dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

következőképp reagált: „Ha a magukban lévő dolgok – függetlenül a képzetalkotóképességtől
– bennünk semmilyen meghatározást nem nyerhetnek, akkor teljesen bizonyosak
lehetünk abban, hogy a bennünk ténylegesen előforduló meghatározottságokat nem érintették.
A kérdés azonban épp a külsőből a belsőbe, és fordítva, a belsőből a külsőbe történő
átmenetre vonatkozik. A kritikai filozófia feladata is épp ebben áll: bebizonyítani, hogy
számunkra egyáltalán nem szükséges egy ilyen átjárás, minden, ami az elménkben előfordul,
önmagából megérthető és megmagyarázható.” 149 Fichte alaptézisét fogalmazza meg ezzel:
„mindannak, ami az elmében jelen van, teljes egészében önmagából magyarázhatónak kell
lennie”. Ezzel nemcsak állítja egy empirikus én mögötti, független nem-érzéki én fennállását,
hanem egyszersmind „abszolútként” tételezi azt: ez az én csak önmagából magyarázható,
ahhoz, hogy az elmében zajló eseményeket megértsük, nem szükséges, hogy kilépjünk belőle.
Mindenekelőtt ezt a kilépést sérelmezi Aenesidemus a kanti filozófiát célzó
támadásaiban. Következtetése alapján Kant Hume fölött aratott győzelméről méltánytalan és
elhamarkodott lenne beszélni, mivel a hume-i szkepticizmust még nem sikerült meghaladni.
Ezzel szemben Fichte a Kant által képviselt és felállított aprioritás követelménye mellett
próbál érvelni. Fichte szerint „a kanti filozófia tulajdonképpen helyes, persze csak az
eredményei és nem az alapjai tekintetében.” 150 Törekvéséből konzekvensen adódik egy olyan
elmélet, mely szerint az empirikusan hozzáférhető elme egy elementáris, nem-érzéki énen
alapul, amelyről az intellektuális szemléletben tudunk, és amelynek tételezéseként érthetjük
meg annak elemi tevékenységét. Mert minden, ami elménkben jelen van, teljes mértékben
önmagából magyarázható, és az elementáris, nem-érzéki szubjektivitásra irányuló reflexióban
megragadható. E tézisekkel a kanti filozófiával szemben megfogalmazódó jó néhány
ellenvetést megcáfolhatónak tart, mint például azt, hogy a filozófia az empirikus
pszichológiára, a tudat tényeire támaszkodik; reflektálatlanul előfeltételezi az elme és a
magukban lévő dolgok kettősségét; vagy hogy a „magukban lévő dolgok” feltevése
inkonzisztens. Fichte 1794. március 1-ji levelében a következőképpen összegzi álláspontját
Reinholdnak: „Az Allgemeine Literatur-Zeitungban megjelent Aenesidemus-recenzióból,
melynek szerzője én magam vagyok, biztosan érezte Ön (remélem erre sikerült rámutatnom),
149 Uo. 142. sk. o.
150 Lásd Fichte Heinrich Stephaninak írt levelét 1793. december közepén, Buhr [1986]. 94. o.
41