dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

nagy egyetlentől [von dem grossen Einziegen] származik” – írja Reinhold Baggesennek 1792.
június 22-i levelében. 100 Végül, „A Minden kinyilatkoztatás kritikáját elolvastam, és Kant
művének tartom” – írja Johann Benjamin Erhard Reinholdnak, 1790. július 30-án. 101
A
további félreértéseknek és találgatásoknak Kant 1792. július 31-én írt, augusztus 22-én az
Allgemeine Literatur-Zeitungban közzétett nyilatkozata vet véget: „A Minden kinyilatkoztatás
kritikájának kísérlete című mű szerzője, aki a múlt évben rövid látogatást tett Königsbergben,
a Lausitzban született, jelenleg Krokowban, Nyugat-Poroszországban Krockow grófnál
házitanítóként tevékenykedő Fichte úr, a teológia kandidátusa, amint erről kiadója, Hartung úr
Königsbergben kiadott, ez év húsvéti katalógusából mindenki a saját szemével
meggyőződhet. Egyébként nekem ennek a tehetséges embernek a munkájában, amire az
Allgemeine Literatur-Zeitung 82. számának »Intelligenzblatt« című rovatában utaltak, sem
írásban, sem szóban a legcsekélyebb részem sincs, ezért kötelességemnek tartom, hogy az őt
megillető tiszteletet semmiképp ne csorbítsam.” 102
Az ifjú Fichte tehetségére vall, hogy a kanti kritikákat ilyen mélységben megértette,
különösen, ha hozzátesszük, hogy a velük való megismerkedése mindössze csak néhány évvel
korábbra datálódik: 1790 nyarán Fichtét ugyanis arra kérte egy hallgató, hogy vezesse be a
kanti kritikai filozófia rejtelmeibe. Fichte, hogy némi pénzhez jusson, elvállalta a felkérést:
„Egyébként nem teljesen reménytelenek a kilátásaim. Épp most vesz tőlem a kanti
filozófiából magánórákat egy egyetemi hallgató.” 103 E felkérés apropóján nyílt első ízben
alkalma arra, hogy elolvassa Kant legfontosabb műveit, amelyek majd egész filozófiai
pályáján meghatározó élménynek bizonyulnak számára. Egyik levelében a következőképpen
számol be erről: „Most teljesen a kanti filozófiába vetettem magam: kezdetben csak
szükségből; órát adtam A tiszta ész kritikájából, majd miután A gyakorlati ész kritikájával is
megismerkedtem, a szükség valódi elkötelezettséggé vált.” 104 „Amióta olvastam A gyakorlati
ész kritikáját, új világban élek. Azok az elvek, amelyekről azt gondoltam, megdönthetetlenek,
megdőltek; a dolgok, amelyekben hittem, nem lehettek többé bizonyosak, mint például az
abszolút szabadság vagy a kötelesség fogalmai, amelyek mostanáig ilyenek voltak számomra.
100 Fuchs– Lauth – Schiecke [1978]. 1978. 35. o.
101 Uo. 38–39. o.
102 Uo. 38. o.
103 Buhr [1978]. 34. o.
104 Lásd Fichte Friedrich August Weisshunnak írt 1790. augusztus-szeptemberi levelét: Uo. 42. o.
30