Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
fölé, ill. a bőr alá is kiterjednek és kis párnát képeznek. A m. orbicularis orishoz kötőszövetesen szorosabban

rögzülő bőrréteg és a vele határos lazábban kötődő zsírpárnás bőrréteg közötti határvonalon, az

orrszárnyaktól a szájzug felé futó barázda képződik (nasolabialis redő), amely a húsos „zárt arckontúrú”

embereknél akár az állig is terjedhet. III. Béla arcán ez a redő csak gyengén érvényesülhetett,

a széthúzott arccsontok és a nyílt arcforma miatt.

A rekonstrukciónak ebben a fázisban már viselnie kell az egyén arctípusának jegyeit, hisz a következőkben

felrakásra kerülő bőr lényeges formaváltozást már nem hoz.

V. Fázis

A bőr ráhelyezése a helytől függően 1,5-8 mm közötti vastagságban, 5-10 mm széles csíkokban

történik. A bőr az orrháton és a szem körül a legvékonyabb (1-2 mm), az arc más tájain vastagabb (2-4

mm), míg a nyak és a tarkó tájékán a legvastagabb (5-6 mm). A bőrrel bevont arcon sor kerülhet az

egyedi anatómiai felépítésből adódó barázdák és ráncok kialakítására. III. Béla király kb. 48-50 éves

korában hunyt el, ezért feltételezhető a homlokán, a szeme körül és a nyakán a bőr enyhe barázdáltsága,

amely nem zavarhatja azonban az arcformák áttekinthetőségét.

A fül kialakításában az orr és az állkapocs ág (ramus mandibulae) szolgálnak támpontul. A fül

tengelyének hossza korrelál az orr hosszával és tengelyiránya az állkapocs ág irányával. A fül alakját,

formáját az arc típusának megfelelően mintáztam.

Ebben a fél arc-fél koponya állapotban (9., 10. ábra) van mód először az arc összhatását antropológiai

szempontból ellenőrizni. Ekkor már látható, mérhető és összehasonlítható a kész fél arc az alapul

szolgáló fél koponyával. Ezt az ellenőrzést a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából dr. Kiszely

István antropológussal közösen végeztük el.

VI. Fázis

A következő fázisban az eddig csont tisztán hagyott koponya fél megfelelő pontjaira „átmértem”

a kész arc fél lágyrészeinek vastagságát. Így a lágyrészek hűen követik a koponya aszimmetriáját is.

Az elkészült plasztilin fejen a gipszbe öntést megelőzően ismét antropológiai ellenőrzést végeztünk az

esetleges hibák kiküszöbölésére. III. Béla arcrekonstrukciójáról a még haj nélküli stádiumban is készítettem

gipszöntvényt, hogy a zavaró hatású haj, szakáll és bajusz nélkül a továbbiakban is vizsgálható

legyen.

Az öntés után visszanyert plasztilin szoborra ezután mintáztam hajat, bajuszt és szakállt. Nem

törekedtem ezek naturális ábrázolására, de elvont formákban való visszaadására sem, mivel a forrásul

szolgáló reprodukciókból csupán következtethettünk viseletükre (11., 12. ábra).

Chatillon Anna arcrekonstrukciója

Antiochiai (Chatillon) Anna arcrekonstrukcióját ugyanezen módszerrel, a királyné koponyájának

egyéni jellegzetességei alapján készítettem el. A munka menetét a 13-24. ábrák dokumentálják.

A haj és szakállviseletre vonatkozó történeti dokumentumok fénykép reprodukcióit és Chatillon

Anna viselet-dokumentációit dr. Kiszely István bocsátotta rendelkezésemre, amiért ezúton is köszönetet

mondok. Megköszönöm továbbá, hogy rendelkezésemre bocsátotta III. Béla király és felesége eredeti

koponyáiról készült fényképeket. A munka menetét dokumentáló fényképeket Szepsi Szűcs

Levente és jómagam készítettük.

Irodalom

ÁRPÁS, K. (1977): III. Béla Király és Chatillon Anna arcrekonstrukciója. Kézirat. 21. pp.

GERASZIMOV, M. M. (1949): Osznovü vossztanovlenyija lica po cserepü. Nauka, Moszkva.

KRISTÓ, Gy.MAKK, F (1981): III. Béla emlékezete. Magyar Helikon, Bibliotheca Historica Történelmi és

Művelődéstörténeti sorozat, 215. pp.

KUSTÁR, Á.ÁRPÁS, K. (2005): A Deszk-I. számú olajkút lelőhelyről (Körös-kultúra) származó újkőkori nő

11