû golyót. Tíz 

napig kímélnem kellett a szerszámom, de az utóbbi négy napban teszteltem, és bátran mondhatom, 

bevált. Még négy operációt tervezek, férfiúi büszkeségem úgy fog kinézni, mint egy kukoricacsõ! 

Frabato, a mágus adta át a volt valóságshow-szereplõnek a különleges woodoo szertartással 

felturbózott golyócskát. 

– Az indián kultúrában is megtalálható a szexuális képességeket serkentõ vallási szertartás, és 

a nemi szervekbe már õsidõk óta helyeznek testékszereket - mondta Frabato. 

A beavatkozást végzõ férfi, Pöti (32) kérésünkre elmagyarázta az operáció menetét. 

– Az implantátumot sterilizáltam, csakúgy, mint a mûtéthez szükséges szikét. A nemi szerv közepe 

táján kis metszést ejtettem, behelyeztem a golyócskát, majd nyomókötéssel rögzítettem. Az 

egész mindössze húsz percet vett igénybe - mesélte Pöti. 

Scherer Zsuzsa 

A Blikk internetes weboldalán csak ezt követõen, 

a második rubrikában látható és olvasható 

a hír: Orbán kész háttérbe vonulni. 

Azt hiszem ez önmagáért beszél. 

Tévéország szavazott. 

Persze erre most azt is mondhatnám, hiszen 

én nem vagyok politikus, aki minden 

más mondatot kimondhat, csak éppen ezt 

az egyet nem, hogy buta a nép! 

De nem mondom. Nép csak egy van, és 

azt bizony nem lehet lecserélni. Az egész 

dologban legfeljebb az a legsajnálatosabb, 

hogy a nép nem akar nemzetté válni. Azt 

hiszem demokráciából, van még mit 

tanulnunk. 

Nézem a beszélgetést Hegedûs Zsuzsával, 

a Franciaországban élõ kettõsállampolgár 

szociológussal, aki arról beszél, hogy micsoda 

nagyszerû dolog volt, amikor a francia nemzet 

– nem lakosság, vagy nép! – kinyilvánította, 

hogy nem lehet döntéseket hozni a feje 

felett az õ megkérdezésük nélkül. Hát igen, 

néhány száz év fórral rendelkeznek velünk 

szemben. De mi van nálunk? 

Nálunk az van, hogy mindenkinek meg 

kell ennie a maga fõztjét. 

A választások fekete lova, a Magyar Demokrata 

Fórum, az újabban csak magyar 

Vasladyként emlegetett Dávid Ibolyával az 

élen, teljesítette elsõdleges célját, nem esett 

ki az ország házából, vagy ahogyan õk 

mondják, átmentek a betonfalon. 

Bulldózerpolitika a Nyugodt Erõ jegyében. 

S a folytatás sem különb. A szerencsecsillag 

váratlan felragyogása következtében 

az elnök-asszony hamar megtanulta az új 

szerepet, a kulisszák mögül pillanatok alatt 

elõbújt az új, a 2. SZDSZ, legalábbis, ami a 

zsarolási potenciált illeti, mert abban 

kétségkívül túltesznek az eredetin is. 

Most, amikor ezt a cikket pötyögöm, 

még a két forduló között vagyunk, nem tudni 

hogyan végzõdik majd a mérkõzés. Mindenesetre 

az jelzésértékû, ahogyan a Fórum 

állva maradt képviselõjelöltjei sorra rendre 

farolnak ki a kalapos hölgy mögül, presztízsveszteséget 

okozva a karizmatikus pártvezetõ 

imídzsét sugározni próbáló pártvezetõnek. 

Egy ilyen karakán vezetõvel, akinek 

nyíltan ellentmond a tagság meg a képviselõjelöltjeik 

nagy része, nem tudom, hogyan 

lehet majd felépíteni egy erõs konzervatív 

középpártot. Persze az is könnyen lehet, 

hogy az elnök-asszony tud valamit, amit én 

nem. Elvégre a nõk mindig tudnak meglepetést 

okozni. Lásd a fenti példa. 

Idézet a magyar Vasladytõl: 

„Dávid Ibolya azt javasolta a Fidesznek, 

hogy csinálja végig a kampányt, s a választások 

második fordulójának éjszakáján meglátják, 

szükséges-e az együttmûködés. 

„Dolgozza végig a Fidesz a kampányt, vállalja 

a felelõsséget a tetteiért, ne bennünket gyõzködjön. 

A választópolgárokat kell meggyõzni, és 

ha meg tudják fordítani a választás eredményét, 

adott lesz vasárnap éjszakán egy helyzet arra, 

hogy szükség van-e egyfajta lehetséges együttmûködésre, 

vagy nem“ - mondta a pártelnök. 

Kicsi az esély a választási eredmény megfordítására, 

és a Fidesz bûnbakot akar csinálni az 

MDF-bõl - közölte Dávid Ibolya. Hozzátette: 

Orbán nem fogadta el az MDF ajánlatát, 

amelyet a levélben megfogalmaztuk, helyette 

kijelölt egy embert, aki majd „összegereblyézi“ 

az értékeket, ez komolytalan.” 

Hát, azt hiszem ez is önmagáért beszél. 

De még fel sem ocsúdtunk, amikor rákontráz 

az SZDSZ: 

„Fontos visszajelzés lehet mindannyiunk 

számára, hogy Európa inkább a koalíció mellett 

van“ – szögezte le Eörsi, a szocialista-liberális 

kormánykoalíció sikerére utalva.” 

jó ha figyelünk 5

De nézzünk egy másik idézetet a 168 Óra 

MDF-fel foglalkozó cikkébõl: 

„Az elnök asszony amúgy ragyog, fõleg ahhoz 

a megpróbáltatáshoz képest, hogy – mint 

hírül adja – pártjával átment a betonfalon. 

Hosszú idõ óta elõször látni arcán felhõtlen 

mosolyt, küzd a könnyeivel, és nehezen hiszi a 

sikert. Munkatársa említi, ’98 óta várja, hogy 

Orbán padlóra kerüljön, és õ a mennybe. Négy 

éve nem volt mit tenni, Lezsákék revolverezték: 

közös lista, vagy pártszakadás. A lakiteleki sátorverõ 

aztán távozni kényszerült, s ment vele 

az egész legényegylet, Ibolya meg maradt maroknyi 

hívével a vártán.” 

Dávid Ibolya valóban végig karakánul 

képviselte az álláspontját. De biztos, hogy 

most is ez a célravezetõ? Én még gyermekkoromból 

emlékszem arra a mondásra, 

hogy „okos enged, szamár szenved!” Mert 

ha most veszít a polgári, nemzeti oldal, és az 

egy tábor, meg a többiek egy emberként ujjal 

mutogatnak majd rá, hogy miattad vesztettünk 

– még akkor is ha mindannyian 

tudjuk, hogy ebben bizony Viktor király és a 

Szövetség is benne van vastagon – ugyan 

kivel fog õ egy erõs középpártot felépíteni 

2010-re, amikor a mellékelt ábra szerint 

képtelen az összefogásra? 

Mindenki megeheti, amit fõzött! 

Talán a posztkommunista álliberális koalíciónak 

van a legkönnyebb dolga. Ha gyõznek, 

ott folytathatják, ahol abba se hagyták. 

Szemrebbenés nélkül megy majd tovább a felelõtlen 

urizálás tekintetében még Móricz 

dzsentrivilágát is megalázóba leküldõ pénzszórás 

és eladósítás. Ha pedig elérkezünk 

majd ahhoz a ponthoz, ahol elkerülhetetlenné 

válik az államcsõd hivatalos bejelentése, 

nos akkor az történik, ami ilyenkor szokásos 

a kommunisták esetében – leszámítva az egy 

szem szerencsétlen Németh Miklóst, aki 

egyedüliként el merte mondani az igazságot 

–, angolosan távoznak, minket meg itt hagynak 

majd, mint eb a Szaharát. 

De rotyog már a kondér a mûanyagellenzék 

számára is! Megfõzték a feketelevest és 

a nyurga ripacs, elmaradhatatlan oldalnehezékével, 

a száz kiló marhahús epithteon 

ornansszal felruházott Miska Kancsóval az 

oldalán most gõzerõvel azon munkálkodik, 

hogy a narancsos bukta után – fojtásként – 

le is nyomja azt a torkukon. 

Ugyanakkor a politikai korrektség kedvéért 

mondjuk el azt is, hogy szart sem ér ez 

a puhány ellenzéki Góliát-párt. Szavalhat 

nekünk itt arról Schmitt Pál, hogy az elmúlt 

ciklusban minden választást megnyertek, 

csak úgy tûnik, éppen a legfontosabbat fogják 

elveszteni, a finisre fogyott el ismét a 

szusz belõlük. A „keményen dolgoztunk 

négy éven át” szöveg pedig lehet, hogy igaz, 

csak úgy tûnik, a narancsos párt vezérkarában 

arról az apróságról feledkeztek meg, 

hogy sokat dolgozni a barom is tud, na de 

okosan dolgozni, arra bizony már kevesen 

képesek. A Fidesz a jelek szerint nem volt 

képes. Sokat dolgoztak, ez bizony igaz, el is 

fáradtak a végére, ez is igaz, oszt még sincs 

látszatja! Ez is igaz. 

Egy ilyen pocsék kormányzati ciklus 

után, az államcsõd szélén lavírozó országban 

nem tudnak gyõzni! Nem tudnak markáns 

15–20% különbséget produkálni a javukra, 

ami a jelen helyzetet ismerve, minimum 

életszerû és logikus lenne. Sõt! Még az 

országot csõdbe vivõk növelik, ha csekély 

mértékben is a támogatottságukat! Erre 

nem nagyon tud mást mondani az ember, 

mint hogy megbuktak, mint Rottenbiller. 

Ezt a szájtáti bálványimádóknak mondom 

kijózanodásképpen. 

És tessék elfelejteni a láncszavazást, a 

vándorszavazók százezreit, nem 1–2%-on 

kellene múlnia ennek a választásnak egy 

ilyen szörnyû négy esztendõ után! Azt hiszem 

ennek a mondatnak az igazságtartalmát 

mindenki belátja. 

A törpeminoritás elsõ embere nagy nyilvánosság 

elõtt mond köszönetet az utódpárt 

átszavazóinak, még a Fidesz elnöke is 

arról beszél televíziós interjújában, hogy bizony 

a koalíció kioktat bennünket együttmûködésbõl. 

Ütik-vágják egymást, anyáznak, 

de amikor szarban a haza, azonnal kõkeményen 

összezárnak, mint a vasbeton, 

vagy a monolit. Ez az, amit mi nem tudunk. 

Vagy nem akarunk tudni? 

Pedig, ha visszaemlékszünk Hiller Steve 

szavaira, amiket a köztársasági elnök megválasztása 

körüli ramazuri kapcsán a koalíciós 

társuk viselkedésérõl mondott, azt hinnénk, 

képtelenség, hogy ezek ketten együtt 

tudjanak kormányozni, és mégis: 

„Azt gondoltam, hogy egy 5 százalékos pártot 

meg lehet arról gyõzni, ahogy mi gondolkodunk, 

akik sokszorosan nagyobb párt vagyunk. 

Azt gondoltam, hogy az érdekli õket, hogy 

az 5 százalékos támogatás azt is jelenti, hogy 

95 százalék nem õket támogatja. De, barátaim, 

be kell látnom – és ezt együtt kell elhinnünk, 

én már az elmúlt napokban sokat-sokat 

gyötrõdve ezen, túl vagyok rajta –, nem érdekli 

õket. Nem az érdekli õket, hogy 95 százalék 

nem támogatja õket, hanem mindent csak azért 

és kizárólag azért tesznek, hogy az 5 százalékos 

támogatást megtartsák és megõrizzék. 

Ebben a partneri viszonyban nem a szolidaritás, 

hanem az érdek szó a meghatározó. És 

abban a tárgyalásban, amit lefolytattam velük, 

lefolytattunk velük, láttam, hogy nem a koalíciós 

szolidaritás, hanem a maguk által racionálisnak 

vélt, racionálisnak tudott érdek a meghatározó.” 

(Forrás: MSZP.hu szerkesztett változat) 

És kapcsoljuk be a tévét. Mit látunk? Puszipajtások, 

Francisco Miska Kancsóval kéz 

a kézben kampányol, összeölelkezve együtt 

járják az országot! Nincs az, hogy huszár üti 

futót és közben rosál! Nem! Együtt mosolyognak 

(vagy vicsorognak?) bele a kamerákba, 

miközben közösen segítik fel a 

színpadra az ötéves Kovács Pistikét. 

Telitalálat! Ez kell a körülbelül ötéves 

Kovács Pistike értelmi színvonalán álló 

Tévéország lakóinak. A show jár nekik. És 

meg is kapják. Jól is szórakoznak rajta. Azon 

már kevésbé, hogy az egykori rendõrattakok 

helyszínén, a Batthyány örökmécsesnél 

rendezett MSZP-nagygyûlésen az egyik 

6 jó ha figyelünk

környezõ ház tetejérõl egy velük kevésbé 

szimpatizáló fiatalember a meztelen hátsóját, 

valamint a Megyó által ismét a figyelem 

középpontjába állított egyezményes jelet 

mutatja nekik. Darab ideig el is tart, amíg a 

szolgálatok leszedi a háztetõrõl az illetõt. 

Hiába no, a terroristaveszély hipp-hopp, 

köd elõttem, köd utánam, csak úgy, az 

egyik pillanatról a másikra elillant, mintha 

soha nem is lett volna. 

Emlékeznek még Schneider úrra és az õ 

axiómájára? A filmben Kabos Gyula és 

Gózon Gyula híres párosának kitûnõ játékán 

szórakozhattunk, még most is a fülünkben 

cseng az azóta már klasszikussá vált 

mondat: „Nagyságos asszonyom, tegnap 

este Schneider úrral mi minden körülmények 

között az Operában voltunk” 

A politikai élet Schneider úrja a Szadesz, 

amely párt minden körülmények között bekerül 

a Parlamentbe. Most is, mint négy esztendõvel 

ezelõtt, a fõváros eldöntött mindent. 

Rusztikusan, Pest lenyomta Vidék-Magyarországot. 

Részlet a 168 Órának, a választás napján 

az MSZP fõhadiszállásán uralkodó hangulatról 

készült cikkébõl: 

Hát ez az. Ami a szavazólapokat illeti, azok 

még két órán át, zizegnek-hullanak a barna 

kartondobozokba, miközben a bejárat elõtti, elkerített 

térben piros inges ifjúszocik söröznek a 

fényben, és dübörög a Led Zeppelin. Hol vannak 

már a Horn-idõk könnyezõ pártnagymamái, 

esztékábottal csápoló veteránjai? Ezek fiatalodtak, 

a Fidesz öregedett. 

Kiss Péter kancelláriaminiszter jõ, leül egy 

kis „sajtóterápiára”. 

– A falvak – jegyzi meg valaki – kora délután 

óta csöndesek. 

– A nagyvárosokban áramlik a nép. 

– Azt hiszem, rendben is van – mondja Kiss. 

– Megleszünk. Budapest beviszi a koalíciót. 

Ebben az egy mondatban minden benne 

van. Tévéország vízfeje ezúttal is el- és ledöntött 

mindent. Az abnormálisan hatalmasra 

duzzadt európai világváros megint lenyomta 

a vidéket. Megint azok döntöttek a 

jövõrõl, a sorsunkról, akik zömében ki sem 

teszik a lábukat székes fõvárosunkból, mert 

ami a Butapest táblán kívül van, az nem is 

létezik, az õket egyszerûen nem is érdekli. 

Természetesen eszem ágában sincs semmiféle 

urbánus-népi ellentétet felszítani, de 

hát a számok és azok alakulása önmagukért 

beszél. Emellett ma már jól megfigyelhetõ, 

hogy igenis létezik egyfajta totális közömbösség, 

közöny a fõvárosiak tekintélyes részében 

a vidék Magyarországa felé. Félreértés 

ne essék, nem mindenkiben, távol álljon 

tõlem, hogy általánosítsak, de bizony kétszáz 

kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától 

némileg más rálátás nyílik az 

eseményhorizontra. De aki nem ért velem 

egyet, az cáfoljon meg! 

Ugyanakkor vak az, aki nem látja, hogy a 

legfõbb cél most már – lásd Duray Miklós kijelentését 

Dzurinda és Gyurcsány közös Orbán-utálatáról 

– Orbán Viktor félreállítása, 

kiiktatása a magyar politikai közéletbõl. Miért 

is? Hát azért, mert nem illik bele a képbe. 

Mertõazazember,akinagytömegeketképes 

maga mögé állítani, és hát valljuk meg 

õszintén, nem a neoliberális politika jelszavaival. 

Nézzük meg, hogyan vall errõl õ, a Hír 

Televíziónak adott interjújában: 

„Szerintem ezt mindenki látja ebben az országban, 

hogy útban vagyok. Útban vagyok az 

MSZP-nek, útban vagyok az SZDSZ-nek, útban 

vagyok az MDF-nek is. Az is világos… és 

a mögöttük álló pénzügyi, nagytõkés köröknek 

is útjában vagyok. Ez az igazság. Én plebejus 

miniszterelnök voltam, egy plebejus érzelmû 

pártot vezetek, és elkötelezett vagyok a választók 

iránt. Semmilyen más szempont nem befolyásol, 

sem pénzügyiek, sem nemzetköziek, sem 

politikusi lobbiérdekek, ezért sok embernek vagyok 

az útjában.” 

Asszem ez is önmagáért beszél. 

No, de Kuncze már be is jelentette, hogy 

Orbánnak ki kell vonulnia a magyar politika 

élvonalából. Megmondom õszintén, én 

ezt nem értem. Ugyan, homályosítson föl 

már valaki, mi köze is van a Szadesz elnökének 

ahhoz, hogy ki a Fidesz elnöke? Önök 

értik ezt? Mert én nem. 

Hacsak nem arról van szó, mint annak 

idején az NDK több-párt rendszerben, ahol 

az ellenzéket is õk maguk, a kommunisták alkották. 

Úgy tûnik, most már az ellenzék is õk 

akarnak lenni – igaz, gyakorolták is szorgalmasan 

elannyira, hogy négy évig semmi mást 

nem láttunk tõlük, mint az ellenzék ellenzékének 

szerepét –, vagy legalábbis õk akarják 

megmondani, kijelölni, hogy ki legyen az. 

De itt van már az elmaradhatatlan „tanár 

úr”, a nyegle stílusú kultúrbunkó Havas 

Henrik is, aki a választások elsõ fordulója 

után arról áradozik a TV2-n reggelente a 

Mokkában, hogy végre-valahára eljött az 

ideje egy normális jobboldal, és pláne, egy 

normális jobboldali média kialakulásának 

ideje! 

jó ha figyelünk 7

Mit jelent ez magyarul? Azt jelenti, hogy 

kuss! A jobbos médiát át kell formálni a szervilis, 

szolgalelkû balos ölebmédia mintájára, a 

restaurációt immáron totálissá téve 

legitimizálva ezzel az utódpártot, s ezzel a hatalomban 

maradt posztkommunistákat. Hiába 

no, Tévéország már csak ilyen, itt még a 

kapitalizmust is csak a kommunisták vezényletével 

és dirigálása mellett lehet felépíteni. 

Bocsánat, MEGCSINÁLNI! Mer mostan ez 

a trendi, vazzeg. 

A másik megmondó-ember, Lengyel 

László is arról beszél, hogy Európa alig várja, 

hogy végre itthon is megjelenjen végre 

egy normális jobboldali párt. Olyan, mint 

amilyen az MDF volt egykor. 

Mit is jelent mindez magyarra fordítva? 

Csak annyit, hogy Európa valóban várja egy, 

az Unióba elvtelen szervilitásával, szolgalelkûségével 

zökkenõmentesen belesimuló 

jobboldali párt megjelenését, hogy a gazdasági 

újgyarmatosítást oly problémamentesen 

levezénylõ komprádor elit számára megkönnyítse 

a további szabadrablás zavartalan 

lebonyolítását. Erre megy ki a játék. 

Jó étvágyat! Ki-ki egye meg a saját fõztjét! 

A Fidesz a darálós metélõst, az MDF pedig 

rágódjon csak tovább a róka fogta csuka 

5%-nyi maradékán a Becsali Csárdában. 

De vajon ehetünk-e majd jókat egy olyan 

országban, ahol a kisvállalkozások 90%-a 

banki szempontból hitelképtelen. Igen, jól 

tetszettek olvasni, minden száz kisvállalkozásból 

kilencven banki szempontból hitelképtelen. 

Ez nem életszerû! Ez katasztrofális! 

Fõként akkor, ha a jelenleg regnáló koalíció 

a hitelekben látja a gazdaság megsegítésének 

a kulcsát. No, de hát hogyan segítsünk azoknak, 

akik nem tudják igénybe venni a segítségül 

szánt hiteleket, lévén hitelképtelennek 

minõsítik õket? Végül is a kormányzat hátradõlhet 

a luxuslimuzinok hátsó ülésén, õk a 

maguk részérõl mindent megtettek, itt vannak 

a frankó vállalkozói hitelek, fasza kondíciókkal, 

arról ugyebár nem õk tehetnek, 

hogy nem tõkeerõs a hazai kisvállalkozó, 

hogy ezeket igénybe is tudná venni? 

Tessék? Hogy aránytalanul sok lóvét adtak 

a multiknak a kis- és közepes vállalkozásokkal 

szemben? Ki mondja ezt?! A Fidesz 

mondja?! Ön mit mond? Nem így van! 

Õk csak sikeres Magyarország sikeres 

magyarjaival foglalkoznak, a többiek, a „futottak 

még” kategóriája nem érdekli õket. 

Talán furcsának tûnik, hogy pont én, aki 

szüntelenül az eladósodás ellen emelek 

szót, érvelek a hitelképesség mellett, no de 

hát a gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés, 

a beruházás érdekében, egyáltalán a 

gazdaság, mozgásban tartása érdekében 

szükség van hitelekre, ezt nem vitatja senki. 

Én a felelõtlen költekezés, a meggondolatlan 

eladósodás ellen vagyok, és a kettõ nem 

ugyanaz. Felelõtlen eladósodás az, ha valaki 

újabb hitelt vesz fel, hogy az elõzõ hitelt törleszteni 

tudja, vagy úgy vesz fel hitelt, hogy 

már akkor, amikor felveszi, tudja, hogy nem 

fogja tudni visszafizetni vagy kitermelni. 

De térjünk még vissza néhány gondolat 

erejéig az össztûz alá vett Viktor királyhoz. 

Részlet az Index cikkébõl: 

Orbán Viktor és pártja jövõjérõl ez idõ szerint 

még nem nagyon érdemes messzemenõ következtetéseket 

levonni. Egyelõre nem vehetjük 

száz százalékra, hogy nem lesz-e képes csoda/rémálom 

számba menõen megszerezni 

annyi mandátumot, hogy az MDF az úgynevezett 

mérleg úgynevezett nyelvének szerepébe 

kényszerüljön - kilencvenkilencre azért persze 

igen -, és azt végképp nem tudjuk, mennyire 

mélyen erjed majd az ellenzéki párt. Totális 

összeomlásra nem indokolt számítani. Az nyilván 

kevés, hogy Orbán hétfõn a Dísz téren azt 

mondta, fent vagy lent, így is, úgy is marad, de 

az is tény, 1994 után, tizenkét évvel ezelõtt is 

elkönyvelték, ennek az embernek vége, képtelen 

lesz visszatérni. És tessék. 

Az egészben az a legszomorúbb, hogy a 

miniszterelnök-jelöltségtõl visszalépõ, s ezzel 

minden bizonnyal államférfiúi nagyságról 

tanúbizonyságot tévõ pártelnök – menteni, 

ami még menthetõ –, nem látja be, 

hogy hibázott. Továbbra is ragaszkodik az 

„egy a tábor, egy a zászló”, láthatóan befuccsolt 

koncepcióhoz. A Hír Televíziónak 

adott interjújában a következõket mondja 

errõl: 

„Így sem adjuk föl, én harcolok, vezetem továbbra 

is a kampányt, vezetem továbbra is a 

Fidesz Magyar Polgári Szövetséget és eszem 

ágában sincs elhagyni semmilyen hajót sem. 

Én, ha kapok bizalmat a választások után, továbbra 

is szívesen vezetem a Fidesz Magyar 

Polgári Szövetséget, sõt, bõvíteni is szeretném, 

és tovább akarok menni azon az úton, ha kapok 

erre bizalmat, amelyiken elindultunk, tehát 

rám a Fidesz-tagok is számíthatnak, a híveink 

is, meg a szavazók is. Mondom még egyszer, 

nem elõre, hanem utánam! Én fogok elõl 

menni egész addig, amíg engem megbíznak. És 

én menni fogok.” 

Én magam korábban elképzelhetetlennek 

tartottam, hogy Viktor király lemondana 

a miniszterelnöki jelöltségrõl, és mégis. 

A magyar politikai közélet mindig produkál 

meglepetéseket. Azt gondolom, erre a gesztusra 

már a legelfogultabb szocialista szavazó, 

vagy a legelvakultabb MIÉP-es sem 

mondhatja azt, hogy Orbán ragaszkodik a 

hatalomhoz. Éppen most mondott le róla. 

A visszalépés, a közös miniszterelnök-jelölt 

személye, a gesztusok sorozata – kövezzenek 

meg érte az MSZP-sek és a MIÉP-esek 

– de bizony államférfiúi erényekre vallanak. 

Éppen ezért nem értem, miért kell ragaszkodni 

egy láthatóan nem mûködõ, rossz 

koncepcióhoz. 

„A magam részérõl a következõkben tovább 

akarok menni ezen az úton, és tovább akarom 

erõsíteni, és hiszek abban, hogy a jövõ útja az a 

Szövetség útja. Még inkább erõsíteni, építeni, 

szélesíteni a Szövetséget” 

Most bosszulja meg magát a Fidesz önteltsége 

– A Birodalom visszavág! –, hogy 

nem vették figyelembe, mi több, el sem olvasták 

azt a tanulmányt, mely egészen a háború 

elõtt idõkig visszamenve a magyar választási 

szokásokat taglalta, s melybõl egyértelmûen 

kiderült, hogy a polgári, nemzeti 

oldal csak akkor tudott gyõzni, ha a nagy 

párt – ha arra volt szükség, akkor fû alatt is, 

de – támogatta a kis pártokat. 

Amikor ezt a cikket írom, még nem tudjuk, 

hogyan alakul a végeredmény, és egy 

esetleges kedvezõ fordulat esetén az új, a 2. 

SZDSZ zsarolás tekintetében meddig megy 

el. Csak azt tudjuk, hogy Ibolya asszony kényelmesen 

hátradõlt fotöjében és a narancsos 

párttal akarja kikapartatni a forró gesztenyét 

a magyar választási pokol forrongó 

üstjébõl: 

8 jó ha figyelünk

„Dávid Ibolya azt javasolta a Fidesznek, 

hogy csinálja végig a kampányt, s a választások 

második fordulójának éjszakáján meglátják, 

szükséges-e az együttmûködés.” 

Egy ponton aztán OV behúzta a féket és 

aszonta, na ezt már nem! Megmondom õszintén, 

nem értem Dávid Ibolyát. Azért a zsarolásnak 

is van egy határa, ami már sem úriemberekhez, 

sem úriasszonyokhoz nem illõ. A 

kalapos hölgy arra akarta rávenni, kényszeríteni 

a Fideszt, hogy vonja vissza a programját. 

Azért, mert õ szemrebbenés nélkül szemébe 

tud hazudni a saját választóinak – lásd Dávid 

Ibolyát miniszterelnöknek! –, attól még nem 

kell feltétlenül mástól is ugyanezt elvárnia. 

Ráadásul a Fidesz programját meglehetõsen 

sokan készítették, fõként a gazdaság szereplõi, 

nem lehet csak úgy azt mondani rá, hogy hiteltelen, 

vagy teljesen rossz és alkalmatlan, 

vagy hogy megvalósíthatatlan. 

