dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

lebeg”, és „amelyet nem képesek a szavak lelkünkbe vonni”, a vágy formátlanságában
tudatosul. 456 A vágy a művészi alkotótevékenység tartalma és indítóoka is egyben, amely az
érző tudatra, a szubjektív létállapotra vonatkozó tudásra támaszkodik. Azonban a művészet
mint érzés egyszersmind vallás is, amely az empirikus szubjektivitás létalapjának is közvetlen
tudata: az individuális öntudat istentudat is, és ennek élménye is az érzésben jut kifejezésre.
Ezen élmények kifejezésének pedig legmagasabb erkölcsi feladatát csak a művészet nyelvén
keresztül lehet kifejezni. E nyelv a festményeken és a zenén keresztül szólal meg, egyfajta
„hieroglifaszerű írás” vagy „nyelven túli nyelv” által. A szellemit – megindító és csodálatra
méltó módon – érzékelhető alakzatokba foglalja, hogy hatására egész lényegünk és mindaz,
ami vagyunk, ismét teljesen megrendüljön. 457
Wackenroder a különböző művészeti formákat összehasonlítva megmutatja, hogy
azok a poézisben, a festészetben és a zenében miképpen juttatják kifejezésre Isten feltétlen
tiszteletét. Szerinte e három művészet állandóan azon vetélkedik, hogy olyan közel férkőzzön
az isteni trónhoz, amennyire csak lehetséges. Ám a zene lesz az, amely „mindhármuk közül a
legvakmerőbb Isten dicséretében”, mert az „egy teljesen idegen és lefordíthatatlan nyelven,
erős hangokkal, heves indulatokkal és a testi létezők egész seregének teljes egységében a
mennyei dolgokról mer beszélni”. 458
A zene a legcsodálatosabb érzés, hiszen az emberi
érzelmeket emberfeletti módon mutatja be. Természetünk minden rezdülése általa testetlenül
jut kifejezésre. Olyan nyelvet beszél, amelyet megszokott életünkben nem ismerünk. 459 A
zene legfontosabb megkülönböztető jegye, hogy közvetlenül képes az emberi érzelmeket
kifejezni: „A hangok tükrében az emberi szív lassan önmagára ismer; általuk az érzelmek
érzését sajátítjuk el.” 460 Joseph Berglinger története azonban, amely Wackenroder személyes
sorsával is párhuzamba állítható, a romantikus zeneelmélet jellegzetes karakterét is kifejezésre
juttatja: a zene a legkifinomultabb, de egyben a legveszélyesebb művészeti forma. Aki a
hangok tükrében újra felismeri az elveszettnek hitt isteni egységet, a csak töredékeiben
megélhető világban sokszor már nem találja nyugalmát, a mennyei harmónia utáni vágy
456 Wackenroder–Tieck [2001]. 61. o.
457 Uo. 61. o.
458 Wackenroder [1967]. 211. o.
459 Uo. 208. o.
460 Uo. 220. o.
125