ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

gondokon. Bármennyire sok bizonytalansággal és szorongással járt is a
rendszerváltást követô gazdasági és társadalmi átalakulás, a támogatási kérelmek
jelentôs része mégis meghallgatásra talált. Mi több, az adományozók
tábora nemcsak népesebb lett, de aktívabb is (18. ábra és I. melléklet 2.
tábla).
1993-ban még az adományozók alig több mint egyharmada, 2004-ben
már fele adott egyszerre pénzbeni és természetbeni támogatást is. Ez a növekedés
jórészt a csak természetbeni támogatást nyújtók rovására következett
be. Sokkal ritkábbá vált a kizárólag a nélkülözhetôvé vált tárgyak átengedésére
korlátozódó jótékonykodás, megnôtt a természetbeni és a pénzadományok
együttjárásának gyakorisága. Ugyanakkor a csak pénzt adományozók
aránya – bár valamelyest szintén csökkent – továbbra is jelentôs
maradt.
Ez a különbség valószínûleg a kétféle adomány eltérô természetével függ
össze. Aki pénzt ad, az feltétlenül olyasmirôl mond le, aminek maga is hasznát
vehetné. Döntését ennek megfelelôen valódi jótékonyságként éli meg, s
ezzel nemcsak ilyen irányú lelki szükségleteit elégíti ki, hanem valószínûleg
úgy érzi, hogy társadalmi kötelezettségeinek is eleget tett. A természetbeni
adományozás nem feltétlenül kelt ugyanilyen jóérzést, hiszen az esetek
nagy részében az adakozó valójában olyan tárgyaktól szabadul meg, amelyekre
már egyáltalán nincs szüksége. A gyerekek kinôtt ruháinak, megunt
játékainak, a halott családtagok ruhatárának, a cserére ítélt bútoroknak,
háztartási gépeknek a rászorulókhoz való eljuttatása sokszor jobban hasonlít
a lomtalanításra, mint a valódi jótékonyságra, így bizonyára az érzelmi
„hozadéka” is csekélyebb. Ugyanakkor maga az adományozási folyamat
szembesítheti a támogatót a szegénység problémájával, megismertetheti
annak mélységeivel, s – ami legalább ilyen fontos – kapcsolatot teremthet
az adománygyûjtô szervezetekkel. Ha ez utóbbiak megfelelô szakmai hozzáértéssel
végzik a dolgukat, akkor a kapcsolat tartóssá válhat, és a természetbeni
támogatást idôvel pénzadományok is kiegészíthetik.
Mindenképpen ilyen kapcsolatokra, egyfajta elkötelezôdésre van szükség
ahhoz, hogy az adományozás ne egyszeri aktus, hanem rendszeres tevékenység
legyen. Úgy tûnik, hogy az elmúlt évtizedben e tekintetben is bekövetkezett
némi javulás (I. melléklet 3. és 4. tábla), valamelyest nôtt a rendszeresen
adakozók aránya 30 Bár az adományozók mintegy fele még 2004-
ben is fôleg alkalmilag segített, ez a tevékenység már csak egész kis részüknél
számított kivételesnek. A tipikus az volt, hogy az emberek rendkívüli
30 Sajnos a pénzadományok gyakoriságára vonatkozó 1993-as és a 2004-es adatok
összehasonlíthatósága erôsen korlátozott, mert a kérdést a két adatgyûjtés során különbözô
formában tettük fel. 1993-ban külön vizsgáltuk a magánszemélyeknek és a szervezeteknek
nyújtott pénzadományok rendszerességét, 2004-ben pedig valamennyi pénztámogatásra
összevontan kérdeztünk.
82