Az ország talán egyik legkitûnõbb közgazdásza, 

Csath Magdolna professzorasszony 

mondja Dávid Ibolya követeléseire, 

hogy azok bizony neoliberális gazdaságpolitikát 

tükröznek. Ennyit a polgári és konzervatív 

értékrenden alapuló politizálásról. 

A TB-járulék tíz százalékos csökkentésérõl 

és a 100 ezer forintos minimálbér négy 

év alatti bevezetésérõl: 

„Ebben az a furcsa, azt is mondhatnánk, 

hogy meglepõ, hogy ez nincs összhangban, úgy 

egyébként a többi, a kampány során elhangzott 

gazdasági elgondolásával az MDF-nek, mert 

gondoljunk csak arra, hogy többször emlegették 

a kis- és közepes vállalkozások fontosságát, 

a támogatását, a középosztály támogatûását… 

– Az benne van most is a nyolc pontban. 

– Jó, de hát ugye ezek a kedvezmények alapvetõen 

a kis- és közepes vállalkozásokat érintik a 

leginkább, mert ez az a szektor, amelyik viszonylag 

tõkeszegény, nem tud beruházni, nincs 

elegendõ pénze, tehát, ha valami pénz náluk 

marad, akármilyen formában, akár kevesebb 

adó, akár TB-járulék, akár egyéb kedvezmény 

formájában, ezek a cégek azok, amelyek ezeket 

az összegeket be tudják fektetni. Ilyen módon 

bõvíteni tudják esetleg a termelést, el tudnak 

adni, többet tudnak eladni, tehát hozzájárul tulajdonképpen 

ezzel a kis- és közepes vállalkozások 

fejlõdéséhez és ha tetszik, a középosztály 

erõsödéséhez. Tehát nem értem, hogy akkor miért 

pont ezt kellene visszavonni? Teljesen logikátlan, 

gazdaságilag értelmezhetetlen. 

– Mennyivel reálisabb az, hogy a Fidesz 

vonja vissza azt az elképzelését, hogy a ciklus 

végéig 100 ezer forintra emeli a minimálbért? 

– Ez szintén nagyon furcsa gondolat. Megmondom 

miért. Mert egyfolytában az MDF azt 

hangsúlyozza, hogy egy konzervatív, jobbközép 

pártnak az értékrendjét vallja a magáénak, na 

most akkor mondhatnánk, hogy ez közel van ehhez 

a keresztény-szociális, kereszténydemokrata 

gondolatmenethez, a Ludwig Erhardt-féléhez, 

ugye, ami sikerre vitte Németországot a II. Világháború 

után. Ennek az egyik alappillére az, 

hogy nem olcsósággal kell versenyezni, hanem 

tudással – többek között. Na most az, hogy 100 

ezer forintra négy év múlva se emelkedjék fel a 

minimálbér, hát ez egy neoliberális nézet. Ez 

nem konzervatív, meg nem keresztény-szociális, 

ez kimondottan neoliberális. Mert mit támogat? 

Azt támogatja, hogy nagyjából az olcsó munkaerõben 

érdekelt külföldi tõke továbbra is élvezhesse 

a nagyon alacsony béreket Magyarországon. 

Errõl szól ez a történet.” 

Ennyit a polgári és konzervatív értékrenden 

alapuló politizálásról. 

Már csak azért sem értem Dávid Ibolyát, 

mert ha be akarja nyújtani a számlát Viktornak, 

már pedig nagyon úgy néz ki, hogy nagyon 

be akarja, akkor arra a lehetõséget éppen 

a kormányzati pozíció adná meg. Ide nekem 

azonnal öt-hat miniszteri tárcát! Vagy 

valami ilyesmi. Pont úgy, ahogyan azt az 

egyes számú SZDSZ esetében láthattuk, akik 

a módszerváltás óta immáron tökélyre fejlesztették 

a kormányzati zsarolás mûfaját. 

Volt kitõl tanulni. 

Ellenzékbõl a Fidesz legfeljebb annyit 

mondhat, hogy „bocsika”. Vagy még annyit 

sem, hanem rátesz egy lapáttal, mondván: 

„Te voltál az, aki miatt a polgári oldal elbukta 

a választásokat, te voltál az, aki elárultál 

minket!” És ne feledkezzünk meg arról 

az aprócska, ám annál lényegesebb momentumról 

sem, hogy 1998-ban az MDF a 

Fidesz hátán vánszorgott be az ország házába. 

Errõl mintha Ibolyka újabban igen csak 

sûrûn megfeledkezne! 

Ez mondjuk érdekes szituésönök megképzõdéséhez 

vezetne egy esetleges elõre hozott 

választások alkalmával. Igaz, erre vajmi kevés 

az esély, de mit lehet tudni, a magyar politikában 

minden és annak ellenkezõje is 

megtörténhet! Ahogyan Tévéországot és lakóit 

elnézem, egyhamar nemigen számíthatunk 

változásra, az államcsõdöt simán elhallgatják, 

tekernek még kettõt-hármat a présen, 

a birkatürelmû nép pedig sziszegve szívja 

majd az amalgámtömést a bal felsõ hatosban, 

de tûr tovább. 

Az APEH-nek már a választások elõtt 

kiadták ukázba, hogy szálljanak rá a kis cégekre, 

olyan cég nem létezik, nem létezhet, 

ahol ne találnának valamilyen apró 

rendellenességet. 

Pedig a nemzetközi elemzõk egyértelmûen 

jelezték, hogy õk bizony nem a jelenleg 

regnáló koalíció hatalomban maradását 

tartják kívánatosnak. 

Elolvasva számos elemzést, cikket, publicisztikát, 

melyeket nálamnál jóval bölcsebb 

és okosabb emberek vetettek papírra vagy 

képernyõre, egyetlen tanulság vonható le 

számomra ebbõl az egész hatalmas amerikanizálódott 

választási média katyvaszból. 

Tévéország olyan ország, ahol nem a valóvilág, 

hanem a Való Világ számít. Nem az elmúlt 

négy esztendõ történései a mérvadóak, 

az, amit az emberek átéltek, a saját bõrükön 

megtapasztaltak, hanem a kommunikációs 

és a marketing stratégia, a kollektív néphülyítés 

magas szinten ûzött médiagyakorlata, 

valamint a parasztvakítás úgy összegészében. 

És ha most azt hiszik, hogy ezért a legnagyobb 

felelõsség a pártokat terheli, hát nagyon 

tévednek! A felelõsséget nekünk, ennek 

a buta, birkatürelmû népnek kell viselnie, 

minden következményével, vagy 

következmény nélküliségével egyetemben. 

Tévéország lakói, akik a képernyõ elõtt 

ülve a virtuális világ színes, szélesvásznú 

álomvilágába belefeledkezve nem tudnak 

(vagy nem akarnak?) tudomást venni a valóságról. 

Az ország másik fele pedig csak tûr, 

tûr és tûr, nyel, annyit, hogy az már a tömésre 

váró libának is sok volna, mert hagyja magát 

becsapni. Gágogunk össze meg vissza, pedig 

nem is simogatják a nyakunkat, mint a libáknak, 

inkább fojtogatnak most már. Ráadásul 

azok, akik immáron több évtizedes múltra tekintenek 

vissza a szervezett keretekben elkövetett, 

rezignált közönnyel végrehajtott kollektív 

pofátlan hazudozás bûntettében. 

Ez Tévéország, és lakói, a haspártiak, a 

bután kiskorú nép, melyet sajnos nem lehet 

leváltani, vagy lecserélni. 


A szocialista nagyváros öntudatos polgára 

jó ha figyelünk 9

– avagy az MDF kétféle öröksége – 

Az elsõ választási forduló után tett nyilatkozataival 

Dávid Ibolya, az MDF elnök-asszonya 

visszatért pártja gyökereihez. 

No, nem a sokat emlegetett „antalli örökség“-hez, 

hanem a bírózoltáni õs-hagyományhoz. 

Az MDF mai tagjai közül valószínûleg 

csak az alapító atyák nemzedéke, a fiatal 

választók közül pedig talán senki sem 

emlékszik arra, hogy Bíró Zoltán, az akkor 

önmagát még mozgalomként meghatározó 

MDF elsõ elnöke több alkalommal, határozottan 

kiállt - az MSZMP-vel kötendõ koalíció 

mellett! Nemcsak e sorok szerzõje, hanem 

az MDF akkori tagságának a Kádár-rendszert 

mélységesen utáló többsége is 

azon a határozott véleményen volt, hogy 

Bíró kollaboráns. A kollaborálásnak a korabeli 

nyilatkozatokból jól kirajzolódó célja az 

volt, hogy az Egypárt Pozsgay melletti „reformszárnyának“ 

adjon valamiféle külsõ támogatást, 

afféle új Népfrontként, mert a 

régi addigra teljesen hasznavehetetlenné, s 

fõként hiteltelenné vált. 

(Bíró és hívei azért ellenezték az MDF 

párttá alakulását az elsõ országos gyûlésen, 

mert az MSZMP mit sem akart kevésbé, mint 

többpártrendszert.) Ha e taktika sikerrel járt 

volna, Magyarország egy román típusú rendszerváltásnak 

álcázott rendszerátmentést élhetett 

volna meg, ahol az Egypárt egy Gorbacsovhoz 

csatlakozott vezetõje (ez volt Romániában 

Iliescu elvtárs), némi népakaratot 

imitáló külsõ támogatással átveszi a hatalmat 

saját pártjától, majd átadja azt idõközben 

más színûre pingált saját pártjának, mely 

többfelé hasad, ezt követõen pedig egyes részei 

koalícióra lépnek sajátmagukkal. 

Mivel nálunk - Romániával ellentétben - 

nem volt kemény diktatúra, ezért nem volt 

mód e megtévesztõ hadmûvelet gyorsított 

ütemû lebonyolítására sem. (Ennek köszönhetõen 

Grósz elvtársat sem lõtték tarkón, 

csak nyugdíjazták.) A Kádár-rendszer elhúzódó 

agóniája, továbbá az újonnan alakuló 

többi demokratikus párt és mozgalom, köztük 

a FIDESZ és a Szabad Kezdeményezések 

Hálózatának színre lépése pedig radikalizálta 

az MDF kezdetben óvatos tagságát. Fokozatosan 

felderengett, még a világpolitikában és 

-gazdaságban kevésbé tájékozottak elõtt is, 

hogy a rendszert nem kell megdönteni, mert 

úgyis össze fog dõlni magától, s ha csak a romok 

agyon nem nyomnak minket, szovjet 

beavatkozástól sem kell tartani, mert a saját 

csõdtömege alatt roskadozó Szovjetunió számára 

túlzottan költségessé vált közép-európai 

gyarmatbirodalma fenntartása. Fölcsillant 

a magyar önrendelkezés helyreállításának 

lehetõsége... 

A folytatás közismert: jött Antall, ment 

Bíró, s vele a volt Egypárttal történõ mutyizás 

gyalázatos perspektívája is. De az 

Egypárt nem adta fel, csak taktikát váltott: 

miután ügynökeivel telepakolta az új pártokat, 

átfestette magát, s ha nem ment a kollaborálás 

az MDF-fel, hát megpróbálta 

1994-ben az SZDSZ-szel. Ez ment. S megy 

azóta is. „Hornnal soha! - aztán két hét 

múlva mégis. “Medgyessyvel - a nagy magyar 

James Bond-dal - végképp nem!" - aztán 

két nap elteltével vele is. A jó erkölccsel 

ütközõ viszonyban lévõ Gyurcsány 

esetében erkölcsi skrupulusok már föl sem 

merültek, sem két éve, sem most, a fõügyészi 

bejelentést követõen. Sõt, a magát még 

liberálisnak nevezõ Kóka-párt (Van, akinek 

még nem dereng?) összes volt, de kilépett 

vezetõje, Kis Jánostól, Hack Péteren át 

Tamás G. Miklósig a zsdanovi monolitikus 

egységre emlékeztetõ módon állt ki az 

MSZP-vel megújítandó koalíció mellett. 

A választások elsõ fordulója utáni napon 

kiderült, hogy igazuk volt azoknak a gazdaságelemzõknek, 

akik a magyar államháztartás 

helyzetét csõd közelinek értékelték. Újfent 

nyilvánvalóvá lett, hogy a szociáldemokratává 

átvedlés mantrázása nem tette 

szociáldemokratává az MSZMP utódpártját, 

mely, ha kormányrúdhoz kerül, ott folytatja, 

ahol elõdpártja abbahagyta: csõdöt 

gyárt. Ehhez ért. Meg a látszatpolitizáláshoz. 

(Az is régi lecke: „A fejlett szocializmusban 

majd ..., a kommunizmusban majd 

...“) Ezzel a gazdasági teljesítménnyel a Lajtától 

Nyugatra bármely politikai párt megbukott 

volna. Ezzel szemben nálunk a kormányzásban 

megbukott koalíciós pártok 

megígérik ugyanazt a modernizációt, amelyet 

az elmúlt négy évben az elköltött százmilliárdok 

ellenére sem voltak képesek 

megvalósítani, s ráadásnak még az Ígéret 

földjét is (ld.: „Olyan országot ígérek ...“ 

kezdetû gyurcsányi blabla), valamint, hogy 

- egyéni komszomolista vállalásként - 

Gyurcsány erõmûvész fölemeli népét! 

(Ebben nincsen ám semmi populizmus!) 

Kádár agymosott népének lehet délibábot 

pingálni a már festett egekre, csodálni fogja, 

s nem kérdi meg földhöz ragadt józan paraszti 

ésszel: - Aztán hogyan és mibõl fogja 

szanálni Uraságod az államadósságot? 

A kilábaláshoz elégtelen, sõt nemzeti érdekeink 

szempontjából kifejezetten káros a 

globalizmus erõinek elvtelen kiszolgálása, 

amelyet a jelenlegi kormány mögött álló spekuláns 

tõkés réteg követ. Az eredmény a volt 

gyarmati országokra jellemzõ duális gazdaság 

kialakulása, amelynek transznacionális szektora 

dübörög (egészen addig, amíg át nem települ 

más, kedvezõbb feltételeket kínáló országokba), 

hazai szektora pedig agonizál. Egy 

ilyen duális gazdaságszerkezet egyetlen haszonélvezõje 

a globális tõkét kiszolgáló hazai 

komprádor burzsoázia; az az új uralkodó 

kaszt, amelynek érdekképviseletét az MSZP 

és a kripto-gyurcsányistává silányított Kókapárt 

ellátja. (Foxi-maxi fejtágítót végzett hajdani 

elvtársaknak, a könnyebb megértés 

kedvéért: örökéletû Lenin a komprádor burzsoáziát 

tartotta a burzsoázia legkártékonyabb, 

legreakciósabb fajtájának. Ebben 

lehet, hogy igaza volt.) 

Ezzel a legkártékonyabb és legreakciósabb 

új uralkodó osztállyal szemben egyetlen erõ 

kínál ma politikai alternatívát - ha tetszik, ha 

nem - a FIDESZ által megszervezett Szövetség. 

A Szövetség nemzet- és gazdaságpolitikáját 

a koalíciós pártok megmondó emberei 

és az állításaikat szolgai módon továbbszajkózó 

baloldali média nacionalistának és populistának 

minõsíti. A Szövetség kormányra 

kerülését pedig katasztrófának, Horthy-kort 

idézõ populizmusnak, az önkényuralom, a 

személyi kultusz megvalósulásának, az evilági 

pokol tornácának állítja be. Ezen apokaliptikus 

víziókban bõvelkedõ demagóg állításokat 

az MDF vezetésének egy része, s kiváltképpen 

Dávid Ibolya elnök asszony kritikátlanul 

átveszi. 

Mi lenne, ha MDF-es polgártársaink saját 

fejükkel gondolkoznának, nem pedig a 

bolsevik múltú és mentalitású ellenségkép-gyártókéval? 

Mi a Szövetség „nacionalizmusa“? 

Nemzeti érdekvédelem és magyar 

szolidaritás. Tudható, hogy a világgazdaság 

uralkodó tendenciája a globalizáció, de 

mellette ott van a regionalizáció is. Ismeretes, 

hogy EU-tagként szuverenitásunk egy 

részérõl lemondtunk, de ott van a 

szubszidiaritás elve, s az európai autonómiák 

kiterjedt rendszere. Ha úgy tetszik, ez az 

a tenger, amelyen hajóznunk kell. Mert 

„navigare necesse est!“ A tengert, a zátonyokat 

és a széljárást nem mi választjuk. De 

a hajó kapitányát és legénységét igen! Az 

EU-ban - hogy messzebb ne menjünk - teljesen 

természetes, hogy egy politikus, legyen 

bal- vagy jobboldali, a nemzeti érdekeket 

védi. Legyen világos: 

Orbán és a Szövetség vezetõi nem „nacionalistábbak“ 

mint Chirac, Blair, Angela 

Merkel, vagy szomszédságunkban Dzurinda 

és Basescu. Az EU-ban, s a nagyvilágban 

egyaránt alkalmatlan a kormányzásra az, 

aki képtelen arra, hogy a nemzetközi erõviszonyok 

sokszor viharos tengerén nemzeti 

céljai felé kormányozza hazája hajóját. 

10 jó ha figyelünk

Lehet-e egy szétszakított nemzet esetében 

szitokszóvá silányítani a nemzeti szolidaritás 

eszméjét? Nem inkább az a gyalázat, 

hogy eddig nem mûködött? Vajon miért 

nem? Nem azok miatt, akik nacionalizmust 

kiáltanak, valahányszor szóba kerül? Nem 

azok miatt, akik a haladás eszméjét szembe 

állítják a hazáéval és a nemzetével? Akik 

haladásnak hazudják azt is, ami a nemzet 

érdekeivel ellentétes? A 2004. december 

5-i népszavazást megelõzõ csalárd kormányzati 

propaganda kiagyalóinak és propagandistáinak 

szájából idétlenül cseng az a 

szó, hogy nemzet és magyar! 

Nézzük a „populizmus“ vádját! Az 

MSZP, ha kormányra kerül, s éppen nincs 

válság, osztogatásba kezd, rendesen az állami 

privatizációs és adóbevételekbõl, s klientúrája 

feltõkésítésérõl valamiért azt hiszi, 

hogy ez keynes-i gazdaságpolitika. Ha ennek 

következtében törvényszerûen pénzügyi 

válság alakul ki, akkor jön a monetáris 

és költségvetési szigor. Az istenadta nép ezt 

hívja fosztogatásnak. Ebbõl persze csak 

‘húzd meg - ereszd meg’ (szaknyelven: 

‘stop-go’) ciklusok sikerednek ki, ami éppen 

az ellenkezõje annak, amit az EU-ban a 

fenntartható növekedés követelményének 

hívnak. A FIDESZ gazdaságpolitikája ezzel 

szemben kínálatbõvítésre, a beruházások 

ösztönzésére és a foglalkoztatottság növelésére 

épült, elõzõ kormányzása idején is, 

mostani tervei szerint is. 

Nem ártana, ha valaki felhívná Dávid 

Ibolya figyelmét arra, hogy kifejezetten 

konzervatív gazdaságpolitikáról van szó! A 

nyolcvanas évek elején ezt alkalmazta 

Nagy-Britanniában egy bizonyos Mrs. 

Thatcher, a Vaslady, konzervatív kormánya 

élén, és Ronald Reagan, az USA republikánus 

elnöke. A módszer költségvetési 

többleteket eredményezett, s közben - láss 

csodát! - még a gazdaság is fejlõdött, s a 

lakosság is gyarapodott. 

Az MDF politikusai, tagjai és képviselõ 

jelöltjei most azzal a dilemmával néznek 

szembe, hogy megegyezést kössenek-e a 

FIDESZ-szel a választások második fordulójára. 

Ha megegyeznek, s a kormányváltás 

mégis elmaradna, akkor is osztoznak a 

FIDESZ-szel a „legalább megpróbáltuk“ 

önerõsítõ bizonyosságán. Ha megegyeznek, 

s lesz kormányváltás, akkor részesei lesznek 

a rendszerváltozás befejezésének, és részt 

vehetnek egy helyzetünk javítására alkalmas 

konzervatív nemzet- és gazdaságpolitika 

megvalósításában, beleértve a Dávid 

Ibolya által jogosan kulcskérdésnek tartott 

állami és politikai korrupció felszámolását 

is. Ha az MDF vezérkara elutasítja a megállapodást 

a FIDESZ-szel, akkor az eddigi 

csõdgazdálkodás fenntartására, az MSZP 

által már begyakorolt, Bokros-csomag típusú 

nadrágszíj-megszorítások újbóli bevezetésére 

szavaz. (Apró, de nem elhanyagolható 

körülmény: jelenleg egy új Bokros-csomag 

bevezetésének sincsenek meg a 

feltételei.) Ha az MDF vezérkara elutasítja 

a megállapodást a FIDESZ-szel, akkor mindenki 

számára nyilvánvalóvá teszi a kollaborálás 

tényét az MSZP-vel, a letûntnek 

hitt Kádár-korszak politikai praktikáinak 

restaurátorával, a hazai komprádor burzsoázia 

érdekeinek képviselõjével, még akkor 

is, ha nem lépnek koalícióra vele. De erre 

most nincs is szüksége az MSZP-nek, ott 

van neki a Kóka-párt. 

Ha nem egyeznek meg, szégyen, s megvetés 

lesz osztályrészük, s esetleg valami 

konc a gyõztesek asztalánál. 

Sokatmondó, hogy Gyurcsány éppen az 

antalli örökségre hivatkozva igyekszik lebeszélni 

az MDF-et a FIDESZ-szel kötendõ 

megállapodásról! (Szarka-mentalitás: 

mintha már annak is õ lenne a letéteményese.) 

Boross Péter, volt MDF-es miniszterelnöknek 

a baloldal behozhatatlan elõnyét 

már az elsõ forduló után beharangozó 

pincér-filozófiája is többet elárul a nyilatkozó 

személyérõl, mint gondolná. Az MDF 

tagjai és választói viszont nem feledhetik: az 

Egypárti utódpárt kollaborálási szándéka 

1990-ben Antall József erkölcsi integritásán 

szenvedett hajótörést. Pedig szirénhangok 

akkor is voltak. Az MDF elnöksége 

e napokban arról dönthet, hogy az antalli 

vagy a bírózoltáni örökséghez tér-e vissza. 

Az utóbbi esetben kihajíthatják relikviáik 

közül a Továrisi konyec feliratú plakátot. 

Forrás: Krasznai Zoltán 

jó ha figyelünk 11

Az MDF elnöke azt teszi, amit a miniszterelnök elõre megjósol 

Kísérteties a hasonlóság Gyurcsány Ferenc 

internetes naplóbejegyzései és Dávid 

Ibolya kijelentései között. A miniszterelnök 

már órákkal az MDF elnökének a Fidesz 

elutasítására vonatkozó bejelentése 

elõtt biztos volt abban, hogy Dávid nem 

segít a nagyobbik ellenzéki pártnak, amit 

a Fidesz populizmusa mellett a percpolitikusi 

magatartás és az államasszonyhoz 

illõ viselkedés közötti különbséggel indokolt. 

Néhány órával késõbb ugyanígy érvelt 

Dávid Ibolya is. 

Nyertünk listán, nyertünk egyéni mandátumok 

tekintetében, stabilan bent van az SZDSZ 

a parlamentben, és örülök, hogy bent van az 

MDF is. Õszintén örülök – írta blogjában a miniszterelnök 

hétfõn kora délután a választások 

elsõ fordulójának eredményeit összegezve. 

Gyurcsány Ferenc ezt még órákkal azelõtt adta 

hívei tudtára, hogy Dávid Ibolya bejelentette 

volna, az MDF nem kíván együttmûködni a Fidesszel, 

és nem lépteti vissza jelöltjeit. A kormányfõ 

internetes naplójában tételesen felsorakoztatta 

azokat az érveket a Fidesz–MDF 

összefogás ellen, amelyeket késõbb az MDF elnökének 

szájából hallhattunk. 

Gyurcsány azt írta: bízik abban, hogy 

Dávid Ibolya nem fogja kiszolgálni a Fidesz 

hatalmi érdekeit. Ellenkezõ esetben teljesen 

értelmetlen lett volna az MDF négyéves 

függetlenségi küzdelme, ha politikai 

önállósága megõrzésének kapujában odavetné 

azt egy olyan választási szempontért, 

amely nemcsak a múltat, hanem az önálló 

MDF jövõjét is hiteltelenítené. Hozzátette: 

amikor a perc érdeke vitatkozik a történelemmel, 

akkor eldõl, hogy kibõl lesz percpolitikus, 

és kibõl lesz államférfi vagy államasszony. 

A miniszterelnök azt fejtegette: ha 

a második forduló után megalakulhat a második 

Gyurcsány-kormány, akkor ez a Fidesz 

politikai stratégiájának teljes vereségét 

jelenti, hiszen a Fidesz elnökének nem sikerült 

megteremtenie a jobboldal egységét, 

pedig ezért ment el jobbszélre, és folytatta 

az antiparlamentáris populizmus minden 

korábbinál riasztóbb politikáját. 

A kormányfõ fent idézett „jóslatának” 

nyilvánosságra hozatala után több mint három 

órával jelentette be Dávid Ibolya, hogy 

az MDF nem kíván együttmûködni a Fidesszel. 

A pártelnök hasonlóan érvelt, mint 

korábban Gyurcsány. A MDF elnöke szerint 

pártja számára elfogadhatatlan az a populista 

program, az az alkotmány- és 

demokráciafelfogás, az a piacellenes magatartás, 

amelyet a Fidesz képvisel. Dávid 

hétfõn este az ATV Friderikusz most címû 

mûsorában tovább elemezte a helyzetet. Kijelentette: 

a hatalom nem kísérti a MDF-et, 

mert õk valóban konzervatív politikusok, 

akiknek sokkal többet ér egyfajta értékrend, 

egyfajta program, egyfajta moralitás 

melletti kiállás, mint az, hogy egy tál lencséért, 

egy bársonyszékért eladják a meggyõzõdésüket. 

Az MDF elnöke kijelentette: a Fidesz 

nem a Magyar Demokrata Fórum miatt, 

hanem a saját programja, stílusa és 

agresszivitása miatt veszítette el ezt a választást. 

Dávid nemmel válaszolt arra a kérdésre, 

hogy kapott-e bármilyen politikai 

szerepvállalással kapcsolatos ajánlatot 

Gyurcsány Ferenctõl. 

A miniszterelnök tegnapi naplóbejegyzésében 

ismét közös álláspontra helyezkedett 

Dávid Ibolyával. Azt írta: a Fidesz nehézségeit 

nem az MDF okozza, hanem önmaga. 

AZ ÖSSZEFOGÁS FORDÍTHATNA. 

Több, magát mérsékelt jobboldalinak valló 

politikus is úgy nyilatkozott, hogy az 

MDF-es jelöltek visszalépése nem segítene 

a Fideszen. Lapunk számításai azonban ezt 

határozottan cáfolják. A MDF jelöltjei 38 

körzetben jogosultak a második fordulóbeli 

indulásra, és közülük szinte valamennyi kerületben 

döntõ befolyással lesz a végeredményre, 

hogy a fórumos visszalép-e, vagy 

sem. Számításaink szerint 14 olyan körzet 

van, ahol jelenleg szocialista politikus vezet 

a fideszes elõtt, ám a harmadik helyen álló, 

amúgy a gyõzelemre esélytelen MDF-es jelölt 

visszalépésével simán gyõzhetne a Fidesz 

politikusa. Ilyen például Kecskemét 

mindkét körzete: az egyikben 0,6 százalékkal, 

a másikban pedig 3 százalékkal vezet az 

MSZP-s jelölt a Fidesz elõtt, de mindkettõben 

egy MDF-es áll közel hatszázalékos 

eredménnyel. Érdekes helyzet alakult ki 

Szeged 2. számú választókerületében és 

Püspökladányban is. Elõbbiben Sándor 

Klára, az MSZP–SZDSZ közös jelöltje 0,06 

százalékkal vezet a fideszes Balogh László 

elõtt, utóbbiban pedig 0,5 százalék az elõnye 

a szocialistáknak Arnóth Sándorral 

szemben, ám mindkét településen az 

MDF-esek állnak 5 százalékon. Közel 

ugyanez tapasztalható Szeghalmon, Orosházán, 

Mosonmagyaróváron, Jászapátiban, 

Aszódon, Cegléden és Szombathelyen is. 

