ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

gatartás szoros összefüggést mutat az állampolgárok társadalmi-demográfiai
jellemzôivel, társadalmi beágyazottságával. A nôk jobb adományozók,
mint a férfiak. A legjobb adományozók az aktív korú (30–60 éves), konszolidált,
2 gyermekes családban élô, jól képzett, magas társadalmi állású, viszonylag
nagy, több különbözô forrásból származó jövedelemmel bíró, a
fôvárosban vagy nagyobb vidéki városokban lakó állampolgárok, akik
nemcsak támogatóként, hanem tagként is kötôdnek önkéntes szervezetekhez.”
(Czakó és szerzôtársai, 1995, 8. old.) Azt feltételezzük, hogy ezeknek a
jellemzôknek a társadalmi meghatározottsága sokkal erôsebb annál, semhogy
egyetlen évtized alatt komoly változások következhetnének be. 25
Elképzelhetônek tartjuk viszont, hogy az adományozás indítékai és a jótékonysággal
kapcsolatos attitûdök érzékelhetô mértékben változtak. Az
mindenképpen biztosra vehetô, hogy 1993-hoz képest javult az állampolgárok
informáltsága. Jóval többet tudnak (jót is, rosszat is) a nonprofit szervezetekrôl,
sokkal több jótékonysági akcióról szereznek tudomást, többet
hallanak és olvasnak az adományok felhasználásáról, a segítségükkel elért
eredményekrôl. Ennek véleményformáló hatásai feltehetôleg az attitûdkérdésekre
adott válaszokban is kimutathatók. Ha nem is túl magabiztosan,
megkockáztatjuk azt a hipotézist, hogy a magyar adományozó az elmúlt évtizedben
valamelyest tárgyilagosabbá és tudatosabbá vált, motivációi között –
a hagyományos jótékonysági, szolidaritási késztetések, érzelmi indítékok
mellett – a korábbinál talán nagyobb súllyal szerepelnek a támogatás céljára,
hasznosulására és a támogatott szervezetek megbízhatóságára vonatkozó
megfontolások.
A fentiekben megfogalmazott kutatási kérdések megválaszolásához és a
hipotézisek teszteléséhez szükséges empirikus „alapanyagot” természetesen
ebben a fejezetben is az 1993-as és a 2004-es reprezentatív adatgyûjtés
adatbázisai szolgáltatják. Az összehasonlíthatóság érdekében mindkét esetben
a teljeskörûsített adatokat elemezzük. Ezen túl még egy fontos módosításra
van szükség.
Az 1993-as felvétel – mint a korábbiakban már említettük – csak a felnôtt
(18 éves és idôsebb) lakosság adományozási szokásait és önkéntes tevékenységeit
vizsgálta, de a 2004-es kutatás során az adatgyûjtést kiterjesztettük
a 14–17 éves népességre is. 26 Ahhoz, hogy az adományozás idôbeli
változásainak elemzését teljesen korrekt módon végezhessük el, vizsgálatunkat
kénytelenek vagyunk a felnôtt lakosságra korlátozni. Ebben a feje-
25 Ha a két reprezentatív adatgyûjtés eredményei között igen nagy különbségek mutatkoznának,
akkor – igazság szerint – inkább módszertani, kérdezéstechnikai problémákra
kellene gyanakodnunk, mint a társadalmi valóság drámai változására.
26 Ennek elsôsorban az új típusú önkéntesség megjelenésével (Czike – Bartal, 2005)
kapcsolatos, a könyv elsô részében részletesen ismertetett hipotézis tesztelése volt a célja.
77