folia4 - NYME Természettudományi Kar

lozóba mennek ki naponta a hozzátartozók megnézni, imádkoznak, sírdogálnak, elmélkednek mellette.
Nem mindenki „meri” megnézni, de azért legalább a temetés megkezdése előtt, még a fiatalok is erőt
vesznek magukon, és odamennek a nyitott koporsóhoz. A gyerekeket ma már távol tartják a látványtól,
de egy-két évtizede még előfordult, hogy a kisunoka is segített feldíszíteni a koporsót.
A közösség – amikor elveszti egy-egy tagját – a szükséges tennivalók elvégzésére alkalmi társas
munkaszervezeti formát léptet működésbe. A haláleset nyomán létrejövő rokoni együttműködés a
kalákának egy formája: rituális-hagyományos társas munka (KUNT 2003a). Napjainkban csak ritkán
van szükség segítségre a mosdatáshoz, öltöztetéshez. Ételkészítésre sincs szükség a virrasztóknak,
halottnézőknek. A sírásásnál sem kell már segédkezni. A beteglátogatás, majd a halott házának felkeresése,
a részvétnyilvánítás, részvétel a virrasztóban, tanácsadás, lelki támasz nyújtása, koszorúvétel
mind olyan cselekedetek, melyekért kölcsönösséget várnak el. A temetési előkészületek alkalmával a
családi-, rokoni-, szomszédsági kapcsolatok mintegy próbára illetve felülvizsgálatra kerülnek. Többnyire
inkább megerősödnek (KUNT 1987). Sértődésre számíthat azonban, aki a hátramaradottak felé
se néz, aki nem mond legalább egy-két vigasztaló szót, vagy aki nem megy el a temetésre. A kérdezősködés
a halott utolsó napjairól, a halál körülményeiről vagy a temetési előkészületek állásáról, a részvét
és odafigyelés kifejezését is szolgálja. A gyászoló családnak nem csak a megfelelő temetés megrendeléséről
kell gondoskodnia, hanem a közeli rokonokat a faluban személyesen fel kell keresni, és
meg kell hívni őket a temetésre. Ennek elmulasztása is sértődéshez vezet.
Halottvirrasztás
Vérrasztónak, vérrasztásnak nevezik a halottért való imádkozást. Amíg az első szobában volt a
ravatal, két este jöttek össze imádkozni a rokonok, szomszédok és a rózsafüzéres asszonyok. A szokás
még akkor is fennmaradt, amikor a holttest kikerült a temetői hullaházba. Az 1980-as években általános
volt, hogy holttest hiányában is virrasztottak, az elhunyt házában. A család felkérte az egyik előénekest,
hogy imádkozzon a halottért, de már csak a temetés előtti estén. A szobákba, előszobába
hordták össze a székeket a szomszédságból, külön asztalhoz ültettek négy előimádkozót. Vezető előimádkozó
az lett, akinek az utcájában az elhunyt lakott illetve asszonyoknál az a bokoranya mondott a
rózsafüzérből egy tizedet (az elsőt), akinek a bokrába az elhunyt tartozott. A Fájdalmas Olvasót imádkozták
és gyászénekeket énekeltek. Az énekek közül mindig a halálesetnek és a megholt személyének
megfelelőt választottak. A háziak étellel-itallal kínálták a virrasztókat, a végén pedig megköszönték az
imádkozást.
A virrasztó funkciója egyrészt a halott lelki üdvének biztosítása volt, másrészt alkalmat adott a
közösség részéről a részvét kinyilvánítására. De alkalmat adott a gyászoló család anyagi helyzetének
felmérésére is: virrasztó alatt a ház összes helyisége használatban volt, az összes szoba ajtaja nyitva
állt – közszemlére volt téve a család anyagi helyzete. Éppen a lakáskultúra változása szorította ki az
otthonokból a virrasztót: a ’80-as évek elején épült házak bútorzata már nem volt alkalmas a hirtelen
átrendezésre. Másrészt, a családok egyre inkább idegenkedtek intim szférájuk megzavarásától: az új
házakba - a kíváncsiságtól vezérelve, - többen mentek imádkozni. Ezen kívül, az asszonyok munkába
állásával idő sem volt az előkészületekre, a sütés-főzésre. Kezdtek is elmaradni a virrasztók. Az igény
azonban, hogy a halott lelki üdvét közös esti imádkozással is biztosítsák, megmaradt. Így a rózsafüzéres
asszonyok, hogy a helyi társadalom lelki szükségleteit kielégítsék, tíz éve a templomban ülnek öszsze
virrasztani. 3 Mivel a hozzátartozóknak nem a vendégek fogadásával kell törődniük, jobban kidomborodik
a virrasztó feszültség-levezető jellege (KUNT 2003b): a monoton imákat érzelmekkel telített
énekek követik, melyek bizonyos részeinél az első sorba ültetett család jól kisírhatja magát (1. kép).
A részvétel évtizedek óta teljesen női dolog: csak a női hozzátartozók (még a huszonévesek is)
és a rózsafüzéres asszonyok imádkoznak a templomban. A rózsafüzéres asszonyok imádkoznak a
3 „A vallásos társulatok célja tagjaik, s rajtuk keresztül környezetük vallásosságának ápolása, a közösségi
összetartás-és érzés növelése. Általános vonásaik mellett egyéni színt adott nekik /…/ a helyi társadalom,
amelynek lelki szükségleteit voltak hivatva kielégíteni.” (Pásztor 2000: 33.)
95