ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

összege ötszörösére (reálértékben 40 százalékkal) nôtt. Ennek alapján okkal
feltételezhetjük, hogy a lakossági adományok teljes összege, valamint az
adományozók száma is emelkedett. Kézenfekvônek látszik ugyanis, hogy a
bôvülô civil szféra lakossági támogatottsága nem az egyéb típusú adományok
rovására növekedett meg. Természetesen nem zárható ki, hogy a
mind több kéréssel és mind változatosabb formákban ostromolt, de korlátozott
anyagi lehetôségekkel bíró potenciális adományozók esetenként választani
kényszerülnek. 24 Valószínû azonban, hogy ilyenkor inkább az azonos
típusú adományok címzettjei és nem a különbözô adományozási módok
között választanak. Például az egészségügyi és a környezetvédelmi alapítványtól
érkezô támogatási kérelem valószínûleg „versenyben” van egymással,
de aligha befolyásolja azt, hogy a kérelem címzettje ad-e pénzt a
koldusnak, jegyet vált-e az árvízkárosultakat támogató jótékonysági koncertre,
vesz-e tombolajegyet az iskolai rendezvényen, küld-e karácsonykor
játékot vagy élelmiszereket a rászoruló családoknak.
Jóval bonyolultabb, nehezebben megválaszolható az a kérdés, hogy az
SzJA 1% felajánlásának a lehetôsége milyen hatással van az adományozási
hajlandóságra. Az új támogatási forma bevezetésekor számos szakértô és
gyakorlati szakember attól tartott, hogy az 1%-os nyilatkozattal az adófizetôk
egy része „letudottnak” fogja tekinteni a civil szervezetek támogatását
(Gerencsér, 1999; Mészáros–Sebestény, 1997). Ennek a veszélyét nehéz lenne
tagadni. Ugyanakkor az is elképzelhetô, hogy az 1%-ok megszerzése érdekében
intenzíven kampányoló, az elért eredményeikrôl rendszeresen beszámoló
civil szervezeteknek sikerül oly mértékben megnyerni támogatóik
bizalmát és jóindulatát, hogy azok nemcsak adófizetôként, hanem adományozóként
is hajlandók legyenek részt vállalni a programok finanszírozásából.
Az 1%-os kampányok jóvoltából szerzett ismertség és jóhír nem is csak
a közvetlenül érintett, hanem más nonprofit szervezetek adománygyûjtési
akcióit is sikeresebbé teheti. Mindezeket (valamint a fent már idézett statisztikai
adatokat is) figyelembe véve megkockáztathatjuk azt a hipotézist,
hogy az 1%-os felajánlások és az adományozási hajlandóság között pozitív a
korreláció; aki adófizetôként támogatja a nonprofit szervezeteket, az saját
pénzébôl is nagyobb valószínûséggel hajlandó a jótékonykodásra.
Összefoglalva és általánosítva: azt feltételezzük, hogy a nonprofit szektor
fejlôdése és a civil szervezetek támogatásszerzési erôfeszítései érzékelhetô mértékben
befolyásolták a lakossági adományok alakulását. Szerepet játszottak
azok növekedésében, és hozzájárultak a belsô szerkezet lassú változásához.
Ugyanakkor nem látszik valószínûnek, hogy számottevôen változott volna
az adományozók társadalmi-demográfiai összetétele. Az 1993-as kutatás ezzel
kapcsolatban a következô megállapításokra jutott. „A jótékonysági ma-
24 Az is elôfordulhat, hogy zaklatásként élik meg a túl sok megkeresést, és védekezésül
bezárkóznak, gondolkodás nélkül minden kérést elutasítanak.
76