dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

értelmezése ilyen módon ágyazódik be a felvilágosodás kontextusába, és fordítva, e
társadalmi kontextusban érlelődik ki Reinholdnál a filozófiára vonatkozó igény.
A felvilágosodás értelme azonban itt nem azonos a vallás megsemmisítő kritikájával;
ahogy Kantnál sem az. A filozófiának nem arra kell törekednie, hogy megingasson bennünket
Istenbe vetett hitünkben, hanem hogy érthetővé tegye az ész és az Isten létére vonatkozó
meggyőződés viszonyát. Azt kell tisztáznia, képes-e az ész önmagában Isten létezését oly
meggyőzően bizonyítani, hogy ennek következményeként a hit belátássá váljék, és létezik-e
olyan hit, amely egyáltalán nem szorul észbeli megalapozásra 31 Kant ezekre a kérdésekre
nemleges választ adott. A teoretikus ész analízisében megmutatta, hogy Isten létére
vonatkozóan nem lehetséges szigorú bizonyítás, a gyakorlati ész posztulátumainak
felmutatásával pedig érthetővé tette, hogy az Isten létére vonatkozó morális hit
szükségszerű. 32 Reinhold épp ezeket az összefüggéseket tekintette a kanti filozófia
legjelentősebb teljesítményének. 33
Mindezzel szorosan összefügg a morál és a vallás viszonyának kérdése. A viszony –
amelyet korábban az egységesség jellemzett, amit egykor a kereszténység teremtett meg –,
megrendülni látszott. A hit elveszítette a morális fundamentum szerepét, és Reinhold szerint a
vallás többé már nem képes az egység helyreállítására. A feladat a kritikai filozófiára hárul,
amely nem a vallásból, hanem a moralitásból indul ki: „Ahhoz, hogy a vallást teljes
egészében és általános meggyőző erővel a morálra tudjuk építeni, a filozófiának először az
Istenség létezésére és tulajdonságaira vonatkozó megismerési alapot az erkölcsi törvény
princípiumaira kell visszavezetnie, másodszor ezt a morális megismerő alapot egyedüli
érvényűként kell felmutatnia.” 34 Ennek következménye, hogy a morál és a vallás immanens
módon újra kibékíthető egymással. Azokat a gondolatokat anticipálja Reinhold, amelyeket
Kant csak néhány évvel később, 1792-ben fogalmaz meg A vallás a puszta ész határain belül
című írásában: „A morál elkerülhetetlenül valláshoz vezet, miáltal egy emberen kívüli,
hatalommal bíró morális törvényadó eszméjévé tágul.” 35
31 Uo. 130. o.
32 Uo. 131. o.
33 Uo. 133. o.
34 Reinhold [1786]. 1. Levél, 17. o.
35 Kant [1974a]. 137. sk. o.
15