Több olyan körzet is van ugyanakkor, ahol 

jelenleg a Fidesz vezet, ám a már kiesett 

SZDSZ-es jelölt szavazói a szocialisták javára 

billenthetik a mérleget, amennyiben az 

MDF-es jelölt nem lép vissza 

Forrás: Farkas Melinda – MNO 


Kedves Barátaim! 

Túl vagyunk a választás elsõ fordulóján, elég érdekes 

eredménnyel, amely azonban eltörpül egy 

döbbenetes bejelentés mellett. Dávid Ibolya 

nem hajlandó támogatni egyik nagy pártot sem.. 

Nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy az 

ember könnyedén kiszámolja: ha a második körben 

is szétszavaz a jobboldal, akkor Gyurcsány Ferenc 

kormánya akkora erõvel újul meg, hogy ellenõrizhetetlen 

hatalom kerül a kezükbe! Ezt 

egyszer már tapasztalhattuk 1994-ben... 

Mi a dolgunk? Az, hogy a második fordulóban 

aki él és mozog, és magát nemzeti elkötelezettnek 

tartja, de legalább az MSZP-SZDSZ koalícióból 

elege van, menjen el szavazni, és adja voksát az 

esélyesebbik jobboldali jelöltre! 

Ne feledjétek, a harmadik helyezett SOHA 

NEM ESÉLYES, és az SZDSZ mindenhol vissza 

fog lépni az MSZP javára. Nem szabad hagynunk, 

hogy Dávid Ibolya segítse gyõzelemhez a hazugság 

és a korrupció kormányát! 

Nem Dávid Ibolya szavaz, hanem mi, így senkit 

sem érdekel, mi a véleménye. nem írhat elõ 

senkinek semmit, nem õ dönti el a választást, hanem 

mi, és ha összefogunk, sikerülni fog! 

Emlékezzünk arra, hogy az MSZP 4 teljes éven 

át vesztésre állt a felmérések szerint, mégis ledolgozta 

hátrányát egy hónap alatt. Jó volt a marketingje. 

Most rajtunk a sor, de nem csak plakátokkal, 

hanem elsõsorban a sok kis csoport, személyes 

ismerõsök mozgósításával. 

2002-ben rengeteget daráltunk le ezáltal a 

hátrányunkból, és ha idõben elkezdjük, akkor 

most nem itt tartunk. 

Tehát még egyszer: mindenki az elsõ forduló 

alapján esélyesebb jobboldali jelöltre voksoljon, 

mindegy ki az. Annál már nagyobb a tét, hogy személyeskedjünk! 

Szabad választás van, nem frakciófegyelem, 

ergo nekünk Dávid Ibike nem írhat elõ 

semmit. Kalapom nekem is van, és azt én viselem! 

Ne felejtsétek el: a kormányváltó erõ nagyobb, 

csak többfelé szóródtak szét a szavazatok 

(gondoljatok a MIÉP-Jobbikra, és a töredékszavazatokra). 

Ha most sikerül koncentrálnunk 

õket, akkor megnyerjük. De csak együtt sikerülhet!!! 

Ha mégsem, elvész a nemzeti tudatú kormányzás. 

Döntsetek: olyan miniszterelnök kell, aki elõtt 

fejet hajtott Európa, vagy olyan, amelyik nem tud 

viselkedni, gyûlölködik, nincs alkalom, hogy ne 

rúgna bele az ellenfeleibe, ezáltal szennyezi a nagy 

múltú magyar Országházat. 

Add tovább mindenkinek, aki számíthat. Legyen 

két perced e-mailezni! 


G. András 


Orbán Viktor harcol, Dávid Ibolya küzd. Orbán Viktor szenved, Dávid Ibolya mosolyog. 

Orbán Viktor elmegy, Dávid Ibolya marad. Miért nem akart Dávid Ibolya Medgyessy Péter 

lenni? Ki szeretne lenni ehelyett õ? Az MDF mint jobbközép gyûjtõpárt. Elemzésünk. 

Orbán Viktor és Dávid Ibolya közösen elérte, 

hogy a választások két fordulója közt a 

valószínû gyõztesekrõl alig beszéljünk, hanem 

már-már minden hír és kommentár a 

jobboldal válságával foglalkozzon. Alapjában 

véve azt szokás gondolni, mindegy, pozitív 

vagy negatív az információ, amely egy 

adott politikai erõrõl szól, az így is, úgy is 

használ, ám ez aktuálisan aligha érvényes. 

A miniszterelnök-jelöltjétõl - pláne miniszterelnök-helyettesi 

pozícióra pályázó fõorvosától 

- önkezûleg megszabadult Fidesznek 

ebben a pillanatban minimálisra csökkentek 

az esélyei arra, hogy a maga javára 

fordítsa a választások eredményét. 

Orbán Viktor és pártja jövõjérõl ez idõ 

szerint még nem nagyon érdemes messzemenõ 

következtetéseket levonni. Egyelõre 

nem vehetjük száz százalékra, hogy nem 

lesz-e képes csoda/rémálom számba menõen 

megszerezni annyi mandátumot, hogy az 

MDF az úgynevezett mérleg úgynevezett 

nyelvének szerepébe kényszerüljön - kilencvenkilencre 

azért persze igen -, és azt 

végképp nem tudjuk, mennyire mélyen erjed 

majd az ellenzéki párt. Totális összeomlásra 

nem indokolt számítani. Az nyilván 

kevés, hogy Orbán hétfõn a Dísz téren azt 

mondta, fent vagy lent, így is, úgy is marad, 

de az is tény, 1994 után, tizenkét évvel 

ezelõtt is elkönyvelték, ennek az embernek 

vége, képtelen lesz visszatérni. És tessék. 

NINCS HOVA SZÉTSZÉLEDNI 

A mostani bukás azért nagyobbnak ígérkezik, 

de a párt is erõsebb, a bázis is masszívabb. 

Végsõ soron másodszor kapott a választásokon 

több mint negyven százalékot a 

Fidesz, és ez a tömeg - vagyis ennek a túlnyomó 

hányada - nemigen fog szétszéledni. 

Két okból. Egyrészt azért, mert meglehetõsen 

szilárd a politikai identitása. Másrészt 

azért, mert nincs hová szélednie. 

Igen, Orbán abszolút képtelen volt rá, 

hogy az elmúlt négy - sõt nyolc - évben bármit 

mondjon azoknak is, akiket a puszta 

magyarretorika nem lelkesített. A Fidesznek 

egyszer sikerült választást nyernie - 

1998-ban -, történetesen akkor, amikor 

többekhez sikerült szólnia, a liberalizmus 

felõl ott volt a csapatában Tölgyessy Péter, 

s a másik végérõl körön belülre tudta játszani 

Torgyán Hozzávetõleg Nyolcvankét Helyen 

Léptünk Vissza Józsefet. Szóval, mindenki 

ott volt egészen a közép közepéig, tán 

azon is túl. Abszolút õsszabadelvûek szavaztak 

akkor a Fideszre, szép számmal. Ezeknek 

most, a kampány vége felé kevés volt 

annyit mondani, hogy szeressetek bennünket, 

liberálisok. Mert minek? Lemorzsolódtak, 

elmentek õk régen, és akik maradtak - 

meg helyükre a MIÉP felõl érkeztek -, azok 

sokan voltak ugyan, de. 

Várhatóan most is elhúz egy-kétszázezer 

ember, viszont nem több, mert - még egyszer 

- nincs hova menniük. Az MDF nemigen 

vonzó a számukra. Nem alkalmas erre, 

és vezetõi nem úgy viselkedtek, hogy a pofon 

miatt csalódottak felkerekedjenek, és 

mellettük, mögöttük kössenek ki. A visszalépési 

huzavona arra is jó volt, hogy akik 

Orbánék teljesítményében csalódtak, azok 

haragja most már a kalapos nõre zúduljon. 

Érdekes összerakni: a fideszesek lenézték és 

utálták az MDF-et, egészen vasárnap estig. 

Aztán amikor már látszott, hogy az MSZP 

megfogja kedvenc pártjukat, és az SZDSZ is 

bejut, vehemensen szurkolni kezdtek 

Dávidékért. Aztán megkönnyebbültek, 

mert úgy érezték, visszajött az esély. Aztán 

az MDF úgy reagált, ahogy, és a fideszesek 

már lenézik és utálják megint. 

MEDGYESSYNEK LENNI? 

A fideszesek évek óta gyûlölik Dávid Ibolyát, 

egyszerûen azért, mert nem volt hajlandó 

úgy viselkedni, ahogy azt a jobboldal 

elsõ embere elvárta. Miután az MDF felvállalta, 

hogy önálló utakon marad, egyértelmûvé 

vált, hogy támogatókat fõként a Fidesz 

kárára szerezhet. Azzal, hogy középen 

próbálkozott, a Fideszt - a maga nem éppen 

kolosszusi erejével, de - tovább tolta a szélek 

felé. A politika logikájából adódóan 

egyúttal minden, önmaga számára hasznos 

lépése hasznos volt a baloldal számára is. A 

paradoxon az MSZP és az SZDSZ viszonyában 

is érvényes, ám a két kormánypárt a 

közbeesõ súrlódások ellenére kezelni tudta 

és elõnyére fordította a helyzetet. Egyes hírek 

szerint a szocialisták szervezetten szavaztak 

át listán az SZDSZ-re. A számok ezt 

itt-ott vissza is igazolják, a szabad demokraták 

több voksot kaptak pártként, mint jelöltjük 

egyéniben. Ha önmagának jót akar, 

hasonlóan kellett volna cselekednie a jobboldalnak 

is, ám az elmérgesedett viszonyok 

miatt ez már fel sem merülhetett. 

Ahogyan tehát eddig, az MDF elnöke 

továbbra is a Fidesz ellenében játszik. Nyíltan 

megírta Orbánnak küldött levelében, 

hogy nem adhatja fel, amit négy év alatt felépített, 

hiszen itt az alkalom egy hiteles 

konzervatív formáció megerõsítésére. Dávid 

Ibolya eszerint nem Medgyessy Péter, 

hanem Orbán Viktor akar lenni, konszolidált 

változatban. Más kérdés, Medgyessy 

szerepét valójában a kutya sem ajánlotta fel 

neki, a fideszesek csak tesztelték az ötletet, 

mi lenne, ha esetleg megkínálnák a vashölgyet 

a miniszterelnöki székkel. Mi lett volna, 

ha a sok lehetetlen feltétel teljesül, és 

mégis? Másfél év alatt ledarálja a feladat, és 

elbúcsúzhattunk volna tõle. 

BÁZIS NÉLKÜL 

De hát Orbán Viktor sem lesz belõle. Kétségtelen, 

az 5,04 százaléknyi szavazó egy része 

csalódottan vette volna tudomásul, ha 

az MDF minden elõzmény ellenére a hatalomba 

segíti a Fidesz-elnököt. Dávid Ibolya 

azonban téved, amikor ezt a 272 831 szavazatot 

olyan alapnak találja, amelyre építeni 

lehet. Az MDF-nek nincs saját bázisa. Ennek 

a 272 831 embernek a zöme ellenszavazó, 

aki vagy azért húzta be a keresztet/ikszet 

oda, ahova, mert nem szereti a két nagyot, 

vagy azért, mert elhitte, hogy a kétpárti parlament 

rettenetes. Nem a Fidesz hites tábora, 

hanem ez a közönség fog elfogyni, amint 

világossá válik, hogy Orbán személyesen 

már nem ellenfele/mumusa senkinek. Ahogyan 

a Centrum Pártot is elfelejtették 

2002-ben pillanatok alatt. 

Orbán pedig valóban eltûnik hamar. Lehet, 

hogy rákényszerül, és búcsúzik végleg, 

de az sem kizárt, hogy úgy tesz, mint 

1994-ben, háttérbe húzódik évekre, és elõjön 

megint, ha úgy érzi, idõ van. A jobboldalon 

legalábbis ez utóbbiról fognak álmodni 

ezentúl, és nem Dávid Ibolya bájos mosolyáról. 

Forrás: Gazda Albert – Index 


Az MSZP és az SZDSZ sztereotípiái köszönnek vissza Dávid Ibolya követeléseibõl 

DÁVID IBOLYA NYOLC FELTÉTELE 

ORBÁN VIKTORNAK 

1. A költségvetés hiánya, az államadósság mérete veszélyezteti a gazdaság, az ország 

stabilitását. A Fidesz felelõtlen ígéreteit tovább súlyosbítanák a helyzetet, ezeket 

tehát azokat vissza kell vonni a nyilvánosság elõtt. 

2. A tb-járulék azonnali, 10 százalékpontos csökkentése és a minimálbér 100 ezer forintra 

emelése csõdbe juttatná a vállalkozásokat, ezeket az ígéreteit vonja vissza. 

3. Elvárjuk, hogy a kampányban használt visszaállamosításra vonatkozó kijelentéseit 

vonja vissza. 

4. Az EU iránt elkötelezett konzervatív, jobboldali párt nem alkalmaz tõke- és idegenellenes 

kijelentéseket. 

5. Az egészségügyben helye van a privatizációnak, a tõkebevonásnak, de ésszel. Bírálja 

felül korábbi elutasító álláspontját. 

6. Kérem, fogadja el a MDF korrupcióellenes programját. 

7. Vállalja, hogy megszakít minden együttmûködést a Munkáspárttal, illetve a 

MIÉP–Jobbikkal. 

8. A kampányban az Ön pártjának országgyûlési képviselõje színvallásra 

kényszerített egy egyházi személyt is, kérem, hogy pártja nevében kérjen elnézést 

az érintett plébánostól. 

Programjának feladását kéri nyolc pontjában 

a Fidesztõl Dávid Ibolya, az MDF elnöke. 

A követelés pontjai egymásnak is ellentmondanak, 

egy részük közgazdasági 

nonszensz, ráadásul az MSZP– SZDSZ sztereotípiái 

köszönnek bennük vissza. 

Dávid Ibolya szerint a költségvetést 

rendbe kell tenni, mert a költségvetés hiánya, 

az államadósság mérete veszélyezteti a 

gazdaság, az ország stabilitását. Ezzel nem 

lehet vitatkozni, különösen a választások 

elsõ fordulójáig visszatartott, friss államháztartási 

adatok fényében. Csakhogy ez a Fidesz 

programjában is szerepelt. Az viszont 

nincs rendjén, hogy Dávid Ibolya úgy véli: a 

Fidesz „felelõtlen ígéretei” veszélyeztetik az 

ország stabilitását. Nem a Fidesz, hanem az 

MSZP–SZDSZ-kormány felelõtlen, dilettáns 

és hozzá nem értõ gazdaságpolitikája 

miatt omlott össze 2002 óta eddig minden 

évben menetrendszerûen a költségvetés. 

Az MDF elnök asszonya szerint az azonnali 

10 százalékpontos járulékcsökkentés és 

a százezer forintos minimálbér százezer embert 

tenne munkanélkülivé, csõdbe juttatná 

a vállalkozásokat, és romba döntené a 

költségvetést. Dávid Ibolya itt téved: a Fidesz 

a százezer forintos minimálbért 2010-ig 

kívánta bevezetni, és nem azonnal. A járulékcsökkentést 

valóban 2006. július 1-jétõl 

kívánja bevezetni nagyobbik párt, ám az, 

hogy a kisebb közterhek elbocsátással és 

vállalkozások tönkremenetelével járnak 

közgazdasági nonszensz, amellyel még az 

MSZP sem érvelt soha. 

A magántulajdon szentsége valóban a 

konzervatív politika alapja, ám a „tiszta kezek” 

politikáját meghirdetõ elnök asszonynak 

tudni kellene: mindez nem jelentheti a 

törvénytelenül szerzett vagyon védelmét. 

Dávid Ibolya harmadik pontja így ellentmond 

a saját hatodik pontjának, a korrupció 

elleni harcnak. Hogyan lehet úgy hatékonyan 

harcolni a korrupció ellen, ha nem vitatható 

el a bûncselekmény útján szerzett 

vagyon? 

Az Európai Unió iránt elkötelezett konzervatív, 

jobboldali párt nem alkalmaz tõke- 

és idegenellenes kijelentéseket, nem riaszthatja 

el a külföldi befektetõket – írja 

Dávid Ibolya a hatodik pontban. De, alkalmazhat, 

az elnök asszony ebben is téved. 

Franciaországban az elmúlt hónapokban 

akadályozták meg egy nemzeti acélipari cég 

felvásárlását. A vevõ egy brit cég lett volna, 

amely indiai többségi tulajdonban volt. 

Ugyanez lett a sorsa a spanyol energiaszektorba 

belépni kívánó olasz cégeknek. Sõt az 

Egyesült Államokban a múlt hónapban 

akadályozták meg egy szaúd-arábiai cég 

kikötõfelvásárlási próbálkozását. Ráadásul 

minden európai uniós tagállamban a közbeszerzések 

70-80 százalékát a saját vállalkozóik 

nyerik el, akik szintén képesek munkát 

adni munkavállalók millióinak. Ez ma az 

európai trend. 

A hálapénz számûzése az egészségügybõl 

évtizedekre visszanyúló célkitûzés. Csakhogy 

a jelenség éppen azért alakult ki, mert 

krónikusan alulfinanszírozták az ágazatot. 

Az egészségügyben eddig is lehetõség volt a 

tõkebevonásra, csak éppen nem nõttek ki a 

földbõl a magánkórházak. A privatizációtól 

önmagában nem lenne olcsóbb az egészségügyi 

ellátás. Ha az állam ki akar hátrálni az 

ágazatból, akkor veszélybe kerül a rendszer 

egyetlen eddigi elõnye: az, hogy valamilyen 

ellátásban mindenki részesül. 

A hetedik pont szintén csúsztatás, amelyben 

MSZP–SZDSZ-es sztereotípiák köszönnek 

vissza: Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök 

is bevett a kormányába szélsõséges pártokat, 

ha éppen úgy hozta a helyzet. A 

Fidesz-kormánynak nem a MIÉP, hanem az 

MDF volt a tagja, önkormányzati szinten pedig 

Steiner Pál V. kerületi MSZP-és polgármester 

is együttmûködött a MIÉP-pel, ha érdekei 

úgy kívánták. 

Dávid Ibolya nyolcadik pontjában az 

MDF által elszenvedett vélt vagy valós kampánysérelmekért 

kér elégtételt. Romsicsügyben 

a bocsánatkérés ország-világ nyilvánossága 

elõtt megtörtént. Ezt az elnök 

asszony minõsítette késõbb úgy, hogy szerinte 

Orbán Viktor nem volt õszinte. 

Forrás: MNO – Czirják Imre 


Asszonyom! Megdöbbentõ az a módszer és az 

a hozzáállás, amely teljesen világosan elárulja 

Önrõl, hogy Ön nem a nemzet és a haza 

ügyében, hanem egyedül saját hatalommániáját 

szolgálva lép a kommunistákkal egy 

pástra. Ön hangoztatta, hogy a két nagy párt 

csak ígérget, hogy nincs realitása mindannak, 

amit a két nagy párt ígér. stb. Tudomásom 

szerint azért választotta Ön az önállóan 

indulás lehetõségét, mert a kommunisták azt 

hitték, hogy az SZDSZ nem jut be, így Önt 

választották partnerül. (info az Ön MDF-jébõl.) 

Nos, az Ön viselkedése és hozzáállása 

ellentmond mindannak, amit Ön és párttársai 

Antalli Örökségnek neveznek. Hiszen ez 

a magatartás, amit Ön és Önök tanúsítanak 

sem nem keresztény, sem nem nemzeti. 

Önö9k tiszta kezekrõl beszélnek – kérdem 

én: Mikor adtak le az ÁSZ-nak utoljára jelentést? 

Tudomásom szerint három éve nincs 

efféle úri passzió Önöknél. 

Minek? Hiszen csak törvény írja elõ. De 

emlékszem arra is, hogy az Ön férje bizonyos 

föld-ügyeletekben asszisztált az MSZP-nek, s 

azt sem felejtettem el, hogy Önök négyezet biankó 

szavazócédulát fogadtak el az Uniós választások 

idején a ma oly nagyon szidott 

MSZP-tõl, amely cédulákat a cigányoktól szedték 

össze. pénzért. Netán ez is az Antall-i örökség 

része? Vagy csupán az Ön egyéni akciója 

volt? Az is furcsa, hogy Ön csak miniszterelnökségért 

cserében áll bármelyik párt mellé. 

mondják. Milyen jogon emlegeti tehát az rendszerváltó 

pártot, Antall Józsefet? Szembe mer-e 

nézni dr. Antall Józsefnével? Nem hiszem. vagy 

ebben a helyzetben már az is megy? Megdöbbentõ 

az amit Ön és pártja, a „volt“ kommunisták 

tettek a 2006-os választások elõtt, és alatt. 

Igaz, bejutottak a parlamentbe, de ez ma Önnek 

nem dicsõség, hiszen az a párt, amely rendszert 

váltott, ma ott ül Lezsák Sándor és társai 

személyében az egyetlen rendszerváltó és tisztességes 

párt soraiban. 

Ön mellett csak azok vannak, akik haszonélvezõi 

voltak az Antall-i örökségnek, s e 

haszonélvezetbõl nem kívánnak kimaradni. 

Mint párt, semmi sem maradt az MDF-bõl, 

mert az Ön pártja nem az az MDF, hanem 

csak egy jogtalan névhasználó, amely ma inkább 

vörösbe hajló, mint rózsaszínû. Kérem 

Önt, hogy ne beszéljen az említett örökségrõl, 

ne beszéljen MDF-rõl, csak úgy nyilat- 

kozzon meg, mint Gyurcsány Ferenc: - Õ 

Gyurcsány-.kormányt „csinál“, nem MSZPkormányt. 

de legalább kimondja. Ön sem 

MDF-et juttatott a Parlamentbe, hanem egy 

sajátos Dávid(csillagos) tömörülést, amelynekazelõbbiekheznincsköze.Deönnem 

mondja ki. hogy Schmuck Andor öreg kommunista 

szavazóival, s ki tudja kinek a pénzébõl. 

illetve az is tudvalévõ. 

Ön tehát kimutatta a mindazt, amit a 

rendszerváltókról eleddig csak sejtettünk, 

feltételeztünk. Önök voltak azok, akikrõl azt 

tartotta a népnyelv, hogy több a kommunista 

az MDF-ben, mint a szocik pártjában. Jól titkolták 

eddig, de hazugságban nem lehet élni. 

Mert kiderül, ha nem is akarják. A cselekedetek 

beszédesebbek, mint az önvallomás.. 

Szégyellje magát Asszonyom, s remélem, hamarosan 

kikopik Ön is a politikai életbõl. 

Mert a hatalom és a pénzéhség nem szolgálja 

a nemzetet. csak Önt és párttársait. Ezért van 

az hogy az MDF-bõl már csak az F, a fórum 

maradt meg. Mert az Ön pártja sem nem magyar, 

sem nem demokrata. Egy volt MDF-es 

keresztény magyar polgár... 

Forrás: Nemzeti Napló 

Fiatalok! 

Tudatosítsátok magatokban, hogy egy olyan kormány volt négy 

évig, amelyik minden idõk legnagyobb államháztartási hiányát 

halmozta fel! (az elsõ negyedévi deficit 789,2 milliárd forint!!!!!) 

Érezzétek a súlyát a saját vállatokon végre! 

Ennek következtében a forint folyamatosan romlik, minden 

egyre drágább lesz, hiszen a javak nagy része (az élelmiszerektõl az 

üzemanyagon át az autóig és a lakáshitelig) nem forint bázisú,tehát 

míg az EUR érték egy centet sem változik, addig mi napról 

napra drágábban jutunk hozzá mindenhez, a fizetésünk egyre kevesebbet 

ér! 

Példa: Ha egy hónapja utaztál volna egy Eu tagállamba nyaralni, 

ahol a bankkártyádon lévõ forintból élsz, azt tapasztaltad volna, 

hogy a nyaralásod elején 1000 Ft-ba került egy vacsora, 250 Ft-ba 

egy liter benzin, vagy 1000 Ft-ba egy mozijegy. 

Ha most mész, vagy az idei nyáron, akkor meg kell toldanod pár 

tízezerrel a tervezet költségeket, mert azt fogod tapasztalni, hogy 

minden 20%-kal drágább lett, amely áremelkedésbõl az 

EURÓ-ban fizetésüket szerzõ külföldiek 

Semmit sem vesznek észre. 

Ezt a magyar lakosság fele nem veszi észre, mert nem tájékoztatják 

róla. Az ország helyzetén változtatni kell, nincs ok a táncra meg 

vidámságra! A Gyurcsányi és a többi liberális tõke számottevõ része 

ellenérdekelt a magas magyar forint árfolyamban, Gyurcsány maga 

mondta, hogy „megöl minket a magas forint...“ (Hát akinek többszázezer 

eurója van, az világos hogy abban érdekelt, hogy a forint 

egyre rosszabb legyen, mert egyre több pénze lesz ezáltal.) 

Fiatalok! 

Az a legkevesebb, hogy nem tüntetjük ki a bizalmunkkal azt a 

kormányt, amelyik miden idõk soha nem látott mértékû államháztartási 

hiányát okozta. 

SZAVAZZATOK A KORMÁNYVÁLTÁSRA, ha nem 

akarjátok, hogy 

– 300 Ft-legyen az EUR, 

– drágább legyen az élelmiszer, 

– drágább legyen az üzemanyag, 

– drágább legyen a nyaralásotok, 

– emelkedjen a lakáshitel törlesztõ részlete, 

– nagyszüleitek a nyugdíjukból csak a legsilányabb minõséget tudják 

megvásárolni, 

– a külföldiek számára a magyar ingatlanok egyre olcsóbbak legyenek 

– a vállalkozási lehetõségeinket elfojtsák és a saját országunkban 

csak a külföldi tõke kiszolgálói lehessünk 

Amit írtam, az nem riogatás, ez a VALÓSÁG! Ez a folyamat zajlik 

le éppen most. 

Minden fiatal gyõzze meg és hívja ismerõseit a második fordulóra, 

és szavazzanak a kormányváltó erõkre. 

Ezt az e-mailt küldd tovább MINDEN ismerõsödnek! 

Delejlevélben érkezett 

LEFELÉ A HAZUGSÁGVULKÁNBAN 

Mindenki tévedett: a tavalyi intelmek és kritikák ellenére is nyero az a politikai technológia, amelynek eredményessége 

tízezermilliárdos adóssághalmaz s az intellektuális és morális leépülés árán valósul meg. 

gondola 


Csurka István, a MIÉP elnöke bejelentette, hogy a Szent Korona jegyében a pártja felajánlja harci segítségét a kormányváltáshoz, 

a Fidesz-kabinet létrehozásához. Csurka úgy ítélte meg, hogy minden sérelmet félretéve a szentistváni 

és Bocskaira felesküdött magyarhoz illõ viselkedéssel támogatni kell az egyedüli jó megoldást. 

Az alábbiakban Csurka István Megmaradni 

címû írását közöljük. 

Lezajlott a tudatipar, és elsõsorban a tévék 

által befolyásolt, sõt irányított országgyûlési 

választások elsõ fordulója, és ez az 

elsõ és másodrendû képernyõbirtokos, az 

SZDSZ és az MSZP kétségtelen sikerét hozta, 

valamint a képernyõk által elhallgatásra 

ítélt MIÉP-Jobbik a Harmadik Út újabb kiszorulását. 

A MIÉP 2002-es 240 ezer fölötti 

szavazójából l30 ezret vesztett el. Ezek a 

MIÉP-szavazók most félrevezetve a Fideszre 

szavaztak, nehogy elvesszen a szavazatuk, 

egyelõre kétséges azonban, hogy ezzel 

jót tettek-e a Fidesznek. Elütötték ugyan a 

MIÉP-Jobbikot a parlamentbe jutástól, de 

szavazatuk most az összes Fidesz-szavazattal 

együtt veszhet el. 

