dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

tanainak hatása, akinek – a Jacobi nyomán újjáélesztett racionalista metafizikájából – a
feltétlenből való kiindulás gondolatát veszik át; noha csak Schelling az, aki művében nyíltan
spinozistának is vallja magát. 260
Schelling írása a Fichte által kezdeményezett úton halad, célkitűzése továbbra is egy
végső alaptétel felállítása. „Mihelyt a filozófia elkezd tudománnyá válni, egy legfelső
alaptételt és vele együtt valami feltétlent is legalábbis előzetesen fel kell tételeznie.” 261
Tanulmánya egyidejű Fichte A teljes tudománytan alapja című könyvének megjelenésével.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Schelling tanulmányát még maga Fichte is saját
tudománytana kommentárjának tekintette: „Schelling írása, az alapján amennyit el tudtam
olvasni belőle, teljesen a sajátom kommentárja. A dolgot találóan ragadta meg, és sokan akik,
az én írásomat nem értették, az övét világosnak találták. Hogy ő maga ezt miért nem mondja
ki, azt nem látom világosan” − fogalmaz Fichte Reinholdhoz írt egyik levelében. 262
A
központi problematika és a kifejtés hasonlósága ellenére is Fichte és Schelling korai
elképzelése között különbségek vannak.
Schelling is, akár Reinhold vagy Fichte, a kanti filozófia szisztematikusságának
megteremtésére törekszik, amikor annak újbóli kifejtését minden tudás végső princípiumára
visszavezetve kísérli meg bemutatni. Az énről szóló írás előszavában leszögezi, Kantnak A
tiszta ész kritikájában nem sikerült bebizonyítania a magasabb princípium létezését, az
elméleti és a gyakorlati filozófiát összekötő közös alapelv puszta előfeltevés maradt. A
legfőbb feladat ezért egy olyan közös princípium felmutatása és bizonyítása, amely
semmilyen külsődleges feltételnek nincs alávetve. 263
260 Schelling munkájának elemzését, valószínűsíthető kronológiai elsőbbsége ellenére is, célszerűnek tartottuk
Hölderlin munkájának bemutatása utánra hagyni. Schelling pozíciója ugyanis a Fichte és Hölderlin közötti
térben, valahol félúton helyezkedik el. Hölderlinnél láthattuk, hogy az „abszolút lét”-re vonatkozó elgondolás és
a fichtei „én én vagyok” alaptétel közötti koncepcionális távolság közelíthető egymáshoz. A schellingi
gondolatokat tehát célszerű a fenti módon leszűkített kontextusba helyezni. Úgy véljük azonban – a
hagyományos értelmezéssel szemben –, hogy Schelling Az énről szóló dolgozatának nézőpontja közelebb van
Hölderlinhez, mint a későbbi mű, a Filozófiai levelek perspektívája; és ez által az utóbbi inkább a Fichte
koncepciójához való visszatérést jelentené. Ezt a feltevést az a két, egymástól eltérő perspektíva alapozhatja
meg, amelyből Schelling műveiben az abszolútumra tekint: Az énről szóló tanulmányban az abszolútum a
kiindulópont, a Filozófiai levelekben pedig a „bennünk lévő abszolútum megtalálása” a feladat. E feltevésnek a
plauzibilitása Az énről szóló dolgozat Hölderlinre gyakorolt közvetlen hatását is megerősítené.
261 Schelling [2003a]. 35. o.
262 Lásd Fichte Reinholdhoz írt levelét 1795. július 2-án. Weiss [2004a]. 83. o.
263 Schelling [2003a]. 26. o.
76