dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

Jacobi műve előszavában elismeri a jogos kritikát, amely szerint gondolatainak
tisztázása érdekében az emberi szabadságra vonatkozó gondolatait kell részletesebben
kidolgoznia, „amelyre minden ésszerű, egyedül a természetből táplálkozó, Istenre és a
halhatatlanságra vonatkozó hitemet építettem”. 224 Ez az a kritikus pont, amelynél a spinozai
rendszerben is minden áll vagy bukik. 225 Idézzük fel Rehberg kritikai megjegyzését: „az isteni
dolgok érzése, ahogy azt Jacobi úr állítja, nem értelmi elgondolásból, csak a benne rejlő isteni
erő érzéséből (vagyis az erkölcsi tökéletességből) származik, tehát az egyre kifinomultabb
belső érzékből alakul ki. Ahhoz azonban, hogy e remek gondolat, amely szerzőnk több
írásának is végcélját képezi, ne adjon alkalmat a belső érzékelés elfogult hiposztazálására,
igen csak szükség lenne kiterjedésének és tartalmának pontos kifejtésére.” 226
Rehberg
megjegyzése összemossa az isteni erő érzésének és az erkölcsi tökéletességnek a fogalmait.
Az isteni erő puszta érzése önmagában még nem „morális érzés”, de a morálnak
nyilvánvalóan ezen kell alapulnia.
Jacobi az ember szabadságáról vallott gondolatainak kifejtésében a „törekvés”
(connatus) fogalmának spinozai meghatározásaiból indul ki. A vágynak a priori formája,
amely egy élőlény összes lehetséges vágyának alapjául szolgál, az élőlény természetes
ösztöne, amely a lényegét alkotja. 227
Elképzelhetetlen azonban, hogy ez a természetes
törekvés meghatározatlan törekvés legyen. De minden meghatározás már valami
meghatározottat felételez, vagyis valamennyi törekvés egy törvény következménye. Ilyen
módon az a priori vágy a priori törvényeket feltételez. Az ésszerű lény ezen eredeti ösztöne
abban a folytonos törekvésben áll „hogy a különös természet jelenlétére vonatkozó képességét
fenntartsa és növelje”. 228 Jacobi itt tulajdonképpen a platóni alapgondolatot mondja ki, mely
szerint a bennünk lévő istenit kell tudatosítanunk, amely közvetlenül a priori törvényként
táplálja eredeti vágyunkat. „Az ésszerű lények létezését, minden más lénytől eltérően,
személyes létezésnek nevezzük. Ez a tudatban áll, amely az identitás különös lényegében
224 Jacobi [1789]. 16. o.
225 „Azt a dolgot nevezzük szabadnak, amely egyedül saját természete szükségszerűsége alapján létezik, s
amelyet egyedül önmaga determinál cselekvésre.” Spinoza [1979]. A spinozai rendszerben végeredményben a
szabadság e tulajdonképpeni értelemben csak egyetlen dologról állítható: az önmagának, vagyis saját létezésének
okaként felfogott Istenről.
226 Jacobi [1789]. 16. o.
227 „Az a törekvés, amellyel minden dolog a maga létében megmaradni törekszik, semmi más, mint magának a
dolognak valóságos lényege.” Spinoza [1979]. 161. o.
228 Jacobi [1789]. 28. o.
64