Most ugyanaz a helyzet ismétlõdött meg, 

mint 2002-ben: a Fidesznek a második fordulóban 

kellene megfordítania az eredményt. 

Helyzetét nehezíti, hogy az MDF-re 

nem számíthat. Ez a párt Boross Péter taktikus 

hintapolitizálása és Dávid Ibolya személyes 

népszerûségének úgyszintén tudatipari 

felnövesztettségével az MSZP kötelékébe 

igazolt át. Az MSZP segítette hozzá 

jelöltjei felállításához, ajánlószelvényeihez, 

és Hillerék átszavazói nyomták át õket a 

küszöb felett. Az MDF nélkül most igen 

nehéz lesz megszerezni a talpon maradáshoz 

szükséges 75 mandátumot. 

Az MDF átállásának nyilvánvaló oka van. 

Nemcsak Boross Péter ismert baloldali elkötelezettsége, 

hanem az MDF parlamenti 

frakciójának tapasztalatai, sértettsége. Egyetlen 

párt sem viseli el, ha képviselõinek jelentõs 

része átül a koalíciós társ frakciójába, még 

akkor sem, ha az áttelepedésnek belsõ okai 

vannak. Az MDF belsõ ellentétei a Fideszhez 

való viszony kérdésében csúcsosodtak ki. A 

Fideszbe átigazolók már korábban is kényelmes 

mandátumokhoz jutottak, de az 

MDF-ben szerzett ismertségüket vitték át a 

Fideszbe. Egyesek megélhetési politikusokká 

lettek, mások komoly szerepekhez jutottak, 

de a Fidesz vezetése mindegyiküket rövid pórázon 

tartotta. 

Közben az MDF-fel egyre élezõdött a viszony, 

és az MDF vezetése az MSZP-ben keresett 

oltalmat. Aztán ezt meg is kapta, feltételekkel. 

Szembe kellett fordulnia a Fidesszel. 

Erre buzdította Dávid Ibolyát Tom 

Lantos is, akivel jó kapcsolatai vannak. Ennek 

a kapcsolatrendszernek köszönhetõ az 

európai választáson az ötszázalékos küszöb 

átlépése, az egyetlen európai mandátum. Ez 

volt az MDF próbajátéka az MSZP kötelékében. 

A Fidesz vezetõsége természetesen 

látta ezt a több mint flörtöt a baloldallal, de 

meglehetõsen elszámítva magát abban bízott, 

hogy az MDF kiesik. Sajnos a hiányzó 

szavazatokat a MIÉP szavazótáborából kívánta 

megszerezni. Ez részben sikerült is, a 

2002-ben még 250 ezres szavazótábor felére 

olvadt le, mert sok MIÉP-est átcsábított a 

félelem, hogy elvész a szavazata. 

Most a baj nagyobb, mármint Fidesz szempontból 

nézve, mint amilyennek látszik. Az 

MDF-nek ugyanis nincs 5 százaléknyi saját 

szavazója, s az MSZP által oda átirányítottak 

semmiképpen sem szavaznak a Fideszre. Tudomásul 

kell venni, hogy az MDF, mint 

olyan, mint rendszerváltó párt, éppen most 

szûnt meg, amikor látszólag önmaga lépte át 

a küszöböt. Megsemmisítette a balliberális 

fondorlat, az a belsõ árulás és balra sodródás, 

árulás és állandó visszavonulási és megfelelési 

kényszer, amely éppen akkor kezdõdött benne, 

amikor e sorok íróját kizárta soraiból. Valójában 

most három baloldali párt van az Országgyûlésben, 

s a három közül az egykori 

nagy, a rendszerváltó a legsemmirekellõbb. 

Maga a szégyen. 

A Fidesznek ezt régen észre kellett volna 

vennie és le kellett volna lepleznie. Nem a 

MIÉP-et, mint a rendszerváltó radikalizmus 

és a magyarság érdekeinek szilárd képviselõjét 

kellett volna bomlasztania, szavazóit elszívnia, 

hanem éppenséggel az MDF árulásával 

szemben, ennek ellensúlyaként kellett 

volna támogatnia még akkor is, ha már a kezdet 

kezdetén be kellett látnia, hogy a MIÉP 

beolvaszthatatlan. Sajnos azonban minden 

párt iránt a beolvasztás volt az elsõ szándék. 

Ennek lett az eredménye ez a mostani vereség. 

A MIÉP-pel kapcsolatban más baj is keletkezett. 

A nemzetközi bankárkörök, New 

York és Tel-Aviv, a cionista körök által szalonképtelennek, 

szélsõségesnek és antiszemitának 

nyilvánított MIÉP-pel minden kapcsolat 

tilos volt. A magyarországi liberális sajtó 

abban a pillanatban megszólaltatta átokkatyúsáit, 

amikor a MIÉP-pel való legkisebb 

kapcsolatfelvételt észlelte. A Fi-desz ezt az álnok, 

magyarellenes, igazságtalan játékszabályt 

elfogadta. 

Gyáva volt és túlságosan pragmatikus. 

Ugyanakkor nem vette észre, hogy ezzel saját 

magát is kalodába zárja. A Fidesz nem mert 

sem közeledni, sõt még csak nem elhatárolódni 

sem a MIÉP-tõl, s erre fizetett rá. Szavazóinak 

felét ugyan elkötötte, de most vesztésre 

áll. A liberálbolsi megosztás politikája 

gyõzelmet aratott felette: politikailag korrektnek 

minõsül, már ameddig - akarják! - 

hagyják élni, de kihúzták a metszõfogait. 

Nem tud harapni, nem harcképes, egy megtûrt 

„nagy“ párt, amelynek ez az egyetlen vagyona, 

hogy nagynak mondják, s amelynek 

választáskor szabad nemzeti jelszavakat átvennie 

a MIÉP-tõl, de mindig a létéért kell 

küzdenie, és ha egyszer-egyszer kormányra 

kerül, kipányvázott állatként kell körbejárnia. 

Nem engedik meg neki a nemzetmentést, 

mígnem a másiknak, az SZDSZ-MSZP 

tandemnek a népirtás és a nemzetgyilkosság 

is meg van engedve, illetve éppen ez a megbízása. 

A végeredmény az, hogy a Fidesz végül 

le is tesz a nemzetmentésrõl, és beletörõdik 

megtûrt helyzetébe. 

Ez azonban csak pártvégzet volna, ha 

most nem ásítana mögötte a végsõ nemzeti 

kiszolgáltatottság és a nemzeti tragédia. A 

Kádár-Aczél-rendszer visszaállításának, sõt a 

Rákosi-Gerõ-rendszer más formában való 

visszaállításának kapujában állunk, mert a 

posztkommunisták választási gyõzelme esetén 

az ország egy új, liberálbolsi Arturo Ui, 

egy akarnok kezébe kerül. Bertold Brecht 

1941-ben írt drámájának hõse a bandavezér-diktátor, 

Hitler, aki elõl a baloldali zsidó 

szerzõ már 1933-ban elmenekült Németországból. 

Arturo Ui eszelõs, gátlástalan, gyilkosésgazember. 

Az ország teljes kiárusítása, a földelvesztés, 

a megszállás és a nemzeti intézmények 

végsõ elsorvasztása mind benne foglaltatik az 

új Arturo Ui nem négy évre, hanem húsz 

évre tervezett uralmában. Nem lesz kímélet, 

bolsevizmus jön, új, totális rendszer. Megszüntetik 

a még megmaradt nemzeti intézményeket, 

elsorvasztják a civil közösségeket, 

a magyar oktatást végleg berekesztik, mindent 

nemzetköziesítenek, száz százalékig kiszolgálják 

az idegen, elsõsorban zsidó tõkét. 

Demokratikusnak álcázott diktatúrát 

vezetnek be, olyat, amelyben az elbutított 

tömeg ismét kívánja és igenli ezt a diktatúrát, 

a csendes kérõdzés jogát, az elnyomást, 

a saját kizsákmányolását. Minden vagyon a 

kevesek és a kiválasztottak kezében összpontosul. 

Minden lehetõségtõl, és elsõsorban 

politikai akaratának kifejezésétõl megfosztják 

azt a nemzeti középréteget, amely 

most a Fidesz mögött tömörül, sokszor jobb 

meggyõzõdése ellenére. Esélyt sem adnak 

másnak. Mert a bolsi már csak ilyen. 

Aki ezt most nem látja, az vak, vagy gazember. 

Most nem a Fidesz és az MSZP- 

SZDSZ között kell választani, hanem a megmaradás 

és a pusztulás között. Most egyszerre 

két feladatot kell teljesíteni. Ha csak ötszázaléknyi 

esély van is arra, hogy megakadályoz- 


zuk bolsi terveik teljesítésében Arturo 

Ui-ékat, akkor ezt a kis esélyt is meg kell ragadni. 

Ha valami nagyon nehéz, attól még 

nem lehetetlen. A másik feladat talán még 

ennél is fontosabb: meg kell szervezni a nemzeti 

ellenállást. A Fidesz valódi nemzeti radikalizálódása, 

minden nemzeti erõ egyenrangú 

összefogása és harcba küldése, illetve 

harckészségben tartása nélkül a nemzetpusztulás 

elkerülhetetlen. Új ellenállásra kell berendezkedni. 

Újra a Kádár-Aczél-rendszert 

kell szétbomlasztani, mert nem múlt el, hanem 

Arturo Uival újrarendezõdött. 

De most nem a „demokratikus ellenzék“ 

álságos ellenállását, hanem a modern nemzeti 

ellenállást kell megszervezni. Ez a választás 

is csaláson alapult és a nemzeti oldalt 

sújtó média-terroron, tehát elõbb a 

belsõleg szabad magyarságot kell életre hívni, 

és aztán kell új rendszert, alkotmányt, 

akár kemény harc árán kiküzdeni. 

A társadalom, az állam és a gazdaság elõtt 

megoldhatatlan feladatok tornyosulnak. Államcsõd 

közelében toporgunk. Arturo Uinak 

nincs megoldási javaslata, nincs programja, 

csak szónokol. Az államháztartás hiánya 

máriselérteazéveselõirányzatfelét.Egy 

euró ára pillanatokon belül felugorhat 300 

forintra. Sok család, gazdaság, vállalkozás, 

amely euró-hitelt vett fel, csõdbe megy. Az 

õsz nagyon forró lesz. Most már semmiféle 

pótcselekvés nem engedhetõ meg. Aki ilyennel 

próbálkozik, az áruló. 

A magyarságnak, a keresztény magyaroknak, 

már csak hitük és egyházaik védelmében 

is, egyre szabadabb, saját irányítású 

körökbe kell szervezõdniük. A nemzeti oldalnak 

komoly bojkottokra kell felkészülnie 

és erõs, tiszta sztrájkokra. Ezeknek a fõpróbája 

is lesz, lehet ez a két forduló közé 

illesztett választási harc. 

Minden komoly, igaz, nemzeti erõnek 

egyenrangú félként kell összeszervezõdnie, és 

a harc közben magának a Fidesznek is meg 

kell újulnia. Az összefogás egyik kinyilvánított 

célja is ez kell legyen. Ez a sokszor átalakított 

párt most végre elnyerheti méltó, tiszta 

alakját - különben nincs rá szükség. 

A Fidesztõl ezen a választáson a MIÉP és a 

MIÉP -Jobbik szenvedte el a legtöbb bántást. 

A MIÉP már a Jobbikkal kötött szövetségben 

megmutatta, hogy felül tud emelkedni a sérelmeken. 

Az új pártszövetség vesztett, nem 

sikerült a parlamentbe kerülnie, de létét nem 

fenyegeti veszély, legfeljebb nehezebb körülmények 

között kell folytatnia munkáját. A 

magyar megmaradásnak azonban nincs alternatívája. 

Ezért a küzdelem végsõ szakaszától 

nem maradhatunk távol még akkor sem, 

ha a Fidesz számos kést döfött belénk. Nem a 

Fideszért tesszük, amit teszünk, hanem a magyarságért. 

Nem bízunk meg százszázalékosan 

senkiben sem, csak magunkban. 

Most minden erõt összpontosítani kell 

azért, hogy Arturo Ui ne kapjon kormánymegbízást. 

Ha ehhez az szükséges, hogy a Fidesz 

75 helyen gyõzzön, akkor segítsük elõ a 

magunk megmaradt eszközeivel azt. Feltehetõ, 

hogy mégis többen hallgatnak ránk, mint 

amennyi szavazatot kaptunk. Ugyanakkor 

készüljünk fel arra, hogy a nemzeti ellenállást 

közösen kell megszerveznünk, átalakított, 

radikalizált Fideszszel és Magyar Út Körökkel, 

Polgári Körökkel, a keresztyén egyházak 

támogatásával, 1956 szellemében. 

Semmi sem maradhat olyan állapotban, 

mint amilyenben van. A két feladat közül a 

kisebbik a választási feladat. A nehezebbik, 

amelynek mind az elsõ sikere, mind az elsõ 

kudarcaeseténisbekellkövetkeznie.A 

nemzeti ellenállás megszervezése akkor is be 

kell következzék, ha a Fidesz mégis kormányra 

kerül. Mert a Fidesz nem kerülhet a „nemzeti 

vegyes“ kormányaként, a pótcselekvés 

egykori kormányaként hatalomra, hanem 

csak olyan erõként, amely nemcsak a saját 

ígéreteit tartja be, hanem a nemzeti radikalizmusét 

is, meg a nemzet ki sem fejezett, de 

létfontosságú igényeit és megmaradási szükségleteit 

is teljesíti. 

A nemzeti ellenállás kormánya kell legyen 

a Fidesz-kormány, mert a bolsi részleg itt marad. 

Harc nélkül nem adja ki a kezébõl a tudatipart, 

nem mond le a betelepítésrõl és a 

népirtásról, nem adja fel a magyar iskolarendszer 

elsorvasztásának a programját, nem 

ad vissza egyetlen pozíciót sem, és folytatni 

akarja a föld megszerzését és a génkezelt növények 

termesztését, az emberek mérgezését 

is. Kormányozni kell, rendet kell teremteni, 

és magyar Magyarországot kell teremteni. 

Ennek jegyében, a Szent Korona jegyében 

kínáljuk fel harci segítségünket, minden 

sérelmet félretéve, ahogy az egy Szent 

István-i és Bocskaira felesküdött magyarhoz 

illik. Most nincs más megoldás, de ez 

van. „Mert elfut a víz és csak a kõ marad, de 

a kõ marad.“ 

Csurka István 

Forrás: HunHír.Hu 

Két hete tologatom ezt a címet a számítógépem elõtt. Sejtettem, 

hogy a kis pártoknak semmi esélye nem lehet, hiszen még bemutatkozásra 

sem volt alkalmuk. 

Az egész választási rendszer úgy van felállítva, hogy kirekeszthetõ 

legyen az a párt, amely kellemetlenkedhet a Parlamentben a felszólalásaival. 

Hogy nehogy bejusson, egyszerûen nem kell hagyni, 

hogy szóhoz jusson, a nagy terjedelmû napilapokban a hirdetéseiket 

be kell tiltani, hogy a programjaikat, jelöltjeiket meg se ismerjék 

a szavazók. A kopogtató cédulák learatása is ezt a célt szolgálják. 

A borítékos szavazás is lehetõséget ad a csalásra. Az MSZP cinikusan 

nem is titkolva szervezi a csalásait, a kampánycsend megsértését. 

Buszokkal hordták a szavazókat más szavazati körzetekbe szavazni. 

Elõre megfontolt választási csalás, hogy egész falunyi embert 

máshol szavaztatnak. Ezt a lehetõséget arra teszi lehetõvé a választási 

törvény, hogy ha valaki a lakhelyétõl távol kell hogy maradjon, 

leadhassa a szavazatát, de nem arra, hogy manipulálják a szavazást. 

Igy lehetõvé válik, hogy az elõre kiszemelt választási körzetben 

az MSZP nem is állít jelöltet, hanem átviszi a lakosság jó részét oda 

szavazni, ahol fontosnak tartja a nyerést. 

A második fordulóra már kibérelték a buszokat, így ne csodálkozzunk, 

hogy sokan nem mennek el szavazni, mert látják, hogy 

milyen aljas módón, cinikusan kierõszakolják a választás 

megcsúfolását. 

A munkahelyen már az ajánló cédulák gyûjtésénél tapasztalható 

volt a fõnök befolyása, hogy kinek kell a cédulát oda adni, vagy 

fuccs az amúgy is féltett állás. 

A négy évvel ezelõtti Fidesz közömbössége a választási csalásokra, 

most megbosszulja magát: vérszemet kaptak a kommunisták, és 

még rámenõsebben minden eszközzel szemmel láthatóan csalnak, 

mert tudják, hogy a panaszok csak panaszok maradnak, a leadott 

voksok meg számok, és nem számít hogy tolvajmódon a törvények 

semmibevételével jutnak az eredményhez. 

Lenini elvek éledtek fel, hiszen már akkor is fontos volt az újságok 

megkaparintása, és teljes ellenõrzése. 

Félek, hogy egyszer elpattan a magyar nemzet türelmi húrja. Lehetséges, 

hogy a tavasszal újrakezdjük 50 évet várat magára? Talán 

ezt is akarják, de félre sikerülhet, mint 50 évvel ezelõtt. Nem szeretnék 

az ilyen vörös milliárdosok bõrében lenni Magyarországon. 

Vinczer S. Péter 


majd parlagon hagyják és ezután vásárolhatja a rothadt, büdös, 

ehetetlen, lefagyasztott 3 hónapos génkezelt paradicsomot dupla 

árért. 

14.) Azt meg különösen elutasítja, hogy a határon túli magyarok 

is magyar állampolgárságot kapjanak (azt mondja: „azok ott rohadt 

román cigányok... fúj“) 

15.) Nem kell a mozgáskorlátozottnak a növekvõ 

távmunkavégzés és kisgyermeket nevelõknek a részmunkaidõs állás 

sem. 

16.) Nem kell a gyógyvízzel rendelkezõ kistelepüléseknek az állami 

támogatással készülõ gyógyszálló, nehogy fellendüljön a falusi 

turizmus. 

17.) Nincs szüksége a vállalkozóknak (a be nem jelentett munkásoknak 

meg pláne nem) a 10 %-os tb járulékcsökkentés sem. 

Kézcsók Fletónak. A kép az 1. forduló estéjén készült. 

Amiért Viktornál ölni tudtak volna, az 

Fletónál simán elmegy. Ráadásul egy férfi csókol 

neki kezet. Ez ám a megtestesült neoliberalizmus! 

Van egy nagyon szegény, fogyatkozóban lévõ európai nép, amely 

köszöni, de nem kéri életének jobbra fordulása esélyét sem. 

1.) Nem kell neki a 100.000,- Ft-os minimálbér, elvan õ az 

63.000,-Ft-tal. 

2.) Nem kell a villamosenergia árának 10 %-os csökkentése; jó 

neki, ha a francia, német állam, amely a magyar energiaszolgáltatók 

fõ tulajdonosa, milliárdokkal gazdagítja saját polgárait a hazánkban 

igen magas áron tartott óriási profit következtében. A lakosság több, 

mint fele inkább rendszeresen tartozik az áramszolgáltatóknak és kifejezetten 

támogatja, hogy 4-500 %-os büntetõkamatot fizet. 

3.) Nem kell a nyugdijasoknak a 14. havi nyugdij, azt õk önérzetesen 

visszautasítják, 

4.) Nem kell az 50 %-kal felemelt, a mindenkori jegybanki alapkamat 

(jelenleg 6 %) + 1 % kamatú diákhitel; neki elég a 

300.000,- Ft 12 %-os kamatfizetési kötelezettséggel. 

5.) Nem kell, hogy a kormány közösségi pénzbõl hozza helyre, 

építse újjá az árvizek során tönkrement, összeomlott házakat, inkább 

kedvezményes kamatozású hitelbõl kivánja a károsult egyén 

ezt a problémáját megoldani. 

6.) Nem kell neki a garantáltan ingyenes egészségügyi alapellátás. 

7.) Nem kell a lakáshitelek után újból bevezetendõ évi 

240.000,- Ft-os adókedvezmény. 

8.) Nem kell a kismamáknak, családoknak a gyermek 8 éves koráig 

igénybevehetõ GYES (kifejezetten megelékszik azzal, hogy 

csak a gyermeke 3 éves koráig kapja. 

9.) Nem kell a gyógyszergyártókkal történõ megállapodás után 

stabilizált gyógyszerár sem. Kifejezetten ragaszkodik ahhoz, hogy 

2-3 havonta 4-5 %-kal emelik azt. 

10.) Nem kell a családi adókedvezmény; bõven elég volt a „duplájára 

emelt családi pótlék“, amely valójában nem más, mint a családi 

pótlék és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összevonása. 

11.) Nem kell a kisebb államapparátus, kifejezetten ragaszkodik 

ahhoz, hogy egy-egy minisztérium dupla létszámmal, dupla költségvetésbõl 

garázdálkodjon. 

12.) Szociális bérlakást azt meg nagyon-nagyon nem kér (az elmúlt 

4 évben talán 2 db készült), inkább az utcán vagy egy keresõ 

családtag fizetésért albérletben lakik. 

13.) Nem kell neki, ha jogszabály garantálná, hogy a magyar föld 

külföldinek nem eladó. Kifejezetten lelkesedik azért, ha írek, franciák, 

hollandok, spanyolok megveszik 100.000,-Ft-ért a birtokát, 

Dióhéjban és nagyon gyorsan mindössze ennyit gyûjtöttem össze 

abból, amit ez a nagyvonalú nép most elutasítani készül. 

Okos és tájékozott ez a nép, érti és tudja a dörgést: 

„Neki ne magyarázzon az a cigány, tetves, rohadt Orbán. Az, 

amelyik a bányájából, meg a szõlõjébõl degeszre tömte a zsebét. 

Meg 10 autója van egyszerre. 

Mert Dávid Ibolya is megmondta, hogy most már normális és 

korrupciómentes Magyarország lesz. 

Ott a tévébe, oda bele megmondta." 

Most ugyan tudjuk már, hogy a magyar választók jelentõsebbik 

hányadának mi nem kell, de nézzük most át, mi kell nekik ezzel 

szemben: 

„Mindenek elõtt és legfõképpen Orbán Viktor takarodjon! 

Eltakaritani azt a rohadt, korrupt szemét Orbánt!" 

Ez a közös célja ennek a kicsiny, fogyatkozóban lévõ európai 

népnek. Ez az egyetlen közös célja! Ez tart össze egy sajátos közösséget, 

ez motiválja minden cselekedetüket, tettüket, döntésüket. 

A gyûlölet egy emberrel szemben. Az esztelen gyûlölet, amely 

vakká tette õt és képes vállalni a személyes elnyomorodást is, csak 

„Orbán takarodjon el végleg!“ 

Az általános és mozgósitó gyûlölet mellett azért van célja ennek 

a társadalmi csoportnak is. 

Neki az alábbi konkrét célokra van szüksége az elkövetkezõ 

években élete jobbra fordulása érdekében: 

– egy olyan miniszterelnök, amely súlyos bûncselekmények sorozatát 

követte el és vélhetõleg követi el napjainkban is, 

– modern és új Magyarország, fõleg ha normális, 

– köztársaság kell, amelyet Orbán és csõcseléke nem fog összerombolni, 

– bátorság, hogy megcsinálják, 

– lendület, hogy dübörögjön a gazdaság, 

– felelõs hazafiság, 

– amõba,- és Nagy Könyv játék, 

– esélyegyenlõség, 

– homoszexuálisok és leszbikusok házasságkötése, 

– a gyerekek, fiatalok szabad, következmény nélküli füvezése...., 

– a Tiszta Kezek Minisztériuma, amely bebizonyitja, hogy a 

2002-2006 közötti idõszak államcsõdjéért Orbán Viktor a felelõs, 

– és a Mónika show .... az nagyon kell, meg a Gyõzike, meg Teddy, 

a Heti Hetesbõl, 

Ezt a gazdasági programot akarja e fogyatkozó kis nemzet, Európa 

talán legszegényebb népe. 

Nem lehet, hogy vannak történelmi idõszakok, amikor magát a 

népet kellene lecserélni, netán az õ védelmében a jogait korlátozni? 

Kérdezi: Váczi Judit 


A Szociáldemokrata Kerekasztal választási felhívása 

A parlamenti választások elsõ fordulója után 

fenyeget a veszély, hogy visszatér a rendpárti 

gárda diktatúrája. A liberálisokat bedaráló 

szocialisták az MDF elsõ soraiban gyülekezõ 

nacionalista párttitkárok segítségével visszahozzák 

a „békés“ kádári diktatúra embereit 

és módszereit. Az európai pénzek osztogatására 

specializálódott régi gárda pedig fel fogja 

számolni azt a keveset, ami maradt még a demokráciából. 

Nekünk szociáldemokratáknak, 

akik tizenhat éve szociáldemokratának 

nevezzük magunkat, nem pedig hol liberálisnak, 

hol szocialistának, kötelességünk a liberális, 

fórumos és szociáldemokrata szavazókhoz 

fordulni. Nekik tudniuk kell: ha a szocialistákra 

szavaznak, a régi gárda 

diktatúrájára szavaznak. 

Ma Magyarországon nem az a fõ kérdés, 

hogy ki tud többet ígérni. Itt ma két tábor 

áll szemben egymással. A rendszerváltóké 

és a revansra vágyó bolsevizmusé. A demokratáké 

és a sintérországot álmodóké. Ez 

utóbbiak azok, akik 2002 után erõszakos 

eszközökkel is elnémították ellenfeleiket és 

riválisaikat.* *Egy újabb gyõzelem megerõsítheti 

õket meggyõzõdésükben: jól tették. 

Loppert Csaba 

(a Szociáldemokrata Kerekasztal szóvivõje) 

Mindnyájan emlékszünk arra a temetésre, 

ahol a szociáldemokrata szónok szavai közben 

a „rendezõk“ kikapcsolták a mikrofont. 

Szavai sértették a régi gárda füleit! Akkor mi 

hiába tiltakoztunk elnémíttatásunk ellen. A 

rendszerváltó politikai elit egyetlen pártja, 

egyetlen vezetõje sem állt ki mellettünk.Miért 

is állt volna!? Akkor még nem létezett 

magyar szolidaritás! Gyurcsány Ferenc sem 

szónokolt a pártok „okos“ versenyérõl. A 

kártyák elõre le voltak osztva. A régi gárdának 

szüksége volt a szociáldemokrata névre, 

zászlókra és szimbólumokra. A szimbólumokat 

megkapta ajándékba. Neki azóta sem kell 

versengenie! . A magát baloldalnak kinevezõ 

régi gárda, a nomenklatúra soha nem akart 

rendszerváltást, csak modellváltást. 1992- 

ben a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba 

beépült Bársony András (ma a Külügyminisztérium 

államtitkára, talán jövendõ külügyminiszter) 

azt vágta a képünkbe: „ nem 

fogadom el a rendszerváltást! Majd meglátjuk, 

ki nevet a végén!.“ 

Bársony András ma már mosolyog - közel 

a régi gárda végleges gyõzelme. Azokat- 

Pozsgai Imrét, Szûrös Mátyást, Keserû Imrét, 

Vass Csabát és a többieket - akik tényleg 

rendszerváltást akartak kigolyózták maguk 

közül. Elég végignéznünk a szocialista képviselõjelöltek 

névsorán. Teljes az osztogatásra 

és erõszakra szakosodott régi gárda hatalma 

a szocialista pártban! A többi rendszerváltó 

alkut kötött a modellváltókkal. Azokkal, 

akik statiszta szerepet szántak az új pártoknak, 

és akik a többpártrendszert azóta is egy 

karmester és a kórus, a munkahelyi vezetõ és 

a beosztott, a gazdatiszt és a zsellér viszonya 

mintájára fogják fel. Persze mi sem voltunk 

egységesek, így nyugodtan le lehetett szalámizni 

bennünket. De melyik rendszerváltó 

párt bizonyult annak? Egyik sem. Ezért szép 

lassan hasonló sorsra jutottak a fórumosok, a 

kisgazdák, a kereszténydemokraták, a szabad 

demokraták is. 

