ÖNKÉNTESSÉG, JÓTÉKONYSÁG, TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ - MEK

szeti és társadalmi környezetének állapota közvetve a személyes haszonfüggvényét
is befolyásolja. E logika mentén könnyen megszülethet a felismerés,
hogy a jóléti szolgáltatások színvonalának emelése, a szegénység enyhítése,
vagy a természeti és kulturális értékek megóvása érdekében érdemes önkéntes
anyagi áldozatokat hozni. Különösen kézenfekvô ez a gondolatmenet
a mai Magyarországon, ahol az oktatási, egészségügyi és szociális intézményeknek
sokszor már a mûködôképesség fenntartásához is szükségük
van az állampolgárok önkéntes vagy félönkéntes hozzájárulásaira.
Még közvetlenebb kapcsolat lelhetô fel az egyéni érdek és az olyan kulturális,
mûvészeti, illetve szabadidôs szervezeteknek nyújtott támogatások
között, amelyek szolgáltatásait az adományozó maga is igénybe veszi. Ez az
érdek különösen azokban a helyzetekben tudatosítható, amikor valamilyen
kiemelkedô produkcióra, rendezvényre csak úgy kerülhet sor, ha annak finanszírozásához
az egyéni adományozókat is sikerül mozgósítani. 44
A felhasználói érdek azonban nem az egyetlen lehetséges motívuma a
hasonló típusú, nagy presztízsû szervezeteket és rangos eseményeket segítô
adományoknak. Az is gyakran elôfordul, hogy az indíték valójában a státusteremtés,
a társadalmi tekintély kivívásának szándéka (Collins–Hickman,
1991).
Mindezeken a racionális megfontolásokon túl, vannak az embereknek
olyan pszichológiai szükségleteik is, amelyeknek a kielégítését a jótékonysági
akciók igen hatékonyan szolgálhatják. Az empirikus vizsgálatok (Archambault–Boumendil,
1998; Hodgkinson és szerzôtársai, 1992; Ruddle–Mulvihil
etc.) egybehangzóan kimutatták, hogy a megkérdezettek többsége a
másoknak nyújtott segítségbôl fakadó jóérzést és belsô elégedettséget jelölte
meg adományai legfôbb motívumaként. Ebben az értelemben a jótékonyság
nem más, mint az önmegvalósítás eszköze. Szintén jól ismert jelenség a
személyes tapasztalatokból, megélt szenvedések emlékébôl táplálkozó részvét
és szolidaritás, valamint az az irracionálisba hajló igyekezet, amellyel az
emberek mintegy engesztelô áldozatként és lelkiismeretüket megnyugtatandó
próbálnak a gyógyíthatatlan betegségek, katasztrófák, háborúk áldozatain
segíteni. Nagyon valószínû, hogy a szorongások enyhítésének és a
pozitív önkép fenntartásának igénye legalább olyan erôs belsô késztetést jelent,
mint azoknak a szándékoknak és törekvéseknek az együttese, amelyek
a saját érdekek józan mérlegelésébôl fakadnak.
Szintén sok hétköznapi tapasztalat, elméleti és empirikus elemzés támasztja
alá azokat a megállapításokat, amelyek az adományozási magatartás
jellegzetességeit nem az egyéni érdekekre és szükségletekre, hanem a
44 Mint Henry Hansmann (1986, 20. old.) kimutatta, ilyen érvekkel a kiemelkedô
elôadómûvészeti események résztvevôinek mintegy 40 százaléka rávehetô volt arra, hogy
a belépôjegyért a hivatalos árnál lényegesen magasabb összeget fizessen.
116