dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

a szemléletekben lévő sokféleséget szintézisek alá vonják, értelemmé formálják. Az ész
fogalmai közvetlenül nem vesznek részt e konstitúcióban, de egy sajátos visszacsatolás révén
szabályozzák az értelem működését. „Ha az értelem az a képesség, hogy szabályok
segítségével egységet vigyünk a jelenségekbe, úgy az ész az a képesség, hogy elvek
segítségével egységet teremtsünk az értelem szabályai között. Így tehát az ész soha nem
irányulhat közvetlenül a tapasztalatra vagy valamiféle tárgyra; az értelemre irányul, hogy
fogalmak útján a priori egységet vigyen annak sokféle ismereteibe. Ezt az egységet az ész
egységének nevezhetjük; egészen más természetű, mint az az egység, amit az értelem képes
teremteni.” 438 Ezek a fogalmak tehát nem közvetlenül a szemléletekre vonatkoznak, és nekik
sem felel meg semmilyen szemlélet, hanem azokra a tapasztalatokra irányulnak, amelyek az
értelem szintézisei által már létrejöttek. De ezek a szintézisek egy le nem záruló végtelen
megismerő-aktivitás szintézisei, amelyek sohasem rögzítettek, lezártak, és ezért sohasem
lehetnek egészlegesek. Az észnek és fogalmainak szerepe éppen abban áll, hogy az értelem
szintéziseinek e végtelen folyamatában irányt szabjon a tapasztalatok elrendezésében.
E reflexión alapuló ítéletek elemzését, a végtelen tapasztalatának mélyebb, és a
romantika szempontjából jelentősebb kanti kifejtését ismét Az ítélőerő kritikájában találjuk. A
tiszta ész kritikájában az eszmék meghatározásának sémája az volt, hogy a fogalomnak nem
találtunk adekvát szemléletet, azaz képzetet, az esztétika területén megfordul a viszony: itt a
szemléletnek nem találunk megfelelő fogalmat. A megismerésben a képzelőerő az értelem
kényszerítő ereje alatt áll. Az értelem korlátoz: a szemléletnek meg kell felelnie a
fogalomnak. Az esztétikai használatban azonban e szemléletek a maguk korlátlan
szabadságában mutatkoznak meg: túlcsordulnak a fogalmon, hiszen „a fogalommal való
összhangon túl még olyan anyagot is szolgáltatnak az értelemnek, amelyre az értelem a maga
fogalmával nem volt tekintettel”. 439 E relációval összefüggésben is eszméről beszélünk. A
képzelőerő e sajátos képzetei ugyanis, az intellektuális eszmékhez hasonlatosan, olyasvalami
felé törekszenek, ami túl van a tapasztalat határán (az értelem fogalmai szabta tapasztalat
határán), hiszen ebben az esetben a fogalom nem képes a szemléleteket szintetizálni, azaz
tapasztalattá, értelemmé rögzíteni, az elő(re)toluló képzeteket szabad kiáradásában korlátozni.
438 Kant [2009]. 304. o. (B 359)
439 Kant [2003]. 223. o.
120