Mikrofon híján lévén, a mi hangunkat 

senki nem hallotta az elmúlt másfél évtizedben. 

1990-ben kispiacokon ordítottuk rekedtre 

hangunkat az állami vezetõk milliós 

prémiuma ellen - senki nem figyelt oda. Ma 

már a milliárdos ügyek is következmények 

nélkül maradnak. Akkor mérsékelt ütemû 

átmenetet javasoltunk, lassabb és igazságosabb 

privatizációt. A parlament más utat választott, 

nekünk lett igazunk. Bizonyíték: a 

virágzó Csehország példája, ahol a lassabb átmenet 

mellett döntöttek. Tiltakoztunk a 

közmûvek privatizációja ellen. Mindhiába. 

Ma a magyar emberek legsúlyosabb gondja a 

hivatalos infláció felett dráguló rezsi. Mikrofon 

nélkül kiabáltunk a Bokros-csomag ellen, 

nekünk lett igazunk. Néhány száz példányos 

újságokban tiltakoztunk az iraki beavatkozás 

ellen. Tiltakozásunk süket fülekre 

talált. Ahol lehetett, felléptünk az amerikai 

recept: az adócsökkentõ populizmus ellen. 

Elõször léptünk fel a magánnyugdíjrendszer 

bevezetése, a kórházak és iskolák privatizációja 

ellen. 

Tiltakoztunk az ellen is, hogy a panelépületekben 

lakókat panelproliknak nézzék, ma 

is tiltakozunk a távfûtõ mûvek monopóliuma 

és a pazarló szocialista piárpolitika ellen. Késõbb 

mások is felfedezték azt, amit mi évekkel 

korábban megláttunk. Mennyivel 

könnyebb lenne most Magyarország élete, ha 

a rendszerváltó elit hallgatott volna ránk, és 

nem mûködött volna együtt a régi gárdával a 

kirekesztésünk érdekében! A rendszerváltás 

õsbûne, a szociáldemokrácia kirekesztése 

mintát teremtett. A kirekesztés a politikai 

elit kedvenc foglalatossága lett: a magát baloldalinak 

nevezõ tábor élen járt és ma is élen 

jár a gyengébbek, a másként gondolkodók, a 

sorból kilógók kirekesztésében. A tehetségre 

és a versenyre hivatkozva ezt teszi a parlamentben, 

munkahelyen, utcán és köztereken 

- mindenütt. A magát jobboldalinak nevezõ 

tábor pedig gyakran követi. Így nemcsak 

a szociáldemokráciát, hanem a 

demokratikus baloldalt is sikerült felszámolni 

Magyarországon. 

Ha nyomokban mégiscsak megtalálható, 

akkor az a Fideszben van. A Fidesznek sikerült 

sokáig egységes erõként fellépni a 

normalitás nevében fellépõ rendpárti gárdával 

szemben. Ma már csak ez a párt áll a 

rendpárti diktatúrát visszahozni akaró, „mo- 

MAGYAR NEMZET: MEGBUKOTT A JOBBOLDALI EGYPÁRTRENDSZER 

A Fidesz vereségére való lelki felkészülésre szólította fel olvasóit szerdán a Magyar Nemzet publicistája, aki egész oldalas politikai elemzésében 

arra következtetésre jutott, hogy a Fidesz erõs partnerpárt vagy pártok nélkül nem lesz képes kiparancsolni az MSZP-t a hatalomból. 

A cikk szerint a rideg számokat tekintve nem tûnik teljesen alaptalannak a reménykedés, de a „2002-es választási küzdelmet aligha lehet 

olyan könnyedén újrajátszani“: a Fidesz nem építhet arra, hogy az MSZP és SZDSZ most passzív lesz a két forduló között, Gyurcsány 

Ferenc sokkal sikeresebben mozgósítja a szocialisták választóit, mint Medgyessy Péter tette, a Fidesz már az elsõ forduló elõtt „ellõtte minden 

puskaporát“. 

Az MDF már az elsõ fordulót követõ napon mereven elhatárolódott attól a lehetõségtõl, hogy visszaléptessem állva maradt jelöltjeit, és 

minimális az esélye annak, hogy Dávid Ibolya ugyanúgy megteszi az utolsó napokon a döntõ lépést, ahogy azt 1998-ban Torgyán József tette 

- folytatta a szerzõ. „A fordulat nem lenne csoda, több feltétel teljesülése esetén igenis megvalósítható, de fel kell készülni lélekben a vereségre 

is, ami akkor is fájdalmas lesz, ha várhatóan nem lesz földcsuszamlásszerû baloldali elõretörés, és talán még az elõzõ ciklus tízmandátumos 

baloldali fölényét sem múlja majd felül“ - hangsúlyozta a cikk. 

A szerzõ következtetése az, hogy minden korábbi számítással és forgatókönyvvel ellentétben nem alakult ki Magyarországon a kétpártrendszer, 

és az egyetlen nagy gyûjtõpártra épülõ jobboldal sem tud elegendõ számú választói csoportot maga mögé felsorakoztatni. 

(MTI) 


dellváltó“ rendõrállam útjában. Sajnos, a Fidesz 

sem ismerte fel, hogy a szociáldemokraták 

is részei a nemzetnek. Ráadásul magára 

öltött egy olyan ruhát ami nem áll jól neki: a 

jobboldali konzervativizmusét. Ez a ruha 

nem illik fiatalos lendületéhez, változtatni 

akarásához, egyenlõségeszményéhez. Nem illik 

azért sem, mert ezt az álruhát az álbaloldalon 

már felvették. A jobboldali ultrakonzervativizmus 

ruhája elsõsorban a hatalom- és 

vagyonátmentõ rendpárti politikusokon, a 

késõ-kádári technokrácia újgazdag milliárdosain 

áll jól. A Fidesz vezetõi nem ismerték 

fel a közte és a szociáldemokraták között 

meglévõ történelmi sorsközösséget. 

A Fidesz most, a szociáldemokraták a 

19.-20. századi Európa országaiban, - a rendpárti 

gárda kiváltságai ellen küzdöttek és küzdenek, 

a demokrácia oly egyenlõtlenül elosztott 

békés eszközeivel. Mint ahogy nem tanult a 

2002. évi választási kudarcból sem. Gyermekded 

naivitásában nem fedezte fel annak legfõbb 

okát sem: a régi gárda médiadiktatúráját. Ezért 

tétlenül - a legcsekélyebb tiltakozás nélkül - 

nézte végig, ahogy a hatalom médiagépezete 

apró darabokra zúzza szét a legjószándékúbb törekvéseit 

is. Az elmúlt négy évben izelítõt kaptunk 

a magát baloldalinak nevezõ koalíció, a 

demokrácia formális szabályait is semmibe 

vevõ politizálásából Megtapasztalhattuk a 

megfélemlítés, a lekenyerezés és a hazugság három 

alappillérére épülõ gátlástalan hatalomgyakorlás 

minden elemét. Biztosak lehetünk 

benne: a második Gyurcsány-kormány, ha bizalmat 

kap, az MSzP-vel és a hozzá hasonlóan 

rendpárti MDF támogatásával felszámolja azt, 

ami maradt a demokráciából. 

Gyurcsány Ferencék azt mondják, ne foglalkozzunk 

a múlttal. Közben mást sem tesznek, 

mint rehabilitálják a régi rendszer embereit 

és módszereit! A választásban résztvevõ 

pártok elhibázott kampányt folytattak: ígérgetési 

versenyt folytattak szociális és gazdasági 

kérdésekrõl. Holott a választások igazi tétje 

a politikai demokrácia jövõje. Két tábor áll 

szemben egymással. A rendszerváltóké és a 

revansra vágyó bolsevizmusé. A demokratáké 

és a sintérországot álmodóké.Ez utóbbiak 

azok, akik 2002-ben és azt követõen erõszakos 

eszközökkel is elnémították ellenfeleiket 

és riválisaikat. Akik tökélyre fejlesztették a 

Napkelte médiadiktatúráját. Akik egzisztenciájukban 

fenyegetik a másként gondolkodókat, 

felszámolják a független intézmények 

önállóságát, eltávolítják azok vezetõit. Semmibe 

veszik a törvényeket és az igazságszolgáltatás 

függetlenségét. Semmibe veszik a 

szólás- a sajtó- és a gyülekezési szabadságot. 

Meghamisítják, félremagyarázzák a statisztikákat, 

elhallgatják a tényeket, és elhallgattatják 

azokat, akik nyilvánosságra hozzák bûneiket. 

A bolsevik nomenklatúra ma latin-amerikai 

és dél-koreai típusú puha diktatúrát készül 

bevezetni. Horn Gyula nemrégiben kijelentette: 

„a fideszeseket már rég el kellett volna kergetni“. 

És azt is mondta: a rendszerváltás nem 

váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Persze, 

nem a tulajdonviszonyokra gondolt: a tulajdonviszonyok 

átalakítása a bolsevik nomenklatúra 

szempontjából nagyon is jól sikerült. Hanem 

arra, hogy elérkezett a pillanat a régi rendszer 

visszaállítására. Vigyázat, Magyarország, a 

régi gárda, a régi módszerek, a régi gondolkodás 

visszatér! Nekünk, szociáldemokratáknak kötelességünk 

szólni. Akkor is ha számolunk vele: 

esetleg megint nem jut el hangunk a közvéleményhez. 

Ma még nem késõ! A választások második 

fordulójában a fórumos és szabad demokrata 

szavazók között többségbe kerülhetnek 

azok, akik érzik a veszélyt! A szocialista táborban 

is sokan megtudhatják, mit mûvel a 

hatalom a nevükben. De április 23. után késõ 

lehet. Magyarországnak tudnia kell: aki a 

szocialistának nevezett pártra szavaz, a régi 

gárdára, a bolsevik nomenklatúra rendpárti 

diktatúrájára szavaz. Ha Magyarország most 

nem hallgat ránk, szociáldemokratákra, többé 

nem tehet semmit. Ezért azt javasoljuk: 

fogjanak össze a rendszerváltó demokraták, 

legfõképpen pedig a szociáldemokraták, és 

szavazzanak a diktatúra és a reménytelenség 

koalíciójának leváltására 

Loppert Csaba Szociáldemokrata Kerekasztal 

„ORBÁN NEM 

HATALOMMÁNIÁS” 

A német nyelvterület lapszemléje 

Orbán Viktorra bírálói – köztük Dávid Ibolya, 

az MDF elnöke is –, mint hatalommániás 

populistára tekintenek. A miniszterelnöki 

poszt feladásával azonban a Fidesz elnöke bizonyította, 

hogy hazugok ezek a hangok – írja 

a Die Presse. A német zöldek pártelnöke szerint 

a bázis-demokrata zöldeknek a fejükben 

is le kell számolniuk Joschka Fischerrel – cikkezik 

a Der Spiegel. 

Die Presse (diepresse.com) Az osztrák konzervatív 

napilapban Peter Bognar Orbán kivonja 

magát a versenybõl címmel foglalja 

össze mindazt, amit szerda este tudni lehetett 

a magyarországi választások második fordulójára 

történõ felkészülésrõl. A Fidesz elnöke 

lemondott a miniszterelnök-jelöltségrõl, 

hogy így biztosítsa a jobboldal gyõzelmét. 

Látványos fordulat alig másfél héttel a magyarországi 

választások második fordulója 

elõtt: Orbán Viktor, a nemzeti-konzervatív 

Magyar Polgári Szövetség vezetõje meglepõ 

módon visszavonta a miniszterelnök-jelöltségét. 

Ehelyett a volt miniszterelnök Dávid Ibolya 

neokonzervatívjainak ajánlotta fel a miniszterelnök-jelölt 

állításának lehetõségét. Orbán 

azzal indokolta ajánlatát, hogy a 

Fidesz-MPSZ egyedül képtelen lenne a választások 

megnyerésére. A jelenlegi baloldali-liberális 

kormány csak a „polgári erõk összefogásával” 

váltható le. Fidesz-MPSZ elnöke azt kérte 

Dávidtól és az MDF-tõl, hogy a két párt közötti 

véleménykülönbségekettemessékelazország 

érdekében. 

Orbán felhívta a figyelmet arra is, hogy a 

Gyurcsány-kormány félrevezette a magyarokat, 

mivel a 2006 elsõ negyedévi hiányt csak az 

elsõ forduló után hozták nyilvánosságra, ami 

Orbán szerint „jogszabályba ütközik”. 354 milliárd 

forinttal (több, mint 1,3 milliárd 

euróval), majd 30 százalékkal haladja meg a 

költségvetési hiány az eredeti elõrejelzéseket. 

Orbán próbálkozása annál is érdekesebb, 

mert az MDF elnök-asszonya a Fidesz-MPSZ 

korábbi közeledési kísérleteit ismételten 

visszautasította. A második fordulóban, ahol 

az egyes választókörzetekben induló jelöltekrõl 

döntenek, Dávid Ibolya gyakorlatilag elutasította 

a Fidesszel történõ együttmûködést, 

ezért a volt miniszterelnök és pártja elé teljesíthetetlen 

követeléseket állított. Többek között 

felszólította õket, hogy adják fel választási 

programjukat. 

Az lehet, hogy Orbán Viktor, mint egyetlen 

más politikus sem, osztja meg az országot. 

Az egykori miniszterelnök bírálói – köztük 

Dávid Ibolya is – rá, mint hatalommániás populistára 

tekintenek. A miniszterelnöki posztra 

vonatkozó igényének feladásával azonban 

Orbán bizonyította, hazugok ezek a hangok. 

Forrás: Keresztes Lajos – MNO 


Bekövetkezett az, amire legrosszabb álmainkban 

sem számítottunk, magabiztosan gyõzött 

az MSZP, miközben mi, a Harmadik Út 

kereteiben szövetkezõ nemzeti radikálisok 

veszítettünk. Jelentõs különbséggel elsõ lett a 

jelenlegi kormánykoalíció, így most fennáll 

annak a veszélye, hogy folytatódik a nemzetellenes 

balliberális ámokfutás. A MIÉP-Jobbik 

gyászos szereplését követõen beláthatatlan 

messzeségbe került a nemzeti kormány 

megalakításának gondolata. A választások 

elsõ fordulója kapcsán mindenképpen le kell 

vonnunk a megszívlelendõ tanulságokat. 

Ebben az aljas pénz- és médiamanipulált 

választásban ismét sorsdöntõ szerepet játszott 

a pártlogók mozgósító ereje. A gigászok 

harcában végleg eltûnt a személyiség, a morál, 

a politikai életmû, a program jelentõsége. 

A politika mára silány tömegcikként jelenik 

meg, amelyet együgyû kereskedelmi módszerekkel, 

a média hatékony segítségével adnak 

el a lebutított tömegembereknek. 

A választások során bebizonyosodott, hogy 

a Fidesz elképzeléseivel szemben nincs semmiféle 

kormányváltó hangulat. Ami ennél is súlyosabb, 

hogy nincs elitváltó hangulat sem! A 

hatalomba tíz körömmel kapaszkodó „rendszerváltó 

elit” látványos véd- és dacszövetséget 

kötött, nem engedett be senkit megtépázott 

sorai közé. A növekvõ bajban összezárt a 

korrupt és erkölcstelen garnitúra! 

Minden valószínûség szerint megismétlõdhet 

a 2002-es választási képlet. Hiába 

gyõz a Fidesz a második fordulóban, egyedül 

nem lesz képes kormányt alakítani. A baloldal 

lelkileg és szervezetileg még soha nem 

volt ilyen erõs és elszánt! A jelenlegi neoliberális 

koalíció végleg beteljesítheti a globális 

gyarmatosítás átkát Magyarországon. 

Befejezõdik a megszállás és az agymosás folyamata, 

lassan feloldódik és szertefoszlik 

minden hatékony nemzeti érdekvédelem. 

A választási eredményekbõl egyértelmûen 

kiderült, hogy mindörökre megbukott az 

„egy a tábor, egy a zászló” elmélete és gyakorlata. 

A Fidesz Budapesttel szemben végérvényesen 

a vidék pártja lett, a városok többségében 

nem rendelkezett átütõ és hatékony 

szavazatszerzõ erõvel. A Fideszt zsákutcába 

lavírozta saját gátlástalan hataloméhsége. A 

belsõ, mesterségesen létrehozott, vazallus 

pártformációkkal sok esetben csak képmutatást, 

önbecsapást és ellenszenvet lehetett 

gerjeszteni. A Fidesz esetleges választási vereségét 

követõen a tragikusan elrontott stratégia 

miatt Orbánnak nyilvánvalóan mennie 

kell! Elindulhat a néppárt felbomlása. 

A választások során az amerikai típusú 

„kétarcú egypártrendszer” helyett maradt a 

posztkommunista „négyarcú egypártrendszer”. 

Tragikus, globális folyamat kiteljesedése 

vált láthatóvá, hiszen a szélsõséges, 

ultra-liberális párt Budapest mellett (hathatós 

szocialista támogatással), egyre több 

vidéki helyszínen megnövelte szavazóbázisát. 

Az SZDSZ országos térnyerése súlyosan 

kártékony tendenciákat jelez a beteg 

nemzet számára. 

Némileg örömteli, hogy a zsarolhatósági 

potenciál az SZDSZ-tõl teljes mértékben 

átkerült az MDF kezébe. (Kérdés, hogy 

Boross mit kezd vele!) Az MDF (szintén 

hatékony szocialista médiatámogatással) a 

két nagy párt felszínes kritikájával a politika 

centrumában megvalósíthatta álságos elitellenességét. 

A Fidesz hibája, hogy Dávid 

Ibolya sajnos nem balról, hanem Kupa Mihály 

pártja mellett jobbról szívott el jelentõs 

mennyiségû szavazatot. 

A választások egyik legnagyobb tragédiája, 

hogy nincs az országban egységes, életképes, 

legitim vezetésû kisgazda formáció. 

Nincs átfogó paraszti ellenállás! Bács-Kiskun 

megye némasága, a szétvert paraszti 

közösségek hiánya iszonyatosan hátrányos 

helyzetbe sodorta a nemzeti jobboldalt. 

Szervezett kisgazdák nélkül beteljesedik a 

vidéki Magyarország gazdasági és szellemi 

megsemmisülése és kifosztása. 

A Harmadik Út pártszövetség kudarcához 

(a médiacenzúrán és a kirekesztésen túl), súlyos 

politikai és kommunikációs hibák is hozzájárultak. 

Nem jelent meg hatékonyan megtervezett, 

két-háromszintû kommunikáció. A 

szûkre szabott médiateret teljes mértékben 

uralta a MIÉP elnöke, mindannyiszor lerombolva 

a jelentkezõ választói szimpátiát! Nem 

jelent meg a két párt Fideszhez való eltérõ viszonya 

sem. Nem jelent meg kellõ erõvel a 

MIÉP vízióival szemben (kétpárti parlament 

alakul, kiesik az SZDSZ, legfõbb ellenség a Fidesz), 

a Jobbik elképzelése (három-, illetve 

négypárti törvényhozás alakul, SZDSZ biztos 

bejutó, nyitottabb gesztuspolitika a Fidesz tagság 

és a radikális polgári körök irányaiba). A 

MIÉP vezetése nem értékelte Wittner Mária 

közeledõ lépéseit sem! A MIÉP bezárkózó, 

sértett, múltba tekintõ, sokszor anakronisztikus 

politikája mellett nem jelent meg egy nyitott, 

fiatalos, dinamikus, antiliberális és 

antiglobalista felfogás. Az érzelmekre felépülõ, 

szimbolista nemzetpolitika nem párosult gyakorlati, 

hétköznapi elképzelésekkel! (Pl: felsõoktatás 

ügye, fiatalkorú munkanélküliség, 

munkavállalói érdekek megjelenítése, ökológia 

stb.) Sajnos nem mutatkozhatott meg a 

Kisgazdapárt önálló arculata sem a kampányban, 

így a nemzeti összefogás nem tudott érdemben 

üzenni és nyitni tágabb társadalmi 

irányok és közösségek felé. A Harmadik Út 

saját, egyre fogyatkozó és csalódott szavazóbázisán 

túl, nem szólított meg hitelesen és érdemben 

más vesztes, képviselet nélküli rétegeket. 

Nem vált szét látványosan a fájdalmakra 

építkezõ nemzeti radikalizmus és a modern 

nemzeti érdekvédelem, inkább feloldódott 

egymásban, kioltotta egymást. Így kizárólag 

egy töredezett, cserbenhagyott, enervált, jól 

behatárolható nemzeti szubkultúrát jelenített 

meg. Az önmagába bezárkózó, belsõ fantomokkal 

küszködõ, sérelmi politizálás nem lehetett 

sikeres. A politikai, pénzügyi, és médiakirekesztés 

ezen túlmenõen elérte végsõ, megsemmisítõ 

céljait! 

A nemzeti oldal súlyos választási vereségébõl 

mindkét pártnak okulnia kell, levonva 

a szükséges stratégiai, taktikai, szervezeti 

és személyi tanulságokat! A szinte teljes 

mértékben Csurka István által fémjelzett 

Harmadik Út ilyen állapotban kizárólag az 

önfelszámolás útja! Ezen a helyzeten sürgõsen 

változtatni kell! Teljesen különálló arculattal 

kell tovább politizálni! Életképes 

kitörést és alternatívát kell felmutatni a közösségépítõ, 

értékteremtõ, modern nemzeti 

érdekvédelem irányaiba! Nem adható fel 

sohasem az eljövendõ fiatal JOBBIK MA- 

GYARORSZÁG álma és reménye! Harcolni 

kell tovább! Mindenáron! 

A sorsdöntõ második forduló elõtt kétféle 

politikai magatartás között választhatunk. 

Vagy pártban és önzõ bosszúban, vagy nemzetben 

és morális-tartásban gondolkodhatunk! 

Az elsõ esetben kárörvendõen, cinikusan, 

feltartott kézzel hátra léphetünk, és külsõ 

szemlélõként végignézhetjük a Fidesz, és az 

ország keserves haláltusáját. Ha passzívak és 

ügyesek vagyunk, a szétbomló Fideszbõl idõvel 

visszarabolhatjuk az elvándorló radikális 

szavazókat. A második esetben - a hazai politikától 

szokatlan módon - megpróbálhatunk 

nemzetünk érdekében a kisebbik rossz mellé 

felsorakozni. Keresztény, erkölcsi példát mutatva 

a Fidesznek, a nemzetünk iránti alázatból. 

Mindehhez persze egyértelmû gesztus kell 

a legnagyobb ellenzéki párt részérõl. (Most sok 

minden múlhat a nemzeti radikálisok 

100-120 ezres táborán!). A teljes körû nemzeti 

összefogás megvalósítása érdekében a Fidesznek 

még mindig van módja bevállalni és 

beemelni a Harmadik Út gondolatát és képviselõit 

a magyar törvényhozásba! Van mozgástér. 

Bátorság, bölcsesség és politikai elszántság 

kell a megvalósításához! 

Forrás: Molnár Tamás 


Dávid Ibolya rendesen felrázta az elvakult 

orbánistákat a politikai hipnózisból. A Fidesz 

most kétségbeesetten keresgeti a fejsze 

odaveszett nyelét. Mint reálpolitikus, és 

mint stratéga, Orbán végleg megbukott! 

A modern pártpolitika ugyanis három lényegi 

dologra koncentrál. Az elsõ a hálózati 

rendszer kiépítése és mozgósítása. Ebben a 

Fidesz kitûnõre vizsgázott! A második a médiakommunikáció, 

vagyis az a kereskedelmi 

vonulat, ahol eladásra kerül maga a felkínált 

politikai portéka. Ezen a területen lényegi hibák 

történtek, hiszen sem az arculat, sem az 

üzenet nem volt összhangban, erõs disszonancia 

volt tapasztalható. A harmadik területen 

történt a legnagyobb baj. A Fidesznek 

nem volt hosszú távú, kiérlelt és életképes 

politikai stratégiája. Mindent akart, miközben 

mindent elvesztett! Egyik oldalon beszívta 

a szélsõbalt Csintalannal, másik oldalon 

alelnöki szintre emelte a „szélsõjobbot” 

Mikolával. Ahelyett, hogy az anyapárt két 

oldalán meghagyta volna a szabadon vágtázó, 

fergeteges könnyûlovasságot, mindkét 

szárnyat szétverte, magába olvasztotta és beterelte 

az ellenfél kartácstüzébe. Orbán 

könnyelmûen feláldozott mindent és mindenkit. 

Mint vitézlõ hadvezér, mint tervezõ 

hadmérnök kudarcot vallott! Most kapkodással, 

lázas fanatizmussal, harci tûzzel próbálja 

menteni azt, ami még menthetõ. Pedig 

elment a szekér. Elment messzire. Orbán már 

csak a vereség nagyságát igyekezhet mérsékelni! 

A szocialisták ezzel szemben csendben, fû 

alatt, de nagyon hatékonyan mozgósítottak. 

Ismét hozták Budapestet és a szimpatizáns 

megyéket. Nem volt fenyegetõ, kirekesztõ 

csimbum-cirkusz! A vörös kockákba csomagolt, 

modern és dinamikus kampánynak 

IGEN elképesztõen, lendületes hatása volt. 

Gyurcsány belehúzott, és mint igazi médiapojáca 

szinte már schröderi magaslatokba 

emelkedett. Az enervált, kiégett, „ezerarcú” 

Orbánnal szemben bebizonyította erõszakosságát 

és gátlástalanságát. Kényes dolog errõl 

beszélni, de egy törtetõ, betegesen exhibicionista, 

extravertált puccsista, aki saját pártja 

után most az országot fogja „megpuccsoltatni”, 

minden szinten hülyére verte a magyar 

jobboldal misztikus karizmával felruházott 

vezérét! Az MSZP mindezek mellett a 

politikai stratégiában is sokkal érettebb volt. 

Tudatos és igen alapos munkával felépítette 

mindkét oldalán azokat a hadra fogható erõket, 

melyeket direkt vagy indirekt formában 

a háttérbõl mozgatni tudott. Az anyapárt 

egyik oldalán megsegítette az ulraliberális, 

szélsõséges SZDSZ-t. Önzetlenül, a saját hátán 

vitte fel a finnyás Pesti Pistit a fellegekbe! 

A másik oldalon pedig hatalmas médiatámogatással 

- és a kádárista Tisztelet Társaságának 

nyugdíjas tagozatával - beemelte a parlamentbe 

az MDF-et. (A liberalizmus ékköve 

és mentsvára mellett most ott csillog szolidan 

a kis Schmuck!) Az MSZP így felmagasztosult, 

modernizálódott és tökéletesen berepült 

a centrum közepébe! Emellett végleg leszámolt 

a múlttal, a Thürmer-féle, kommunista 

nosztalgia-párttal. Stratégiai szempontból 

meg kell hagyni, az MSZP újabb briliáns fordulatot 

hajtott végre! Tökéletesen elszakadt 

saját posztkádári múltjától, miközben teljesen 

eluralta a magyar politika képlékeny 

centrumát. Mialatt a Fidesz az egész térfél beteges 

lefedésén munkálkodott - a szélsõbaloldali 

üzenetekkel párhuzamosan antiliberális, 

rendpárti és nacionalista koktéllal kísérletezett 

-, addig az MSZP tudatosan és célratörõen 

építkezett. Ki kell mondanunk nyíltan, 

hogy hatalomszerzésben és a modern tömegkommunikáció 

eszköztárának alkalmazásában, 

az MSZP minden ízében merészebb, ötletesebb 

és hatékonyabb volt, mint elvakult, 

kiégett és görcsös ellenfele. A jobboldal teljes 

és gyökeres, stratégiai és szerkezeti megújítása 

elkerülhetetlenné vált! Itt jött képbe 

váratlanul a feltámadó MDF! 

A Boross-Dávid páros, miután kiismerte 

a Fideszt és felismerte a mindenen átgázoló 

gátlástalan hataloméhséget, a háttérben 

nyitott a baloldal irányába. Ellenségem ellensége 

a barátom! –vélte az antalli örökség. 

