dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

egységhez a kriticizmus sem tud felemelkedni, mert az a legvégső egység, amiből kiindulhat,
már maga is szintézis. (2) A szintézist tehát úgy kell elgondolnunk, mint ami egy abszolút
tézisben végződik, mégpedig egy olyan tézisről van szó, amelyből a szintézisnek nem
kiindulnia, hanem amelyben végződnie kell. Mindez azt mutatja, hogy a szintézis a
szubjektum és az objektum ellentétén alapul. Ha ez az ellentét megszűnne, akkor a
szubjektumnak nem kellene kilépnie önmagából. 327 A kriticizmus tehát, mint a megismerő
képesség kritikája, bizonyítás helyett puszta feltételezésekre szorítkozhat, így a feltételest a
feltétlennel kényszerül magyarázni, amellyel saját feltételezéseinek alapjait rengeti meg: „[e]l
kell tehát ismernie, hogy az elméleti ész szükségképpen valami feltétlenre irányul, és hogy az
abszolút tézist mint minden filozófia végét szükségképpen ugyanaz a törekvés követeli meg,
amely a szintézishez is vezet: éppen ezzel kell megsemmisítenie azt, amit fölépített. Amíg
ugyanis a szintézis talaján marad, uralkodik a dogmatizmus fölött: mihelyt azonban elhagyja
ezt a területet (és éppoly szükségszerűen el kell hagynia, mint amilyen szükségszerű volt,
hogy rálépjen), újraindul a küzdelem.” 328
A megismerésként értelmezhető szintetizálás a szubjektumra és objektumra széthullott
világ egyesítési kísérleteként jelenik meg. A megismerés viszont csak azáltal lehetséges, hogy
az abszolútum egysége már szétesett. A kriticizmus és a dogmatizmus közös abban a
törekvésben, hogy feloldja a szubjektum és az objektum ellentmondását, azaz hogy
megteremtse az abszolút azonosságot. Minden filozófia a szintézis céljaként az abszolút tézist
követeli meg. Az abszolút tézist azonban csak az abszolút azonosságon keresztül lehetséges
elgondolni. 329
Egyetlen rendszer sem tudja megvalósítani a végtelenből a végesbe való átmenetet;
leszámítva a „elvakult dogmatizmust”. De a filozófia képes arra, hogy a végesből eljusson a
végtelenhez. 330 Mindkét rendszernek tehát ugyanaz a problémája, és ezt a problémát nem
lehet teoretikusan megoldani, hanem csak praktikusan, azaz a szabadság segítségével. 331
Hiszen az a tevékenység, amelynek már nincs objektuma, amely nem ütközik ellentmondásba,
sohasem tér vissza önmagába. Vagyis nem reflektív, ilyen módon nem lehet tudatos. Hiszen a
327 Uo. 109. o.
328 Uo.
329 Uo. 123. o.
330 Uo. 122. o.
331 Uo. 117. o.
88