dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

igazságról és érzékiségről szóló kanti tézisek különféle magyarázatai kézről kézre jártak. Ezek
nagy érdeklődéstől övezve a publikációk már-már alig áttekinthető bőségéhez vezettek. A
kanti filozófia intenzív kritikai recepciója minden bizonnyal a korszak legnagyobb formátumú
szellemi jelenségei közé tartozik. Az alaptétel-filozófia, vagyis Reinhold és Fichte jelentősége
éppen abban áll, hogy ebben a zűrzavaros időszakban újszerű, zárt, jövőbe mutató koncepciót
kínáltak. Mivel az élénk viták pontos és kimerítő bemutatása szinte lehetetlen, az alaptételfilozófia
eredetének megvilágításához itt pusztán néhány fontosabb momentumot emelünk ki.
Kant olyan alapvető oppozíciókkal dolgozik, mint az a priori–a posteriori, érzékiség–értelem,
receptivitás–spontaneitás, fenomenon–noumenon, forma–anyag, tiszta–empirikus fogalmai.
Dualista szerkezetű filozófiáját szinte azonnal támadások érik. 8 Közülük is az anyag–formakettősség
váltja ki az egyik leghevesebb ellenreakciót. Kant szerint „minden jelenség
[Erscheinung] anyaga csak a posteriori úton lehet adva számunkra, formájának viszont
teljességgel a priori készen kell állnia az elménkben”. 9 Kant tehát feltételezi, hogy a formát és
a matériát valóságosan is el lehet választani egymástól, hiszen ezeket két különböző forrásra
vezeti vissza, amelyek ily módon reális megkülönböztetést és nem egy distinctio formalist
involválnak. Erre a problémára különféle reakciók születnek. Fichte tudománytanának például
fontos jellemzője, hogy e szigorú kanti dualizmust relativizálja, szemben Reinholddal, aki
még sokáig ragaszkodik a kanti distinkcióhoz. Ez a nézetkülönbség a későbbiekben lényeges
szerepet játszik Reinhold Fichtével folytatott, egyre inkább elmélyülő szakmai
összetűzéseiben is. 10
A kérdés szorosan összefügg a Ding an sichről szóló vitákkal. Moses Mendelsohn
1785-ben, Reggeli órák (Morgenstunden) című könyvében, a megismerhetetlen, magukban
való dolgok (unerkennbare Dinge an sich) és a megismerhető jelenségek közti
8 Az első kritikusok között említhető Kant königsbergi kollégája, Johann Georg Hamann, aki 1784-ben
Metakritika az értelem purizmusáról (Metakritik über den Purismum der Vernunf) címen fejti ki kritikáját.
(Hamann [1951].) Művének gondolatai olyan jelentős szerzőkre gyakoroltak hatást, mint Jacobi vagy Herder,
akik Hamann barátai voltak.
9 Kant [2004]. 75. sk. o. (B 34)
10 Rohs [1991]. 33. o.
9