Az MDF a szocialistáktól elfogadott 

háttértámogatást felhasználva, az elsõ fordulóban 

rugalmas elszakadás formájában 

kitüntetõ szerepbe lavírozta önmagát. Felborult 

minden elõzetes számítás! (Az 

MSZP kis befektetéssel megteremtette Orbán 

szalonképes alternatíváját!) Dávid Ibolya 

pártjának semmit sem kell tennie, hiszen 

az õ mozdulatlanságuk most minden 

további mozgás elindítója. Váratlanul az 

MDF kezébe került a helyzet kulcsa! Nincs 

értelme semmiféle gesztus tenni a baloldal 

felé, s tökéletesen zárni kell a Fidesz irányaiba! 

Az eljövendõ baloldali kormány megszorító 

intézkedéseit nem érdemes felvállalni. 

Ám tartózkodni kell az Orbán által felállított 

csapdától is! Ha mégis felállna a 

jobboldali kormánykoalíció és abban Dávid 

Ibolya miniszterelnöki pozíciót vállalna, a 

Fidesz az MDF-el végeztetné el a gazdasági 

rendteremtés piszkos munkáját. Késõbb 

Orbán - a már jól ismert forgatókönyv szerint 

-, belülrõl ledarálná és lehúzná a közvécén 

az elhasználódott Fórumot. Most tehát 

az MDF-nek mozdulatlanul, a pálya szélérõl 

kell figyelni az eseményeket. Amíg az 

SZDSZ belülrõl formázta át tökéletesen a 

maga képére az MSZP-t, addig az MDF 

most kívülrõl gyúrhatja át a megzavarodott 

Fideszt. Dávid Ibolya, ha ügyes, akkor ebbõl 

az újabb árulásból korszakos politikussá nõheti 

ki magát. Hiába utálja most szinte mindenki 

a jobboldalon, hiába állítja be bûnbaknak 

a Fidesz. Porszem került a „polgári” 

gépezetbe! 

A Fidesz nagy bajban van! Lassan széttöredezik 

körülötte minden álságos illúzió. Elkerülhetetlen 

veresége ellenére azonban 

nem fog hirtelen és látványosan összeroppanni, 

szétbomlani. Sõt! Iszonyú kemény 

összetartás fog elkezdõdni Orbán körül, 

ahol a tagság elkeseredett dühében jelentõsen 

radikalizálódik. Az õszi önkormányzati 

választásokon a Fidesz még inkább gátlástalanul 

minden pozíciót el kíván foglalni, így 

ellensúlyozva a baloldali kormányzati hegemóniát. 

Orbán európai szinteken próbálja 

majd befenyíteni az MDF-et és leblokkolni 

a szocialista nyomulást. Sikertelenül, hiszen 

nem lesz rá elég tere és ideje! Ha nem 

buknak bele idõ elõtt a gazdasági megszorításokba, 

a 2007 tavaszától beérkezõ jelentõs 

nagyságú európai költségvetési pénzek 

várhatóan hosszú távon bebetonozzák a 

szocialistákat. Magyarország politikai térképe 

lassan, de biztosan átrendezõdik! A 

bezárkózó MIÉP-tõl különváló JOBBIK 

elõtt is új lehetõségek, új kapuk nyílnak. A 

párt már idõben érzékelte és legfõbb üzenetként 

felmutatta kampányában azt, hogy 

önálló, modern, antiliberális és 

antiglobalista, radikális nemzeti pártra 

szükség van egy késõbbi jobboldali fordulathoz. 

(Nélkülünk nincs kormányváltás!) A 

JOBBIK ebben a versengésben egy fontos 

ponton, a jövõbe látás területén sikeres 

volt! Idejében felismerte azt a helyes stratégiát, 

amely a több lábon álló, egymást kiegészítõ, 

színes, jobboldali politikai szerkezetben 

jelenik meg. Nem hatalomtechnikai 

és megélhetési érdekek vezérelték kampányát, 

hanem a távlati, nemzeti célok megjelenítése. 

A Fidesz vezetése és választói ezt 

sajnos nem értékelték. Nem volt bennük 

politikai tudatosság, nem adtak esélyt a 


Harmadik Út képviselõinek, ez okozta a 

polgári párt mostani keserves bukását. Ha a 

Fidesz tudatos stratégia eredményeként békén 

hagyja, idõben segíti és „felépíti” maga 

mellett a JOBBIK fiatal mozgalmát, akkor 

ma könnyedén kormányváltás és nemzeti 

kormány lehetne Magyarországon! A Fidesz 

azonban zsigerileg örökösen irtózott a 

nemzeti érdekvédelemtõl és radikalizmustól. 

Pedig hazánkban a történelmileg tagolt 

tradicionális jobboldal mindig 65-75%-ban 

uralta a közéletet, közbeszédet és a törvényhozást. 

Orbán Viktor 16 év alatt szisztematikus 

következetességgel elérte azt, hogy 

50% alá esett a magyar jobboldal politikai 

megjelenése és képviselete. Ideje már végre 

felébredni ebbõl a nyomasztó és káros hipnózisból! 

(A publicisztika megírását követõen látott 

napvilágot (a kül- és belpolitikai fenyegetéseket 

követõen!) Dávid Ibolyának a Fidesz vezetõi 

felé megfogalmazott válaszlevele. A kemény 

tárgyalási feltételeket tartalmazó levélben 

egyértelmûen olyan kérések körvonalazódtak, 

melyeknek teljesítése esetén a Fidesz 

radikális szimpatizánsai azonnal eltávolodnának 

a polgári szövetségtõl. Dávid Ibolya célja 

ezzel a megkésett üzenettel nem lehetett 

más, mint idõhúzással és tárgyalási kezdeményezéssel 

kibújni a ráruházott bûnbak nyomasztó 

szerepébõl. Az MDF teljesíthetetlen 

kívánságaival szemben, ott van a Fidesz teljesíthetetlen 

miniszterelnöki ajánlata! Róka 

fogta csuka! Szép kerek ez a hazugságokra 

épülõ új orwelli világ!) 

Forrás: Molnár Tamás 

Nyilvánvalóan sérti a jóhiszemû és rendeltetésszerû joggyakorlás 

elvét az, aki kizárólag szavazni utazik másik választókerületbe. 

Az is nyilvánvaló, hogy ép elméjû ember tisztában van vele, 

szavazott-e már az adott választáson, akár aznap, akár két héttel 

korábban. 

És ez sajnos nem vicc. 

Valószínûleg volt csalás az elsõ fordulóban is, erre utal a sok száz 

szavazóköri jegyzõkönyvben olvasható leltár a hiányzó egy darab 

szavazólapról. Súlyosan felelõs az Országos Választási Bizottság és 

maga a törvényhozási többség, az MSZP-SZDSZ koalíció azért, 

mert nem elõzte meg ezt a helyzetet a teljesen fölösleges boríték 

elhagyásával a szavazási eljárásból. 

Most azonban másról van szó. Ez pedig nem kevésbé súlyos ügy. 

Mielõtt a részletekre térnénk, szomorú kötelességünk emlékeztetni 

rá, hogy nem kisebb személyiség, mint maga az Országos Választási 

Iroda vezetõje jelezte a minap a közvéleménynek, hogy ezzel a 

módszerrel igenis lehet élni. 

Az igazolásos szavazásról van szó. Elõször lássuk a dolog erkölcsös 

oldalát. A törvényhozó azért találta ki az igazolással a lakóhelytõl 

távol szavazás lehetõségét, mert egyfelõl mindenkit megillet 

a választójog, másfelõl bárkivel elõfordulhat, hogy éppen nincsen 

otthon a szavazás napján. A dolog tehát korrektnek tûnt. 

Csakhogy kies hazánkban vannak hagyományok is. A jobboldal 

a nyílt szavazás iránt érez vonzalmat (kitûzõk, narancsszín sálak, 

kokárda, miegymás), a baloldal pedig a névtelenséggel szeret játszani. 

Az 1947-es kékcédulás csalásban az a szörnyû, hogy az a több 

tízezer baloldali, aki részt vett benne, büszkeséget érzett, nem pedig 

mélységes szégyent. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a voksukat az 

elõzõ választásokon pénzért eladók a televíziós felvétel szerint legalább 

szégyellik, amit csináltak, viszont a láncszavazást szervezõk 

változatlanul büszkén cselekszenek, mert célravezetõ módszernek 

tartják, és akkor egyben jó módszer is. A törvény szelleme nem 

érinti meg ezeket az embereket. 

A jogszabályt fellapozva a következõt találjuk: 

3. § A választási eljárás szabályainak alkalmazása során a választásban 

érintett résztvevõknek érvényre kell juttatniuk az alábbi 

alapelveket: 

a) a választás tisztaságának megóvása, a választási csalás megakadályozása, 

b) önkéntes részvétel a jelölésben, a választási kampányban, a 

szavazásban, 

c) esélyegyenlõség a jelöltek és a jelölõ szervezetek között, 

d) jóhiszemû és rendeltetésszerû joggyakorlás, 

e) jogorvoslat lehetõsége és pártatlan elbírálása, 

f) a választás eredményének gyors és hiteles megállapítása. 

Minden választási bizottsági döntésnél a fenti alapelvek szerint 

kell eljárni, és értelmezni a jogszabályt. 

Nyilvánvalóan sérti a jóhiszemû és rendeltetésszerû joggyakorlás 

elvét az, aki kizárólag szavazni utazik másik választókerületbe. Az is 

nyilvánvaló, hogy ép elméjû ember tisztában van vele, szavazott-e 

már az adott választáson, akár aznap, akár két héttel korábban. 

Levonható az elsõ következtetés: akirõl bebizonyosodik, hogy 

már leadta a szavazatát, az nem szavazhat még egyszer. Aki kétszer 

szavaz, csal. Igaz ez arra is, hogy ép elmével a választópolgárnak 

tudnia kell, vajon az a mandátum, amelyrõl egyszer már szavazott, 

gazdára talált-e. 

Ilyenformán tehát egyértelmû: törvénysértés, csalás az, ha valaki 

a választás második fordulójában elhagyva az elsõ fordulóbeli 

lakhelyét úgy szavaz, hogy elõbb már ténylegesen részt vett egy 

mandátum kiosztásában. 

Boldogabb országokban eme trükközés ellenszeréül találták fel a választói 

névjegyzéket, pontosabban azt, hogy a választás elõtt mindenki 

személyesen dönt arról, hol kíván szavazni, és csak ott szavazhat. Megoldás 

lehetne az is, hogy kizárólag egyetlen választói névjegyzék van 

minden kerületben, és nem lehet utazgatni szavazni a második fordulóra. 

Aki élni akar a jogával, hozzon ennyi áldozatot érte. 

Ki kell mondanunk: aki azért megy másik választókerületbe szavazni, 

mert eredeti lakhelyén az elsõ fordulóban már eldõlt a szavazás, 

az csaló. 

Az OVB hivatalos közlése szerint az április 23-ai második választási 

fordulóra kiadott igazolások száma 46.144. Mivel minden 

egyes választást egyetlen szavazat is eldönthet, ez a szám rendkívül 

magas. Kellõ rosszindulattal és logisztikai munkával megoldható, 

hogy sérüljön a választópolgárok egyenlõ választójoga, és ezzel a 

demokratikus választás egész eredménye egy szervezett kisebbség 

által irányított módon alakuljon. 

Van-e ellenszer? Igen, van. Két dolgot kell leszögeznünk. Elõször 

is: a törvény rossz, mielõbb meg kell változtatni, akár áttérve az 

egyfordulós rendre, akár a névjegyzékre, akár más megoldásra. Sürgetõbb 

a második kérdés: 

Miként lehet megakadályozni az esetleges április 23-ai jogsértéseket? 

A megoldás a jogalkotó kezében van, tehát az OVB-ében, 

legfeljebb esetleg az Alkotmánybíróságéban. Ha ezek az intézmények 

hallgatnak, akkor a szavazatszámláló bizottság kerül nehéz 

helyzetbe, ugyanis: 

1. a bizottság alapfeladata a fent idézett alapelvek betartása 

és betartatása. Nem tûrheti szó nélkül, ha választási csalás gyanúját 

érzékeli. Viszont a hathatós fellépés ellen szól az, hogy 

2. Az OVI vezetõje kifejezetten felhívta a figyelmet az 

imént kifejtett módszer törvényességére. Ez egyébként aggályossá 

teszi Rytkó Emília szerepét, sõt felveti az õ felelõsségét, hiszen a törvény 

alapelveit neki is tiszteletben kell tartania. 

Mit tehet a választópolgár? Sajnos õ van a legrosszabb helyzetben: 

ha csalással megváltoztatják választókerületében az eredményt 

(például a várhatóan gyõztes jelölt 55 szavazattal veszít, miközben 

120 vendégszavazó volt), nem léphet fel jogszerûen. 

Ha csak egyetlen ilyen eset lesz is, az az egész választás tisztaságát 

kérdõjelezi meg, „hála” az OVI vezetõje bejelentésének. 


Az elsõ forduló után a választást narancsos bukta felzabálása híven 

tükrözi annak a cinikus, intellektuális töltet nélküli, velejéig 

hazug, önjelölt politikai- s fináncorligarchiának a tobzódását, 

amely a választási kapmány során -s persze már jóval elõtte is - súlyosan 

fertõzte az alapvetõen jó és becsületes, vakon hívõ, nem 

túlzottan képzett emberek lelkét, tudatát. 

E túszul ejtett tömeg nem is sejti, hogy fedezékként használja 

õket Gyurcsány Ferenc s a mögötte rejtõzködõ korrupt kommunista, 

privatizációs ügyeskedõ jogkijátszó, jelentõs befolyással 

rendelkezõ társadalmi réteg. 

Volt KISZ káderek, kommunista apparatcsikok elképesztõen 

gátlástalan üzleti vállalkozásainak-visszaéléseinek, bûncselekménygyanús 

ügyleteinek eltüntetéséhez, álcázásához hatalom és jó 

félrevezetett tömeg szükségeltetik. 

Ezek az emberek elõre menekülnek. 

Egészen jól haladnak...! 

Élvezik hát a megtévesztett milliók vakbizalmát, a globalisták s 

egyéb pénzhatalmi körök féltõ- óvó támogatását. 

E két véglet nélkül nem lehetne demokráciát mímelve kifosztani 

a magyar nemzetet! 

Még egy fontos, nem elhanyagolható tényezõ hat erre a sokat 

szenvedett és bizony megis tévesztett magyar népre- s ez pedig a 

média! 

Egyetlen példa: a házban, ahol lakom, családommal gyûjtöttük a 

kopogtató cédulákat. 

Kérdezzük az egyik lakót- minimálbéren tengõdõ, megviselt, ötvenes 

éveiben járó férfi -, a FIDESZ- jelöltnek odaadja-e? 

Bizonytalankodva idõt kért. 

Néhány nap múlva ismételt kérdésünkre azt felelte: úgy gondolja, 

mégse a Fideszre adja majd szavazatát. 

-Miért? -kérdeztük. 

- Mert Havas Henrik olyan csúnya dolgokat mond Orbán Viktorról 

- felelte... 

- Ki az a Havas Henrik?! - csattant fel feleségem. 

Így jellemezhetem tömören a helyzetet. 

Hát a média így s ennél persze még jóval bonyolultabban hat a 

kiszolgáltatott, egyoldalúan és elfogultan tájékoztatott tömegekre. 

Ezeknek az embereknek a zöme vakon hisz a médiagengszterek 

pincérpolitizálásának. 

A hamisságot, a hazugságot valóságként fogják fel, értékelik. 

Kiszolgáltatottá válnak s akként szavaznak is. Sokan akaratlanul, 

így tudat alatt is is szolgálják az õket túszul ejtõ, hatalmi tébolyban 

tomboló vezéreket. 

Most, hogy két hetünk lehet - Húsvét ünnepnapjait is beszámítva 

- a második fordulóig, minden újságíró, rádiós-televíziós kolléga 

lelkiismeretére apellálok: a magyar nemzet nagy bajba került. 

Ne szolgálják ki kritika nélkül a posztkommunistákat! 

Ne legyenek az Orbán Viktort démonizáló pártok eszközei! 

A robbantással fenyegetõk félelemkeltése nagyjából kudracot 

vallott. 

Ám a lélektani hatása él, immár persze fél évszázada. Egy 

Gyurcsány Ferenc 1980-as évekbeli múltját elemzõ-feltáró dokumentumfilm 

harninckét alkotója nem merte a nevét adni 

munkájához! 

Ide jutottunk. 

A magyar értelmiség hallgató, bennünket bizony eláruló többségének 

is meg kellne szólalnia! 

Egy korrupt kormány nem megbukni, hanem tovább uralkodni 

készül. 

Hatalmas adósságot halmozva fel, növelve a munkanélküliséget. 

A mezõgazdaságot, a magyar gazdákat tönkre tette. 

Nemzettestvéreinket - akik lélegzet-visszafojtva figyelik az eseményeket- 

kiszolgáltatta a többségi államoknak! 

Súlyos megszorító intézkedéseket kell hoznia - majdan esetleges 

gyõzelme után- egy minimális társadalmi támogatottságotis alig élvezõ 

kormánynak - ha megalakulhat egyáltalán. 

A forint bármelyik pillanatban összeomolhat, maga alá temetheti 

a csõd. 

Hazudnak, hamisítanak, elhallgatnak fontos adatokat. 

Prédává válhat a földre rogyó ország s népe! 

Kisebbségbõl ugyan lehet, de nehéz kormányozni. 

Higgadtan, de óriási erõvel, szívós kitartással készüljünk hát a 

második fordulóra. 

Nagy elszántsággal gyõzve meg fiatalokat, gazdákat, a vidéknek 

a jelenlegi kormány által is sok megpróbáltatásnak kitett 

áldozatait! 

Menjenek szavazni, jól választani... 

Jusson eszükbe, melyik kormány nem fizette ki a nekik jogosan 

járó támogatásokat, mely kormány teszi lassan-lassan földönfutóvá 

õket? 

Erõs nemzeti összefogásra lenne szükség! 

Hogy megmenthessük a magyar nemzetet. 

El kell kerülnünk azt az alkotmányos válságot, amely fenyeget 

bennünket! 

A magyarság megnyomorítását! 

Imádkozzunk hát a Jóistenhez. 

Miként Mindszenty József bíboros- hercegprímás mondotta: 

„Ha lesz egymillió magyar imádkozó, nyugodt leszek.“ 

Imádkozzunk hát! 

M. Szabó Imre 

És hogy milyen ez a balról kívánatos jobboldal? Elõször is nem üti az orrát mások dolgába. Ücsörög szép kulturáltan az Országgyûlésben, szorgalmasan 

nyomogatja az igen gombot a haza üdvére, meg néha a nemet, hiszen végül is õ az ellenzék. Rá sem hederít a kormánypártok uniós támogatások körüli 

babrálására, mert nem az elcsordogáló közpénz számít, hanem hogy a maradékból azért épül autópálya meg orvosi rendelõ. A normális jobboldal a 

határon túli magyarok ügyével sem idegesíti magát, mert nem szabad bosszantani a szomszéd országokat, nehogy az Unió végül megharagudjon ránk, 

mert már megint kavarjuk. 

A normális jobboldal a nemzet egységét tekinti mindenek elõtt, így a kettészakítottság megszüntetése érdekében nem kínálja föl magát használható 

alternatívaként. A szorgos, ám túlságosan átpolitizált hétköznapokban megfáradt magyar választópolgár ugyanis megérdemli, hogy a cimborákkal sörözve 

ne kelljen közéleti dolgokról vitatkoznia, meg hogy legalább este, a híradó közben ne zaklassák mindenféle politikai izével. A normális jobboldal szerint 

egyébként hazánkban hibátlan médiaállapotok uralkodnak, a piac úgy is eltartja a normális lapokat és televíziókat, a hirdetõknek pedig jogukban álla 

példányszámokat és a nézettséget figyelmen kívül hagyva elhelyezni a pénzüket. 

Magyarán a normális jobboldal rémisztõen hasonlít a baloldalra. Viszlát, demokrácia! 

Dévényi István – Heti Válasz 


Eltapsoltatott legalább tíz- vagy inkább húszmilliárd a mi pénzünkbõl, 

illegálisan, persze, szarrá kampányolta magát az ország, aztán 

ez a vége: ott vagyunk, ahol voltunk. 

Egy-két százalék ide vagy oda – hát nem mindegy? De, sajnos, 

nagyjából mindegy: a két nagy párt, fej-fej mellett, vagy micsoda 

micsoda mellett, mert az már nem is fej, hanem fuj. 

A két miniszterelnök-jelölt tévévitája a teljes pompájában mutatta 

meg a magyar politikai elitben rejtõzõ szellemi energiákat: ennek 

társaságnak két, vitán felül legtehetségesebb példánya ostoba ripacskodással 

és a legátlátszóbb hazudozással gondolja leginkább megszólítani 

remegõ kezû választóit, és másfél óra alatt annyi marhaságot 

hord össze, amennyibõl egy gyöngébb képességû humorista is évekig 

eléldegélhet. 2010-ben a Fidesz nyugodtan indíthatja Tahi Tóth 

Lászlót, az MSZP meg Szombathy Gyulát. Vagy fordítva. 

A racionalitás a tömeg ovációja közepette néhány éve már kiszavaztatott 

a magyar demokrácia rendszerébõl 

A racionalitás a tömeg ovációja közepette néhány éve már kiszavaztatott 

a magyar demokrácia rendszerébõl, úgyhogy a fejlemények 

ennek megfelelõen zavarba ejtõen illogikusak néha. 

Máris bajban vagyunk, ha csak azt az apró tényt próbáljuk magyarázni, 

miszerint a rendszerváltás óta eltelt tizenhat év messze 

legszarabb kormányzati teljesítményét az a garnitúra nyújtotta, 

amelyet a választók most visszatapsolnak éppen. 

Erõs, jól fejlõdõ, kiegyensúlyozott gazdaságot sikerült nem egész három 

év alatt adósságokban úszó, ikerdeficittõl sújtott, omlásveszélyes 

izévé zülleszteni. Jó, ezt még nem Gyurcsány Ferenc kormánya követte 

el, hanem Medgyessy Péteré, amelynek Gyurcsány csak minisztere és 

állítólag egyik legbefolyásosabb tanácsadója volt. Gyurcsány Ferenc 

épp csak nem tett semmit azóta, hogy átvette a kuplerájt. 

De tényleg, kedves magyarok, beszéljünk komolyan: mit lehet várni 

egy újabb MSZP-SZDSZ-kormánytól? Hogy majd hirtelen azt 

mondja, bocsánat, eddig hazudtunk, és igazából nagyon gyorsan adókat 

kéne emelni, lefaragni, szigorítani? Amikor pontosan az a helyzet, 

ami 2002-ben volt: megint nyakukon egy alig néhány mandátummal 

soványabb, kõkemény ellenzék, jó elõre bekészített csalásvádak és legendák, 

készenlétben a kis hídlezárásra, utcai hõbörgésre bármikor 

kapható szabadcsapatok. Majd pont mostan kezd el népszerûtlenkedni, 

amikor megtalálta a népszerûség csodareceptjét? Jön majd a 

Gyurcsány 2.0, felhasználóbarátabb, energiatakarékosabb, gyorsabb, 

tisztább, szárazabb, aki lehántja magáról Lári Ferit, nem ripacskodik 

többé, hanem térül-fordul, lefarag, megszorít és keménykedik? Az, 

aki sunyi módon hétfõn, a választási mizéria kellõs közepén tetette 

közzé a rettenetes hiányadatokat? Ugyan. 

...hogyan lesz lefaragás, megszorítás meg reform? 

Tehát 2002-t sikerült elõállítani megint, bár valószínû azért, 

hogy a balos kormánytöbbség néhány mandátummal erõsebb lesz, 

de még ha 20-30 képviselõvel több ül is majd a kormányoldalon, mi 

a különbség? Lesz itten nagyobb társadalmi támogatottság, bizalmi 

tõke meg ilyenek? Ha nem, akkor meg hogyan lesz lefaragás, megszorítás 

meg reform? Kisebb állam? Kevesebb önkormányzat? (Az 

egészségügy szót már ide sem merem írni, mert egészségügyi reform 

ebben az országban a büdös életben nem lesz, nyilván, a havonta 

milliós hálapénzeket hazateherautózó fõorvosok lobbija összekapaszkodva 

a súlyosan megvezetett szerencsétlenekkel minden kísérletet 

megakadályozott eddig is, és mindig megvannak a megfelelõ 

szövetségesei vagy az egyik vagy a másik oldalon. És ezeknek van 

pofájuk arról öblögetni, hogy az egészség nem üzlet.) 

Vagy: van még az legendaszerû politkuséknál, hogy a helyzet kikényszeríti 

majd a változtatást, tehát ha Gyurcsány el akarja kerülni 

az államcsõdöt, akkor nincs más választása, minthogy elõrántsa 

Urbán László exfideszes majdnem-pénzügyminiszter és nemzetközi 

hírû bankszakember szállóigévé vált mondását: más a kormányprogram 

és más a választási program. Aztán fantasztikus kommunikációs 

képességeit latba vetve megpróbálja majd kimagyarázni, 

hogy miért kell rosszabbul élni, amikor arról volt szó, hogy majd 

jobban. Ilyen politikát egy ellenzéki pozícióból kormányra kerülõ 

párt könnyebben beadhatna a választóinak, mondahatná, hogy a 

költségvetés rosszabb helyzetben van, mint valaha is gondolta, 

hogy az elõzõ kormány eltitkolt, elsunnyogott egy csomó dolgot, itt 

most nem lesz adócsökkentés, nem lesz tébécsökkentés, itt most 

megszorítás lesz, mert szarban a haza. De mit mondhat Gyurcsány? 

Nem hazugozhatja le saját magát! 

Summa summarum: ez a politikai erõ bizonyult jobbnak a 

2006-os országgyûlési választások elsõ fordulójában. Képzelhetik, 

milyen a vesztes. 

...ennyien szeretik a zászlólengetõs, hagymázas operettpolitikát, 

a többi magyar meg nagyon nem. Sokan szeretik, de nem elegen. 

A vesztes olyan, hogy négy év alatt képtelen volt kitalálni bármit, ami 

vonzó lehetne a lelkes rajongótáboron kívül bárki másnak. Négy év alatt 

képtelen volt elhitetni bárkivel - a rajongótáboron kívül - hogy rendbe 

tudja rakni mindazt, amit a szocialisták szétbarmoltak. Hogy képes lenne 

józan, kiszámítható politikára. Csak a futballmeccsekre való kis rigmusait, 

jelszavait ismételgette, tanította a sok lelkes rajongónak, zavarta egymás 

után a színpadra a fékezett habzású hírességeket Nemcsák Károlytól 

Balázs Péteren át Kuldlik Júliáig, és annál boldogabb volt, minél nagyobb 

tömegrendezvényen halhatta viszont a betanítottakat. Kétmillió és még 

egy-kétszázezer ember fogékony ezekre a dolgokra, ennyien szeretik a 

zászlólengetõs, hagymázas operettpolitikát, a többi magyar meg nagyon 

nem. Sokan szeretik, de nem elegen. Annyian, amennyi szavazattal még 

pont nem lehet kormányozni. Pech. Vagy kisebb ország kell, vagy több 

rajongó. (Ezzel kapcsolatban, tetszenek emlékezni, azt ötlötte ki a jobbos 

think tank, hogy talán a határon túlról kellene még szavazókat importálni. 

Nagy siker volt ez az ötlet is. Mínusz fél százalék legalább.) Ez a vesztes 

addig ringatta magát saját látomásos költészetébe, hogy elveszítette a 

kapcsolatot a valósággal, és az utolsó hónapokban képes volt a frontra 

deszantolni néhány súlyosan zavart okkultistáját, akik inkább a 

Lipótmezõre vezetõ harmadik út stopposai lehetnének, semmint harcképes 

pártkatonák. 

Ez a vesztes olyan okosan taktikázott, hogy fölzabálta saját szövetségeseit, 

és maga ellen fordította azokat, akik kormányra 

segíthették volna. 

...a Fidesz ezt a választás az MDF legnagyobb támogatásával sem 

tudná megnyerni. 

