ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

zakhoz nem kapcsolódókat) kell megcélozni. Ôhozzájuk nyilvánvalóan nehezebb
eljutni, de az adományszervezô szempontjából jórészt „kiaknázatlan
piacot” jelentenek. Mivel adományozási szokásaik még nem alakultak
ki, elképzelhetô, hogy olyan ügyeknek is megnyerhetôk, amelyek a többiek
körében nem népszerûek. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy az eddigi
felhívásokra nem voltak fogékonyak, tehát mást kell nekik kínálni, s az is
lehet, hogy egészen más módokon: kreatívabban, több empátiával, nagyobb
meggyôzô erôvel, más adománygyûjtési módszerek bevetésével.
Különösen fontos célcsoportot jelentenek a személyi jövedelemadó 1%-
ának felajánlását elmulasztók. A civil szférának elemi érdeke lenne, hogy
ebben a körben áttörést érjen el. Ha ezeket az adófizetôket valamilyen számukra
is fontos civil kezdeményezés kapcsán sikerülne adományozásra
bírni, akkor utána már valószínûleg az 1%-os nyilatkozatot is kitöltenék.
Ezzel – az adományösszeg és az 1% megszerzésén túl – a Nemzeti Civil
Alapprogramon keresztül a szektorba áramló költségvetési támogatás is
növekedhetne.
A nonprofit szervezetek adományszerzési stratégiájának kialakításához
szintén fontos háttér-információ lehet kutatásunknak az a megállapítása,
mely szerint a magyar lakosság adományozási magatartása az elmúlt évtizedben
a tradicionális jótékonyság irányába tolódott el. A támogatások alapvetôen
a rászorultak megsegítését, a közösségi célokat, nem pedig az adományozók
saját érdekeit szolgálták Az adományoknak a korábbinál jóval
nagyobb hányada áramlott az egészségügyi és szociális területre, s az adományozás
legfôbb indítékaként a támogatók többsége a segítségnyújtásból fakadó
örömöt jelölte meg. Ugyanakkor a jótékonykodás motivációjában fokozódó
mértékben mutatható ki a mintakövetés, valamint a státusteremtés
és a közösségi kapcsolatok kiépítésének szándéka is. Az adókedvezmények
igénybevétele mint motiváló tényezô (nyilvánvalóan e kedvezmények csökkenése
miatt) eltûnni látszik.
Ezek a tendenciák arra utalnak, hogy valami nincs teljesen rendben a
nonprofit szervezetek adományszervezési tevékenysége körül. Bármennyire
örvendetes is, hogy a részvétre alapozott gyûjtôakciók kiemelkedô sikereket
érnek el, a többi terület háttérbe szorulásába aligha szabad beletörôdni.
Valószínûleg a jelenleginél sokkal árnyaltabb és differenciáltabb megközelítésekre
lenne szükség. A látványos és személytelen óriáskampányok
mellett meg kellene próbálkozni a kisebb, célzottabb és személyre szabottabb
adománygyûjtô munkával, amely tartós kapcsolatot alakíthatna ki a
reménybeli adományozókkal. Kár lenne lemondani az érdekek mentén történô
mozgósításról. Több alkalmat kellene kínálni az állampolgároknak arra,
hogy a közvetlen környezetük szépítése, a szûkebb közösségük fejlesztése,
az általuk igénybe vett közszolgáltatások javítása érdekében is adakozzanak.
Szintén nagyon fontos volna, hogy a civil ernyôszervezetek felvegyék a
harcot az adományozás adókedvezményének növelése érdekében. Ennek a
137