dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

A „tudás teljes rendszerét” tehát az abszolút én feltétlenségére alapozhatjuk, „ez jelöli
ki az elgondolhatóság teljes szféráját, és ugyanakkor (mint minden megragadható realitás
abszolútuma) uralja tudásunk egész rendszerét”. 275 Csak az abszolút én önmaga által tételezett
fennállása teszi lehetővé, hogy vele szemben létrejöjjön a nem-én, vagyis a tudomány teljes
rendszere. Ennek köszönheti a filozófia is a lehetőségét, és ebből következik, hogy
„filozófiának a feltétlenből kell kiindulnia”. 276 Feladata abban áll, hogy feloldja a „tiszta és
empirikus-feltételes én közötti viszályt”. 277 A legmagasabb szintézisig kell eljutnia, ahol már
én és nem-én azonosak egymással. Pontosabban, a teoretikus filozófia arra törekszik, hogy az
„ént és a nem-ént egyenlővé tegye egymással, és ilyen módon a nem-ént az én formájára
hozza”. „A gyakorlati én pedig tiszta egységre törekszik, az összes nem-én kizárásával.” 278
A teoretikus és praktikus filozófia törekvései meghatározzák Schelling
istenfelfogását. 279 Ez a koncepció ugyanis egyértelműen kizárja egy objektíven létező Isten
lehetőségét. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Schelling egyáltalán nem hinne Isten
létezésében. „[Nem] akarjuk tudni, hogy Isten mi önmagában véve, hanem hogy mi
számunkra, a tudásunkra vonatkoztatva.” 280 Isten nem a tudásunk objektuma, hanem maga a
tudás, ahol „én és nem-én egyenlő” vagy ahol „az összes nem-én kizárásával” létrejön „a
tiszta egység”. 281 Isten fogalma és az abszolút én fogalma tehát fedésbe kerül Schellingnél.
Isten olyan princípium, akiben nincs semmiféle objektiváció, hiszen nem a dolgokat szemléli,
hanem „csak önmagát, és minden realitást mint önmagával egyenlőt”. 282
Schelling az én egységének jelentősége mellett az én szabadságát hangsúlyozza. Ezzel
összefüggésben beszél az „én abszolút kauzalitásáról” vagy „összes spontaneitásáról”. 283
275 Schelling [2003a]. 45. o.
276 Uo. 52. o.
277 Uo.
278 Uo. 46. o. Vö.: „Ha tehát az empirikus ént pusztán az objektumra vonatkoztatva az abszolút én határaként
szemléljük (elméleti filozófia), akkor ennek a kauzalitását egyáltalán nem lehet elgondolni az abszolút
kauzalitással azonosként. Ha erre mégis sor kerül, akkor az empirikus én kauzalitását (nem az objektumra,
hanem) minden objektum negációjára vonatkoztatva kell elgondolnunk. Mert az objektumok negációja teremti
meg az abszolút és transzcendentális szabadság összhangját.” Uo. 93. o.
279 Vö. jelen dolgozat 63. skk. o.
280 Schelling [2003a]. 36. o.
281 Vö. Uo. 65. o.
282 Uo. 72. o.
283 Uo. 46. o.
79