dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

létet, másrészt viszont a tevékenységet is jellemzi a lét, hiszen a tevékenység benne zajlik. Ha
ez nem így lenne Fichténél, akkor lehetetlen volna a tevékenység tudatát egy mindenfajta
individualitástól megkülönböztetett tevékenység tudataként meghatározni. Ilyen módon
viszont az „önmagába forduló tevékenység” és a „minden meghatározást megelőző lét”
gondolatai az abszolút princípium felmutatásának jegyében megfeleltethetők egymásnak, és
kölcsönösen magyarázzák egymást.
A lét ebből következően Fichténél nem csak az éntudatnak a léte; persze csak ennek
tudatában válhat tudatossá. A lét valamennyi létező egységes és oszthatatlan léte. Ebben a
gondolatban Fichte „én én vagyok” tétele és Hölderlin „abszolút lét” fogalma még azonosnak
mondható. Csakhogy az a lét, amely az „én én vagyok” elemzéséből feltárul, csak az elemzés
pillanatnyi stádiumában képvisel önálló gondolati tartalmat, a továbbiakban az abszolút énnek
rendelődik alá, annak csak egy, persze meghatározó aspektusaként szerepel, és amely végül
tiszta tevékenységként magyarázható. Hölderlin ebben nyilvánvalóan már nem követheti
Fichtét, az „abszolút lét” gondolata eleve kizárja a további magyarázatok lehetőségét.
Elképzelhetetlen tehát az a meghatározás is, amely az „én” önevidenciáját a létére alapozza. A
mindent magába foglaló létet differenciátlanul kell elgondolnunk a maga egységében. Az
abszolút ént azonban, ha az valójában énszerű, akkor Hölderlin szerint csak olyan egységként
lehet elgondolni, ami egy önmagán belüli megkülönböztetésen alapul. Ilyen módon önmaga
egy distancia, ami csak egy meghatározott perspektívából adódik. Mégpedig abból a
perspektívából, amelyet az önreflexió aktusa, vagyis az a kérdés generál, hogy miként
azonosíthatja magát az én-szubjektum az én-objektummal. Ez a kérdés valóban felvethető az
énben, és válaszként egymástól elkülöníthető gondolatokat eredményez: az én-szubjektum és
az én-objektum gondolatait.
Eddig Fichte alaptétele elemzésének perspektívájából próbáltuk meg beszűkíteni azt a
távolságot, amely Fichte és Hölderlin felfogását jellemezte. Ha most Hölderlin felől tesszük
ugyanezt, akkor az abszolút lét fogalmának horizontját kell alaposabban megvizsgálnunk.
Hölderlin szerint a lét az elődleges, önmagában elégséges és szükségszerű egység. Ezzel az
alapgondolatával azonban látszólag ellene mond a transzcendentálfilozófia alapvetésének,
mely szerint a filozófia csak olyan fogalmakkal operálhat, amelynek jogosságát a tudatban
lehet megalapozni és a tudatból lehet csak levezetni. Hölderlin radikális felvetése, amelyben
74