folia4 - NYME Természettudományi Kar

kis textíliát a szekrényben őrzik, zsírpapírba csomagolva, és csak temetésükkor kerül elő. Hitük szerint
Mária erről ismeri fel őket, megvédi őket minden veszélytől, és a haláluk után felviszi őket a mennyországba.
Férfiakat és nőket egyaránt imakönyvvel és rózsafüzérrel a kezükben temetnek el. Az öltöztetést,
a koporsóba helyezést ma már a temetkezési vállalkozó végzi. A gyászhuszárok helyezik el a
kellékeket, még az aprópénzt is, ha megkéri őket a család. Megfelelő módon kell felkészíteniük az
elhunytat, hiszen a temetés szertartása előtt a hozzátartozók, miközben sírnak a nyitott koporsó fölött,
ellenőrzik, hogy rendben van-e a koporsó és a halott.
A temetés szertartása alatt a közeli hozzátartozók a koporsó közelében igyekeznek elhelyezkedni
– minél közelebbi a hozzátartozó, annál közelebb. A halott házastársa, gyerekei, unokái, testvérei
a temetkezési vállalkozó által kihelyezett székeken ülnek, közvetlenül a koporsó mellett.
Korábban a családtagok a többi gyászolóval szemben ültek illetve álltak, a koporsó túloldalán. Ma,
mivel a temetkezési vállalat kocsijának kell a hely a pakoláshoz, mindenki a koporsó jobb oldalán
foglal helyet.
Néhány évtizede még általános elvárás volt, hogy sirassák a halottat. Temetés előtt a templomi
gyászmiséről érkező női hozzátartozók a hullaházban nyitott koporsóban fekvő halottjuk felett fennhangon
zokogtak, és közben elénekelték-kiabálták a halálesetet és a hátramaradottak sanyarú sorsát. A
leghangosabban a koporsó leszögelésekor, majd pedig a sírnál, a földbe helyezésekor sirattak. A
siratásból mind a halottról, mind a hozzátartozók hozzá fűződő viszonyából sok mindent meg lehetett
tudni. Ennek ismeretében is alakult az elhunyt közösségi megítélése (KUNT 1987). Meg is beszélték
azt, aki nem, vagy nem megfelelően siratta hozzátartozóját. Mára azonban a hagyományos értelemben
vett siratás nemkívánatos „kiabálássá” vált. „Aki szívbü sír, az nem tud beszényi – mondta egyik 70
éves adatközlőm, - minek kiabányi olyankor?” Siratásnak már csak a halk, esetleg hangos zokogást
nevezik. A legöregebbek azonban, akik már csak a legközelebbi hozzátartozó temetésére vitetik ki magukat
a temetőbe, belekezdenek még a fennhangon siratásba. Egy-két mondatot zokognak csak el,
mert érzik, hogy megváltozott a közösség vélekedése arról, hogy hogyan „való” kifejezni az érzelmeket.
Ezek a 80 év feletti asszonyok a temetésekről hazaérkező családtagokat megkérdezik, hogy
„Szép temetése volt? Siratta a lánya?”. A fiatalok pedig sokszor nem is értik, fel is háborodnak azon,
hogy miért kérdez ilyesmit a nagymama. A halk zokogást a közeli hozzátartozóktól ma is elvárják. A
hozzátartozók is igénylik, hogy kisírhassák magukat. Egyik adatközlőm például azért panaszkodott,
mert egy városi rokont elhamvasztottak, és temetésén nem tudott az elvárt lelkiállapotba kerülni, mert
„hogyan lehet egy urnát siratni?” Hamvasztás egyébként még nem fordult elő a faluban, idegenkednek
tőle. Leginkább azt tartják zavarónak, hogy nem tudnak megbizonyosodni, hogy valóban a hozzátartozó
hamvait kapják-e meg.
A halott elkerülésével a családi háztól természetesen változott a temetés lebonyolítása is. Megszűnt
a halottas menet a háztól. A hullaháztól a sírig azonban ma is rokonsági foknak megfelelően
kísérik a koporsót. A halál- vagy vezérkeresztet és a fejfát- vagy sírkeresztet ma is a kereszt- illetve
bérma-keresztfiú viszi. 5 Csak akkor viszik a gyászhuszárok, ha ők nincsenek jelen. A keresztekről ma
sem maradhat el a törölköző – a díszes szőttest azonban felváltotta a fehér damaszt. A kendőket a
temetés végén a pap és a kántor kapják meg. A temetkezési vállalkozó is alkalmazkodott a helyi hagyományokhoz:
a temetés megrendelésekor lehet rendelni damasztszalvétát is – bár ez ritka, mert általában
minden háznál van készenlétben ilyen textília. A törölköző adatközlőim tudomása szerint arra
szolgál, hogy „legyen mivel letörölni a halottnak a könnyeit a túlvilágon”.
Mivel a falut sűrűn átszövik a vér- és műrokoni szálak, temetésen igyekszik minden család egykét
fővel képviseltetni magát. A társulatos asszonyok, ha egészségük engedi, minden temetésre elmennek.
A Rózsafüzér Társulat nagy részt vállal a temetések lebonyolításában. A szertartás megkezdése
előtt elénekelnek egy halottas éneket, elmondják „megkeresztezve”, azaz lerövidítve a Fájdalmas
Olvasót, majd énekelnek még egy halottas éneket. Régebben többnyire Bera (’Zerák’) Józsefné irányíelimádkozzák
az Úrangyalát. Beiratkozáskor kapnak egy kis skapuláré érmét, amelyet általában a rózsafüzérre
erősítenek, egy nyakba akasztható skapuláré textíliát és egy tagsági könyvet.
5 A műrokonsági kapcsolatok máig elevenen élnek a faluban. Pl. a bérma-keresztgyerek esküvőjén a bérmakeresztapa
lesz a násznagy/tanú. Bérmagyerek viszi a keresztet a bérma-keresztapa temetésén, ezen kívül
gyakran ő lesz a bérma-keresztszülő gyerekének a bérma-keresztapja, és így tovább több generáción keresztül…
97