ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

zottan kétségbe vonják a megállapítás igazságát. Ennek megfelelôen az átlagpontszámok
is meglehetôsen magasak.
Szintén nagyon kevesen kételkednek abban, hogy az egyesületek, civil
szervezetek mozgósítani tudják az embereket. A teljes egyetértés azonban
ritkább, az adományozók körében 40 százalék körüli, a nem adományozóknál
nem egészen éri el a 18 százalékot. A jócskán 3, sôt, a felsô ötödnél 4
fölötti átlagpontszám inkább annak köszönhetô, hogy az állítást nagyjából
vagy csak részben helytállónak ítélôkkel alig-alig állnak szemben olyanok,
akikre a teljes elutasítás volna jellemzô.
A negatív véleményekrôl – 3 alatti átlagpontszámuk alapján – azt mondhatjuk,
hogy ezeket az adományozók egyértelmûen elutasították. Nem értettek
egyet azzal, hogy a legtöbb alapítványt pénzek elrejtésére hozták létre,
s hogy a nonprofit szervezetek fôleg politikával foglalkoznak, és alkalmatlanok
a társadalmi gondok enyhítésére. A nem adományozók körében
valamivel több kétség fogalmazódott meg, de az átlagpontszám náluk is
csak az átpolitizáltsággal kapcsolatos kritika esetében érte el a részleges
egyetértést jelzô 3-as értéket.
Összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy a magyarországi nonprofit
szervezetek lakossági megítélése jónak mondható. Bár a nem adományozók
véleménye valamivel kevésbé kedvezô, mint az adományozóké, tömegesen ôk
sem fogalmaznak meg lesújtó kritikát. Megnyerésüknek tehát valószínûleg
nem rosszak az esélyei. Ebbôl a szempontból különösen fontosnak tûnik,
hogy sikerül-e velük kapcsolatot teremteni, javítani az informáltságukat,
bôvíteni a civil szférára vonatkozó ismereteiket
Információáramlás, kapcsolatépítés
A kutatás indításakor teljesen biztosra vettük, hogy ez az informáltság
1993-hoz képest számottevôen javult. Minden jel erre mutatott, hiszen
idôközben megnôtt a civil szervezetek száma, szaporodtak és egyre professzionálisabbak
lettek a civil rendezvények és jótékonysági akciók. Az 1%
bevezetését követôen mind gyakoribbá, már-már általánossá váltak az adófizetôk
jóindulatának megnyeréséért indított kampányok. Okkal hittük tehát,
hogy az állampolgárok ma már sokkal többet hallanak és olvasnak a
nonprofit szervezetekrôl.
Ez volt a kutatási hipotézisek megfogalmazása során elkövetett legnagyobb
tévedésünk. Pedig intô jel lehetett volna az a közismert és igen szomorú
tény, hogy az 1%-ot felajánlók arányát az évek során minden erôfeszítés
ellenére sem sikerült számottevôen növelni. Az is óvatosságra inthetett
volna bennünket, hogy – más jelekbôl is érzékeljük – némileg megtört a
civil szféra fejlôdésének kezdeti lendülete. A kilencvenes évek elejének lelkesedését
sok helyen váltotta fel a kiábrándulás és a fásultság, a nonprofit
130