dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

„[…A]mikor egy fogalomhoz a képzelőerő egy olyan megjelenítése társul, amely, habár a
fogalom ábrázolásához tartozik, egyedül önmagáért véve mégis annyi mindent késztet
elgondolnunk, hogy ez sohasem fogható egybe egy meghatározott fogalomban, s amely így
magát a fogalmat esztétikai módon határtalanul kibővíti: ilyen esetben a képzelőerő teremtő,
és mozgásba hozza az intellektuális eszmék képességét (az észt), hogy így egy megjelenítés
késztetésére oly sok mindent gondoljunk, hogy ez, noha az illető tárgy fogalmához tartozik,
több annál, mint ami a megjelenítésben felfogható és distinktté tehető.” 440 Az esztétikai eszme
tehát arra késztet bennünket, hogy „sok mindent gondoljunk, de amellyel [ti. az esztétikai
eszmével] egyetlen meghatározott gondolat, azaz egyetlen fogalom sem lehet adekvát, s
amelyet ennélfogva semmilyen nyelv nem képes teljesen elérni és érthetővé tenni.” 441 Az
értelem különös jellegéről van itt szó, „önmagára való nyitottságáról, amelyben mintegy
megelőlegzi önmagát.” 442
August Wilhelm szerint az esztétikai eszmék gondolatával Kant a nyelvnek pusztán
azon közismert tulajdonságára utalt, amikor az képtelen egy belső szemlélet tökéletes
megragadására. Példaként gondoljunk arra, hogy a dolgok individuálisan meghatározott
egyedi képzetét a nyelv a fogalmak általánossága miatt soha sem tudja hűen kifejezni. Ennek
az elégtelenségnek a megszüntetésére irányuló kísérletet azonban még nem nevezhetjük
költészetnek. 443 August Wilhelm nem veszi észre azokat a fontos vonatkozásokat, amelyek e
„fogalom nélküli végtelen sematizáció” kontextusában rejlenek. Kant ugyanis az esztétikai
eszmék kifejtését, és ezzel összefüggésben a poézis lényegének leírását a szép és a fenséges
analitikájára alapozza.
A szép és fenséges kanti elemzése ahhoz a ponthoz kalauzol el bennünket, ahol
egyrészt a szubjektivitás létének teljességében megnyilvánul, és másrészt, ahol e
szubjektivitásban – pillanatnyi korlátozottsága folytán – maga a világ is mint apeiron, mint
idegen feltárul. 444 Ahhoz a ponthoz vezet el bennünket Kant, ahol önmagunk és a világ
végtelensége tudatosul bennünk. Ez a tapasztalat azonban nem fogalmi természetű. Nem az
440 Uo. 230. o.
441 Uo.
442 Richir [1995a]. 81. o. Lásd még: „[A] lehetséges értelemre [sens] való állandó nyitottság.” Richir [1995b].
68. sk. o.
443 Schlegel [1980]. 574. o.
444 Vö. Richir [1995a]. 79. o.
121