dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

az érzéki tapasztalatokhoz képest. Niethammer szerint Kant gondolatmenete körben forog:
mindenekelőtt az (egészleges) tapasztalatok jelentkeznek be a tudatba, ezt követően egy
analízis révén következtetünk vissza a tapasztalatokat megalapozó elvekre és struktúrákra.
Végül egy harmadik lépésben úgy tüntetjük fel ezeket az elveket, mint a tapasztalatok
háttérfeltételeit. A kontingens érzéki tapasztalat és az apodiktikus a priori szféráinak
egyneműségére vonatkozóan azonban nem lehet közvetlen bizonyosságunk, vagyis
semlegességük igazolatlan előfeltevés marad. Niethammer tagadja tehát, hogy a formális
megkülönböztetésen túl, valóban különbséget tehetnénk az észlelésen alapuló és a
kategóriákon nyugvó tapasztalati ítéletek között. Szerinte ugyanis a tapasztalatban a
transzcendentális komponens nem a tapasztalat valós konstitutív bázisát jelenti, hanem
pusztán a tapasztalatelmélet teoretikus komponensét. 240
Az ítélet formájú transzcendentális alaptétel ezért soha nem tarthat igényt kizárólagos
evidenciára. Ez azonban Niethammernél sem jelenti azt, hogy egyúttal a megalapozásról is le
kellene mondanunk. Az alap viszont nem lehet ítélet, hanem szemléletnek kell lennie,
mégpedig egy olyan intellektuális szemléletnek, amely tétel formában nem kifejezhető.
Niethammernek ez a Jacobi által inspirált alapgondolata a koraromantikára meghatározó
befolyással bírt. Hölderlin, Novalis, Schlegel és Tieck valamennyien beépítik műveikbe. Ez
az a gondolat, amely mindannyiuknál az abszolútum fogalmának háttérhorizontját jelenti.
Hiszen náluk az abszolútum már nem a tudat tárgya, ennyiben nem transzcendentális, hanem
a tudathoz képest éppen hogy transzcendens. Schelling az egyedüli, aki ebben a
konstellációban még kitart az eredeti koncepció mellett, és csak később foglal állást az
alaptétel-nélküli-alap gondolatával kapcsolatban. 241
Hölderlin önálló koncepcióját közvetlenül Fichte Tudománytanának kritikájából bontja ki.
Koncepciójában konzisztensen kapcsolódik egymáshoz a tudománytanhoz való kötődés és a
rá vonatkozó kritika. Hölderlin Hegelhez írt 1795. január 26-i levele jól szemlélteti a Fichte
iránti elköteleződés és elutasítás mozzanatait: „Fichte spekulatív iratai − A teljes tudománytan
alapja −, valamint nyomtatott előadásai a tudomány meghatározásáról nagyon érdekesek
240 Vö. Frank [1998]. 46. sk. o. és Frank [1997]. 424. skk. o.
241 Frank [1997]. 424. skk. o.
68