2012/314. szám - Jó Ha Figyelünk

BOGÁR LÁSZLÓ AZ IMF-RŐL:
EZ VÉDELMI PÉNZ
Szerinte nem a magyar társadalomnak van szüksége hitelre, hanem
a globális pénzügyi hatalom a hitelen keresztül a függésünket akarja
biztosítani.
A globális pénzhatalmi rendszernek szüksége van arra a biztos
tudatra, hogy a hiteleken keresztül növelje a tőle való függésünket,
véli Bogár László közgazdász.
Magyarország, Európa és a világ is egyre közelebb jut azonban a
Bibó István-i gondolathoz, hogy a dolgokat nevükön kell nevezni,
mert ha egy közösség a hazugságok zsákutcájába szorul, akkor az
értelmi és erkölcsi züllés elkerülhetetlen, vallja Bogár László, aki
szerint elindultak azok az egészséges én-védő mechanizmusok, amelyek
felismerik ezt a veszélyt.
Az unió és a valutaalap 2008-hoz hasonlóan most is hitelfelvételre
szólít fel. Azonban nem a magyar társadalomnak van szüksége
erre a pénzre, hanem a hitelen keresztül a globális pénzügyi hatalom
a függésünket akarja biztosítani. Mindenképpen olyan konstrukciót
fognak ránk erőltetni, mely a függést, az állandó ellenőrzést, a felügyeletet
és a beleszólást fogja biztosítani, fogalmazott Bogár László
közgazdász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szerinte az IMF-hitel valójában ugyanúgy működik, mint a
védelmi pénz. A frankfurti vagy londoni brókerek ugyanis pillanatok
alatt el tudják érni, hogy akár tíz százalékkal romoljon a forint
árfolyama az euróhoz képest.
A globális bankok itteni leányvállalatai, vagyis a kényszerítő
hatom teljes befolyásra tett szert Magyarországon a banki, pénzügyi,
kereskedelmi, biztosítási, energetikai szférában, és minden
más, lényeges területen, még a víziközmű hálózatunkat is lenyúlták,
állítja a közgazdász.
A globális pénzügyi hatalomnak azonban nincs szüksége arra,
hogy Európa közepén egy új válsággóc alakuljon ki, ha ugyanis
Magyarországon baj történik, az Ausztriát is magával rántaná az osztrák
érdekeltségű bankokon keresztül. A globális pénzügyi hatalomnak
is érdeke, hogy legyen megállapodás, mert ahol nincs működőképes
termelés, onnan nem tudnak pénzt kivinni, ezért az lenne az
érdekük, hogy először létrejöjjenek azok az erőforrások, amelyeket
ki tudnak vinni az országból. A mostani kormány az osztozkodási
arányok módosítását szeretné elérni, tette hozzá Bogár László.
Egyre többen ismerik fel azonban, hogy egy új szövetségre van
szükség, s ez nemcsak a magyar társadalmon belül, hanem a környezetünkben,
Lengyelországban, Csehországban, a balti államokban
is körvonalazódik, és formálódik egy globális egyességrendszer is,
mert a jelenlegi hatalmi rendszerrel számos, igen nagy erejű szereplő
– például Kína, Oroszország, Irán, India – sem ért egyet, fogalmazott
a közgazdász.
(Kossuth Rádió)
ÍGY KORMÁNYOZTÁK A MAGYAR GAZDASÁGOT
1998 és 2005 között volt a magyar gazdaságpolitika
aranykora, előtte s utána sorjáznak
a tragikus tévedések – írja Gazdag László
egyetemi docens lapunknak készített átfogó
esszéjében.
1989-93 között a rendszerváltás „árát”
fizettük, keleti gazdasági kapcsolataink
megszakadtak, a szocialista iparvállalatok
csődbe jutottak, a GDP 19%-kal csökkent,
ez nagyobb mértékű visszaesés volt, mint az
1929-33-as nagy válság idején. Az infláció
1991-ben elérte a 35%-os csúcsot (a jegybank
elnöke ekkor Surányi György), megjelent
az addig ismeretlen tömeges munkanélküliség.
1993-ban a GDP arányos államadósság
elérte a 83% csúcsszintet, tényleg úgy tűnt,
hogy a magyar gazdaság (és az állam) tovább
már finanszírozhatatlan. Azonban 1994-ben
elkezdődött a spontán kilábalás, a padlót
fogott magyar gazdaság elindult végre fölfelé,
2,9%-kal nőtt a GDP, 16,6%-kal az
export. Ezt nevezi a szakirodalom Jánossy
féle helyreállítási periódusnak.
BOKROSÉK TRAGIKUS TÉVEDÉSE
A Horn-kormány első pénzügyminisztere
1994-ben Békesi László volt, aki nyolc hónapon
át nem csinált semmit, de legalább kárt
sem okozott, így kapott a gazdaság még nyolc
hónapot a spontán kilábalás folytatásához.
Gazdag László
(2008-ban aztán, a már azóta rég elfeledett
„Reformszövetség” oszlopos tagjaként adta
tanácsait Békesi. Ott volt 1994-ben a megfelelő
poszton, miért nem tette akkor? Persze a
Reformszövetség nem nyújtott semmi újat,
használhatót, afféle „kollektív Bokros Lajosként”
megszorításokat javasolt.)
Ezt a spontán kilábalást állította meg az
1995. március 12-én meghirdetett, egyébként
teljesen fölösleges Bokros-Surányi
csomag, amely tulajdonképpen eltolta a
megkezdődött fellendülést három évvel,
amely így csak 1997 második felében tudott
újraindulni. (Bővebben lásd: Nagy Pongrác:
A rendszerváltás gazdaságpolitikája, Akadémiai
K. 2004.)
A Bokros-Surányi csomag valójában a
klasszikus V alakú válságot átvitte egy W
alakzatba, vagyis az éppen megindult kilábalást
megtörve újabb válságot idézett elő.
A GDP 1995-ben (és 1996-ban) már nem
nőtt, az infláció az 1994. évi 18,8%-ról
28,2%-ra ugrott vissza (a Jegybank elnöke,
immár másodszor is Surányi György), az
emiatti kényszerű kamatlábemelés 160 milliárd
(akkori) forinttal rontotta a költségvetés
egyenlegét. (A legnagyobb adós már
akkor is az állam volt.) Katasztrofális méreteket
öltött a hazai kkv-szektor leépülése,
gyorsan nőtt a munkanélküliség, de az újra
előidézett gazdasági válság méreteit elfedte
a bejövő külföldi tőke, amely ellensúlyozta
a hazai, nemzeti tulajdonú szektor zsugorodását.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a
külföldi tőke ölébe hullott a hazai piac jelentős
része, ami főként az élelmiszergazdaságra
nézve járt tragikus következményekkel.
Az Antall-kormány idején még csak az
elhibázott jogszabályokat hozták meg az elsietett
privatizációról, ám maga a privatizáció
döntő részben a Horn-kormány alatt zajlott
JÓ HA FIGYELÜNK! 81