dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

észesül, és az általában vett tudat magasabb szintjeinek következménye.” 229 Jacobi szerint e
természetes ösztönnek vagy ésszerű törekvésnek köszönhetően személyiségünk fokozatosan
tökéletesedik, ami azt jelenti, hogy bennünk általa az eleven létezés fokozódik. Az ésszerű
lény ezen ösztönét vagy törekvését nevezi Spinozával összhangban akaratnak. 230 Minden
ésszerűtlen vágy kielégítése által megszakítjuk az ésszerű lét létezésének identitását,
következésképpen megsértjük a kizárólag az ésszerű létezésben gyökerező személyiséget,
vagyis csökkentjük az eleven létezés intenzitását. Akaratunk a priori alaptörvényei alaptételek
által indítanak bennünket cselekvésre, amelyek ezért gyakorlati princípiumok. A gyakorlati
ész rendszere tehát olyan tapasztalaton nyugszik, amelynek egy ösztön képezi az alapját. A
morális alaptételek a priori princípiumának a tartalma: az ésszerű lény eredeti vágya,
tulajdonképpeni létezése, vagyis „személyének fenntartása és identitása megsértésének
kiküszöbölése”. 231 Ebből az ösztönből következik a másokkal szembeni igazságosság iránti
természetes elkötelezettség és szeretet. Az ésszerű lény éppen hogy ésszerűségénél fogva nem
képes elszigetelődni a többi ésszerű lénytől.
Isten abszolút öntevékenységét nem ismerhetjük meg. Képtelenek vagyunk megérteni,
hogy miben áll ennek az abszolút öntevékenységnek a képessége, ugyanakkor valósága
megtapasztalható, hiszen közvetlenül a tudatban megjelenik. A belőle folyó cselekvések
jelentik tehát a szabadság egyedüli lehetőségét. Pontosabban a szabadság az akaratnak a
vágytól való függetlenségében áll; hiszen Jacobi az akaratot korábban tiszta
öntevékenységként határozta meg. 232 A tudatnak ez a tiszta öntevékenysége pedig nem más,
mint az ész. A szabadság az ésszel függ össze, vagyis ez a szabadság tulajdonképpen az
emberi ész szabadságaként jelenik meg. 233
Az adekvát megismerés képessége az ész,
amelynek végső forrása nem magában van, hanem szükségképpen Isten adekvát képzetében,
amely eredeti módon benne van az elmében. Az emberi szabadság tehát végső soron
természetének végtelen eredetét mutatja fel, és éppen ez az, ami őt a többi emberrel eredeti
229 Uo.
230 „Ezt a törekvést, ha pusztán az elmére vonatkozik, akaratnak nevezzük, [de ha egyszerre az elmére és a testre
vonatkozik, akkor vágy a neve].” Spinoza [1979]. 163. o.
231 Jacobi [1789]. 33. o. „Aki világosan és elkülönítetten megérti önmagát és affektusait, az szereti Istent,
éspedig annál inkább, minél inkább megérti önmagát és affektusait” Spinoza [1979]. 373. o.
232 Uo. 38. o.
233 Spinoza eredeti megfogalmazásában: „Azt az embert nevezem szabadnak, akit egyedül az ész vezet; aki tehát
szabadnak születik és szabad marad, csak adekvát ideákkal rendelkezik…” Spinoza [1979]. 33. o.
65