Most meg megpróbálja rákenni a többször megalázott, tönkretenni 

próbált szövetségere a vereséget. Ez a mûvelet matematice is necces 

és átlátszó: a Fidesz ezt a választás az MDF legnagyobb támogatásával 

sem tudná megnyerni. Fele annyi esélye sincs, mint 2002-ben volt, 

tessenek végignézni a választókerületeket, és gondolkodni: most nem 

tudnak akkora rohamot kivágni, mint négy éve, mert ezt a rohamot 

az elsõ forduló elõtt kivágták, és az ellenfelük nem a szájtáti 

Medgyessy, hanem a jóval ambiciózusabb és életrevalóbb Gyurcsány. 

De hagyjuk a vesztest, õ most már nem érdekes. 

Az talán érdekesebb, hogy vajon miért az SZDSZ az egyetlen 

párt, amelyik több szavazatot kapott, mint 2002-ben? 

Miért az a párt, amelyik látványosan impotens volt minden 

olyan ügyben, amelyet rábíztak, minden tárcája botrányok sorát 

produkálta? Miért az, amelyik liberális pártként asszisztált az utóbbi 

tizenhat év legkevésbé liberális gazdaságpolitikájához? Miért az 

arctalan, észrevehetetlen, töketlen SZDSZ? 


Két megfejtés lehetséges: éppen a Fidesz antiliberális rohamai 

tudták megmozdítani (Schmitt Pál: „A mozgósítás gyümülcsöt hozott“) 

azokat a választókat, akik ugyan utálják az SZDSZ-t (is) 

töketlensége, elvtelensége, bénasága miatt, de nem bírják a buzizást 

meg a körmösözést, és azt gondolják, hogy talán mégis jobb, ha 

van néhány magát szabadelvûnek nevezhetõ faszi a parlamentben, 

fékentartandó amazokat. 

A másik ok lehetne Kovács Pisti, a plakátgyerek: bármennyire is 

banális ötlet, mûködõképes. Tény, hogy a kampány elõtt az SZDSZ 

két százalék körül álldogált. 

Idei meglepetéspártunk, a surranópályán bejutó MDF sikere 

(már amennyire siker lehet 5,04 százalék annak a pártnak, amelyik 

1990-ben kormányt alakíthatott) megint nehezen magyarázható. 

Tudnak önök mondani két olyan politikai kérdést, amelyikben Dávid 

Ibolya és maroknyi csapata komoly, markáns véleményt bírt 

volna kifejteni? Itt sem marad más magyarázat, mint a konzervatív 

körökben megjelent anitorbánizmus. 

...nem látszanak azért olyan nagyon világosan azok az elvek.. 

Mondhatnánk elvhû konzervativizmusnak is, hiszen a Fidesz piacellenes, 

posztkádárista szólamait egy rendes konzervatív élbõl utasítja 

el, dehát nem volt mindig ilyen kényes ízlésû az MDF, ugye, és nem 

látszanak azért olyan nagyon világosan azok az elvek még, amelyek 

minden aktuálpolitikai érdek ellenére vezetnék a pártot. 

Dávid Ibolya a lehetõ legkellemesebb helyzetben van most: két, 

sokmilliárd forintos biznisz fölött diszponáló politikai tömb keresi a 

kegyeit. 

Arra még korai volna fogadásokat kötni, hogy 5,04 százalékból 

Ibolya képes lesz-e fölépíteni egy tíz százalék körüli, stabil közép- 

pártot a „se Fidesz-se MSZP“ stratégiával. Arra sem lehet fogadásokat 

kötni, hogy nem lesz újabb párthasadás a Fidesz támogatásának 

visszautasításából. A legutóbbi hírek szerint helyi szinten, a központ 

ellenkezõ álláspontja ellenére már megkezdõdtek a tárgyalások 

egyes Fidesz-jelöltek támogatásáról, és a Szentkirályi utcában is 

megvan még a régi jó szalámizó kés. Meg miféle alap egy konzervatív 

építkezéshez az, hogy végül is kormányra segítik a baloldalt? 

Vagy legalábis nem tesznek meg mindent, hogy megakadályozzák. 

Vajon van-e a csonka-MDF-ben elég intellektuális erõ ahhoz, 

hogy programmá gyúrja a nyers antiorbánizmust, és a két ostoba, 

visszataszító dinoszaurusz között okos kis emlõsként elfoglalja a 

jobbközepet? Mindenestre aggasztó jel, hogy Dávid Ibolya többet 

használja az „európai értelemben vett“ kifejezést, mint Ledvai Ildikó 

és Szili Katalin együttvéve. Hogy Anettka, Földi László és 

Schmuck Andorék MDF-es flörtjérõl ne is beszéljünk. 

*** 

Ennek a választásnak a legnagyobb gyõztese nem a magát hat 

százalékra fölküzdõ liberális párt, de nem is a saját maga számára is 

váratlanul életben maradt MDF, hanem egy gyanús körülmények 

között meggazdagodott milliárdos, Gyurcsány Ferenc, aki két éve 

teljesen reménytelen állapotban vette át a Magyar Szocialista Pártot, 

úgy, hogy még párton belül is többen gyûlölték, mint ahányan 

bíztak benne. Gyurcsány megtette azt, amire 1990 óta egyetlen 

pártvezetõ sem volt képes: így vagy úgy, de négy évnyi pocsék kormányzás 

után is nyerni tudott. Gyurcsány képes volt visszaadni a 

szocialisták hitét, visszaadta az önbecsülésüket, megtanította õket 

rendesen kampányolni, arcot és szívet adott nekik. Most már csak 

észt kéne. 

Forrás: U. P. – Index 

Európában még jobboldali politikusok, 

köztük vezetõk is örömmel, széles mosollyal 

fogadták a magyarországi választások 

elsõ fordulójának eredményeit - 

mondta Eörsi Mátyás SZDSZ-es politikus, 

az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyûlése 

liberális frakciójának vezetõje. 

„Fontos visszajelzés lehet mindannyiunk számára, 

hogy Európa inkább a koalíció mellett 

van“ - szögezte le Eörsi, a szocialista-liberális 

kormánykoalíció sikerére utalva. Eörsi a parlamenti 

közgyûlés ülésszakán vesz részt 

Strasbourgban, s ott alkalma volt találkozni, 

tárgyalni nagyon sok konzervatív európai politikussal 

is. 

Mint az MTI-nek telefonon elmondta, 

neki az a benyomása, hogy az európai jobboldal 

igazából két dologban érdekelt Magyarország 

kapcsán: hogy az ország európai 

legyen, s hogy a magyarországi konzervatívok 

is legyenek európaiak. 

Eörsi - aki a 46 ország liberális képviselõibõl 

álló ET-frakció vezetõjeként a legmagasabb 

nemzetközi parlamenti tisztséget betöltõ 

magyarországi politikusnak számít - 

elmondta: beszélt Jean-Claude Juncker luxemburgi 

kormányfõvel, az eurózóna elnökével, 

José Manuel Barrosóval, az EU-bizottság 

elnökével és Wolfgang Schüssel 

osztrák kancellárral, az EU soros elnökével, 

akik mindhárman kereszténydemokrata 

politikusok, a Fideszt is tagjai közé fogadó 

Európai Néppárt vezetõ politikusai. S bár 

„ezekbõl idézni nem illik, csak azt tudom 

mondani, hogy nagy öröm fogadta, széles 

mosoly fogadta a magyarországi választási 

eredményeket“ – közölte a magyarországi 

politikus. 

Eörsi nem csak e három vezetõvel beszélt, 

de számos konzervatív képviselõvel, a 

parlamenti közgyûlés különbözõ országaiból 

érkezett tagjaival is. S mint elmondta, a 

parlamenti képviselõtársak még sokkal szabadabban 

fogalmaztak mint az EU-bizottság 

elnöke, vagy az EU soros elnöke. „Persze 

nem beszéltem mindenkivel, de akik 

hozzám jöttek - s most jobboldali képviselõkrõl, 

az EPP prominenseirõl van szó - azt 

mondták, hogy szeretnének egy modern Fideszt 

látni, Orbán Viktorban ezt nem látják, 

s megkönnyebbülést éreznek a tekintetben, 

hogy a csillagok mai állása szerint 

Orbán Viktor nem tudja folytatni“ - közölte 

Eörsi Mátyás. 

S hozzátette: a pártkapcsolat (azaz hogy 

ki melyik pártcsoporthoz tartozik, ki kinek 

szövetségese) nem áll mindenek felett. Erre 

a kijelentésre egyébként az európai politikában 

éppen Juncker jelenti a bizonyítékot. 

A luxemburgi miniszterelnök, az EU legrégebben 

hivatalban lévõ kormányfõje (akit 

tavaly az év európai emberének választottak) 

ugyanis nagyon jó barátságban van 

Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnökkel, 

noha egyikõjük kereszténydemokrata, 

a másik pedig baloldali politikus. S 

másfél héttel ezelõtt Juncker volt az, aki 

nyilvánosan szembehelyezkedett az Európai 

Néppárt álláspontjával. Miközben ez 

utóbbi Olaszországban tartotta kongresszusát, 

hogy ezzel is segítsen az újraválasztásáért 

küzdõ Silvio Berlusconinak, az EPP 

egyik vezetõ politikusának, Juncker 

kijelentette, hogy Európa jobban járna Berlusconi 

ellenfelének, Romano Prodinak a 

gyõzelmével. 

(MTI) 


A Fidesz vezérkarának két napig senki 

nem merte megmondani az eredményt. 

Döntetlenrõl, sõt gyõzelemrõl hadováltak. 

Vigyorogtak, mint a vadalma, 

endorfint termeltek, exportra. A kampányban 

már bemutatott csodafegyver 

egyik utolsó díszlövése: szégyentelen, 

senkinek sem hihetõ kamu. Veszíteni 

nem tudnak, hát eljátsszák, hogy gyõztek. 

A valóság az, hogy a koalíció nyert, a Fidesz 

pedig veszített. 

ZAKÓ A TURKÁLÓBÓL 

A „nemzeti oldal” fogalma: hazugság. 

És nagyon halványak az esélyei, hogy fordítson 

az eredményen. „Persze van a csoda”, 

mondja Orbán Viktor. Végül is Dávid Ibolyának 

bejöttek az ereklyék. Esetleg lehetne 

még egy olyan sztori, hogy betörnek hozzá, 

és ellopják az okkult kegyszereit. Nincsenek 

tartalékok, sem emberben, sem retorikában; 

nincs már mit ígérni, nincs mivel 

ijesztgetni, nincs már annyijuk se, mint eddig 

volt. Innen nehéz felegyenesedni is, 

nemhogy nyerni. Az eredmény világos cáfolata 

annak a blõd ostobaságnak, hogy õk 

lennének a nemzet, az emberek, a teljes 

bioszféra. Hogy õk a mindenség mínusz 

Gyurcsány Ferenc. Hárommillió-kétszázezren 

írták a programot? És abból egymillió 

nem szavazta meg? Röhej. Pont ugyanúgy 

röhej, mint Csurka, aki szerint két százalék 

magyar él ebben az országban. Maga a nemzeti 

narráció, ha lehet így nevezni, az bukott 

meg. A „nemzeti oldal” fogalma: hazugság. 

Nem ti vagytok a nemzet, nem ti vagytok az 

emberek. 

És Dávid Ibolya most beleveri Orbán orrát 

a szarkupacba, amit szövetség címén 

maga alá csinált négy év alatt. Semmi oka 

nincs épp most behódolni. Elég, ha leül egy 

csendes sarokba, és egy kosár nyugtatóval 

megvárja a Fideszrõl leváló tömegeket. Kiváló 

pozícióban van, ugyanis õ nem csinált 

segget a szájából, nem próbálta konzervatív 

mezben elõadni Kádár Jánost. Hamarosan 

újraosztják a jobboldali piacot, amit épp a 

tönkrevert MDF alól halászott el a Fidesz 

tíz évvel ezelõtt. Dávid Ibolya elõvásárlási 

joggal mehet shoppingolni a kiárusításra. 

Hazaviheti trófeának a zakót, amit Orbán 

túrt magának. És tévedés, hogy a konzervatív 

szavazók a Fidesz hatalomra segítését 

várnák tõle, mert hiszen a konzervatív 

politika nem az, hogy kitûzzük a kuplerájra 

a nemzetiszín lobogót. 

HIGHWAY TO HELL 

A tévedhetetlen, a távolba tekintõ. A vezénylõ 

tábornok úr. 

Orbán sokat kockáztatott, bár azt hitte, ezzel 

nem lehet veszíteni. Kétszeres a katasztrófa. 

Lement kutyába, lement az abszolút nullára, 

egy kézzel se kapaszkodott már semmilyen 

koherens világnézetbe, hogy mindkettõvel 

szórhassa az ígéretet. A Fidesz ma egy ideológiai 

káosz, egy politikai turkáló. Olyan szövetség, 

amely vesztesen nem maradhat egyben, 

mert eddig is egyvalami tartotta össze: az 

érdek. A remény, hogy a gyõzelem után mindenkinek 

jut valami. A remény tartotta meg 

a szavazóit is, akik úgy okoskodtak, valóban 

vállalhatatlan a Fidesz itt-ott, valóban idiótákat 

futtat, valóban irreális kommunista ígéretekkel 

kampányol - de ha ez kell a gyõzelemhez, 

ha ez kell ahhoz, hogy aztán jól kormányozzanak, 

akkor tegyék, amit tenniük 

kell. Oké, pusztítsák ki vagy legalább sértsék 

meg örökre az összes szóba jöhetõ szövetségest 

is, ha muszáj. De akkor nyerjenek mindezzel 

egy jó nagyot. 

Orbán Viktor azonban ezt is elcseszte. A 

végtelenül kínos, csak az elsöprõ gyõzelemmel 

legitimálható szavazatmaximáló stratégia 

is kevés volt. Vagy túl sok: mesévé lényegült 

át már hónapokkal ezelõtt. És azzal, 

hogy egyszerre tette tönkre a pártját és vesztette 

el a választást, kivégezte a saját mítoszát. 

Aki ezer évente egyszer születik. A tévedhetetlen, 

a távolba tekintõ. A vezénylõ 

tábornok úr. 

A rendszerváltás legnagyobb hatású fõszereplõje 

búcsúzik. 

A rendszerváltás, a korai magyar demokrácia 

legnagyobb hatású fõszereplõje csomagol. 

Illendõ volna a második forduló 

után méltón, ágyútalpon elbúcsúztatni. De 

leginkább azt érdemelné, hogy csináltasson 

róla az új kormány egy egymilliárdos nagyjátékfilmet, 

amiben Eperjes Károly játszaná 

õt, Kerényi Imre rendezésében. Méltó emlék 

lenne, és közönségsiker. Jó, nem egy 

Götterdämmerung, de van olyan dráma, 

mint amikor meghalt a Jockey Ewing. 

AHOGY ESIK 

Magasról zuhan, van még néhány hete, 

amíg leér. 

Azt hitte, mindent ért. Vesz egy nagy mintát, 

átlagol egyet, és nyer. Épített maga köré 

egy teljesen beteg struktúrát, amely elzárta 

elõle a valóságot. Azt hitte, szentül hitte, 

majd mindenki beveszi, hogy õ tényleg 

meghallgatott hárommillió embert. Fel se 

fogta, hogy már rég nem áll vele szóba 

összesen annyi. Olyannyira, hogy a közelében 

sem akadt egyetlen normális ember, aki 

szólt volna elõre, hogy legalább a totál hihetetlen 

kamukat ne dobja már be. Hogy ne 

punkt az SZDSZ mozgósításán dolgozzon, 

ha már nekik maguknak nem sikerült megpendíteni 

a szabadságtémákat: ne oldja el a 

fundamentalista keresztény vámpír nyakörvét. 

Ne akarjon Magyarországon lengyel 

kottából énekelni, pláne olyanból, amely 

odaát is csak egy ronda kormányválsághoz 

volt elég. Hogy picit hihetõket hazudjanak, 

és ismerjék be, amit már nem lehet tovább 

tagadni. Egy józan tanácsadó sem akadt. Elhitték, 

hogy nyílik még a sárga rózsa. 

Álmok álmodója most felébredt, és a keze, 

az bizony, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves 

barátaim, a bilibe, abba lóg bele. De még pár 

percig bizonygatja, hogy nem bili az, hanem 

szenteltvíz, és épp most avatják pápává. A 

miniszterelnökséget át is engedi. Mindent jól 

csinált, nem hibázott. Eddig minden rendben 

van. Magasról zuhan, van még néhány hete, 

amíg leér. Hajrá. A következõ felvonás arról 

szól, hogyan puffan. 

Forrás: Tóta W. Árpád – Index 

A Klub Rádió fórumáról kivett hozzászólás tehát a következõ volt: „Tegnap reggeli történet: a római Malév gép személyzete tájékoztatja az utasokat, 

sajnos Rómában rossz idõ van, a repülõtér egyelõre nem fogad, késünk. (Telefon haza, járjanak utána a neten, mi van Rómában. Kiderül, hogy semmi.) 

A helyzet fokozódik: a személyzet tájékoztat, hogy a pilóta a rossz idõ miatt nem vállalhatja a leszállást. Késés, ki tudja, meddig. (Újabb telefon, 

nézzenek utána jobban, mi van Rómában. Válasz: Rómában még mindig ragyogó idõ van.) Egyszer csak megjelenik a gépen Szájer és a fidesz néppárti 

frakció + Orbán Viktor és leánya (valószínûleg a katolikus és nem a muzulmán.) Láss csodát: a gép pillanatok múlva elindul. Van comment: Egy ország, 

ahol néhány, a VIP-váróban whiskizõ fütyi miatt egy gép utasait megvárakoztatják, az Balkán. És most még hatalmon sincsenek.“ 


Az ideális SZDSZ-es egy önzõ, korlátokat alig ismerõ, magának élõ karrierista, aki imádja 

a színes bõrûeket, és rajong a másságért. - A Szabad Demokraták Szövetségérõl – 

A kiváló, angol, baloldali történész, Bill 

Lomax szerint a baloldali magyar értelmiség 

egy jelentõs része nem demokrata, hanem 

olyan liberális, aki továbbra is felsõbbrendûnek 

hiszi magát. Ezt a jelenséget tartja a 

szerzõ „a leninisták újraébredésének liberális 

mezben.” 

A jogfolytonosságot sugallja az SZDSZ 

emblémája is, ugyanis a hivatalos szimbólum 

komoly elõélettel rendelkezik. A piros-fehér-zöld 

madarakat - még 1981-ben, április 

negyedikét ünnepelve - Darvas Árpád tervei 

alapján kezdte röptetni plakátjain az 

MSZMPKB.Érdekeséselgondolkodtató, 

hogy az SZDSZ vezetõit mindez nem zavarja. 

A szabad demokraták már 1991-ben felismerték, 

hogy nincs esélyük a politikai hatalom 

megszerzésére, ezért azonnal nekiláttak a 

volt kommunisták erkölcsi-politikai rehabilitációjának. 

Ezt a célt szolgálta az úgynevezett 

Demokratikus Charta. Viszonzásul az utódpárt 

- MSZP - 1994-ben kormányzati pozícióba 

emelte addigi legszélsõségesebb ellenfelét, 

a baloldali ellenzékbõl lett úgynevezett 

demokratikus ellenzék pártját, az SZDSZ-t, 

akik ezzel elárulták a rendszerváltozás ügyét. 

Szembefordultak egykori önmagukkal, addig 

hirdetett elveikkel. Az SZDSZ lényegében 

1991-tõl a kádári struktúrák tovább élését 

segítette, ideértve a szükséges személycserék 

akadályozását is. Hiába állítja ma néhány 

alaposan elhasználódott SZDSZ-es politikus 

(Népszabadság, 2006. április 4.), hogy õk a 

rendszerváltozás igazi örökösei, ezt tényekkel 

képtelenség igazolni. Erkölcsi tõkéjüket régen 

felélték. Ki hisz ma már a tehetségtelen 

Demszky Gábornak? Vagy annak a Petõ 

Ivánnak, akit származása - valamint a 

Tocsik-ügyben való érintettsége - miatt félreállítottak, 

és aki még apja ávós múltját sem 

ismerte? Fodor Gábor és Magyar Bálint sokat 

tettek a magyar közoktatási rendszer szétveréséért, 

lezüllesztéséért. Nem a Fidesz került 

távol a „rendszerváltás örökségétõl”, hanem 

az SZDSZ az egykori antikommunista 

identitásától. 

A mai parlament pártok közül az Orbán 

Viktor vezette Fidesz a rendszerváltozás 

egyedüli örököse. Ez a párt ma a nemzeti érdekek 

védelmezõje, a parlamentáris polgári 

demokrácia, a jogállam és a szociális piacgazdaság 

elkötelezett híve. Ugyanez nem 

mondható el az SZDSZ rendszerváltozásért 

aggódó politikusairól. 

Az SZDSZ legnagyobb problémája, hogy 

soha nem tudtak mit kezdeni a magyar történelem 

alapvetõ kérdéseivel. 

Vezetõinek szocializációja miatt valójában 

sohasem értették az antikommunista és 

baloldalellenes indulatok lényegét. Sosem 

tudtak mit kezdeni a határainkon túl - a Kárpát 

medencében - élõ 5 milliós magyarság 

megoldatlan problémáival. Hallani sem 

akartak Trianonról. Nem vállalták a folytonosságot 

a történelmi Magyarországgal. Idegenkedtek 

a magyar nemzet ezer éves szimbólumaitól, 

kultúrájától, szokásaitól. Nem 

tudtak hogyan viszonyulni a történelmi egyházakhoz. 

Politikai eszközként használták a 

magyarországi zsidóság ügyét. 

Pierre Bourdieu világhírû francia tudós 

szerint az SZDSZ által (is) képviselt neoliberalizmus 

olyan, mint az AIDS: a védekezõ 

rendszert támadja meg. Az SZDSZ valódi 

céljaira az eddig elért eredményekbõl következtethetünk. 

Az elmúlt másfél 

évtizedben a legfontosabb törekvéseik közé 

tartozott az állami vagyon mindenáron való 

és teljes privatizációjának biztosítása, a reprivatizáció 

megakadályozása. A szabad demokraták 

a tulajdonnal rendelkezõ nemzeti 

középosztály létrehozása helyett a külföldi 

rablótõke valamint a multinacionális cégek 

beáramlását favorizálták. Féltek a magyar, 

keresztény középosztály megerõsödésétõl. 

Biztosították a késõ kádári struktúrák tovább 

élését, és a médiaelit hatalmának átmentését. 

Valószínûleg néhányuk családi 

érintettsége miatt lényegében ellenezték a 

történelmi igazságtételi törvény elfogadását, 

a múlt teljes körû feltárását, különös tekintettel 

az 1945 és 1956 között 

történtekre. Asszisztáltak a kommunizmus 

bûneinek relativizálásához, szélsõséges liberalizmusukkal 

pedig akadályozták a nemzeti 

közösségek újjászületését. 


Egy SZDSZ-es rendezvény szórólapján 

felsorolták hívószavaikat. „Egyén, szabadság, 

siker, nyitottság, verseny, sokféleség, 

döntés, felelõsség, függetlenség, tolerancia.” 

Szó sincs nemzetrõl, hazáról, családról, 

szolidaritásról, szubszidiaritásról, méltóságról, 

munkáról, kultúráról stb. Az ideális 

SZDSZ-es egy önzõ, korlátokat alig 

ismerõ, magának élõ karrierista, aki imádja 

a színes bõrûeket, és rajong a másságért. 

Elõrehaladott állapotban van a magyar 

közoktatási rendszer szétverése, évszázados 

prioritások megváltoztatása. Az SZDSZ úgy 

készül a piac kiszolgálására, hogy közben 

számûzi a piacképes tudás megszerzését biztosító 

követelményrendszert az oktatási intézményekbõl. 

(Ha csak Magyar Bálinton 

múlna, akkor az SZDSZ-es plakátokon szereplõ 

Kovács Pistibõl felnõtt korára egy 

nemzeti identitás nélküli, brummogó, 

biszexuális konzumidióta lenne.) 

Az SZDSZ az amerikai neokonzervatívok 

által favorizált globalista erõk és eszmék 

gátlástalan kiszolgálója és képviselõje. 

Jelentõségük és befolyásolási képességük 

sokkal nagyobb annál, mint amennyit társadalmi 

támogatottságuk indokolttá tenne. 

Ennek egyik legfõbb oka, hogy a közvélemény 

alakításában döntõ szerepet játszó 

írott és elektronikus médiumokban valamint 

a szórakoztatóiparban az SZDSZ-es, 

balliberális orientációjú szellemiség a meghatározó. 

KOALÍCIÓS TÖRTÉNETEK 

Amikor Medgyessy Péter miniszterelnökrõl 

2002. júniusában kiderült, hogy 1978-tól 

1984-ig D-209-es számú ügynökként a kémelhárításnak 

dolgozott, az SZDSZ minden erkölcsi 

alapot nélkülözõ pragmatikus politizálása 

ismét leleplezõdött. Kis János, az SZDSZ 

korábbi elnöke egyértelmûen fogalmazott: 

Medgyessynek mennie kell! (Magyar Hírlap, 

2002. június 19.) 

Azon a keddrõl szerdára (18-ról 19-re) 

virradó éjszakán az SZDSZ parlamenti frakciója 

elõször 17:3 arányban megvonta bizalmát 

az ügynök miniszterelnöktõl, majd egy 

újabb szavazáson már 12:4 arányban támogatásáról 

biztosította Medgyessy Pétert, 

mert „azt nem tartották járható útnak, 

hogy átadják a hatalmat a jobboldalnak” – 

fogalmazott lényegre törõen Kuncze Gábor. 

A hatalom megtartása mindennél fontosabbnak 

bizonyult. Ezzel a kommunistákra 

jellemzõ attitûddel az SZDSZ ismét bizonyította: 

már régen megszûnt önálló politikai-erkölcsi 

entitás lenni. Ekkor hagyta el 

pártját az SZDSZ elsõ elnöke - és sokáig 

meghatározó politikusa - Kis János filozófus. 

Õt követte Hack Péter, aki nem csak 

az SZDSZ-ben, de a Hit Gyülekezetében is 

vezetõ szerepet játszott, és aki ma így fogalmaz: 

„Ahhoz, hogy az SZDSZ harmadik 

pólussá váljon, a pártnak vissza kell szereznie 

a demokráciába, a piacba, és a versenybe 

vetett hitét. (…) a radikális megújulás 

pedig lehetõséget teremtene a harmadik 

erõvé válásra. Ehhez a pártot jelenleg 

vezetõ politikusoknak túl kellene lépni 

saját személyes érdekeiken. Valóban rajtuk 

múlik!” (Hetek, 2006. január 20.) 

2004. augusztusában a szocialista párton 

belüli zûrzavart kihasználva, az SZDSZ 

gyorsan csatlakozott az MSZP-n belüli elégedetlenkedõkhöz, 

így viszonylag gyorsan 

sikerült lemondatni a pozíciójára minden 

szempontból alkalmatlan Medgyessy Péter 

miniszterelnököt. Utódja, a puccsista 

Gyurcsány Ferenc milliárdos, a KISZ KB 

egykori titkára, Medgyessy fõtanácsadója, 

majd bukott ifjúsági-és sportminisztere. 

Gyurcsány a köztársaság elsõ olyan miniszterelnöke, 

akire soha senki nem szavazott, 

egyetlen demokratikus megmérettetésen 

sem vett részt. Hatalmát kizárólag a két baloldali 

párt választott tisztségviselõinek, 

illetve küldötteinek köszönheti. Legitimitása 

azóta is kétséges. 

Az SZDSZ-ben zajló folyamatokat, a hatalomhoz 

való elvtelen ragaszkodást, az erkölcsi 

alapú politizálás feladását Eörsi István 

„magyarbálintosodásnak” nevezte. 

Kuncze Gábor ennek az „elmagyarbálintosodott” 

pártnak a kirakatembere. 

A VÁLSÁG TÜNETEI 

A Medgyessy-ügy utóhatásaként 2003-ban a 

tisztújító küldöttgyûlésen a háttérbe szorított 

Bauer Tamás és Fodor Gábor ellentámadásba 

ment át, és követelték az SZDSZ megújítását, 

önálló identitásának erõsítését. A 

Demszky emberének tartott Bõhm András 

parlamenti képviselõ szerint az SZDSZ sorsa 

megpecsételõdött az MSZP mellett: a 

Medgyessy melletti kiállással a saját halálos 

ítéletüket írták alá. (Csak érdekességként: a 

Medgyessyrõl és a koalícióról döntõ második 

szavazáson Bõhm is a D-209-es mellett szavazott.) 

A vége természetesen az lett, hogy a 

megélhetési politikusok Kuncze vezetésével 

megtörték a fanyalgók ellenállását, és maradt 

minden a régiben: az egyszer már félreállított 

Bauer Tamás ismét megbukott. 

De vajon miben reménykedhettek annak 

az SZDSZ-nek a tagjai, akiknek a nevében 

- közvetlenül a nyertes választások 

után - állítólag háromfõs tárgyalódelegáció 

egyezkedett a szocialista Puch Lászlóval az 

elosztandók elosztásáról. 

Az SZDSZ-es politikusoknak lassan 

szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a 

külön hatalmi centrumot mûködtetõ 

Demszky Gábor fõpolgármester lassan tehertétellé 

válik. Vezetése alatt Budapest 

nagy része lepusztult, zajos, koszos, rossz 

levegõjû, lakhatatlan várossá vált. Aki teheti 

az agglomerációba menekül. Ilyen 

gyatra teljesítmény mellett sokat ártott a 

párt imidzsének Demszky Gábor fõpolgármester 

horvátországi nyaraló-ügye. Ennek 

kapcsán sokan felidézték Demszky korábbi 

komoly erkölcsi hiányosságait. Ezek közük 

is az egyik legkínosabb a Bajcsy-Zsilinszky 

utcai garzonlakás ügye, amelynek lényege, 

hogy az 1987-ben a disszidáló Cs. L. lakás-bérleményét 

Demszky használatára 

bocsátotta, azzal a kikötéssel, hogy ha valamikor 

mégis hazajönne, akkor visszakéri 

a lakást. Cs. L. 1992-ben hazatért. Hiába 

kereste Demszkyt, a fõpolgármester elzárkózott 

a probléma megoldása elõl. (A lakásban 

annak a Hodosán Rózának az 

öccse lakott, aki akkor még Demszky Gábor 

hitvese volt. Hodosán Róza ma Magyar 

Bálint felesége.) 

Demszky és az SZDSZ tevékenységének 

megítélésekor Budapest lakói nem feledkezhetnek 

meg arról sem, hogy a jelenlegi 

fõpolgármester az egyik oka annak, hogy 

még mindig nem készült el az új, négyes 

metró, amit az oroszok a Magyarország felé 

fennálló államadósságuk ellentételezéseképpen 

megépítettek volna. E helyett a 

Horn-Kuncze-kormány 1996-ban úgy döntött, 

hogy a szocialistákhoz közel álló Nádor 

Rt.-nek biztosít lehetõséget az államadósság 

hasznosítására… 

Ehhez képest szinte jelentéktelen ügynek 

számít, hogy Demszky Gábor gépkocsi-használatával 

kapcsolatban - állítólag – 

jelenleg is büntetõeljárás folyik a fõpolgármester 

ellen. 


Nem növelte az SZDSZ népszerûségét 

Wekler Ferenc sem, aki 2003-ban 128 millió 

forint vissza nem térítendõ állami támogatást 

vett föl a földjeire. 

2004-ben az ügyvivõi testület lényegében 

ismét kizárta az erkölcsi szempontok figyelembe 

vételét, amikor kimondták: 

Wekler Ferenc törvényesen vett fel összesen 

240 millió forint vissza nem térítendõ 

támogatást. 

Idõközben kiderült, hogy Szalay Gábor 

az SZDSZ egyik vezetõ politikusa tíz éven 

át ügynökként segítette a kommunista belügyi 

szervek munkáját. Kuncze Gábor és 

Petõ Iván próbálták menteni a menthetetlent, 

és kiálltak Szalay mellett. E kérdéskörben 

érdekes nyilatkozatot tett Végvári József, 

aki korábban õrnagyi rangban szolgált 

a kommunista titkosszolgálatoknál: „Az 

SZDSZ soraiban is voltak hálózati személyek, 

õk azonban átcsúsztak az átvilágításon. 

Úgy eshetett meg a dolog, hogy az 

MDF annyira dilettáns volt, hogy kormányzása 

alatt elmulasztotta lajstromba venni a 

megmaradt iratokat. Ez Kuncze Gábor belügyminisztersége 

alatt történt meg, éppen 

Kenedi János segítségével.” (Heti Válasz, 

2004. dec. 23.) 

Az SZDSZ-en belüli változások közül az 

egyik legjelentõsebb, hogy az Országos Tanács 

már nem választott testület, ráadásul 

tagjainak fele egzisztenciálisan is a pártvezetéstõl 

függ. Õk ugyanis a párt tisztségviselõi, 

akik hivatalból kapnak szavazati jogot. 

Így az SZDSZ-ben merõ formalitás a demokrácia: 

a pártvezetés hatalma 

ellenõrizetlen és korlátlan. 

Az SZDSZ története egyre nehezebben írható 

le és érthetõ meg az MSZP belsõ mozgásainak 

ismerete nélkül. A két pártban, illetve 

a holdudvarukban egyre több olyan személy 

található, akiknek az a közös jellemzõjük, 

hogy számukra - lényegében - mind a két 

kormányzópárt egyaránt elfogadható. Ez a 

helyzet ugyancsak a szabad demokratáknak 

kedvez, mert így az esetek nagy részében 

konfliktusok nélkül képesek szándékaikat az 

MSZP vezetõivel elfogadtatni. A kettõs 

identitással rendelkezõk száma szinte végtelen. 

Önkényesen kiragadva néhány nevet: 

Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Szabó Zoltán, 

Bársony András, Gurmai Zita, Lévai Katalin, 

Suchmann Tamás, Gellért Kis Gábor, Ripp 

Zoltán, Bolgár György, Baló György, Mester 

Ákos, Farkasházy Tivadar, Kéri László, Szabó 

István, Jancsó Miklós, Magyar Bálint, 

Petõ Iván, Eörsi Mátyás, Horn Gábor stb. 

Ez a társaság, különbözõ ügyekben erkölcsileg 

már többször megbukott, de politikai 

túlélése mindaddig biztosítottnak látszik, 

amíg a közvélemény jelentõs részével sikerül 

elhitetni, hogy az általuk létrehozott 

baloldali antifasiszta népfront a garancia a 

demokráciát veszélyeztetõ - egyébként nem 

létezõ - magyarországi szélsõjobboldal 

visszaszorítására. Ezzel legitimálják hatalmukat, 

illetve befolyásolási képességüket. 

Éppen ezért az SZDSZ és az MSZP számára 

létkérdés a nem létezõ szélsõjobboldali 

veszéllyel való riogatás. 

Az SZDSZ története során mindvégig különös 

kapcsolatokat ápolt a gazdasági élet vitatható 

szereplõivel. Az SZDSZ, illetve holdudvara 

lényegében rokonszenvérõl biztosította 

a jogerõsen elítélt Kovács Mihály és 

Kunos Péter bankárokat, a Tocsik-ügyben 

szereplõk közül Budai György vállalkozó 

mellett még aláírásokat is gyûjtöttek. Ugyanezt 

megtették a maffiózó-vezérként számon 

tartott Tasnádi Péterrel is. Fenyõ Miklós, a 

Vico cégcsoport 1998-ban meggyilkolt tulajdonosa 

állítólag mindig számíthatott az azóta 

elhunyt Vásáshelyi Miklós, valamint Petõ 

Iván, Fodor Gábor és Tom Lantos tanácsaira, 

kapcsolataira. 

2002 óta az SZDSZ politikáját Petõ Iván, 

Magyar Bálint, Horn Gábor, illetve a mögöttük 

álló politikai-és gazdasági érdekcsoportok 

határozzák meg. Kuncze Gábor pártelnök 

mozgástere mellettük minimálisnak tekinthetõ, 

hiszen õ sosem volt belsõ tagja az 

SZDSZ-t ma is meghatározó értelmiségi és 

pénzügyi-gazdasági szubkultúrának. A szabad 

demokraták gátlástalanságára jellemzõ, 

hogy éppen az a párt kampányol egy kisgyerekkel, 

amelynek tagjai a gyermekek jogai 

helyett – általában - inkább az elkövetõket 

és a deviánsokat védik, hívei a drogliberalizációnak 

és az értékek relativizálásának. A legkisebb, 

természetes emberi közösségrõl pedig 

mindig a családon belüli erõszak jut eszükbe. 

Miután az SZDSZ vidéken alig van jelen, a 

parlamenti küszöb eléréséhez Budapestre 

van a legnagyobb szükségük: a fõváros elvesztése 

az SZDSZ végleges marginalizálódásához 

vezetne. Ennek tudatában a párton belüli 

pozícióharcok gyorsan véget értek. Valószínû, 

hogy a Kunczét támogatók szívesen 

megszabadulnának az önjáróvá vált, sikertelen, 

és nem kis kockázatot jelentõ Demszky 

Gábor fõpolgármestertõl, aki viszont ebben a 

helyzetben Gyurcsány Ferenctõl vár támogatást. 

De Kóka János is Gyurcsány embere, aki 

ugyancsak esélyes lehet a fõpolgármesteri 

posztra. A nyilvánvaló érdekellentétektõl 

függetlenül, az MSZP számára is létkérdésnek 

tûnik, hogy a fõváros élén balliberális politikus 

maradjon, ezért a megfelelõ idõben 

megtalálják majd a két párt számára 

legelõnyösebb megoldást. 

Aligha véletlen, hogy a párt általános állapotáról 

és jelenlegi politikájáról még baloldalon 

is megoszlanak a vélemények. 

2006. januárjában fordult elõ elõször, hogy 

az SZDSZ megalapításában aktívan részt 

vevõ Hit Gyülekezete határozottan szembefordult 

egykori szövetségesével. Németh 

Sándor a gyülekezet vezetõje blaszfémiának 

minõsítette az SZDSZ kampányszlogenjét a 

„Jöjjön el az én országom!”-at. Kijelentette: 

elég volt a „diktatúrákból, perverz embereknek 

az országából…” 

Az SZDSZ teljes szellemi-intellektuális leépülését 

bizonyítja a párt új emblematikus figurája, 

az abszolút technokrata-pragmatista 

Kóka János. Az állami megrendelésekbõl 

meggazdagodott milliárdos, a jelenlegi kormány 

gazdasági minisztere, a budapesti 1. 

számú választókörzetben indul SZDSZ-es országgyûlési 

képviselõ-jelöltként. Az MSZP 

visszaléptette ottani jelöltjét, mert õk is Kóka 

Jánost támogatják. 

DÖNTÉS ELÕTT 

Napokkal a választások elõtt az SZDSZ sorsa 

még mindig bizonytalan: nem tudható, hogy 

társadalmi támogatottságuk eléri-e a parlamentbe 

kerüléshez szükséges öt százalékot. 

Az MSZP álláspontja nem egységes: vannak, 

akik úgy gondolják, hogy az SZDSZ beteljesítette 

történelmi küldetését és az MSZP mellett 

nincs helye és szerepe a létezõ baloldalon. 

Mások szerint a szocialistáknak szüksége van 

egy agonizáló kis pártra. 

A nem baloldali szavazók nagy része viszont 

úgy gondolja, hogy a Magyar Köztársaság 

Országgyûlésében nincs helye egy 

keresztény- és nemzetellenes pártnak. 

Forrás: Tóth Gy. László 


Vége. A Kuruc.info egyetlen konzervatív 

választót sem kíván lebeszélni a második 

fordulós részvételrõl, de vége. A jobboldali 

egypártrendszernek, az orbánizmusnak 

szülõatyástul, és a nemzeti radikalizmust 

korábbi, tagadhatatlan érdemei mellett 

végül zátonyra futtató Csurka Istvánnak is 

- politikai értelemben. A Jobbiknak még 

állhat a zászló 2010-ben. 

110 helybõl 75-öt megnyerni a második 

körben – most már – akkor is lehetetlen, ha 

minden MDF-es és harmadik utas felsorakozik 

a front jobboldalán. Menjenek csak! 

Ránk, akik mindenünket kockáztattuk már 

a ballib elleni harcban, ne foghassák, 

hogy... Meg kétségtelenül szebben mutat 

egy 49 százalékos parlamenti jobboldal egy 

47 százalékosnál. De ennyi. 

Inkább a jövõn érdemes gondolkodni, 

elébb összegezzük a tanulságokat! 

A Fidesz ügyei annyiban tartoznak a 

nemzeti radikalizmusra, hogy a polgári párt 

2002-ben már megbukott, de újra végsõkig 

erõltetett egypártrendszerû elképzelései az 

egész jobboldal vereségét okozták. 

Orbán Viktor (korábbi érdemek elismerése 

ellenszenvünk dacára neki is kijár) és 

csapata képtelen volt tanulni az ellenségtõl. 

Az MSZP másodszor is bevitte az SZDSZ-t, 

a Fidesz évek alatt felõrölte a radikális jobboldalt. 

A nyíltan is meghirdetett megosztott 

szavazat stratégiáját a szoclib rezsim pártjai 

tökélyre vitték. Ha megnézzük számos szavazókörökben 

az MSZP listás és egyéni 

eredményei közti eltérést, akkor látható, 

hogy 2-4 százaléknyi szoci szimpatizáns listán 

az SZDSZ-re voksolt, így biztosítva a 

szélsõséges kispárt bejutását, vagyis az ún. 

baloldal szavazatmaximalizálását. 

A Fidesz ellenben, évek óta pszichikai 

nyomás alatt tartva a potenciálisan 8-15 

százaléknyi radikális, EU-ellenes, markánsan 

nemzeti érzelmû szavazót, az elveszett 

szavazat hamis legendáját terjesztve elérte 

azok nagyobb részének átpártolását és 

önnön megbuktatását. 

Ahogy megjósoltuk, egy másik párt táborát 

nem lehet maradéktalanul felszívni. A 

kudarc szele érezhetõ volt, ezt is elõre jeleztük. 

3-4 százalék átpasszolása helyett a ledarálás, 

az évek óta tartó elhatárolódás és 

leszélsõségesezés stratégiája mellett döntött 

Orbán, ahogy korábban aktívan segédkezett 

az FKGP (Torgyán József, mondjon bárki 

bármit, 1998-ban a haza érdekében cselekedett 

a második körben) kinyírásában. Az 

„eredmény“ önmagáért beszél. 

Miközben például az SZDSZ-t, a valódi 

ellenséget Áderék soha nem címkézték. A 

Fidesz felelõssége is, hogy a kevésbé tájékozott 

választók elõtt a cionista gyûlöletpárt ma 

szalonképes lehet. Pokorni Zoltán 2002-ben 

nyíltan kimondta: örül annak, hogy szélsõséges 

párt nem került az Országgyûlésbe. A szadiról 

szava sem volt. A keresztényirtós, Szent 

Korona svájcisapkázós, durván egyházellenes, 

drogpárti, az erdélyi magyarságot a kínaiakkal 

azonos szinten kezelõ SZDSZ-es mentalitás 

sem volt elég ahhoz, hogy a Fidesz legalább 

verbálisan, naponta megbélyegezze ezt 

a söpredéket. Annak dacára sem, hogy a legnagyobb 

ellenzéki párt is, minden libsi elvárás 

szerinti elhatárolódása ellenére, megkapta 

az antiszemita, diktatorikus, kirekesztõ, 

gyûlöletkeltõ jelzõket, éppen a táliberálisok 

gyûlöletpapjaitól. 

A viktoriánus õrület nem mehet tovább. 

Nem lehet egy zsákba tömni EU-ellenest és 

brüsszelitát, Semjént és a holokauszt-emléknap 

bevezetõjét, Wittner Máriát és a Demokratikus 

Charta egykori hordószonokát. 

Nem hiteles dolog egy kis szájmagyarkodással 

becsalogatni a nacionalistákat, s egyidejûleg 

a kádárista szavazóknak udvarolni. Nem 

lehet szavakban Románia csatlakozásának a 

székely autonómiához való kötését pedzegetni, 

majd azt a gyakorlatban feltétel nélkül támogatni. 

Nem lehet antikommunista-keresztény 

pózt mutatni, miközben Bagó Zoltánok 

fenyegetik riválisaikat, sötét múltú 

MSZMP-s kádert indítanak egy vidéki körzetben, 

s miközben az elõtte joggal lebarmolt, 

liberális és keresztényellenes EU-alkotmányt 

csont nélkül szavazzák meg fideszék a 

szoclibbel közösen. Nem lehet minden sajtot 

egybegyúrni, Tusnádon szívet melengetõ 

nemzeti dallamokat pengetni, majd Ariel 

Saron népirtó Likudját testvérpárttá fogadni. 

Tasnádi Péter elvtársát és barátját, Csintalan 

„nemkérdezzükazelsõmillióját“ Sándort keblünkre 

ölelni, s közben a jobboldali sajtót alávetni 

és megtisztítani a nemzeti radikálisoktól. 

Munkahelyeket és polgári középosztályt 

ígérni, nem érintve a törvénytelen, posztkommunista 

rablóprivatizációt,amelynek 

következtében a gazdaság és az exállami vagyon 

90%-a a „baloldal“ vagy multicégek kezébe 

ment át. A magyar föld megvédését szajkózni, 

noha a Fidesz-kormány állapodott 

meg annak külföldi kézbe juttathatóságáról 

2001-ben az Unióval. Egység és erõ helyett 

katyvasz, tragikomikus, ezerhangú kakofónia. 

Egy ideig persze tömhetõ a kisgömböc 

megtévesztett, öncsaló, vagy megszédülõ értelmiségi 

árulókkal, de a végén, ismerjük a 

mesét: kipukkad. 

A Fidesz vezérkar erkölcsi állapotára jellemzõ, 

hogy sokan kiben vélik megtalálni a 

bûnbakot. Nem a liberós szárnyban, nem a 

pancser adatlopó részlegben, nem a lungo 

dromos verõakció felelõseiben, nem a 

Martonyi féle ex-MSZMP-sekben, nem a 

Mikolát kampány közben (!) bíráló párttársakban, 

netán A VIKTORBAN (hazánkban 

a vezetõk nem felelõsek semmiért), pláne 

nem a súlyosan terhelt és igazmondásukról 

híres Deutsch Tompikákban, és a nem is a 

Gyurcsány ellen tüntetõ magyarokat- köztük 

a megütött 13 éves kislányt - elítélõ Schmitt 

Pálban, hanem: Mikolában! Vagyis a Fidesz 

ismét igazodott a szoclib vádakhoz. Mindenütt 

a világon, beleértve a hazai kommunistákat, 

körömszakadtáig védelmezik egymást 

védhetetlen helyzetekeben is a baj, bûn, vagy 

elvtársak, pláne kampányban. A narancspártban, 

lásd elébb, nem feltétlenül. Most 

pedig össze-vissza siránkoznak az orbánizmusnak 

bedõlt egyesek, nem véve észre, 

hogy míg az ellenség foggal-körömmel védi 

övéit, addig a Fidesztõl még egy bûncselekmény 

áldozatául esett kislány sem számíthat 

feltétlen védelemre, csak mert támadója 

„más“. Ne legyünk persze igaztalanok, ki tudnak 

ám õk állni villogó szemmel is, ha 

kell. Például a köztörvényes Ártatlan Józsika 

mellett. Mit is hallhattunk róla tavaly a jó 

Pokornitól? Hogy rasszista bûncselekmény 

történt. Még Fletó is meglepõdött, hogy az 

ellenzék ráver az üzemszerû rágalomiparban. 

A Szövetség négy ilyen év után sem volt 

képes legyõzni a posztbolsevizmust. A legnagyobb 

ellenzéki párt magatartását és tetteit 

egyre inkább a ballib által kikövetelt játékszabályokhoz, 

az ún. politikai korrektséghez 

igazította, miközben a szocionisták 

soha semmiféle engedményt nem tettek és 

tesznek jobbra. Hallotta Ön Gyurcsányt, 

Kunczét, Lendvait, Eörsit a jobboldalnak 

udvarolni, akár a látszatát is felmutatni valamilyen 

nemzeti érzékenységnek? Emlékszik 

Ön, Kedves Olvasó 2004. december 

5-ére, a nemzet egyharmada elleni 

fékevesztett uszításra? Na. 


Számos szavazókörben az MSZP listás és 

egyéni eredményei közti eltérés világosan 

mutatja: nem kevés szoci adta listás voksát a 

gyûlöletpártra, tudatosan maximalizálva a 

ballib szavazatokat. Hetekig zengett a balmédia 

arról, hogy a szadesz bejutásán múlik, és 

lõn. Eközben a fideszes sajtó évek óta cenzúrázza, 

karanténba zárja, demoralizálja, nyomás, 

szinte fenyegetés alatt tartja és támadja 

a nemzeti radikalizmust az elveszett szavazat 

meséjével. Holott, ha lemásolják a sötét oldal 

stratégiáját, most egy 40% körüli Fidesz 

egészülne ki 5% Harmadik Úttal és 5% 

MDF-fel. Az összefogás erejérõl nem beszélni 

kell, hanem felkarolni azokat, akik ugyancsak 

a junta bukását óhajtják. 

Bár a milliárdokból, törvénytelenül 

kampányoló parlamenti pártokkal szemben 

80 milliós választási költségvetésbõl gazdálkodó 

Harmadik Úttól senki sem várt kormányalakítást, 

Csurka István távozása üdvös volna. 

Érdemei elismerése mellett, egészségügyi 

okokból, saját kérésére, így mondták az átkosban. 

Békésen, ha lehet, de feltétlenül. Természetesen 

a Jobbiknak is van felelõssége az elvárható 

3-5 százalékosnál rosszabb teljesítményért. 

Ám a MIÉP, és a világos üzeneteket 

élõben átadni immár képtelen, szétesett, a 

ballib sajtó által pofozógépnek használt, új szavazók 

vonzására alkalmatlanná vált Csurka a 

kampányban az amúgy is szûk médiaidõ zömét 

elvette a tehetséges, fiatal Kovács Dávid elõl. 

Ha a Jobbik venné át a Harmadik Út vezetését, 

2010-ben még komoly esélyekkel számolhatnak, 

hiszen teljes pénztelenségük és kiszolgáltatottságuk 

- a 2,2 százalékra járó állami támogatás 

felével - megszûnt. 

A jobboldal jövõje, ahogy az elmúlt 80-100 

év parlamentáris idõszakaiban mindig is, a 

többosztatúságban van. Ideális esetben szükség 

van jobbközépre a finomabb lelkeknek, például 

a Fidesz baloldalából. És égetõ szükség mutatkozik 

egy magyar Jog és Igazság típusú, a liberális 

terrorra teljesen immunis pártra, mondjuk a 

Harmadik Útból és a Fidesz jobboldalából. 

Olyan erõt kíván a haza, amely nem enged elhatárolódási 

zsarolásoknak, nem táncol a nemzetellenes 

erõknek is, nem kíván folyamatosan 

megfelelni minden külföldi elvárásnak. Nem 

avval kérkedik, hogy milyen bölcsen nem vette 

fel a kesztyût egy Gyurcsány ellen. Nem enged 

jottányit sem a nemzeti öncélokból, nyíltan 

zászlajára tûzi az Európa-szerte erõsödõ nacionalizmust, 

felül meri vizsgáltatni a privatizációt, 

nem alkalmazkodik az ellenséges médiához, 

hanem fellép ellene, megoldást kínál a 20 éve 

tartó adósrabszolgaság felmondására, szembemegy 

az EU-val is, ha kell. Mint az egyre népszerûbb 

lengyel kormánypárt bankügyben. 

Tiszta kereszténydemokráciát gyakorol, a kufárok 

közé ostorral megy, szavai és tettei közt valós 

az összefüggés. Minderre lehetõség van, de 

csak lehetõség. A langyosokat pedig úgyis kiköpi 

az Úr. 

Forrás: mb – Kurucinfo 

„Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentõ ítéletet keIl hozni. 

Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás 

bünében találod bûnösnek.” 

Pár nap múlva ötödször választja meg a magyar nép, hogy kiket küld be a Parlament 

sok vihart látott épületébe újabb négyévi kormányzásra. 

Hamis és hazug propaganda eszközeivel, teljes erõvel folyik a liberális kommunista 

szimpatizáns sajtó hadjárata, hogy a választókat becsapják, ahogy ezt tették 

az elmúlt tizenöt év folyamán. 

A megfélemlített és félrevezetett tömegek már elfelejtették, hogy azok, akik ma 

köpönyegforgatóként a NATO és az EU kegyeiért és a bebocsátásért esedeztek 

nem is olyan régen; tizenöt-húsz-huszonöt évvel ezelõtt a „dicsõséges Szovjetunió“ 

hûséges kiszolgálói, a magyar nemzet árulói és kegyetlen elnyomói voltak. 

Az 1956-os forradalmat szeretnék már mielõbb elfelejtetni a magyar néppel, 

vagy olyan megrögzött kommunistákat beállítani forradalmároknak, reformistáknak, 

szocialistáknak, akik részben elmenekültek az országból, mert féltek a jogos 

felelõsségre vonástól, de visszatértek ölni, rabolni, leverni a legszentebb és legtisztább 

forradalmat, amit a magyar történelem ismer - szovjet segítséggel. 

Ezek az árulók, a sötétben ma már nem megbújók uralják ma az országot politikai, 

gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi téren egyaránt. 

Az 1994 utáni miniszterelnök maga is szovjet érdekeket kiszolgáló pufajkás 

volt, aki egykor külügyminiszteri minõségben szidta azt a nyugati demokráciát, 

melyet kiszolgált négyévi mûködése alapján, és hozzásegítette az ország kifosztását 

a spekulánsok segítségével. Majd 2002-ben egy volt szovjet kém, a D-209-es ült be 

a miniszterelnöki székbe, és ott folytatta, ahol elõdei az ország kifosztását végezték 

teljes sikerrel, zsebüket megtömve milliárdokkal. 

A legújabb ifjonc is az õ kommunista családjukból származik, és mindent elkövet 

a sajtó útján, hogy a választókat beterelje az általuk elképzelt szocialista" karámba. 

És ezek az árulók akarnak újra hatalomra jutni! 

A tét: végre egy igazi magyar feltámadás és függetlenség elõkészítése, vagy újabb 

„szocialista rabszolgasors“ elfogadása újabb négy évre. 

Márai Sándor ezt írta az árulókról: 

„Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentõ ítéletet kell hozni. Csak akkor 

nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bûnében találod bûnösnek. 

A gyilkosnak hamarabb meg lehet bocsátani, mint az árulónak. 

A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érte. A gyilkos 

és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen érthetetlen törvény 

szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy. De az áruló a kezed szorongatja, az 

áruló a szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, fogadkozik és nyög. 

Az árulónak ne bocsáss meg soha! Az árulónak ne irgalmazz! 

Aki egyszer elárult, legyen az akárki, mindegy - annak számára nincs többé vizsga, 

mentség, feloldozás. 

Számûzzed életedbõl. részvét nélkül nézzed sorsát. 

Közösségben és magánéletben, mindenben, mindig õ az utolsó ember. 

Az áruló részére nincs mentség!” 

Magyar Honfitársaim! 

Ne felejtsétek el ezeket az örök érvényû szavakat, amikor szavazni fogtok. A sorsotok, 

gyermekeitek, unokáitok, Magyarország jövõje van a kezetekbe letéve. 

A múlt tapasztalatai alapján tisztán kell látnotok, hogy az árulók most mosollyal, 

fogadkozással akarják megszerezni és megújítani rabló hatalmukat a ti szavazataitokkal. 

Ne hagyjátok magatokat újra becsapni! 

Révffy László (Anglia) 




36 jó ha figyelünk

2006/149. szám 36 oldal!!! - Jó Ha Figyelünk

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?